Szolnok Megyei Néplap, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-13 / 240. szám
1959. október 13- kedd. X. évfolyam, 240. szám. Ára SO fillér VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKl aooooooooooooooooaoooooooo000000»; Még nagyobb feladatok előtt Fekete emberek i| Juftómá* y -IsxUnika Ezer létesítmény elkészült Elegendő szerfa érkezik — Az építőkön, a kivitelezőkön, a patronálókon sok múlik — íefőzzük be a termelőszövetkezeti építkezéseket Megyesserie meggyorsult a kenyérgabona vetése Karcagon 3800, Kisújszálláson 1800 hold búzát elvetettek Hatalmas feladat végrehajtásáért, a vetés idejében való befejezéséért — a jövő évi kenyerünk biztosításáért dolgoznak megyénk termelőszövetkezeti gazdán Túrheve az élen A régi szövetkezeti város tsz-ei, élükön a Vörös Csillaggal, évek során szerzett tapasztalatukból tudják: minél előbb földbe kerül a mag, annál biztosabb a jó termés. A jól szervezett munka során eddig 2468 hold búzát vetettek el s ezzel vetéstervük 34.2 százalékát már teljesítették. Nem sokkal maradt le két másik nagyhírű vetélytár- suk, Karcag és Mezőtúr sem- Karcagon 32 százaléknál tartanak, de a vetéstervnek közel egyharmadát már Mezőtúron is teljesítették* Három 48 soros velőgép, naponta 75 hold vetés Kisújszálláson a Búzakalász Termelőszövetkezetben 48 soros vetőgépek is dolgoznak. Egy-egy naponta átlag 25 holddal növeli a búzavetés területet, 8 erőgép pedig a vetőszántást végzi. A betakarítás lemaradása miatt azonban még csak 500 hold búzát vetettek el a szükséges kettőezerből. Vasárnap is dolgoztak Sürgős a munka, minden napot ki kell használni — vallják a mesterszállási Úttörő Tsz gazdái. Nem is pihentek még vasárnap sem, sőt ugyancsak mozgalmas napjuk vöt! Hogy a hétköznapokat más ra fordíthassák, vasárnap kender-, len- és cukorrépa szállítási kampányt szerveztek. — Tíz lófogat, két vontató, egy teherautó és nagylétszámú munkacsapat dolgozott egész nap. A háromszáz mázsa lenből semmi, az ezer mázsa kenderből sem sok maradt A cukorrépa még megtart a héten, a jövő héten pedig teljes erővel hozzálátnak a kukorica betakarításához. Ideje is, hiszen 200 holdból eddig alig harminc holdat törtek le. Unnék ellenére a vetéssel lem állnak rosszul, 550 holdból már 300-at elvetettekLemaradtak a szolnoki és török- szenlmihlósi Isz-eh Ha a búzavetés alapján kellene megítélni az egyes termelőszövetkezetek munkáját, a szolnoki és a törökszentmiklósi termelőszövetkezetekről nem sok jót mondhatnánk. A szolnoki új termelő- szövetkezetek még hozzá sem fogtak a búzavetéshez, de a régiek is elég keveset csináltak. Az őszi árpa vetését már befejezték, de városi viszonylatban a búzavetéssel alig 10 százaléknál tartanak. Ha sorrendet akarnánk megállapítani, úgy 120 hold búzavetéssel az Uj Élet Tsz áll a legjobban. Október 5-én hoz záfogtak, s elnökük szerint e hó végére teljesítik 350 holdas tervüket. Egy szovjet vetőgép dolgozik a tsz-ben, rögtön utána halad a műtrágyaszóró, (egy-másfél mázsa műtrágyát adnak holdanként), majd a magtakaró következik. Jó gépcsoportosítással jobban halad, a jobb minőségű a munka* Győzőit a lelkesedéit a tiszapüspöhi Győzelem Tsz-ben Bár akadnak olyanok a tsz- ben, akik —, hogy a vetőmag beadási kötelezettségüket nem teljesítik, s nem takarítják be a kukoricaszárat —, hátráltatják a munkát, vannak eredmények. Idős Tóvizi Vince, Tóvizi András, B. Benedek János, Tóth Józsefné és még sokan igen lelkesen kiveszi« részüket a közös munkából- A tervezett 600 hold búzából 100-at elvetettek, 100 hold őszi árpájuk pedig már ki is kelt. A vetéstábla kialakítása elég nagy gondot okozott, hiszen még ebben az évben is a tsz területének túlnyomó részén egyénileg gazdálkodtak. Soha még ilyen