Szolnok Megyei Néplap, 1960. május (11. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-05 / 105. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. május 5. Gyermek és női ruha, rádió, villamossági és hangszerbolt, új önkiszolgáló háztartási bolt nyílik májusban JeSeníís segítség j vidék egészségügyének Az Egészségügyi Minisztérium és az Orvos-egészségügyi dolgozók szakszervezetének kezdeményezésére nagyjelentőségű akció indult a vidék orvosellátásának megjavítására. Jelenleg különösen a termelőszövetkezeti és ipari vidékeken meglehetősen sok az üres körzeti orvosi állás. Addig is, amig mód nyílik az állások végleges betöltésére, a minisztérium és a szakszervezet felhívással fordult az egyetemek, nagy kórházak és más állami egészségügyi intézmények orvosaihoz, vállaljanak három hónapos helyettesítést az üresen álló körzetekben. A terv szerint egy- egy intézmény vállalná az illető termelőszövetkezeti, vagy ipari körzet patronálását és az önként jelentkező intézeti orvosok felváltva háromhónapos turnusokban dolgoznának a körzetben. A vidékre lemenő orvosok az állandó munkahelyük után járó teljes fizetésen túl körzeti orvosi fizetés felét is megkapják, azonkívül a helyi tanácsok és a szakszervezetek gondoskodnak jól felszerelt rendelőről, lakószobáról és élelmezésről, továbbá havonta egyszer megtérítik az állandó lakóhelyükre és onnan ideiglenes állomáshelyükre utazás költségeit. Az orvosok körében élénk visszhangot keltett a felhívás és máris megkezdődtek a jelentkeNagy a vásárlási kedv, fokozódtak az igények — halljuk mindenfelé. Van-e a kereslethez képest megfelelő mennyiségű és minőségű áru- választék — kérdeztük Budai Mihálytól, a Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat áruforgalmi osztály- vezetőjétől. — Az 1959. évihez képest ruházati árukból 24,6, vegyesből 25,2 százalékkal emelkedett a forgalom. Legkeresettebb cikkünk volt az első három hónapban a mosógép. Ebből 274 darabot, motorkerékpárból 220, televíziós készülékből 87 darabot adtunk el — mondja Budai elvtárs. — Melyik hónapban volt legnagyobb a forgalom? — Az április 1 és 16. közötti időben. Ez alatt a két hét alatt nem kevesebb mint 22 millió forint értékű árut adtunk el 62 boltunkban. A 'orgalom zömét a szolnoki üzletek bonyolították le. — A kereslet azonban nem szűnt meg az április hónap elmúltával; hogyan készült fel a Kiskereskedelmi Vállalat « további árusításra? — Huszonkétmillió forint értékű áruval van több raktárainkban, mint az első negyedévben. Vidéki vasboltjainkban elegendő gabonászsákot és szerárut raktároztunk a betakarításhoz. Ebben a negyedévben Szolnokon a Ságvári körúton egy rádió és villamossági, s egy hangszerboltot nyitunk. Ugyancsak a közeljövőben nyílik meg a Beloiannisz utca 4. szám alatt egy kész nőiruha- és egy gyermekruha-bolt Ez utóbbival a megye gyermek- i ruha-ellátását akarjuk megjavítani. Többi boltjaink ugyanis nem szívesen foglalkoznak ezzel az alacsony vásárlási értékű áruval. Jövő héten nyílik meg Mezőtúron az új önkiszolgáló háztartási bolt, május közepén pedig Martfűn tartunk vásárlással egybekötött divat- és iparcikk-bemutatót. — Nem lesz tehát hiány semmiféle áruból a következő hónapokban? — Motorkerékpárból és nylonárukból oly nagy a kereslet, hogy az igényeket csak fokozatosan elégíthetjük ki. Ezért megyén kívüli beszerzéssel igyekszünk pótolni a