Szolnok Megyei Néplap, 1960. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-12 / 9. szám
4 «? zni. NDK MFG VEI NÉPI.AF 1960 január 12. Esernyő divatbemutató Franciaországban megrendezték az első esernyő divatbemutatót. Az esernyőgya- rosok szerint a jövőben az ernyődivat az eddiginél fokozottabban követi majd az általános divat szeszélyeit A divatbemutatón az esernyő divattervezők sok meglepetéssel szolgáltak és rendkívüli fantáziáról tettek tanúságot. Az egyik furcsaság volt a „parapíuie-plumeau”, vagyis „tollazós-esernyő”. Ennek az ernyőnek a fogója tarka toliakban végződik: tulajdonosa a tollseprő-esernyővel leporolhatja kocsijának karosszériáját. A bélelt ernyő külső fele szürke, belső fele pedig lila. De szerepelt a divatbemutatón bőrszíjjal válra akasztható emvő. ékkövekkel kirakott fogójú ernyő, továbbá olvan is. amelyiknek a fogójába szemüveget építettek be'e, úgy hogy a hölgy az ernyőt lorgnannak is használhatta. Miiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiin AZ 1960. ÉVI SALZBURGI ÜNNEPI JÁTÉKOK MŰSORA: • Az 1960. évi salzburgi ünnepi játékok műsorán 8 opera, 3 színdarab. 9 zenekari hangverseny és 4 balett-e-t szerepel. A legkiemelkedőbb esemény az ünnepi játékok új palotájának megnyitása lesz, amelyen Richardt Strauss Rózsa'ovagját adják elő Herbert von Karajan vezényletével. ~"tr---------------;------------------Sz ovjet bélyegkiállítás SZ3LH0X0H A DEBRECENI POSTAIGAZGATÓSÁG a szolnoki bélyeggyűjtők közreműködésé, el Szolnokon a városi tanács épületének tanácstermében I960, január 9-én 16 órakor ünnepélyesen megnyitotta a szovjet bélyegek kiállítását. Király Zsuzsanna, a Debreceni Postaigazgatóság vezetője ünnepi megnyitójában elmondotta, hogy a szovjet posta filatéliai osztályával kötött megállapodás — mely ezt a kiállítást eredményezi — a szovjet—magyar barátság elmélyítését jelenti. Külön hangsúlyozta, hogy Szolnok város Magyarország összes városai közül az, előkelő harmadik helyet foglalja el, ahol ezt a kiállítást bemutatják. A megnyitó után a körülbelül száz főre tehető — nagyrészt filatelistákból álló látogatók nagy érdeklődéssel szemlélték az értékes gyűjteményt, amely egyúttal értékes dokumentációkkal szolgál a szovjet bélyegek történetéről. 1958-BAN ÜNNEPELTE a szovjet posta Oroszország első postabélyegének centenáriumát. 1857-ben a postaigazgatóság hosszas előkészület után kinyomtatta az első orosz postabélyeget, amelyek 1858. január 1-én kerültek forgalomba. Gyakorlatilag az orosz postabélyegek első kiadványa egy tíz kopekes névértékű fo- gazatlan bélyeg volt. De 1858. január 10-én már azonos rajzó, postabélyegek második kiadása jelent meg 10, 20 és 30 kopekes névértékben. Érdekes, hogy ezek már fogazattak voltak. A bélyegek bevezetése nagy szerepet játszott az orosz posta fejlődésében. Hatvan év alatt, 1857-től 1917-ig a bélyegek rajza nem változott, valamennyi az állami címert ábrázolta különféle díszítésekkel. Ebben az időszakban a festőművészek és vésnökök főleg arra törekedtek, hogy a bélyegek megadják az állampapírok tulajdonságait, melyek kizárják hamisításukat. A forradalmi csaták ideje alatt a Romanov dinasztia 300. évfordulójára sorozatot bocsátottak ki, ez azonban hazug tartalmánál fogva nem volt képes a szolgálati célnál magasabbra emelni a bélyeg értékét. A szovjet bélyegek fejlődésének történetében teljesen ú] lap kezdődött 1921. augusztus 10-én, amikor megjelentek az első szovjet postabélyegek. Az első kiadványok visszatükrözték a proletariátus