Szolnok Megyei Néplap, 1959. július (10. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-23 / 171. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. július 23. Afrika ÉBREDÉSE II nyaszaföldi eseményeket vizsgáló bizottság jelentése nehéz helyzetbe hozta az angol kormányt „Hosszasan kérdezgettem amulettemet és azt a választ kaptam: ha fehéret látsz, a halál fia vagy. Nagyon jól tudom, hogy a fehérek meg akarnak ölni, hogy elvehessek országomat. Te viszont azt állítod, hogy segíteni akarsz, megszervezni országomat. Ügy látom azonban, hogy az — úgy ahogy van — rendkívül jól szervezett. Nekem nem kellenek a fehérek. Senki se mondja nekem, hogy mire van szükségem és mit akarok”, A mosszik uralkodója mondotta ezt 1895-ben, amikor Destenaves százados egy gyarmati szerződés megkötése végett udvarába érkezett. A francia hódító azt hirdette, hogy az európai civilizációnak célja felemelni az elmaradott afriíkai népeket Kétségtelen, hogy abban az időben technikai szempontból Európa jóval Afrika fölött állt Ennek azonban nem az vöt az oka, mintha a négerek alacsonyabb rendű emberek lennének, hanem egy sor sajátos körülmény. Afrika nem egyszer elérte a világ más részeinek fejlődési színvonalát a történelem folyamán: nemcsak Egyiptom, hanem például a néger Mali birodalom is. Amikor Ibn Batuta arab földrajztudós 1352-ben a fezi szultán megbízásából meglátogatta, gazdag és boldog országot talált, melyet szeretett és tiszteletben álló császár kormányzott. A XI. században Szudánban harmonikus kultúra virágzott, vagy például Achmed Baba, a timbuktui egyetem tanára 1200 könyvvel rendelkezett Mátyás előtt. Mindezeket az érdekes adatokat Sécou Touré: Guinea, tavaly függetlenné vált afrikai ország miniszterelnöke mondotta el egyik beszédében. Afrikában ma már feltartóztathatatlan erővel halad a függetlenségi mozgalom. Tíz afrikai ország, a földrész területének csaknem egyhar- madán, százmillió lakossal kivívta függetlenségét. Jövőre négy másik ország nyeri el a függetlenséget: Fran- cia-Kamerun„ Franda-Togo. Nigéria (Anglia legnagyobb afrikai gyarmata, amelynek lakossága önmagában 30 millió), továbbá Szomália. A függetlenségi mozgalom azonban nemcsak ezekre az országokra terjed ki. Januárban Belga-Kongóban tört ki népi felkelés. Azóta röpirato- kat osztogatnak, tömeggyűléseket, sztrájkokat és felkelés jellegű tüntetéseket rendeznek gyors egymásutánban Dél- és Észak-Rhodéziában, Nyaszaföldön, a Dél-Afrikai Unióban. Kenyában, Ugandában, Tanganyikában, Mo- zambikban és Ruandában. Hogyan lehetséges az, hogy ez a mozgalom oly elemi erővel söpör végig a fekete földrészen? Hiszen emlékszünk: a múlt század végén viszonylag könnyen hódították meg különböző európai hatalmak a legforróbb kontinens földjét. Erkölcsi alapként a civilizációs küldetésre hivatkoztak —egyébként pedig a fegyverek túlerejével gyűrték le a szétszórt néger törzsek ellenállását. Ma már világossá vált, hogy a civilizációs küldetés nem egyéb szemenszedett hazugságnál. A gyarmatosítók előszeretettel szoktak hivatkozni az iskolákra és az utakra, amelyeket 6k építettek. A valóság ezzel szemben az, lényegében minden eszközzel megakadályozták a benszü- löttek művelődését. Jellemző például, hogy a Dél-Afrikai Unióban, az ország egyetlen nem fehér egyetemét egy őserdőben építették fel. ahol a legközelebbi város 18 kilométernyire van. A főiskolát 'GYÚJTSD