Szolnok Megyei Néplap, 1959. július (10. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-02 / 153. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 195«. Július 2. Összeült az elnökválasztó szövetségi gyűlés Berlin (MTI), A DP A jelentése szerint szerdán délelőtt Nyugat-Berlinben összeültek az elnökválasztó szövetségi gyűlés tagjai, hogy megválasszák Nyugat-Német- ország új elnökét. A testület ülését Gersten- maier, a nyugatnémet parlament elnöke nyitotta meg. Bejelentette, hogy a testület nyugat-berlini tagjai is ugyanolyan szavazati joggal rendelkeznek, mint a többiek, mert a nyugatnémet alkotmány Nyugat-Berlinit a Német Szövetségi Köztársaság részének tefcmtb Angol-lrancia incidens Párizs (MTI). A hír, hogy az Angol Alsóház több tagjának részvételével bizottság alakult — Algériáért, nagy felháborodást keltett a francia parlament jobboldali köreiben. A válasz nem késett soká: Bemard Lafay szenátor levelet írt a szenátus és a nemzetgyűlés francia—angol baráti csoportjának elnökéhez, ■ követelte, tiltakozzanak az angol alsóházi tagok kezdeményezése ellen, amely „tűiihetetiein beavatkozás Franciaország belügyeibe”. La Malen« degauUeista képviselő ennél is tovább ment: „ad end bizottságot” alakított A bizottságnak máris 90 képviselő a tagja. Célja az adeni helyzetnek, valamint azoknak az intézkedéseknek a tanulmányozása, amelyek biztosíthatják e területen a demokratikus, szabadságjogokat Francia baloldali körökben minderre azt mondják: legjobb lenne, ka kí-kí maga portája előtt söpörne. (MTI) Megindul a pártmunkások könyvtára sorozat A Kossuth Könyvkiadó a harmad ik' negyedévben értéKeresfeedelml egyezmény Nagy- brltannla és lugo- szlávia közöd Hosszabb tárgyalások után Belgrádban aláírták a Jugoszlávia és Nagy-Britannia közötti új kereskedelmi egyezményt, amely Július l-től kezdve egy évre szabályozza a két ország közötti árucsereforgalmat. Az erről kiadott közlemény kiemeli, hogy a tárgyaló felek megiüapitották, hogy a két ország közötti áruforgalom állandóan növekedik, de megvannak a reális lehetőségei további kiszélesítésének él fejlesztésének. (Tsnjug). t% Szaporodnak a nyomortanyák New-yorkban Hivatalos amerikai statisztikai adatok szerint New York városában egyre szaporodnak a nyomortanyák és egyre sűrűbb a lakosság azokban a külvárosokban, ahol a nyomortanyák terpeszkednek. Míg a város belsejében 1950 óta állandóan csökken a lakosság száma, a nyomortanyákon élők száma 899.000- ről 1,132.000-ra emelkedett. A statisztika szerint évente 11.000 lakás megy tőnkre és válik nyomortanyává, a pusztuló, emberek számára lakhatatlanná vált épületeknek pedig legfeljebb a felét állítják helyre, vagy építik újjá. Chilében mozgalom indád az olajipar megvédésére Chiléből érkezett Jelentések A szovjet népgazdasági kiállítás érdekessége : a robotember kőzlik, hogy Santiagoban nemzeti bizottság alakult az olajipar megvédésére az amerikai monopoltőke behatolásával szem- be el. A* egyetemi hallgatók 24 órás sztrájkkal tiltakoztak az ellen, hogy külföldi tőkéseknek olaj koncessziókat adjanak. Az olajipar megvédésére indított mozgalomból különböző politikai pártok le csatlakoztak. (DJ A szovjet népgazdasági kiállítás temérdek érdekessége közül a legnagyobb meglepetést a villamosítási pavilon bejáratánál egy kis házikó okozza. Amikor a közelben összeverődik a tömeg, egy- szercsak kitárul a házikó ajtaja és kimért, nyugodt léptekkel feiballag egy ezüstösen csillogó alak. Teljes öltözékében búvárra, vagy középkori lovagra hasonlít. — Jó egészséget, ehzlársdk »■■nsr -—■ ■■■ Iraki lap leleplezi az amerikai segélyt Az Ittihad As Saab című iraki lap „Negyedik pont az amerikai expamzionista tervek szolgálatában” címmel cikket közöl, amelyben leleplezi a fejletlenebb országoknak nyújtott úgynevezett amerikai segélyt. Az Egyesült Államok a gazdasági „segély” leple alatt jobbágyi feltételekkel katonai segélyt erőszakol a legfejletlenebb országokra *- írja a lap. Sok országot saját tapasztalata győzött meg a Tru- man-terv 4-ilk