Szolnok Megyei Néplap, 1960. április (11. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-08 / 83. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP I960, április X. KETTŐS VIVŐ-SIKER SOPRONBAN III. o. női tőr I. Szathmáryné, III. o. kard I. Hargitai Vívóink az elmúlt napok­ban négy versenyen indultak, s ezek közül a soproni 100 százalékos eredménnyel vég­ződött. Két női tőrözőnk és három kardozónk indult, s valamennyien döntőbe jutot­tak, sőt mind a két számot szolnoki versenyző nyerte. Szathmáryné az edzéseken elfelé ívelő formában vívott, s a versenyen igazolta is ezt a formát. Hét győztes esörté- jében összesen 3 találatot ka­pott. Az első helyet eldöntő csörtét 4:3 arányban nyerte Magyar ellen. Gyors, egyenes támadásai, védés, visszaszú- rásai jók voltak. Állandó tá­madásai miatt ellenfelei nem tudtak kibontakozni. Eredmé­nyével elérte a II. o. minősí­tést. ­Józsa három győzelemmel, rosszabb találati aránnyal a hetedik lett. Támadásai jók, de kár, hamar átengedi a kez­deményezést. s több esetben ököllel indít, hegy helyett. Küzdőszelleme megfelelő, hi­szen ' négy csörtében 4:3 arány­ban veszítet' Hargitai veretlenül szerezte meg az első helyet. Megfon­tolt, gyors, egyenes és csel­támadásai, jóidejű tempó vá­gásai hozták meg az előkelő helyet. Hiba, hogy biztosnak vélt találatai után leáll, sőt a sisakját is lekapja. Nyugod- tabban kell versenyeznie. Vívóiskolásaink közül, első­ként szerezte meg a II. o. mi­nősítést. Bátorfi 6 győzelemmel a harmadik helyen végzett. Ta­lálatait második szándékú tá­madásaiból, gyors védés-visz- szavágásaival. s cseles vissza­vágásaival érte el. Néhány jó tempószúrása is volt. Gyen­géje változatlanul a támadás. Nagy Attila tartja jó for­máját. Öt győzelemmel a ne­gyedik helyen végzett. Kár, hogy több esetben testtel In­dított, s nagy távolságról j csak előre lépett. Szorgalma­san kell edzenie. III. o. mi­nősítést szerzett. Székesfehérváron két ví­vónk indult a III. o. férfi tőr versenyen. Mind a ketten jól szerepeltek. Báli 5 győzelemmel har­madik lett- Jól és formásán vívott, s ha egy találatát nem ítélik fordítva, második lehe­tett volna. Berta nagy kedvvel és jól vívott, de még nem kellő versenytapasztalattal. Emiatt holtversenyben kiesett a dön­tőből. A Vörös Csillag Traktor­gyár ifi női tőrversenyén ví­vóink nem szerepeltek jól. Tapasztalat híján nem jutot­tak döntőbe. A Vörös Meteor I. o. pár­bajtőr versenyén csak Hank indult, de nem jutott to­vább. Feke nem indulha­tott. Nem engedték fel a tá­borból. Végeredmény a következő: III. o. női tőr (12 induló): 1. Szathmáryné (Szolnok) 7 gy.. 2- Magyar (Sopron) 7 gy., 3. Bodó (Győr) 6 gy, 4. Szalai (Sopron) 4 gy., 5. D. Nagy (Sopron) 3 gy., 4 t., 10 at, 6. Kreisz (Sopron) 3 gy, 4 kt, 7 at. 7. Józsa (Szolnok) 3 gy., 5 kt., 8. Barlahiday (Sopron) 3 gy., 7 kt., 9. Nemky (Sop­ron) 0 gy. III. o. férfi tőr (22 iduló): 1. Gyorsok (Székesfehér­vár) 6 gy., 2. Horváth (Új­pest) 5 gy., 21 kt., 3. Báli (Szolnok) 5 gy., 23 kt, 7 at- 4 Rácz (Szeged) 5 gy., 23 kt, 6 at, 5. Bángyörgyi (DVSC) 4 gy, 