Szolnok Megyei Néplap, 1960. március (11. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-26 / 73. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP i960 március 26 Megyei rangadó Jászberényben Az NB Il-es labdarúgó bajnokság egyre izgalmasabb mérkőzései közül - a Szeged-Kecskemét és a Jászberény—Szolnok összecsapás ígérkezik a legérdekesebbnek. Megyénkben természetesen a középen elhelyezkedő két „hazai" csapat találkozója felé fordul a figyelem. Ezen a mérkőzésen dől el, hogy az idén melyik a rangelsö. S a győztes együttes egyben nagy lépést tesz az élmezőny felé is. A két csapat évek óta versenyez a jobb helyezésért és egy-egy fontosabb mérkőzés után mindkét tábor fél szemmel a másik eredményét figyeli és értékeli. A mostani találkozó ritkán tapasztalt érdeklődést vált ki Jászberényben és Szolnokon egyaránt. Most pedig nézzük meg, mi a helyzet a két táborban. Nemcsak Jászberényben, hanem az egész Jászságban nagy érdeklődés előzi meg a vasárnap sorrakerülő Jb. Vasas—Szó. MÁV találkozót. Még olyanok is, akik nem járnak rendszeresen labdarúgó mérkőzésekre a találkozóról beszélnek. Latolgatják az esélyeket, egyben azonban mindannyian megegyeznek, hogy ■nagy mérkőzés” lesz. A Jászberényi játékosok és vezetők nagyra -értékelik a szolnoki csapat tavaszi száz százalékos teljesítményét. Most, a Vasason múlik, hogy a MÁV folytatni tudja-e ezt a sikersorozatot. A tudósító a legilletékesebbhez fordult tanácsért. Mátsay Andrást, a Vasas edzőjét kérte meg, mi a véleményé a csapatról, milyennek látja és mit vár a megyei rangadótól? Az elmúlt vasárnap a Pénzügyőrök ellen főleg a csatársor játékával voltam elégedetlen. Ez a sor nem játszott meggyőzően. Ellentétben a hátsó alakzattal, - mely erényeket csillogtatott és jó formát árultak eL Sajnos, a csapatban több a beteg és sérült. Ezen a listán van Túri és Biró is. Ehhez jön még Deák is, aki a hétközi edzőmérkőzésen sérült meg és vasárnapi játékára nem igen lehet számítani. Helyettese Helle ugyancsak a sérültek listáján van. Így sok a gond a csapat összeállításánál. Nem tudni, hogy a sérültek és a betegek közül ki jön rendbe vasárnapig, így a pályára lépő tizenegyet csak közvetlen a mérkőzés előtt jelölöm ki. Bízom a csapatban és egy döntetlen eredményt is sikernek könyvelnék el. A szolnoki együttest nem igen ismerem. De az eddigi eredmények és a róluk hallottak azt bizonyítják, hogy Jő formában lévő csapat jön Jászberénybe. Remélem, hogy a két megyei csapat találkozója propagandája lesz a labdarúgó sportnak, és a legsportszerűbb keretek között zajlik le. Mátsay edző szavaihoz bővebb kommentárt nem igen kell fűzni. Csak annyit, hogy a jászberényi szurkolók is komoly erőpróba előtt állnak. Valószínűleg Szolnokról is sokan érkeznek és így a két szurkolótábornak is meg kell birkóznia egymással. Vajon melyik tábor biztatja jobban kedvenceit? A találkozóra vasárnap délután 14.30 h-kor kerül sor. Előmérkőzés: A Jászberényi Lehel és a Kunszentmártoni MTE játszik a megyei L osztályú bajnokságért.