Szolnok Megyei Néplap, 1959. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-20 / 221. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. szeptember 20. Az első lépések — SŰRŰN NYÍLT az ajtó és lassan mindenki megérke­zett, akikre vártak. A terem- oeiépő emberek a piros dra­périával bevont asztal mellé tartottak, ahol éppen Fésűs Antal, a titkár vitte a szót, A kisújszállási Ady Tsz pártirodájában kilenc ember nemrégen választott pártveze- töségi tagok gyülekeztek. Méregették egymást az em­berek. De valahogy bizalom­mal. Mindegyik arra gondolt, ami a szövetkezet terve, a nagy célkitűzésekre. Arra, hogy képesek lesznek mind­ezt megvalósítani, összeto- gássál, közös akarattal. Elha­tározták, a pártvezetőség-vá- lasztás során, az ünnepélyes ■ taggyűlésen, hogy 100 hold után 120 mázsa áruhúst ter­melnek, évenként 25 száza- iékkkal növelik a 100 holdra eső számosállatok számát, egy holdon 10 százalékkal termel­nek többet, mint eddig, hogy 1960-tól kezdve holdanként 8 árubaromfit nevelnek és 1962-re egy tehéntől 3000 liter ejet kell fejni Az Ady Tsz tagjai nem olyan emberek, hogy csak pusztába kiáltsák a szót és ne tegyék meg azt, amit el­határoztak, különösen akkor, amikor a tervek — ha meg­valósulnak, — nagyot lendí­tenek életükön. A kommunis­ták vállalták, hogy a partve­zetőség irányításával az elsők lesznek a célkitűzések való- raváltásában. A KILENC EMBER is azért gyűlt össze a pártirodában, logy megtárgyalják: mik a egközvetlenebb feladatok a tervek megvalósításában. — Alig múlt el egy hét, hogy negválasztották őket a párt- szervezete élére, s máris kész elgondolásokkal, tervekkel ill­ek le az asztalhoz. „A pártvezetőségi üléseket rendszeresen kéthetenként megtartjuk. A pártcsoporío- kat feladattal látjuk el, és ha­vonta kétszer a pártbizalmi- aknak értekezletet tartunk. A pártcsoportok havonta egyszer üljenek össze a pártfeladat megtárgyalására és a végre­hajtás értékelésére. A brigád­értekezleteket rendszeresen meg kell tartani, ahol jelen­len meg a pártvezetőség, a gazdaságvezetőség egy-egy tagja.” Ez volt a vázlat a oártmunkáról hozott első ha­tározatnak. S miután meg­tárgyalták, az oktatás helyze­téről szóló napirendi pontot, áttértek arra, ami nagyon lé­nyeges: a gazdasági mun­kákra. — Nem tudjuk, hogy mi­ként állunk az ez évi gazdál­kodással — mondta Fésűs elvtárs, a titkár. — Ezért ja­vaslom, vagyük elő a tsz ez évi gazdálkodási tervét ha­sonlítsuk össze az eredmé­nyekkel, azzal, amit tettünk, s elértünk, hogy kitűnjön a valóság: hol dolgoztunk jól, hol rosszul. Na, de az is; — mennyi jövedelemre számít­hatunk és politizálni tudjunk a számokkal. Vastag füst ült a pártiro­dára. Az emberek előtt papír­lapok, kezükben ceruza. Kü­lönösen Vígh István, Sándor János és Lakatos László gon­dolkodott erősen, mert őket a kollektív vezetés elve alapján a termelési munkák irányítá­sával, ellenőrzésével bízta meg a pártvezetőség. Ezért számbavették, hogy mi a leg­sürgősebb tennivaló, mire híviák fel a gazdaságvezetők, a tagság figyelmét. Az embe­rek az idő haladásával nem törődve javasoltak, tanácsol­tak valamit éd így alakult ki az új vezetőség első határo­zati javaslata. „1. Azonnal meg kell kez­deni a rizs aratását, s igé­nyeljünk a gépállomástól kombájnt, aratógiépet a mun­kához. A rizscséplést, a rizs­kúpok száradásával egyidő- ben kezdjük meg. 2. A szántóföldek végénél összehordott trágya szétterí­tését sürgősen meg kell kez­deni. Ha lehet, igényeljünk ehhez gépet. 