Szolnok Megyei Néplap, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-03 / 232. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK1 A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA X. évfolyam, 238- szám. Ara 50 fillér 1959. október I, szombat Újabb sikerek állomása less || a pártértekezlet Égi tűneménY 'ÚltMk 'íáiUHCL 3 5 Rádió és televízió műsor >QeeeeQeeeoQeQQe<KwooeeeeQQeeee<g A kormány szóvivőjének nyilatkozata időszerű kill- és belpolitikai kérdésekről Gyáros László rendkívüli követ és meghatalmazott niniszter, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának ellökő pénteken délelőtt sajtóértekezletet tartott. Ezek a jó módszerek Középparasztok ültek a traktorokra —• Lehúzták a dűlő végére a kukoricaszárat — Ha a gépállomás nem győzi, maguk csinálják — Munkába állították a fogatos vetőgépeket Elöljáróban a Hruscsov— EiseUhower-találkozóra vonatkozóan feltett kérdésre válaszolva, kijelentette: Úgy véljük, hogy a irgya- lások létrejöttének puszta ténye a békéért következe* esen harcoló szocialista tábor, s a világ valamennyi békeszerető emberének nagy győzelme. Véleményünk szerint most. a tárgyalások befejezése után igen sok kérdésben lehet közeledésről beszélni. / Amikor megállapítjuk, hogy a megbeszélések hasznosak voltak, a két fél álláspontjának tisztázás* szempontjából es sz Mi a véleménye egyes ame- ■ikai politikusoknak az ENSZ élenlegi közgyűlése idején Vlagyarországgal kavcsolat- tett különböző támadó kijelentéseiről? — hangzott a kővetkező kérdés. A kormány szóvivője ezzel kapcsolatban elmondotta, hogy a minap Wilcox, az Amerikai Külügyminisztérium nemzetközi szervezetekkel foglalkozó államtitkára az Amerikai ENSZ-Társaság előtt, valamint Herler kü!- isyminiszter, az ENSZ XIV. 'özgyűlésének általános vitáéban felszólalva a hideghá- oorús politika szótárából >01 !smert szólamokkal próbálkozott ismét beavatkozni országunk belügyeibe. Ezek, és a hozzájuk hasonló, „országunk boldogtalanságára” utaló kijelentések az égvilágon semmi újat nem tartalmaznak, s ugyanúgy, miként az előző hasonló megnyilatkozások nagyon mesz- sze esnek a valóságból. Tudjuk, hogy Amerikában és a nyugateurópai országokban vannak még olyan erők, amelyek e'lenünk, a feszültség enyhítése eleszmecsere hozzájárult az álláspontok iobb megértéséhez, örömmel üdvözöljük, hogy mindkét kormány a legfontosabb kérdésnek, az általános leszerelést tartja és mindent elkövet, hogy el is érjük a probléma megoldásátIgen fontos, hogy tovább folytatják a tárgyalásokat a berlini kérdésről és azt a valamennyi érintett fél, de elsősorban a német nép érdekeit és a béke fenntartását figyelembe véve oldják meg. Végeredményben megállapítható, hogy s látogatás nyomán len dolgoznak, a hidegháború fenntartásán fáradoznak. Mi megértjük, hogy egyes nyugati politikusok, akik tegnap még tüzet okádtak, kigyót-bé- kát kiabáltak ránk, nem tudnak egyik napról a másikra teljesen megváltozni- Ezek a politikusok úgylátszik, hogy még Hruscsov-Eisenhower találkozó nyomán alaposan megváltozott helyzetben is — nehezen szakítanak a korábbi állásfoglalásaikkal, régi nézeteikkel és az idejétmúlt megfogalmazásokkal. A szóvivő itt idézett néhány mondatot Hruscsov miniszter- elnök szeptember 28-i moszkvai beszédéből: .. azoknak a megbeszéléseknek eredményeképpen, amelyek során konkrét kérdéseket vitattunk meg az Egyesült Államok elnökével, az a benyomásom alakult ki, hogy őszintén akarja a hidegháborús állapot megszüntetését, országaink normális kapcsolatinak megteremtését és az összes országok