Szolnok Megyei Néplap, 1960. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-19 / 144. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. Június 19. KÖZÖS TARLÓNK Aratás előtti látogatás Nagyréven Határjárással kezdtük. Az út mentén a Haladás Termelőszövetkezet szőkülő árpatáblájának kalászait morzsolgattuk. Egy-két nap. Szombat, vasárnap beleáll- hat a gép, vájtuk körmünkkel a duzzadt szemeket. így gondolták a termelő- szövetkezet vezetői is. A Haladás becsülettel felkészült az aratásra. Hatszázötven- hold ka’^szos vetésük van. A Ciíbakházi Gépállomástól egy kombájnt és egy aratógépet kapnak. Ez bizony előnyös helyzet, mert így több mint négyszáz holdat gépi rracásrn számíthatnak. Vagy talán többet is. De csalk úgy, ha alaposan megszervezik. Az is történt. Kijelölték a kombájn-táblákat A gabona szakaszosan érik. Előbb az egyik, azt követi a másik. Meghatározták, melyik táblába megy a kombájn, melyikbe az aratógép, s hol dolgoznak majd a kézikaszások. Az is eldöntött már, a gépeket a párttitkár vezette brigád szolgálja ki. Az emberek tudnak róla, közölték velük. S hogy jókedvvel is dolgozzanak a gépi aratok, érdekeltté tették őket. Újszerű premizálási rendszert dolgoztak ki. A kombájnnál a kombájnvezetők, a zsákosok, ösz- szesen t. hat kiszolgáló személyzet minden száz mázsa magtárba kerülő gabona után egy mázsát részel. Mindezt a munkaegységen felül természetesét). Azt számítva a kombájn learat és elcsépel 150 mázsát naponta, egy-egy emberre huszonöt kilogramm gabona-prémium juthat. Aratógépnél nem számolhatnak kicsépelt gabona után. A gép műszaki normáját vették alapul, s úgy határoztak, hogy minden műszaknorma után hatvan kilogramm gabona külön jutalom illeti meg a gépi aratókat. Gondoltak a kézikaszás aratópárok javadalmazására is. Munkaegységen felül minden hold levágott kalászos után 20—30 kilogramm gabonát kapnak az aratók. Ha dűlt a szár, akkor 30 kilogramm, ha álló — 20 kilogramm. Cél az is, hogy alapos munkát végezzenek az aratók. így hát a minőségi követelménynek megfelelően kizáró okokat is megszavaztak. Ha nem jó a levágás, ha szemet találnak az elcsépelt kalászban a kombájnnál például, úgy annyi százalékos prémiumlevonást alkalmaznak, ahány százalékos kár éri a termelőszövetkezetet. Ezt mindenki tudja. A szövetkezet aratási közgyűlésére meghívták a gépállomásiakat is. A gépállomási dolgozók különben helybeliek s így a meleg ebéd biztosítva van nekik. Az aratást, szalmalehúzást, cséplést, tarlóhántás követi. Egy cséplőgép dolgozik a termelőszövetkezetben, munkásai a szövetkezet gazdái. A kombájnszérűt két helyen határozták meg, egyik a tanyában, másik a faluban lesz. Mindkettő épület, s így a beázástól nem félnek, viszont többször kell forgatni, mert nem süti a nap a gabonát. A cséplést szintén premizálják, s arra gondolnak, a prémium gabonát együttesen értékesítik így megkapják a felárat, ami beszámít a termelőszövetkezet árúértékesítésébe. Huszonöt kaszás, ha a szükség úgy kívánja, több áll be a táblába a nagyrévi Haladásban. A területhez mérten előnyt élveznek a gépesítésben, az aratástól nincs is különös félnivalójuk. Csakhogy közben még sok minden van. A kukoricákat álás, a lucernagyűjtés, jön