pontja alapján nyújtott amerikai „segély* imperialista jellegéről. — Az Egyesült Államok, önző céljait követve, arra használja fel az egyezményt, hogy annak 4-ik pontja alapján gazdaságilag és politikailag leigázza ezeket az országokat» behatoljon állami intézményeibe és nemzetgazdaságuk különböző ágaiba — írja az Ittihad As Saab. (TASZSZ). mmiinimiimiiiiiiiiiimiHimiiHiiiiiHiimmniiiiHimiiuiiiimiiimiiiiiiiiiiiiiimiuiM — mondja. — Engedjék meg, hogy bemutakozzam. Én va- gyak a villamos robotember. Életemet a cskálovi ifjú technikusoknak köszönhetem. Azt kérdezik, miért nem tartózkodom Óikkor az ifjú technikusok pavilonjában? Egyszerű a vdUtsz. Testalkatom, szervezetem jelépítése igen érdekes, ezért hát meghívtak a vWamoaítást pavilonba. — Lehetetlen, hogy ez a „szörnyeteg” járni éa beszélni tudjon — jegyezték meg egyesek. — Biztosan elbújtattak benna valakit — Tévedés — válaszolt a robotember. — Nézzék csak meg, milyen izmos vagyok. Tíz villanymotor energiája feszül bennem. Véredények helyett vezetékeik hálózzák be tagjaimat áztam lüktet bennük. Hogy van-e szívem? Hogyne lenne. Nézzék csak ezeket az akkumulátorokat, amelyeket a cipőmbe rejtettek. Rendszerint azt mondják az olyan embernek, akinek nincs helyén a szíve, hogy inába szállt a bátorsága. De ne gondolják, hogy gyáva vagyok. Ha kell, odaznegyek a ni, szócsatát vívni, amikor öt hangszóróm van. Egy szem- pillantás alatt mindent emlékezetembe vések, amit csak hallok — beszédet vagy zenét. S ha egyszer elolvastam a leckét, bármikor fel tudom mondani. Jó szolgálatot tesz a testemben elrejtett magnetofon. Amikor pedig saját tudásom már nem elegendő ahhoz, hogy helyes választ adjak, akkor megalkotóim — Zsenja Jefanov, Jura Masta- kov és társai — kisegítenek a bajtól. Rádión „súgják” a feleletei A kiállítás látogatóinak sok mindenről beszámol a villamos robotember. Elmondja, hogy az első modell készítői — Vitalij Davidov, Jurij And- rejev és sokan mások — már a műszaki főiskolán tanulnak. Az elektro- és rádiótechnika fejlődésével a robotember is sokkal „okosabb” lett, mozgékonyabbá, beszédesebbé, könnyedebbé váll Megjavult a látása és a hallása. A nehézkes rádiólámpák helyett félvezető kristályok dolgoznak benne. A robotember ma már három rádiókészülékem veszi a paranRostockban befejeződött a balti országok munkásértekezlete Rostock (ADN). Kedden Rostockban befejeződött a balti országok és Norvégia munkásértekezlete. Az értekezleten több okmányt elfogadtak. A balti államok és Norvégia szervezett dolgozódhoz intézett félhívás követeli, létesítsenek atomfegyver-mentes övezetet éa kössenek megnemtámadási szerződést a Ba/lti-tenger térségében, vegyék fel a diplomáciai kapcsolatokat a Német Demokratikus Köztársasággal, szüntessék meg a kereskedelmet gátló akadályokat éa könnyítsék meg a balti országok közötti utazásokat. halált sugárzó reaktorhoz, a tüzet okádó kemencéhez, behatolok « gázzal telített helyiségbe, amire egyetlen halandó ember m szánná rá magát. ■— Fülem is van — Itt ez a mikrofon. S a hangom! Ki merne vélem vitába elegyedcsokat, ezért képes egyszerre járni, beszélni, gesztikulálni. —■ Tessék, fáradjanak a pavilonba — hívja kedves hangon a látogatókat a robotember. —< Meglátják, milyen eredményeket ért el a szovjet nép az ország vtUa- mosításában. Lemondott Fokozódik az amerikaellenesség Japánban kés vállalkozást indít útjára: megkezdi a pártmunkások könyvtára sorozat köteteinek közreadását. A sorozat célja az, hogy a pártmunkások rendszeresen hozzájussanak a munkájukhoz szükséges politikai kiadványokhoz, továbbá a magyar és a világirodalom kiváló alkotásaihoz. A tervék szerint a sorozat szeptember közepén indul, s ettől kezdve négy-öt éven át kéthetenként bocsátanak ki egy- egy kötetet. A pártmunkások könyvtárának kötetei a könyvesboltokban nem kerülnék forgalomba, (MTI). Takió (MTI). Az okinavai repülőszerencsiétlenség miatt a Japán Szocialista Párt parlamenti csoportja elhatározta, interpellációban követeli a kormánytól, tegyen