diadalát és dicsőítették a munkát. Az első kiadvány egyik bélyege — amelynek szerzője Kszidiász akadémikus, a klasszikus metszet nagy mestere — a nap felé forduló munkást ábrázolja, aki legyőzi a kapitalizmust jelképező sárkányt. A BÉLYEGEK VILÁGTÖRTÉNETÉBEN ezután először jelentek meg egyszerű emberek, munkások, parasztok, vöröskatonák képei a bé- 'yeaeken. Az első szovjet bélyegek megjelentse óta eltelt idő alatt több mint kétezer küA József Attila Ohasómozgalom nyomában — Hát bizony nem túlságosan megy — sóhajt érdeklődésünkre Hegedűs elvtárs, a karcagi KISZ bizottság propagandistája. — A fiatalok kétségtelenül olvasnak és egyre többet olvasnak. Nem kivétel ezalól a parasztfiata'- ság sem. Azonban még a szervezett formájú olvasáshoz nem ta'á'tuk meg a kulcsot A mozgalmat egyébként a könyvtárnak adtuk. —I Mi a véleménye: lehetne a mozgalmat élénkíteni? — Igen. Ahhoz azonban az is szükséees 'enne, hogy kapjunk néhány jelvényt. Ezeket azután kiküidenénk az alans-7ervezeteknek. a feltételekkel együtt. így legalább látnák a fiatalok, mi'yen is az elérendő jelvény. A fiata- 'okban meg van az érdek ö- dés, bármelyik alapszervezetet megnézheti El Is indu'tunk a Rizshántoló Malomba, ahol jól működő KISZ a'önszervezet van — A mi KTSZ-eseinkkel akármilyen nehéz feladatot meg lehet o'dani. Az elmúlt évben átlagban 80 társadé mi munkaórát telie'ítettek. Parkosították az üzem e’őrészét. elültettek a Lenin Tsz-nek négyezer facsemetét A pénzt kultúrára fordítottuk kirándulásokat szerveztünk. — mondotta el egyszuszra Sarkadi Imre KISZ titkár, aki az egyik gép karbantartását hagyta abba néhány percre. — És mi a véleménye az olvasómozealomról? — Nagyon jó do ognak tartom. Beszélgettünk is ró a tegnap KISZ gyűlésen. A filúk általában szívesen olvadnának Jómagam is szeretem a jó könyveket. Nagyszerű fiata'ok vannak nálunk: Márkus János kőőr, — Megyeri János. Fodor István meg a többiek. Várjuk a pontos kiírást. A könyvtárban a hétköz nap délelőtti idő ellenére nagy a forga'om. Lega ibb tizen állnak a pultnál, fejkendős nénikék, gimnazi ta fiúk öreg bácsik Az ajtó szüntelenül nyílik és csukódik. Egymásután lépnek az asztalhoz az olvasók. Az ősze°hajú, kedves vezetőnő csak jó félóra múlva ér rá velünk néhány percet foglalkozni. — Látják mi'yen az elfoglaltságunk. Ezért a József Attila olvasómozgalomma! nem érünk rá úgy foglalkozni, ahogy azt a KISZ bizottság kéri. Mi vála’juk hogy a lehetőség szerint biztosítjuk a kötelező és ajánlott irodalmat. Ha időnk engedi mindig elbeszélgetünk az ifjú olvasókkal. De hát csak ketten vagyunk A mozgaEgy pv kénes krónikája A Magyar Szovjet Baráti Társaság megyei szervezete összegyűjtötte a közelmúlt történetének jelentős szovjetvonatkozású eredménve’rő] készült fényképfelvételeket. A felvételekből érdekes kis kiállítást nyitottak mes vasárnap délelőtt 10 órákor az Ady Endre művelődési ház termeiben. A kiállítást szépszámú érdeklődő jelenlétében Hack Márton az MSZBT megyei szervezetének elnöke nyitotta meg. Nem nagy ez a kiállítás. Két teremben elférnek azok a montázsok, fénykéntablók. amelyek az elmúlt év szovjet és a nemzetközi éV ének jelentős epizódjait ábrázolja Nem is % monumentalitásával hat. Sokkal inkább azzal, hogy az ügyesen összeállított tablók egy nagyszerű felemelő év érdekes képes krónikái. A közönség zöme nem ment el azonnal a kiállításról. Az egyik teremben bekaocsolták a televíziót és a képernyőn megjelentek a legendáshírű lovasok, Bugyonij és Vorosi- lov katonái. A Vakmerő