Szolnok Megyei Néplap, 1959. november (10. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-24 / 276. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. november St A Pravda szerkesztőségi cikke az MSZMP VI í. Kongresszusáról Moszkva (TASZSZ). A Pravda hétfői száma — „A marxizmus-leninizmus dicső zászlaja alatt1’ címmel szer­kesztőségi cikket közöl, — amelyben a Magyar Szocia­lista Munkáspárt közelgő he­tedik kongresszusával foglal­kozik. A magyar nép, a kommu­nisták és pártonkívüliek tö­megei a szocializmusért ví­vott harc újabb kiemelkedő sikereivel köszönti a kong­resszust — írja a Pravda, majd megállapítja: a megyei és városi pártértekezletek nagy fellendülést hoztak a politikai munkában. A kül­döttek behatóan megvitatták a szocializmus építésének leg­fontosabb feladatait. A párt­értekezletek kidomborították a párt és a nép megbontha­tatlan egységét, megmutat­ták, hogy Magyarországon a szocializmus erői egyre job­ban gyarapodnak és izmosod­nak. A Magyar Szocialista Mun­káspárt megnövekedett erő­vel, a kemény osztályhar­cokban megedződve, a nép­tömegekkel szorosan össze­forrva érkezett el hetedik kongresszusához. Az MSZMP, a Magyar Kommunista Pártnak, a Ma­gyar Dolgozók Pártjának örö­köse, azé a párté, amely a két munkáspárt egyesülése alap­ján keletkezett. Marxista-le­ninista típusú párt, a nemzet­közi kommunista és munkás- mozgalom egyik harcos csa­pata. Mint a munkásosztály élcsapata, a dolgozók pártja, a szocializmust sikeresen épí­tő ország vezető és irányító erejévé vált. Magyarország dolgozói párt­juk vezetésével nagyszerű eredményeket értek el a szo­cializmus építésében. Az or­szágban évről-évre erősödik a népi demokratikus rend­szer, amely szabadságot ho­zott a népnek, felszabadította a nép alkotó erőit. Magyar- ország belpolitikai és gazda­sági helyzete egyre szilár­dabbá válik. Az ország sike­resen leküzdötte a nemzetkö­zi és a belső reakció által 1956-ban megszervezett ellen- forradalmi lázadás következ­ményeit. Állandóan emelke­dik a nép életszínvonala. Hruscsov elvtárs 1958 ta­vaszán a budapesti ünnepi ülésen - így jellemezte az MSZMP szerepét: „a magyar nép minden eredményét első­sorban a Magyar Szocialista Munkáspárt és Központi Bi­zottsága kiváló vezetésének köszönheti. Nem véletlen, hogy az el­lenség legnagyobb erővel mindig a munkásosztá'v párt­ját támadta és támadja. A reakció célja vilá­gos, meg kell fosztani él­csapatától a magyar munkás- osztályt, Magyarország dol­gozóit. De a párt újjáalakult és megingattiatat'an szilárd­niiiiiiiiiiiiiiiiiiiliiiiillliiiililiiiiiiuiilliiliiiH Méregkeverés a tafdegtaáborűs uszífók boszorkány- konyháién WASHINGTON (MTI). Az amerikai hidegháborús körök — amit egyes jelentésekből U kitűnik — mindent elkövet­nek, hogy megfélemlítsék és háborús pánikban tartsák a lakosságot, A Reuter jelentése szerint néldául az Amerikai Pol­gári Védelmi Hivatal rop­ható* adott ki és ebben fel­hívta a figyelmet a vegyi­vagy biológiai hadviselés veszélyeire. A röpirat szerzői szerint az Egyesült Államoknak fel kell készülnie rá, hogy „egy -itomtámadás után vegyi vagy biológiai fegyvereket vetnek be ellene”. A biológiai és ve­gyi fegyverekkel betegséget és halált lehet előidézni, mert meg lehet gyengíteni az or­szág védelmét, meg lehet bé­nítani a nép ellenállási aka­ratát és csökkenteni lehet a haditprr»,''1Äst, írja a röp­irat. mm Sággal vezeti a