intézkedéseket, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő hasonló esetek — jelenti a TASZSZ. — Mint ismeretes, OkLnava szigetére amerikai lökhajtá- sos vadászgép zuhant s emiatt több ember meghalt és megsebesült, több lakóház leégett. A szerencsétlenség újból bebizonyította, milyen veszélyt Jelentenek a japán népre u amerikai támaszpontok. — Eljött az ideje — mondotta Cueura, a Japán Békebizottság tagja a TASZSZ tudósítójának —, hogy a kormány követelje az amerikai csapatok haladéktalan kivonását, lemondjon a nukleáris fegyverkezési tervekről, megszüntesse a japán területen levő amerikai támaszpontokat (MTI) Az értekezlet a genfi külügyminiszteri konferencia résztvevőihez intézett levelében hangoztatja, hogy támogatja a Szovjetunió és az NDK javaslatait. Karlsrnheban építik Nyugaf-Némefország legnagyobb alom« kutató Intézetét A bonni kormány és Baden — Württemberg kormánya szerződést kötött; — amelynek értelmében 80 millió márka költséggel Karls- ruheban megépítik Nyugat- Németország legnagyobb atomkutató intézetét (AP). az argentínai hadügyminiszter — Ideiglenes kormányt alakított egy felkelő csoport Buenos Aires |MTI)j Az AP és az AFP jelentése szerint Hector Solanas Pacheco tábornok, argentin hadügyminiszter én Rosendo Fraga tábornok, hadügyi államtitkár kedden lemondott) Kedden este, röviddel a két tábornok lemondásának bejelentése után, verető katonai parancsnokok értekezletet tartottak a hadügyminisztérium épületében. Az AP jelenti, hogy még kedden este Eduardo lam- bardá tábornokot nevezték ki az argentínai hadsereg főparancsnokává East a kinevezést Solanas Pacheco tábornok, a távozó hadügyminiszter jelentette bej Hír szerint a hadügyminisztérium épületében tartott későesti értekezleten nem tudtak megegyezni Pacheco utódjának személyéről. Miközben Buenos Airesben a katonai vezető körök értekezletet tartottak, ez a bír terjedt ei, hogy Corrientes tartomány északi vidékén Cucuzu Cuatia helyőrsége fellázadt és ideiglenes kormányt alakított. ....................... Me gfékezett ár NÉHÁNY NAPJA elszoruló szívvel olvastam a hírt: Dél-Kínában megáradt a Gyöngy folyó. A szűkszavú jelentéi a maga hűvös, tárgyilagos módján beszámolt arról, hogy ha nem sikerül megfékezni, a század legnagyobb árvize fenyeget. Nem sokat tudok a kínai árvizekről, — amiről hallottam, az szörnyű. A kínai viz- özönöket nem lehet az európai árakhoz hasonlítani: ott nem arról van szó, hogy egy folyó nem fér el medrében és kilép belőle Nem. A folyamok (egyszerűen új utat vágnak maguknak. A Hoang-ho például két és félezer évvel ezelőtt egészen másutt, mai torkolatától többszáz kilométernyire folyt a tengerbe. Szinte minden évszázadban megváltoztatta medrét. 1852-ig délkeletnek folyt, hatalmas töltések szegélyezték, torkolatánál élénk forgalmat és kereskedelmet találtak egy követség tagjai, akik a Nagy Csatornán Peking felé utaztak. Aztán jött a borzalmas víztömeg, a folyam észak felé vette útját, de nem volt rendes medre még 16 év múlva sem; úgy kóválygott szerte a lapályokon árkok, patakok medreit töltve meg. Csupán a múlt században az 1887 évi gátszakadás alkalmával 1,942.400 hektár termőföld teljesen elpusztult, 3 millió pedig sokat szenvedett. De hát a föld. ». Mit is jelent a föld? Az emberekről beszéljünk! Minden egyes ilyen katasztrófa emberéletek millióit követelte áldozatul, akár a Hoang-ho öntött ki, akár a Jangce, akár a Gyöngy folyó. És az emberek tehetetlenek volltak: ott kellett élniök a folyó mellett, mert csak ott adta meg a föld a rizst, a termést, az életet. Az ő megélhetésüket vitte el a víz szinte év- ről-évre. 1884-ben, 85-ben és 86-ban összesen huszonegyszer szakadt el a gát, csak ekkor még sikerült megmenteni a földeket. A XX. században pedig ismét újabb, még szörnyűbb csapások zúdultak a kínai népre. A víz, a megfékezhetetlen víz uralkodott szinte egy ország felett Pedig a folyók mentén már évezredes hagyománya volt az öntözéses gazdálkodásnak, a régi kínai császárok hatalmas öntöző- és gátrendszereket építettek a milliók