6. Kozák István (BVSC) 2 gy., 7. Grisz (Székesfehér­vár) 1 gy. 8. Kozák Miklós (BVSC) 0 gy. III. o. kard (15 induló): 1. Hargitai (Szolnok) 8 gy., 2. Sürnegh (Sopron) 7 gy., 3. Bátorfi (Szolnok) 6 gy., 4. Nagy (Szolnok) 5 gy., 5. Lom- niczi (Sopron) 3 gy, 4 kt. 6. Gerencsér (Sopron) 3 gy, 7 kt. 7. Magyar (Sopron) 3 gy., 8 kt., 8. Varga (Sopron) 1 gy., 9. Bagó (Sopron) 0 gy. A megyei labdarúgó bajnokság állása 1. Jb. V. n. 20 14 1 5 45:19 29 2. Jb. Lehel 20 13 2 5 57:28 28 3. Szó. MÁV 20 12 3 5 50:23 27 4. Szó. Kin. 20 11 3 6 46:22 25 5. Járokszáll. 20 19 5 5 36:20 25 6. MAFC 20 10 4 6 47:19 24 7. Szó. VSC 2« 7 7 • 31:39 21 8. Karcag 20 9 2 9 33:24 20 9. Tm. Vas. 20 7 6 7 34:29 20 10. Mtúri Ho. 20 9 2 9 33:34 20 11. Tföldvár 20 9 2 9 34:39 20 12. Fegvvem. 20 5 C 9 28:47 16 13. Khegyes 20 6 3 11 20:33 15 14. Jászapáti 20 3 6 11 28:46 12 15. Kmárton 2« 5 2 13 18:66 12 16. Jákóhalm. 20 2 2 16 24:75 6 A Szolnoki Rádió műsora Jászkunsági krónika! Riportok, hírek, tudósítások a nap esemé­nyeiről. — Szív küldi szívnek szívesen. — Falusi Híradó!- SZIGLIGETI Színház mai műsora: este 7 órakor Kormos ég, Mezőtúron: Cigányprímás. — MA ESTE nyolc órai kezdettel a Szolnoki Galéria kiállító termeiben dr. Bényi László, a Magyar Nemzeti Galéria osztályvezetője tart tárlatvezetést. Falusi sakkozásunk az élre tőrt Férfi és női csapatunk 2. lett a szpartakiád országos döntőjén TALÁLGATÁSOK Egy csokrot adunk át azokból a szemelvé­nyekből, amit a tavasz második vasárnapjának sporteseményeiből összeszedtünk. Természetesen — mint ahogy az első tavaszi virág sem egy nap alatt nőtt meg, mi is visszanézünk egészen a baj­nokság kezdetének napjáig és a már azóta történteket is megpró­báljuk — bár összevontan — pontokba foglalni és elmondani. A 48-BOI« nem akar engedni a török- szentmiklósiak NB III-as csapa­ta, ugyanis az NB ni. délkeleti csoportjában lejátszott 48 mér­kőzéséből — bár tavasszal még csak ötször játszott csapatunk — eddig veretlenek. TIZENHARMASOK Igaz, ilyen csapat mindössze három van a bajnoki táblázaton a megyei I. osztályban. A szám Tudósítóink jelentik a megyei labdarúgó bajnokságról íászjákóhalmi Spartacus— Szolnoki Kinizsi ZtZ (2:1) Jászjákóhalma, 500 néző. Ve­zette: Deák. - Jászjákóhalma: Nagy - Fodor II., Fpdor I., László - Hegyi, Sándor — Mit- tiner, Kozmóczky, Lukácsi, Kop­pány, Faéskó. Szó. Kinizsi: Kó- ródi — Gyémánt I., Szabó, Ger­mán — Gyémánt II., Kiss — Sza­bados, Géczi II., Márton, Kol- láth, Sokvári. Edző: Csabai Já­nos. A helyi csapat, támadásai­val kezdődött a mérkőzés. Lu­kácsi Jövése alig szállt kapu mellé. A 2. percben mar a ha­zaiak kapuja előtt volt kava­rodás, de László a gólvonalról mentett. A 6. percben újabb ha­zai támadás végén Facskó be­adását Kozmóczky értékesítette, 1:0. A gól után is a hazaiak vol­tak a kezdeményezők, de a ven­dég védők jól hárítottak. A 22. percben Lukácsi tört kapura. A Kinizsi védők között nagy erejű lövést küldött, mellyel szemben Kóródi tehetetlen volt, 2:0. A gól után feljöttek a ven­dégek és a 34. percben Géczi II. szépített, 2:1. Fordulás