sz'v című filmet játszották. És mikor a vágtató, halált megvető vörödkatonák harcain lelkesültünk. m4ly tisztelet és szeretet ébredt fel bennünk a nép iránt, amely az emberiség boldogságáért küzd negyvenhárom éve véres csatákén tárgyalóasztal mellett, gyárak csarnokaiban és a végtelen szántóföldeken egyformán helyt álL — átlómnak viszont adminisztrációja is van, be kellene számoltatni a résztvevőket, ez- ze‘ pedig képtelenek vagyunk mi ketten fog alkozni. A könyvtárosnak igaza van Viszont a mozgalom megindítása sürgős és fontos feladat Karcagon. Talán az lenne a helyes megoldás, ha a KISZ fiatal, irodalomszakos pedagógusokat kérne fel ösz- szefogásra Ha ez a kérdés megoldódik, bízvást meghirdethetik újra a József AtdLa Olvasómozga mat. Higyjék el sikere lesz. — ht — lönféle témájú bélyeg jelent meg, körülbelül 50 milliárd példányban. A szovjet bélyegek témaköre rendkívül változatos és tartalmilag gazdag. Sok bélyeg eleveníti meg az oroszországi proletárforradalmi mozgalom történetét, a Nagy Október eseményeit. Több bélyegsorozat szemlélteti a polgárháborút. A haza önfeláldozó védelmének példája tükröződik azokon a bélyegeken, amelyet a Szovjetunió (1941-től 1945-ig) vívott Nagy Honvédő Háborújának komor napjaiban jelentek meg. Hatalmas hely jutott a bélyegeken a szovjet nép lelkes, alkotó tevékenységének, a népgazdaság helyreállításé A Nap kel: 7.30 h-kor, nyugszik: 16.15 h-kor. A Hold kel: 15.21 h-kor, nyugszik: 5.51 h-kor. Időjárás jelentés Várható időjárás kedd estig: erősen párás, hideg idő. Több helyen, elsősorban az ország északi és nyugati felében gyenge havazás. Mérsékelt szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 11 mínusz 15. Délkeleten mínusz 14, mínusz 18. , Legmagasabb nappali hőmérőt vívott harcban. Az újabb sé»lgt kedden ^inusz 3> mi_ kiadasu bélyegek jellemzik a nusZ g /Qfc között Távoiabbi szocialista kultúra, a tudó- - - -mány és a művészet felvirágzását,, továbbá a műszaki haladásért vívott önfeláldozó harcot. A szovjet bélyegek egyik legfontosabb témája a népek békéjéért és barátságáért foluó harc. A kiállítás egyik bélvegsorozatán például Petőfi Sándor arckévét 'áthat luk. egy másikon vedig a gellérthegyi Szabadság- szobrot. Sok bélyeg témája lett a szovjet technika kimagasló vívmánya: az űrrakéta is. Külön fejezetet nyitnak a szovjet sportbélvenek. A klasszikus mozdulat-ábrázolás és az élénk színek teszik nemcsak értékessé, hanem széppé is. KÜT.ÖN ÉRD ÉKESSÉGE a kiállításnak az. hoay <a szoviet vosta ióroltáhól) he- mufatásra kerültek az eredeti bélvegtervek is. Örültünk annak is, honv az értékes bé- lyendokumentáció mellett lazd.ag gyűjteménnyel képviseltették magukat a szolnoki ’Ont elásták. Bizonyságát adta ez a kiállítás annak, hogy a Magyar Posta nagy súlyt fektet a szovjet—magyar barátság ápolására. M. M. Erős réoszaporulat Indiában Indie harmadik ötéves tervével kapcsolatban a szakértők megállapítják, hogy 1961 márciusában az ország lakossága több mint 430 millió lesz. 1986-ban pedig eléri a 280 milliót. Az 1956. évi népszámlálás szerint az ország lakossága 334 millió volt. Egy dicséretes kezd em ényes ps A Kereskedelmi Pénzügyi és Vendéglátó Ipari Dolgo z.