Szolnok Megyei Néplap, 1960. április (11. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-08 / 83. szám

1960. április 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s MENNYEI POKOL Egyiptomi film. Kialszik a tűz? Szolnok Vörös Csillag április 8—13-ig. Nagyon fontos kéréssel for­dulok a szerkesztőséghez. Én pórteleki lány vagyok. Nem csupán saját érdekemből Írok, hanem két társam nevé­ben is. Mindhárman felnőt­tek vagyunk, nem is fiatalok, 20 évesek. Első és legfonto­sabb amit elmondunk, hogy dolgozni szeretnénk. Sajnos, bárhová fordulunk, minden­honnan elutasítanak. Említ­hetném például Jászberényt. Itt is azt mondták, amit Szolnokon, hogy vidékieket nem tudnak elhelyezni. Pe­dig itt Pórteleken nincs gyár. Úgy gondoljuk, hogy hazánk­ban ma már mindenki kedve szerint dolgozhat. Én már tizennégyéves ko­rom óta nehéz fizikai mun­kát végzek. És azt már a dok­tor úr is ajánlta, hogy köny­nyebb munkát végezzek. — Jászberénybe szeretnék men­ni, de már minden remé­nyünk elfogyott. Kevés bizal­munkat, ami már csak alvó parázsként szunnyad ben­nünk. Önöknek adjuk. Lehet, hogy kialszik ez a tűz nem­soká, és csak hamu marad. Nagyon kérem a Szolnok megyei Néplap Szerkesztősé­gét, segítsenek. A becsület és a szorgalom továbbra is olyan kincs lesz nekünk, — mint eddigi életünkben. Ta­nyasi lány vagyok és járat­lan. talán ha hárman tud­nánk valahová elhelyezkedni, nem lenne olyan idegen sem­mi. A továbbiakat önökre bízom, segítségükre és javas­lataikra van szükségünk. Három kislány nevében: Cs. Irén A SZÜLŐK ÉPÍTIK— ^ , a tanács segít Szolnok X. kerülete közismert nevén Kisgyep, a felszabadulás előtt a legki­sebb pénzű, nincstelen embe­rek lakóhelye volt. Ezek az emberek akkoriban úgy éltek Itt. mintha sehová sem tar­toznának. Nem volt villa­nyuk, vizük, óvodájuk, isko­lájuk, boltjuk, egyetlen kikö­vezett utca sem akadt itt. Csak a por felhőzött, a sár dagadozott. A felszabadulás után új élet virradt Kisgyepre is. Itt lé­tesült a városban az első nap­közis óvoda és ma már vi­zük, villanyuk, műútjuk és modem üzletházuk is van. Csak egy nincs még a kerü­letnek, iskolája. A messzeeső Délibáb utcai iskolába jár­nak innen a gyerekek. Az iskola a legfontosabb kultúrközpont — így gondol­ták a kisgyepiek és tavaly ősszel az egyik tanácstagnak. Császár Istvánnak bejelentet­ték ezirányú igényüket. — Szívesen felépítjük mi ma­gunk — mondták a kerület íérfiai — csak az anyagot megkapjuk hozzá. A tanács­tag bejelentette az igényt a városi tanácsnak és az szinte azonnal intézkedett: a köz­ségfejlesztési alapból 100 ezer forintot kiutalt az iskolaépí­tésre. A munkafelajánlásra való tekintettel ugyanennyi pénzsegítséget ad a miniszté­rium is. A kerület lakói nem beszéltek a levegőbe, amint az anyagot megkapták — a művelődési osztály vezetője, Ladányi Imre az utolsó szö­gig beszerzett mindent — azonnal hozzáfogtak a mun­kához. Április 2-án egész nap dolgoztak: hordták a föl­det. csákányoztak, készítet­ték az alapot az új Iskolához. Hogy kik dolgoznak leg­szorgalmasabban? Kovács Sándor, Tenyerei Mihály, Mi- halik Imre, Keskeny Pál, Mo­zsár Pál és Mihály, Szép Sán­dor a fiával és sorolhatnánk őket egy egész hasábon át. Császár István, aki a tanács- tagság mellett a Járműjavító dolgozója, beszervezte az ot-. tani IV-es számú KISZ-bri- gádot is. Kovács Ferencet, az egyetlen fizetett kőműves­munkást is magával ragadta a kisgyepiek