Szolnok Megyei Néplap, 1960. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-28 / 50. szám

1960. február 28.. SZOLNOK MBGTH NfPLAF s ELTŰNŐ TANYÁK Nem tudom, ki figyelte meg, milyen rohamosan változik a határ. Nagyon sok helyen már csak omla­dozó falak, magános kút- ágas, kisebb facsoport jelzi: valamikor, nem is olyan ré­gen családok laktak ott, ki­húzódva a mezsgye szélére, szinte belekapaszkodva ab­ba az életet, mégha nagyon mostoha, emberhez eseten­ként nem nagyon méltó sorsot jelentő, de mégis csak kenyeret juttató né­hány holdba. A határ kisimult, mint ráncait vető, megfiatalodó arc, eggyéolvadt ezernyi mezsgye. S így van ez jól, így törvényszerű. A kis ta­nyák lakóit, senki sem kéri távozásra, költözködésüket nem sürgetik, mégis egyre nagyobb méretekben özön­lenek a falvakba. Lemér­heti ezt bárki, aki a pusz­tai életet ismerő szemmel végigtekint az elhagyott ta­nyahelyeken. S milyen más ez a falubahúzódási folya­mat, mint volt a tanyákra való kényszerű szorulás. Ott, a tanyán legalább helyben vagyunk, kihasz­nálhatunk minden időt, a jószágnak is jobban van helye — mondogatták an­nakidején. Hogy messze az iskola, a bolt, s a művelő­dési, szórakozási lehetőség egyenlő a nullával, azzal senki sem törődött. Először enni, inni, öltözködni kell. aztán jöhet a szórakozás, a művelődés — hajtogatták az örök igazságot, s pihenő óráikban is féltő gonddal figyelték az istállóból a közfalon átszűrődő hango­kat; nehogy fennakadjon, s megfulladjon a jószág. Szállnak az évek, tűnnek a tanyák, emberibb életet választva sátrát szedi né­pük. S bár ez életet, a munkát továbbra is a föld jelenti számukra, vonulnak a falvakba. Lebontott ta­nyájuk helyett ott építenek házat maguknak. Néhány évtized múlva bizonyára is­meretlen lesz a mai érte­lemben vett tanyavilág. S mégsem pusztul, inkább gazdagszik a határ. Kun- szentmárton, Karcag alatt, s még sok helyen egész gyümölcsfaerdő áll, egyre jobban hódít az öntözéses gazdálkodás, korszerű épü­letekből álló tanyaközpon­tok épülnek mindenfelé. A kis tanyák meg tűnnek, mint a parasztság régi ma- gárahagyatottsága. Simon Béla Új istálló épül A törökszentmiklósi Dózsa Termelőszövetkezetben a be­fejezéshez közeledik egy 98 férőhelyes tehénistálló építé­se. Jelenleg V. Nagy Sándor és Erős Ferenc ácsok a tető- szerkezet gerendáit ácsolják. Szombaton pihentette a ke­zét vasárnapra. AKKOR NYÍRT, borotvált. A borotválás egy tojás, a nyí­rás három. Vagy ehhez szá­mítva: pénz, szalonna, ke­nyér. Vendége mindig sok volt. Többnyire csak a napszá­mosok, árendások, kisebb gazdák befogtak szombaton a hintóba, nagy port verve, -sengö szóval futkároztak a falusi fodrászhoz. Szombat délutánonként sorba álltak a vagygazdák csézái a faluban a borbély előtt. A tanyasiak meg már pénteken adták egy­másnak tudtára Gádor Lojzi révén. — Vasárnap a Bátor-ta­nyán. — Most a Szénás-dűlőben. Odamentek mindig, ahová a borbélyt vetette sorsa. Az öregebbekhez Borbély Miklós iárt el. Előszedte hátizsákjá­ból pamacsát, melyből fele . :őr már régen kihullott, tört 'ikrét, görbekésű borotváját, 'magos szappanból