fi mákgubót! nélkülözhetetlen gyógyszer készül belőle, kg- ként 99 fillért fizet érte a földművesszövetkezet. [„törzsi motívumokkal” díszítik és a diákokat arra kényszerítik, hogy modern ruhájuk helyett törzsi öltözékükben járjanak, tehát szándékosan visszavetik őket a primitív életkörülmények közé. A civilizáció másik „vívmánya”: ugyancsak ebben a fajüldözésről hírhedt országban alakították meg az amerikai lincs-szervezet, a Ku-Klux- Klan fiókszervezetét. Ezzel szemben tények bizonyítják, hogy a független afrikai országok sokkal több gondot fordítanak a civilizációra, mint a gyarmatosítók. Például, amikor Ghana kormánya is a közelmúltban átvette a hatalmat, a néger gyerekeknek körülbelül 20 százaléka járt iskolába. A kormány öt év alatt 85 százalékra emelte az iskolába járó gyermekek arányát és szinte nap mint nap új iskolákat nyit. Semmi ehhez hasonló nem történt a gyarmati uralom 80 éve alattA nyugati gyarmatosító országok azzal szokták indokolni makacs ragaszkodásukat hódító előjogaikhoz, hogy a függetlenné váló afrikai országoknak nincs elegendő szakembere. Azonban, ha rajtuk múlna, ezután sem lenne. Az eddigi példák azt mutatják, hogy a függetlenné vált afrikai országok sikeresen birkóztak meg problémáikkal. Ma már az afrikai ébredés folyamatát semmiféle hatalom nem akadályozhatja meg. Az elnyomott milliók ráébredtek erejükre, *=*_ ezt bizonyítják a legutóbbi évek lavinaszerűen zúduló és növekvő jelentőségű függetlenségi mozgalmai. Igaz ugyan, A következő két hét alatt nem a mezőhéki határ gyönyörű kukoricásait méregeti szemével Détár Mihály, hanem a világ ifjúságának küldöttei között Bécs nagy eseményének lesz a szemtanúja. A megye legjobb termelő- szövetkezetének, a mezőhéki Táncsics Tsz-nek a fiatalsága küldte Détár Mihályt, a fiatal elnököt a VIT-re. Nem volt ugyan olyan fiatal, aki ne saját magát jelölte volna legszívesebben az útra, de közülük csak egy mehetett, olyan, aki legméltóbban kiérdemli ezt az egész életre szóló élményt. Ilyen embernek találták az elnököt ö maga KISZ-tag és mint gazdaságvezető, Igen sokat tesz az alapszervezet eredményes munkájáért a tagság művelődéséért, a KISZ-élet fellendítéséért. — Szeretjük Détár elvtár- sat. Mindig mellettünk áll. Fő gondjai közé tartozik, hogy a tsz fiatalságának jobb életet teremtsen — jellemzi az elnököt Vészé Miklós KISZ-titkár. MOSZKVA (TASZSZ). Ez a javaslat semmiképpen sem segíti elő a külügyminiszteri értekezlet munkáját — Írja a Pravda arról a nyugati javaslatról, amelyet Herter terjesztett be július 20-án a genfi külügyminiszteri értekezleten. Ez a javaslat csak azt bizonyítja, milyen nehezen tudják tartani a nyugati hatalmak régi, a valósággal nem szánjoló álláspontjukat. Azt nem kockáztatták meg hogy egyszerűen elutasítsák a német vegyesbizottságr? vonatkozó szovjet javaslatot —, mert ezt a lépést sem Németországban, sem a többi nyugati országban nem helyeselték volna. Miután kénytelenek számolni a közvéleménnyel, a nyugati hatalmak azt a látszatot próbálják kelteni. hogy hailandók megengedni a németek részvételét hogy az önrendelkezési jog ellenzői sokszor azzal érvelnek, hogy az afrikaiak tulajdonképpen nem is tudják, mit jelent a függetlenség. „Viszont nehezen képzelhető el, hogy az afrikaiak ne tudnák, miszerint a fehér ember gépkocsijával, hűtőszekrényével, levegő-kondicionáló berendezésével és havi fizetésével