majd a trágyahordás. Ott lesz a rostlen betakarítása. A község másik termelő- szövetkezetébe, az Uj Életbe vezetett utunk. Fehér elvtárs körül vitt bennünket a határban. Bizony, amit ebben az elsőéves termelőszövetkezetben láttunk, kiváló bizonysága annak, mire képes az emberi összefogás. Az Űj Élet Termelőszövetkezet az őszön kezdett, október elseje után még azért bíráltuk őket, mert akkor egy hold vetésük sem volt. Attól félt mindenki; kenyér nélkül maradnak. Hogy mit csináltak, mit nem, nem tudnánk most megmondani, de tízéves termelőszövetkezetnek is dicsőségére válik az Üj Élet határa. Cukorrépájuk száznyolcvan mázsát igér. Mákból öt mázsát várnak holdanként. Nem vagyunk alacsony emberek, de alig látszottunk ki búzavetésükből. Tizenkét mázsa holdanként — ennyit számítanak. Azon a területen, ahol az egyéniek hat-hét- nyolc mázsát termelgettek. Nem is akad olyan ember az Űj Életben, aki ezzel vitatkozna. Arról beszéltünk, aratásban korán kell majd kelni. Mire az elnök azt mondta: — A mi embereinknek büntetés lenne, ha. hatkor már nem mehetnének a határba. Most is hajnalban keltek a kukoricakapálók. Az emberek azt tartják: aratásra „mindent tisztába” kell tenni. Pedig még a negyven hold káposzta, tíz hold paradicsom is kapáért kiabál. A kukoricát előrelátóan négyzetfészkesen vetették, a gépek éjjel-nappal járják, s a kétszeri kézi kapálást is megkapja. Legfőbb gond az aratás náluk is. Az aratók jutalmazására új módszert dolgoztak ki. Minden teljesített munkaegység után három kilogramm gabona. így a premizálás nem kíván külön számontartást, külön könyvelést, aztán a munkaegység meny- nyiségi és minőségi munkamérő egyaránt. Talán az egyik legjobb premizálási formára találtak rá. Azt mondják, az aratók külön annyit kereshetnek, hogy egész évi tarisz- nyázásra is elég lesz. A két termelőszövetkezet között egészséges vetélkedést tapasztaltunk. így csinálják ezt az aratásban is. Versenyszerződést kötöttek a betakarításra. A baj csak az, hogy e versenyszerződésnek nem dolgozták ki a feltételeit, nincs céljutalom kitűzve, s félő, hogy papíron marad az egész. Pedig nagy szorgalommal felkészült mind a két termelőszövetkezet. Érdemes lenne versenyben eldönteni: melyikük jobban. B. L. Bottyán László pártmegbízatást kapott = Itt a nyár — mondja az igazgató. Térdig felgyűrt nadrágban ül a motoron, s sarkára támaszkodik. — Itt. Párás, mégis erős a forróság. Az állandóan szomjas földben megszakad a búza gyökere, a milliónyi kalász nemsokára aranyszínű ruhába öltözik. A dűlő végén süldőnyúl szalad, meglapul az esőcseppes fűben. Már nem látni sehol, csak a fű mozog, de zizeg, él az egész határ. Édeskés, érett illatok keverednek. Nagy szippantás és szinte érezni a kemence kicsapódó melegét és a barnára sült cipó nyálcsordító szagát. Kenyér. A kenyér jut eszébe annak, aki manapság a határt járja... Roch elvtárs, a Tószegi Gépállomás igazgatója lelép a motorról. — Indulunk hamarosan — mutat a gabonaföldekre, s ennél többet mondania se kell, hiszen könnyű megérteni, hová indulnak hamarosan. Aratni. Segíteni a szö- vekezeti gazdákat, hogy minél gyorsabban megteljenek a búzás-zsákok, minél hamarább asztalra kerüljön az új búza lisztjéből