Szolnok Megyei Néplap, 1960. március (11. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-03 / 53. szám
SZOIJíOB MEGYEI NtPLAP I960, március S 'Uan mii fttj-eifri Néhány héttel ezelőtt Szolnok lakói elkeseredett levelekkel árasztották el szerkesztőségünket, amelyben tiltakoztak az ellen, hogy nincs elég por a szolnoki főutcán. Az emberek, ha egy fos port akartak beszívni rossz tüdejükbe, kénytelenek voltak azt import útján beszerezni. Bár semmit sem tettünk a panaszosok érdekében, mégis történt valami intézkedés. Máris újságolhatjuk elégedetten olvasóinknak: van elég por! A Beloiannisz úton felvonultatott köz- tisztasági dolgozók száraz időben mindent megtesznek, hogy az úttesten leülepedett állapotban lévő port felhővé változtatva a gyalogjáró felé tereljék. Értesülésünk szerint már olyan új eljárást is kidolgoztak■ amellyel a levegő portartalmát maximálisra lehet fokozni. Izgatottan szimatolunk a levegőbe nem fúrják-e meg az új találmányt az illetékesek. Ezideig még nem fúrták meg. Van mit nyelni. L. M. .iiniTiirmriTi Tavaszod ik: tiszto Márciust mutat a naptár. A Meteorológiai Intézet előrejelző osztálya szerint nem búcsúztathatjuk még véglegesen a telet, de várhatunk jobb időt. Az óvatos vélemény arra enged következtetni, hogy tavaszodik. Következésképpen arra is, hogy közelednek a tavaszi feladatok. Az idő javulásával, a fel- melegedéssel egyidőben városainkban, községeinkben napirendre kerül a fontos közegészségügyi feladat: a tél maradékának eltakarítása, a tisztogatás. Arról szólni itt, hogy ez miért fontos, talán felesleges. A részletek mellett azonban nem lehet elmenni szó nélkül. Agyagos talajú városainkban és községeinkben a fel- melegedéssel együtt járó por, valósággal tenyészteiepe a baktériumoknak. A télen összegyűlt háztartási hulladék szintén. A takarítatlan árokban, csatornákban összegyűlt viz pedig rontja a helység képét. Mondhatja erre bárki: mindezt a köztisztasági hivatalok, a város és községgazdálkodási vállalatok dolga eltakarítani. Toldjuk meg ezzel: azoké is, mert nem kiMái* ártalmatlan a háromtagú rablóbanda Február utolsó napjaiban az AKÖV volt szállítómunkása: Ugrat János, Kiszel Ferenc fűtő és M. A. fiatalkorú, az Állatforgalmi Vállalat •volt alkalmazottja társaságában összetalálkozott Szolnokon Pólyák István gépkocsikísérővel. Négyesben előbb a népbüffébe tértek; majd sörözés, féldecizés után a Magyar utcai étteremben vacsora után folytatták az italozást.Valamennyien meglehetősen kapatos állapotban indultak az Ady Endre művelődési otthon mulatságára; ide azonban a legittasabbat: Pólyák Istvánt — igen helyesen — be sem engedték. . KÖNNYŰ KERESETI LEHETŐSÉG Odabenn Kiszel bizalmasan megsúgta Ugrainak, hogy kintrekedt társuk zsebében jócskán lapulnak még százasok a nemrég eladott motorkerékpár árábóL A két cimbora hamar megegyezett, sőt a könnyű pénzszerzésre M. A. is szívesen vállalkozott. Polyákot azzal a mesével csalták a szabadtéri színpad és a Tisza-gát között elterülő hogy onnan átsegí- •nűvelődési otthon ke- s így együtt mulat- tovább. étben Ugrai és M. A. lefogta a meglepett ot. Kiszel Ferenc peillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll YOLCSZÄZ EZER fo- többet ad községfej- •e idén Cibakháza . tanácsa. Többek kö- £ ezer 100 négyzetméter ajárdát építenek, 1 ki- éteres új szakaszon bő- -<ik a villanyhálózatot, artézi kutat fúrnak, hősi emlékművet állítanak, parkosítanak. dig villámgyorsan kizsebelte A kétségbeesetten védekező embert ezután ESZMÉLETLENRE VERTÉK s a mezőn magárahagyták. Ezt követően — mint ki dolgát jól végezte — visszatértek a művelődési házba s megosztoztak az elrabolt 950 forinton.’ Közben a hidegben Pólyák magához tért s némileg kijózanodott állapotban sikerüli bemennie a művelődési házba. Támadóit felelősségre vonta a történtek miatt — azok azonban hallani sem akartak semmiről... Tari tál, a művelődési otthon igazgatója rögtön megsejtette, hogy Pólyák nem alaptalanul hangoskodik. Késedelem nélkül értesítette a rendőrséget, mely a háromtagú rablóbandát azonnal letartóztatta. A nyomozás befejeződött; a rablók ellen rövidesen a szolnoki járási ügyészség emel vádat. sebb feladat vár a lakosságra. Tavaly szép sikerrel zárul', a tisztasági hónap. A vállalatok, az egészségügyi intézmények, a társadalmi szervek szervezték, de a sikert a lakosság munkája eredményezte. Idén ismét meg kell szervezni a tisztasági mozgalmat. Szolnokra éppúgy ráfér, mint Karcagra, Mezőtúrra; Kezdődnek az építkezések Tavaly, de tavalyelőtt is sok rossz tapasztalatról, szétszórt homokhalomról, építési hulladékokról írtunk lapunk népszerű rovatiban: a Néplap seprűjében. Idén — és ebben valószínűleg mindenki egyetért velünk — inkább dicsekedni szeretnénk. Ha azonban megnézzük például Szolnokon a piactéri építkezést, vagy a Ságvári körúti útépítést kevés okunk lehe+ne a dicséretre. Változást a tavalyihoz hasonlítva alig tapasztalhatunk. Sürgetően következik tehát a felhívás: tavaszodik, tisztogassunk. Mindenki még most nézze meg portája környékét, szállítsa vagy szállíttassa el az összegyűlt szemetet hulladékot. Sok tavaszi, nyári járványnak vehetjük így elejét. A tiszta községben, városban lakni ugyanis nem csak jobb, kényelmesebb, — hanem egészségügyi szempontból biztonságosabb is. Kevesebb fűtőanyag — több meleg Gyakori eset, hogy a gazdaságosabb anyagfelhasználást lehetővé tevő gépi berendezés beszerzésére azért nem kerül sor, mert az új gép aránylag drága — és így ára csak hosszú-hosszú évek során térül vissza. Lázár István, a Mezőtúri Baromfikeltető Állomás vezetője olyan újítást dolgozott ki, melynek befektetése nem évek, hanem két hét, azaz: tizennégy nap alatt megtérül bevezetése esetén. A keltetőállomáson jelenleg is a drága, 325 forint értékű, úgynevezett Gergely- féle petróleumüzemű lámpákat használják a gépek fűtésére. A Gergely-lámpa három műszakonként 3,90 kg petróleumot fogyaszt; üzemeltetéséhez lámpabél is szükséges. Működése nem kifogástalan: kormoz, tehát az üzemanyag egy részét elté- kozolja. Sokkal egyszerűbb szerkezetű — s ezért üzembizto- sabb is — a 40 forintjával korlátlanul kapható, ugyancsak petróleumüzemű Perpe- tuum-lámpa. Ebben a fűtőanyag maradéktalanul elég; három műszakban mindössze 2,5 kg petróleumot fogyaszt. A Baromfiipari Mezőgazdasági Vállalat érdeklődéssel fogadta Lázár elvtárs újítását: s elrendelte, hogy az igazgatóság több keltetőállomásán kísérletezzenek vele. Az érdeklődés érthető és indokolt. Az újítás megvalósítása révén a Mezőtúri Baromfikeltető Állomáson évente mintegy 14—15 ezer forint, országos szinten körülbelül 80—9C ezer forint megtakarítása várható. Érdekes történet... ■-V— Az semmi öregem. Ké pzeld hogy jártam tegnap.... A Nap kél: 6.22 h-kor, nyugszik: 17.32 h-kor. A Hold kél: 9.13 h-kor, nyugszik: 23.47 h kor. Időjárásjel en tés Várható időjárás: felhőátvonulások, több helyen eső, a hegyekben havazás. Mérsékelt szél, A hőmérséklet kissé csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: plusz 5—plusz 10 fok között. — MA DÉLELŐTT 9 órakor a kuncsorbai Vörös Október termelőszövetkezetben silóetetési bemutatót tartanak a törökszentmiklósi járás tsz állatgondozói részére. — HARMINCKÉT IFJÚ egészségőr vizsgázott a napokban a cibakházi központi általános iskolában. A tanfolyamot Szabó Gyuláné pedagógus vezette. A jólsikerült vizsga után a helyi vöröskereszt vendégül látta a tanfolyam résztvevőit. — ÖNKÉNTES tűzoltótestületi közgyűlés lesz vasárnap délelőtt 9 órakor a tisza- szentimrei községi tanács nagytermében. — IDÉN ÜNNEPLIK a túr- kevei általános fiúiskola százesztendős évfordulóját A műemlék-jellegű épület szűknek bizonyult a tanulóifjúság számára, most