népet. Orszá­gunkban a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt hozzáértő ve­zetése a szocializmus sikeres építésének záloga. A cikk ezután a kongresz- szusi irányelvek célkitűzései­vel foglalkozik, majd így folytatja: A magyar dolgozó nép túl­nyomó többsége a kapitalis­ták és földesurak nélküli 14 esztendő alatt, a párt vezeté­sével meggyőződött a szocia­lizmus előnyeiről. A szocializmus építése Ma­gyarországon a becsület dolgává vált, minden dol­gozó számára. Nem kétsé­ges, hogy a szocialista rend­szer előnyeit kihasználva a magyar munkásosztály, — minden magyar dolgozó a közeljövőben újabb nagy­szerű sikereket ér el a po­litikai, gazdasági és kultu­rális élet minden területén. A Magyar Szocialista Mun­káspárt nagy munkát végzett, hogy a magyar nép össze­forrjon a nagy szocialista tá­bor többi népével. Határozot­tan visszaverte Nagy Imre revizionista csoportját, amely a hibák kijavításáénak ürü­gyével egységet próbált kötni az osztályellemséggel. el akar­ta szakítani Magyarországot a szocializmus táborától. Az MSZMP a népek barát­ságának, a proletár nemzet­köziség szellemében neveli a magyar népet. A szocialista tábor népei­nek egységes családjában a dicső MSZMP vezette ma­gyar dolgozók méltóképpen segítik, hogy a szocializmus világtörténelmi jelentőségű győzelmet arasson a kapita­lizmussal folytatott békés gazdasági versenyben, A ma­gyar nép saját történelmi ta­pasztalataiból ismerte meg a burzsoá reakció álnokságát és terrorját, éberén őrködik nagy szocialista vívmányai fölött és senkinek sem enge­di meg, hogy merényletet kö­vessen el szabadsága és bol­dogsága ellen. A szocializmus ellenségei arra számítottak, hogy szét tudják zülleszteni, vagy meg tudják gyengíteni a szocialis­ta országok népeit összefogó szoros, testvéri barátságot. Alaposan elszámították ma­gukat. A magyar és a szovjet nép barátsága, a szocialista táborhoz tartozó országok összes népeinek barátsága szilárdabb mint valaha. Eb­ben nagy érdemei vannak a Magyar Szocialista Munkás­pártnak is. Kádár János elvtárs. az MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára a salgótar­jáni dolgozók gyűlésén nem­rég kijelentette: .külpoliti­kánkat az határozza meg, hogy a magyar-szovjet barát­ság hívei vagyunk. Büszkék vagyunk erre a barátságra. A szocialista tábor egységét kí­vánjuk. Büszkék vagyunk ar­ra, hogy a magyar nép a szo­cialista népek családjának tagja, és tudjuk, hogy amíg a föld forog, mi nem válunk ki ebből a családból’’. A Magyar Szocialista Mun­káspárt következetes békepo­litikát folytat, síkraszáll min­den ország békés együttélé­séért, társadalmi rendszerük­re való tekintet nélkül. Az MSZMP tevékenyen támo­gatja a Szovjetunió általános és teljes leszerelési javasla­tát, az atom- és hidrogén­fegyver eltiltására vonatkozó indítványait. A magyar mun­kások és parasztok nagy lel­kesedéssel üdvözölték Hrus­csov elvtárs amerikai látoga­tásának és Eisenhower elnök­kel folytatott tárgyalásainak eredményét. Az MSZMP erejének tel­jében érkezik el a hetedik kongresszusához. Szilárd és megingathatatlan marxista- leninista alapon, határozot­tan és következetesen har­col a revizionizmus ellen, amely a jelenlegi szakasz­ban a főveszély, a nemzet­közi kommunista és mun­kásmozgalomban. Ugyanakkor az MSZMP küzd a dogmatizmus és szek- táns hibák kiküszöböléséért is. A marxizmus-leninizmus legyőzhetetlen zászlaja alatt