hiányzó cikkeket. Szövetáruból 600 ezer, pamutáruból másfélmillió értékű árut hoztunk. Hátráltatja az áruellátást a RÖVIKÖT központi raktárának helyiséghiánya is. Néha hetekig az udvaron fekszik az az áru, amelynek már régen a boltokban kellene lenni, mert kicsomagolására és átvizsgálására helyszűke miatt nincs lehetőség Voltaképpen tehát — amint Budai Mihály beszámolójából látjuk — az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat régi és új boltjaiban mindenki megtalálja a második negyedévben is azt az árut, amelyre a mezőgazdasági munkáknál a ruházkodáshoz vagy a háztartásban szüksége van. — kemény — zések. (MTI). VWWrTTTVfT(VWrT1VWnTlT\WWVTnVylYWVTT1rTTrilrinvnTTTTlTTV datülvize-ga d'ált . . . kerestük fel a szolnoki Ady Endre Művelődési Házban Seres Gyula táncpedagógust és tanítványait. A 8—15 éves növendékek 3—5 éve tanulnak a balettiskolában. Még néhány igazítás a mozdulatokon és pontos a gyakorlat. Tessék, csinálják utánuk! (Koncz Ildikó, Sípos Gitta és Seres Gyula tanár.) A tornászoknak is fontos a balett — tartja Koncz Ildikó, a Vörös Meteor tornásza, aki a balettórákon sajátítja el • szép mozdulatokat. Június 5-én ünnepük a pedagógus napot Az idén június 5-én ünnepük hazánkban a nevelők- napját. A kilencedik pedagógus nap ünnepségeit a fővárosban és vidéken részben június 4-én szombaton, több helyütt pedig vasárnap, 5- én rendezik a Hazafias Népfront, a tanácsok, a Nőtanács, a pedagógus szakszervezetek helyi szervei, valamint a KISZ és a szülői munkaközösségek. A pedagógus nap alkalmából a kiemelkedő munkát végzett nevelőknek kitüntetéseket adnak át, s országszerte köszöntik majd őket az iskolák tanulói, a szülői munkaközösségek. Ünnepségek lesznek a felsőoktatási intézményekben is. (MTI). X Szorgoskodó emberek - beszédes számok Megyek az utcán lassan, tempósan, közben nézelődöm. „Ne szemetelj!” — kapja meg a szemem egy kerítésre tűzött. kis fehér cédula. Pár száz méterrel odébb felhívás, ezúttal: „Ültess virágot!” Is- i mét más helyen: „Ne firkáld a falat!”, „Takarítsd az udvart!” stb. Jelentéktelennek tetsző kis figyelmeztetések, ám nem íródtak hiába. A tiszaföldvári utcák tiszták, rendesek, a község lakói hallgatnak az intő szóra A Kossuth úton szurokfoltok sötétlenek itt-ott. a templomnál éppen most javítják a kövesutat. Másfelé az állami házakat tatarozzák, napokon belül elkészülnek ezzel a munkával. S a többiek? Egy hete, hogy befejeződött a járdaépítés a Rákóczi úton. A Baross körút bitumen-járdát kap. az alapját — két sor éltéglát — már lerakták, több mint egy kilométer hosszúságban. Mesélik, hogy a munka megkezdése előtt összehívták az utca lakóit, s tíz embert kértek a homok kibá- nyászásához. Huszonhatan jelentkeztek. Egy vasárnap ki is termelték, sőt a helyszínre szállították a szükséges meny- nyiséget — társadalmi munkában: Nagy István. Gál Józsi bácsi, E. Varga Sándor, meg a többiek. Most a Körösi Csorna Sándor úton készítik a betonjárdát. Egy hete kezdték, csütörtökre a végére érnek — úgy mondják. G. Papp Dániel vezetésével kilenc munkás dolgozik itt, de minden nap kerül segítség. Tíznél kevesebben még egy nap sem voltak a segíteni akarók. . Közel száz folyóméter járda késéül el naponta. Elégedetten szemléli a munkát özv. Káposztás Balázsné. Köles Imréné meg a szomszédos utca lakója: Balogh István bácsi, Dudás néni meg Járainé. — Bizony, ideje