sült puha kalács. Az igazgató cseppet elmereng. Talán a várható nehézségekre, vagy az új győzelmekre gondol. Ki lesz majd az aratási verseny győztese, kinek tűznek a mellére kormánykitüntetést, meg kiváló dolgozó jelvényt. Ez még titok, de belül, az emberek szívében már izzik a parázs és sokan reménykednek abban, hogy most majd előjönnek az ismeretlenségből, feltűnnek, s megmutatják, ki a legény a gáton. A hét elején a brigádvezetők ismertették a jutalmazások összegét. Kétezer forint üti a markát a legjobb kombájnosnak, ezer- hatszáz a legjobb aratógépkezelőnek. A feltétel: megfölözni a háromszáz holdat. A szemveszteséget két százalék BIZOMÁNYI Áruház Vállalat Szolnok, Kossuth u. 6. sz. alatti boltjában nagy választékban kaphatók nyári ruhák, gyermek ruhák, selymek, kartonok, cipők és más ruházati cikkek! alá szorítani. Ez így idáig rendjén is lenne. Roch elvtárs újra megszólal; — Nagyon bízom a mi embereinkben. Bottyán Lászlóban ... — és sorol még több nevet. De amit Bottyán Lászlóról elmondott, az különösen érdekes. Laci — ahogy nevezte — körzeti szerelő, idén ül először kombájnra és igen nehéz terepre, a „zandaszöllős—tényoszigéti Aranykalász Tsz-be megy aratni. Bottyán László? Jó lenne ezzel az emberrel megismerkedni. Dehát mi sem könnyebb annál. Kisvártatva jön felénk egy köpcös, mégis erőscsontú, olajosruhás, svájcisapkás szerelő. — Ö az — így az igazgató. Ö az valóban. Bemutatkozik és sorolja, hogy valami kis igazítás akadt még a kombájnon, ezt még gyorsan „helyrepofozza’’ rajta, mert holnap utazik. Megy az Aranykalász Tsz-be ismerkedni, megnézni a területet. Neu akar csak úgy odaállítani, mert nagy fába vágta a fejszéjét. — Pártmegbizatást kaptam, — mondja. Bottyán László számára a pártmegbízatás nem közhely, vagy frázis, hanem a legnagyobb megtiszteltetés. Melegfényű, barna szemeivel az igazgatóra mosolyog. — Én parancsolok a gépnek. A négyszáz hold meglesz, igazgató elvtárs! Faggatjuk, hogyan. Úgy, hogy naponta tizenöt-tizennyolc órát szeretne dolgozni. Amikor a harmat nem száll le, éjjel is megy. A géptől nem fél, ura ő annak. — A négyszáz hold meglesz! — mondja határozottan, amikor kezetfog és elbúcsúzik. Roch elvtárs utánanéz, valósággal simogatja az erős, szélesvállú embert. Aztán hozzám fordul:-— Ilyenek ők mind. Tudja elvtárs, a Laci először háromszázötven holdat vállalt. S akkor toldotta meg még ötvenne', amikor megtudta, hogy az ö aratása pártmegbi- zatá&i ir ■» •**< Ha akarnak, MERNEK,-GYŐZNEK Aktívaülést tartott pénteken este a Törökszentmiklósi Gépállomás pártszervezete. Az egyetlen napirend az aratási előkészület volt. Mindent megelőzve mondhatjuk: a gépállomás kommunistái, a meghívott tsz-elnökök, párttitkárok állásfoglalását, a tanácskozás során tanúsított felelősségérzetét, a gondos technikai előkészületek elengedhetetlen kiegészítőjének tekinthetjük. Jakab Ferenc elvtárs, a pártszervezet titkára a vezetőség beszámolójában hangsúlyozta: — A mezőgazdaság átszervezése óta ez lesz az első, igazán nagy erőpróba. — 3523 kát. hold őszi vetésre szerződtek, ebből 2811 kát. holdat teljesítettek. A számok arra intenek, hogy most gondosabb munkát kell végezni és a gépállomásnak a tsz-ekkel szüntelenül, az