- G. J. Mi újság a Szolnoki MÁV háza táján? A jelek szerint több mint ezer szurkoló készül Jászberénybe. Reméljük, hogy a baráti látogatást a vendéglátók is kellően értékelik, e a vasárnapi mérkőzésen tovább szövődnek a szálak a két város sportolói és sportbarátai között. A mérkőzés esélyese körüli vélemények megoszlanak. A herényiek természetesen hazai győzelmet várnak. — Hozzátehetjük jogosan — de sokan vannak a szolnokiak között is olyanok, akik vissza szeretnének vágni a szolnoki pályán elszenvedett l:0-ért. Meg kell azonban tárgyilagosan állapítani, hogy jászberényi pályán a Vasast az utóbbi években csak igen kevés csapatnak sikerült két vállra fektetnie. így a MAV-nak már egy döntetlen kiharcolása is komoly sikert jelentene. Egy azonban bizonyos, hogy a bajnoki küzde- Lem ritkán látott vérbeli sport- esemény lesz mindkét tábor számára. A mérkőzést a szolnokiak kérésére 14.30 h-kor kezdik, így a vasutas szurkolók is nyugodtan megnézhetik azt. Majd ezt követően 16.30 h-kor a menetrendszerinti vonattal vissza is utazhatnak Szolnokra. Az IBUSZ külön vonat Szolnokról 11.45 likőr indul, a visszaindulás pedig a mérkőzés után egy órával, kb. 17.30 h-kor lesz. A különvonaton csak az IBUSZ-nál váltott részvételi jegyek érvényesek. A MÁV együttesében — nagyjából az elmúlt vasárnap szerepelt játékosok jutnak szóhoz. — Esetleg egy poszton lehet változás. A végleges összeállítást csak közvetlenül a mérkőzés előtt közli majd Fazekas edző.- H. Gy. Ml E—Maríj ü Megyei rangadóra kerül sor vasárnap Szolnokon a labdarúgó NB Ill-ban is. Az MTE sporttelepen találkozik 15 órakor a Szolnoki MTE és a Martfűi MSE együttese. Ha az erőviszonyokat nézzük, akkor mindenképpen hazai győzelem ígérkezik, annál is inkább, mivel Ádámosi és Sári vasárnap ismét csatasorba áll. így az MTE teljes csapatával veheti fel a küzdelmet. Az MTE az eddig lejátszott tavaszi mérkőzésein még nem vesztett. Ha azonban most is sikeresen akarnak szerepelni, akkor teljes tudásukra és lelkesedésükre szükség lesz. Ismét NB I-e<s kosárlabda mérkőzés Szolnokon Vasárnap délelőtt 9.30 h-kor a Közgazdasági Technikum tornatermében rendezik meg a Szolnoki Vörös Meteor és a Pécsi VSK NB I-es női kosárlabda bajnoki mérkőzést. Két nagyjából egyenlő játékerőt képviselő csapat találkozik egymással. Éppen ezért nagy harcra és izgalmas küzdelemre van kilátás. A mérkőzés eredményét valószínű csak a pillanatnyi forma dönti majd el. A szolnoki leányok lelkiismeretesen készültek fel a mérkőzésre és szeretnék kiköszörülni a múlt vasárnapi csorbát. Jó szereplésükkel újabb örömet akarnak szerezni híveiknek. Az eredményes játékhoz azonban szükség lesz a közönség lelkes támoMegyei mezei iu óbajnokság A Megyei Atlétikai Szövetség rendezésében Szolnokon a Szan- dai réten vasárnap délelőtt 10 óra 30-kor kerül sor a megyei mezei futóbajnokságra. Serdülő ifjúsági és felnőtt női-férfí. számokban vetélkednek majd az indulók. A nevezéseket Barna István, a Megyei Atlétikai Szövetség elnöke címére (Szolnok, Acs utca 12.) kell megküldeni. gatására is. Reméljük ebben sem lesz hiány. örömhírt is közölhetünk a kosárlabda sport szolnoki híveivel. Fodor, a csapat közép játékosa a magyar utánpótlás válogatott tagjaként pénteken a fővárosban szerepelt nemzetközi tornán. így heti felkészülését is a válogatott kerettel tartotta.- V. 4 Szolnoki Rádió műsora Hóvégi postabontás. Zenés műsor levelezőinknek. — Hírek, riportok, tudósítások a nap eseményeiről. — Sport. — Munkások között. ( APRÓHIRDETÉS EK) AZ ALFÖLDI Kőolajfúrási Üzem felvételre keres gépkocsiszerelő és Diesel üzemű autószerelő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet az üzem munkaügyi osztályán, Szolnok, Irodaház. I. emelet. VILLANY SZERELŐ szakmunkást azonnali belépéssel keres a szolnoki Tisza Bútorgyár. SZAKKÉPZETT tejhóz-kezelőt keres a Pusztabánrévei