Szolnok Megyei Néplap, 1960. március (11. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-20 / 68. szám

1960. március 20. SZOLNOK MEG TH NÉPLAP 3 KISZ szervezetek életéből Turk evetek között Jól sikerült kedden este a ifjúsági gyűlés, melyet a tö­rökszentmiklósi városi KISZ bizottság rendezett). Három­százan halgatták meg Rózsa László technikus tanár meg­emlékezését az 1848-as sza- bodságharcróL Ez után kö­vetkezett a szellemi öttusa, melynek kérdései szintén az évforduló eseményeire utal­tak. A gépgyáriak kitettek magukért: egy csapattal részt vettek a szellemi öttusában, ifjúsági zenekaruk szórakoz­tató zenét adott, emellett sza­valattal is emelték a műsor színvonalát. Az Ö-ballai Bú- zakalász Tsz fiataljai nép­tánccal szerepeltek. * Kisújszálláson a Faipari Vállalat KTSZ tagjai elvál­lalták 13 köbméter szálfa méretre vágását. A munkáért járó összeget a KISZ szer­vezet kulturális céljaira, szó­rakozást nyújtó eszközök vá­sárlására. fordítják. • Vasárnap délelőtt 10 óra­kor a Járműjavító művelődé­si otthonában mutatja be a Jászkun KISZ Együttes új műsorát. Március 21-én ugyancsak itt az ünnepi pártnapon a „Kis dobos” című táncjáték­kal szerepelnek. Tiszaföld- váron pedig március 27-én két előadást adnak a kultúr- otthonban. • Törökszentmiklóson az Al­kotmány Tsz-ben tangóhar­monikát ajándékoztak a KISZ szervezetnekv A fiata­lok társadalmi munkával vi­szonozták ezt a figyelmessé­get. Aratópárokat alakítottak huszonötén vesznek részt a kézi aratásban s ezenkívül 20 társadalmi munkaórát telje­sítenek a tsz-ben folyó fá­sításnál. A Kossuth Tsz kiszesei 1200 négyszögöl területet fá- sítanak be, s itt köztesként burgonyát termelnek, amely­nek jövedelméből kultúr szo­bájukat rendezik be • A szolnoki járás fiataljai az idén 30 ezer forint értékű társadalmi munkával segítik a községfejlesztési tervek va- lóraváltását. Ezentúl kultúr­otthon és fürdő építésénél, valamint parkosításnál 4950 társadalmi munkaórát telje­sítenek. Erdő telepítések bél­és külterületi fásítások so­rán 80 ezer facsemetét és suhángot ültetnek eL • A kisújszállási Búzakalász Tsz KISZ tagjai két kong­resszusi olvosókörön tanul­nak. Tizennégyen pedig a József Attila olvasó mozga­lomban vesznek részt. A közelmúltban Móricz Zsig- mond Pillangó című regényé­ből rendeztek jól sikerült könyvankétot A termelőszö­vetkezeti fiatalok együttmű­ködési szerződést kötöttek az Ifjúsági Házzal, hogy élőbbé tegyék a kultúrmunkát, • Százhuszonhárom ezer fa ültetését vállalták a kun­szentmártoni járás fiataljai. Az öcsödi Kossuth és Sza­badság Tsz, valamint a terü­leti KISZ szervezet tagjai 25 ezer fa elültetésére tettek Ígéretet. Kiemelkedő felaján­lást tettek az idei fásításra a kunszentmártoni gimnázium diákjai, az ipari iskola tanu­lói és a kunhegy esi Zöldme­ző Tsz fiataljai is Ahány ember *— annyiféle. Így szokták mondani... Az egyszerű, munkás hét­köznapok emberei látszólag talán egyformák, valójában azonban olyanok is találhatók szép számai közöttük, akikre felnéznek a többiek. Két ilyen köztiszteletben álló emberről szeretnénk most* portrét festeni — ha nem is a festő ecsetjével, csak a szavak egyszerű kife­jező erejével. CD Idős embernek járó tiszte­lettel beszélnek a pórteleki emberek Kiss Németh Józsi bácsiról. A tisztelet megille­ti, rászolgált. Hetvenhét