3. Nem lehet tovább vár­ni az őszi árpa vetésével. — Kedvező az idő, s nvnden erőt erre mozgósítsunk. 4. Állapítsa meg a gazda­ságvezetés a hagymaválogatás normáját és a Nőtanács gon­doskodjon arról, hogy a tsz tagok feleségei résztvegyenek ebben a munkában. 5. Gondoskodjunk a szarvasmarhaállomány vesz­teségnél küli átteleltetéséről. Javasoljuk, hogy a nagy is­tállóban két igásökör, száz tehén, a Mészáros tanyában 24 vemhesüsző stb. kerüljön. A takarmányt pedig szigorú­an mérlegeljék és számítsák ki a szakemberek, hogy ele­gendő lesz-e a jószágnak és milyen legyen az adagolás.” KÉT PAPÍRLAP sűrűn gé­pelt sorokkal telt meg, ame­lyek mind hasznos tanácso­kat, javaslatokat foglaltak össze. De ahogy a pártveze­tőség tagjai végül elhatároz­ták, nem zárult le ennyiben ez az ülés, hanem a követ­kező pártvezetőségi ülésig mmdegyik vezetőségi tag a megszabott megbízatás sze­rint ellenőrzi a határozat megvalósítását. , Lassan újabb ülésre gyűl­nek össze a pártvezetőség tagjai. A rizstáblán kombájn dolgozik. A trágyát szórják a földeken, az őszi árpa vetését lassan befejezik. A tsz udva­rán naponta harminc-negy­ven asszony válogatja a hagy­mát, s a szarvasmarhák is beálltak a téli szálásheiyük- re. Most van folyamatban a takarmánymérleg készítése is. így válnak éltető valósággá az új pártvezetőség első ha­tározatai. így formálják a tsz jövőjét a kommunisták leg­jobbjai, a kommunisták és a pártonkívülieki segítségével — tóth ............... H úszónkat no vény term észt est, harmincegy állattenyésztési díjat hoztunk el a Mezőgazdasági Kiállításról Uj üzletházat épít a szolnoki Vörös Csillag Ruházati KTSZ A legutóbbi közgyűlésen arról beszéltek, hogy húz­nak a nadrágszijon és egy új, korszerű üzletházat s különböző rendelt részlegek e/heiyraését biíbosltó épü­letet készíttetnek. E törek­vésüket támogatta a városi tanács és a megbeszélések alapján a Beloiannisz és Mészáros Lőrinc utca Sár­ikán építtetnek 3 emeletes házat a KISZÖV-vel közö­sen. így a földszinten lesz a szövetkezet több — a vá­rosban szétszórtan dolgozó — részlege. Modern prőba- \erammel ellátottit rendelt részleget hoznak létre. Az emeletre a KISZÖV székhe­lye kerüli Az Országos Bíráló Bizott­ság a megye állami gazdasá­gainak és termelőszövetkeze­teinek összesen 26 növény- termesztési és 31 állattenyész­tési díjat ítélt oda. A díjnyertes állami gazda­ságok és termelőszövetkeze­tek az alábbi eredményeket érték el és a következő díja­zásban részesültek: Állattenyésztési DÍJAK: Szarvasmarhák: Teljesítmény díjat nyert a karcagi Lenin Tsz 35. Citrom nevű tehenével 5 év alatt el­ért több mint 30 ezer kg-os teljesítményével. Utolsó évi eredménye 8 ezer 800 kg tej. Tejtermelési díjat nyert a Karcag—Tilalmas! Célgazda­ság Tulipán nevű tehene. I. díjat nyert a jászboldog- házai Zöld Mező Tsz Bíbor nevű tenyészbikája! I. díjat nyertek a kun­szentmártoni Zalka Máté Tsz hízó bikái. II. díjat nyert a jászladá- nyi Kossuth Tsz Bárány nevű tehene. III. díjat nyert a jászladá- nyi Kossuth Tsz Viola nevű tehene. III. díjat nyert a jászbol- dogházai Aranykalász Tsz Szultán nevű tenyészbikája. Család díjat nyert a Kar- cag-Tilalmasi Célgazdaság magyartarka tenyészete. Loyak: I. díj: Jászapáti Kossuth Tsz magyar félvér kancája, a karcagi Lenin Tsz magyar félvér kancája. II. díj: a kisújszállási Dózsa Tsz magyar félvér kancája, a Jászberényi Méntelep ma­gyar félvér ménje, a Nagy­kunsági Állami Gazdaság magyar félvér kancája. III. díj: a karcagi Dimitrov Tsz magyar félvér kancája. Fogatdíjat nyert a Jászberé­nyi Méntelep fogata. Sertések:, II. díjat nyertek a Felső- jászsági Állami Gazdaság Cornwall kocái. III. díjat nyrtek a túrkevei Búzakalász Tsz mangalica kocái. Juhok: I. díjat nyertek a túrkevei Táncsics Tsz juhai, a Szolno­Hódít a gép Jászfenyszarun Jászfényszaru az idei nagy átalakulás során termelőszö­vetkezeti község lett. A kézi munkg egyrészét a gépi vált­ja fel a földeken. A jászberé­nyi gépállomás 33 erőgépet rányílott a hozzátartozó mun- tagépckkel együtt a köz­iégbe. Sindely Mátyás, a községi anács vb-elnöke adta át a gépeket többszáz érdeklődő elenlétében az elmúlt vasár- íap a szövetkezeti gazdák­nak. És az első tanyán Dobák János és felesége fogadják nem kis örömmel Bódis La­os és Bordás Emánuel trak­toristákat. ki Állami Gazdaság juhai, a Karcagi Kísérleti Gazdaság juhai, IL díjat nyertek a kende- resi Vörös Csepel Tsz juhai, a Nagykunsági Állami Gaz­daság juhai. XXI. dijat nyertek a karcagi Május 1. Tsz juhai. Baromfiak: I. díja tnyertek a túrkevei Vörös Csillag Tsz fehér- magyar tyúkjai, a kisújszál­lási Kinizsi Tsz sárgamagyar tyúkjai, a Kunszentmártoni Állami Gazdaság lúdjai. III. díjat nyertek a túrke­vei Vörös Csillag Tsz kacsái, a karcagi Béke Tsz kacsái, a jászteleki Tolbuchin Tsz ka­csái, a tiszaföldvári Lenin Tsz kacsái, a Kunszentmár­toni Állma Gazdaság gyöngy­tyúkjai NÖVÉNYTERMESZTÉS: Búza: Nagydíjat nyert a mezőhéki Táncsics Tsz 1298 kh 18 q/kh, a Héki Állami Gazdaság 1415 kh 18,02 q, kh. I. díjat nyert a Karcagi Kí­sérleti Gazdaság. II. díjat nyert a .karcagi Lenin Tsz, a karcagi Béke Tsz, a mezőtúri Bercsényi Tsz. III. díjat nyert a Szolnoki Állami Gazdaság. Rozs: I. díjat nyert a Felsőjász- . Gazd. Jászberény 100 kh 17,5 q/kh. Petőfi IW*rt 8 meZŐtÚri Árpa: Nagydíjat kapott: őszi ár­pájáért a mezőhéki Táncsics Tsz 100 holl 30.25 q/kh. II. díjat nyert: Csorbái Ál- lami Gazdaság. TT.ln; ^jat nyert: Túrkevei \ oros Csillag Tsz. Rizs: I- díjat nyert: Mezőtúr, Bercsényi Tsz 554 kh. 22/kh. Lucernamag: I. h'jat nyert: MezŐhék — Táncsics Tsz 50 kh. 4.3 q/kh. Cukorrépa: II. díjat nyert: Csataszög, Szebb Élet Tsz. Dohány: III. díjat nyert: Mezőtúr Ady Tsz, Rostién: I. díjat nyert: Tiszaszent- imrei ÁUami Gazdaság 100 kh. 33 q/kh. Rostkender: II. díját nyert: Túrkevei Vörös Csillag. Vegyes zöldség: I. díjat nyert: Cibakháza, Vörös Csillag Tsz, Tiszaderzs Szabadság Tsz. Kér timagterm észt és: Az olajbányászok életéből MEGÉRKEZETT az első TURBINAFÜRÖ Az elmúlt napokban sok bányász megtekintette a szol­noki karbantartó műhely ud­varán végzett munkát. A kí­váncsiság vezette őket oda. Megérkeztek a vállalathoz az első turbinafúrók. Aiért, hogy a dolgozók megismerjék sze­relését és a javítási munká­latokat, az új gépeket szét­szedték és ismét összerakták. A dunántúli testvérüzemnél már használják ezeket az RD —10-es turbinafúrókat, ami­vel nemsokára az alföldiek is megkezdik az új próbafúrást NEM KELL Kfizm, ÉKELNI­Rövidesen egy nagyszerű újítás kipróbálására kerül sor az NK 13-as fúrási ponton. Ugyanis a Dunántúli Kőolaj­ipari Gépgyár legyártotta az első pneumatikus éket. Ha az új levegőszerszám beválik, akkor sorozatban gyártják a Jelentős újítást. Az új gép nagyban' megkönnyíti a fúró­ók munkáját ÜJ OLAJKUTAKAT NYITOTTAK MEG . Az NK 14-es fúrási ponton szeptember 8-án eredményes olajréteget nyitottak meg a bányászok. A próbatermelte­tés alapján napi 20 köbmé­ter olaj került a felszínre. A próbatermeltetést tovább folytatják. A PF 12-es számú fúrási ponton szeptember 6-án új olajos homokkőréte­get sikerült megnyitni, mely­nek napi olajhozama kb. 9— 10 köbméter, azonban termel­tetésére jelenleg még nem megfelelő a kedvezőtlen gáz­olajviszony miatt. Remélhető hogy a réteget a dülés irányá­ban továbbkutatva kedvezőbb helyzetbe kerülnek. NAPLEMENTE A BALATONON Koránt sem arról van szó hogy az olajbányászok ott­hagyták a fúrótornyokat és elmentek gyönyörködni a ba­latoni naplementében. A fo­tókör életéből származik a hír. Ez az életképes kis kör résztvett a bányász szakszer­vezet országos fényképkiállí­tásán. Ranovszki László elv- társ színes diapozitívja a fenti cím alatt helyezést és díjat nyert. i III. díjat nyert: Szolnoki Állami Gazdaság. • A díjak azt mutatják, hogy különösen a termelőszövetke­zetek értek el kiváló eredmé­nyeket. Ezek az eredményen biztatást, bátorítást adnak az új termelőszövetkezeteknek is. A 18 q-ás búza, a 30 q-ás árpa, a 350 q-ás cuk >rrépa- ! termés, a 8 ezer 800 g-os ' tejtermelés, a 10.5 kg-os gyapjuhozam azt mutatják, hogy a Szolnok megyei me­zőségi, réti- agyag és részben I a szikes talajok is — megfe- J lelő talajjavítás és agrotech- i nika mellett — többszörösét tudják adni a szocialista ! nagyüzemi gazdálkodással, — mint a kisparcellás egy ín? gazdálkodás ideje alatt. A Megyei Tanács Végre­hajtó Bizottsága elismeréséi fejezi ki minden szövetkeze­ti tagnak és vezetőnek, a gép­állomások, állami gazdaságok ; dolgozóinak és vezetőine c, — azoknak, akik e nagyszerű eredmények elérésében köz­reműködtek. A Végrehajtó Bizottság felhívja az ú)onnan alakult termelőszövetkezetek tagjait, vezetőit, hogy tanul­mányozzák és alkalmazzák ezeknek a jól műkölő ánamt gazdaságoknak, termelőszö­vetkezeteknek agrotechniká­ját, tenyésztési módszereit, valamint a vezetésben mutat­kozó előrehaladást. A Végre hajtó Bizottság ugyanakkor felhívja a kiválóan szerepelt termelőszövetkezetek vezető­it, hogy nyújtsanak közvec'.ei segítséget a gyengébb, s fő leg az új termelőszövetkeze­teknek. saját tapasztalataik gyakorlati alkalmazásában. A Megyei Tnács Végrehajtó Bi­zottsága meg van győz dve arról, hogy a Szolnok megyei termelőszövetkezetek, mind a növénytermesztésben, mind az állattenyésztésben a követ­kező években még szebb és nagyobb eredményeket fog­nak elérni. Meg van győződve a Vég­rehajtó Bizottság arról is. hogy ebben a versenyben a következő években' a régebbi termelőszövetkezetek neiiett már sikerrel vesznek részt az .újonnan alakult termel 'szö­vetkezetek is. Több 'ízezer olyan dolgozó paraszt lépett be ebben az évben az ’■} — vagy régebbi termel ősz ive»- kezetbe, akikne,. élettapasz­talata, szakmai tudása nagy mértékben növeli a meglévő termelőszövetkezetek ereiét és tevékenységét Szolnok Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága ------------------------.

Next

/
Thumbnails
Contents