Szolnok Megyei Néplap, 1960. március (11. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-03 / 53. szám
1960. március 3. SZOLNOK HEG TB NtPLAF Rendelkezés a középiskolai felvételekről A művelődésügyi miniszter az érdekelt szaktárcákkal egyetértésben szabályozta az 1960—61-es évi középiskolai felvételeket. A rendelkezés megállapítja, hogy az idei tanévben a középiskolákban javult a tanulók szociális összetétele, emelkedett a munkás és dolgozó paraszt származású diákok száma. Ennek az arány számnak az "emelkedése változatlanul fontos. Kimondja a rendelkezés, hogy az 1960—61-es oktatási évre ugyanannyi tanulót vehetnek fel a középiskolák első osztályaiba, mint az előző esztendőben. Az általános iskola nyolcadik osztályából mindazok jelentkezhetnek továbbtanulásra, akiknek félévi tanulmányi eredményük legalább közepes volt. Mint korábban, most is elsősorban a kitűnő, a jeles és a jó rendűeket részesítik a felvételeknél előnyben. A jelentkezők többségének az általános gimnáziumokban tudnak helyet biztosítani. Figyelemmel a mező- gazdaság szocialista átszervezésére, fontos, hogy minél többen tanuljanak tovább a dolgozó parasztok gyermekei közül. A felvételi kérelmeket körültekintő véleményezés alapján, a különleges méltánylást érdemlő körülmények fokozott figyelembevételével az általános iskolai társadalmi bizottság bírálja el A. középiskolákban ugyancsak társadalmi bizottság dönt a felvételek ügyében. A döntésről a szülőket az általános iskolák igazgatói értesítik. (MTI). Megnyitották megyénk második üzemi OTP fiókját Lelkes, vidám társaság gyülekezett tegnapelőtt délután a Martfűi Tisza Cipőgyár központi épületének egyik termében. - Ugyanis ez alkalommal nyitották meg megyénk második üzemi OTP fiókját. Az üzem és Martfű párt- és tanácsi vezetői örömmel üdvözölték az Országos Takarékpénztár megyei fiókjának kezdeményezését, hogy a helyszínen a dolgozók érdekeinek megfelelően létrehozzák ezt a fontos intézményt. Orsós János az új fiók vezetője elmondotta; minden erővel azon lesznek, hogy a dolgozók bizalmát mielőbb megnyerjék. - A munkások megtakarított pénzének kezelése mellett TOTO és LOTTO szelvények árusításával, valamint részletvásárlásra jogosító szelvények kitöltésével is foglalkoznak. Általában az OTP által nyújtott kedvezményeket a helyszínen élvezhetik az üzem dolgozói, valamint, a környék szövetkezeti gazdái és lakói. r Több háztartási gép kerül forgalomba A Belkereskedelmi Minisr tórium Vasműszaki Főigazgatóságának tervei szerint a jól bevált szovjet és magyar padlókefélő gépekből 14.000 kerül a boltokba. Vilanytűz- helyből 17.500 készül a fővárosi és a vidéki szaküzletek részére. Az idén 120.000 mosógépet gyártanak, ez a mennyiség elegendő lesz. — Porszívógépekből előreláthatólag 28 000-et adhatnak el Ezenkívül 10.000 magyar és 5.000 szovjet hűtőszekrényt hoznak forgalomba. (MTI). Moszkvában, Lipcsében, Utrecht- ben, Casablancában és Milánóban is bemutatja termékeit az élelmiszeripar kei mellett tájegységenként Az élelmiszeripar a budapesti ipari vásáron kívül készül a moszkvai kiállításra is. Bemutatja például, hogy a felszabadulás előtti úgyszólván kisipari jellegű konzerv- gyártás hogyan fejlődött korszerű nagyiparrá A hús-, a baromfi-, a tej-, a növényolaj-^ a dohány-, a cukor-, az édes- és a szeszipar termé állítják ki a magyar borokat is. Ezenkívül még az első félévben résztvesznek