robban él, mint ők” — jegyzi meg a Lynn Heinzer- ling, az AP amerikai hírügynökség johannesburgi tudósítója. Több összafrikai szervezet fogja össze már a függetlenségi mozgalmat, így pl. az 1958-ban Akkrában megalakult összafrikai Értekezlet, mely irányítja a különböző gyarmatok függetlenségi harcát Afrika földjét ma vér áztatja: Algériában háború folyik, a kontinens belsejében pedig egyre nagyobb erővel hangzik az elnyomott néger tömegek kiáltása. Kétségtelen, hogy ez a küzdelem előbb-utóbb mindenütt teljes győzelmet arat B. D. Csődöt mondott az angol hidrogénreaktor LONDON (AP) Angliában hivatalosan beismerték, hogy a Harwell-i atomkutató központban 18 hónappal ezelőtt felállított hidrogénreaktor a „Zeta csődöt mondott”; Motorját, amelynek feladata lett volna, a hidrogénbomba energiájának felhasználása — az angol tudósok megállapítása szerint „nyugodtan ki lehet selejtezni.1' Alig múlt el taggyűlés, hogy ne vett volna azon részt. Pedig a többezer holdas gazdaság szakszerű vezetése sok időt, fáradságot igényel. A helyes gazdaságvezetést bizonyítja, hogy a tsz-ek országos versenyében az ötödikek lettek. Ha a KISZ szervezetek munkáját is versenyszerűen értékelnénk, az elsők között végezne a tsz KISZ- szervezete. Ebben szintén nagy szerepe van az elnöknek. — A pártvezetőség Détár elvtársat bízta meg a KISZ patronálásával — mondja a titkár elvtárs. — Jól ellátja feladatát, és ej a bécsi út is mintegy jutalom az eddigi fáradságos munkájáért. A KISZ-tagok arról beszélnek legtöbbet, hogy az elnök — kezdve a bálengedélyek szerzésétől a színházlátogatások szervezéséig — mindenben segít. Ha Szolnokra indul, mindig megkérdi a fiataloktól: Kell-e valamit a német kérdések megvitatásában, hajlandók figyelembe venni a Szovjetunió álláspontját; A július 20-i ülés azonban megmutatta: a nyugati hatalmaknak eszük ágában sincs keresni a német kérdés békés megoldásának módját A megegyezés útja sokféle, de az a lényeg, hogy keressék és megtalálják a mindenki számára elfogadható megoldást. A nyugati hatalmakban nincs ilyen törekvés és főként a Német Szövetségi Köztársaság kormányából hiányzik ez a szándék Ez s kormány erőszakkal, a Német Demokratikus Köztársaság bekebelezésével szeretné megoldani a német kérdés' Ezt semmiféle köntörfalazással nem lehet leplezni — írja a Pravda. London (MTI.) Londonban nyilvánosságra került annak a bizottságnak a jelentése, amely Lord Devlinnek, a Legfelső Bíróság bírójának elnöklete alatt a Nyaszaföldön tavasszal lezajlott eseményeket vizsgálta meg, amelyek következtében a kormány kihirdette a szükségállapotot és letartóztatta az afrikaiak vezéreit Sajtókörök egybehangzó értesülése szerint a jelentés mélyen megdöbbentette a kormányt, amelynek eljárásáról sok tekintetben megsemmisítő ítéletet mond. A jelentés megállapítja: 1. A felismerhetetlenségig túlzott és torzított az az állítás, hogy az Afrikai Nemzeti Kongresszus a fehér telepesek tömeges lemészárlását tervezA NATO fanács egyetért az ú| nyngafl Javaslatokkal PÁRIZS (MTI). A DPA jelentése szerint Selwyn Lloyd angol külügyminiszter szerdán a három nyugati nagyhatalom nevében Párizsban jelentést tett a NATO tanácsnak a genfi értekezlet menetéről. A NATO tanács egyhangúan elfogadta azokat a nyugati javaslatokat, amelyeket Herter amerikai külügyminiszter hétfőn terjesztett elő Genfben, elintézni, van-e problémátok? Az elmúlt