Szolnok Megyei Néplap, 1960. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-14 / 38. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAF i960. február 14. Vasárnapi sportműsor KOSÁRLABDA VB. I. női bajnoki: Szolnoki Vörös Meteor — Diósgyőri VTK, Szolnok, — Közgazdasági Technikum tornaterme, 10.30 órakor. Nagy érdeklődés nyilvánul meg az idény első hazai mérkőzése iránt: SPART AKIAD A spartakiád megyei döntőjére való felkészülés során Karcagon asztalitenisz és sakk-versenyre kerül sor. A karcagi asztaliteniszezők a püspökladányi és a tiszafüredi járás spartakiád győztes csapatait látják vendégül. A sakkozók pedig a kunhegye- si és tiszafüredi járás győzteseivel mérkőznek. Mindkét versenyre délelőtt 9 órakor kerül sor Karcagon, a KISZ- székházban. ökölvívás Keleti területi ifjúsági egyéni bajnokság: Törökszentmiklóson, a városi művelődési otthonban, délelőtt 9 órai kezdettel kerül sor a keleti terület ifjúsági egyéni ököl vivő-bajnok ság második napi küzdelmi i- re. A. Debreceni Vasutas, két nyíregyház? együttes, a Mátészalkai FSK, a Mezőtúri AFC, a Törökszentmiklósi Vasas, a Szolnoki MTH, — MÁV SE. MTE legjobb ifjúsági öklözői lépnek kötelek közé. BIRKÓZÁS Országos ifjúsági csapat- bajnokság Budapesten a sportcsarnokban kerül sor az országos ifjúsági szabadfogású birkózó csapatbajnokság második napi versenyeire. Megyénk képviseletében, mint a keleti terület bajnoka a Jászberényi Lehel ifjúsági együttese lép szőnyegre. Karcagon II—III; osztályú szabadfogású tiszteletdíjas, városi felnőtt birkózó bajnokságra kerül sor. A helyi .MEDOSZ rendezésében lebonyolításra kerülő bajnokságot a helyi leányiskolában délelőtt 10 órai kezdettel bonyolítják le. LABDARÚGÁS Barátságos mérkőzések; Szolnoki MÄV — Magyar ifjúsági válogatott keret, — Szolnoki MÁV sporttelep du. fél 3 órakor. Az idény első komoly mérkőzése lesz az ifjúsági válogatott és az NB Il-es Szolnoki MÁV találkozója. Mindkét csapatban több játékoscserére Is sor kerül — és a mérkőzés élvezetes, küzdelmes játékot Ígér. A mérkőzés után szurkoló- gyűlés lesz a MÁV klubhelyiségében. Szolnoki Kinizsi — Törökszentmiklósi Fáklya, Szolnok. Cukorgyári sporttelep, 15 órakor. Kunhegyesi MEDOSZ — Nagykunsági MEDOSZ, Kunhegyes, 15 órakor. A Jászberényi Vasas NB. Il-es labdarúgó csapata a Budai Spartacus ellen lép pályára. A találkozóra a Budafok Duna part sporttele* pen kerül sor 15 órakor, A Tiszaföldvári Ifjúsági SK labdarúgói Martfűn, az ottani MSE együttesével játszanak barátságos mérkőzést 15 órakor. A Mezőtúri MAFC labdarúgó szakosztálya igyekszik minden lehetőséget megragadni az utánpótlás nevelése érdekében. Már az iskolában a labdarúgás iránt érdeklődő úttörőket bevonják a szakosztályi munkába. Az elmúlt években ezt csak az iskolából ki kerültekkel tették. Ezévbem egy lépéssel előbbre mennek és már iskolai tanulmányaik ideje alatt foglalkoznak a labdarúgás iránt vonzódó úttörőkkel. Sző sincs arról, hogy azonnal labdarúgók lesznek a fiatalokból. Először ugyani3 figyelemmel kísérik az érdeklődők iskolán kívüli magatartását. Gondot fordítanak a szakosztályvezetők arra, hogy a bekapcsolódott úttörőknek nem romlik-e a tanulmányi