a lipcsei, az utrechti, a Casablancái és a milánói kiállításon, amelyeken konzerveket, baromfi és a tartósított húsipari termékeket láthatnak az érdeklődők. (MTI). c Üj házak, új falu Harman indultunk útnak: Az autóbusz, az újságíró és a falu: Jásztelek. Az autóbusz másfél'óra alatt ért céljához és vele együtt e sorok frója is. A falu? Az első lépéseket próbálgatja. Az emberek, a község lakói, Lórik János, Török Mária, a fővárosról vidékre került főkönyvelő meg a járási székhelyen dolgozó felesége ízlelgetik az új életet. Milyen ez az élet? — Gondok, bajok, örömök furcsa keveréke — próbálja megfogalmazni a korképet Török Mária, a községi tanács titkára. — Ma örülök, hogy újabb ház építését kezdte el valaki, holnap pedig gondolakor jut el az új WSjy, a víz, mi- tiif °r*t. S ezek mar »HÍ* hatnaic iszem’ hogy A -Tiszán elnyúló o/ríe;-°‘íaponta nyuj- ^yúk1’ vfehb ház "«„„'„ ét új település, ".'heg az alattyáni jir-jpülőhöz, joggal föztés. koz" ház ka bü z^JY ESÜLT í^hnűjavító és a Vutőház énekkara A megye énekkultúrája szempontjából jelentős esemény történt a napokban: egyesült a két legnagyobb szolnoki vasutas énekkar. A Fűtőház kultúrtermében tartották az egyesülési ünnepséget. A megjelenteket Kóbor Antal karnagy köszöntötte. Elmondotta, hogy mindkét kórusnál akadtak szépszámmal hiányosságok. Cél nélküli kisebb szereplésekben forgácsolódtak el az erők, megmutatkozott bizonyos unottság is, sokan pedig állandóan hiányoztak a próbákról. Az egyesítéssel ezeken a hibákon óhajtavak segíteni, Az egyesített kórusnak egészséges kulturális életet kell élnie, jó kollektívát kell kikovácsolnia. A hozzászólások után az egyesült énekkar héttagú ve zetőséget választott. A hivatalos ünnepség után ió hangulatban mozgalmi és népdalok éneklésével ért véget a találkozó, Csömör János levelező Szolnok mondom: nem irigylem a község vezetőinek helyzetét. Újra ujjal válaszolni nehéz dolog... Mert nézzük csak? Az alattyáni út mellett hét vakolatlan mészcseppekkel tarkított vályogfalú — ahogy erre mondják — sátortetejű ház várja, hogy a mizsei szövetkezeti gazdák, a leendő tulajdonosok fészket rakjanak benne. Az utolsó részen pedig öt vagy hat otthon ajtaja nyílt meg nemrég a beköltözők előtt. Soha ilyen lendület, soha :lyen építkezési kedv. Még a legöregebbek serr emlékeznek hasonlóra. Hetven felé jár korban aki szól: — Megbolydult itt minden. Az ötvenes években a kezdetén csak legyintettem, vége lesz ennek. S ma járom a falut, nincs más dolgom és látom, hogy nem értünk t végére, sőt: Evés közben jött meg az étvágy... Lehet-e ezen csodálkozni? Aligha, hiszen közismert: a kormány támogatja a kislakásépítkezést. S az építők, — 80—90 százaléka a lözség termelőszövetkezeteinek tagjai — kisebb, nagyobb arányban élnek ezzel a támogatással. Szinte hétköznapi izám- ba megy, hogy ez vagy amaz OTP kölcsönt vett fel, építeni kezd. A legújabb, Kiss Járns. Ő csak tizenháromezer örint kölcsönt kért, mert a öbbi, ami a házhoz kell már együtt anyagban, pénzben. A kubikosból lett szövetkezet gazda jól keres a Viharsartkban. Állattenyésztő s a munkaegység havonta negyvei, ötven. Nem folytatom továsb a felsorolást Az örömök nellett ugyanis gondok is taláhatók. A növekedés, az épülés gondjai ezek. Egy asszony nyitja i sort: — Rossz a vizünk, jóért meg a falu közepére, i piactérre k II járni. Ott meg sor- baállunk. A boltok is i főtéren vannak. Az