eddiginél is jobban együtt kelj működni. A szövetkezetek kalászos vetése most 17 és félezer kát. hold, a tavalyi 4 ezer kát. holdnak négyszerese. Ebből 41 százalékát, 7 ezer 220 hold aratását vállalta a gépállomás, a 14 ezer 600 hold gépi növényápolás mellett. Komoly számok ezek, amelyekkel nem lehet, nem szabad könnyen bánni. Nagyságukkal csak a dolgozók együttes ereje, felelősségérzete ér fel. Az üzem párt- és gazdaságvezetői már időben felkészültek. A gépek kijavításán, előkészítésén túl — ami néha rengeteg utánajárással, költséggel járt — az elfogadható újításokat, ész- szerűsítéseket . mind alkalmazták. A szalmalehúzók üzembiztosabbá tételétől a kombájnok dieselesítéséig rengeteg olyan kisebb-na- gvobb alakítást, változtatást alkalmaztak, amelyek többé kevésbé gyorsítják vagy javítják a munkát. A technikai előkészületek mellett megszervezték az emberi erők összpontosítását is. Egyrészt a dolgozók szaktudásának növelésével, másrészt a szakemberek maximális összevonásával. Vagyis: a tavaszon inkább nélkülöztek dolgozókat, s elküldték őket szaktanfolyamokra, s most várják vissza őket. Másrészt akik hosszabb időre vannak iskolákon, azokat is mind haza verbuválják arra a néhány hétre, míg a munka zöme tart. Ugyanakkor kidolgozták a verseny- és premizálási feltételeket is. Az ifjú traktorosok versenyében huszonheten vesznek részt. Több mint 250 ezer forint az az összeg, amit a legszorgalmasabbak közt kiosztanak a cséplés végeztével. A felszólalók közül Németh Menyhért, Rica János a zökkenőmentes munka feltételeiről az alkatrészek megbecsüléséről és pótlásáról szólt. „Ha kell, 16 órás műszakot is tartunk — mondta Rica elvtárs körzeti szerelő, — csak miattunk ne késsen a munka”. Fehér Flórián traktoros a gondos, gyors javítás fontosságáról szólt, s éles szóval bírálta az e téren tapasztalt hibákat. Sthul elvtárs azt hangsúlyozta: merjünk, akarjunk, s győzni fogunk ebben a nagy, számunkra is olyan fontos küzdelemben, mert győznünk kell. . A meghívott tsz vezetők, párttitkárok, elnökök, mezőgazdászok is megígérték: a lehető legnagyobb szorgalomra serkentik a tsz tagokat. Hisz mindenek előtt az ő kenyerükről, évi munkájuk zsendülő gyümölcséről van szó. Volt a tanácskozásnak egy nagyon fontos gondolata, — amit Csikós elvtárs, a Rákóczi Tsz kommunistája fejezett ki érthetően: a traktorosok felelőssége ezekben a napokban nemcsak kimondottan a gabona betakarítása. Hanem az is, hogy megmutassák a tsz-tagoknak — főleg azoknak, akik az idén kezdték a közöst: az elvtársi, embertársi összedolgozás, az egyes ember és a közösség boldogulásáért érzett felelősség kovácsolhatja igazán erőssé a szövetkezetek kollektíváit. Ebben a gépállomás dolgozói egyrészt példamutatással, másrészt türelmes, meggyőző szóval segíthetnek sokat. A taggyűlés is bizonyítja: az itt dolgozó munkások tudják kötelességüket. S úgy lesz, ahogy az egyik elvtárs mondta, ha akarnak, mernek — győznek. Győzniük kell. B. E. BESENYSZÖGI JEGYZETEK a kánikuláról, a hiúságról és azokról, akik állítólag szakemberek KÁNIKULA? j Egy kicsit talán még korai erről beszélni. Az iroda hűvöséből meg egyenest szemtelenség. Mégis ! A Lenin termelőszövetkezet elnöki irodájában úgy izzad