az MSZMP biztosan vezeti a magyar népet az új élet ra­gyogó útján. A kongresszus még jobban összeforrasztja majd a pártot és a népet, világos programmal fegyverzi fel a magyar dolgozókat ab­ban a harcban, amelyet a szo­cializmus alapjai építésinek befejezéséért vívnak. (MTI). Elutasították Glezosz és társai fellebbezését Athén (Reuter). Az athé­ni katonai fellebbviteli bíró­ság hétfőin elutasította Gle­zosz és a többi elítélt görög hazafi fellebbezését. Reuter-jelentés szerint a Glezosz védelmére alakult bi­zottságok hamarosan a Leg­felső Bírósághoz fordulnak, hogy semmisítse meg az ille­téktelen katonai bíróság íté­letét (MTI). ______________ Nö vekszik a munka» nélküliség Kanadában A munkaügyi minisztérium adatai szerint Kanadában emel­kedik a munkanélküliség. A munkanélküliek száma ez év októberében 24 000-rel növekedett és elérte a 237 ezret, vagyis az ország dolgozóinak 3,8 százaléka munkanélküli. (TASZSZ). Jugoszlávia hajókat szállít Szudánba Khartumban megállapodás jött létre, amelynek értelmében Ju­goszlávia két hajót épít a szu- dáni kereskedelmi flotta részére. Tulajdonképpen ez a két hajó alkotja majd a Szudán! keres­kedelmi flotta első egységeit, t- (Tanjug). Üzemi munkások a mező- gazdaság kiváló dolgozói szövetség November 7-e óta Vall Sándor, Dobos István a Szolnoki Járműjavító, Tar­soly Sándor, a Vasipari Vállalat, László Márton a Papírgyár, Takó Gyula a Szolnoki MÁV Forgalom, Fogarassi József a Szolnoki Cukorgyár, Papp János a Szolnoki Építőipari Válla­lat dolgozója — és rajtuk kívül még sok üzemi mun­kás — büszkén viseli és vi­selheti a Földművelésügyi Miniszter kitüntetését, a mezőgazdaság kiváló dol­gozója jelvényt. Eddig ilyen még nem volt. Uj, és ezért kissé szo­katlan. Mindez hogyan le­hetséges? Hogyan fér ösz- sze a kettő? Miképpen le­het valaki üzemi munkája közben a Mezőgazdaság ki­váló dolgozója? S főleg olyanok, akik talán még a kaszát se fogták kézbe so­ha. Pedig mindez lehetsé­ges, mindez nagyon is ért­hető és nincs semmiféle ellentmondás. Sőt. Azt álla­píthatjuk meg, hogy a mun­kások és a dolgozó parasz­tok barátsága ezévben to­vább mélyült, erősödött, a munkás paraszt szilárdult. Az üzemek dolgozói, akik november 6-án este meg­kapták a Földművelésügyi Miniszter kitüntetését, rá­szolgáltak erre az elisme­résre. Sokan hosszú évek óta járják a falukat, vagy munkálkodnak egy-egy tsz-ben szabadidejükben. — mint patronálok. S mind­annyian résztvettek a me­zőgazdaság szocialista át­szervezésében, a dolgozó parasztok őszinte barátai­ként segítették az áttérést a régiről az újra. Később az új és a terü­letileg megnövekedett tsz- ek megszilárdításában is segítettek és segítenek ma is. A tiszasasi, a kunhegve- si, a jászberényi, a tiszi- gyendai, a jászdózsai dol­gozó parasztok — ma már valamennyien tsz-tagok, — jól tudják és jól tudja me­gyénk valamennyi szövet­kezeti gazdája, hogy az üzemi munkások méltán vi­selhetik a Mezőgazdaság kiváló dolgozója jelvényt. Becsülettel megdolgoztak érte. Egy amerikai rakéfaszakérfő szerint a Szovjetunió jövőre már embert tud küldeni a Holdba WASHINGTON (MTI). A. Ehricke német származású amerikai rakétaszakértő va­sárnap nyilatkozott az ame­rikai televízióban. Kijelentet­te, hogy a Szovjetunió jövő­re már embert tud kilőni a világűrbe és talán szovjet űrkutatók léphetnek majd a Hold területére is. Megállapította, hogy az Egyesült Államok