Szolnok Megyei Néplap, 1959. december (10. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-09 / 289. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. december * Orkán és havazás Nyugat-Európában és Észak-Am erikában Már megérkezett a külföldi fenyő egyharmad része Az Atlanti-óceánon közlekedő tengerjáró gőzösök nagy — sokszor 24 órás késéssel futnak be a kikötőkbe. Sok kisebb hajó SOS-jelekkel kér segítséget, de az óceánon majdnem 30 méterre felkorbácsolt hullámok megnehezítik a mentést. A hullámok több halászhajót zátonyra dobtak — Becslések szerint eddig 40 halálos áldozata van az Atlanti óceánon végiigzuduLó viharnak; Az MSZMP VII. kongreszszusát az asszonyok is figyelemmel kísérték. A nőtanácsok több helyen kollektív rádióhallgatást szerveztek. Tiszaderzsen 50 asszony hallgatta Kádár elvtárs kongresz- szusi referátumát, s a kongresszuson elhangzott vitát, A megye területén több mint 50 gazdasszonykör működik a Nőtanács rendezésében. A gazdasszonykörökön szabás-varrás, kézimunkázas mellett előadásokat, felolvasásokat hallgatnak az asszonyok, pl. a „Nagy idők hős asszonyai" életéről, a babonákról, stb. • A Tiszaigari Nőtanács a gazdasszonykörökön készített anyagokból karácsonyi vásárt rendez, melynek bevételéből a gyermekek ajándékozása mellett megvendégelik az öregeket is. A jászapáti nőtanács folyó hó 13-án, délután 3 órakor nögyülést rendez. Előadó Orbán József né, a pártközpont munkatársa, az Országos Nő- tanács Elnökségének tagja »■■■» i a»»pwwn«i«aiw»iw» Szerkesztői üzenet „10 törökszentmiklósi asszony” aláírással hozzánk érkezett levél íróinak üzenjük, hogy a darálóval kapcsolatos panaszukat megvizsgálta a városi tanács mező- gazdasági osztálya. Észrevételük jogos, s a tanács az Aranykalász Tsz vezetőségével együtt (a daráló most már a termelőszövetkezeté) megtette a szükséges intézkedést. (Szerk.) A Szolnok megyei NÉPLAP szerkesztősége pályázatot hirdet újságíró gyakornoki állásokra Jelentkezhetnek érettségizett, főiskolát vagy egyetemet végzett megfelelő íráskészségű férfiak és nők 19- től 35 éves korig. Jelentkezés december 15- ig részletes életrajzzal Szolnokon, Tisza Antal n. 2. tz alatt, munkanapokon 9'től 16 óráig személyesen, vagy írásban. Skandináviában a szinte embermagasságú hófúvásban teljesen szünetel a közúti for galom, még a hóekék sem tudnak működni. Több vonat kisiklott és elakadt, a havazás sok községet elvágott a külvilágtól; Erős havazást és a hőmérséklet süllyedését jelentették Ausztriából, Svájcból és Észak-Olaszországból js, — (MTI). lesz, a ki ícírraf útjáról tart élménybeszámolót. • A tiszakürti nőtanács közbenjárására 30 asszony dolgozik a Kecskeméti Vegyesipari Ktsswnek, mint bedolgozó. • A kunszentmártoni járás legtöbb községében beindult a Szülők Iskolája. A szülők szívesen vesznek részt az előadásokon, melyet filmvetítéssel, televízió adással tesznek színessé. Egy-egy előadáson 80—140 hallgató vesz részt. Munkatársunk felkereste dr. Zsigri Istvánt, a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályának vezető szakálla tor- vosát és tájékoztatást kért az állatok ragadós S2áj- és körömfájás betegségéről. Hol észlelték a megye területén a betegséget? — November végén és de cemiber elején az ország délkeleti részében több község ben állapították meg a fent említett állatmegíbetegedést. Szolnok megye területén december 2-án Kisújszálláson a Nagykunsági Állami Gazdaság egyik üzemegységében észlelték. A ragadós száj- é körömfájás, a hasított körmű állatok virusokozta megbetegedése, melyre korra való tekintet nélkül minden hasi to.t körmű állat fogékony. Miről ismerhető fel a szájéi körömfájás? — A betegség bágyadtság- gal, étvágytalansággal, lázzal kezdődik. A szarvasmarhák szájában később hólyagok képződnek ezek a foghuson és a nyelven különösen jól láthatók. Továbbá hólyagok képződnek a lábvégeken, a pártaszélen és a körmök közötti hasadékdkban is, ritkábban a tőgyhegyen. A beteg állatok erősen nyálaznak. kelletlenül esanefc, óvatcean lépnek, vagy sántítanak és sokat feküsznek. A hazai erdőgazdaságokban kivágott fenyőkön kívül Romániából, Csehszlovákiából, a Szovjetunióból és a Német Demokratikus Köztársaságból vásárolt fák közül válogathatnak az idén a vásárlók. Külkereskedelmünk most egymillió folyómétert, körülbelül 700 ezer darab fenyőfát hoz be, százezer folyóméterrel többet, mint tavaly. Olajipari szakemberek tanácskozása VARSÓ (MTI). Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország Olajipari Kutató- intézetének küldöttei Krakkóban tanácskozást tartottak, megtárgyalták az olajipari kutatómunka feladatait a geokémia, a mikrobiológia és más tudományágak területén. A résztvevők elhatároztak, hogy a legközelebbi olajipari tudományos értekezletet 1962- ben Budapesten hívják össze. Betegség gyanúja esetén mit tegyenek a jószágtartók? — Ha ragadós száj- és körömfájásra gyanús megbetegedésit észlelnek, azt azonna' jelentsék a helybeli állatorvosnak, vagy a helyi tanácsnak. Semmiképpen ne titkolják ej, s a bejelentést ne az állat gondozója tegye, hanem olyan egyén, aki a gyanúd állat istállójában nem fordult meg. Az állatorvos megérkezéséig, annak további utasításáig az állatok ápolóján kívül a beteggyanús állat istállójába ne engedjenek idegeneket, kóborló személyeket. A vizsgálat megejtéséig a fer- tőzőgyanús udvarból senki nem léphet ki, állatot, takarmányt, tejet, trágyát, vagy olyan eszközt, amely az istállóban volt, kivinni tilos. Ha az orvos ragadós száj- és körömfájást állapít meg, utasításait a legszigorúbban be kell tartani Hogyan védekezzünk a be. tegség behurcolása éllen? — Ha a betegség a környéken már jelentkezett, az Jábbi szabályok betartása köfelez:ő 1. Kerüljük a betegséggel fertőzött községeket, udvarokat 2. Kerüljük az állatvásáro- kait, állatainkat idegen istállóba ne állítsuk be, idegen helyen ne etessünk, ne itasAisohylosnak valaki azt jósolta, hogy háztető fogja agyonütni. Ezért kerülte a városokat és lehetőség szerint mindig a réteken járt. Egy teknősbéka ütötte agyon, amely egy sas karmai közül esett o fejére. • Castillo francia női szabó rajong a 13-as számért. Tavaly, december 13-án, pénteken utazott el sítúrára; a 13-as számú vasúti kocsiban a 13-as számú fekvőhelyet kapta. Tizenhárom perccel a megérkezés után eltörte a lábát, * Saint-Germain grófja, a Az importált fa 350 vagont tesz ki és a LIGNIMPEX külkereskedelmi vállalat már 125 vagont át is adott a belkereskedelemnek. A Lignim- pex úgy szervezte a szállítást hogy minél rövidebb időn belül, átrakások nélkül eljussanak a határállomásokról egyenesen a vidéki városokba a fenyővel megrakott vagonok. (MTI). Hitler vérbírái tovább Ítélkeznek Varsó (MTI) A Jog és étéi című lengyel folyóirat szerint a nyugatnémet szövetségi és a tartományi igazságügyi minisztériumokban 17, a fegfel- ső szövetségi bíróságnál 23, egyéb helyeken pedig összesen 990 olyan bíró vagy ügyész dolgozik, akik a náci rendszer terrorpereit vezette. Ezek között 114 olyan található, aki a megszállt Lengyelországban tartózkodott és véres tettei miatt a háborús bűnösök listáján szerepek sunk, az utak mentién ne le gelteesümk. 3. Idegen állatokat, embereiket, házalókat, állatkereskedőket, mészárosokat istállónkba, udvarunkba ne engedjük be. 4. Takarmányt, szalmát csak olyan helyről vásároljunk, ahol nincs betegség és a közelmúltban sem volt, 5. Udvarunk, istállónk bejárata elé hintsünk égetett mészport, vagy tegyünk fertőtlenítő oldattal hamulug- gal átkötött szalmafonatot, vagy zsákot a lábbeli feirtőt- lenítésér 6. A kutyákat tartsuk megkötve, a baromfit ne engedjük ki az utcára, mert azok is behurcolhatják a betegséget. Leánykereskedelem A Volksstimme cikksorozatban foglalkozik az egész világon ijesztő mértékben elterjedt leánykereskedelemmel. Felhívja a figyelmet, hogy a második világháború után egyedül Francia- országból, Belgiumból és Németországból kb. 250 000 asszony és leány tűnt el, akikről sóba többé nem hallottak hírt. Franciaországban nemrég Madame Lefebre képviselőnő a nemzetgyűlésben megkérdezte a biztonsági minisztert, mit tud arról a 100 000 francia asszonyról és leányról, akik a legutóbbi tíz év alatt nyomtalanul eltűntek Franciaországból? A válasz sajnálkozó vállrándítás volt. A miniszter ugyan megígérte, hogy mindent el fognak követni a leánykereskedök kézrekerltésére, mindmáig azonban Jóformán egyetlen leánykereskedőt sem sikerült leleplezni. XVIII. század híres asztrológusa azt állította magáról, hogy halhatatlan. Egy alkalommal azt mondta Rohan kardinálisnak, hogy annakidején Pontius Pilátussal vacsorázott együtt és aprólékosan leírta a római kormányzó házát. A bíboros dühösen így szólt Saint-Germain inasához: „Azt elhiszem, hogy a gazdád aranyat csinál és megmondja a jövendőt, de azt mégis túlzásnak tartom, hogy kétezer évvel ezelőtt Pontius Pilátussal együtt vacsorázott. Te is ott voltál?" — Nem uram, én még csak 409 ív óta állok a gróf úr A Nap kel: 7.20 h-kor, nyugszik: 15.53 h-kor. A Hold kel: 13.13 h-kor, nyugszik: 1.20 h-kor. Idő járásjelentés Várható időjárás szerda estig: erősen felhős idő, több helyen eső, havaseső, a hegyekben havazás. A hegyi utakon síkosság. Mérsékelt, helyenként élénkebb délkeleti, déli szél. Várható legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2, plusz 2, legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán plusz 2—5 fok között. — FURFANGOSOK a dobogón. Az Országos Rendezőiroda december 15-én délután 6 óra és este fél kilenc órakor rendezi meg Szolnokon a Ságvári Endre művelődési házban a furfangosok megyei döntőjét. — SZÉPEN ERŐSÖDIK az új termelőszövetkezetek állatállománya. Az idén belépett új tagok eddig 4 ezer 105 szarvasmarhát, 5 ezer 731 borjut, 1,097 sertést, 2 ezer 336 juhot vittek be az új és megnővekedett termelőszövetkezetekbe. — JÖL SIKERÜLT baráti találkozót rendeztek azMSZ- BT szolnoki klubjában a Tanácsköztársaság szolnoki veteránjai. A találkozón elhatározták, hogy a jövőben minden hónap első szombatján összejönnek baráti beszélgetésre. — TERMELŐSZÖVETKEZETI vezetők mint kertészek. Az abádszalóki Lenin Termelőszövetkezet függetlenített vezetői elhatározták: az új gazdasági évben 5 holdon kertészkednek. A kertészet várható, mintegy 100 ezer forint jövedelmét gépkocsi vásárlására fordítják. — A KÖVETKEZŐ ÉV programját, valamint a népfront bizottságok újjáválasz- tásának előkészületeit tárgyalják meg csütörtökön a városi és járási népfront titkárok. Az ülésen felmérik az oktatás jelenlegi' helyzetét is. — A HÁZASÉLET egészségtana címmel tart ma előadást Szolnokon a III. kerületi nőtanács rendezésében a Kassai úti iskolában dr. Vágó László. Az előadást követően vetítik az „Amiről beszélni kell” című filmet A Komszomolszkaja Pravda közli V. Cserenkov fiatal szovjet mérnök érdekes tervét, amely szerint a Föld körül mesterséges gyűrűt lehetne létrehozni és Így meg lehetne változtatni a Föld éghajlatát. Az elképzelések szerint a Föld felszínétől mintegy 1000—1500 kilométer magasságban apró porszemekből álló összefüggő gyűrűt kellene létrehozni. Ez a gyűrű a ködszemcsékhez hasonlóan szolgálatában — hangzott a válasz. Egy asztrológus megjósolta XI. Lajosnak, hogy szíve hölgye egy év múlva meghal. A nő valóban meghalt. A király magához hívatta az asztrológust, azzal a szándékkal, hogy eltéteti láb alól. •— Te, aki oly ügyes vagy — szólt hozzá —, tudod-e, hány napod van még hátra az életből? Az asztrológus a következő válasszal menekült meg a meggyilkoltatástól: — Sire, tudom, hogy három nappal felséged előtt fogok meghalni. — A TÉLI ÜNNEPEK közeledtével egyre nagyobb az érdeklődés a könyvek iránt. Ezért a szolnoki könyvesboltok a város belterületén hat ponton könyvárusító helyeket állítanak fel. Az ünnepi vásáron több újdonságot is találnak majd az érdeklődők. — KARCAG után Jászberényben Is fellépnek szombaton este a Hazafias Népfront rendezésében sorrakerülö esten Ina Maria Jenss és Paul Klein német művészek. — LUKÁCS GYÖRGY filozófiai nézetei címmel tart előadást ma, délután 5 órai kezdettel a TIT előadótermében Szigeti József. — JÁNOSHIDA, Jászalsó- szentgyörgy és Jászladány j községek vízellátásának megjavítását célzó program vég-' rehajtása jól halad. Eddig már elkészült a jászalsó- szentgyörgyi hidroglóbus, csaknem 3 kilométer vezeték és hozzákezdtek a tároló medence építéséhez is. — ÉRDEKESNEK ígérkező előadást rendez ma délután a Ságvári Endre művelődési házban, a szabadegyetem keretében a TIT és az Orvos Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete. Deményi József né, a Műegyetem adjunktusa ismerteti a középkor művészetét. — A SZOLNOKI Járműjavító dolgozói teljesítik a patronálási szerződésben tett vállalásaikat. — A szolnoki Kossuth Termelőszövetkezetben befejezték egy 50 férőhelyes istálló építését, melynek tetőszerkezetét az üzem munkásai készítették el. „ Japánban ferjed a dilféria Japánban ismét erősen terjed a diítéria. Az egészség- ügyi minisztérium szerint ebben az évben több mint 16.000 személy betegedett meg diftériában, ami kétszer annyi, mint az 1952 óta nyilvántartott esetek évi átlaga. Október végén több mint 12.000 gyermek szenvedett diftériában. — Eddig 473-an haltak meg. (APJ visszaverné a Nap energiájának azt a részét, amely eddig nem jutott el Földünk légkörébe. A 100 kilométer szélességű gyűrű 270 milliárd kilowatt energiát szórhatna szét a világűrben és bár ennek az energiának csak 10— 20 százaléka jutna el Földünk felszínére, már ez is elegendő lenne az éghajlat megváltoztatásához. Egy kilogramm mesterséges kozmikus porral több mint 5000 négyzetméter területet lehetne létrehozni, de még így is mintegy 500.000 tonna port kellene rakéták segítségével a világűrbe juttatni A számítások szerint a porszemek másodpercenként nyolc kilométeres sebességgel többszáz, sőt többezer éven át keringenének a Föld körül és így hosz- szú időn át növelnék a Föld felszínére jutó napenergia mennyiségét. A mesterséges gyűrű következtében különösen a sarkvidékek kapnának az eddiginél több energiát. A sarkvidékeken állandósulnának az úgynevezett fehér éjszakák, vagyis éjszaka is csaknem nappali világosság volna. Cserenkov mérnök bemutatta terveit a vezető szovjet tudósoknak. Véleményük szerint a terv igen figyelemreméltó. (MTI), Ajándékozzon karácsonyra! Belföldi és külföldi gyártmányú töltőtollat 11.— Ft-tól 215.- Ft-ig emlékkönyvet fotóalbumot 28 ~ FMo152 — Ft lg 46.— Ft-tói 132.— Ft-ig levélpapírt 18.— Ft-tól 90.— Ft-ig BESZEREZHETŐ A MEGYE ÖSSZES ÁLLAMI ÉS SZÖVETKEZETI PAPÍRBOLTJÁBAN A Mtnózfralton eseményei A jószágtartók ne titkolják el az állatok ragadós száj- és körömfájás betegségét niimmiiiiiiimiimmiiiimimmHiiiiiiiimimiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii cAiztialútyia, éh! DECEMBER 9 Szerda Gyöngyi Szovjet terv a Főid éghajlatának megváltoztatására