verte a nbot, ez tetszett a tanya­siaknak. Nem is lett volna semmi baj. De Gádor Lojzinak egy­szer eljárt a szája. Egy tel­jes napot nem fizetett ki ne­ki Tyukodi Ambrus, mert pi­henésen kapta délben. Erre Gádor bement a kocsmába, •litta félheti keresetét, csú­nyán berúgott. Meglenge­tett e Tyukodi Ambrust. Visszakapja még. Az oro­szok megállították Hitlert Sztálingrádnál. Pintér Ferkóba is az ördög bújt. Hogy mi jutott eszébe, de olyan célzást tett: kapál ő még a Lados földjén magá­nak is. A csendőrparancsnok meg- neszelhette, honnan fúj a szél. Vasárnap reggel nagy- szőrösen kilovagolt a Kátai sorra: ott ütött akkor tanyát Borbély Miklós. Az emberek ijedten udvariaskodták. — Tessék, parancsnok úr. — Méltóztasson. Ugye, meg­engedik? — kérdezte a bor­bély is. De a csendőr makacskodott. — Nem, nem. Maguk jöt­tek előbb. Várok soromra. A TANYASIAK közömbös dolgokról beszéltek. Hogy nem jó ez a sok eső, hogy lassan halad a cséplés, hogy a Beke lány nagy hassal jár. A csendőrt ette a méreg. És éppen mikor borotválták, érdeklődött: — Mit tudnak Sztálingrád­ról. emberek? Hogy ők Sztálingrádról? A csuda tudja. Nagyon messze van. Onnan még a hír se jut el. Erre a csendőr dühbe gu­rult. — Irmagja se marad egy hónapon belül a bolsevikok­nak. A következő pillanatban felhördült, mint a disznó, mi­kor belészúrják a kést. — Jaj, bocsánat — ugrott a borbély a timsóért. Határozat a mezőgazdaság villamosításáról A mezőgazdaság villamosí­tásának kérdéseiről a Tech­nika Házában tanácskozó an­két második napján, szomba­ton Havas Béla, az Országos Villamosenergia Felügyelet igazgatója tartott előadást a mezőgazdaság villamosener­gia ellátásának megszervezé­séről. Előadását megvitatták. Az ankét határozati javas­latban rögzítette, melyek a legfontosabb teendők, hogy a szocialista mezőgazdaságban minél előbb általánossá vál­jék a villamosítás és gépesí­teni tudják a mezőgazdasági munkát. (MTI) Időjárásjelen tés Várható időjárás: kisebb felhőátvonulások, északnyu­gaton és északon néhány he­lyen kevés esővel vagy gyen­ge havazással. Reggel he­lyenként köd, mérsékelt szél. Várható legmagasabb nappa­li hőmérséklet: plusz 2— plusz 6 fok között. Néhány helyen 6 fok felett. Az ötéves terv emberei Havonta 53 ezer 600 kézszorítás Érdekes és jellemző: még egy esztendeje sincs, hogy a közösben munkálkodik —1 máris szövetkezet szerte meg­becsült mint közösségi em­ber. Saját szavával szólva: univerzális szakembere a fe­jesnek, etetésnek, elletésnek, gondozásnak. Tizenhat hol­don dolgozva számolni is megtanult Farkas L. István, a jászapáti Alkotmány Tsz tehenésze. — Nemrég, a zárszámadást követően számítottam ki, hogy a tsz-ben többet kere­sek, mint magamban. Nem végösszegben, de órabérre át­számítva, — mondja. — Havi jövedelmem kétezer forintot meghaladó summára tehető. Jövőre több lesz; hogy meny­nyivel, az rajtam is áll. Mint hallom, a növénytermesátók megteszik a magukét... Jól tájékozódott; a társas gazdaság jelentős területén vesz részt a harminc mázsás mozgalomban; takarmányban tehát nem lesz hiány. A tíz tehén gondját példásan vise­lő Farkas