már... — mondogatják. Mert ez igen forgalmas utca, itt járnak el a falubeliek az orvosi rendelőbe, patikába. Ki segített a legtöbbet? Óvári Andrásné a harminchármas házból. Tanácstag, már a munka legelején, a szervezésből is kivette a részét. s itt dolgozott az építésnél öt napig. Szabó Józsefné is, a 19-ből. Négy napot dolgozott, s délutánonként, mikor férje Martfűről hazajött — a cipőgyárban dolgozik —, beá'lt a felesége mellé... Bent a tanácsházán már a D. Molnár Sándor, megyei tanácstag jött érdeklődni a gazdálkodási előadóhoz. Horváth Imréhez, hogy szállíthatnak-e törmeléket a téglagyártól a Petőfi útra. Mert Csordái Sándor, B. Szőke István. Horváth Ferenc, meg Molnár István már ajánlkoztak munkára. Holnap már vihetik, s még a héten ott is hozzálátnak a járdakészítéshez/ Holnap meg Homokon, a Döbrei János utcában. Homok. Egy-két hét és készen áll a tüdőszanatórium. A Kovács-kastély átalakítása is folyik, június elejére tervezik az átadását. Óvoda és napközi otthon kap helyet benne. A sportpálya átépítése is jól halad. Kimondhatatlan lelkesedés fűti itt az embereket. Horváth elvtárs. a gazdálkodási előadó elmondta, hogy harminc- hétezerhatszáztizenhárom forint értékű társadalmi munkafelajánlást tettek eddig, s ebbál, csak járdaépítésnél A Nap kél: 4.22 h-kor, nyugszik: 19.00 h-kor. A Hold kél: 12.21 h-kor, nyugszik: 1.29 h-kor. Időjárás jelentés Várható időjárás: felhőátvonulások, néhány helyen eső. Mérsékelt keleti, délkeleti szél. Enyhébb éjszaka, a talajmenti fagyok megszűnnek. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 15—18 fok között. Távolabbi kilátások: a hét végén melegebb idő, esőkkel. — KÉT BEMUTATÓT is rendeznek a közeljövőben a Mezőgazdasági Kísérleti Intézet kisújszállási öntözési telepén. Május 18-án a zsám- béki tsz elnökképző iskola, 19-én pedig a gödöllői Agrártudományi Egyetem negyedéves hallgatói látogatnak az intézetbe s tekintik meg többek között a sávos csörgedező öntözést — EZER ÖRA társadalmi munkával segítik a Közép- tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság fiataljai a Szolnokon épülő tízlakásos ház építését. A fiatalok felajánlása a számítások szerint egy lakás költségeit fedezi. — FÖLDMŰV ESSZÖ VETKEZETI jogtanácsosok tanácskoztak tegnap Szolnokon a MÉSZÖV székházában. Egyebek között az ankéton foglalkoztak a földművesszövetkezetek jogvédelmével és a társadalmi tulajdon megóvásának fokozásával. — ELHALASZTJÁK a Szolnok városi Vöröskereszt és a Nőtanács által május 10-re hirdetett, filmvetítéssel egybekötött „Tisztaság, egészség” című előadást. Az új időpont május 17, az előadásra akkor kerül sor az Ady Endre Művelődési Házban. MÍJU S 5 Csiitttrtük Go lkát H Tiszaföldváron pezseg az élet több mint tízezret már teljesítettek. Ezek a számok mindennél beszédesebbek. Július elején fognak ather- mál-kút fúrásához, ezt kivéve a községfejlesztési terv valamennyi előirányzott pontját teljesítik augusztus 20-ra. Elsők akarnak lenni az idei községfejlesztési versenyben. — rónai — — JÓL DOLGOZNAK a patronálok is. A hunyadfal- vi termelőszövetkezetet patronáló zuglói Édesipari Vállalat dolgozói első negyedévi felemelt tervüket 25.9 százalékkal teljesítették túl. — BŐVÜL, a Szolnok megyei állami gazdaságokban a mezőgazdasági tanulóképzés. Idén 165 fiatalt alkalmaznak a mezőgazdaság különböző ágaira tanulónak. A Bánhalmi Állami