esztendőben kilencszer intézte például el, hogy a KISZ-fiatalok közösen meglátogathassák Szolnokon a Szigligeti Színház előadásait. Most azt ígérte, hogy a tsz vezetőségével egyetértésben néhányezer forintot adnak a KISZ sportkörének a sportfelszerelés bővítéséhez. S bár valamennyi KISZ- tag szíve sajgott, amikor a bécsi útról volt szó, de abban egyaránt megegyeztek: közülük Détár Mihály érdemli meg legjobban, hogy a község fiatalságát képviselje a bécsi Világifjúsági Találkozón. BETYÄR EGY maradi magyar az én sógorom — sóhajtozott a tavaszon Szentesi Ignác Bilcsek Károlynak, az Aranykalász elnökének. — Mire mondta megint, hogy marhaság? — tudakozódott az elnök. — Ügy tesz az mindenre, tudod... Hát bizony, kétség nem fér hozzá, Kustár Lojziban egyedül több maradiság lakozott, mint az egész faluban. Kustár Lojzi, Szentesi Ignác sógora azonkívül pipázott és bagózott. Ahogy félig- nél lejjebb kiégett a pipa, összemorzsolgatta ujjaival a szutykos-kormos dohánymaradékot, s bevágta a záp- fogára. Azt terjesztette, ettől épek a fogai, az ismerősök azonban közel sem vették ilyen jónéven szokását, s nem szívesen ittak utána a pohárból. Még a kútvödörből se. Kustár Lojzi. ha tehette, kerülte. hogy pohárból igyon. Felrántotta a kútostort, ráhasalt a vödörre, s élvezetes, hangos szörcsögéssel le nem vette a száiát az edény széléről. míg egész naora tele nem szívta magát. Árián elége detten megtapogatta kemény Lennox-Boyd gyarmatügyi miniszter és Armitage kormányzó a szükségállapot kihirdetését indokolta; 2. A tömegmészárlási terv meséjének alátámasztására és a szükségállapot kihirdetésének igazolására felhozott bizonyítékok jórészt közönséges hamisítványok; 3. A rendőrség és különösen a katonaság teljesen szükségtelen és törvénytelen erőszakot használt a tüntetők, ellen, akik a szükségállapot s Nya- szaföldnek a Közép-Afrikai Föderációba való belekény- szerítése miatt léptek fel; 4. Dr. Hastings Banda, az Afrikai Nemzeti Kongresszus vezére, aki a tömegmészárlási tervről szóló mese állítása szerint e terv fő szerzője lett volna, a valóságban csak törvényes politikai tevékenyséBagdad (TASZSZ.) V. Kuz- nyecov, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettese az Irakban tartózkodó szovjet küldöttség vezetője kedden sajtóértekezletet tartott. Köszönetét mondott azért, hogy a szovjet küldöttséget meghívták az iraki forradalom évfordulójának ünnepségeire. Nagy hatással volt ránk az iraki népnek az az eltökéltsége, hogy megvédelmezi a fiatal köztársaságot, erősíti és fejleszti az ország független gazdasági életét, jólétének fokozására törekszik — mondotta. Különösen meghatott bennünket, hogy bármerre is jártunk, bárkivel is beszéltünk, kifejezésre jutott az iraki nép PÁRIZS (MTI). A párizsi polgári sajtó híradásai szerint az algériai háború „leglátványosabb hadművelet#” folyik a Hodna-hegyekben. A hadműveletekben 25 ezer francia katona vesz részt. Az „elit csapatokat” vetik be: ejtőernyősöket, idegienlégiósokat, hegyi vadászokat; Százhúsz kilométeres hegyvonulat „át- fésüléséről” van szó. Négyhasát, s a csodálkozókat azzal fizette ki: — Tanyahasú ember vagyok én, ezen szoktam kaszát kalapálni. Rajta is maradt a faluban, hogy tanyahasú Kustár Lojzi. Ráadásul Kustár valóban tanyán lakott, a Kunhalmi dűlőben, ahol a másik Kustár Lojzi, a kisszemű is éldegélt. Megkülönböztetésül is jól jött a ragadvány-név, meghát