lelkesedése, megígérte, hogy vasárnapon­ként ő is társadalmi munká­ban dolgozik az építkezésnél. Ez a szorgalom, ez a nagy akarás megmutatja, mennyire fontos a X. kerü­letiek számára, hogy iskolá­juk legyen. Aki negyvenöt előtt szüle­tett és látószemmel néz kö­rül, akár itt, akár az egész országban megállapíthatja, hogy azelőtt 50 év alatt sem történt annyi építkezés, mint most öt év alatt. Ebben az évben például egy tizenhat tantermes leánygimnázium építését kezdik meg Szolno­kon és a Kassai úti általános iskolát is kibővítik hat tan­teremmel és két nevelőlakás­sal. Ez azonban nem elég. A ta­nulók száma minden évben növekszik, s ezért a társada­lom összefogására is szükség van, ha egészséges, korszerű iskolákba akarjuk járatni gyermekeinket. — kemény — Kedves Leányok! 4 Levelükben nagyon fontos és egyáltalán nemcsak hár­mójukat érintő kérdést intéz­tek hozzánk. Ezért tekintse­nek el attól, hogy bizalmas választ adjunk. Nagy a kér­dés, s a megye minden fia­talját kérdezzük meg, mit ta­nácsoljunk­* Kedves Fiatalok! Három falusi leány kért tanácsot tőlünk, hogy hova menjen dolgozni, hogy húsz­évet megért szívükből ki ne hunyjon a remény parazsa. Segítsetek, írjátok meg ti tsz tagok, üzemi fiatalok, kisze- sek és kiszen kívüliek: mit tanácsoltok ezeknek a jövő­jükért aggódó leányoknak. Újdonság: palackozott petró­leum a boltokban Érdekes kereskedelmi újítás bevezetésével kísérletezik me­gyénkben több földművesszövet­kezeti bolt. Az eddigi literezés helyett előre kimérve, palack­ban hozzák forgalomba a petró­leumot. Egy-egy bolt 2S—30 üveg petróleumot palackoz, az üzlet olyan részében, ahol legjobban elkerülhető a többi áru szeny- nyezése. A kiszolgálást jelentősen meg­gyorsító új módszert a vásárlók igen megkedvelték. A tervek szerint a közeljövőben minden petróleumot árusító üzletben be­vezetik az új árusítási formát a földművesszövetkezetek. lennek láttán mindnyájan bámulatba estek és nyom- ban megesküdtek, hogy meghálálják a szent em­bernek: három napig vendégül látják. Mikor letelt a három nap, gazdagon megajándékozták és elkísérték a falu határáig. Ám akkor megjelent egy ember a harmadik faluból és kérlelni kezdte a szerzetest, hogy legalább egy órára látogassa meg házát és áldja meg őt. Csodatételeinek híre bejárta az egész környéket. A szerzetes ismét nem tudott ellentmondani. Az ember kötőféken fogta szamarát és elvezette a maga falujába. Ott egy paralizisben szenvedő gyermeket mutattak neki. Am alig ért hozzá, a gyermek lábra állt, szaladgálni és táncolni kezdett az egész rokonság örvendezése közepette. A szülők azonnal kijelentették, hogy három nap és három éjszaka ott tartják a szent csodatévőt, mint legkedvesebb vendégüket. És Ígéretüket megtartották. Mikor aztán eljött a búcsú ideje, újabb ajándékokkal halmozták el, hogy a szamár majd összerogyott súlyuk alatt, és megtoldották még azt a pénzt is, amit már az első két faluban kapott. A szerzetesnek most már több mint húsz aranya volt. Keblébe rejtette őket, felmászott a sza­márra és kérte, hogy kísérjék el a kolostorig. A felépült gyermek hozzátartozói beleegyeztek és csoportosan indul­tak utána. — örökre megőrizzük szívünkben emlékedet! — kiál­tották neki. — Ha kell, a lelkünket adjuk érted! Elkísé­rünk egész hazáig! Te aranyat érsz nekünk!.