ütemben nem építkezett megyénk mezőgazdasága. A tényszámok bizonyító erejűek. Pontosan 1227 létesítmény készül 1959- bén tsz-eiinkben s ebből eddig 1000 már elkészült. Az átadott istállókba 7700 szarvasmarha már beköthető. Ugyanígy jelentős a beterelhető sertések, juhok száma. Az viszont, hogy 2‘v7 istálló, ól készültsége majdnem a nullával egyenlő, már lerontja az előbbi eredményt. Annál is inkább, mert a mezőgazdaságiban az ősz jelenti lényegében az év végét, kezdetét. Vagyis a hiányzó 227 épület miatt, nagyon sok termelőszövetkezet a Itgelőről, az egyéni gazdáktól bekerülő állataival nem tud mit kezdeni Ez a helyzet pillanatnyilag s a megye társadalmának meg kell mozdulnia, hogy rövid idő alatt változás történjen. Erőnk van hozzá. A meTikenew HánaftM ém! Határtól előtt teljesíti tériét a Gépjavító Az emberek többsége bizonyára elutasító választ adna arra a kérdésre, hogy szeret" né-e, ha 11 hónapból állna az év. A hiúbbak „minek öregítsük magunkat” — a kényelmesebb gyárigazgatók meg: „elég bajunk van így is az éves tervvel” — jelszóval emelnének vétót. S van is abban valami igazság, hogy nem gyerekjáték 11 hónap alatt elvégezni azt, amit 12-re terveztek. A Mezőgazdasági Gépjavítóban mégis megcsinálják: december elejére teljesítik éves tervüket. A vezetők legalábbis nagyon kötik az ebet a karóhoz, váltig bizonygatják, hogy így lesz. S el kell ismerni. van alapja kijelentésüknek. Pótolták az első negyedévi adósságot, s 36 millió forintnyi éves tervükből a harmadik negyed végéig már 31 milliót teljesítettek. Nem kell tehát különösebb kapkodás ahhoz, hogy elérjék céljukat. A Gépjavító produktuma Öt új iskola építését kezdték meg megyénkben Az eredeti tervtől eltérően, 960 helyett már idén, a napokban megkezdték négy új, íégytantermes felsőtagozatú általános iskola építését. Ezek íz iskolák az eredeti tervsze- int is a jövő év őszére kézültek volna el — a korai cezd '«sei azonban biztosabbá vált ez a határidő, jobban meg lehet szervezni a munkát. Az elmúlt időkben már ■pült a megyében ilyen típusú iskola Kunmadarason. Az emeletes szép épületekben óét szoba összkomfortos nevelői lakás is lesz — ez utóbbi ugyan némileg különbözik a régebbi típus lakásaitól: a hall kisebb, a szoba nagyobb. Az új iskolákra egyenként kb. két és félmilliót költ az állam. Négy község tanulói foglalhatják el helyüket jövő őszszel a modem épületekben: Ujszász, Jászladány, Kunhegyes és Jászjákóhalma diákjai. Ugyancsak a napokban kezdődött meg Martfűn a 8 tantermes általános iskola építése — ez utóbbi az eredeti terv időpontjának megfelelően. A martfűi iskolában tornaterem is lesz. A jövő évi terveknek megfelelően folyik a szolnoki Kassai úti iskola bővítése, ami újabb hat tanteremmel növelj Szolnok iskoláinak befogadóképességét. Az új iskolákban mindenütt gondol dnak a közművesítésről j*. annál inkább figyelemreméltó, mert olyan üzemről van szó, mely hosszú időn keresztül állandó problémákkal küzdött, gyakran adósa maradt a népgazdaságnak. A munkások szorgalma, felelősségérzetének növekedése mellett okvetlen kell hatni más, termelésfokozó tényezőnek is — ezesetben a vezetés színvonala emelkedésének. Érdemes foglalkozni ezzel, hiszen haszna vitathatatlan, s néhány vállalatunknál — viszonylag alacsony volta miatt — érdemes volna tanulmányozni. A Gépjavító új vezetőgárdája mindenekelőtt azt mérte fel munkábaléptekor, hogy milyen okok gátolják a termelést. Az üzemrészek gyakran álltak munka- és anyaghiány miatt. Első lépésként ezt az áldatlan állapotot számolták fel, jóelőre gondoskodtak kapacitásuk kihasználásáról, megrendelésről és anyagbiztosításról. Az üzemrészek közötti összhang megteremtése is igen nagy feladat volt. Gondoskodni kellett a „szűk keresztmetszetet” jelentő forgácsolóüzem kellő felszerszámozá- sáról. Hathatós intézkedésekkel elérték, hogy ma már munka- vagy anyaghiány miatt nem állnak le az üzemrészek s a forgácsoló biztosítja a szükségletek kielégítését. A folyamatos munkamenet megteremtése után a felszer- számozás javítása, a gyártmányok előállítási idejének csökkentése került sorra. Ily- módon elérték, hogy a termeléssel összefüggő munkákra túlórát ma már nem használnak fel. Törekednek a gazdaságos termelésre más módon is. Nagy gondot fordítanak például a különböző gépalkatrészek felújítására. A mező- gazdasági kisgépgyártáshoz 25—30 ezer forintba került volna egy kemence felépítése. Ehelyett minimális költséggel átévítettek egy régit s ezáltal elérték céljukat mégpedig ágy, hogy a fűtéshez használt gázolajfogyasztást is jelentősén csökkentették. A termelékenyebb, olcsóbb munka áll most céljaik központjában. A jövő évi tervük 66 százalékkal magasabb az ideinél, mégis sikerrel biztat valóraváltása, mert előkészítésén máris fáradoznak. A technológiai csoport már végzi a jövő évi gyártmányok felszerszámozását, elkészítették az új műszinttervet. Ez lehetővé teszi többek között azt is, hogy az idén gyártott termékek önköltsége legalább négy százalékkal csökkenjen 1960-ban. Toyább növelik a felszerszámozást is, hogy szakemberek mellett betanított munkások végezhessék a szériamunkák zömét, s a szaktudást ott gyümölcsöztes- sék, ahol az leginkább szükséges. Változtatnak az egyes megmunkálási folyamatokon is. Megállapították például, hogy kombinált marószerszámmal néhány esztergályos munkát a mostani idő egyötöde alatt meg lehet csinálni. Áttérnek erre a munkamódszerre, ahol lehetőség van rá. Űj darabológép üzembeállításán is fáradoznak. Amellett elhatározták, hogy gyártáselőkészi- tő brigádot alakítanak. Ennek a csoportnak a gyártórészleghez viszonyítva egyhónapos előretartása lesz — így alkalma adódik a nyers méreteket hulladékanyagból is elkészíteni esetenként, nem kell a kapkodás miatt mindig egész szálakat felhasználni. Az alkatrészek sokaságát a kilónkénti 5—6 forint értékű nyersanyag helyett filléres árukból gyárthatják így. A Gépjavítóbeliek azt tartják: kellő előrelátással, idejében való előkészítő munkával teljesíthető a növekvő terv. Az sem baj ha az előkészület tetemes költségbe kerül, hiszen nyereségtervíi két úgy is túlteljesítik . íSimon) gyében 143 építőbrigád, háromszázötven építő kisiparos működik. Az. üzemeik, tömeg- szervezetek, intézmények által felajánlott társadalmi munkaórákból 40 ezer óra hiányzik még. A 227 létesítmény egy hét alatt felépülhet, ha az említett brigádok kisiparosok, vállalatok, s társadalmi munkások szívből hozzáfognak vállalásuk való- raváltásához. Mire számíthatunk? Elsősorban is arra, hogy ebben a hónapban a hiányzó épületelem-anyagokat megkapja megyénk. Kétszázhatvan létesítményre elegendő szerfa érkezett és érkezik. A vas- alkatrészek átvehetők a ME- ZÖSZÖV-mél. Kilencezer négyzetméter befedéséhez jön pala. Nád 220 ezer kéve van útban vagy már rendeltetés: helyén. A 227 épület kezdését eddig anyaghiány akadályozta. A mezőgazdasági és házilag előállított szériákhoz nem jutottak hozzá a termelőszövetkezetek. Mostantól kezdve fordulat következik. Azt mondhatnánk, most már csupán az embereken múlik minden. Azokon is, akik ezidáig becsülettel kivették részüket a munkából, s azokon is, akik eleddig ugyan nem erőltették meg magukat, de most számítanak rájuk. A kivitelező két vállalat közül az Állami Építőipari Vállalat teljesítette tervét — bizton lehet számítani rájuk. Lemaradt viszont a megyei tanács Építő és Szerelőipari Vállalata. Elismeréssel emlékezhetünk meg a ktsz-ek nagy többségéről. Különösen a karcagi, a turkevei a tiszaföldvári, a tiszafüredi építőipari ktsz-ek végeztek szinte erejüket meghaladó munkák Ugyanakkor a« 39 Ünnepi díszben s ünnepi hangulatban pompázott vasárnap a hortobágyszéli kis falu, Nagyiván. Fekete, sötétkék ünneplőbe öltözött öregek, színes, divatos ruhákban mosolygó fiatalok gyülekeztek a község főutcáján már a déli órákban: az új, több mint egymillió forintos költséggel épült művelődési ház egyelőre még bezárt ajtói környékén. — 1959. október tizenegy ünnep a nagyivániak történelmében — mondotta a három órakor kezdődött ünnepségen Fodor Mihály elvtárs, a Megyei Tanács VB elnökhelyettese. — Megvalósult a régi álom, ragyogóan felszerelt új művelődési otthont kapott a falu. S nemcsak művelődési otthont — 500 személyt befogadó nézőtérrel, — hanem új filmszínházat is — amelyben már szombaton megkezdődött a vetítés. — Aki tudja, milyen volt régen és milyen ma ez a Hortobágy melletti kis falu, az érzi igazán, mit jelent ez az új, szí- vet-szemet gyönyörködtető művelődési ház. Helyet kap majd itt a község régóta hires parasztkőrusa, a nagyivá- ni iskola énekkara — pásztorok. őskunok leszármazottai, az itteniek csodálatos an tud nak énekelni. i ktsz között olyanokat is találunk, mint az abádszalóki, a jászapáti, a jászaisószent- györgyi. Az abádszalóki ktsz húsz forint árú építkezést sem teljesített ez évben termelőszövetkezetben. Számításba jönnek az önálló, magánvállalkozó építőcsapatok. Elsősorban a termelőszövetkezeti építőbrigádokat illeti dicséret A turkevei Búzakalász közel harminc fős építöbrigádja, s az egyik mezőtúri termelőszövetkezet építőibrigádja komoly erőt jelent. Az építőbp- gádok a megyében mintegy 50 millió forint értékű termelőszövetkezeti munkálatokkal dicsekedhetnek 1959- ben idáig. Különösen a jász- ladányi Ezüstkalászban építő törökszentmiklósi munkavállalók és az ugyancsak törökszentmiklósi és a város termelőszövetkezeteiben dolgozó Petrik-brigád jár élen. A patronáló intézmények sokaságából is a Tisza Cipőgyár, az Erdőgazdaság, a kunhegyest járási tanács és járási pártbizottság, KISZ bizottság emelkedik ki Viszont elmarasztaljuk a Héki Állami Gazdaságot, a tiszaföldvári Szabad Nép Termelőszövetkezet nehezen készülő 50 férőhelyes istállójáért. A termelőszövetkezetek vetik a gabonát, megtették a közösségi élet első lépéseit. Megyeszerte összeterelik a szövetkezeti állatállományt. Az építőkön, a kivitelezőkön, a patronálókon nagyon sok múlik most. Az utolsó napokban vagyunk. A termelőszövetkezeti építkezések mielőbbi befejezésinél nincs fontosabb ügy. B, L. Ezt igazolta a színháztermet zsúfolásig megtöltő közönség is, hiszen úgy volt illő: az új művelődési házban azok szerepeljenek elsőnek, akik idáig is híven megőrizték Nagyiván gazdag hagyományait: forró taps jutalmazta a parasztkórus énekszámait. Gyöngy Mihály, az idős tanító-karnagy ezen a napon nyugodtan fiatalnak mondhatta magát: örömtől ifjú szívvel vezette kórusát amelyben egész családok énekelnek, szomorúan a múltról, boldogan a máról és bizakodóan a jövőről. Ám nagy tapsot kaptak az iskolások is, akik úttörődalokat és népdalokat énekeltek. A nagyivániak nagy ünnepére szinte a járás valameny- nyi községéből jöttek vendégek. A falubeliek nagy szeretettel fogadták őket, hiszen a sok fiatal színes népitáncot kedvesen csengő népdalt hozott köszöntésül. Az esti előadáson aztán mindent betetőző öröm volt: megérkezett a Szolnoki Néoiegvüttes énekkara, a Tisza Táncegyüttes, egyszóval: boldog, vidám faluünnepség volt vasárnap Na^vivánban! — S hogv nem egyszeri, azt a sokszínben non-mázó úi művelődési otthon s a kultŰTé* óh ‘ózó nagy- iváni emberek biztosftiálc. ^ •»> Átadták rendeltetésének Nagyivan új művelődési otthonát