ók Szakszervezetének Szolnok megyei bizottsága és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat 1959. október 14-én életrehívta az É elmiszerke- reskedelmi Szabad Akadémiát. A tizenhárom előadásból álló sorozatot közel kétszáz jelentkező részére a Ságvari Endre Művelődési Házban tartják. Szabó Árpád szervezőtitkár elmondta, hogy az akadémia e'sőrendű feladatául az é'elmiszeripari dolgozók szakmai ismereteinek bővítését tűzte célul. Nem hanyagolják el azonban a kulturális ismeretterjesztő előadásokat sem. Megyeszerte politikai oktatás is folyik. — A szabad akadémia — folytatta Szabó Árpád — nem szűnik meg az előre je - zett tizenhárom előadásai hanem az 1960—61-es évre újabb e’őadássorozatot szervezünk — Milyen érdeklődés kiséri a politikai oktatást? — Po'itikai jellegű előadásainknak megye^zerte je- tenleg 980 ha'icatója van. — Harminchat helyen tartanak oolitikai oktatást ísy többek között Mezőtúron Túrkevén, KarrnCTon, Kisújszá'láson. — Jászberényben. Töröksz^n ►- -níViócon termÄ-->c*+Qi'Po kis- ’’■"’•eskedelmi dolgozók részére. — Megindítottuk még a Kereskedelmi Szabadakadémiát is, amely annyiban különbözük elődjétől, hogy fö- eg általános tájéko/.tatast nyújt a hallgatóságnak. A KPVDSz kezdeményezése alapján máris hason ó előadássorozatot indít az Orvosegészségügyi Szak zer- vezet. a Terményfogalmi Vállalat és még ebben az évben a Vendéglátóipari Vál- ’alat is. M M. kilátások: a hideg jellegű idő tovább tart. — HOLNAP FIZETIK ki az idei első nagyobb lottónyereményeket. Csernai József szandaszöllősi lakos a szolnoki totózóban, Sipos Im- réné mezőtúri nyerő pedig a helyi OTP kirendeltségnél veszi fel 58 ezer forintos nyereményét. — CSEHOV ESTET rendeznek január 18-án Szolnokon, az Ady Endre művelődési ház Költői Anna úti színháztermében a művelődési ház igazgatósága, a városi nőtanács és a TIT megyei szervezete. Az este 6 órakor kezdődő előadáson Pál- ii János tanár ismerteti Csehov munkásságát, majd bemutatják Csehov A medve című drámájából készült filmet. — KÖZSÉGI FÜRDŐT építenek három év alatt Ti szaföldváron. Ez évben a vízszolgáltatáshoz szükséges mélyfúrású kutat készítik el. melyre több mint 1.8 millió forintot fordítanak községfejlesztési alapból. — HARMINCÖTEZER baromfi és 2 ezer sertés számára készítenek férőhelyeket az első negyedévben Jászfény- szaru termelőszövetkezetei. Az építkezések egyrészét saját erőből valósítják meg a közös gazdaságok. — GÉPESÍTIK a könyvelést a törökszentmiklósi földművé sszövetkezetnél. A nagy forgalmat lebonyolító szövetkezetbe még az első negyedévben megérkeznek az értékes gépek a Német Szövetségi Köztársaságból. — A MINISZTERTANÁCS és a SZOT vörös vándor- zász ójával kétszeresen kitüntetett Héki A’Iami Gazdaságban az elmúlt évben is figyelemre méltó eredményeket értek el. A gazdaság' évvégi zárása szerint 100 hold fö'dre eső bruttó jövedelem meghaladja a 750 ezer forintot. — KARCAG TERMELŐSZÖVETKEZETEI az ország jobb ellátásáért. A város közös gazdaságai idén több mint dupláját adják a tavalyi hizottsertés mennyiségnek. Amig tavaly Karcagról 3 ezer 50 mázsa hizotts°rtést adtak át, addig az idén ezt a mennyiséget 7 ezer 709 mázsára emelik a közös gazdaságok. — AZ ELSŐ FÉLÉVEEN 14 ifjúsági akadémián még 106 előadást rendeznek. A tervek szerint az előadások közül 28, a VII. pártkongresszus anyagának ismertetésével foglalkozik. — A KARCAGI mezőgazda'ági technikum végzős diákjai 4 fős csoportokban segítenek a város terme'őszö- refkezete'ben a tervkészítésnél. Az iskola tanárai pedig a diákok munkájának fel- üeye’ete me’lett a tiszafüredi járás közös gazdaságaiban nyújtanak segítséget a terv- készítéshez. — A JÁSZBERÉNYI AP- RlTÓGÉPGYÁRBAN a termelékenység fokozása érdekében 4 csoportban szervezlek szakmai oktatást a dolgozók részére. A csoportokban több mint száz