esztendős. Tíz éve termelőszövetkezeti tag. 1958 tavaszán került nyugdíjba, de mondják az emberek: most is kijár a tsz- be, nem tud megválni tőle, vonzza a föld. Eldolgozgat, nézelődik, aztán hazaballag élete párjához, a kedveshez, aki együtt volt vele jóban- rosszban, s most együtt süt­kéreznek öregesen a tavaszi nap, meg a fiatalok tüzénél. Mert éppen egy hete, hogy hazajött a legkissebb lányuk — menyecske már az is. Jászberényből jöttek, itt tele­Vidéki boltok között első a szolnoki fűszer-csemege A Csemege és Élelmiszer­kereskedelmi Vállalat igaz­gatósága a napokban érté­kelte a felügyelete alá tarto­zó boltok munkáját A párt- kongresszus tiszteletére in­dult munkaversenyben leg­jobbnak a vidéki boltok kö­zött a szolnoki 121-es fűszer­csemege bizonyult. A verseny ideje alatt több mint félmil­lió forint értékű árut szállí­tott házhoz a vásárlóknak. A bolt ugyanakkor meg­nyerte az igazgatóság üzletei között indult éves versenyt is. A boltban dolgozók mun­kájára jellemző, hogy a ki­váló bolt cím mellett egy év alatt nyolcán kaptak kiváló munkájukért különböző ki­tüntetéseket. Az igazgatósága bolt dolgozóit 7 ezer 500 fo­rinttal jutalmazta. pednek meg a családi fészek­ben, idehozták a kisunolsát, a kétéves kisfiút. Az asszonyka főzi az ebé­det, édesanyja elégedetten szemléli az asztal mellől, Jó­zsi bácsi a kis unokával fog­lalkozik. — Mindig idebúvik... — mondja korholón, de azért látni, hogy tetszik neki a gye­rek ragaszkodása. — ... Kilenc gyermekünk volt... Nyolcat felneveltünk erőben, egészségben... ■ iind kirepültek már itthonról... Kirepültek, de nem akár­hogyan. Józsi bácsi mindet szépen kiházasította —fezt is a falubeliek beszélik. Ö hall­gat felőle, mit dicsekedjen. Ez a szülő kötelessége... — Bár ezelőtt ötven évvel jöu volna a demokrácia... — mondja elgondolkozva. Asszonya magyarázza róla, hogy negyven évig volt kom- menciós cseléd. Gondok, nél­külözések sora újul fel em­lékezetében. Nem jó rá gon­dolni sem. A fiatalasszony befőzi a tésztát, közeleg a dél. A két öreg meg elgondolkodva hall­gat. Józsi bácsi keze a kis unoka vállán nyugszik. S a kicsi felnéz a nagyapjára, a szeme sem rebben. Az első, igazán tavaszi es­tén találkoztam Turkeve if­júságával. Valahogy tavaszt hajtottak maguk előtt a rügy­fakasztó szelek és túl, a vá­ros határából friss, földsza­got hoztak magukkal. Ez az illat a Nagykunság rónáin át jött, belopta magát a házak­ba és az emberek szívébe. Ahogy esteledett, érkeztek egymás után a termelőszö­vetkezetek központjai elé az autók. .Az embereket hozták a földekről. Egész nap kint szántottak, vetettek a széles határban. A fiatalok hamar szétszéledtek, hiszen a város ifjúsági találkozójára készü­lődtek. Hét óra felé járt és az If­júsági Házban gyülekeztek. Ott voltak a Vörös Csillag, a Táncsics, a Búzakalász Tsz, az FMSZ, a gimnázium és a területi alapszervezet fiai, lányai. Békés, vidám zsibongó ifjúság találkozott azon az estén. A Búzakalász fiaival együtt sétáltak a Csoda, hogy mások is tisz­telettel tekintenek rá? La_i Magasra ívelő pályája de­rékba tört... A pórteleki tanító leánya apjától örökölte zenei tehet­séget. Konzervatóriumot, ze­neakadémiát végzett, s mégis: mint szülésznőt nyugdíjazták közel negyven évi szolgálat után özv. Mészáros Uajosnét, itt