Szolnok Megyei Néplap, 1960. március (11. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-20 / 68. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. március 20 Bizakodóan tekinthetünk az idei esztendő elé SZEMTANÚK EMLÉKEZNEK (j 1919 MÁRCIUSÁRA A megyei tanács odaítélte a községfejlesztési verseny jutalmait Csibrány Mátyás Mint azt már tegnapi számunkban jelentettük pénteken reggel 9 órai kezdettel ülést tartott Szolnokon a megyei tanács. Az ülésen a tanácstagok között foglalt helyet Rágó Antal ország- gyűlési képviselő, valamint több meghívott. A nyolc pontból álló tárgy- sorozat előtt a tanácstagok írásban beadott interpellációit ismertette Tolna Gábor, az ülés elnöke. Böhm Gyula megyei tanácstag a megyei tanács Építési és Szerelési Vállalatának munkájával kapcsolatban interpellált. Kifogásolta, hogy a vállalat munkáját sok hibával végzi. Az Építési és Községfejlesztési Állandó Bizottság interpellációjában kérdés szerepelt arról, mit tett a megyei tanács végrehajtó bizottsága hogy a korábbi nagyfokú eredményromlásért és károkért felelősségre vonják a volt Tatarozó Vállalat vezetőit. Zagyvarékas tanácstagja a- község vasútállomásával kapcsolatban intézett kérdéseket a VB-hez, valamint arról szólt, hogy a helyi Kossuth Tsz-nek már régebben elkészítették az ötven férős önitató rendszerű szarvasmarha istállót, azonban még mindig nem kötötték be a vezetéket. Boda József Tisza- gyendáról a község villany- hálózatának bővítésével foglalkozott. Az interpellációk után Oláh György élvtárs, a megyei tanács VB. elnöke emelkedett szólásra. T er m előszövet k ezetei n k egészségesen fe jlődnek Bevezető szavaiban a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló írásbeli előterjesztésről kért véleményt, — majd miután a tanács az írásos anyaggal egyetértett, — a végrehajtó bizottság két tanácsülés között végzett munkájáról számolt be. Mint elmondotta a végrehajtó bizottság a beszámolási időszakban legfontosabb feladatnak a termelőszövetkezetek megszilárdítását tartotta. Három mozzanat érdemel ebben a munkában külön figyelmet. Az első a zárszámadás, a második az egyesülések és végül a termelőszövetkezetek tervkészítése. A zárszámadásokat a szokásos előkészületek előzték meg. Ez után 201 termelőszövetkezet készített zárszámadást és 116 pedig vagyonmérleget. A tapasztalatok azt mutatják, hogy megyénk mezőgazdasága teljesítette a kettős feladatot. Miközben dolgozó parasztságunk szövetkezeti útra lépett, emelkedett a terméshozam is. Még a közismerten jó 1957-es esztendőt is meghaladták a termésátlagok a rizs és az aprómagvak kivételével. Az egyesülésekről és a terv- készítésekről szólva elmondotta: 142 termelőszövetkezet egyesült Minden termelőszövetkezet elkészítette idei tervét s ezekből az látszik, hogy javul a közös gazdaságokban az állatlétszám aránya ugyanakkor a termelőszövetkezetek a munkaegységre idén már inkább pénzt osztanak tagjaiknak és csökken a terményosztás. Végül megállapította, hogy a megye termelőszövetkezetei egészségesen fejlődnek, bizakodóan nézhetünk 1960. elé, de a jobb eredményekért továbbra is minden területre kiterjedő alapos munkát kell végezni. Ez után a végrehajtó bizottság munkáját értékelte s az egyes üléseken megvitatott kérdésekről, a hozott intézkedésekről adott számot a tanácsnak. Elsődleges eél; a lakosság igényeinek fokozott kielégítése Oláh elvtárs beszámolóját Vita követte, majd a vita után dr. Salló Ferenc vb. elnökhelyettes ismertette a megye 1960. évi terveit. Bevezetőben értékelte a tanácsi ipar tavalyi tervteljesítését. A 14 tanácsi ipari vállalat teljes termelési tervét 108,7 százalékra teljesítette. Néhány fontosabb cikkből többet gyártottak az élőirányzottnál a vállalatok. Így séldául égetett téglából 5 millióval, mozaiklapból 5 000 négyzetméterrel adtak többet. Az idei tervekről szólva elmondotta: a tavalyinál kedvezőbbek a körülmények. A megye beruházási kerete 38,5 százalékkal magasabb, mint volt 