Szolnok Megyei Néplap, 1959. július (10. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-08 / 158. szám

gl LAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK (SZOLNOK MEGYEI a megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja X. évfolyam, 158. szám. Ara 50 fillér 1959. július 8. szerda. Kerület ahol barátaink élnek Lag«I előtt a tótkéri népfrontkőrbeu Szaporodott közúti balesetek szama Munkások ezrei követelik Manolisz Glezosz szabadon bocsátását Tiltakozó rüpgyűlések a megyei üzemekben Péntek estig ' két tsz-ben befejezik az aratást Kitűnő eredmények a Cibakházi Gépállomáson Nemrég került nyilvános­ságra, hogy az athéni kato­nai bíróságon július 9-re tűz­ték Manolisz Glezosz görög hazafi, az EDA egyik leg­népszerűbb vezetőjének pro­vokációs perét. Kémkedéssel gyanúsítják az Akropolisz hősét, aki azzal, hogy 1941 május 31-én letépte a német zászlót, jelt adott az ellen­állási mozgalom fellángolá­sára. Hazaárulással vádolják azt, aki 38 éves kora ellenére már tizenhárom évet töltött a német fasiszták és a gö­rög uralkodó osztály börtö­neiben, mert felemelte sza­vát a görög nép elnyomása és kizsákmányolása ellen, a nemzeti függetlenségért A nyilvánvalóan koholt vád és Glezosz üldözése az egész haladó világ tiltakozá­sával találkozik. Táviratok ezreiben követelik a dolgo­zók: bocsássák szabadon Ma­nolisz Glezoszt, szüntessék be az ellene indított üldözési hadjáratot, ne állítsák a 375-ös különleges törvény alapján olyan katonai bíró­ság elé, amelyik megfelleb­bezhetetlen halálos ítéletet hozhat. Megyénk üzemeinek mun­kásai is csatlakoznak a til­takozókhoz. Röpgyűléseken emelik fel szavukat Glezosz mellett. Táviratokat külde­nek a Külügyminisztériumba és a görög követségre továb­münkben, a szolnoki Jármű­javítóban tegnap nyolc röp- gyűlésen találkoztak a dol­gozók Az üzem békebizott­sági titkárainak rövid ismer­tetése után közel 3 ezer mun­kás nyilvánította ki vélemé­nyét a adott hangot aláírá­sával követelésének: Szün­tessék be a koholt vád alap­ján megrendezésre kerülő előtt a központ, tegnap az I-es. IV-es és V-ös építés- vezetőségek munkahelyein tartottak ropgyű Léseket — A röpgyűléseken elhangzottak alapján tiltakozó táviratot juttattak el a görög követ­ségre. Törökszentmiklós legna­gyobb üzemében, a Mezőgaz­dasági Gépgyárban is tegnap tartottak röpgyűlést. A gyár dolgozói táviratukban többek között ezeket írták: „Tudjuk, hogy a görög kormány terv­be vett intézkedése a görög és a nemzetközi proletariátus ellen irányul”. Majd így fe­jezik be: „Meg kell menteni Manolisa: Glezoszt a hóhér- kézből”. Már több cikkben foglal­koztunk lapunk hasábjain a szövetkezeti lakóházépítéssel. Most a tervezés stádiumából átléptünk a megvalósítás idő­szakába: Szolnokon megkez­dődnek a szövetkezeti la­kóházak építkezési munkála­taid A megyei tanács és az ille­tékes szervek a Bálvány utcában, a Belo­iannisz út és a József At­tila út közötti részen jelöl­ték ki az új szövetkezeti lakóházak helyét. A szövetkezeti lakóházak-1 ban elsősorban fizikai mun­kások, papírgyári, vasutas, •— stb. dolgozók kapnak lakást.1 Mint ismeretes, a szövetkeze­Gyakorlafl tanácsok t er melőszö vetkezeti vezetőknek A Mezőgazdasági Kiadó figyelembevéve a termelő­szövetkezeti mozgalom nagy­arányú fellendülését, az év elején módosította program­ját és fokozott segítséget ad a közös gazdaságoknak az eredményes munkához. Kü­lön gondoltak arra a kiadó vezetői, hogy az Idén alakult fiatal termelőszövetkezetek megfelelő gzakkönyvekhez jussanak. A napokban Jelent meg Gyakorlati tanácsok mező- gazdasági termelőszövetkezeti vezetőknek címmel Fejér Fe­renc gazdasági tanár könyve. Nagyon keresett kiadvány a munkaegység-könyv. Elő­ször