után ismét a hazaiak kezdeményeztek. Az 55. percben Kozmóczky nagy erejű lövése alig kerülte el a vendégkaput. A 64. percben Facskó lövése a felső kapufán csattant, majd Mittiner lövését védte bravúrral Kóródi. A 75. percben a lesről induló Géczi II. a megtorpant helyi védőktől kísérve egyenlí­tett. 2:2. A gól után változatos küzdelem alakult ki, de az ered­mény már nem változott. A két csapat találkozója színvonalas játékot hozott. A vendégek na­gyobb taktikai tudását a ha­zaiak lelkesedéssel ellensúlyoz­tak. Az egyenlítő gólnál Deák játékvezető tévedését Vágó part­jelző is elősegítette. Szolnoki Kinizsi ifi—Jászjákó- halmai Spartacus ifi 5:3 (1:3).- sas — Szolnoki MÁV II.—Kun­szeri tmárton 3:0 (1:0) Szolnok, MÁV salakpálya, 2000 néző. Vezette: Tátrai. MÁV II.: Donka — Urbán, Makai, Szabó - Draskóczi, Kolláth — Csák, Karkecz, Pintér, Bagi, Soós. — Kunszentmártoni Szabó -? Mé­száros, Papp, Gyenes — Pris- kin. Pintér - Imrei, Bo&*ik, Ha­rangozó, Kovács, Vitentz. — A mérkőzés főként az első félidő­ben kiegyenlített volt. A na­gyobb tudást a vendégek lelke­sedéssel ellensúlyozták. A félidő egyetlen gólját Bagi szerezte. — Szünet után kezdetben a MÁV csatársor néhány gólhelyzetet kihagyott. A mérkőzés vége felé a vendégek védelme megingott és Karkecz és Makai góljaival biztosan győzött az NB n-es tartalekcsapat. A MAV-tól gör­dülékenyebb játékot várnak a szurkolók. Szolnoki MÁV ifi — Kunszent- márton ifi 4:0 (3:0).- H. Gy. ­Jászapáti—Mezőtúri Honvéd 4:4 (1:2) Jászapáti, 700 néző. — Vezette: Csősz. Jászapáti: Káli — Polgár, Pásztor, Mihályi - Rusvai, Kö­kény II. — Bolyós, Kökény I., Varga, Horváth, Szirze. Mezőtúri Honvéd: Demjén — Horváth, Hu- dec, Somogyvári — Diósi, Gáspár - Seben, Lábár, Márkus, Szabó, Galicza. Az első negyedórában csak ritkán jutottak el a hazaiak az ellenfél kapujáig. A 22. perc­ben egy vendégtámadás során a mezőtúriak az alvó jászapáti vé­delem mellett a hálóba küldték a labdát, 0:1. Továbbra is a Honvéd táma­dott, de lövéseik elkerülték a hazai kaput. Ezután feljöttek a hazaiak. Mezőnyfölényt harcol­tak ki és a 25. percben Varga révén sikerült is kiegyenlíteniük, 1 :l. A gól után csökkent az iram. A 42. percben mezőtúri támadás alakult ki, melyet újabb góllal fejeztek be, 1:2. Fordulás után ismét a vendé­gek kezdeményeztek többet és az 30. percben egyik támadásnál nehéz szögből újabb gólt sze­reztek. 1:3. Az 54. percben 11-es- hez jutottak a vendégek, melyet értékesítettek, 1:4. Az 58. perc­ben a mezőtúriak középcsal ára Márkus megsérült és nem is játszhatott tovább. A későbbiek­ben feljöttek a hazaiak is. A 62. percben 2:4-re alakult az ered­mény. Továbbra is hazai fölény volt és a 79. percben Kökény I., majd a 82. percben Varga volt eredményes, 4:4. — Jók; Varga. Kökény I., Szirze, — illetve: Márkus (a mezőny legjobbja) és a közvetlen védelem.