az a négy ember, mintha valóságos augusztusi kánikula kellős közepén lennénk. Ott is az árnyékot adó fáktól fél napi járóföldre. A négy ember különben dolgozik. Az aratópárokat osztják be a névsorból. S ez nem gyerekjáték. Alaposan bele lehet izzadni, mert itt, ebben a tsz- ben — kár lenne mellébeszélni — a gazdák elszoktak már a kézikaszától. Az idei nyáron mégis elő kell ismét venni. Elő. Ez az élet parancsa, a kenyér parancsa. A névsor hal- gat, azzal nincs baj. Egyelőre a gazdákkal sincs, de a főagronómus aggódik. Azt mondja, bár kellemesen csalódna. A kasza mégiscsak kasza. Magától nem megy, húzni kell. S amikor húzni kell, akkor dől majd el, hogy sikerült-e a felkészülés. De- hát hiába, az idén ez már így lesz. Hét és fél hold arat- nivaló jut mindegyik aratópárra. Érthető, hogy korán beköszönt a kánikula és a 'szokástól eltérően nem is akárhová, hanem először az irodába. NAPOK ÓTA ______________osztozkodik egymással két ember. A Lenin Tsz állattenyésztője és a főagronómus. Az állat- tenyésztő kardoskodik, hogy példát kell mutatni. A fő-ag- ronómus viszont hajthatatlan Ebben a dologban nem ismer tréfát. Háromszáz idei, februári malacból november végéig, december elejéig hízó les». Meg kell lenni. A terv is előírja, a malacok nagyon szépek. Eze nk ívül ott a többi jószág s az állattenyésztőnek azok körül a helye. De ő — menni akar mindenképpen. Végrevalahára sikerült lebeszélni. de nem a főagronómusnak. A minap harmadmagával jött az irodába és ez volt az első szavai Mehetek? — Nem — mondta Popo- vics elvtárs, a főagronómus. A két öreg sertéstenyésztő csodálkozva hallgatta az osztozkodást, majd méltatlankodva ráripakodtak „főnökükre”. — Hogy gondolod? Hát akkor velünk mi az istencsodája lesz? Szaladozzunk majd utánad a tarlóra? Azt nem lehet, nem engedünk. Az állattenyésztő széles boldog mosollyal fogadta kedves embereinek szavait. Keble valósággal dagadozott a büszkeségtől. Dörmögve jelentette ki: marad. Ilyenformán hát a vita eldőlt. Néztem őket, néztem az állattenyésztőt — és az jutott eszembe: lám-lám, milyenek is vagyunk. A hiúság örök. HETEK ÓTA foglalkoztatja Besenyszögön a közvéleményt egy felettébb különös kérdés. Ki-ki vérmérséklete szerint foglal állást a vitában. És ki-ki érdekeltsége szerint. A Dózsa Népe Tsz gazdái elfogultak. Ez igaz, de így természetes. A tárgyilagosság lenné náluk érthetetlen és furcsa. Úgy kezdődött, hogy a Dózsa Népe Tsz és a Lenin Tsz — külön-külön egy-egy szerfás sertésfiaztatót szándékozott építeni. A Dózsa Népe Tsz szerfásfiaztatóját egy úgynevezett szakemberből álló brigád rakta össze. Amit ezek az emberek, a brigád tagjai elkövettek, az valóságos merénylet. A fiaz- tatóra rossz ránézni. Dologhoz látott a Lenin Tsz házi brigádja is. — Ök ugyan nem szakemberek, de a szerfásfiaztatót megépítették rendesen. — Nincs azzal semmi baj. Most itt a fogaskérdés: mikor szakember a szakember, vagy a szív, a község szeretete, a becsület milyen mértékben szárnyalhatja túl a nagyképű ál-tudást. Annyi bizonyos, a Lenin Tsz szerfásépülete jó, a Dózsa Népe szerfásépülete rossz. Valakinek érdemes lenne annak a brigádnak az orrára koppintani, amely a Dózsa Népe Tsz-ben ügyködött. — ít «=• am