tízezer, majd húszezer példányban jelent meg, leg­utóbb pedig már negyven­ezret nyomtak belőle. Napjainkban nagyon Idő­szerű Kappéter Iván: Tudni­valók a mezőgazdasági épít­kezésről című könyve. (MTI) Az új épületekben egy szo­ba hálófülkés és kétszobás lakások épülnek. A kétszo­bás lakásokhoz a konyhától elválasztott étkezőfülke já­rni az összkomforton kívül. Szolnok lakói örömmel üd- vözlik az új, a dolgozók érde­keit messzemenően szem előtt tartó építkezési formát. Különösen örülnek annak, hogy az új lakások a Bál­vány utcában épülnek, ab­ban a negyedben, amely eddig viszonylag elmaradt más városrészek rohamos ütemű építkezései mögötti A Cibakházi Gépállomás körzetében a múlt hét köze­pétől kezdve teljes kapaci­tással folyik az aratás. A gondos előkészítési munka eredménye most jelentkezik; a gépek fennakadás nélkül, folyamatosan dolgoznak. Va­sárnap estig 2.100 holdon vé­geztek az aratással. A lel­kes munka «órán kitűnő eredmények születtek. A kombájnosok közül Fazekas Mihály 100 holdat, az arató- gépesek közül Lázár Sándot 146, Tóth József pedig 120 holdat vágott le. Vasárnap is teljes erővel folyt a munka. Tizenhárom aratógép és öt kombájn dol­gozott a földeken. Tiszakür- tön a Hunyadi és Uj Élet Tsz-ben a zab kivételével előreláthatólag péntek eßtig befejezik az aratást. A gépállomás dolgozói nagy gohdot fordítanak a tar­lóhántásra is. Szinte az ara­150—160 MÁZSA CUKOR­RÉPA Átlagtermést varunk Igen szépek Szolnok me­gyében a cukorrépa táblák s a növényápolási munkák is előrehaladottak. A csapadék­gazdaság, a jó talajelőkészí­tés, a megfelelő növényápo­lás hatására mintegy 150— 160 mázsa átlagtermést vá­runk cukorrépából Szolnok megyében. Bő termés Ígérkezik bur­gonyából is, melynek töltö- getését mindenhol idejében elvégezték. Befejeződött a repce betakarítása, a várható átlagtermés 3.75 mázsa. A korai borsók aratása ugyan­csak megkezdődött s holdan­tással párhuzamosan végzik. Eddig 1430 holdon végeztek tarlóhántást és tömöritő hen- gerezést minden learatott te­rületen, ahol nincs felülve- tés. Nyolc cséplőgéppel meg­kezdődött a tavaszi- és őszi- árpa cséplése is. A termés- eredmények rendkívül jók. Tizennyolc—huszonkét má­Ojabb termelési REKORD A PAPÍR­GYÁRBAN A Minisztertanács és a SZOT Vörös vándarzászlajá- val kitüntetett Szolnoki Pa­pírgyár dolgozói a IL ne­gyedévben is kitették maguk­ért: negyedévi előirányzatu­kat 113,2 százalékra teljesí­tették. Az üzem fennállása óta so­sem volt még a papírgyártás­ban ilyen magas teljesít­mény, mint most. Rekordnak emlegették 1958 harmadik negyedévét. Most akkori pro­duktumukat is jelentős mér­tékben túlszárnyalták. Az elmúlt három hónapban pa­pírból 288 tonnával gyártot­tak többet az előirányzottnál. Nem kell szégyenkezni a cellulóz-üzem dolgozóinak sem: tervein felül 164,3 tonna cellulózt termeltek. A pártkongresszus tiszte­letére terven felül eddig 404 tonna papírt, és 237 tonna cellulózt gyártottak. Mindez azt bizonyítja: hű őrzői a vö­rös vándorzászlónak. A fiatalokat szívesen fo­gadják az idős tapasztalt zsát fizet az őszi-, tizenkét— tizenöt mázsát a tavasziárpa. A tiszaföldvári Lenin Tsz- ben egy 78 holdas ősziárpa tábla 2A5 mázsás termést adott* A gépállomás igazgatója, Hollósi elvtárs véleménye szerint a gépállomás július 20-ra befejezi az aratást* A Szolnok megyei Építő­ipari Vállalathoz tizenkét fia­tal, most végzett technikus került. Az építésvezetők mel­lé osztották be őket, hogy elméleti tudásuk mellett gya­korlati tapasztalataik is bő­vüljön, s így mielőbb Önál­lóan' dolgozzanak felelős be­osztásban is. HÁROM ISTÁLLÓ <m TÁRSADALMI MUNKÁBAN A kunmadaras! Vegyesipa­ri Szövetkezet tagjai a párt- kongresszus tiszteletére