Pórteleken. — Higyje el, mikor ide ke­rültem, nem ismerték a hő­mérőt... falat kapartak a te­tanuszra... mit dolgoztam én itt, nehéz lenne elmondani... — mélyről jövő sóhaj kiséri szavait. Egy rossz házasság­ról beszél, elrontott életéről. Fiairól, akik távol élnek, egyik mérnök, másik jogász. Ö nevelte fel őket... Negyven évi tanyai bábáskodás, sza­ladgálás, éjszakázás a háta mögött. Beteg lett, s megkér­dezése nélkül nyugdíjazták hatvan éves korában. — Miért? — jajául fel. — Én szívesen dolgozom, mert szeretem az embereket, azok is engem. Soha semmi bajom nem volt velük. Én még dol­gozni akarok és bírok is. Higy­je el: jönnek hozzám, ugyan­gimnazista lányok és kart- karba öltve szórakoztak az FMSZ lányai a Táncsics Tsz ifjú gazdáivaL Sokáig tűnődtem honnan származik az a nagy erő, — amely ilyen sok ifjút tud összecsalni egy, hétközapi estén. És megtudtam. Ez az erő, egy vékonypénzű, örök­ké nevető szemű, hamvas ar­cú kislányban lakozik. — Ta­lán nem is kislány, hanem komoly felnőtt — hiszen már igazgató, az ifjúsági ház fő­nöke. — Ez nem erő — ez egy­szerűen baráti szó — kezdett magyarázkodásba Szonda Ka­talin. A mi fiataljaink —, mert ő így mondja — szíve­sen jönnek ide. Nézzen szét mutatott a tekintélyes nagy­ságú teremre — ez mindig így van, nálunk mindig telt ház van, ha összejövetelt hirdetünk. Valamelyik nap az Ifjúsági Akadémián a pártkongresszus anyagát is­mertettük és a kezdés idejé­úgy, mint mielőtt nyugdíjaz­tak. Bármikor, ha baleset történik, csak hozzám szalad­nak. Mondjam' azt hogy nem segítek, mert nyugdíjas va­gyok? ... Jött egy fiatalasz- szony — még én segítettem világra annakidején, — most fejszével elvágta a kezét... küldjem el?... Szájába vett valamit egy kisgyerek, elesett felhasította a szájpadlását, dűlt belőle a vér... Mielőtt bevitték a kórházba, elláttam a sebet... Nyugdíjas... Neki már csak pihenni kellene, de nem sze­ret. Dolgozni akar, el sem tudja annélkül képzelni az életet... Éppen úgy tevékeny­kedik, mint mikor még fize­tést kapott érte. összehajtogatott, megsár­gult ujságlapot mutat. A „Jászkürt” egyik példánya a negyvenes évekből. A pórte­leki szülésznő 25 éves jubile­umáról tudósít. „Nemcsak szülésznője — ha kellett orvosa, gyógyszerésze, tanítója volt Pórtelek népé­nek...” — írja egyik részében. _ A pórteleki tanyavilág­ban ma is így emlegetik: „Pórtelek orvosa”... — rónai re minden szék megtelt. Az ismeretterjesztő előadásokra és a politikai körökre rend­szeresen eljárnak a fiatalok. Az idő haladt, bent a színházteremben megkezdő­dött az előadás. A termelő- szövetkezetek és intézmények KISZ alapszervezeteinek művészeti együttesei léptek feL Tehetséges és jól fel­készült együttesek. Szonda Katalin majdnem az előadás végéig kitartott mellettem. Aztán búcsúz­tunk, mert szólította a kö­telesség. Kati — Kati hang­zott a terem minden zugá­ból — ő kedvesen, szégyen­lősen elmosolyodott — és az­tán magyarázta: — Látja! Nélkülem nem akarnak sem­mit csinálni, ha én nem va­gyok ott, még azok a nagy erős fiúk sem tudnak sem­mit jól elintézni. Pedig hát bizonyára tud­nák. Csak a fiatalok na­gyon szeretik, a fürge, hi­ganymozgású igazgatónőt, jobban érzik magukat, ha mindenütt ott van. Az est további részében még néha feltűnt futó alak­ja, ment, intézkedett, a ren­dezőket „igazította”, jegyet árult, mindig azt, amire ép­pen a legnagyobb szükség volt. Aztán ahogy vége lett az előadásnak, felcsendültek a lágy dallamok. Már a te­rem közepén láttam, amint éppen az egyik traktoros fiú­val siklott a zene ütemére. Aztán jöttek sorban a fiúk mindenkivel táncolt, minden­kihez volt kedves szava. így dolgozik ő, a túrkevei fiatalok kedves szavú, nép­szerű Szonda Katija. —• táncsics •— nillllllllllllllllllillllllllilllUIIHIlUHHHIIIIII Meghívó A Tiszaföldvári Földműves­szövetkezet Igazgatósága érte­síti tagjait, hogy 1960. már­cius 20-án délután 2 órai kez­dettel tartja évi rendes k üldöí így ű lését a belterületi kultúrotthon he­lyiségében, melyre minden szövetkezeti tagot szeretettel meghív és vár az- Igazgatóság Idő jár ás jelentés Várható időjárás: felhős idő, többhelyen még havas­esővel. Mérsékelt, a Dunán­túlon még élénk északnyugati északi szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet: 4—7 fok között. % MÖGÖTTÜK 40-50 dolgos esztendő... Vadlibák bukkannak _ fel, húznak felettünk V betűt. A szemközti füzek, nyárfakoro­nák suhogása kiséri útjukat. A V betű szárai a város kö­zéppontja felé haladnak jaj­szerű gágogással. A ponton remegő mozdulatlansággal áll. Korlátjára támaszkodva immár percek óta figyeljük a sárgás-szőke csobbanó fod­rokat. — Hiányzik? Az arcot nem, csak a ten­gerész sapka rezzenését lá­tom. — Micsoda? — Hát a Tisza ... — Nem... Huszonöt év óta a parton is megtaláltam amit kerestem... Ám az aranysárga fodrokra féltve vágyva figyelő acélkék sze­mek másról beszélnek. Nem tudok hinni Hargi­tai Jenőnek, a szolnoki Ha­jóállomás főnökének. Vagy mégis igaza van? Nem tu­dom. — KÉT ANIKÓ — — Posta! Itt a posta! Meg­jött a posta! — harsan a fo­lyó csendjébe a hang. — Pillanat, azt hiszem jött valami — siet fölfelé a par­ton a szárazföld negyed év­százados hajósa. Két kislány rakja óvatosan lábát a parton. Tűnődve né­zik a Tiszát. Mackó az egyi­ken, bogárszeme csillog, éj­fekete haja nemkülönben. A másik a háta mögött. — Téged hogy hívnak?^ — Anikó. Fodor Anikó. — S téged? — öt is — válaszol az első. — Szintén Fodor? —,A, — legyint — Tari..,. — Miért jársz a Tiszára? — Itt lakunk pár lépésre. Meg rajzolni. A fákat. A vi­zet nem tudom még. Pedig olyan szép... — Mindennap itt látom őket — lép mellém Hargi­tai Jenő. — SZEZONKEZDÉS — Lassan népesül a part: pá­rok tűnnek fel egymásba ka­rolva. Ám nem a part, ha­nem a Tisza kezdődő szezon­ja érdekel bennünket ezút­tal. — Tokaji terméskővel kez­dődött Hozott vagy négy­száz tonnát a 456-os. — Az mi? — Uszály. Ez a száma. Amott áll, lejjebb, — mutat­ja Hargitai. Partbiztosításhoz kell a kő. Nem t’om, mit szólna a Tisza ha tudná, hogy nem­csak zabolázóit, zabláját is saját hátán hordja ... Megindult már a Tiszabu- ra — szolnoki személy járat, huszonkét tiszamenti község lakóinak nagy örömére. Áp­rilis 4-re biztos megindul Szegedről a Délibáb nevű személyhajó is. * Tavasz a Tiszán A szolnoki Hajóállomás felkészült a tavaszra. Szén, olaj, a szertár körül, a szer­tárban láncok, kutatórudak, ponyvák, evezők, csörlők, kö­telek, s egyéb fontos kellé­kek. A jégvágó csákányok és fűrészek lassan nyugovóra térnek. Csillognak a töltés aluljárójában a szenes ta­ligák, s várja a part a só­der, kő, kavics és homok de­pókat. Vagy húsz