- Pongó F. • egy csapatnak örömet hoz. Ez a Szolnoki MÁV, mely a tizenhar­madik győzelmét szerezte meg. A Jászberényi Lehelnek keserű­séget, mert nem tudott tőle meg­szabadulni. ugyanis a múlt hé­ten aratta tizenharmadik győzel- mét Kunszentmárton ellen, akik viszont most szerezték meg ti­zenharmadik vereségüket. SZÉP JÁTÉK nem mindig eredményes. így volt ez vasárnap is, amikor a Jászberényi Lehel csapatának fiai a T. Vasas ellen szépen ját­szottak. Csupán az volt a szép­séghiba, hogy nem eredménye­sen. Amikor a Törökszentmiklósi Vasas kapujához értek, a puha Jászberényi csatárok támadásai mindig elakadtak. Egyetlen gól­jukat is körülbelül 20 méterről érték el. Ebből azt tanulhatják meg, hogy nem kell a kapu szá­jába bevinni a labdát, mert messziről is lehet gólt rúgni. NEM IS OLYAN ROSSZ a megyei I. osztályban a góllö­vési átlag. A lejátszott öt tavaszi fordulóban 143 gól esett. Negy­ven mérkőzésre átszámítva ez majdnem 3,6-es átlagnak felel meg. Ez pedig nem is olyan rossz. Különösen ha figyelembe vess7.ük, hogy 18-szor üresen maradt egyes csapatok hálója. VENDEGSEGBEN volt ezúttal nyolc csapatunk és bizony nem éppen házigazdához illően bántak el velük. Ha két helyen meg is osztoztak a ponto­kon, hat vendéget úgy küldtek el, hogy „pontatlanul” értek ha­za. Emellett még öt olyan csa­pat is akadt köztük, melyek „sietségükben” elfelejtkeztek a becsület-gólról, ami pedig bizto­san kárpótolta volna egy kicsit a fura vendéglátást. A HELYCSERÉT igen sok edzőnk tanítja hétről hétre játékosaival. Ennek ellené­re a mérkőzéseken keveset lát­hatjuk játék közben. Annál job­ban alkalmazzák csapataink a tabellán. Nézzük meg jól a baj­nokság állását és akkor meg­látjuk. hogy az első tíz csapat közül, a MAFC kivételével vala­mennyi alkalmazta, ha nem is mindegyik jól. Soknak azonban a jól alkalmazott helycsere elő­kelőbb helyet biztosított. Csupán az utolsó öt helyezett nem csi­nált ilyet. Na, de Ők ugye „utol­sók”. Bizonyára úgy gondolják: rajtuk ez úgysem sokat segítene. KILENCVENHAROM EV elég sok idő, ha azonban azt nézzük, hogy a karcagi csapat öt tagjának össz-életkora tesz ki ennyit, akkor azt kell mondani, hogy bizony nem sok. Ebben a sorban a legidősebb 20 éves, a legfiatalabb — a kis Zilahi — pe­dig 15 éves. A karcagiak lemond­tak a feljebb-jutásról és fokoza­tosan akarják „fiatal erőket be­vonva” csapatukat összehozni a következő bajnoki idényre. Nem kevesebb, mint hat ifista szere­pelt náluk vasárnap. A CSOKOR legszebb virágait a tiszaföldvá- riak adták át a Szolnoki Vasutas fiúknak, de a Jb. Vasas II. sem sokkal maradt el mögöttük. — Testvériesen sokat adott egy­másnak Jászapátiban a Mezőtúri Honvéd és a helyi együttes. Az átadásnál csupán az volt a hiba, hogy kevesen viszonozták, (öten semmit sem adtak.) Heves megye labdarúgó válogatottja ellen készülnek megyénkben A megyék közötti labdarúgó- torna keretében is kezdetét veszi a tavaszi idény. Mint ismeretes, megyénk ifjúsági válogatottja az őszi fordulóban értékes eredmé­nyekkel biztosította magának a csoport-elsőséget. A tavaszi idényben kell majd beigazolni, hogy az elért erdmények nem véletlenek, hanem a céltudatos munka következményei. Ifjúsági válogatottunk most is méltó akar lenni önmagához és a következő bajnoki mérkőzésen biztosítani