L. István tehát — a maga erejében is bízva — nyugodtan vállalhatta, hogy a múlt évi tejtermelést ápri­lis 4-ig hat százalékkal növe­li. Jószágai januárban 2 ezer 150 liter tejet adtak. Farkas gazda üzemegységé­ben — a kettes számában —, ma még kézzel végzik a fe- jést. Egy liter tej megnyeré­séhez a fejőgulyásnak átlag­ban huszonnégyszer kell ér­tőn megszorítania, végigsi- mítania a tőgybimbókat. — Azaz: havonta 53 ezer ha*- százszor... Nem csekélység. A tsz tehenésze — ki a negyvenes években már meg­ismerkedett az ezüstkalászos jelvény viselésére jogosító is­meretekkel —. azon töpreng: mi módon tanulhatna tovább. Tanakodása szoros kapcso­latban áll az öt éves tervvel. (Mondottuk —■ még esztende­je sincs, hogy a közösben dolgozik!) Annak teljesítése, mint ezt Farkas L. István ter­mészetesnek tartja, rajta is áll. S hogy keményen álljon, annak érdekében ő maga tesz javaslatot. — Nap közben hat óránk szabad. Akár itt a gazdaság­ban, akár a községben szíve­sen részt vennék, sőt részi vennénk továbbképző tanfo­lyamon. Mert így áll a dolog: ahol több a tudás, ott több a tej; és — hunyorít — többet érő az egység is. A 77, Fáni „bogara“ fisak Htokban mondunk tL A szolnoki járásban nagy a készülődés a nemzetközi nő­napra. Március 5-én és az azt követő napokban sok helyen kiállításokat rendeznek azok­ból a kézimunkákból, ame­lyeket a téli napokon varr­tak, hímeztek az asszonyok. Az újszásziak kiállítják a szabás-varrás reitekeihen szerzett tudományukat. Ti­szaié Jváron, ahol kézimun- kázás közben történelemről, szépségápolásról, a háztáji földek okos kihasználásáról hallgattak előadásokat, most a hasznos munka tudatában tea mellett szórakoznak majd. Martfűn, Üjszászon a legjobb aktívákat könyvvel jutalmaz­zák, oklevélben ismerik el szorgalmukat, munkájukat. A járás minden községében rendeznek ez alkalommal kultúrműsort, ahol a KISZ, az úttörő és az fmsz kultúr- csoportok szórakoztatják az asszonyokat. A járás nagyobb községeiben vasárnap me­gyei vezetők s a járási párt- bizottság tagjai tartanak ün­nepi beszédet a nemzetközi nőnap jelentőségéről, a mai asszonyok feladatairól. Vannak helyek — de ezt szigorúan bizalmas értesítés­ből tudjuk —. ahol 'a férfiak már vásároltak apró -v*ndé- kokat, hogy meglepiék vele a női dolgozókat. De ezt tény­leg csak titokban mondtuk el. Harmincezer ho dón étkezési- és hétezer holdon űjburgonyát termesztenek a termelőszövetkezetek szerződéses alapon A kettes üzemegység egyik brigádvezetője Lóczi István átlábol a sártengeren és az irodába invitál. — öt óra. 15 perc múlva végeznek. Addig beszélges­sünk, mert nem zavarhatjuk őket — mondja. — Olyan törvény ez, amit áthágni nem lehet senki kedvéért. A szabály az sza­bály. Aki ide beteszi lábát, annak alá kell vetnie magát az itteni rendnek. Az üzem­egység irodába megyünk át, ahol a kecskelábú asztalon és mellette a polcon munka­egység könyvek sokasága, de olyan rendben egymásmellé rakva, mint az irodalomked­velő polcán a legféltettebb remekművek. Apróság, vi­szont az ilyen apró dolgok mindig összefüggésben van­nak a naggyal. Ez a rend új­ból eszembe