1959-ben az esztendő kezdésénél. Lakásberuházásokkal együtt 86 millió 815 ezer forintot fordíthatunk beruházásokra, melyből harminchattal fejlesztik a kórházi ágyszámot, 100 férőhellyel a szocális otthoni férőhelyeket. Befejezik 229 lakás építését és hozzákezdenek újabb 208 lakás építéséhez. Ugyancsak e keretből az idén villamosítják Mezőhé- ket. A feladatok között hangsúlyozta, hogy az idei terv fő célkitűzése a minőség javítása és a választék bővítése. Ugyanakkor még a tavalyinál is nagyobb gondot kell fordítani a tanácsi vállalatoknak a lakosság igényeinek fokozott kielégítésére. A tervek Dörgő ágyúsor, nyári napon cikázó villámcsapás! Ellenséget rémítő, szívet örömmel feszítő, határt tisztító torkolati üzek! — De messzi vagytok már! Fényetek közel negyvenegy év távlatából világít, dörejetek rég elnyelte a Szolnok-kömyéki végtelen síkság. De emléketek eleven, szuggesztív erővel hat... Hogy is volt? Bede László, a Szolnoki Járműjavító dolgozója idézi emlékeit: — Azt mondták, tüzérség kell a Tanácsköztársaság védelmére. Valahonnan idekerült néhány ágyú, csakhát az egyiknek az irányzéka hiányzott, másiknak meg a tengelye nem volt a helyén. Házilag rendbehoztuk, irány- zékot csináltunk rájuk, kijavítottuk elavult alkatrészeiket. s aztán felcsaptunk tüzérnek. Volt köztünk néhány öregkatona, de olyan is — mint jómagam — aki katonaruhát csak másokon látott addig. — Felszerelésünk sem volt valami kiváló. Néhányan mentét kaptak, — nekem csak szürke darócruha jutott. Hasznát is vettem, mert megfigyelőnek osztottak be, s a darócruha jobban beolvadt a terepbe. Meg aztán gyakran kellett fára másznom, onnan telefonálni hátra, hogy „jól céloztok gyerekek”, vagy „kicsit balra”. Egyszer fent is ragadtunk a fán, hirtelen nyomultak előre az antant csapatok, alattunk masíroztak eL — Megfigyelőtársam egy német ember volt, kitartott a szorult helyzetben is. Sok ilyen példa bizonyítja, hogy harcunkkal más nemzetiségű dolgozók is egyetértettek. — Fényképeket sajnos teljesítésével kapcsolatban fontos feladatként jelölte meg a műszaki fejlesztést. Községfej I eszlésben első: Karcag és Kunmadaras A tárgysorozat további részében Adler Vilmos vb. tag a pénzügyi osztály vezetőjének előterjesztése alapján az Országgyűlés által megállapított megyei és központi költségvetésről tárgyalt a tanácsülés. Ezt követően meghallgatta és jóváhagyta az Építési és Községfejlesztési Állandó Bizottság tevékenységéről szóló beszámolót, melynek előadója Csáki István elvtárs a bizottság elnöke volt. Az előterjesztések között került sor a tanács 6/1959. számú határozata alapján indított községfejlesztési verseny értékelésére és a jutalmak odaitélésére. A városok között a legmagasabb pontszámot Karcag érte eL A második helyre Jászberény került. A helyezések alapján Karcag 120. Jászberény pedig 100 ezer forint jutalomban részesült. A községek versenyében Kunmadaras került az első helyre, második helyezett Tiszaföldvár. Kunmadaras 100, Tiszaföldvár pedig 75 ezer forint jutalmat kapott. Vita előzte meg a harmadik helyezés eldöntését. Egyenlő pontszámmal Jásszentandrás és Szelevény került erre a helyre. A vita alapján a tanácsülés úgy döntött, hogy megosztja az 50 000 forintos díjat a két község között egyenlő arányban. A verseny győztesei a kapott jutalmat községfejlesztési célokra fordítják Több előterjesztésről és két munkatervről határozott még a tanácsülés, s az interpellációkra adott válaszok után a késő délutáni órákban ért véget Van, aki a régi idők emlékét egyetlen szép, hervadhatatlan csokorként őrzi. Mások e csokor minden színére külön emlékeznek. Csibrány Mátyás előtt az egész Tanácsköztársaság emléke egybekötött csokor. Csak lassan elevenednek meg a színek. 