­— Ö, mennyi fáradságot okozok néktek — mondta a szerzetes, rá se gondolva szavaik értelmére — de hát tud­játok. most veszélyes az út, mindenfelé fosztogató bandák kószálna k. — Igaz, igaz — válaszolták a kísérők. — Fényes nap­pal rátámadnak az emberre. — A hatóság sem bír ezzel a gonoszsággal, egyre na­gyobb és nagyobb méreteket ölt — folytatta a szerzetes. — Mesélték nekem, hogy a rablók megállítják az úton az autóbuszokat, átkutatják az utasokat és ha gazdag vagy tekintélyes emberre akadnak, magukkal viszik, re­mélve, hogy nagy váltságdíjat kapnak érte a családjától. — Ne félj semmitől, amíg velünk vagy! Te addig le nem szállsz a szamaradról, amíg el nem érjük a kolostort! — O, látom, hogy bátrak vagytok! — kiáltott fel a szerzetes. — Ti olyan jók voltatok hozzám, olyan bőke­zűek és nagylelkűek! — Hagyjuk. Te vagy a mi kincsünk! És tovább baktattak mögötte, megvitatták mozgé­konyságát és magasztalták az általa tett csodákat, ő pedig figyelte beszélgetésüket és eltöprengett a történteken. Az tán egyszerre felkiáltott: — Igazán bámulatos, ami velem e napokban történt! Csakugyan az én imádságom tette volna ezeket a cso­dákat? — Talán kételkedsz benne? — kérdezték. — Nem, mindezt csak a próféta tudná megtenni. Ti magatok idéztétek elő azokat a csodákat, amelyeket én tettem. — Mi? Mit akarsz ezzel mondani? — kérdezték egy­szerre. * 1 — Igen, mindent ti idéztetek elő! — ismételte a szer­zetes. A kísérők összenéztek és csendesen megkérdezték: — Ki beszélt neked erről? A szerzetes folytatta: — A ti hitetek! A ti hiteteknek köszönhető mindez. Nem is tudjátok mekkora erőt rejt a hivő ember lelke. A hit — az hatalmas erő, ó gyermekeim, hatalmas erő!... A csodák ott rejtőznek a ti szívetekben, mint a víz a kő­ben. És csak a hit tudja előhívni őket onnan! Tovább szónokolt így, a többiek pedig mentek utána és bólogattak. A szerzetest annyira elragadta a beszéd, hogy már se nem látta, se ne m hallotta, mi történik kö­rülötte, az emberek pedig ezalatt egymás után elmarad­tak tőle. Csak akkor tért magához, amikor odaért a kolostor­hoz. Hátrafordult, hogy köszönetét mondjon védelmezői­nek és elnémult a meglepetéstől: mögötte nem volt senki, csak a holmiját cipelő szamár. De meglepetése nem tartott soká. Meglátta szerzetes- testvéreit és a szerzetes jelölteket, akik eléje szaladtak. Csókolták a kezét, az öröm és izgalom könnyei folytak ar­cukon. — Végre szerencsésen visszatértél hozzánk — szóit az egyik. — Megtartották ígéretüket. Hadd vigyék a pénzt, de visszahozták a mi atyánkat! Mindent odaadnánk érted, atyánk! — Miféle pénzt? — kérdezte értetlenül a szerzetes. — Amit odaadtunk a rablóknak. — Miféle rablóknak? — Hát, akik elraboltak. Először csak ezer aranyért akartak szabadon bocsátani; azt mondták, aranyat érsz nekik. De aztán könyörögtünk nekik, hogy elégedjenek meg a felével és belementek. Kivettük a kolostor kincs­tárából ezt a pénzt és kifizettük érted. — Mi, ötszáz aranyat fizettetek értem? — kiabált a szerzetes. — Azt mondták néktek, hogy elraboltak? — Azt. Hogy eltűntél, három nap mxílva idejött né­hány ember és azt mondták, hogy reggel, mikor öntözted a pálmafádat, elfogták a rablók. Kijelentették, hogy meg­halsz, ha nem fizetünk érted váltságdíjat. De ha kifizet­jük, utána három nap múlva visszatérsz hozzánk. ami A szerzetes eltűnődött; eszébe jutott minden, ** vele történt és így szólt, mintegy magának: — Igen, hát persze... Azok a haldoklók, betegek meg tehetetlenek, akik felkeltek az imádságomtól... De rászed­tek! De társai