színvonala. Milyen az egymás iránti megbecsülésük. Hogyan állnak helyt az iskolán kívül, s ha mindebből a követelményekből jól vizsgáznak, csak ezután kerül sor a pályán valóságban a labdarúgás tudományának elsajátítására. Filmvetítéssel egybekötött előadássorozatot is terveztek részükre, ahol szórakozva sajátítják el a tudnivalók egy részét. A sorozat első két előadása január 1Röplabda terembajnokság Szolnokon A Megyei Röplabda Szövetség ma Szolnokon az Achim úti iskolában 10 órai kezdetei rendezi meg a Béke-Kupa terembajnokság utolsó fordulóját. Sporttelep avató ünnepség Rákóczifalván Rákőczifalván ma délután tartják az új sporttelep avató ünnepségét. Ennek keretében Ti- szaföldvár labdarúgói vendégszerepeinek a helyi együttes ellen. A mérkőzésre is órakor kerül sor. Spartakiád Kunszentmártoniján reggel * órakor kezdődik a spartakiád járási sakk-döntő, a járási művelődési otthonban. Sportköri alakuló gyűlés Szelevényen ma délelőtt tartják a községi sportkör alakuló gyűlését. Kosárlabda Törökszentmiklóson 13 órakor a gimnázium tornatermében játsszák le a Kecskeméti MÁV— Törökszentmiklósi Gimnázium, barátságos férfi kosárlabda mérkőzést. én és február 2-án már meg volt. A harmadik részletre március 2-án kerül sor. Csakis ezután, áprilisban kezdik el a pályán a közös edzést, szakoktatójuk: Papp János felügyelete mellett. — Mit is kutatnak, milyen játé- gos anyagot szeretnének formálni a Mezőtúri MAFC labdarúgó vezetői a kicsi legényekből? Olyan játékosokat, akik méltán képviselik majd városunk színeit, akik képesek fegyelmezetten egyéniségüket a közösség érdeke alá rendelni. Nem renitens- Stedők, hanem sportszerűen élő labdarúgók lesznek, — akik becsületesen tudnak küzdeni a mérkőzéseken. A fiatal játékosoknak meg kell tanulni, hogy a korszerű labdarúgás kétlábas játékot követel. Tudni kell azt is. hogy saját magának is kötelessége állandóan javítani, csiszolni a hibákat. Ha ezt nem teszi, edzőjétől sem várhatja a csodákat. A csoportos edzésekkel kívánjuk fejleszteni a bajtársiasságot és a közösségi érzést. Fokozott gondot fordítanak az erőnlét, ruganyosság és állóképesség fejlesztésére is. A Mezőtúri MAFC labdarúgó szakosztályának vezetői bíznak abban, hogy munkájuk nem lesz hiábavaló. Ezúton is köszönik a városi álta'ános iskola vezetőinek és nevelőinek, hogy az iskolai rend fenntartása mellett segítik munkájukat. Ezenkívül szükséges a város sportszerető közönségének a támogatása is. hiszen a spor- . toló ifjúság szocialista szel- j lemú nevelése közös, kollek- i tív munka. Labdarúgó szakosztályvezetők figyelmébe A tavaszi bajnoki idény közeleg. Éppen ezért helyes ha a labdarúgó szakosztályok vezetői figyelmét felhívjuk a felkészüléshez tartozó adminisztratív feladatokra. Az MLSZ elnökségének határozata szerint a nem 500 000-en felüli törzsszámmal ellátott minősítési igazolványok érvényessége 1959. december 31-én megszűnt. A tavaszi idényben a régi törzsszámú minősítési igazolványokkal hivatalos MLSZ bajnokságban (megyei, városi, járási) szerepelni nem lehet. Az ilyen régi törzsszámú igazolvánnyal rendelkező játékos részére — a már korábban kiadott rendelkezések