Szolnok Megyei Néplap, 1959. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-04 / 181. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. augusztus 4. tniútxdik tiá£a Az első ttéfa akkor volt, amikor a szolnoki cukrászok a lottón tizen nyertek egy családi házat. A házat természetesen nem lehet tíz felé osztani, az osztozkodás ilyen formája nem gazdaságos, így elhatározták: felépíttetik és azután áruba bocsájtják. Jelentkezett is rá egy vevő, aki ajánlotta, 160 kemény ezrest hajlandó fizetni a budatétényi házért. Igenám, csakhogy 180 ezerért eladó — mondották a nyertesek s így a ház eladatlan maradt. És itt kezdődött a második tréfa. Jó fülű emberek ugyanis tudomást szereztek aZ előbb említett egyezkedésről és világgá repítették a hírt: 180 ezer forintot kaptak a szerencsések. A hír még nyomtatásban is napvilágot látott. Jogos volt tehát az 'mák nyerő feleségének oíyanirányú felszólalása. mellyel férje 18 ezer forintos részesedése után érdeklődött. És most a tréfa végleges lezárásaként közöljük: illetékesek úgy tájékoztattak bennünket, hogy a ház épül Budatété- nyen, de még nem kelt el, így a 18 ezer forintra még várni kéül egy kicsit.,. A szellem napvilágáért HAT NAPON keresztül közel száz kulturális munkás ült, vitatkozott, előadásokat hallgatott. A hat nap alatt sok fontos kérdésről esett szó és most, hogy a résztvevők visszatértek községeikbe, érdemes néhány gondolatban rögzíteni a tanulságokat és a feladatokat. A tanfolyam pozitív eredménye az volt, hogy szemben az elmúlt évekkel nem az eszmei bizonytalanság, sőt egyes területeken a zűrzavar jellemezte, hanem szilárd eszmei sikon mozgó gyakorlati munka folyt. A számos hozzászólásiből, kicserélt tapasztalatokból bizonyosodott be. hogy a művelődési munka gyakorlati részében már jóval kevesebb a félreesúszás, a helytelen szemlélet, a kispolgári giccsek fel nem ismerése, mint eddig bármikor a felszabadulás óta. A most zárult tanfolyam munkája három igen fontos kérdés köré csooortosul. Az első ezeknek a sorában a munkásosztály kulturális ellátottságának növelése. Ismeretes, hogy a párt művelődés- politikai irányelvei és az ezen alapuló megyei PB-határozat. továbbá a munkásosztály helyzetéről szóló párthatározat felmérte a munkások kulturális helyzetét és a felmérés nyomán fokozott munka indult az üzemek, munkáskerüljetek, munkásoklakta peGondolatok a művelődési otthonvezetők tanfolyamának befejezésekor elláremközségek kulturális tottságának emelésére. A tanfolyamon megállapították, hogy az eddigi bíztató lépések is még csak a kezdetet jelentik. Bíztató kezdeti lépésnek tartották a szolnoki szakszervezeti és állami művelődési otthon ösz- szevonását és hatékonyabbá tételét. Ennek eredményeképpen máris tárgyalások folynak Karcagon az ottani művelődési otthonok egységes!- tésére. Jászberényben már régóta igen szépen együttműködik a városi és a Fémnyomó- és Le- mezárugyár művelődési otthona. Ennek az együttműködésnek a munkásságra nézve máris gyümölcsöző ered ményei vannak. A művelődési otthonok vezetői leszögezték, hogy sokkal Jobb munkát lehet végezni ott, ahol a társadalmi szervezetek vezetői összehangolják a munkájukat a művelődési házzal. * A MÁSODIK tárgyalt kérdéscsoport a termelőszövetkezetek megszilárdítása érdekében végzendő munkát ölelte fel. „Falun nincs ennél fontosabb feladat” hangoztatta az egyik előadó és az e kérdés megoldására elhangzott jó tanácsok, módszerek sokasága, a fokozott érdeklődés bebÍ7onví*ották, hogy művelődési otthonvezetőink valóban szívügyüknek érzik Zola — a Járműjavítóban — Az üzemi könyvterjesztés tapasztalataiból — Csendes, csaknem kihalt a vidék, amikor ezen a szombat délutánon végigsétálunk a szolnoki Körösi-úton. Az utcán csupán néhány járókelő siet dolgára. A gyárnegyed mintha most pihenné ki az elmúlt heti fáradalmakat, hogy erőt gyűjtsön a következőre. Bent a Járműjavító