kapcsolatainak megjavítását.” Gyáros László ezzel összefüggésben kijelentette- mi bizonyosak vagyunk abban hogy *2 Egyesült Államok és a Magyar Népköztársaság között meglévő vitás kérdéseket és ellentéteket közvetlen tárgyalásokkal meg lehet oldani, s a két államnak az 1956 évi ellenforradalom óta megromlott kapcsolatait a kölcsönösség, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás és a békés egymás mellett étés elvei alapján rendezni és javítani lehet. A holdrakéta jelentősége^ A kormány szóvivője egy újabb kérdésre adón válaszában a szovjet holdrakéta jelentőségét méltatta. A holdrakéta sikere — mondotta — nemcsak a szovjet emberek, de egyben az egész szocialista rend és éppen ezért az egész emberiség győzelme is. Méltón dokumentálja, hogyan járul hozzá a szocializmus országának tudománya az egész emberiség tudományos előrehaladásához. Sokan összefüggést kívánnak keresni és véltek találni a szovjet holdrakéta felbocsátása és a nagyhorderejű politikai esemény, a Hruscsov— Eisenhower-találkozó között — folytatta. — Ennek taglalásába nem kívánok bocsátkozni, csak azt szeretném megjegyezni, hogy a történelemben egy szovjet kormányfő látogatása az Egyesült Államokban ugyanúgy az első esetben történik, miként először jutott el emberkéz alkotása a Holdra. És amint várható/ hogy a jövőben mind több ilyen „földi hírnök” tesz látogatást a szom, szédos égitesten, ugyanúgy a világ békeszerető erői is várják, hogy a magasszintű politikai találkozások száma is gyarapodjék olyan eredménnyel, hogy nymukban csökkenjen a megoldásra váró problémák száma, csökkenjen a népeket nyugtalanító nemzetközi feszültség. (Folytatása a 2. oldalon.) Az új iermelőszövetkezetek elnökei, többek között a ti szabói Rákóczi, a jászdózsai Uj Hajnal és az egyik nagy révi termelőszövetkezet vezetői arról panaszkodtak: beszállították a magot, s nem kapták meg helyette még ezidáig a minőségi csereterményi. Felkerestük a Terményforgalmi Vállalat igazgatóját és a megyei tanács VB főagronómu- sát, tájékoztassanak bennünket az új termelőszövetkezetek vetőmagellátásáról. Zsidó elvtárs, a TV igazgatója mondotta: — Vállalatunk a megrendelt száz vagon minőségi őszi árpa vetőmagot hiánytalanul leManapság nincs fontosabb munka a földeken a magágykészítésnél, a vetésnél, a kapásnövények betakarításánál. Október elején járunk és a jövőévi kenyérről való gondoskodás nem tűr halasztást. Az elszatajtott napok pótolhatatlanok, nem lehet azt mondani, hogy amit most elmulasztottunk, majd decemberben, vagy januárban pótoljuk. A vetési munkáknak elérkezett az ideje, s azt most kell végezni. Több tsz- ben és gépállomáson különböző objektív okokra hivatkoznak, cselekvés helyett megmagyarázzák az elmaradás okát. — Legtöbb helyein azonban magyarázkodás helyett ügyesen, ötletesen leküzd ik a nehézségeket. A jó módszerekből mutatnak be egy csokorravalót. Elsősorban azoknak okulására, akik az objektív nehézségeken vitatkoznak. Tezseny, Hunyadi Tsz A Hunyadi Termelőszövetkezet ezév tavaszán alakult, gazdái mindennél előbbre valónak tartják a búza idejében történő elvetését. A tsz új, de vezetőitől sok régi szövetkezet gazdái tanulhatnak. A Tószegi Gépállomás erőgépei munkálkodnak ebben a közös gazdaságban. Egy műszakban dolgoztak, a gépek kapacitása nem volt megfelelően kihasználva. S hogy haladjon a vetőszántás, a Hunyadi Tsz vezetői intézkedtek. Nemcsak igényelték a Tószegi Gépállomástól a két műszak megszervezését, hanem hozzá is járultak ahhoz. A tsz hat gazdáját traktorra ültették. Azokat az embereket, akiknek kedvükre való a traktoros munka. Mind a hat ember középparaszt. Sági Lajos például korábban 15 holdon gazdálkodott, P. Bus István 8 holdon. Most traktorra ültek, s a gépek két műszakban dolgoznak. Eredmény: a magágykészítést néhány nap múlva — és a vetést is idejében befejezik! I Igaz, a hat ember még nem \ tőrőlmetszett . traktoros, de > a felelős vezető mellett a 1 legszükségesebbet elsajátították és jól dolgoznak a gépeken. A tanácsülés határozata Kunmadarason Sok községben megállapították, hogy a vetőszántást, a magágykészítést és a vetést az akadályozza, hogy egyikmásik kényelmes ember nem takarítja le a nagy tábláról a kukoricaszárat. Megállapították, de ennél többet nem tettek. Kunmadarason tanácsülésen foglalkoztak ezzel a dologgal. A tanácstagokat áthatotta a falu népével szemben érzett felelősség. Határozott intézkedést foga- natosítottak éppen az egész falu lakosságának érdekében. Ügy döntöttek, hogy néhány hanyag ember miatt nem lehet fennakadás a vetési munkálatokban. Megbízták a gépállomást, hogy ott, ahol a tarlón lévő kukoricaszár akadályozza a szántást, minden további nélkül a szárat húzzák le a dűlő végére. Egyetlenegy esetben kellett ehhez az eljáráshoz folyamodni. Két traktor drótkötéllel lehúzta a szárkúpokat és a gépek dolgozhattak. Kunmadarason tehát nemcsak megállapították az akadályokat, hanem gyorsan intézkedtek, s az eredmény: a községben mind az öt tsz befejezte az árpavetést és vetik a búzát A két új tsz, a Táncsics és a Hunyadi semmivel nem marad él a régiek mögött A (észleltjeit és a fiszaderzslek A Tiszafüredi Gépállomás nem rendelkezik elegendő vetőgéppel. A szükség törvényt bont. Mit lehet tenni? Elővenni és munkába állítani a fogatos vetőgépeket. Ezt csinálták a tiszaderzsi Űj Barázda gazdái, húsz fogatos vetőgépet állítanak munkába. A gépállomás erőgépei a talajmunkát végzik, a szövetkezeti gazdák pedig 1— miután nincs várakozni I való idő — lóvontatású vető- I gépekkel hintik el a magot A jásrfDerényi járás több tsz-ébem szintén kiadták a jelszót: „Ha a gépállomás nem győzi, csináljuk magunk!” A jásztelki Alkotmány Tsz gazdái így vetnek, a jászfényszarui Aranykalász Tsz tagjai hétfőn hasonló módon 18 fogatos vetőgéppel tették földbe a magot Leleményes traktorosok Jászhiséren A Jászkiséri Gépállomás traktorosai sem mennek a szomszédba egy-egy hasznos ötletért Szíwel-lélekkel segítik a szövetkezeti gazdák munkáját előrehaladását A tiszasülyi, a j ászalsós zent- györgyi és a jászladányi határban néhány helyen a szárkúpok akadályozták a Vetőszántást Nos, a jászkiséri traktorosokon nem fogott ki némi kis plusz-munka. Ket- ten-hárman összefogtak és a kévéket a föld szélére hordták. Másutt a kunmadara- siakhoz hasonlóan, úgy mint kombájnaratás után a szalmát — traktorokkal húzták félre a szárkúpokat A jászladányi Úttörő Tsz gazdái a patópálok földjéről saját fogataikkal hordták le a kukoricaszárat, hogy a vetést mielőbb megkezdhessék. * Ezek a jó módszerek. — Mind-mind a szövetkezeti gazdák érdekében alkalmazzák, a jövőévi kenyér megteremtése érdekében. Sz. P.---------Hruscsov és Szuszlov fogadta John Bernalt Peking (TASZSZ.) Nyikita Hruscsov, a szovjet párt- és kormányküldöttség vezetője és Mihail Szuszlov, a küldöttség tagja, az SZKP Központi Bizottságának titkára pekingi szállásán fogadta John Em Bemal angol tudóst és békeharcost, a Béke Világtanács elnökét. Hruscsov, Szuszlov és Bernal szívélyesen elbeszélgetett. (MTI.)-------------— Hr uscsov ellátogatott a pekingi szovjet nagy- követség ó! épületébe Peking (MTI.) Mint a A Termény forgat mi Vállalat jelenti: 850 vagon búza, 100 vagon árpa minőségi velőmag rendeltetési helyére érkezeti szállította. A termelőszövelke- zetek a legutóbbi információ szerint 60 vagonnal már fel is használtak. Búzavetőmagból 850 vagonnal rendeltek, ebből 500 vagont már leszállítottunk (400 vagonnal már el is vetettek belőle). Egyedül a tiszafüredi járásban volt némi kiesés, a Tiszaszentimrei Állami Gazdaság csiráztatást próbája miatt. Vetőmagnak mindenhol lennie kell. Vedrődi Gusztáv elvtárs, a megyei tanács főagronómusa így foglalta össze tájékoztatóját: — Amit kérlek, mindenhová kiküldtük, intézkedtünk B diszpozícióról. As előfordulhat, hogy a termelőszövetkezet nem szállította le hiánytalanul az ellenérték-cserét, vagy az erről szóló igazolást időben nem küldte be a Terményforgalmi Vállalatnak. Most már még ez sem akadály. A megyei tanács határozatára a Terményforgalmi Vállalat ezeknek a termelőszövetkezeteknek is leküld- te a gabonát a községi telepre. A termelőszövetkezetek ott kapják meg vetőmagjukat. Október 5-re minden vetőmag, a 950 vagon búza, s a 100 vagon őszi árpa az utolsó mázsáig rendeltetési helyén lesz. A vetőmagellátás nem hátráltatja az őszi vetést. TASZSZ jelenti, Hruscsov és a szovjet párt- és kormányküldöttség többi tagja pénteken megnézte a szovjet nagykövetség új épületét, amelyet kínai mérnökök és munkások nemrég adtak át rendeltetésének. A nagykövetség, ^ kereskedelmi képviselet munkatársai, a Kínábn dolgozó szovjet szakemberek és gyermekeik szívélyesen köszöntötték Hruscsovot. A szovjet kormányfő megtekintette a nagykövetség épületét, majd elbeszélgetett a szovjet diplomatákkal és szakemberekkel. a nemzetközi életben kedvező légkör alakult ki Az egész világ a Hruscsov- Eisenhower találkozó sikerétől visszhangzik. A szóvivő ugyanakkor utalt Adenauer- nak és a többi szélsőséges háborús propagandistának a disszonáns hangjára, s hangsúlyozta, nekik mind nehezebb dolguk lesz a Hruscsov- Eisenhower találkozó után. A látogatással összefüggésben a szóvivő megemlítette, hogy a szovjet miniszterelnök amerikai látogatásának kedvező légkörét bizonyos amerikai reakciós körök is meg akarták zavarni, amelyek provokatív módon igyekeztek isméi beavatkozni Magyarország belügyeibe és rágalmaztak bennünket. A múlt héten a genfi nemzetközi rádiókonferencián valamint a nemzetközi atomerő ügynökség bécsi konferenciáján a magyar küldöttség mandátumát nem ismerték el. Ezzel kapcsolatban megkérdezték, mi a szóvivő véleménye? ■ Gyáros László válaszában kijelentette: a „nem ismerték el” kifejezés nem pontosan fedi a tényeket. Mindkét konferencián amerikai kezdeményezésre „függőben tartották” a magyar küldöttség mandátumát. Ez a körülmény azonban a magyar küldöttség részvételét az említett konferenciákon semmiképpen sem befolyásolja. A két konferencia határozata demonstratív hidegháborús lépés és bár gyakorlati hatása alig van, igen alkalmas a nemzetközi légkör fertőzésére, A magyar kormány ugyanakkor megütközéssel veszi tudomásul, hogy az említett két nemzetközi konferencián előterjesztett megkülönböztető, s velünk szemben ellenséges javaslatokkal egyes olyan államok is azonosították magukat, amelyek normális diplomáciai kapcsolatokat innának fenn a Magyar Nép köztárssággal, A Magyar Népköztársaság kormányának véleménye szerint legfőbb ideje annak, hogy ezek az államok változtassanak a normális kapcsolatainkat mélyen sértő magatartásukon, ne sértsék meg a diplomáciai kapcsolatok történelmileg kialakult és elismert normáit. Egyes amerikai politikusok támadása