Gazdaság halász és haltenyésztő, a Héki Állami Gazdaságban pedig vadásztanulókat is képeznek. — TELJESEN UJ gépi be- rehdezést kap a karcagi őrlőmalom. A malom korszerűsítésére mintegy 9 millió forintot fordítanak. A tervek Bzerint a felújított malomban alkalmazzák először a Rajkay féle gabonaszeletelőt is. — FIATAL festőművész kiállítását rendezik meg Szolnokon május hónapban. A Damjanich Múzeum első emeleti klállftó termeiben mutatják be Pallcz József szolnoki festőművész műveit május 8—22. között. — HÉTSZÁZNEGYVEN édesanyát keresnek fel az anyák napja alkalmából a Szolnok—Újvárosi általános iskola tanulóiból alakult brigádok. A látogatásokon a szakkörökben készített kézimunkákkal, különböző ajándékokkal és virággal kedveskednek az édesanyáknak a figyelmes gyermekek— SOHA ILYEN forgalom. A szolnoki 121-es Csemegeboltban a napokban értékelték az áprilisi forgalmat A bolt tervét 9 százalékkal teljesítette túl, s áprilisban nem kevesebb, mint 1.5 millió forint értékű fűszert és csemegeárut értékesített , — KÉTHETENKÉNT szemlét tartanak egy-egy földművesszövetkezetnél • MÉSZÖV illetékesei. Tegnap és ma az öcsödi földművesszövetkezet munkáját ellenőrizték, két hét múlva pedig Tiszaszentimrén rendezik meg a szemlét Helyesbítés Fővárosi pedagógusok látogatnak megyénkbe címmel lapunk szerdai számában hírt közöltünk arról, hogy Budapest XIV. kerületének pedagógusai ma Szolnokra látogatnak, majd a mező- héki Táncsics Tsz-be. Sajnálatos hiba folytán hírünk egy nappal megkésve került a lapba, ugyanis a pedagógus csoport kedden járt itt, 3-án. Elítélték Molnárt, a jászberényi rablót A jászberényi Molnár József még az ellenforradalom előtt különböző felszerelési tárgyakat lopott a néphadseregtől — ezért egy évi börtönbüntetést állott ki. Kétesértékű pályafutását a konszolidáció napjaiban is folytatja .., 1957 márciusában az esti órákban az utcán találkozott ismerősével: Darabont Kálmánnal. A gyanútlan emberre azzal támadt, hogy ő kar- hatalmista — persze, nem volt sosem! — s mint ilyen, jogosult felelősségre vonni a kijárási tilalom megszegése miatt. Szavait a nagyobb nyomaték kedvéért ütlegek- kel kísérte, majd hirtelen fordulattal pénzt követelt a megtámadottól. Darabont ekkor ezer forinttal lett szegényebb. Nem szerzett jobb tapasztalatokat Molnárral az idős Nagy László sem, ki korábban kisebb pénzösszeggel segítette ki őt. Mikor Molnár megadta tartozását, Nagy László tárcájában sok száz- forintost pillantott meg. Pár óra múltán a kissé kapatos gazdával találkozva, lakására invitálta és tovább Itatta. A koros ember az udvarra akart menni, közben azonban elesett. Molnár rúgásokkal, ütlegekkel támadt ekkor vendégére, majd 2 ezer 530 forintot elvett tőle. Ezután, mintha mi sem történt volna, egy arrajáró teherautón Jászapátiba kocsikázott. A rendőrség rövid idő alatt kézre kerítette a kétszeres rablót, kit elsőfokon a jászberényi járásbíróság 3 évi börtönre és egyes joga gyakorlásától négy évre eltiltásra ítélt A megyei bíróság büntető fellebbvrieli tanácsa nem a védő vádlott enyhítésért, hanem az ügyész súlyosbításért bejelentett fellebbezésének adott helyt. Bűnösnek mondotta ki Molnár Józsefet egy rendbeli súlyos testi sértéssel elkövetett rablás és egy rendbeli rablás bűntettében — ezért őt négy és fél évi börtönre és egyes jogai gyakorlásától négy évre eltiltásra ítélte jogerősen,