értelmében — „átigazoló lap” formanyomtatványon az új törzsszámra való átigazolást kell kérni. A kérelemhez csatolni kell: 2 d$. fényképpel ellátott „Labdarúgó nyilvántartó lap’* kartont, az SK által kiállítva. A jelenlegi minősítési igazolványt. A szabályosan kiállított és felszerelt kéréseket a Megyei Labdarúgó Szövetség címére kell beküldeni, oly időben, hogy azok a tavaszi bajnokság kezdetéig elkészülve* az SK felé visszaküldhetők legyenek. A már 500.000-en felüli törzsszámmal ellátott minősítési igazolványokat az I960, évre való érvényesítés végett névjegyzék kíséretében az alábbi időrendben kell a szövetséghez beküldeni: 1960 február 15-ig bezárólag a megyei L osztályú sportköröknek. 1960. február 16-tól — február 29-ig a járási és városi bajnokságban résztvevő sportköröknek. A szövetség által 1960. évre szóló érvényesítés hiányában a játékos a bajnoki mérkőzéseken nem szerepeltethető. A sportkörök és a labdarúgó szakosztályok érdeke, hogy az új sportolók és átigazolni kért játékosok kérelmét időben adják be a szövetségnek, hogy azok az eljárás után kellő időben visszaérkezzenek. Ha a sportkörök késedelme következtében mind a helyi szövetségnél, mind az MLSZ-nél torlódás lesz, ilyen körülmények között a kéréseknek időre való elkészítése bizonytalanná válik. A* igazolás és u átigazoláshoz szükséges nyomtatványok a Szolnoki Kiskereskedelmi Vállalat papír és írószer boltjában vásárolhatók. (Szolnok, Kossuth Lajos u. 20. sz.) — Szigligeti Színház mai műsora: délután 3 órakor és este 7 órakor Érdekházasság. A VÍZÜGYI ÉPÍTŐ VÄLLALAT I. sz. Gépcsoportja, Szolnok, Vöröshadsereg út 5. felvételre keres: MEOS munkakörbe, Diesel motorok szerelésében jártas, lehetőleg 5 éves szakmai gyakorlattal és S éves technikusi végzettséggel rendelkező — szakembert. Hegesztő, dinamó kezelésében gyakorlott, hegesztő vizsgával rendelkező lakatosokat. SZ- 80-as és D. T. erőgépek szerelésében jártas szerelőket. Baromfitenyésztők figyelem ! Idén is kedvező feltételek mellett magas áron köthető baromfinevelési és hizlalási SZERZŐDÉS a FÖLDMÜV ESSZÖVETKEZETTEL. Utánpótlás nevetés a Mezőuiri MAFC-nál A szerződést kötők hízottlibánál 40 Ft, huzottknesúnái 25 Ft, pulykánál 30 Ft előleget kaphatnak A csirkénél előlegként naposcsibét kap a termelő, vagy saját keltetésű csirkénél a szerződéssel lekötött mennyiség után 7.— Ft előleget vehet igénybe. Neveljünk minél több baromfit. Érdemes. Jól jövedelmez! Részletes felvilágosítást a helyi földművesszövetkezet ad. MÁV és SZTK tagok figyelem I Közöljük, hogy megállapodást vezeti Központtal és az SZTK tárgyában. Gyógyvizünk kiváló isiászos, valamint csonttörések gyítására. Kérjen Orvosától a zelésre és gyógymasszázsra be kedvezményes áro Törökszentmiklós sítettünk a MÁV Szakszeriközponttal gyógyfürdőzés alkalmas reumás, csuzos, li és női betegségek gyóikszentmiklósi gyógyvíz ke- ást. — Lakásról, étkezésről ondoskodunk. •icnii'nn'lrl'illrAŰáoJ Vüllülflí 'dÖMMetiküi ta^ácMddé FAVORIT NAPPALI KRÉM Száraz és zsíros arcbőrre egyaránt használható a kiváló minőségű FAVORIT NAPPALI KRÉM, amely igen jól kenhető és púder alá kiválóan alkalmas. Az arcbőrt kellemesen simává