Állami Gazdaság, azonnali belépésre. A jelentkezést levélben kérjük. Útiköltséget csak felvétel esetében térítünk. — Cím: Pusztabánréve, vasútállomás ugyanaz. PALOTASI Állami Gazdaság, Be- senyszög-Palotás, — pályázatot hirdet önálló könyvelői állásra. Fizetés kollektív szerint. Szállást, étkezést biztosítunk. Állami gazdasági könyvelésben jártas előnyben részesül. Az útiköltséget alkalmaztatás esetén megtérítjük. A TISZASZENTIMREI Állami Gazdaság üzemegységi számvevőt és központi anyagkezelőt azonnali belépéssel alkalmaz. Mindkét állás betöltésénél szükséges legalább 2 éves állami gazdasági gyakorlat és képesített könyvelői oklevél. Jelentkezés írásban, vagy személyesen. — Állami Gazdaság Központja, Tiszaszentimre. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. MEGFELELŐ gyakorlattal rendelkező szakképzett alacarte szakácsot és felszolgálókat (nő, férfi) keresünk. Jelentkezés: Alföldi Üzemi Vendéglátó Vállalat Szolnok, Magyar utca 7. MEGBÍZHATÓ dolgozó házaspár keres életjáradékra, esetleg 2—3 szobás beköltözhető házat 20 000 Ft készpénz és megegyezés szerinti törlesztésre. Cím a kiadó- hivatalban. ELCSERÉLNÉM Aszódon lévő szoba, konyha, mellékhelyiséges lakásomat hasonlóra Szolnokon. Sebők Pál, Vízügyi Igazgatóság, Szolnok, Arany János u. L Közületek figyelmébe! A földművesszövetkezetek tüzelő és építőanyag telepei kiszolgáltatnak a közületek részére mindenféle építőanyagot és fűrészárut kötbéres utalványok átadása ellenében, még abban az esetben is, ha a kötbéres utalványon beváltóhelyként az fmsz ninas feltüntetve. Megyei MEZŐSZÖV Vállalat Szolnok KERESEK Szolnok belterületén háromszobás, komfortos lakást, cserébe szeghalmi hasonlót adok. „Megegyezéssel - májusban” jeligére a Szolnoki Hirdetőbe. KÖNYVÁLLVÁNY kemény fából olcsón eladó. Nagy, Szolnok, Jászkürt u. 3. ELADÓ egy darab háromtagú sima henger, vasrámába építve (használva nem volt.) Érdeklőd- ni lehet: Jaloveczki Antalnál, Pusztamonostor, Széchenyi u. 2. szám alatt. GEPKOCSL Skoda XlOl-es, kifogástalan állapotban eladó. Karcag, Vöröshadsereg u. 18. 350-es Jawa, nagy kerekű, príma állapotban eladó. Tiszaföldvár, Szigeti tanya 3. 350-es Jawa motorkerékpár kifogástalan állapotban eladó. Török- szentmiklós, Malinovszki ú. 33. 500-as „FN” oldalkocsival, tartalékmotorral, generálozva, duk- kózva, príma, eladó. — Szolnok, Rákóczi u. 2. JO áUapótban lévő 350-es klske- rekű JAWA eladó. Győző Miklós, Jászágó, tanya 300. BEKÖLTÖZHETŐ - négyszobás családi ház eladó. Szolnok, Jókai u. 14. szám. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munl ás- párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Varga József Szerkesztőség: Szolnok, Tisza Antal u. 2. I. em. Telefon: 20-93, 23-20, 20-09 Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kadóhlvatal: Szolnok, Irodaház, fszt. 3. Telefon: 20-94 Megjelenik hétfő kivételével mindennap A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési dija: egy hóra 11.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szonlokl Nyomda Vállalat 1960. március 26. — 1106 Felelős nyomdavezető: Mészáros Sándor RÁDIÓ h televízió MŰSOR Március 28—április 3-ia: ÁLLANDÓ Mt3SORSZÁMOK: KOSSUTH RADIO: 4.56: Rákoczi-lnduló. - 5.