1911-ben mint ifjú, sorköteles katona vonult be. Akkor még nem sejthette, hogy a szokásos idő kétszeresénél is tovább hordja a katonamundért, hogy valójában is harcolnia kell. De öröm is volt ebben a keservekkel telt 7 évben. A katonák között szakadatlanul tanulta és hirdette: A háború a hozzá ha sonló proletárok érdekétől idegen célt szolgál. A pómép vére az urakért folyik. Ezt tudni, hirdetni számára életcélt jelentett. így lett ő, a szolnoki műhelymunkás a proletárhatalom kikiáltása után azonnal községi direktóriumi elnök. Ott is volt, míg csak az imperialista túlerő ki nem csavarta a hatalmat a proletárkezekből. Az övéből is. Azt a két kart, amely élelemért, ruháért dolgozott, hogy legyen az árváknak, özvegyeknek, a frontról hazatérő megfáradt katonáknak, összeláncolták Héj j as emberei. A rendeletet, melyet ő írt alá: „A földet ezentúl csak felesbe szabad kiadni művelésre és nem harmadába, a cséplőmunkásokat nem negyede, 50 százaléka illeti az elcsépelt ^VÖRÖS TÜZÉREK nem tudok mutatni, — bár nekem is sok volt, de vagy elvesztettem, vagy elázott. Tekintve, hogy mi, megfigyelők jóval az üteg előtt tartózkodtunk, egyszer egy járőrcsapat bekerített bennünket. Négy órát álltam a vízben a Holt-Tisza nádasa között. — Sok ilyen eset előfordult. — Garancz bácsi tettét (keresztneve nem jut eszembe) okvetlen említse meg. A Léderer majornál ált a harc. Lőszerünk elfogyott. Az antant csapatok egészen az ágyúkig vonultak előre. Kismegsebesülve is elhozta a lőszert, — éppen az utolsó pillantban. Mikor aztán megszólaltak az ágyúink, visszafordult az ellenség, s úgy szaladt, hogy nem birt megállni. — A mi ágyúink rövid hordtávolságúak voltak. A szandai szöllőbe fészkelt antant csapatokat jó hosszúcsövű, nagy ágyúk segítették. Fentük is rájuk a fogunkat. Nem csoda, hogy amikor 1919 júliusában a Köblös zászlóalj étkeit a Tiszán, tőlünk telhetőén támogattuk őket. A szöllőben elkapott messzehor- dó ágyúkat megfordítottuk Régi felvétel a vörös tüzérekről. puskákkal védtük az üteget, de a túlerővel szemben hosz- szú ideig nem tarthattuk volna a frontot. Garancz bácsi — javakorabeli kovácslegény volt akkoriban — azt mondta; fiúk, elmegyek lőszeréit. Vissza is tért nemsokára egy kocsi lőszerrel. Ha- láltmegvető bátorsággal vágott át a tűzfüggönyön, s és saját lövegeivel lőttük az ellenséget. Hasznát is vettük az új fegyvereknek, mert a mieink nem hordtak messzire. Márpedig nagy lőtávolság kellett, hiszen Mezőtúrig elszaladtak ... — Megható volt, ahogy a fiatalok — apjukat követve — segítették a harcot. Az emlékezetes szolnoki ellengabonának...” — sárba tiporták, megsemmisítették. Mindezért kínzás, szuronyhegy, vendégoldalon való „szállítás” járt. És öt évi börtön, amelyből 29 hónapot a legkeservesebb körülmények közt töltött el. Távol a családtól, az ifjú feleségtől. A kislányt, az első gyermeket, akit úgy várt, sohasem láthatta pelyhes dunnácskában. Két éves volt, mikor az anyja elvihette hozzá — ablakon át megmutatni. Ma már kicsit nehezére esik a járás, s az öreg harcos visza-vissza tekint élete 70 éves útjára. 1919 emléke a szenvedések ellenére is egyik legmaradandóbb csokor élete színfoltjai között. — Soha, a börtönben a kínzások közt sem bántam meg, amit tettem. Míg mozogni tudok, dolgozom. 1946- ban mehettem volna nyugdíjba. Nem olyan ember ő, aki magának őrizné erejét, míg a köznek, a proletárhatalomnak szüksége van rá! S. Nasy István — A proletár haza védelméért vívott harcok. Ezek az én legszebb emlékeim 19-ből. Sokszor nem is tudtuk pontosan hová, csak mentünk, mert oltalmazni, védeni akartuk országunkat, Tanácsköztársaságunkat. így mesél S. Nagy István, az azóta megfáradt, most is gyengélkedő veterán: Negyvenegy év múltán is olyan hévvel beszél a harcokról, mintha más gondja se lett volna, csak az emlékeket őrizgetni. Pedig de sok mindent átélt azóta ő, Kisújszállás egyik legidősebb szülötte. Harcolt Szentendrén, Mezőtúron, Endrődön, a szandai szőlőkben. Azért járt neki olyan súlyos büntetés. Három és félezren voltak együtt Abony térségében, amikor az ellenforradalmi csapatok megadásra kényszerítették őket. Egy heti éhezés, ázás után adták át fegyvereiket a fehéreknek. De a