akarja az országos döntőbe való jutást. A szövetség ifjúsági bizottsága ezúttal is az elmúlt évben jól szerepelt játékosokra építi a csapatot. A keret kibővült új, tehetséges fiatalokkal. Az ifjú­sági keret tagjai a közelgő, ápri­lis 7-i Heves megye ellen, Eger­ben sorra kerülő bajnoki mér­kőzésre eüzőmérkőzéseken ké­szülnek fel. Első ilyen edzőmér­kőzésre csütörtökön délután ke­rült sor Szolnokon, a MÁV sporttelepen a MÁV kombinált csapata ellen. Reméljük, me^ gyénk tehetséges fiatal labdarú­gói örömmel állnak a szövetség rendelkezésére, hogy tavasszal is megismételhessék a Heves me­gyeiek ellen ősszel itthon elért 3:0-ás győzelmüket. Az Ifjúsági Bizottság a keretbe a következő játékosokat jelölte: Molnár Sándor, Borzi Zoltán, Tassi Mihály, Rontó László, Kar-} viasza vágásra kecz László, Kovács István (Szó. MÁV), Bánhidi József, Papp László, Debreceni László, Pallai István (Szó. MTE), Szikszai La­jos, Csizmadia László (Jb. Va­sas), Fülöp' János (Jb. Lehel), Karakas Lajos, Deák László (T. Fáklya), Zilahi Géza (Karcagi MEDOSZ). Egyidejűleg megyénk felnőtt válogatottja is készül a Heves megyeiek elleni visszavágóra. A találkozó színhelye Gyöngyös lesz április 17-én. Sajnos, felnőtt csapatunk az őszi idényben nem nyújtotta azt a teljesítményt, amit vártunk tőle. Két vereség és egy győzelem után a tavaszi idényben lényegesen jobban kell szerepelniük, hogy csoportjuk­ban legalább tisztes helyezést ér­jenek el. Budapest és Heves megye ellen vesztes, Nógrád me­gye ellen győztes volt együtte­sünk. Most az a feltevés, hogy a soron következő hazai mérkőzé­seken komolyabb felkészüléssel bizonyítják be, hogy a múlt évi gyengébb szereplésük csak átme­neti volt. A felnőtt csapat ki­alakítása már folyamatban van és a jövő héten közös edzést is tartanak. Eger és Gyöngyös felkészülten várja megyénk két válogatott csapatát, melyek közül főleg az ifjúságiak készülnek az őszi Útban Budapest felé azt latol­gattuk, milyen fejlődést ért eü falusi sakkozásunk az elmúlt év­ben. Emelkedett-e a résztvevők elméleti és gyakorlati felkészült­sége, milyen új erőkkel vonul­nak fel a megyék. Végül sakko­zóink helyt tudnak-e állni egy ilyen nagyjelentőségű versenyen. Átlagos életkor: 54 év A férfi csapatdöntő mezőnye igen erős volt. A mezőtúriak végig egyenletesen és erőteljesen játszottak. Hét mérkőzésből 2 döntetlent engedélyeztek ellenfe­leiknek, a többi mérkőzést meg­nyerték. A bajnokságot nyert püspökladányi csapatot is egye­dül a mezőtúriaknak sikerült szép játékkal legyőzniök. A csapat átlagos életkora 54 év. Az első táblán Rendes Vilmos 7 játszmából 5,5 pontot ért el. Hat­vankétéves fejjel 79 százalék az első táblán, nem kis eredmény. A csapat második táblása Piczkó László 4,5 pontot szerzett. Telje­sítményét lerontotta az első ver­senynapon bekövetkezett megbe­tegedése. Dicséretére válik Picz­kó sakktársnak, hogy szívós aka­ratával leküzdötte ezt a kelle­metlenséget és mindvégig hő­siesen harcolt csapata győzel­méért. Poroszlai Antal és Szi­lágyi István a 3., ill. a 4. táblán 4-4 pontot szerzett. A középdöntőn