tervezik a bővítését két tanterem hozzáépítésével. — AZ „EGY SÜLDŐ” mozgalomban a jásztelki Viharsarok Termelőszövetkezet tagi jai eddig nyolcvan süldővel szaporították a tsz sertésállományát. — KÉT nagyteljesítményű termálvizes kutat fúrnak 1960-ban megyénkben, községfejlesztési alapból. A két községi tanács a lakosság 75 ezer forint értékű társadalmi segítségével együtt 3.7 millió forintot fordít a kutak elkészítésére. — TIZENNYOLC HELYEN készítik el idén Szolnok megyében a község- és város- rendezési térképet. Az érintett tanácsok 614 ezer forintot biztosítanak erre a célra. — MÁRCIUS 5-én reggel 8 órakor a törökszentmiklósi Művelődési házban ünnepség lesz. Az 1909-ben született hadköteleseket törölik a nyilvántartásból. — MA ESTE rendezi hagyományos cigánybálját a Tisza Szálló összes termeiben a Zenészek Megyei Szakszervezeti Bizottsága, Az érdekesnek ígérkező mulatságot szépségversennyel kapcsolják egybe. — KUKORICASZÁR betakarításáról és a kukoricamoly elleni védekezésről hozott rendeletét a tiszasasi községi tanács február 19-i ülésén. A rendelet hivatalos órák alatt megtekinthető a tanács VB-nél. — MA ÉS HOLNAP tárgyalja a szolnoki járábfróság dr. Mile Imre-tanácsa Hegedűs Vilmos, a Szolnok városi tanács VB volt igazgatási osztályvezetője vesztegetési bűnperét. A vádhatóságot dr. Hollerik Károly ügyész képviseli. — NÉGYSZÁZ FELNŐTT TANUL a kunszentmártoni járás iskoláiban. A múlt évben mindössze tizenheten vettek részt az általános iskola és gimnázium felnőtt tagozatán. — KULTŰRHÁZAT ÉPÍTENEK társadalmi munkával Csépa lakói. A 3 millió forint költséggel épülő kul- túrház a tervek szerint 3 év alatt készül el, — KÖZPONTI ISKOLA ÉPÜL Öcsödön. A jövőre elkészülő új iskolában a felsőtagozatot helyezik el. Jelenleg 13 épületben folyik a tanítás. — EZE RÖTSZÁZAN neveztek be a kunszentmártoni járásban az idei Felszabadulási Kulturális Seregszemlére, köztük a csépai parasztkórus is, amelyben 14—60 évesek énekelnek. Kísérleti építkezés Perlitből Debrecenben márciusban kezdik meg az ország eHő Perlit lakóházának építését. Az újfajta anyag olyan jó hőszigetelő, hogy a 2 centiméter vastagságú Perlit 30 centiméteres téglafal szigetelőképességével egyenértékű, — ezért súlya is sokkal kisebb a hagyományos építkezési anyagokénál. Az első kétszobás Perlit lakóház építésénél szerzett tapasztalatok alapján dől el, hogy a Perlitet milyen mértékben lehet hasznosítani bórházak építésénél« (MTI). . A kultúekocsmák * do tgábarv MA V és SZTK tagok figyelmébe! Közöljük, hogy megállapodást létesítettünk a MÁV Szakszervezeti Központtal és az SZTK alközponttal gyógyfürdőzés tárgyában. Gyógyvizünk kiválóan alkalmas reumás, csúzos, isiászos, valamint csonttörések utáni és női betegségek gyógyítására. — Kérjen orvosától a Törökszentmiklósi Gyógyvíz kezelésre és gyógymasszázs"a beutalást. Lakásról, étkezésről kedvezményes áron gondoskodunk. Községgazdálkodási Vállalat Törükszentmiklós EJ’alusi művelődési ottho- naink közül a tiszarö- csögei a jobbakhoz számít. Könyvtára hetenként kétszer nyitva, havonta két ismeret- terjesztő előadást rendez, a színház kéthavonként tájelőadást hoz, söntése naponta délután háromtól este kilencig áll a művelődni vágyók rendelkezésére, vezető Nyúl Elek, lakása Kocsonya utca 12. Hadd érzékeltessem néhány számmal is az intézmény eredményes munkáját: 1959-ben négy ismeretterjesztő előadást tartott 134 hallgatónak, 5 színházi előadást 1030 nézőnek, a könyvtár 1800 kötet könyvet kölcsönzött ki 165 olvasónak. Elfogyott 86 hektó bor, 210 hordó sör. 850 liter rövidital, betörték két söntéstárs fejét. Mindez azt mutatja, hogy a művelődési otthon eredményesen dolgozik. A söntés 12 ezer forint nyereségrészesedést hozott, amiből elkészítik a söntésvezető lovasszobrát, ami még megmarad, abból egy másik söntést építenek, esetleg a