juttatja, nem akárhol, hanem a megye egyik legjobb állattenyésztő gazdaságának üzemegységé­ben vagyunk. A 15 perc hamar eltelt és megkaptuk az „engedélyt’’. Kíváncsian vártam Bolyhos Istvánnal a talá'kozást, aki „beteg”, amikor látja, hogy á munkában valaki megelőzi őt. Keskenyarcú, középter­metű, fehőrköpenyeges em­ber közeledik az iroda felé. Ha történetesen valamelyik kórház folyosóján találko­zunk. minden további nélkül orvosnak nézem. ban. Pedig 20 százalék nem gyerekjáték, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ta­valy az Alkotmány Tsz-ben 3004 liter tejet fejtek minden tehéntől átlagban, — A pontosság, a rend, a pontos takarmányozás, min­dennek a magyarázata. Ezen­kívül ismerni kell a jószágot. S a jószág is megismeri gon­dozóját. Sokszor nagyon kis dolgokon múlik. A Fáni pél­dául nagyon kényes a pon­tos időre. Rájöttem, ha ké­sőbben, vagy korábban fe­jem, akkor rúg és nem adja le a tejet. Egy litok —• A takarmányozás. Ré­gebben akkor pácoltunk, ha etetni kellett. Később rájöt­tünk arra, ha 24 órás pácot etetünk, a tehenek jobb ét­vággyal fogyasztják a takar­mányt. Mi pedig tapasztal­tuk, hogy mindegyik állat 2 literrel többet adott. Most 48 órás páccal kísérletezünk, ilyenmódon eddig 4 literrel több tejet fejünk minden tehéntől, . Bolyos elvtárssal még so­káig beszélgettünk. Kereseté­vel elégedett, jövedelme havi 2400 forintos havi fizetésnek felel meg. Véleménye sze­rint a tejtermelés még a 20 százalékon felül is növelhe­Az idén először vezették be hazánkban az étkezési- és az újburgonya szerződéses ter­mesztését. A tervek szerint ez évben étkezési burgonyá­ból 30 000 holdra, újburgo­nyából pedig 7000 holdra A csendőr bal képén vér­vörössé vált a fehér szappan­hab. — Jaj, de ügyetlen vagyok, uram — sajnálkozott a bor­bély. A tanyasiak dermedten meredtek maguk elé. Az is gyorsan elpárolgott, akire még sor sem került. Mert akár véletlen volt, akár nem az a borotvavágás, ebből nagy baj lehet. Egy csepp csendőr- vérért sok ki szokott folyni. A borbélyt még aznap be­vitték az őrsre. De Gádor Lojzi se mert otthon aludni hétfőre virradóan. Harmadnap engedték ki összetörve. Befeküdt a Pin­tér istállójába, de már alig légzett. Csütörtökön estére Pintér útja, hazafelé jövet iMdosck- tól, elsőnek az istállóba ve­zetett. Ladosné titokban süte­ményt csomagolt a borbély­nak. De Pintér Ferkó csak állt tehetetlenül a néay sze­let krémessel a halott fölött A TANÍTÓ összelátta a tanyákat. Pénzt gyűjtött a temetésre. Olyan észrevétle­nül szűnt meg a borbély. mint ahogy létezett. Egy ideig még emlegették kukori­catörés közben, szénagyűjtés­nél, ha csoportosan összeve­rődtek az emberek, de aztán jöttek a r.jpi gondok és el is felejtették. BORZÁK LAJOS szerződnek a termelőszövet­kezetekkel. Mint a Földmű­velésügyi Minisztérium Nö­vénytermesztési Főigazgató­ságán elmondották, a szerző- déses burgonyatermesztés biztonságot ad az ellátás ki- sebb-nagyobb zökkenői és az esetleges árfelhajtási kísérle­tek ellen. További előny, hogy így jobb és egyenlete­sebb minőségű burgonyát kap a fogyasztó. A néhány hónappal