tovább nyugtatták, boldogan hajtogatva: — Mindent odaadunk érted. Nem bántottak, míg köz tűk voltál? Mit csináltak veled? — Csodákat tétettek velem — válaszolta zavartan a szerzetes —. de ezek a csodák sokba kerültek nekünk. Eredményes a „Tiszta falu” mozgalom A tiszafüredi járás Haza­fias Népfront bizottságai is csatlakoztak a „tiszta falu, tiszta utca és tiszta tsz” moz­galomhoz. A járás nyolc községében már hozzá is kezdtek a munkához, hordják a trá­gyát a földekre, rendezik és tisztítják a parkokat. A termelőszövetkezetek kö­zül 13 közös gazdaság fiatal­jai kezdtek munkához- Cél­juk: széppé tenni a tanyaud­varokat, parkosítani, fásíta­ni a majorok környékét, gon­dozni a gazdasági épületeket. Különösen szép eredmé­nyekről számolhatnak be a tiszaigariak. ' A községben eddig mint­egy 30—40 ezer forint érté­kű társadalmi munkát vég­zett a lakosság, a Hazafias Népfront községi bizottsá­gának kezdeményezésére. Tiszaőrsön sem akarnak le­maradni. A már korábban majdnem teljesen parkosí­tott községben most végzik a virágok, cserjék tavaszi ápo­lását A Népfront bizottságok ter­vei szerint amellett, hogy tiszta községekké varázsolják a járás nyolc helységét tovább folytatják az egész­séges környezetet és szép faluképet biztosító parkí­rozást is. Tiszaőrshöz hasonlóan min­den községben az út és a jár­da közötti területen virág­ágyakat telepítenek. — TÖBB MINT 3 KILO­MÉTER villanyvezeték épült Martfűn. A lakosság 40 ezer forintnál magasabb értékű társadalmi munkával járult hozzá a vezeték építéséhez. — JELENTŐSEN javul ez évben Rákóczifalva közegész­ségügyi helyzete. A községi tanács községfejlesztésí alap­ból 240 ezer forintot fordít a falun keresztül vezető út portalanítására. — GAZDAGODIK KÉT- PÖ. Megyénk egyik legki­sebb községe bekötőutat, négytantermes iskolát és tűz­oltószertárt kap. Nótaest / vidéken- Az annyi mint annyi - mondta bölcsen a fizetőpincér. — Tetszett enni egy béesiszeletet, plusz huszonöt százalék zenedíj, plusz öt forint a belépődíj. — Béesiszeletet és zenedíjat et­tem, ez rendben van, de ml az az öt forint?) Kézzel festett plakátra bökött. Ez áUt rajta: „Ma este fővárosi művészek felléptével magyamóta- és ope­rett estet rendezünk. Belépődíj 5 Ft.t Korán akartam lefeküdni, de most már azért se. Ha kell, haj­nalig itt ülök az öt forintért, ki- bőjtölnöm mind a százegy ma- gyamótát, az én pénzemet ne tegyék ingyen zsebrel legfeljebb, ha éhes leszek, megvacsorázom mégegyszer. Nyolcra hirdették a műsort, a közönség kilenc tájban diszkré­ten tapsolni kezdett, mire kissé izzadtan jött az üzletvezető. Be­jelentette a nagyérdemű közön­ségnek, hogy a hirtelen meleg hóakadályokat okozott, aminek következtében a fővárosi művé­szek gépkocsija tömlőszakadást szenvedett, node sebaj, Itt van, fellép városunk csalogánya, a rádióból és a televízióból egyál­talán nem ismert Zsemle Ildikó. kelt — mintegy költői Igazság­szolgáltatásul. A közönség tapsolt, hogy volt­ot kiabált (tudhatta pedig, hogy öt forint), jómagam megtörtén tűnődtem el azon, hogy Igen, mi is gyanútlanul dolgozunk, mun­kaverseny, tervtelj esltés, életszín­vonalemelés, megígy, megűgy, és mi lesz a vége? az, ami ld. Zsem­le Elemérnek. Hát érdemes? ... Mem tűnődhettem tovább, mert néhai Zsemle jól fejlett leányká­ja most meg azt dalolta, hogy: Idesanyám kispejlován kiment a harctérre, Tálát ott egy ágyúgo­lyót, megkérdezte tőle... Ez vidámabb nóta lett