rabszolgamunkájával; de aztán jött egy minden eddiginél nagyobb esőzés, vagy pedig jöttek a tatárok és az elnéptelenedett, őrizetlen gátakat ismét elsodorta a víz« Évezredeken át mindig így volt. A kínaiak verejtékezve művelték parányi földjeiket, milliónyi és milliónyi ember egymás mellett, de mégis f( szigetelve, tehetetlenül kiszolgáltatva az elemek háborgásának. Pár napja olvastam a hírt az áradásról, a megdühödött Gyöngy folyóról. De ugyanakkor azt is elmondotta a jelentés, hogy négy millió ember dolgozik a folyó mentén, hatezer kilométer hosz- szúságban építenek gátakat, ott vannak a katonák, ott vannak az összes mozgósítható erők. Négy millió ember: szinte nem is lehet elképzelni. Majdnem fele Magyarország lakosságának. De ez nem is jó hasonlat: hiszen ez a szám négymillió erős férfit jelöl. ENNYIEN DOLGOZNAK ott még ma is. A víz szintje 3 méterrel volt magasabb a szokott árszintnél, más már régen feladta volna a harcot és menekült volna minél messzebb, minél távolabb: a négy millió kínai ember most ott maradt á gátakon és a legmodernebb technika és a legeslegrégibb földhordó kosarak segítségével vette fel a harcot az elemekkel. Ilyen a mai Kína: a népi Kína: ősrégi szerszámok, — korszerű gépek egymás mellett — és mindenütt fiatal, erős szív. Néhány éve ilyenmére+ű természeti csapás esetén nem Találkozó a szolnoki Járműjavítóban Hétfőn délelőtt szovjet katonák látogattak el s szolnoki Járműjavítóba. A vendégek megtekintették az üzemet és baráti beszélgetést folytattak ez üzem dolgozóival. A szovjet katonákat az üzem dolgozói látták vendégük lett volna semmiféle ment ség. Mert hiába épült fe megfeszített robotmunkával ; kínai fal, ez a páratlan alkotás — akkor és ott nerr volt az emberek ellensége a; idő. De most nem volt móc tétovázásra. A kínai nép évezredeken át türelmes vol és nyugodt) Sztoikus bölcsei tanították olyan életeivel alapján, mint például: tenn — cselekvés nélkül. A kína ember szemlélődött és a sor: csapásaként vette tudomásul azt, hogy nincsen meg s betevő marék rizse, hogy i víz elsodorja a házát, bog; éhenhah Néhány éve született csal meg az a Kína, amelyik mosi szembeszáll az elemekkel Azok állnak a gátakon, akii legyőzték az útjukba szegüli emberi hatalmakat, akik kisöpörték Csang Kai-seket és az amerikai hódítókat, azok az embe rek, akik nekifogtak a mindennél nagyobb — eddig páratlan hidak, gátak, öntözőberendezések megépítésének: ók állnak ott, s a nép, amely követi őketj NEM ENGEDIK MÄR, hogy a szeszélyes természet, a vad elem elvegye tőlük munkájuk gyümölcsét. Erősebbek a fékevesztett Gyöngy folyónál. Most érkezett a hír: a főveszély elmúlt, a vízállás 47 centiméterrel csökkent. A kínai ember megfékezte az árt. Baracs Dénes Hétfőn este a párizsi lapok közül a France Soir öles főcimmel közölte, hogy a kormány engedélyezi a bérek kisebb emelését. A Deb- ré-kormány kedden cáfolatot tett közzé, amely szerint szó sincs a bérek általános emeléséről. A kormányhoz közelálló lap híre nyilvánvalóan csak azt a célt szolgálta, hogy zavart keltsen a bér- követelésekkel fellépő dolgozók között. Újabb hírek arról szóltak, hogy a kormány a havi fizetés negyed- évenkinti 0.75 százalékos emelését hajlandó engedélyezni, az emelés tehát éven- kint háromszázalék lenne, de ezt a hírt is megcáfolták. A francia dolgozók bérkövetelései továbbra is napirenden vannak« Az ipari árak fokozatos emelkedése egyre időszerűbbé teszi a bérköveteléseket Az ipari árak fél év alatt 8.3 százalékkal emelkedtek. A kapitalista vállalatok ugyanakkor egymás után hozzák nyilvánosságra múlt évi üzleti eredményeiket A 16 legnagyobb francia kereskedelmi és ipari társaság az elmúlt évet 46 milliárd frank nyereséggel zártaj A bérharc helyenklnt eredményeket is hoz. Toulon városában a helyi közlekedési társaság dolgozói, akik két héten belül két ízben 24 órára leállították a városban közlekedő autóbuszokat éa trolibuszokat 3 százalékos béremelést harcoltak kh — (MTI). [Nem lesz általános béremelés \ Franciaországban [ Tovább tart a bérharc