mostanit nagyob- bítják meg. Jónéhány italtárs fordul meg évente a fentírt söntés- ben (pontos számot, sajnos, nem mondhatok, mert a művelődési otthon nem írhatja be a statisztikába), de az még nem fordult elő, hogy a békésen italozgató honpolgár nagyíröccsének folyamatba tétele után könyvet vett volna ki, vagy éppen előadásra ült volna be a söntésen túli vad és ismeretlen termekbe És miért nem?! Mert rossz a koordinálás, nincs összhang! A „kulturális munka” egy épületben folyik ugyan a sörrel. borral és pálinkával, de külön-külön. Össze kell kapcsolni a kettőt! Ne legyen művelődési intézmény és kulturális esemény eszem-iszom nélkül! Erre különben a történelemben is van példa, tetszenek emlékezni, hogy Edward angol király kultúrműsorral egybekötött díszvacsorát rendezett. Vadat és halat, s mi jó falat, száz szolga hordott, jóval többen lehettek a meghívottak, s a vacsora után nagyszabású dalosversenyen mérték össze erejüket a walesi bárdok. (A dalok mondanivalója nem lehetett egészen szerencsés, mert a haragos zsarnok mind az ötszáz énekest kivégeztette.) H a ezt a hagyományt felújítjuk (természetesen a művészek máglyára ültetéséhez ner.i ragaszkodom mereven, ezt oldják meg a helyi körülményeknek megfelelően), figyelembe véve a mostani gyakorlatot, a kulturális program így alakul: Mű.elődési ház: Az evés a világirodalomban (irodalmi délelőtt, versek, dalok, prózai művek), utána ebéd: húsleves metélttel, túróscsusza tö- pörtyűvel. — Belépőjegy 15 forint, csak ebéd — előadás nélkül — 12 forint. — Vagy: Az alkohol káros hatása a szervezetre (egészségügyi előadás) minden hallgató fél liter csemői bort kap, s a helyszínen kipróbálhatja az ital káros hatását. — A színjátszók Bubay Miklós egyfelvonáíosát, az öt csésze rumostest próbálják, a söntésben rumostea és teásrum nagyhal és kicsinyben kapható, kiszolgálás utcán át is, arccal a művelődés felé! Eönyvtár: Válogasson a legiobb magyar és külföldi írói műveiből, hideg ételek, üdítő és szeszes italök kaphatók! Húzeum: Tekintse meg az élwilág fejlődése című állandó kiállításunkat, kóstolja me? utolérhetetlen zamatú óberainkat... Mozi: A legújabb filmek Peätel egyidőben. Előadás alat tökrészegre ihat ja magát a jegyszedők ültőhelyére szálítják az italt. Taxiszol- gálft!... Lshetne továbbá az óvodában tejet és macskafröes- csö’ mérni; az iskolában máha- és narancsszörpöt; felíi tagozatosoknak esetleg hosizúlépést, mátrakeserűt, konrakot. A; új kultúrprogram új szalembereket követeL Né- hám hirdetés: Sakképzett csapos könyvtárai állást keres. B(rkezeléshez értő szeméit művelődési ház igazgatónak felveszünk. Delirium tremenset végzett művészeti előadó elhe- lyez:edne. „Komoly munkaerő” jeligére. Soitésvezetőnek mennék kisebb múzeumba. „Rajongok a kultúráért.’' V izsgázott mészárost felvesz azonnal az sz-i művelődési ház. A büfék, eszpresszók, sön- tések hasznából újabb kul- túrkocsmákat építhetnének, falaikon alkoholellenes plakátokkal. A plakátok emelnék a fogyasztást, jobb íze van a pálinkának, ha tudja az ember, hogy megfelelő adagtól megütheti a guta vagy egy kis szorgalommal delirium tremenset kap. Mindehhez persze néhány év kell, mert művelődési otthonaink zömében és néhány moziban van ugyan söntés, de könyvtáraink, iskoláink, a múzeumok bizony még semmit se tettek a lakosság itallal való ellátása ügyében. Amikor már minden kulturális intézményünkben lesz italmérés, következik majd a dolog nehezebbik fele: szép lassan, óvatosan csökkenteni kell a szellemi táplálék mennyiségét, emelni az ételitalét. Kevesebb könyvet, filmet, előadást, több bort, sört, nagyfröccsöt a látogatóknak! Végül elérnénk a nagy célt, amit néhány kultúrház már erősen megközelített: csak kocsma, ivás, semmi művelődés — aminek a fordítottjához sok erőt, egészséget kívánok egyes művelődési munkásoknak: Szabó Ernő t