jól jellemezte Kustár Lojzi t. Ez a tanyahasú Kustár a tanyáján, meg a 16 hold földjén kívül semmit nem tudott a világról. Ott élt már vagy 40 évet, nagy darab asszonyával, Szentesi Marissal. Rájuk hasonlított a lány, az is olyan tagbaszakadt töltött galamb. Csak éppen turbékolnia nem igen akadt kinek, mert nem nagyon kerülgették a legények. S ebben az apja, tanyahasú Kustár Lojzi is bűnösnek bizonyult. Ügy járt az a lány, mint nagyanyánk valamikor. Semmiféle divatot meg nem engedett neki az apja. A szűk szoknyára azt mondta: — Az marhaság. Még a is simítva fér el alatta. A magassarkú cipőre nem get folytatott, s ehhez teljes joga volt; 5. Hivatalos besúgókat és beugrató ügynököket használtak teljesen megbízhatatlan értesülések szerzésére. Sajtókörök ehhez megjegyzik: — A jelentés súlyos csapás a kormányra, amelynek hír szerint kész alkotmány- tervezete volt a Nyaszaföld számára. Ezt az alkotmányt rá akarta kényszeríteni a Nyaszaföldre azalatt, mialatt az afrikai vezérek gyűjtő táborban vannak. — A leleplezéseik mégim- kálbb meg fogják rendíteni Lennox-Boyd gyarmatügyi miniszter podzióját. A Mac- millan-karmány sem menekülhet a felelősségtől s a helyzetet súlyosbítja a választások közeledte. meleg barátsága a Szovjetunió népei iránt. V. Kuznyecov hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió nem azért fejleszti kapcsolatait a gyengén fejlett országokkal, hogy bármiféle politikai előnyhöz jusson, vagy kisajátítsa azok természeti kincseit, mint ahogy az imperialisták teszik. A Szovjetunió őszintén és önzetlenül arra törekszik, hogy segítséget nyújtson a gyengén fejlett országoknak függetlenségük kivívásához. A szovjet emberek örülnek a Szovjetunió és az Iraki Köztársaság gyümölcsöző gazdasági és kulturális együttműködésének. ezer katonai gépjárművet vettek igénybe, hogy 250 ezer kilométeres gyűrűt vonjanak a hegység körül. Az algíri hivatalos közlések beszámolnak arról, hogy a felkelők Mouzaiville mellett, 70 kilométerre Algírtól, rajtaütésszerű támadást intéztek egy francia ellátó osztag ellen. Négy francia katona életét vesztette. átallotta saját lányának kijelenteni: — Az egy marhaság. Még csak a pávatoll hiányzik a hátsórészedből. Hívhatták moziba szegény Marist, tagadólag intette a fejét. — Nem enged apám, marhaságnak, pénzcsalásnak tartja. MÉG BÁLBA SE mehetett karácsonyon, szilveszteren kívül a Maris lány. Bélával, a legényfiúval másként alakult apja viszonya. A? egyszerűen nem fogadott szót az apjának, úgy cselekedett ahogy ő jónak látta. Ki is fakadt eleget a tanyahasú Kustár: — Marhaság így nevelni a fiatalságot, hová lesz az emberiség? Legtöbb gondot mégis a sógorának, Szentesi Ignácnak okozott Kustár Lojzi. Szentesi nemhogy nem kérette magát, hanem elsőnek töltötte ki a belépési nyilatkozatot, s hirdette is, hogy ő bizony haladó ember. Nem volt rossz gazda, s az újonnan alakult Aranykalász elnökhelyettesévé választották. A tisztség mellé még azt a megbízást kapta a szövetkezettől: birkózzon meg a sógorával, mert annak a földje lenne a legalkalmasabb majortelepítésre. Na. szegény Szentesi, azt se tudta, mihez nyúljon, anMEZŐHÉK-BÉCS Az elnököt jelölték — A nyugati hatalmak nem keresik a német kérdés békés megoldását — írja a Pravda te. Ez volt az ok, amivel Kuznyecov sajtóértekezlete Bagdadban- tj A tanyahasú ember ^» ■ ■■ Francia „elitcsapatok66 a Hotlna-h egységben