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 5.05—7.58-ig: Vidáman - frissem Zenés műsor. Közben: 5.30: Hírek. Időjárásjelentés. - 6.00: Falurádió Utána: az Állami Faluszmház és a vidéki színházak műsora. - 6.35: Néhány perc tudomány. - 6.59: Pontos időjelzés. - 7.00: Hírek. Időjárásjelentés. - 7.10: Uj könyvek. - 7.25: A budapesti színházak, mozik és hangversenyek műsora. — 7.45: Naptár. - 7.59: Pontos időjelzés. - 8.00: Műsorismertetés. - 9.59: Időjelzés. - 10.00: Hírek. Lapszemle. Idöjárásjelentés. - 11.59: Időjelzés. — 12.00: Déli harangszó. Hírek. Idöjárásjelentés. — 14.59: Időjelzés. - 15.00: Hírek. - 16.08: Időjárásjelentés. 16.59: Időjelzés. - 17.00: Hirek. - 19.59: Időjelzés. 20.00: Esti krónika. Idöjárásjelentés. - 21.59: Időjelzés. - 22.00: Hírek. Néhány perc külpolitika. — Idöjárásjelentés. — 24.00: Hírek. Idő- járásjelentés. - 0.30: Himnusz. Utána: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO: 6.0Ö—8.00-ig: Reggeli zene. - Közben: 6.20: Színházak. mozik és tárlatok műsora. - 6.50: Torna. - 8.00: Hirek. Időjárásjelentés. - 8.10: Műsorzárás. - 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. - 19.08: Hírek. Időjárásjelentés. — 21.00: Hírek. — 22.00: Hírek. Hétfő, március 28. KOSSUTH RADIO: 8.10: Reggeli hangverseny. - 9.00: Riportmüsor. — 9.15: Alice Babs és Gica Petrescu énekel. — 9.15: Lányok, asszonyok... — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Szívesen ballgattuk ... — 12.10: Népi muzsika. — 12.50: Versek.- 13.00: Klasszikus operettek. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 15.10: Szórakoztató orgonamuzsika. — 15.10: A Gyermek- rádió műsora. — 16.10: Napirenden... — 16.15: Szív küldi szívnek szívesen. - 17.15: Ötórai tea. - 17.45: Ifjúsági őrjárat. 18.00: Kedves dalaink. — 18.30: Hazai körkép. — 18.50: Tanyázó est Dévaványán és a Körösök mentén. - 19.20: Operettrészletek.- 20J0: A Magyar Rádió szimíó- nikus zenekarának hangversenye. — 20.50: Emlékezés Kosztolányi Dezsőre születésének 75. évfrodulóján. — 22.15: Könnyűzene. - 23.15: Versek. — 23.28. Ejt zene. — 0.10: Népdalok. PETŐFI RÁDIÓ: 14.13: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 14.35: Mezei csokor. — 15.00: Szimfónikus zene. - 15.45: 15 év irodalmából. — 16.00: A vasas szakszervezet központi énekkara énekel. - 16.15: Külpolitikai kalauz. — 16.25: Kocsis Albert és Szabó Zsuzsa hangversenye a stúdióban. 16.50: Johann Strauss műveiből., - 17.00: A XVII. század íúvószenéjéből. - 17.15: A ml házunk. - 17.30: Félbemaradt remekművek. - 18.15: írói önarckép: Geró János. - 18.30: Beethoven F-dur vonósnégyes. — 19.05: Nagyzenekari keringők. - 19.20: Falurádió. - 19.40: Filmdalok. - 20.00: Tánczene. - 21.05: Operettrészletek. — 21.40: Az aranyhorda története. — 22.00: Operaesték vidéken. Kedd, március 29. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Operarészletek. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 9.20: A Fővárosi Zeneiskola Szervezet tanulóinak hangversenye. — 9.40: Leroy Anderson zenekara játszik. — 10.10: Válaszolunk hallgatóinknak. - 10.25: Egressy Béni és Serly Lajos dalaiból. — 11.00: Versek. — 11.20: Ajándékfelvételeinkből. - 12.10: Zenés ajándék- műsor ipari üzemek dolgozóinak.- 13.00: Ezüstkalászos gazdatan- folyam. — 13.20: Zenekari hangverseny. — 14.20: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 14.40: Oskar Kol- berg és a XX. századi lengyel népzene. — 15.10: Egy falu - egy nóta. - 15.30: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16.15: Orosz Júlia és Szabó Miklós operettdalokat énekel. - 16.35: A barátság hullámhosszán... — 16.45: A Munkásőrség énekkarának műsorából.