vál­lalták, hogy a helybeli Hu­nyadi Tsz részére három te­hénistállót építenek társadal­mi munkában. A szövetkeze­tiek elhatározásához — élü­kön Lovas Sándor tanácsel­nökkel — a tanács dolgozói is csatlakoztak. A több, mint 100 fős brigád vezetője a ta­nácselnök lett, műszaiki irá­nyítója meg Lovas Ferenc, a szövetkezet elnöke. A szövetkezet áldozatkész­sége, elhatározása példaként szolgálhat a megye többi szövetkezeti ipari dolgozói­nak. A gyengébb testvér se­gítése a szövetkezeti eszme egyik szép megnyilvánulása. ként közel 7 mázsas átlag­termést ad a borsó. Rizsben ugyancsak eléri s túl is szár­nyalhatja a múlt évi termést a megye. munkások, műszaki vezetők, a remélik, teljes erejükkel, tudásukkal bekapcsolódnak a [nagy építőmunkába. bítás végett. Egyik legnagyobb üze­■i 1 ■ <9 i — Még júliusban megkezdik Szolnokon a szövetkezeti lakóházak építését imnn-T .......................................................-...... ÜZ EMEINKBŐL ietvdik TECHNIKUSOK ÉRKEZTEK AZ ÉPÍTŐKHÖZ bírósági komédiát, melynek egyetlen célja a görög nép hős fiának elpusztítása és bo­csássák szabadon a sokat üldözött Glezoszt. A szolnoki vasúti csomó­pont dolgozói tegnap a dél­utáni órákban tartottak röp- gyűléseket. Ma, táviratot kül­denek a görög követségre, melyben kifejezésre juttatják tiltakozásukat Glezosz fogva- tartása ellen. Közel háromezer építő- munkás vett és vesz részt az Építőipari Vállalat dolgozói­nak röpgyűlésein. Tegnap­Nagy sikerrel zárult a műemléki fényképpályázat Jászberényben A Hazafias Népfront Vá­rosi Bizottsága és a Városi Tanács Műemléki Albizottsá­ga által kiirt fényképpályázat szép eredménnyel zárult. A jeligés pályamunkákat egy szakbizottság vizsgálta át. S a nagyszerű fényképek közül az első díjat Faragó László­nak, a második díjat Kürthy Jánosnak ítélte oda. Öröm­mel üdvözöljük ezt a nagy­szerű kezdeményezést, amely a város szép épületeit, mű­emléki és táji szépségeit örö­kítette meg a helyi fotósok­kal abból a célból, hogy egy kiadványt készítsenek a leg­szebb felvételekből. ti lakóházépítés lényegében annyit jelent, hogy a dolgo­zók összefogásával építik fel a lakóházat Egy lakás kö­rülbelül 95—100—110 ezer forintba kerül. Ez az ár rendkívül ked­vezményes, hiszen az Építés­ügyi Minisztérium kiszabásá­nál nem vette tekintetbe a felemelt építőanyag árakat, valamint azt sem, hogy a rossz szolnoki talajviszonyok következtében jelentős több­letköltség merül majd fel. A fizetési feltételek Is igen kedvezőek. A vételár tizen­öt százalékát kell előre lefi­zetni, a többit pedig harminc év alatt térítik meg a lakás­tulajdonosok. A Bálvány utcában három lakóház 'pvl, mindegyikben 24—24 lakással) A terveket a Lakásipari Tervező Vállalat készítette el, a munkát az ÉM Szol­nok megyei Állami Építő­ipari Vállalat végzi. Ebben az évben a tervek szerint körülbelül 2.5 millió forint értékű munkát végez­nek el. Ilyen szempontból különösen kedvező az, hogy most kezdődnek a munkák, hiszen augusztus—szeptem­berben szárazabb a talaj, ke­vesebb a talajvíz, könnyebb az alapozás» Félóra múlva felemelke­dik az indítást parancsoló tárcsa. Az olajos fekete moz- ianytesiti és a csillogó műsze­rek vakítóan verik vissza a nap sugarait A kazánban már forr a víz, a két fűtő Vriáslapá tokkal szénszőnyeget terít a tűzszekrésny gyomrá­ba, ahonnan a kiömlő forró- ság-hullám szinte szédít, hó­dít és környeztet. Nehéz ez a munka. Mégis, aki egyszer megkós­tolta, izét nem feledheti. Miért? Ez az, amit nehéz megfogalmazni. Hisz az em­ber legmélyebb, legőszintébb érzéseiről ritkán tud szólni, s ha igen, a szavak 6Úlyát, árzékelóképességét legtöbb­ször sutának, banálisnak érzi. Az bizonyos, hogy a roha­nó mozdonyok állandóan új­jászülető