méter hosszú támaszfenyők fekszenek a pontonhíd előtt, hogy ha kell, a töltés betonvályatába erő­sítve, biztosítsák a stabil pon­ton és hídállást. HÁZ a FOLYÓ FELETT Az állóhajó (ponton) lakója, azt hiszem boldog ember. — Családjával él itt, eme víz­fölötti összkomfortban. Szo­ba konyhájuk tiszta és prak­tikus. Fürdőszobának itt a Tisza. Hófehér falak, zöld ab­lakok világítanak, s nemso­kára virág nyilik a világos­zöld eresz, s az ablakok kö­rül. — Nem mennének el innen Jurena Józsefék még Dárius kincséért sem. Ezt már elhiszem Hargitai Jenőnek. LEGENDA ÉS IGAZSÁG Lépkedünk a kikötött uszály felé, halkan mondom magamnak útközben: Ki a Tisza vizét issza, vágyik oda mindig vissza. — Nem is olyan egyszerű az, — mondja Jenő bátyám. — Miért? Nem igaz? — De. Csakhát az ivás. Nem kulaccsal merítik, hogy úgy igyák a vizet. — Hanem? i— Előbb a mészből lévő csöpögőkőn eresztik át. Az átcsurgó vizet gyűjtik aztán össze, s azt isszák. Ez hát az „igazi” Tisza- viz?... A legendák is szétfoszla- nak egyszer? — kérdem ta- máskodva, csodálkozó tűnő­déssel magamtól. De aztán megnyugszom. — Nem baj, a Tisza akkor is megmarad — A KORMÁNYOS — Felső melegítő, fakókék nadrág, bakancs. Mackó im­bolygással jön felém, igazi tengerész járással. Szélcser­zett arca piros, válla széles, lapáttenyerében elvész az enyém. — Sáfrány Sándor, uszály- kormányos — mutatkozik be. Harmincötnek látszik, pe­dig kettő hiján ötven éves. Tatai. Ök hozták a már emlí­tett négyszáz tonna tokaji követ. Társa, Pataki Mihály matróz,' „kimenőt” kapott Á kormányos őrzi uszályát. A fehértetejű bakon (erre tekerik a horgony drótköte­lét) ülve beszélgetünk. Huszonöt éve uszályos. ■— Régebben a Dunán járt — Hol jobb? — A Duna forgalmasabb, a Tisza kanyargós. Hajóskönyvében útlevele nyolc nyelven van kitöltve. Oroszul és szerbül, németül és románul „nem adnák el”. — Család? — Tizenhét éves fiú. Ha­vonta egy-kétszer látom őket. — Meddig állnak itt? — Amig nem jön a vonta­lóhajó. Vitt már gépet, gabonát, bauxitot, piritet, darabárut, vasércet, dehát ki tudná mind ’felsorolni. Az 'uszály 1914- ben épült a GANZ-ban. — Mig birja, jó, utána irány az öntöde. Sáfrány Sándor Regens- burgtól Szulináig és vissza vagy tízszer tette meg az utat. Mondja: lefelé két, fel­felé három négy hét a me­netidő. Az időjárástól, főleg a kosovától függ a hajós, az uszályos sorsa a Dunán. Szolnoki hajósok, uszályo- sok neve felől érdeklődöm. Egyet sem ismer, sem ő, sem Hargitai Jenő. Nem értem a dolgot. — Pedig a dunai hajósok zöme magyar, — jegyzi meg a kormányos. — Az osztrák, jugoszláv és más uszályokon is sok magyar található. — Hát hol a magyar uszá­ly osok szülőhazája? — Gönyü. Aztán Nagyma­ros, Paks. Meg Tolna. Es Pest — A fűtőké? — Harta. LÁMPÁK és vízibusz Lassan leszáll az est, vi­harlámpát tesz az uszály szélvédett kormányállásába Sáfrány Sándor. A parti sé­tány lámpái is kigyulnak. — Látja most egy sem hiányzik, — mondja Hargitai Jenő. — De figyelje csak meg később. Minden héten kiver­nek egy-kettőt. Megállunk még, a Tiszát nézve. — Tudja mi hiányzik a fo­lyóból? — Nem. — A vízibusz. Olyan mint a pesti Duna-szakaszon. S mintha a parti fények is bátorítva, egyetértő hunyor- gással nyugtázták volna sza­vait . Bubor Gyula

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents