Szolnok Megyei Néplap, 1959. november (10. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-05 / 260. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. Bovamber B. Egy ejtőernyős jubileuma A vörös négyszögben izgalmas másodpercek következtek. Minden 'szempár az égre tekintett. Fent 1200 méter magasban egy kis pici repülőgép húzott keresztül. — Már ugrani kellene — kiáltotta el önkéntelenül valaki. Hadd hagyja el a célt, mert a Szél úgyis behozza. Idegeskedtek a fiúk egymás között. S a következő másodpercben a gépről egy fekete kis csomó vált le, s tűnik Dugonits Pál emlékezetében. 1952. tavaszán kapott egy olyan megbízatást, akkor még a DISZ-től Kiskunfélegyházán, - hogy szervezzen ejtőemyőskört. Az Igazat megvallva Dugonits Palinak nem sok hozzáértése volt a kör megszervezéséhez, hiszen az ejtőernyősöket még csak hírből ismerte. Most, neki kört kell szervezni. Hiába próbálkozott itt is, ott is, nem repülőgépből. Hatalmas nagy testű kétmotoros utasszállító repülőgép várta a negyvenöt fiatal ejtőernyőst, akiket Dugonits Pali szervezett. Valamennyi első ugró volt. Utána következett a második ugrás, s már 1953-ban tartottunk, amikor Délmagyarországi ejtőernyős bajnokságot nyert csapatával, majd ifi bajnok lett. A gimnázium elvégzése után Szajolba helyezték tanítani. Itt már könnyű dolga volt, a szolnoki körfoglalkozásra vonattal be tudott járni. Szolnokon egyre szaporodott az ugrások száma. Később bevonult, s mint ilyenkor Illik a léglerőhőz került. Itt Is sok fiatalt megtanított az ejtőernyős ugrás fortélyaira. Leszerelés után tovább folytatta kedvenc sportját. S jelenleg? A jelenben sem tétlenkedik. Tiszaföldváron test- nevelési tanár. Itt nincs ejtőernyős kör, hetenként kétszer Szentesre jár át vonattal, ejtőernyős kört vezetni. Most már klérdemelten ugrásvezető. O maga 108 ugrással bizonyította be a fiataloknak, hogy milyen szép kemény sport az ejtőernyőzés. Hogy mitől van Ilyen ambíciója? O maga árulta el. — Az lelkesíti ebben a munkában, hogy vannak fiatalok, akik Csongrád- ról kerékpárral járnak át a foglalkozásokra. Közben beértünk a vőrösnégy- szögbe. Szerencsés ugrás volt Dugonits elvtárs, valamennyien gratulálunk hozzá, s a fiatalság nevében arra kérjük, hogy még éveken keresztül ugyanilyen lelkesedéssel vezesse a köröket. A városi labdarúgó bajnokság hírei A Szolnok városi labdarúgó bajnokságban legutolsó híradásunk óta a 7. és 8. forduló mérkőzéseit játszották le. A két fordulóban az alábbi eredmények születtek. YIL forduló: Olajbányász—MTE IL 2:1, Dózsa—Helyiipari Vasas 1:1, Titász —Obög 8:0, Vegyiművek—Kinizsi UL 3:0. VIIL forduló: Kinizsi H.-Spartacus 9:0, Ti- tász-Vegylmüvek 2:0, Helyiipari Vasas-Obög 10:0, OlajbányászDózsa 5:1, 6:0. MTE ILMÁV m. A bajnokság állása: 1. Olajbány. 8 8 0 0 21: 8 16 2. MTE IL 6 5 • 1 20: 4 10 3. Vegyimüv. T 5 t 2 20: 5 10 4. Kinizsi IL 8 5 0 3 24:13 10 5. Helyiip. V. 8 3 2 3 24:16 8 6. TITASZ 8 3 2 3 20:15 8 7. MÁV HL 7 2 9 5 4:15 4 8. Dózsa I 0 3 4 8:17 3 9. Spartacus 8 1 1 6 11:24 3 10. Dbög 5 0 0 5 1:17 0 CaPRÓHIRDETÉSEiT) GÉPÉSZETI előadót, aki a tárházi gépek és tmk. műhely kezelésében Jártas, azonnali felvételre keresünk. Cím: Szolnok megyei Terményforgalml Vállalat Műszaki Osztálya Szolnok, Zagyvarékasi úti Irodaház. Telefon: 30-94. NŐI munkaerőket (helybelieket) köpeny bontásra felvesz a Szolnoki Háziipari Termelőszövetkezet, Szolnok, Kossuth tér J, sz. földszint: A TISZÁNTÚLI Áramszolgáltató Vállalat Szolnoki Üzletigazgatósága, valamint Szolnok városi és vidéki üzemvezetősége azonnali belépésre keres villamos mérnököt, vUlamos technikust, valamint gépésztechnikust, akinek villamos szakmában jártassága van, — valamint villanyszerelőket. Jelentkezni lehet a TI- TASZ Vállalat szolnoki üzletigazgatóságánál, valamint a fent megjelölt üzemvezetőségnél - Szolnok, Ságvári út 26. BEKÖLTÖZHETŐ kis családi ház eladó. Szolnok, IX- kér. Gólya u. L sz. ______________________ TI SZA JENŐN, belterületen kétszobás családi ház melléképületekkel, egy kishold szőlőkerttel azonal beköltözhetően sürgősen eladó, vagy szolnokira megegyezéssel elcserélném. Érdeklődni Tiszaj enő. Vasút u. 34. ÜZEMKÉPES 200 köbcentis Viktória, lemézvülás motorkerékpár 500« Pt-ért eladó. - Érdeklődni szombat délután és vasárnap egész nap: Erdős, Törőkszent- miklós, Táncsics M. u. 25. 125-ös Export Csepel teljesen generálozva eladó. Vas és Faipari KTSZ Szolnok, Ostor utca 1. Telefon: 13—03. 350 köbcentis kifogástalan új IZS motorkerékpár eladó. Csa- náné, Kunhegyes, Magyar utca 15. szám. A KEKESTETDI Állami Gyógyintézet azonnali belépésre asztalos szakmunkást keres. Fizetés havi 1300.- Ft. Férőhelyes elhelyezés biztosítva, továbbá térítés ellenében üzemi étkezés. Dugonits Pál a századik ugrás után. A megyei labdarúgó bajnokságról jelentjük zuhant. Nem nyílott ki az ejtőernyő. Idegesen számoltak 21, 22, 23. Tizenhat másodperc után fehér gomba jelent meg az égen, s ahányan csak voltak, szaladtak valamennyien a leereszkedő ejtőernyős felé. Földetéréskor megölelték egymást — gratulálunk Palikám, nagyon ügyesen csináltad. — Tudod-e, hogy ez volt a századik ugrásod? Dugonits Pál persze, hogy tudta, hisz a századik ugrás miatt végzett} 1200 méter magasból zuhanó ugrást. Hogy is volt csak? A kezdet kezdete már szinte homályosnak akadt jelentkező. Mindenki azzal utasította el, könnyű neked, Te csak beszélsz róla, mi pedig ugorjunk. Hát jó. Ha egyszer megfogadtam az elvtársaknak, hogy lesz ejtőernyős kör, most már minden körülmények között lesz. Azt hiszem a legmeggyőzőbb érv a személyes példamutatás. Első jelentkezőnek saját nevét írta az ívre. Ez még a kiskunfélegyházi testnevelési gimnáziumban történt. Utána filmszerűen peregtek az események. 1952. június 15.-én, vasárnap ugrott először Karcagi MEDOSZ—Tisza- f öld vár 5:1 (1:0) Karcag, vezette: Almási. Karcag: Kiss II. — Soós, Fodor, Székely — Varga, Tamai — Kiss I., Bóta, Vona, Kovács I., Kovács n. Tiszaföldvár: Burján - Kiss, Lakatos, Kőműves — Bállá, Sági - Eszteró, Nyitrai, Szatmári, Kávási, Szelindi. Változatos mezőnyjáték után a 10. percben született a félidő egyetlen gólja. Kovács I. két védőt is kicselezett, s mintegy 20 méterről hirtelen rálőtt labdája a meglepett Burján mellett a hálóba került, 1:0. A mérkőzés második felében élénkebb lett az iram. Az 58. percben Kovács n. partdobása Bóta fejéről Kiss I. elé került, aki nem hibázott, 2:0. A 63. percben Kiss tálalt Vona elé és máris 3:0. Ezután a vendégek nagy rohamba . kezdtek. A 67. percben 18 méterről szabadrúgáshoz jutottak a tiszaföldvá- riak, Kávási nagy erejű lövése a hálóba vágódott, 3:1. A MEDOSZ ezután egyre inkább feljött. A 70. percben Kiss I. lövése jutott a hálóba, 4:1. A befejezés előtt két perccel Kovács II. állította be a végeredményt, 5:1. Jók: Soós, Fodor (a mezőny legjobbja), Varga, Kiss I,, Kovács I., illetve: Bállá, Eszteró. Tiszaföldvár ifi-Karcag Ifi 2:0. 9- Sz. L A KENDERESI Vörös Csepel Termelőszövetkezet kettős tsz' könyvelésben jártas beosztott könyvelőt keres alkalmazásra. Pályázatot írásban vagy szemé-1 lyesen kérjük a termelőszövetkezet irodájába beadni. Személyes jelentkezés esetén útiköltséget csak alkalmaztatás esetén térítünk. UJSZASZ és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet Igazgatósága azonnali belépésre ruházati boltvezetőt és önkiszolgáló boltvezetőt keres felvételre. Fizetés kollektív szerint. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Jelentkezés személyesen előre bejelentés alapján a földművesszövetkezet irodájában. 10 éves gyakorlattal, perfekt gépíró, érettségizett, állást változtatna. „Megegyezés* jeligére a kiadóhivatalba. SZEMÉLY vagy tehergépkocsi vezetőjének helyettesítését vállalom 3 hétre, november 13-tól. Cím a Szolnoki Hirdetőben. HARISNYA szemfelszedőgép eladó. Szolnok, Rákóczi u. 5. Fa- locsai. 6 db melegágyi ablak új állapotban olcsón eladó. Szolnok, Sashalmi u. 20. KULONBEJARATU, munkás- szállásnak alkalmas szoba, vállalat részére kiadó. Szolnok, Úttörő u. 41. BEKÖLTÖZHETŐ családi ház eladó. Szolnok, Vas utca 2. szám alatt. BEKÖLTÖZHETŐ szoba-konyhás családi ház eladó. Szolnok, Tulipán Újtelep 36. AZONNAL beköltözhető kétszobás családi ház 480 n-öl telekkel eladó. Bártfai József Rákó- czifalva, Dózsa Gy. u. 28. BEKÖLTÖZHETŐ kétszobás ház eladó. Szolnok, Rózsa Ferenc u. 24. sz. BÉRELSZ AMOLASB AN jártas üzemegység adminisztrátorokat keres a Palotási Állami Gazdaság. Telefon: 28—55. Az ÉRDÉRT Vállalat Szolnok, Körösi úti telepe vagonrakó munkára segédmunkásokat vesz feL Munkaközvetítő lap szükséges. Kereseti lehetőség 2000 Ft-ig. Üzemi konyha és munkásszállás van. ftlIllllllllllHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIH AZONNALI BELEPESRE keresünk vegyészmérnököt és számviteli vezetőt. Cím: Szolnok Megyei Malomipari Vállalat Töröks/entmlklós, Beloiannisz út 49. Tel.: 114. Utazási költséget csak leivé- tel esetén térítünk, »timiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiimiiimiiiiiitiiiiiii Szolnok meovei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja MB felelős szerkesztő: Lazányi Jözsetná Szerk észt őség: Szolnok. Tisza Antal u. 2. L em Telefon: 20-93. 23-20. 20-69 Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok. Irodaház. IszL *. Telefon: 20-94. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták tér- lesztlk. A lap előfizetési dija: egy hóra ti.- Ft Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat 1959. november 4. — 3889 Felelős nyomd evezető: Mészáros Sándor A Szolnok megyei Kisipari Termelőszövetkezetek a lahass ág szolgálatábanl Karcagi Ruházati KTSZ TELEFON: 156. FÉRFI és NŐI SZABÓ részlege mindennemű ruhák készítését és javítását vállalja. szocs részlege szőrmeruhák készítését és javítását vállalja. Kossuth tér ^ szám alatti RUHÁZATI BOLTJÁBAN férfi, női és gyermek, alsó-, felsőruhákkal áll a lakosság rendelkezésére. Kunmadarast VegYes Kisipari Szövetkezet Központi iroda telefon; 34, műszerész részleg tel.: 8, cipész részleg tel.: 43. Az alábbi szakmai részlegekkel áll a lakosság és a közületek rendelkezésére: Kőműves, ács, bádogos, lakatos, asztalos, villanyszerelő, festő-mázoló, női szabó, női fodrász, férfi fodrász. - kerékpár, motor- kerékpár, rádió műszerész, - kovács, órás, kerékgyártó, kádár, cipész méretes és jajavító, szíjgyártó, cserépkályhás, - bérfúié- szelés és vízvezeték szerelés. Mindennemű új és javítási munkát pontos határidőre készít. Kisújszállási Építőipari K I SZ TELEFON: 113 Vállal a lakosság részére mindenfajta lakásépítést, tatarozást. Ezenkívül címfestést, műkő és sírkő készítését. Karcagi Vegyesipari KTSZ DÓZSA GYÖRGY U. 2. TELEFON: 308. Asztalos, bognár, kádár, kovács, köteles, matracos, paplanos, kárpitos, üveges, műszerész, villany- szerelő, faesztergályos és kerékpár zománcozó részlegei úgy a közületek, mint a lakosság részére e szakmába vágó munkákat készítését és javítását vállalj*. pontos határidőre elvállal. \ Szolnoki Vas- és j Faipari KISZ i ÜZEM: OSTOR U. JL — TEL.: 13—03. ♦ I FAIPARI VASIPARI MUNKÁK rekamiék kárpitozott székek, fotelok fényezett és festett bútorok vasajtók vasablakok vasszerkezetek ált. lakatos munkák Kenderesi Vegyes Kisipari Termelőszövetkezet TELEFON: 12. Az alábbi részlegeivel áll a lakosság rendelkezésére; ÁCS és KŐMŰVES VILLANYSZERELŐ SZOBAFESTŐ és MÁZOLÓ KOVÁCS, KERÉKGVARTÓ LAKATOS-M OSZERESZ ASZTALOS CIPÉSZ FÉRFI és NŐI FODRÁSZ Keresse fel bizalommal rész legeinket. Jászalsószentgyörgyi Vegyesipari KTSZ TELEFON: 10. Az alábbi szakmai részlegekkel áll a lakosság és közületek rendelkezésére: Lakatos, kovács, bádogos, kerítésfonal készítő, ács, kőműves, szobafestő, mázoló, villanyszerelő, asztalos, bognár, méretes és javító férfiszabó és cipész. A fenti részlegekben a lakosságtól és közül etektől elvállal mindenféle javítási, szolgáltatási új munkákat és a rendeléseket jóminöségben, gyorsan elvégzi. Szolnoki ff Épületkárba ntartő KTSZ ADY ENDRE U. 63—65, TEL.: 28—19. Vállal a lakosság és a közületek részéről kőműves, szobafestő, mázoló, parkettázó és épületasz- ♦ talos munkákat a legszebb ki- J vitelben. ♦