nagyon el­Eisenhower elnök tengerentúli utazásának előkészületei AUGUSTA (Reuter). Ei­senhower elnök tizenkétna- pos pihenés után hétfőn visz- szatért Washingtonba A Fe­hérházban a köztársasági párt kongresszusi vezetőivel előkészítő megbeszélést tart tengerentúli utazásáról, — amelyre jövő hónapban In­dul Tizenegy ország között, — amelyeket Eiesenhower meg­látogat. Spanyolország is sze­repel. öt neves amerikai sze­mélyiség, köztük Norman Thomas, amerikai szocialis­ta vezető és két egyetemi ta­nár, táviratot intézett az amerikai elnökhöz és figyel­meztette őt, hogy madridi lá­togatását a spanyol sajtó Franco tábornok poltikájá- nak amerikai helyesléseként könyveli el. A távirat felkéri Eiesenhowert, ellensúlyozza ezt azzal, hogy mondjon be­szédet a spanyol népnek, —- amelyben hangsúlyozza,,Ame­rika hitét a szabadság és az igazi demokrácia elveiben”. maradt a Szovjetunió mögött, legalább két-három év szük­séges ahhoz csupán, hogy űrrakétát lőjjön ki ,Hold-kö­rüli pályára. Akkorra azon­ban az oroszok valószínűleg készítenek fényképeket a Vé­nuszról és a Marsról is és sokkal jobb fény képfel vétel.>- ik lesznek a holdról (MTI).. Felszólalás a Jugoszláv Szövetségi Nemzetgyűlésben az úgynevezett magyar kérdésnek az ENSZ-közgyűlés napirendjére tűzése ellen BELGRAD. (MTI). A Ju­goszláv Szövetségi Nemzet- gyűlés Szövetségi Tanácsá­nak elilöke, felszólalásában érintette az úgynevezett ma­gyar kérdésnek az ENSZ- közgyűlés napirendjére tű­zését célzó kísérleteket. — Ismét kísérletek történ­nek, hogy az Egyesült Nem­zetek Szervezetében újból vi­tát indítsanak az úgynevezett magyar kérdésben — mon­dotta a többi között Iveko- vicSi Véleményünk szerint ezek a lépések nem segítik elő a nemzetközi helyzet ál­talános javulását és ellenté­tesek az együttműködés irá­nyában tett erőfeszítésekkel Ez senki számára nem járhat pozitiv hatással. Nehru nyilatkozata a csúcsértekezletről és India katonai erejéről Vj Delhi (MTI.) Az Uj-Del­ben működő Külföldi Sajtó- tudósítók Egyesülete vasár­nap ebédet adott Nehru In­diai miniszterelnök tisztele­tére. Az indiai kormányfő a díszebéden beszédet mon­dott. Azt a reményét fejezte ki, hogyha hidegháború meg­szüntetésére, a konfliktu­sok és a nézeteltérések felszá­molására kifejtett erőfeszíté­sek eredménnyel járnak: — Hangsúlyozta, hogy a népek­nek már elegük van a hideg- háborús életből és örömmel fogadják a határozott próbál­kozásokat. Hozzáfűzte, hogy a nagy országok vezetői nyil­vánvalóan hasonló következ­tetésre jutottak és támogat­ják a legújabb fejlődést irányzatokat. Nehru szerint a legfontosabb tény az, hogy minden jelenlegi lépés — a csúcsértekezlet összehívása céljából folyó tárgyalások Hruscsov amerikai látogatása. ui.u»u«umM aa Nyolc bét embctn csodák btpodalmábaa — Kínai útinapló — Eisenhower közelgő moszkvai útja — előkészíti a talajt a kölcsönös megegyezésre. Az indiai miniszterelnök beszédet mondott az indiai Kongresszus Párt bombayi szervezetének vasárnapi gyű­lésén is. Reuter-jelentés sze­rint kijelentette, India nagy hibát követett el azzal, hogy az első ötéves terv idején nem épített egy vagy két acélgyárat, mert fegyverbe­szerzés terén függetlenítenie kell magát a külföldi ágyú- királyoktól. Felszólalt Krisna Menőn hadügyminiszter is. Felhív­ta India népét, hogy készül­jön fel a katonai kiadások növelésére, de hangsúlyozta,; hogy ezzel nem akar háborús3 hangulatot kelteni. Menőn merő ostobaságnak” minő­sítette azokat a híresztelése­ket, amelyek szerint közte és Nehru között nézeteltérések támadtak a határvitákkal kapcsolatban. VL Az akadémia kétéves, álta­lános és havi terv szerint ta­nulnak. A szaktárgyak témá­ja azonban gyakran változik, mert ha új termelési felada­tot kap valamelyik üzemrész, nyomban módosítják a hoz­zátartozó tanszék oktatási ter­vét is. Az akadémiára csak képzettebb szakmunkások je­lentkezhetnek. A gyengéb­beknek hároméves előkészítő tanfolyamot szerveztek, hogy elsajátítsák a nélkülözhetet­len alapismereteket, az alap- műveltséget. A víztartály­készítő üzemrészben például 41 munkás dolgozik. Közülük tizenöten járnak előkészítő tanfolyamra, a többiek az akadémiára jelentkeztek, ahol a víztartálygyártás egész me­netét tanulmányozzák. Víztartály — akadémia — Hím — Az év elején újfajta víz­tartály gyártására tértek át. Az akadémia tanszakán ilyenkor nyomban tanítják az új technológiát, az új terve­ket és az új módszereket. A tanítás tehát alkalmazkodik az élethez, s két év múlva technikusi tudással dolgozik tizenháromezer munkás. Ad- di" is több mint húszezer egyre jobban képzett kínai munkás tökéletesíti a kínai autógyártást az egykori pusz­taság helyén. Mily lelkese­déssel invitáltak bennünket az új autókba. Küldöttségünk egyik csoportja a Keleti szél, másik a Vörös zászló elneve­zésű kocsikban járta végig a várost. Símán, könnyedén gördültek az utakon. Az em­berek — bár sokszor látták már a város utcáin mindket­tőt — újból és újból végig- símogatják tekintetükkel. Büszkék az új autókra, alko­tásukra, diadalukra. Erről szólt a film is. Az üzem sikere a filmgyá­riak alkotómunkáját termé­kenyíti meg, a filmgyáraké újabb ezreknek ad lendüle­tet. újabb tízezrek akaratát acélozza. Az első este látott film a kínai munkás alkotó­erejének himnusza! A műlf és a leien értelmisége Nem kerestem ezeknek a filmkockáknak az eredetijét a gyár falai között. Nem tu­dom, így történt-e az élet­ben *— de a párt körültekintő értelmiségi politikájának a légkörét éreztem mindenütt. Vissza kell ugorni gondolat­ban Vuhanba, hogy az alap­jairól is szót ejthessünk. A vuhani munkások kát évti­zede még idegen urak szol­gái voltak a város nemzet­közi negyedeiben, ma hatal­mas gyáróriás gazdái. S mi­lyen öntudatos, büszke gaz­dái! Egész délelőtt jártuk a gyárat. Az idővel ismét hadi­lábon álltunk: igyekeznünk kellett, mert ebéd után a vu­hani egyetemen vártak. A hí­res főiskola azonban ezúttal „elénk jött”, már a gyáróriás területén sokmindent meg­tudtunk az egyetemről, a professzorok és a hallgatók életéről és munkájáról. A munkások. mérnökök szívesen beszélnek segítőjük­ről: az egyetemről, barátaik­ról: a professzorokról és a hallgatókról. Hasznos taná­csokat kapnak tőlük, együtl dolgoznak új módszereken. Azelőtt például 30 percig tar­tott az acél összetételének vizsgálata. Az egyetem új el­járásával hat percre csök­kenthették ezt az időt. A ma­tematikusok például az autó­buszvállalatnál gyakoroltak egy ideig, mint kalauzok. Közben olyan járatrendszert alakítottak ki a városban, amely a legelőnyösebb a vál­lalatnak és a lakosságnak is. A nehézszerszámgyárban ki­lenc egyetemi hallgató töké­letesíti a technológiát. Taná­ruk és a mérnökök segítsé­gével tanulnak és tanítanak is egyben. Teljesen új vonása ez a kínai értelmiségnek.

Next

/
Thumbnails
Contents