volna, de ne­kem már az alsőfehémeműm Is könnyektől ázott, mert elképzel­tem szegény édesanyámat, aki még egy egértől Is félt, amint kis­pejlován, kivont karddal vágtat a csatatérre. Hogy mit kérdett az ágyúgolyótól, nem tudom, de ne kívánják egy zokogó ember­től, hogy megfigyelje a legap­róbb részleteket is. Ez, kérem, végre nem propaganda volt, el­nyomott munkások, meg parasz­tok, kizsákmányolás, kihízott csendőrök, börtön, akasztőfa, — hanem önfeledt zokogás, mert azt se tudtam, min bőgök, csak bőgtem, hogy a szívem majd megszakadt. Már jött. is a művésznő. Mit „jött”?! - Libegett, röpült, csa­pongóit. Mint valami hetvenöt- kilós, negyvenkétéves, játszi pil­langó. - Tüsarka olyan hegyes volt, hogy minden lépése lyukat fúrt a tisztelettől málladozó pad­lóba. Kisestélylje ízlésesen csak­nem a köldökéig dekoltálva, jól megtermett hátsó fertályán ti­zenhat méter taftból varrt alj suhogott, karjai frissen borot­váltak. Minden teke és minden tórla nélkül bejelentette - kedves kö­zönségünknek, hogy közkívánat­ra a „Nótáskedvű volt az apám” kezdetű nótát énekli ed. Már eb­ből a két mondatból megállapí­tottam, hogy Zsemle Ildikónak meleg, telt, gerlebúgású mikro­fon hangja van, csak néha kicsit recseg. Megvillant a művésznő hat ezüst- és nyolc aranyfoga, én behunytam a szememet, hogy Zsemlének csak a hangja érje el művészetre éhes dobhártyámat. Es elérte. Testi füleim és lelki szemeim előtt kibontakozott a korán elhunyt nótáskedvű atya, aki nappalt éjjé téve fáradozott dalkultúránk fejlesztésén. Azon­ban ml lett a sok nóta vége? - Amíg a feledhetetlen emlékű Zsemle Elemér dalolt, alattomo­san fente, fente kaszáját a halál, és végül a drága jó atyát, a leg­hűségesebb férjet, a leghálásabb fiút, a leglegleglegebb Zsemlét kivitték a temetőbe ... Könnyeim lassan csordogáltak. Lucskos lett a zsebkendőm, de még az abrosz is. A drága atya poraihoz fej fát tűztek, arra kis­madárka szállott - ez enyhítette némileg sajgó fájdalmamat —, és külön • célra szerzett dalt éne­— Pincér kartárs, hozzon egy liter limonádét, áztasson bele félklló marcipánt! — csaptam az asztalra elkeseredetten. De ez még mind semmi se volt. Megtudtam városunk csa­logányától, milyenek a vérző szívek, mikor összetörnek, pa­naszkodott szegényke, nem tud­ja, az életét hol rontotta ő el (valószínűleg akkor, amikor az énekesnői pályát választotta), megtudtam, hogy hullámzik a búzatenger, de mindennek elle­nére talán nincs Is boldog em­ber. Mikor a könnyek már ki­csaptak a cipőmből is, Ildikó úgy nyilatkozott egy beszélni nem tudó halványsárga rózsn nevében, hogy nem érdemes él­ni.- Már nem Is tudom, miről énekel Ildikó, csak a sok össze­tört, meghasadt, kifacsart véres szívre, májra, tüdőre és egyéb belső részre emlékszem, teme­tőre, koporsóra, utolsó Imádság­ra, betegségre, bánatra, lassú és gyors halálra, boldogtalanságra. Könnyünk egyetlen nagy árrá folyt össze, az asztalok, székek, zenekar, minden szelíden ringa­tózott rajta. Azóta renoválás van a vendéglőben, két hónapig hálistennek nótaestet se tarta­nak. Szép este volt, nagy élmény, mindenki érezte, hogy ennek az egész marha életnek tulajdon­képpen semmi értelme. Testben és lélekben megerősödve rogy­tunk ágyba, hogy másnap új erővel dolgozzunk, és előteremt­sük a borsos fellépti dijat Zsem­le Ildikónak, a rádióból és tele­vízióból közismeretien dalénekes­nőnek. Szabó Brno

Next

/
Thumbnails
Contents