ezelőtt megindult szerződéskötések mindenütt jó ütemben halad­nak. Az előirányzott 30 000 holdnyi étkezési és a 7000 holdnyi újburgonya terület­nek már csaknem 80%-át lekötötték a közös gazdasá­gok. A további szerződéskö­téseknél előnyben részesítik a megfelelő minőségű, fajta­azonos vetőgumóval rendel­kező termelőszövetkezeteket. A szerződéses termesztés elő­nyei igen jelentősek: a lekö­tött burgonyamennyiségekért a mindenkori felvásárlási ár­nál 10 százalékkal többet fi­zetnek a termelőszövetkeze­teknek, ezenkívül egységes minőségű burgonya nagytö­megű eladásánál 50 százalé­kos nagyüzemi felárt is kap­nak a közös gazdaságok. A szerződéskötés után a régi termelőszövetkezetek a vár­ható termés egész értékének 80. az újak pedig 80 százalé­kig kedvezményes termelési kölcsönt kapnak. A minisztérium vezető szakemberei felhívják az újonnan alakult termelőszö­vetkezetek figyelmét, hogy a vetésterületeikre szükséges gumót a tagok készleteiből ióelőre válogassák ki; köz­ponti vetőgumó ellátására a megnövekedett igények miatt nem számíthatnak. (MTI) — Bolyos István vagyok, — mutatkozik be. Bár még soha életében nem nyilatkozott semmiféie újságnak, még sincs rajta el­fogódottság. 36 éves, két gye­rek apja, 1958. március 25-én lépett az Alkotmány Tsz-be. Korábban 10 évig Budapes­ten dolgozott és arra soha nem gondolt, hogy ő valami­kor is kiváló tehenész lesz. Pedig máris az. — Tíz tehenem van. A ta­valyi tejtermelést 20 száza­lékkal növelem tehenenként. A Velemi Endre Tsz tehené­szeivel versenyzünk, — mond­ja az olyan ember nyugodt­ságával, aki biztos a dolgá­tő. Neki minden öröme a csa­lád és a munka. S egyetlen vágya; — Szeretnék széjjelnézni egy modern gépesített tehén­istállóban. Borváró—Szekulity iMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiHiir Hirdetmény A K. P. M. Autóközlekedési Tanintézet szolnoki iskolája — kellő jelentkezés esetén — ga­rázsmesteri, porlasztó és Diesel­adagoló, valamint autóvillamos­sági tanfolyamokat indít március hó folyamán. Jelentkezni lehet a Tanintézetnél (Szolnok, Petőfi út 7/a) személyesen, vagy írás­ban március 10-ig. Háztáji és egyéni termelők! az allatforgalmi vállalat kocatartási és süldő­nevelési akciót indított9 melynek keretében vemhes kocára köthető szerződés. A szaporulatból legalább? db hizlalásra alkalmas 10—60 kg közötti súlyú süldőt kell leadni a fialástól számított 4—6 hónapon belül. Minden leszerződött vemhes koca után 800.— Ft előleget folyósít a Vállalat, a szerződés alapján átvett süldőkért pedig a mindenkori szabad ar- nál 50 fillérrel többet. A jelenlegi szerződéses árak: pj 40—60 kg tiszta fajú fehér hússüldő kg-ként 15.50 10—60 kg hús- és hús jellegű és mangalica kilogrammonként ...................................... 14.50 Haszn álja ki a kedvező lehető éget és még ma kös­sön szerződést, mert a szabadpiaci ár alakulásának bizonytalanságával szemben a szerződéses süldőneve­lés jó árat biztosit. Részletes felvilágosítást a vállalat Járási kirendeltségei és a községi felvásárlók adnak. r Szolnok—Heves megyei Allatforgalmi Vállalat

Next

/
Thumbnails
Contents