romantikája, izgal­ma még él Kövesdi János­ban, ebben a 48 éves, magas, szikár-magas, izmog férfiban, aki a 424 267-es vezetője. Persze ezt a tételt hossza­dalmas és nehéz lenne bizo­nyítani, de én láttam Köves­di Jánost indulás előtt, ott, a vezetőfülkében, paprikás- Icrumplit falatozni kolbásszal, a nap és a tűzszekrény forró­ságának kereszttüzében, mon­dom, az volt az érzésem, hogy ez az ember bizonyára nem cserélné el Miami legszebb éttermének, vagy bárjának léghűtőit levegőjével sem ezt a vezetőfülkét, hisz talán még az ennivaló is itt esik legjobban... — Mit mondjak én erről? — kérdezte két falat között Kövesdi János. — Mióta eszemet tudom, mozdonyve­zető akartam lenni. Hiába hívtak, hívnak engem évek óta máshová. Én maradok. Ez a „maradás” sokmin- dent jelent Aki nem érti a 424 267 nyelvét, csak azt lát­ja, hogy minden parcikája úgy csillog, hogy még egy primadonna is kifogástalanul kirúzsozhatná ajkát fellépés előtt mondjuk a dugattyúk tükör-csillogásánál. A laikus ennyit lát, de, hogy mit is jelent mindez a 424 267-es ABC-je szerint, ar­ra így felelt Kövesdi János (igaz, szavait alig hallottam, mert ebből kieresztette a gőzt és dobhártyám eléggé remegett): — Négy év alatt negyed­millió kilométert futottak a géppel, de főjavításon még nem volt! Pedig két, két és fél évenként esedékes lenne. De a vizsgálat nem tartotta szükségesnek. Ez több mint 100 000 Ft-09 gépkiesés meg­takarítást jelent. Ám a 424 267-es másképp ie meghálálja Kövesdi Jánost s a két fűtő: Turza Ferenc és Media Sándor szerető gon­doskodását. Az egész Szolno­ki Fűtőházban május—jú­niusiban vele tókerült a leg­jobb személy- és teherfor­galmi eredményt elérni. Sokat lehetne még arról beszélni, hogy is sikerült ez? Arról, hogy Kövesdi János hány szovjet tapasztalatot vett át és alkalmazott a siker érdekében, arról, hogy a 424 267-es már úgy „be van idomítva", hogy 4 év alatt egyetlen balesetet nem oko­zott. De lehetne szólni az 500 km-es, a 2000 tonnás stb. mozgalom egykor országos port felverő Kövesdi-sikerei- ről is. Viszont, mert nem sokára indul a vonat, inkább arról írjunk, hogy Kövesdi János, mint a .Szolnoki Fűtőház — mely jelenleg első az ország összes fűtőháza között a kongresszusi munkaverseny­ben —, pártszervezetének ter­melési felelőssé, hogyan agi­tál, hogyan szervez személye­sen is a nagy feladatra: meg is tartani a kivívott első he­lyet? Az eddigiekből mindez ki is derült, mindenekelőtt az­zal, hogy Kövesdi János és két fűtője nagyon jól dol­gozik, olyan jól. az elsők kö­zött is ők a legelsők a Fűtő­házban. Jaj, de mindjárt indul a vonat, s ón még azt sem kér­deztem meg, azt sem tudom, hogy miért dolgozik ilyen jól, ilyen lendületes lelkiismere­tességgel a 424 267-es legény­sége a kongresszusi munka­verseny sikeréért? Azt tu­dom, hogy a kétszeres szta­hanovista cím, a Kiváló Va­sutas jelvény, a Munka Ér­demrend kötelezi is Kövesdi Jánost Azt is tudom, hogy jelenleg a Szocialista Munka­brigád címért „hajtanak” — s persze sohasem jön rosz- szul a kiérdemelt cím mellé a forint sem, bár eddig sem volt panaszra ok. Azt is tu­dom, hogy Kövesdi János kommunista. S talán nem is kell már válasz arra, hogy miért ők az elsők a Szolnoki Fűtőház 32 versenybrigádja közül ?. i * ...Az indító tárcsa a levegőbe lendül, megindul a 424 267-es. Orrán hatalmas fehér tábla, csillognak rajta a fekete számok. A gép mo­zog, az ember dolgozik. Irány: Szob. A 134 tengelyes gyorsteher, hátán 1200 tonna „romló” áruval útnak indul rendelte­tési helyére. Először a 424 267-es, nem­sokkal utána a szerelvény utolsó kocsija gördül ki a lá­tókörből az egyik sínkanyar­ban .. i Bubor GvuU Első a legelsők között

Next

/
Thumbnails
Contents