varázsolja. Érzékeny arcbőrúeknek legjobban ajánlható. Csomagolása újszerű, — ízléses égszínkék műanyag tégelyben, arany cimkével kerül forgalomba. FAVORIT ROLNI A korábbi formáktól eltérő alakú, fémkupakos, szegletes üvegben, kék-arany cimkével hozta forgalomban az ELXDA Szappangyár a FAVORIT KÖLNIT. Ez a kölni igen kellemes, intenzív tartós illatú. Ügy nők, mint férfiak számára egyaránt ajánlható. Nem okoz gondot a naposliba és kacsa beszerzése, ha toliértékesítési szerződést köt a földművessaövetkezettel. A naposlibára darabonként 25.— Ft. a naposkacsára darabonként 7.— Ft előleget ad a föld művesszövetkezet. A SZERZŐDÖTT TOLLAT MAGASABB ÁRON VESZIK AT; a libatollakért kg-ként 8.— Ft a kacsatoliakért kg-k ént 5.— Ft szerződéses felárat Jizet a földmű vessző vetkezet KÖSSÖN TOLLÉRTÉK ESITÉSI SZERZŐDÉST! (apróhirdetések) BERUHÁZÁSBAN jártas építész-, elektromos- és gépészmérnököket vagy technikusokat keres felvételre a Tiszamenti Vegyi- művek. AZONNALI felvételre keresünk gyors- és gépírónőt, valamint közgazdasági technikumi érettségivel rendelkező belső ellenőrt. Érdeklődni lehet a rókóczifalvi fmsz-nél. Ellenőrnél fmsz-i gya- korlattal rendelkezők előnyben. A TISZAMENTI Vegyiművek beruházások pénzügyi előkészítésében és lebonyolításában jártas, Közgazdasági Egyetemet vagy technikumot végzett egyéneket keres felvételre. Jelentkezés írásban vagy személyesen a vállalat igazgatójánál az alábbi címen: Tiszamenti Vegyiművek, Szolnok. A JASZFÉNYSZARUI Földművesszövetkezet Igazgatósága pályázatot hirdet beiső ellenőri állásra, továbbá egy ruházati és méteráru boltvezetői állásra. Jelentkezni lehet a Jászfényszarui Földművesszövetkezet ügyvezetőjénél akár írásban, akár személyesen. A jelentkezéshez erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Felvétel esetén uti- költséget térítünk. ___________ A S ZOLNOKI Téglagyár kőműves szakmunkásokat vesz fel kemence építéséhez. Kereseti lehetőség 2000—2500 Ft. Jelentkezés a Szolnoki Téglagyárban. Szolnok, Ugar 28. A MEZŐTÚRI Gépállomás azonnali belépéssel felvesz autogén- és villanyhegesztői vizsgával rendelkező szakképzett hegesztőt, valamint nagy gyakorlattal rendelkező autóvillamossági szerelőt, aki a hálózati szereléshez is ért. Fizetés kollektív szerint. Munkás-szállás biztosítva. ÉPÍTŐIPARI elszámolásban jártas bérelszámolókat keres a Pa- lotási Állami Gazdaság. tniiiiiimiiiiiiiiiiiiiimiiiiimiiiiiHiiiiiiiiiim A SZOLNOKI RADíÓ műsora Vasárnap de. 9 órakor: Ki mit szeret: a Szolnoki Rádió könnyűzenei műsora. — Magyar városok: Debrecen. — Ismerkedjünk a szimfónikus zenével. — Budai Péter előadása. Hétfő 18.30 órakor: Jászkunsági híradó. Szív küldi szívnek szívesen. — Szülőknek a nevelésről. — Tóth Tibor elő- ' adása. — Mezőgazdasági Irradó. (imiiiiiiiiiiimiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiir Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja MB felelős szerkesztő: Lazányi Józsefné Szerkesztőség: Szolnok, Tisza Antal u. 2. I. em. Telefon: 20—93, 23—20, 20—69 Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok, Irodaház, fszt. 3. Telefon: 20—94 Megjelenik hétfő kivételével mindennap. A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési díja: egy hóra 11.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat i960, február 13. — 493 Felelős nyomdavezető: Mészáros Sándor TERVEZÉSBEN jártas építészmérnököt, mezőgazdasági gépész- és agrármérnököt és beruházási előadót keres a Tsz Beruházási iroda. Szolnok, Megyei Tanács. A TISZAPÜSPOKI Haladás Termelőszövetkezet kovácsmestert keres. Jelentkezni lehet az iro- dában. TISZAFÖLDVARt Földművesszövetkezet Igazgatósága vegyesbolt vezetésére boltvezetőket keres. Jelentkezés írásban, vagy személyesen a szövetkezet irodájában Rákóczi út 4. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. FA rocsó csónaktest. — új, eladó, vagy kisebbért elcserélhető. Vánjagy Ferenc gondnok. Szolnok, Petőfi S. u. 3. sz. 1.500 n-öl szőlő és gyümölcsös Alcsiszigeten felesbérletbe kiadó. Érdeklődni: Szolnok, Csokonai út 60/a. KERESEK szabadrendelkezésű szoba-lconyhás beköltözhető lakást. Költségét megtérítem. Cím a kiadóban. KÖZÜLETEK, INTÉZMÉNYEK, TERMELŐSZÖVETKEZETEK, FIGYELEM A Szolnoki TÜZÉP Vállalat 901-es szolnoki telepén cementcserép szabadon kapható. Állami iái alatok, Állami gazdasagok ÉS KÖZÜLETEK részére értékesítésre ajánlunk festett éttermi és műbőrrel bevont asztalokat. Megtekinthetők telephelyűn- | kön: Szolnok megyei xanacs Faipari Vállalata, Kisujszálás. IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIII * I f I i * Uu Ml' BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÄLLALAT — SZOLNOK, Kossuth L. u 14. számú BOLTJA készpénzért v ás árol: ruhaneműeket, bútorokat, rádiót. szőnyeget, órát, stb. ■ UHiiiiiiimiiHiiiiiiiimiiiimiii'iiHiiiiiiuuii« A SZOLISOk MEG* kl FILMSZÍNHÁZUK MŰSORA Február 15—17-ig: Abdászalók 16—17 Itt oroszlánok vannak — H Cibakháza 15—17 Csillagok — Kn. Fegyvernek 15—17 Fekete gyöngyök — Kn. Jánoshida 16—17 Rákóczi hadnagya — Kn. Jászalsószentgyörgy 16—17 A bemutató elmarad — 14 jászapáti 15—17 A törvény az törvény — 10 Jászárokszállás 15—17 Halál a nyeregben — Kn. Jászberény Lehel 15—17 Májusi emlék — Kn. Jászberény Déryné 15—17 Mágnás Miska — Kn. Jászdózsa 16—17 Vakmerő szív — Kn. Jászfényszaru 15—17 Felhívás táncra — 10 Jászjákóhalma 15—17 Kölyök — Kn. Jászkisér 15—17 Főnyeremény — Kn. Jászladánv 15—17 Emberi sors — 10 Kenderes' 15—17 Kenyér, szerelem, féltékeny se» — 14 Kisújszállás 15—17 Dulszka asszony erkölcse — 14 Kunhegyes 15—17 Az éjszaka lányai — 18 Kunmadaras 15—17 Bum, a katona — Kn. Kunszentmárton 15—17 A szülői ház — 10 Mezőtúr Dózsa 15—17 Cabiria éjszakái — 18 Mezőtúr Szabadság 15—17 A megfelelő ember — 10 Öcsöd 15—17 Szerelem csütörtök — Kn. Rákóczifalva 15—17 A kettőnk titka — 14 Szolnok V. Cs. 15—17 Merénylet — 14 Szolnok Tisza 15—17 420-as urak I.—II, rész — 10 Szolnok Millennium 16—17 Árban — 10 Tiszaföldvár 15—17 Horgász a pácban — Kn. Tiszafüred 15—17 A hetedik kereszt — 14 Tiszakürt 16—17 Láthatatlan kötelék — 10 Törőkszentmiklós 15—17 Haláltánc — 14 Turkeve 13—17 Anatol úr kalapja — 10 Uiszász 15—17 Számíthatsz rám — Kn. Karcag 15—17 A megfelelő ember — 10 10=10 éven alul nem ajánlottl 18=Csak 18 éven felül.eknekl ia—íz éven «Jul nana aiánlottJ Kn.urKorhatár nélkül.