neforradalmi megmozdulás idején szétnéztem, hogy az üteg szomszédságában kik harcolnak? Hát látom, hogy 15—16 éves gyerekek is sütögetik a puskát a fehérekre. Ügy kellett erőszakkal elvenni tőlük a fegyvert, hazazavami őket. Még így is voltak, akik nem tágítottak mellőlünk, fegyver nélkül is velünk jöttek. Pillanatnyi csend telepszik a szobára. Bede elvtárs rám- néz, sapkáját keresve mondja: — Sokat lehetne erről beszélni, dehát máskor, most itt vagyok ugyan, de az eszem egyre a műhelyi dolgokon jár. Alkalomadtán keresse meg a többieket is. Dobos János, Mondok Imre, Vincze András még itt dolgozik a Járműjavítóban, a régi, 729. hegyi üteg (ez volt a nevük) katonái közül Bo- zsó Imre — volt tüzérparancsnokunk — a sütőiparban dolgozik, Zsíros János már nyugdíjas. Sok öreg tüzért találni még Szolnokon... Nézem munkától cserzett tenyerét, figyelem korát tágadó fiatalos temperamentumát, s eszembejut az ütegpa- racsnoknak hajdan adott válasz. Annakidején Hegedűs Vilmos volt császári és királyi tisztet bízták meg a szolnoki MÁV műhelyben alakult ütegparancsnoki tisztével. Az eseményeket figyelve egyszer megkérdezte: — Honnan van ennyi ön- feláldozás, ennyi erő, ilyen hallatlan energie ezekben az emberekben? A válasz így hangzott: — „Jó” tanítómesterük volt; a kapitalizmus, nem akarnak visszatérni hozzá. Simon Béla li! karácsony, melyen hazaérkezett, a szomorúság, az érte hulló könnyek ünnepéből az új találkozás ünnepévé lett még úgy is, hogy a közel száz kilométeres gyaloglás után ágynak esett Mintha az önuralom, a mindenképpeni hazakerülés óhajának teljesülése megfáradt teste utolsó csepp erejét is felélte volna. A csendőrök már a betegágyban megfaggatták. Amikor pedig felhívatták a városházára, kilencük közül csak egyet engedtek szabadon. ö nyolcadmagával ájultan, félholtra verve feküdt a hátsó folyosókon. S a városháza előtt jöttek-mentek az emberek... — . ó az emlékezés. Szinte megkönnyíti öregedő szívemet — mondja a veterán. S elmeséli, hogy tavaly, amikor megkapta a 19-es vöröskatonákat megillető kitüntetést, a régi harcostársak közül ketten is megszólították. — Jó, mindig jó újra átgondolni az eseményeket, még akkor is, ha az emlékek jórésze fáj. De gyógyít, kárpótol az a tudat, hogy 15 év óta azt folytatjuk, amit mi akkor abbahagytunk. Legjobb pedig azt tudni, hogy ebből egy kicsit még én is kivehettem a részemet. Német béke- szervezefek felhívása a német néphez Berlin (ADN). A nyugatnémetországi Német Béketársaság és az NDK Német Béketanács Weimarból Goethe városából felhívással fordult minden némethez, tegyen meg mindent, hogy a párizsi csúcsértekezlet, amely nagyjelentőségű mind a német nép, mind az egész emberiség jövője szempontjából, jó eredményre vezessen. A két német szervezet képviselői március 14-én és 15- én baráti megbeszéléseket folytattak Weimarban. (MTI). iiiiiiiiiiiiiHniimimHimiimiiiiiimmiiiiiin Zsákutcába kerültek az angol—ciprusi tárgyalások Nicosia (MTI). Az angolciprusi tárgyalásokon Angliát képviselő Amery gyarmatügyi államtitkár pénteken Nicosiából Episzkopiba, a középkeleti brit főhadiszállásra utazott, hogy tárgyalásokat folytasson brit katonai vezetőkkel. Az UPI értesülése szerint Amery egy vagy két napot tölt a főhadiszálláson, ezért szombaton sem folytatták a nicosiai tárgyalásokat, amelyek jólértesült ciprusi görög forrás szerint pénteken zsákutcába kerültek. mes alkatrészeket mind kiszedték, tíz körmükkel elásták a tarlóba. Ha ők nem forgathatják, legalább ellenük se fordíthassák. A fegyvereket elvitték, ők még sokáig ottmaradtak. Élelem és víz nélkül. A környék lakossága szánta meg őket, azok hoztak élelmet, míg az őrök rá nem jöttek. Aztán csak a tarlókon hagyott keresztekből morzsolt búzával tartották fenn magukat, meg zsengés kukoricával. Mi jöhetett ezután más, mint a tífusz, a betegség. „Csak addig birjam ki, míg még egyszer láthatom a családot” — mondta szinte fogát összeszorítva minden betegség és kínzás között. A