Szak- szervezeti Művelődési Otthonában pezsgő élet folyik. A könyvtárban sokan állnak a pult előtt. Nagyobb részt az üzem dolgozói; könyvet cserélnek, hogy legyen mit olvasni a hétvégi pihenő idején. A pult mögött Cseh Gyu- láné könyvtáros igyekszik eleget tenni a különböző kívánságoknak; átveszi a kiolvasott könyveket, majd újabbakat ajánl. S amíg az érdeklődő a kötetek között válogat, a könyvtáros máris a következő kölcsönzőhöz fordul, mert a délután folyamán még sokan akarnak cseléin!. Hamar megtalálja a kívánt könyvet. — Látszik, nagy a gyakorlata, hiszen több mint hat éve végzi már ezt a szép és nemes munkát: v művelődési otthonban. Csehné azonban nemcsak gyakorlott könyvtáros, hanem jó üzemi könyvterjesztő is, mert a dolgozók szép számmal vásárolnak új könyveket. i Az üzem több mint két és félezer dologzó ja közül számosán szeretik a jó könyvet. A legutóbbi könyvhét alkalmával például csaknem 11 ezer forint értékű könyvet vásároltak az üzem bejáratánál elhelyezett könyvsá- • or ban. Sok dolgozónak már több kötetes kis házikönyvtára is van odahaza. A kartonok sokmindent elárulnak. Megmutatják azt is. kJ menynyit vásárolt az elmúlt hónapban. A legjobb vásárlók özött találjuk Szentesi Győzőt, a VII. osztály lakatosát, aki a szépirodalmi. könyvek mellett a műszakiakat is szereti. Simon István esztergályos. Molnár Sándor hegesztő, Kubik Imre fiatal lakatos, Kelemen József villanyszerelő, Mátyás Jánosné konyhai alkalmazott és még sorolhatnánk tovább azoknak a neveit, akik havonta rends^-r^sen vásárolnak könyvet az üzemi bizományostól. Vigh János villanyhegesztő például már több mint tíz éve nemcsak rendszeres látogatója a könyvtárnak, hanem az egyik legjobb vásárló is. A vásárlók részére természetesen kedvezményt is biztosít az Üzemi Könyvterjesztő vállalat. Az érdeklődők a kedvezmény alapján két-háromhavi részletre is vásárolhatnak új könyveket. A kartonok azt Is elárul- iák, hogy milyen könyveket vásárolnak leginkább a dolgozók. A legnagyobb érdeklődés a szépirodalmi művek iránt mutatkozik meg. Külföldi és magyar írók, klaszikusok és modemek egyaránt nagy népszerűségnek örvendenek. Sokan szeretik a klasszikusokat. Tolsztoj: Háború és béke című műve, Gorkij: Az anya, Solohov: Csendes Don című munkái, valamint Zola, Ba'zac, Thomas ftfann és Jack London műveit szép számban vásárolják. A magyar írók közül Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond művei, Gárdonyi Géza, Kosztolányi Dezső és Tersánszki J. Jenő kötete' a legkeresettebbek. Sokan szeretik az útleírásokat is, amelyből sajnos, aránylag keveset kapnak a terjesztők. A két csehszlovák kutató, Hanselka és Zigmund Afrika című útleírását például utolsó példányig megvásárolták. Igen örvendetes tény, hogy a nagyüzem dolgozói a versek iránt is nagy érdeklődést tanúsítanak. Számosán vásárolják József Attila, Puskin. Ady. Petőfi, Tóth Árpád és Schiller műveit és többen kérik a legújabb költők versesköteteit is. Nagy az érdeklődés a műszaki könyvek iránt is. Asztalosok. kárpitosok, lakatosok, mérlegszerelők, fényezők és kazánkovácsok keresik naponta a szakmai könyveket a bizományosnál. Műszaki könyvtár ugyan van az üzem területén, de a rendelkezésre álló könwállománv nemcsak szűknek, hanem elavultnak is bizonyul. Egves szakmákhoz — mint például a motorszerelés — még ugvan lehet kapni könyveket, de a többi műszaki könyvekben bizonv hiány mutatkozik np<mpcqV a V<j. nem az eladóknál is. S az üzemi Könyvterjesztő Vállalat sem tudja kielégíteni az egyre növekvő igényeket. — Ennek oka, hogy ők sem kapnak elegendő számú műszaki könyvet. Hasznos lenne, ha a kiadóink is foglalkoznának ezzel a kérdéssel, mert úgy érezzük, hogy a megfelelő számú és színvonalú műszaki könyvek biztosítása feltétlenül szükséges a munkások szakmai továbbképzéséhez. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nagy az érdeklődés az üzemben a jó könyvek iránt. S az Üzemi Könyv- terjesztő Vállalat is mindent megtesz azért, hogy minél jobban kielégítse a megrendeléseket. Most már csak az a fontos, hogy minél több, újabb műszaki könyvet biztosítsa lak megyénknek.— Ehhez azonban a kiadók- és az elosztó-szervek segítsége szükséges. — cselényl — 11111 mi 1111111 m m m m 1111 i i M i m m M H i m 1111 u h Határidő előtt adjál át az új iskolákat Megyénkben az Idén, nem számolva a jászberényi négy- tantermes iskolát, kilenc helyen építenek többmillió forintos költséggel iskolát. Uj iskolát kap többek között Tiszaroff, Cserkeszöl- lő, Szajol. Jászágó, Fegyvernek. Az építők a termelőszövetkezeti építkezések gyors ütemének ellenére is jó munkát végeznek az iskola építkezéseken. Minden jel arra mutat, hogy határidő előtt át tudják adni rendeltetésüknek az új iskolákat. Az első határidő előtti átadás már meg is történt. A múlt hét végén avatták a község lakóinak megelégedésére, 18 nappal a határidő előtt Jászágón a körülbelül 600 ezer forintos költséggel épült új kéttantermes, nevelői lakásos oktatási Intézményt Hamarosan sor kerül a szalo- li négytantermes iskola átadására is. Szeptemberben egvébként minden új tanteremben beindulhat az oktatás, csupán a jászberényi Iskolában nem ametvnek átadás* ha't-*deje az esztendő utolsó napja. adások, a művészeti csoportok, könyvtárak a maguk sajátos eszközeivel. A harmadik jelentős feladat a hazánk felszabadulásának 15. évfordulójára való kulturális felkészülés. Az ez- évben is szép sikerrel megrendezett seregszemlét jövőre kiszélesítik. A művelődési otthonok művészeti csoportjai mellett fokozott szerepet kapnak a legtöbb helyen most létesítendő önálló tsz kultúr- osoportok. Ez természetesen nem jelenti a művelődési munka szétforgácsolását, hanem azt, hogy a művelődési otthonok ezentúl fokozottabban támaszkodnak majd a termelőszövetkezetek fiataljainak öntevékeny művelődési munkájára és tanácsokkal, ahol mód van rá anyagilag is segítik ezeket a csoportokat. A 15 ÉVES ünnepségek legszebb eredménye a parasztfiatalság fokozottabb bekapcsolása les2 a kultúra áramába. Jó példák már akadnak erre, így Karcagon, vagy a mezőtúri Bercsényi Tsz-ben, amelynek fiataljai jutalmat is kaptak a tsz-ben szervezett kitűnő kulturális munkáért. A feladatok, ahogy mondani szokás — egész embert kívánnak. A tanfolyam megmutatta: a művelődésügy dolgozói, túlnyomó többségükben érzik is felelősségüket. Lelkesen, bátran végzik munkájukat. Azonban sikert csakis akkor érhetnek el, ha az állami szervek, a társadalmi szervezetek és elsősorban maga a helyi pártszervezet nem afféle kényszerű mellékfeladatnak tekinti a kultúr- forradalmat. Csak az összefogott tervszerű erőfeszítések ragyogtathatják fel a szellem napvilágát. Hernádi Tibor- BŰNVÁDI eljárást Indít a rendőrség Bíró Lajos mezőtúri lakos ellen, aki Mezőtúr belterületén, annak ellenére, hogy gépkocsivezető, ittas állapotban motorkerékpározott. — KIRÁNDULÖVONATOT indít augusztus 23-án az IBUSZ szolnoki irodája Miskolcra. A részvevők megtekintik Miskolcot és környékét, kirándulhatnak Lillafüredre, strandolhatnak Tapolcán. Részvételi díj: 36.60 forint; jelentkezni lehet augusztus 19-ig az IBUSZ szolnoki irodájában. — EDDIG MEGYÉNKBŐL mintegy kétezren tekintették meg a Szegedi Szabadtéri Játékokat. — ÖSZTÖNDÍJ alapot létesített fiatal tagjai részére a mezőtúri Béke Tsz. Az ötezer forintos alapból azokat támogatják, akik egyetemi vagy főiskolai tanulmányaik befejezése után a termelőszövetkezetben akarnak dől gozni. — MEGYÉNKBŐL négj művészeti csoportot — énekkart és táncegyüttest — tüntettek ki a Magyar Szovjet Baráti Társaság aranykoszo rús jelvényével. — VEZETŐI IGAZOLVÁNY nélkül motorkerékpározott Mezőtúr belterületén Molnár János, Kovács Sándor mezőtúri lakos motorkerékpárjával. Mivel meg nem engedett sebességgel vezetett a menetirányszerlnti baloldalon nekihajtott a kerékvető kőnek. Molnárt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. UJ szuoer Nova esi Has A kaliforniai Maunt-Palomar csillagvizsgáló közlése szerint Hanuson főcsillagász felfedezte, hogy a NGG 7331 spírálköd egyik óriáscsillaga százezerszeres fényerővel világít. A tudós szerint óriási robbanás hevítette fel az Izzó csillagot, aminek következtében az égitest 200—300- szoroslra nőtt meg. Valamikor a Nova és Su- per-Nová csillagok felfedezése nagy esemény volt, ma Vfí szont, amikor az eget állandóan fényképezik, új csillag már nem jelent szenzációt. Az „új” csillagok felfedezése, amit rendkívül erős fényvillanás kisér, a tudomány szempontjából mégis érdekes, mert a csillag fejlődési szakaszai megmutatják, ml lehet majdan Napunk sorsa is. A fényvillanások okai a csillagok belsejében történő atomrobbanások, amelyek felszakítják a csillagok külső burkolatát és felszabadítják a csillag belsejében lévő óriási energiákat. A Földre rendkívül veszélyes lenne, ha ilyen katasztrófa naprendszerünk közelében történnék. KAPÁSBÓL „SZÜLETETI” a szenttamási ötös találat Amikor a jelentések beszámoltak a magyar lottó történetében egyelőre egyedülálló két ötös találatról, még senki sem gondolta, hogy az egyik megyénkbe jutott. Ma már azonban tudjuk s gratulálhatunk is a boldog nyertesiek, Ángyán Györgynek, a szenttamási Állami Gazdaság rakodómunkásának. öt a feltehetően óbudai másik nyerőtől eltérően nem volt nehéz megtalálni. mert címét feltüntette a lottószelvényen. S ami mégis nehezítette a találkozást: még az állami gazdaságtól is elég távol lakik, a törökszentmiklósi és a kétpói határ m^iyén, egy múlt században épült rozoga házikóban. Es a másik nehézség• a nyertes süketnéma. A beszélgetésnek azonban így sem wlt akadálya, hiszen felesége, mint jó anya, érti mit akar mondani férje. Egy egy jel után. az örömtől mosolyogva fordítja laikus számára is érthetővé Ángyán György mondanivalóját. Ez bontakozik ki belőle: —Évek óta lottózunk. Már többször abba is hagytuk mert az egy árva kettesen felül még nem értünk el találatot. Egy éve azonban hétről hétre mindig megjátsszak a magunk számait. Egyik héten így, a másikon amúgy. Szóval, nem követtek semmiféle rendszert. Azaz mégis, mert a nyerő héten is hírom szelvényt vásároltak. Az első kettőt a család adatai alapján töltötték ki. Nem kellett sokait gondolkodni. A család hattagú: az apa, a feleség a két kis csöppség és a két öregszülő, az asszony szülei. — És a harmadik? — Azt az én javaslatomra .kapásból” töltöttük ki — meséli még mindig az öröm hatása alatt Angyánné. — Én diktáltam a számokat és a férjem írta. Úgylátszik, a szerencse rám hallgatott.,, Méghozzá alaposam figyelembe vette Fortuna. Án- 7yánné tippjeit. Ugyanis nem kevesebb, mint 652 ezer forint nyeremény jut az örök emlékbe helyezésre kerülő D 7 892 505 számú szelvényre S bizony az ilyen nagy pénzhez nem szokott családnak első hallásra jócskán gondot okozott, mire fordítsák. — Elsősorban is — tolmácsolja férje szavait az asszony — itt hagyjuk a régi házat. Újat veszünk helyette, hogy hol, még nem tudjuk. Annyi azonban már bizonyos, hogy olyat, amelyikben kényelmesen elférünk hatan. És persze, az új házba új bútor is kell... — Azt is veszünk — meséli vidáman Angyánné — és ruhát. — Kicsit heecelődve néz az urára, amint mondja: — .4 legújabb divat szerint öltözködik fel az egész család. Ezzel azonban nem értek még a nagy összeg végére, hiszen 652 ezer forint tengernyi pénz. Mi lesz a többivel? — Erre is gondoltunk — válaszolnak. — Férjem továbbra is dolgozik az állami gazdaságban. Most már azonban kiegészítője is lesz a keresetének. Ugyanis az OTP szakemberének javaslatára körülbelül 300 ezer forintot a takarékba teszünk tartós betétként. Az összeg wtfi havonta 1200 forint körüli kamatot kapunk s ez sokat lendít majd rajtunk. *— nagy -4