egy kicsit szur­koltunk a csapatért. Az egyik kritikus 2:2-es döntetlent So­mogy ellen érték el. így a két csapat között sorsolással dőlt el a 4-es döntőbe való bejutás. A szerencse nekünk kedvezett. A döntőben elért 2. helyezésünkkel bizonyítottuk be, hogy nem ér­demtelenül kerültünk a legjobb 4 közé. A SZASZ-FÉLE SAKKISKOLA A megyebajnokságot nyert női csapat főhadiszállása Fegyveme- ken a Felszabadulás úti úttörő- házban volt. Itt jöttek össze^ he­tenként több alkalommal az együttes tagjai: Deme Peterne, Szász Imréné, Tivadar Andorné és Nida Magdolna. Valami felső kényszernek engedtek, amikor kollektiven készültek fel az or­szágos döntőre. A felkészítést túlnyomó részben Szász Imre pedagógus végezte, aki szabad­idejéről lemondva oktatta a női csapatot és szigorúan megköve­telte a komoly és becsületes fel­készülést. E kitartó munkának meg is lett az eredménye. De vegyük sorba az eseményeket. A selejte­zőben a csapat 2:2-es döntetlen­nel kezdett, majd igen mérsékelt (2,5:1,5) győzelem következett. A harmadik fordulóban már teljes egészében magára talált a csa­pat. A háromfordulós selejtező­ben csupán Demének nem ment a játék, mindhárom játszmáját elvesztette. Ezzel szemben Nida 100 százalékos eredményével ma­gára vonta a szakemberek érdek­lődését is. A selejtezőt egyébként a lehet­séges 12 pontból 11 pont ered­ménnyel Békés megye nyerte. Női csapatunk 7,5 ponttal éppen, hogy bekerült a 8. helyre. így a közép döntőben Békés és Szol­nok megye mérkőzött az I—IV. közé jutásért. Mindenki biztos Békés megyei győzelmet várt. - Legnagyobb örömünkre azonban a mieink nyertek 3:l-re és ezzel bejutottak a legjobb négy közé. Itt Pankasz csapatától 2.5:1.5-re, Gyöngyös csapatától 3:l-re kap­tunk ki. Az utolsó fordulóban Heves megye Vas megyét 4:0-ra, Szolnok pedig 3:l-re verte Csong- rád megyét. Az utolsó szép győ­zelem női csapatunknak a 2. he­lyet jelentette. EGYÉNI BAJNOKSÁG Mind a férfi, mind a női egyé­ni versenyen aránylag erős játé­kosok vettek részt. Versenyrutin hiányában női és férfi megye­bajnokunknak a 12., illetve a 15. hellyel kellett megelégednie. Re­méljük, hogy a magasabb helye­zés elmaradása nem okoz letö­rést egyéni versenyzőink továb­bi Játékában. Lelkes és becsüle­tes munkával már most készül­hetnek a következő év küzdel­meire. Hazafelé jövet egyöntetűen ál­lapítottuk meg. hogy férfi es női csapatunk sportszerűen küzdötte végig a két és félnapos versenyt, sok igaz barátot szereztek me­gyénknek. Megyei férfi és női spartakiád csapatunk 1959 óta nagyot lépett előre: mig akkor női csapatunk 1., férfi csapatunk 5. volt, addig most mindkét csapat második lett. E második helynek mindnyájan nagyon örülünk és a jövőben mindkét csapatnak még nagyon sok sikeres szereplést kívánunk. Az alábbi játszmát közöljük az országos döntőről Rendes Vilmos Kádár Miklós (Szolnok megye) (Veszprém <n.) Budapest, i960, április L L*Hf3, Hc6, 2. d4, d5, 3. C4, < e6, 4. e3, Hf'6, i. HC3, Fb4, 6. | a3, Fc3:, 7. be:, He4. 8. Vc2, 10—0, 9. Fd3, HÍ6, 10. 