dolgozó ismerkedik a szerelés és a rajzolvasás kérdéseiveL — ORVOSI RENDELŐT építenek idén Tiszavárkony- han. A tanács községfejlesztési alapból 100 ezer forintot fordít a létesítmény elkészítésére. Röviden PÁRIZS A Saint Eustache-templom- ban előadták Bach H-moll miséjét. Walter Goehr karnagy ,_iszt Ferenc egykori kaimesteri pulpitusáról vezényelt December 31-én éjfélkor Yves Montand kívánt boldog újévet a francia televízió közönségének. » NEW YORK A december 25. körül szü'ste t . karácsonyt gyermekeket” vörös MikuJás-e',’7.mák- ban vitték bemutatni édesanyjuknak. Megszületett a LONDON ..TurboortiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiii inni in iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii um in nun iiiiiiiiiiiiiiiiiHi Ugrott a p 'nzem . . . Akivel ez az eset megtör-] — Vajon mi lehet e sava- tént emlékezik rá. Nevét nem : nyuság oka? — töprengett a írom ide, mert ugye végered- hivatalos emberek vezetője, ményben ez presztízs, aztán Ám nem sokáig maradt azért általában dühösek az emberek. A történés ideje közeli, a legközelebbi maltból származik, amikor is az egyik jászsági kis faluban a vásár után, valahonnan egyszer csak a községi vendégő előtt termettek az el- enőrök. — Ajtót becsukni, kasszát kinyitni — szólt a hivatalos hangú ukász. — Leltárt csinálunk ... A szót természetesen a tett követte. A hivatalos emberek hivatásukhoz illő buzgalommal láttak a dologhoz, a vendéglős meg szokatlan ke - ietleméggel figyelte: hogyan egvez*e*nn!{ papírt és készletet. pénzt és egyebeket, kétségek között, mert e ké szültek a leltárra1 és valami 2 ezer forint többlet mutatkozott a végösszegnél. — Aha mostmár értem — bólogatott befe’é mosolyitva az el'enőr é« már indult vívna a brigád, amikor szóhoz iutott a venőAcriős is. Fanza- 'oeva, bánkódva morgolódott: — Tudják e, hogy kétezer forintom ugrott. Elvitték a kis mellékest. .S még talán ma is bán kódik ez a kocsmáros, akinek a nevét pusztán tapintatból hallgattam el. nini — aft”, az első lökhajtásos csónak. * Karácsonyi felirattal egy londoni bolt kirakatában: „Nem a jószándék, az ajándék számít”. » BONN A tengeri halászat céljaira „automatikus hálót” készítettek: utána megy a halaknak. üe.Lop srre szállít,ák a rönköt Ivan Krupko helikopter-pilóta fülkéjének üvegfalán át az erdővel borított hegyet látja. Sehol semmi jele annak, hogy a? erdőben emberek tartózkodnak. Egyszer csak azonban a fák felett füstjelzés jelenik meg. A fakitermelő helyen már várják a helikopter érkezését. Innen má.c módon nem lehet elszállítani a rönköt, csak helikopterrel. A pilóta csökkenti a motor fordulatszámát, s a helikoptei kis magasságban meeáll a ledöntött rönkök felett. Acéldrót ereszkedik a földre, a munkások rákapcsolták a fát. a pilóta fokozza a motor fordulatszámát a hatalmas rönk pedie a levegőbe emelkedik. A helikopter a feldolgozóüzembe szállítja a rönköt. ma-M visszatér a fakiterme- ’öhelv fölé. Az ilyen légi-műveleteket ott alkalmazzák, ahová a megszokott szállítóeszközökkel nem tudnak bejutni. A Kaukázusban nagy bőségben találhatók értékes fajták. a müveket azonban rendkívül nehéz előállítani, utakat ^níteni viszont jpen dráea lenne a hegvekben. F^órt sietnek a he- uwmterek a fakitermelők segítségére. A helikopter nemcsak hogy olcsóbbá teszi a rönkök szállítását. hanem a favágók munkáját is m^okónnvíftk. A favágóknak »-nőst már nem kell huzamos jdetg az erdőben, otthonuktól távol élrurtv T.é?i óton szállítják m-ióvóhelyükre és viszsza otthonukba.