önkisz>]gá]ó, az iparcikk meg a kenjérbolt — és ezzel már be is fejeztem. Nagy strapa ez neúink... A tanácstitkár válaszol: — Az új kutat az idén készítjük el. Több mini félmilliót költünk rá s jövőr« pedig elvezetjük a vizet minikét új telepre. Persze, türelen, idő, pénz kell hozzá. És a boltok? — Szorít a cipő. Jól sámolt. aki megszámolta az üzleteket. De mit tegyünk? A földművesszövetkezetnek évek óta gondja, baja, hogyan bővítse a hálózatot. Gondolom központi segítséggel lehetne enyhíteni a helyzeten. Üj házak, új falu. Ezt írtam címnek, s így bizonyára kérdi az olvasó: hol itt az új falu, hiszen ez. amit az újságíró megpróbált leskiccel- ni. régi. Majdnem igaz, de teljesen így valóság: régi és új, új és legújabb. Mert ezek váltogatják egymást örömökben, gondokban Jásztelken — nagy — A GYÁR ES EPITC Vagy a gyárról, vagy építőiről akartam írni. Ám amikor megnéztem a vasbeton alapokat, az emelkedő falakat és beszéltem az alkotókkal, rájöttem helytelen volt elképzelésem. Egyszerűen azért, mert szétválaszthatatlan a fenti két téma, tökéletes harmóniában, egységben áll egymással. Fazekas Gyula, ez a 24 éves fiatal mérnök vezeti a Tisza- menti Vegyiművekben épülő műtrágyagyár építési munkálatait. Mióta megtörtént az első „kapavágás” — közel egy esztendeje —, itt dolgozik. Jóformán az egyetem padjából „ugrott a mélyvízbe”. vagyis egy olyan építkezés vezetőség tisztségébe, amely legjelentősebb vállalatánál. A fiatal mérnök azonban nem erről beszél. — Kimondhatatlanul sokat köszönhetek főépítésvezetőmnek. Szekeres Lászlónak. — mondja, — de mindenki segített és segít: Redler Károly főmérnök, vagy az idősebb tapasztalt szaktársak, mint például Sélei Imre, Csabai Lajos bácsi, vagy Békési László ácsok. Az új műtrágyagyár építésén. ahol 38 millió forintot kell az idén „beépíteni’*, közel másfél százan dolgoznak Zömben fiatalok. Nemcsak a főépítésveze'ő, vagy Fazekas Gyula fiatal, hanem Serfőző László, Molnár Imre, Szép Mihály, Gebhardt Árpád technikusoK, vagy a szak- és segédmunkások jelentős része. A szinten itt épülő lakótelep építésvezetője: Godány László is közelebb van a 20-hoz, mint a 30 hoz. Kialakult a törzsgárda Érthető így, hogy nemcsak saját munkájukat, hanem az egész építkezést ismerik az emberek. Sőt ennél is többel. Valóságos műtrágyakészító szakember már Csabai Lajos, aki immár 40 esztendeje űzi az ácsmesterséget. Békési Lászlóval együtt jött a szenttamási hibridüzem építkezéséről s az itteni jó munkájukkal a Népszabadság is foglalkozott. Csabai Lajos az érlelő és kén sa vámraktár építésénél művezető, Vezetésével emelkednek az ország egyik legérdekesebb megoldású épületének falai. Előregyártott elemekből ■— 32.70-es fesztávolságú falak lesznek itt. Kedvvel, hozzáértéssel végzi Békési László a szuperfoszfát raktár, az őrlő és elosztó üzem építésének vezetője is munkáját. Nemcsak komplikált számítások figyelmes vezetője, a bonyolult szerkezetek elhelyezésének irányítója. — Valóságos „kiselőadást” tartott arról, milyen folyamatokon megy keresztül a készülő műtrágya ebben az üzemrészben — majd ha az felépül. Szeretik, jól Ismerik munkájukat ezek az építőmunkások. És most boldogan mesélték: —Egykét hónapon belül hozzáfogunk az épületelemek helyszíni előállításához, méghozzá gőzöléses eljárással. így készülnek majd a vasbetonpillér szerkezetek, a gerendák, az ablakszerkezetek, az oldalfal- panelok. S a trafóházon, a DC feltárón kívül még nincs is sok majdnem kész épület, mégis kialakult már a gyár, — építőinek képzeletében. Ahogy bentről, a felvonulási iroda ablaikán kinéztünk, az őrlő és nyersfoszfát raktár alapozását, vagy az ajtón kilépve elsétáltunk a raktár vasbetonalapjai mellett s az ezzel egybefüggően épülő őrlő- üzem földmunkáit végző munkások között az öltöző és étterem lerakott alapjánál — ismételten meggyőződtem erről Az építők nincsenek egyedül Az irodában percenként cseng a telefon, hol a „megrendelő”, hol pedig a „vállalkozó” érdeklődik a munkák állása felől. — Hanem tudja, mit írjon meg az elvtárs? — kérdezte Csabai Lajos tér. — Nem tudom. — Egy üzenetet. N magam, mindannyiunl vében beszélek. Nem lom fel munkafelajáni minden pontját, amit f badulásunk 15. évfordi ra tettünk. Többek köze ezer köbméter föld kit' lését, a silógödörnél pe ezer mázsa vasbeton ’ f gozását vállaltuk és így vább ... Viszont sóder, ton és vashiánnyal küsz dünk. Legalább 4 ezer k méter sóder, és 3 ezer k méter beton kellene. 1 meg üzenetünk az ózdi vasasoknak és a nyékládházi, meg a délegyházi kavicsbánya munkásainak: küldjék vegre a megrendelt anyagot! A műtrágyagyár építőinél? üzenetét — ezúton továbbítjuk. — b. gy. — SZINKRON-ANKÉT JÁSZBERÉNYBEN A Szovjet Film Ünnepi Hete alkalmával Jászberényben ma „A béke első napja" című filmet vetítik. A vetítésre ne vés vendégek érkeznek a fővárosból; azok, akik tevékenyen resztvettek a film magyar hangjának elkészítésében. Mindkét előadáson megjelenik a magyar szinkronrendező, Csákány Mária és a két főszereplő „hangja” Örkényi Éva és Garas Dezső film-művészek. Előadás után színvonalas ankét során vitatják meg a jászberényi dolgozókkal a film mondanivalóját, művesei értékeit és a szinkron munkáját. Korszerű gyártási technológia a cipőiparban Megyei viszonylatban elismerten első a mezőtúri Cipőipari Szövetkezet, ez indokolja, hogy Mezőtúron rendezték meg a megye Cipőipari Szövetkezeteinek szakmai tanácskozását. hétfőn, a művelődési házban. A tanácskozás szakmai előadói: a budapesti Vörös Csi1- lag KTSZ és az ugyancsak fővárosi Elit KTSZ vezetői az ötven főnyi hallgatósás előtt ismertették a cipé ; szakma korszerű gyártási technológiáját Egyidejűleg bemutatták a Vörös Csillag legújabb, exportra készülő modelljeit, — melyek az ismertetett technológiával készülnek. Az ország vezetői messzebb vannak, ^ a brigádvezető közel tudni akarnak. Itt volt a kukorica-ügy. A vezetőség, nagyon helyesen, nem osztotta ki e fontos takarmánynövényt. Helytelenül, kellőképpen nem magyarázták a szövetkezeti tagoknak, mi'—i másítják meg az é~ tervesített munka kénti 3 kilogramm osztalékot. Messze van még amikor a brigád már csak szépen kf valakit és megy mint a karikacsapá túlzásba se eshet j szövetkezet gazdái akik azért választar tőket, hogy ősszel irányítsák. A vezetők adással tartoznak a s kezeti gazdák előtt íru lépésükkel. A tájékoztál nagyon is Igénylik a szolno* Lenin Tsz-ben. Ezt tapasztaltuk. S azt is: az elnökhelyettes ellen kifogásuk nincs. A brigádvezető elvtársat nem ismerjük. Nincs is okunk sem jobb, sem rosszabb embernek elfogadni, mint ahogy elmondták. Amit kérnek tőle, csupán annyi: ne diktátornak, irányítónak érezze magát. Mert bizony a brigádveze- tőtől nagyon sok függ, hogyan találja fel magát a parasztember a termelőszövetkezetben. Az ország vezetői messzebb vannak, a