0-0, a3, 11. I a4, ho?, 12. Bbi, Hevít, 18. He5, ’ C6, 14. C5, Vc7, 15. f4, há, 16. h3, Hf5, 17. Vf2, He4, 18. Fe4:. de:, 19. g4, hg:, 20. hg:, He7, 21. Vg2. f6, 2 2. HC4, Í5, 23. gá, g6, 24. Fd2, Kg7, 25. K12, BtlS, 26. Bhl, Fd7, 27. Bh6!l, Bh6:7, 28. gh:+, Kh7, 29. Hd6, b5?, 30. Vg5, Vd8, 31. Vf6, Vf8, 32. Hf7, Hd5. és sötét egyidejűleg feladta. Had­állás sötét 32. lépése után: abedeigh Következne: 33. Hg5+ és Kh6:~ ra 34. Bhl matt, Kg8-ra h7+ és matt. Az ellenfél hibáit maximálisan kihasználó, fiatalosan vezetett szép játszma. ("apróhirdetés ek) ELVESZETT három hónappal ez­előtt Törökszent miklóson egy te­hénről kiállított és nevemre át­írt j ária tlevél. A becsületes meg­találó szíveskedjék címemre megküldeni: Szőke Imre, örmé­nyes. A KEKESTETÖI Állami Gyógy­intézet azonnali belépésre cuk­rász és kőműves szakmunkáso­kat keres. LEGALÁBB 3 éves önálló szak­mai gyakorlattal rendelkező sza­kácsot keres Mezőtúrra a Szol­nok és Vidéke vendéglátóipari Vállalat. írásos ajánlatot kér. — Cím: Szolnok, Sagvári E. u. 7. szám. AZ ORMENYESI Földművesszö­vetkezet önkiszolgáló boltjába egy fő élelmiszer-boltvezetőt, vegyes boltjába egy fő vegyes­boltvezetőt keres 1960. április 15-i belépéssel. Jelentkezés a szövetkezet irodájában, Fegy­vernek, MÁV állomás. — Lakás nincs. Erkölcsi és működési bi­zonyítvány szükséges. ÉPÍTÉSZ technikust azonnali be­lépéssel felvesz a Terményfor­galmi Vállalat, Szolnok, Zagyva- rékasi úti Irodaház. TÖBBEVES gyakorlattal rendel­kező alacarte szakácsot vagy szakácsnőt azonnal felveszünk. Alföldi Üzemi Vendéglátó Válla­lat, Szolnok, Magyar utca 7. sz. VENDÉGLÁTÓ szakmában jó gyakorlattal rendelkező munka­erőt keresünk üzemvezető he­lyettesi beosztásba. Cím a kiadó­ban. MAR kiültethető zöldség palán­tákat (kel- és fejes káposzta, ka- raláb, karfiol) vásárolhat jó mi­nőségben a Szolnoki Kertészeti Vállalatnál. TAKARÍTÁST, gyermekgondo­zást vállal munkabíró idős asx- szony Szolnokon szobácskáert. Cím: a kiadóhivatalban. TOROKSZENTMIKLOSON, Vö­röshadsereg utca 71 számú ház azonnali beköltözéssel — eladó. BEKÖLTÖZHETŐ kétszobás mel­lékhelyiséges ház nagy kerttel sürgősen eladó. Szolnok, Mik­száth Kálmán u. 3. TRIUMPH 200-as motorkerékpa üzemképes állapotban olcsón el adó. Nádudvari László, Cibakha za, öregszöllő 67. uimiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiMiiHnn Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munka­part Szolnok megyei Bizottság, és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Varga Jozsei Szerkesztőseg: Szolnok, Tisza Antal u. 2. 1. en Telefon: 20-93, 23-30. 20-69 Kiadja a Szolnok megyei Néplat Lapkiadó Valialat Igazgató: Fülemen bajos «adóhivatal: Szolnok, Irudanaz. tszt. 3. Telefon: 20-94 Megjelenik netto kivételével mindennap A lapot előfizetésben es árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták ter- lesztu. A tap eiúnzetesi dija: egy nora 11.- Ft. Előfizethető oarmeiy postatuvatamal es kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat I960, április 7. — 1207 Feieios nyomdavezető: Mészáros Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents