Szolnok Megyei Néplap, 1959. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-19 / 194. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. augusztus 19’. Az Izvesztyija cikke a Kínai Népköztársaság ENSZ tagságáról Moszkva (TASZSZ). Az Izvesztyija kommentálja az amerikai diplomácia tevékenységét, amelynek az a célja, hogy megakadályozza a Kínai Népköztársaság ENSZ-beli jogainak rendezését. A nagy kínai nép részvétele az ENSZ tevékenységében már nem csupán az igazság és a törvényesség helyreállításának kérdése — írja az Izvesztyija. A tények azt bizonyítják, hogy a Kínai Népköztársaság létezhet és sikeresen fejlődhet az ENSZ nélkül is, de az ENSZ hatásosan nem tevékenykedhet Kína nélkül. Lényegében megbénult egy olyan rendkívül fontos nemzetközi szervezet, mint a Biztonsági Tanács, mert vajon kinek jutna az eszébe, hogy komolyan a Biztonsági Tanács állandó tagjának és az öt nagyhatalom e ik képviselőjének tekintse a new yorki éjszakai mulatóhelyek csangkajsekista törzsvendégeit. Kína részvétele nélkül az ENSZ nem tudja megvitatni a legfontosabb nemzetközi kérdéseket. És általában lehet-e megfelelő befolyása a világon annak a nemzetközi szervezetnek, amelyben nincs képviselve a föld lakosságának csaknem egynegyede? Természetes, hogy nem. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy tarthatatlan az amerikai kormányköröknek e kérdésben elfoglalt álláspontja. Most, amikor az Egyesült Államokban felülkerekedik az az irányzat, hogy tárgyalások útján oldják meg a vitás nemzetközi kérdéseket, a Kínával kapcsolatban elfoglalt álláspont a logika utolsó maradványait is nélkülözi Japán távirányítású lövedéket gyárt Tokió (MTI). A TASZSZ a japán Times című lapra hivatkozva jelenti, hogy japán fegyvergyárosok erősen készülődnek a várható nagy megrendelésekre. A jövő pénzügyi évben ugyanis életbe lép a kormány hosszú- lejáratú „honvédelmi terve”, amely megkívánja teremteni a modern fegyverek hazai gyártását. Több cég és konszern már& hozzálátott bizonyos típusú távirányítású lövedékek kísérleti gyártásához. Várható, hogy a kormány még az idén nagymennyiségű páncélkocsit, ágyút, gépfegyvert és más hadifelszerelést rendel meg. (MTI) „Mezőgazdaság képzőművészetben" Uj kiállítás nyílik ma a Mezőgazda- sági Múzeumban Vajdahunyad várában új, nagyszabású és a maga neméiben eddig páratlan kiállítást mutattak -be tegnap a sajtó képviselőinek: a Mező- gazdasági Múzeum, továbbá a Magyar Nemzeti Galéria és a Képzőművészeti Szövetség „Mezőgazdaság a képzőművészetben” című közösen rendezett tárlatát. A sajtótájékoztatón Matolcsi János, a Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója ismertette a mező- gazdaság témakörével foglalkozó első képzőművészeti kiállítás célját. Utána közölte a Földművelésügyi Minisztérium, a TérIz amerikai külügyminiszterek értekezletének hétfői napja Santiago de Chile. (MTI.) Nyugati hírügynökségek jelentik: Az Amerikai Államok Szervezetéhez tartozó országok külügyminisztereinek értekezletén a főbizottság elfogadott 16 határozati javaslatot. Ä külügyminiszterek hétfői plenáris ülésén ismét ösz- szecsapásra került sor Kuba és a Dominikai Köztársaság között. A Kuba-ellenes akcióhoz most haiti is csatlakozott. Mars Haiti külügyminiszter azzal vádolta Kubát, hogy polgárháborút szít a jelenlegi Haiti kormány ellen. ,,/K forradalom tovább folyik Kuba teljes felszabadításáig“ Nicolas Guillen nyilatkozata Az Országos Béketanács és a Kulturális Kapcsolatok Intézete meghívására kedden Budapestre érkezett Nicolas Guillen, Nemzetközi Békedíjjal kitüntetett kubai költő, a Béke Világtanács tagja. Megérkezése után a Ferihegyi repülőtéren nyilatkozott az MTI munkatársának: Hazám -forradalma — hangoztatta — nemzeti felszabadító forradalom az imperializmus elleni harc jegyében. — Magyarországon is bizonyára tudják, forradalmunk megsértette az imperializmus fontos érdekeit. — Különösen vonatkozik ez az agrárreformra. Kubában törvényt hoztak, amely korlátozza a magántulajdonként birtokolható föld területét, a nagybirtokokat szétosztják a dolgozó parasztok között. Ez nyilvánvalóan vonatkozik az amerikai monopóliumok hatalmas birtokaira is. Nézetem szerint többek között a forradalomnak ez a rendkívül indokolt intézkedése váltotta ki különösen az imperialisták dühét, ösztönözte őket a támadásra. A forradalom ellen folytatott nagyszabású sajtókampányon kívül, a környező országokban állomásozó katonai erőkkel akarják Kubát sakkban tartani; titkos ügynököket használnak fel arra, hogy ellenforradalmi aknamunkát szítsanak. A mi forradalmunk gyökerei azonban rendkívül mélyek népünkben, s ezért bizonyos vagyok abban, hogy teljes győzelmét az imperialisták és kiszolgálóik semmiféle mesterkedése, fenyegetése nem tudja megakadályozni. A világhírű költő végül elmondotta, hogy ezúttal jár harmadízben Magyarországon. Jelenlegi, kéthetes tartózkodása idején közelről meg kíván ismerkedni hazánknak legutóbbi látogatása óta elért eredményeivel, találkozik majd magyar író- és költőbarátaival. (MTI.) Roa kubai külügyminiszter a Dominikai Köztársaságot vádolta Haitinak a vitába való bevonásával. Hangsúlyozta a Dominikai Köztársaságnak az a célja, hogy megnehezítse Kuba részvételért a külügyminiszterek értekezletén. Okmányokat és fényképeket mutatott be „dominikai felkelők” Kubába szállításáról és a dominikai kormányt európai és ázsiai zsoldosok toborzásával vádolta. Herrera dominikai külügyminiszter kisérletet tett, hogy Roa állításait visszautasítsa. Vergara chilei külügyminiszternek, az értekezlet elnökének sikerült a vitát lecsillapítani és az érdekelt felek hozzájárultak ahhoz a javaslatához, hogy az Amerikai Államok Szervezete vizsgálja ki a két fél állításait Áss Egyesült Államok beavatkozással fenyeget Laoszban Peking (Uj Kína). Burke tengernagy, az amerikai haditengerészet hadműveleti vezérkari főnöke nyilatkozott az amerikai újságíróknak a laoszi helyzetről. Kijelentette, hogy „rendkívül komolynak” tartja a laoszi eseményeket és azzal fenyegetőd- zött, hogy „lehetségesnek tartja az amerikaiak beavatkozását.” Akkor ahhoz, hogy ürügyet találjon a fegyveres beavatkozás lehetőségének megindokolására, Burke tengernagy még attól sem riadt vissza, hogy megrágalmazza a Kínai Népköztársaságot, azt állítván, hogy a kínai kormánynak része van a laoszi helyzet alakulásában. (MTI.) Gyanakvó szövetségesek lanul békés szándékai vannak és a béke a kommunizmusnak kedvez, a nyugatnak úgymond1 — hem szabad Walter Lipmann, a hírre- — Bonn és Washington kö- a békés egymásmellett élés visszariadnia egy háború elves amerikai publicista nem- zött. Ha eddig Franciaország- gyakorlatát jelenti. Ismétel- indításától, hiszen az áldo- rég azt írta, hogy Eisenhower féltékeny volt nagyhatalmi jük: az amerikaiak nem is- zatuk alig múlná felül a két- elnök európai utazásával lé- nimbuszára — amelyet De merik el, hogy erről van szó, százmillió halottat. Éppen nyegében beismeri, hogy új Gaulle oly nagy igyekezettel de mi mást jelenthet Nixt>n ezért él lehet képzelni, mi- irányvonalat követ, _ és ezt próbál kikaparni az elmúlt amerikai alelnöknek az a ki- lyen elkeseredetten fogadták akarja megértetni szövetsége- századok pora alól — akkor jelentése, hogy a tárgyalások a bonni kormánykörök a ta- seivel. Természetesen ez a most ez csak megkétszerező- vagy a háború perspektivájá- lálkozók hírét; hiszen az nyil- megjegyzés csupán a dolgok dók, hiszen a franciák nin- ból a tárgyalásokat kell vá- vánvaló, hogy egy ilyen „kis egyik oldalát világítja meg. csenek ott a tárgyalóasztal- lasztani. . csúcstalálkozó” a béke eséMert igaz ugyan, hogy némi- nál, ahol a „két nagy” tár- Az új amerikai irányvonal lyeit növeli és nem a leg módosult az amerikai gyal a világ sorsáról. Ha ed- tehát lényegében az erővi- Schlamm-féle gátlástalan hó- külpolitika: de Eisenhower dig Londonban maguknak tu- sztmyok újraértékelésének ta- hérokét. És nem a Strausso- útját nemcsak ez indokolja, lajdonították a dicsőséget a Iájából indult el. Mint Eisen- két, akik előszót írnak az Jelentős az a tény is, hogy hidegháború felmelegítésére hower elnök sajtóértekezletén háborodott elmeszülea nyugati egység bizony törekvő erőfeszítésekben, közölte az újságírókkal, erről ményekhez. ugyancsak megtépázódott az most bizony Macmillan év- már Dullessel, a nemrég el- Érthető a nyugati zűrzavar utóbbi hónapokban. Az At- eleji moszkvai útja szinte hunyt amerikai külügymi- amikor Franciaországban a lanti Szövetség tagjai maköl- csak diplomáciatörténeti ese- niszterrel, személyes barátiá- hosszú tábornok éppen most csönös gyanakvással figyelik ménnyé kisebbedéit: tehát val is beszélt ég a néhai mi- próbál 15 év késéssel előálü- egymás lépteit, új, ismeret- nem indokolatlanok a-zok a niszter úgy vélte, hogy ennek tott atombombájával bevo len veszélyeket szimatolnak jelentések, amelyek Anglia — a találkozásnak előbb vagy nulni a nagyhatalmak közé. az enyhülés szelében. Egyre féltékenységéről számolnak utóbb meg kell történnie. Bár Ámbár ez a törekvés nyilván, világosabban látható a kü- be. És ehhez aztán lavinaként Dulles a hidegháború prófétá- valóan nevetséges, hiszen az lönböző csoportosulások kör- sorakozik a különböző ki- ja volt, élete utolsó felében óta többezerszer hatalmasabb vonalai és egyre nehezebb sebb államok megannyi' apró már ő is beismerte, hogy ez hidrogénfegyvereket is feha- palástolni a viszályokat problémája, ami már abban a politika revízióra, felülvizs- láltak már — a tábornok nem Eisenhowemak tehát azért is lemérhető, hogy egyre bő- gálásra szorul. mond le tervéről, nyilvánvais Európába kell látogatnia, vü? 32 aTnerikal el™k euró- Érthető hát a zűrzavar mm- ]óan késlelteti a kísérletek hosv meeoróbália ismét ősz- 231 programla: íogadni fogja gaton: érthető az ellentétek ^tiltásáról szóló megegyezés hogy megpróbálja ismét ősz- Spanyolország vezetőit, talál- nyiit felbukkanása akkor m©gkötését. És így sorolhat szehozni a marakodó szövet- kozót kémek a belgák, az amikor Bonn mereven ra- nánk á problémákat tovább, jegeseket: összehozni mégpe- olaszok — és így tovább. gaszkodik ahhoz az irányzat- így kapcsolódik az új dig akkor, amikor ő maga Miért, vajon miért folyik hoz, amelyet már a legerő- irányvonal a régi problémák külön útra lepett és az ősz most ez a diplomáciai csata sebb nyugati hatalom sem 'hal — és ezekkel kell meg folyamán Hruscsowal szemé- a nyugatiak között? A válasz tart elég erősnek: pontossb- birkóznia Eisenhowemek, mi Ívesen készül megvitatni a kézenfekvő: az amerikai el- ban nem tartja masát elég előtt sorkerül a nagy találko nemzetközi élet ma még meg- nők találkozásai Hruscsowal erősnek e politika folytatásé- zóra, amelyet azonban csu oldatlan nagy kérdéseit. Az annak az uj politikai vonal- hoz. Ugyanakkor viszont Eisenhower—Hruscsov talál- nak a realizálódását, meg- Nyugat-Németországban a kozó bejelentése természete- valósulását jelentheti, amely- hadügyminiszter írt előszót sen csak olaj volt a ''űzre. Ha ről Walter Lipmann beszélt, egy bizonyos Schlamm neve- eddig voltak német—angol el- Ez a politikai vonal — ám- zetú őrült könyvéhez, amelv- lentétek, most ehhez a fe- bár az amerikaiak óvakodnak ben azt fejtegeti, hogv mivel szültség új elemei járulnak ezt a kifejezést használni — a Szovjetuniónak vitathatatpán a távolból fognak figyel ni a féltékenykedő és aggódó (már ki hogyan reagál a ilyen tényekre) nyugtalan sző vetségesek. Baraes Dénes melőszövetkezeti Tanács, valamint a MEDOSZ által kitűzött díjak nyerteseinek névsorát, illetve munkáit. A festmények és a grafikai művek közül Kuruez D. István Régi és új aratás című, Szobotka Imre Cséplés Zsennyén című képe nyer’ e a két első díjat, Főnyi Géza Borjúszoptatás és Hock Ferenc Bogdányi kertészet című képe a két második, Bak János Szénabetakaritás a termelőszövetkezetben és Zsátos Gyula Termelőszövetkezeti karám című képe a két harmadik díjat kapta. Aszódi Weil Erzsébet három rézkarcával a negyedik díjat nyerte. A MEDOSZ első, második Á harmadik díjával Kiss Nagy András Ivó paraszt, továbbá Molnár József Szüret és Kajári Gyula Bánfl bácsi című művét jutalmazták. A szobor, kisplasztika és érem kategóriában Szabó ist- ván a mezőgazdasági témájú plakettjeiért és érmeiért, továbbá Kákonyi István a Rizsarató című szobráért kapott első díjat, Simon Ferencnek az Arató, Radó Káról y- nak pedig a Palántaültető című művéért második a díja. Varga Imrének a Magvető című szobráért harmadik, S'/ő- lőssi Endrének pedig a Növendékbika című művéért negyedik díjat adott a Földművelésügyi Minisztérium, illetve a Termelőszövetkezeti Tanács. Pogány ö. Gábor, a Képző- művészeti Szövetség főtitkára, a Magyar Nemzeti Galéria igazgatója a kollektív erőfeszítéssel létrehozott kiállítás művészeti jelentőségét méltatta. A 240 műalkotást bemutató kiállítás az utóbbi 100 év ma<gyar mezőgazdaságát: a falu régi és mai életét, -problémáját és sok-sok új egyéni eszközzel elővülantott sok-sok szépségét tükrözi. Az új kiállítást, amely december 31-ig lesz nyitva, a múzeumot látogató közönség számára szerdán délben nyitják meg. (MTI) Amerikai képviselő Kína ENSZ felvétele mellett Washington (MTI.) Mint az AP jelenti, az Amerikai Képviselőház 268 szavazattal kettő ellenében megerősítette azt az elhatározását, hogy Kína ENSZ tagsága ellen foglal állást. William Meyer képviselő e felháborító határozat ellen felszólalt, s kijelentette, hogy a képviselőház eljárása „szükségtelen, ostoba, elhamarkodott és valószínűleg káros is”. Hangsúlyozta, nem lehet figyelmen kívül hpjy- ni, hogy „a kínai kommunista kormány de facto létezik, akár tetszik ez az amerikaiaknak, akár nem.”- — (MTI.) Magyar-indiai tárgyalások biogáz- gyár ép íí és érői Uj Delhi (MTI). Rónai Sándornak, a Magyar Építésügyi Minisztérium főtisztviselőjének vezetésével jelenleg öttagú magyar küldöttség tartózkodik Uj Delhiben, ahol kedden tárgyalásokat kezdett egy minta-biogázgyár építéséről — jelenti az AP,-------- ^ Me gjelent a Belpolitikai Szemle augusztusi száma Az alkotmány ünnepét Or- tutay Gyula írása méltatja: Az alkotmány évfordulójára címmel. Dr. Zala Júlia a népgazdaság féléves fejlődésének adatait elemzi. Tallós György „A márciusi párthatározat és a külkereskedelem” címmel írt cikket. Dr. Szakosíts D. György iparunk műszaki fejlesztésének ösztönzéséről fejti ki véleményét, Baktai Ferenc „Szürke statisztika” című cikke életszínvonalunk alakulásával foglalkozik. „Tízéves az alkotmány” c. írás 1949. óta elért fejlődésünk főbb mutatóit tartalmazza. Bonn új condor- légiót akar Algériába küldeni ? Berlin (MTI.) Bonni körökből származó értesülések szerint a nyugatnémet kormány fegyveres segítséget akar nyújtani Algériában a francia gyarmatosítóknak. — Amint annakidején Hitler hírhedt condor-légióját küldte a fasiszta Franco tábornok segítségére, úgy most Adenauer akarja egy új „condor-légióval” segíteni De Gaulle-t, az algériai nép elleni imperialista harcában. Schwedtfeger, a bonni vezérkar altábornagya, a napokban feltűnést keltő cikkben hangoztatta, hogy a francia csapatok algériai tapasztalatai a nyugatnémet hadsereg kiképzésénél nagy szerepet játszanak. Az altábornagy maga is résztvett a francia csapatok algériai hadműveleteiben. Speidel volt náci tábornok, a NATO középeurópai szárazföldi csapatainak parancsnoka a közeljövőben látogat el az algériai hadszíntérre. (MTI.) Cáfolnak a tények Moszkva (TASZSZ). A szigetek „a Mariana, a Mar- Krasznaja Zvezda keddi szá- shall és a Karolina-szigetek mában vitába száll Nixon körülbelül három millió amerikai elnökkel. Nixon a négyzetmérföld összterülettel moszkvai televízióban azt bi- az óceán óriási térségeire ter- zonygatta, hogy az Egyesült jednek ki Államok békére törekszik és Nem lehet figyelmen kí- tobbek között kijelentette: vüi hagyni azt a „részletkér- íl’áK1 küzdöttünk két világ- dést” sem, mint a Japán te- náboruban, és nem követel- wiiptét tó-ncvA n;,, ti,, tünk és nem is kaptunk egyet- szi' i„ „„„ . getcsoport egy részének, ezen len acre földet, egyetlen cent belül nirimTsn.i jóvátételt sem”. A cikkíró er- r « “eg8?llá* re a következőket írja: Ni- ^korlatilag az Egye- xonnak ez az állítása ellen- Államok gyarmatává kezik a történelmi tények- v6“°^ftta ezt a területet, kel. Az Egyesült Államok jelenNixon „elfelejti” többek *s megl*zúllva tartja Taj- közt azt a csekélységet, hogy van^> az ősi kínai területet, az Egyesült Államok a má- Az amerikai monopolisták a sodik világháború után el- masodik világháború követ- lenőrzése alá vont körülbelül keztében nem egy, hanem kétezer, hajdan japán man- egymillió acre területet von- dátumos területet képező szi- tak ellenőrzésük alá. És ebbe getet, valamint az Azori- mé£ sem számítottuk bele a szigeteket és néhány más m-ás országokban létesített területet. • amerikai katonai támaszponA gyámsági területként be- tokát — írja befejezésül a kebelezett Csendes-óceáni Krasznaja Zvezda, (MTI)