brigádvezető, az elnök, az elnökhelyettes közvetlen irányítója a szövetkezeti tagságnak. így mondták ezt a szolnoki szövetkezeti tagok is. BORZAK LAJOS Tóth József traktoroské’-zőre megy, kérte, szállítsák haza takarmányjárandóságát. A brigádvezető legyintett. — Maga úgyis elmegy, nem jár a fogat. Nem pontos a munkaegység-elszámolás. Vagy az egyik vagy a másik fél csalódik, azt mondják. A brigádvezető az ekéből kifogatta a lovat a nyáron csak azért, hogy neki legyen igaza, noha arra szüksége sem volt. Aztán: a MASZOLAJ patronálta a Szabadság Termelőszövetkezetet A munkások itatóvályúkat készítettek a sertéskutricákhoz. Négy vályúval többet hoztak. Azokat „valakik” hazavitték a háztájiba. Elismerik, Nyitrai elvtárs, az elnökhelyettes, elnöksége idején rendbetette a termelőszövetkezetet. A tizennégy hónap ellenére is többet osztottak, mint 1958-ban. Esetenként a kemény, szigorú bánásmódra is szükség van. Bár ez sem jelenti, hogy csak az elnöknek lehet igaza. Jónéhány esetet felsoroltak az emberek, férfiak, asszonyok, míg ott jártunk. Legtöbbjét csak feltételesen fogadhatjuk el. Tanulsága mégis van e véleménykutatásnak. Senki sem mondta az elnökhelyettesre, hogy nem rátermett ember. Sőt. Azt már igen, hogy a vezetőség intézkedéseiről ők is Szabadságban jártunk, így a kertészasszonyok az elnök- helyettesről és a brigádvezetőről tudnak csupán. — Az elnökhelyettes milyen ember? Körénk állnak. — Nyitrai elvtárs? Ein öli is lehetne nyugodtan. — Csak az a baj, az asszonyokat nem becsülik. — Legalább egy munkaegységet megadhatnának naponta. Hat kilométerről járunk ki télen-nyáron. — Hajtunk mi annyi hasznot a kertészetből. Dimó Vendel főkertész jön, — Mennyi a kertészet bevétele? — Én sem tudom, pedig érdekelne. Kérdeztem mái többször is, de annyiban marad. Erre megint az asszonyok: — Süketek vagyunk itt kint. Nekünk nem mondanak semmit. Megyünk a tehenészetbe. Két ember szalonnázik. Ta- karmányosok, s ilyenkor hideget ebédelnek. — Miért itt? — Megszoktuk. Jön a kondás, vele még egy ember, az is takarmá- nyos. — A brigádvezető nem éppen hiba nélküli ember. Ilyen ember még eddig nem is született. De a brigádvezetőre — ezt beleszámítva is — sok a panasz, A szolnoki Lenin Termelő- < szövetkezetben jártunk. A ] városi pártbizottságtól Bor- | bély Kálmán kísért el az I. | számú üzemegységbe. Azt kérdeztük az emberektől, ol- j vasták-e Kádár elvtárs összefoglaló beszédét. Abból is azt a kitételt r j „Mert azt, elvtársak, még valahogy csak ki lehet bírni egy ideig, ha mondjuk a Központi Bizottság titkára vagy valamelyik miniszter „nehéz” ember. De ha a bri- 1 gádvezető ilyen, azt nem le- 1 hét sokáig bírni. És a parasztember is azt mondja: 1 nem félek én attól a Dobitól, Münnichtől, Marosántól, meg Kádártól, ök nem fognak , ’ engem bántani; három évig nem bántottak, miért bánta- ' nának ezután? De az nagyon fontos, hogyan bánik maid 1 velem az elnök meg a brigádvezető.” Szót váltottunk asszonyokkal, férfiakkal. Rádión hall- ! gatták. Nagyon tetszett mindenkinek. Bár tréfásan mondta Kádár elvtárs, való- 1 jában nagyon így van ez. 1 — Az elnököt ritkán látjuk. Nem ismerjük. Az elnökhelyettest és a brigádvezetőt igen. ( A szolnoki Lenin, a Sza- > badság, a Tisza Antal és az Uj Élet Termelőszövetkezet I egyesüléséből született. A tagság a volt Tisza Antal el- i nőkét választotta a Lenin el- í nőkévé. Mi pedig az egykori i