- 17,15: Szív küldi szívnek szívesen. — 10.00: A Szabó-család. Folytatásos rádiójáték. — 18.30: Operarészletek. — 19.05: Gyári sziréna ... - 19.25: Népdalcsokor.- 20.30: Irkutszki történet. Rádiójáték. - 22.15: Mai szemmel. 22.25: Tánczene. — 23.00: Kamarazene. — 0.10: Könnyűzene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Fúvósindulók. — 14.45: Ciripelő múlt. - ,5.00: Kórusmüvek. - 15.20: Magyar szerzők műveiből. — 15.40: Keresztessy Hédi és Szabó Márta hangversenye a stúdióban. — 16.20: Zenés ajándékműsor ipari üzemek dolgozóinak. - 17.10: Emlékezetes hangversenyek. — 17.50: Időszerű nemzetközi kérdések. — 18.00: Operettegyvelegek. — 10.30: Rádióegyetem. Afrika élővilága. — 19.05: Hollós Ilona énekel, Kovács Andor gitáregyüttese Játszik. — 19.25: Hangversenynaptár.- 19.40: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. - 20.00: A Honvéd Központi Zenekar Beethoven-hang- versenye a stúdióban. — -21.05: Kis dal szerelemeseknek. — 21.45: Szabadságunk hajnalán. Előadás.- 22.00: Operaáriák és kettősök. 22.30: Fenyő László verseiből. — 22.40: Jannuquin kórusművek. Szerda, március 30. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Vidám muzsika. — 9.00: Rádióegyetem. - 9.30: Cimbalom-, citera- és tamburamuzsika.- 10.10: Úttörő-híradó. — 10.30: Fúvószene. — 11.00: Pillantás a nagyvilágba. - 11.15: Vécsey Ernő zongorázik, Mrnák József dobol. - 11.25: A Szabó-család. Folytatásos rádiójáték. — 12.10: Operarészletek. — 12.50: Bölöni György: Magyarság, emberség c. könyvének ismertetése. — 13.10: Táncmelódiák. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Farkas József népi zenekara játszik.- 14.30: Napirenden. — 14.35: Vidéki énekkarok műsorából. — 15.10: Fiatalok Zenei Újságja. - 15.35: Az Ifjúsági Rádió műsora.- 16.00: Előszóval — muzsikával.- 18.00: Fórum. — A hízelgőkről.- 18.15: Prokofiev: Péter és a farkas — szimfónikus mese. — 18.45: Kerekasztal. — 19. QO: Az Állami Népi Együttes műsorából.- 19.20: A berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig. — 19.35: Opera részletek. — 20.30: 15 év slágereiből. — 22.25: Händel: Ünnepi oratórium. — 23.27: Beszélgetés a kandallónál. Elbeszélés. — 23.47: Népi muzsika. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Orosz nyelvlecke az általános Iskolásoknak. — 14.35: Operarészletek. — 15.00: Zenekari hangverseny. — 16.15: Ez az ország a ml országunk. — 16.30: Operarészletek. - 17.10: Verbunkosok. népdalok, csárdások. 17.45: Chopin-műveiből. — 18.15: Rádióegyetem. — 18.45: Úttörők énekelnek. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Operahangverseny. — 20.30: Tüzes nyíl. Rádiódráma. - 21.50: Hangszerszólók. - 22.05: Tánczene. Csütörtök, március 31. KOSSUTH RÁDIÖ: 8.10: Népek muzsikája. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: A puszta legendája. — 9.40: Tánczene. — 10.10: Rádióegyetem. — 10.40: Balettzenék operákból. — 11.00: Csontok. Elbeszélés. — 11.20: Részletek a János vitéz című daljátékból. - 12.10: Könnyűzene. — 13.00: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 13.20: Vidám népdalok és csárdások. — 14.00: A Gyermekrádió műsora. — 14.10: Tánczene. — 15.10: Hajósénekek. — 15.25: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 15.45: A Gyermekrádió műsora. — 16.05: Napirenden... — 16.10: Egy falu — egy nóta. — 17.15: Zenekari muzsika. — 17.45: Lányok, asszonyok... - 18.00: Kellemes szórakozást! — 18.40: Ifjú Figyelő. — 19.00: Zenés ajándékműsor ipari üzemek dolgozóinak. - 20.30: Rádiójáték Fesztivál. Igaz legenda. Rádiódráma. — 21.30: örökszép melódiák. —22.15: Népi muzsika. — 23.00: Hangverseny. — 23.20: Szórakoztató muzsika. - 0.10: Sztravinszkij: Oktett. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Operarészletek. — 15.00: Popatenko: Libák — hattyúk - szvit. - 15.22: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.32: Könnyűzene. 15.50: Török Erzsébet és Béres Ferenc népdalokat énekel. 16.10: Részletek az Irodalmi Színpad József Attila estéjéből. - 16.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. 17.15: Kossuth-díjas tudósok a mikrofon előtt. — 17.30: Tánczene. — 18.00: Uj felvételeinkből.- 18.10: Rádióegyetem. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Népek zenéje. — 19.40: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 20.00: Bartók-művek. — 20.45: Leltár az 1959-es évről- — 21.05: A Szovjet Rádió esztrád- zenekara játszik. — 21.40 Az erdei posta. — 21.50: Tánczene. — 22.15: Zenekari muzsika. Péntek, április 1. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Operettrészletek. — 8.55: A falu érdekében. — 9.10: A prágai várőrség fúvószenekara játszik. — 9.25: Gluck operáiból. — 9.50: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Színes népi muzsika. 11.00: Rádióegyetem. — 12.10: Tánczene. 13.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 13.15: Szórakoztató zene. — 14.15: A Gyermekrádió műsora. — 14.35: Napirenden ... — 14.40: Corelli: Három trió-szonáta. — 15.10: Rafael Márta énekel. — 15.30: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 15.55: A Gyermekrádió műsora. — 16.15: Népi muzsika. — 17.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.50: Rádióiskola. — 18.35: Csinn-Bumm. — 19.25: Gyári sziréna. — 19.40: Bartók műveiből. — 20.30: Köny- nyűzene. — 21.35; Van új a Nap alatt. — 21.40: Csárdások. — 22.20: Szerelmes versek. — 22.25: A magyar zene 15 éve. — 23.45: Köny- nyűzene. — 0.10: Népi muzsika. PETŐFI RÁDIÓ: 14.IS: Operettrészletek. — 15.00: Zenekari muzsika. — 15.45: A Pécsi Stúlió műsora. — 16.00: 30 perc könnyűzene. — 16.30: Mercedes Capsir, Gina Cigna, Georges Thill és Andrej Ivanov énekek — 17.15: A falusi tanulóotthon. — 17.25: A XX. század magyar kórusmüvészete. — 17.50: Filmzene. — 18.05: Nótacsokor. — 18.30 Wehner Tibor hangversenye a stúdióban. - 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Tanka Gábor és Péntek Jánosné népdalokat énekel. — 19.25: Szimfónikus indulók. — 19.40: Falurádió. - 20.00: Don Pasquale. Háromfelvonásos opera. - 22.25: Látogatás alkotóműhelyekben. — 22.40: Tánczene. Szombat, április 2. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Lányok, asszonyok. - 8.25: Kamarazene. - 9.00: Rádióiskola.- 9.45: Fenyő Péter és Hans Boll Harmonikázik. — 10.10: Ünnep az óvodában. — 10.30: Operettmuzsika. — 11.00: Képek a Holnap című antológia megszületéséről. — 11.30: Bruch: Skót fantázia. — 12.10: Népi muzsika. — 12.45; Mit olvassunk? — 13.00: Operarészletek. — 13.10; Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.40: Könnyűzene.- 14.20: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 14.40: Tánczene. — 15.10: Külpolitikai kaleidoszkóp. 15.30: Előszóval — muzsikával. — 18.00: Gondolat. A rádió irodalmi hetilapja. — 18.30 Szív küldi szívnek szívesen. — 19.10 Szovjet haditudósítók nyomán. — 19.25: Nagy mesterek muzsikája. — 20.30: Mii- jutyin: Juanita csókja. Bemutató. — 23.0: Táncoljunk. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Horgászok ötperce. — 15.20: Fúvószene. — 15.50: Az új fiú. Ifjúsági rádiójáték. — 16.25: Az Oszipov-együttes műsorából.- 16.45: Muzsikusok, akiket az elmúlt 15 évben ismertünk meg.- 17.30: Hanglemezgyűjtők húsz perce. — 17.50: ülés Jenő színházi levele. — 18.00: Ludvikovszkij szerzeményeiből. - 18.15: Mozart operáiból. 19.05: Tito Scipa énekel. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Ravel-est. — 22.00: Tánczene. Vasárnap, április 3. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Könnyűzene. - 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: zenekari muzsika. — 10.10: Tavasz érkezésekor. Versek. — 10.20: Tánczene.- 10.50 :A Gyermekrádió műsora.- 12.15: Jő ebédhez szól a nóta.- 12.50: Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 13.30: Rádiólexikon. 14.00: Az operaszerkesztő postájából. — 14.15: Hét nap a külpolitikában.- 15.00: Mozart műveiből. — 15.30: Országjárás. Tatabánya. — 16.10: Magyar népdalok. - 16.30: Petőfi Sándor verseiből. — 16.35: Szórakoztató szimfónikus zene. 17.10:- A Magyar Rádió tánezenekara játszik. — 17.45: Kincses Kalendárium. — 18.45: Liszt—DarváS: n. magyar rapszódia. — 19.00: Fel- szabadulásunk 15. évfordulóján. Közvetítés az operaházi dlszün- nepségről. - 29.45: Népdal-est. 21.20: Hosszú utazások, rövid történetek. — 22.30: Tánczene. — 2.7.30: Szólóművek. — 9.10: Népi muzsika. PETŐFI RÁDIÓ: 8.00: Az evangélikus egyház félórája. — 8.30: Orgonamuzsika. - 9.00: Szív küldi szívnek szívesen.- 9.40 A felszabadulási tárlat képei előtt. - 9.55: Miska bácsi lemezesládája. - 10.35: Magyar tájak. — 11.00: Jurij Ajrapetján hangversenye. — 12.20: Humor- archívumokból. — 12.50: Művészlemezek. - 11.15: A Gyermekrádió műsora. — 15.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazda- ságáróL - 15.15: Erkel: Hunyadi László — négyfelvonásos dalmű.- 17.40: Várnai Zseni: Felszabadultunk ... Elünk! — 17.47: Ha- csaturján: Részletek a Spartacus c. balettbőL - 18.12: Könnyűzene. — 18.30: Brahms: G-dur vonósötös. — 19.00: Szórakoztató muzsika. — 20.20: Zenekari muzsika. — 22.00: Verbunkosok, magyar nóták. — 22.30: A hajós meséje. — 22.50: Schumann: Egy spanyol daljátékból. (A Magyar Rádió a műsorvái- toztatás jogát fenntartja.) A TELEVÍZIÓ műsora KEDD, MÁRCIUS 29. 18.00: Száz kérdés, száz felelet.- 19.00: TV-híradó. - 19.15: Gyur- kovles Mária énekel. 19.30: Hárman az éjszakában. Szovjet film. (10 éven aluliaknak nem ajánljuk!). SZERDA, MÁRCIUS 30. 18.45: Szovjet tájak — szovjet városok. - 19.00: A Petőfi Színházból: Kimenő. CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 31. 18.00 Kisdobosok műsora. 18.45: Műsorismertetés. — 18.50: TVhíradó. — 19.05: Riportműsor. 19.45: A bűvös vonó. Angol film. SZOMBAT, ÁPRILIS 8. 18.45: TV-híradó. - 19.10: Bemutatjuk új felvételeinket. 20.30: Az utolsó kilométer. - TV-játék. VASÁRNAP, ÁPRILIS 3. 10.00: 14. Magyar híradó. 10.10: Szovjet rajzfilmsorozat. — 15.55: MTK—Ruch Chorzow labdarúgó- mérkőzés. Este: Közvetítés az Állami Operaházból, a Magyar- ország felszabadulásának 15. évfordulója alkalmából rendezett díszelőadásról. Utána: A béke első napja. Magyarul beszélő szovjet film. 10 éven aluliaknak nem ajánljuk. (Kezdési Időpont a napi sajtóban.) IPARI ES KERESKEDELMI ADAS Kedd, szerda, csütörtök é3 péntek: 13.00-17. oo-ig, szombaton 10.00—&4.00-14.