Szolnok Megyei Néplap, 1959. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-17 / 140. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. június 17. Á politechnikai oktatás eddigi tapasztalatairól A z elmúlt év őszén me­gyénk huszonöt, isko­lájában új tantárgy oktatá­sát kezdték meg. A technika fejlettségének mai állapota mellett elengedhetetlen, hogy a fiatalok rendelkezzenek azzal az alapvető műszaki képzettséggel, amely későbbi pályaválasztásukban befolyá­solja, megismerteti őket a munkával, a munka szerefe- tével. E cél elérése érdekében indult meg a politechnikai oktatás, amelyben még csak az első. talán azt mondhat­juk: tapogatózó lépéseket tettük meg, hiszen ez _ a tárgy minden tekintetben új, eltér a többi tárgyak oktatá­sától mind módszereiben, mind nevelési célkitűzései­ben. Itt a tanulók műhe­lyekben, gyakorlókertekben ténylegesen dolgoznak, a megszokott tantermi légkört felváltja a műhelyek zaja, a szabadban végzett munka. A megváltozott körülmények új eljárásokat, új módszerek al­kalmazását követelik meg és etekintetben nem rendelkez­tünk a gyakorlat által iga­zolt kidolgozott elméletekkel, hanem az oktatás során kel­lett eze'et összegyűjtenünk. A ti/enha* mezőg .zdasági és kilenc ipari jellegű poli­technikai ötödik osztálynál sok nehézséggel kellett meg- küzdenünk. Probléma volt az anyagbeszerzés kérdése. A papírmunkához szükséges anyagokat egyes iskoláink nehezen tudták beszerezni, a mezőgazdasági jellegű is­koláknál pedig több közsé­günkben a gyakorlókertek késői biztosítása hátráltatta a munkát. M egállapíthatjuk azonban, hogy ahol a tárgyat tanító nevelő szakértelem­mel. szeretettel, leleményes­séggel végzi ezt a munkát, igényli a társadalom anyagi segítségét, sok felmerült problémát helyileg meg tud oldani. Például majdnem minden iskolánknál megol­dást nyert a szerszámok nye- lezése, a gyakorlókért trá­gyázása, felszántása. Sokhe­lyütt a gyáriak siettek kü­lönböző hulladékanyagokkal az iskolák segítségére. Dicsérettel kell megemlé­keznünk azokról a szülőkről és üzemekről, akik, illetve amelyek iskoláink segítsé­gére siettek. A1 kunmadaras: iskola például 2600 forint értékben kapott segítséget a székesfehérvári Szerszám- gépgyártól, Kunszentmárton- ban 7 ezer forint értékben végeztek társadalmi munkát a szülők. Beszerelték a vil­lanyt. munkapadot készítet­tek, bekerítették a gyakorló- kertet. A karcagi iskolai gya­korlati munkához a külön­böző termelőszövetkezetek, ktsz-ek mintegy 2200 forint anyagi segítséget nyújtottak. A politechnikai oktatás jelentős vívmánya, hogy üzem- és termelőszövetkezeti látogatások folyamán meg­ismerik a diákok a munka­helyeket. a termelő munka különböző ágazatait, feléb­red az érdeklődésük a fizi­kai munka, az anyagi javak termelése iránt. Több iskola szervezett látogatást a gép­állomásokra. A iászjákóhal- miak az ottani Béke Ter­melőszövetkezet kovécsmű- helyét tekintették meg. a kö­zeljövőben pedig a jászbe­rényi Aprítógépgyárba szer­Lermontov álarcosbálja ba'ettszínpadon Lermontov: „Álarcosbál" című költeményéből balett­szövegkönyv készült, amelyet Lev Laputin fiatal zeneszer­ző zenésített meg. Az új balett az üzbég operaházban került bemutatásra. Hacsa- furján a műről írt bírálatá­ban elismeréssel szól a zene­szorzó és Igor SzmirnoV fia- *al koreográfus kiíejezéstel- Jes. g és eredeti zené­iéről és koreo£ráf iá járói. veznek üzemlátogatást. A szolnoki Verseghy Gimná­zium politechnikai osztálya pedig egész éven át rendsze­resen végzett fizikai termelő- munkát a város különböző üzemeiben. Kezdeményezé­sükre fel kell hívni a figyel­met, hiszen nem kevesebbet tettek, mint azt, hogy biz­tosították a heti egynapos rendszeres termelő munkát. A fiatalok életszemlélete megváltozott, helyes irányba fejlődött, a rendszeres mun­ka, a munkásosztály tagjai­val való rendszeres érintke­zés során. A politechnikai oktatás mezőgazdasági ága különö­sen nagy eredményeket ho­zott a gyermekek tudatának változásában. A termelőszö­vetkezetek. az állami gazda­ságok. a gépállomások rend­szeres látogatása kézzelfog­hatóan bizonyította be ne­kik a gépi munka fölényét, a nagyüzemi termelés hatal­mas előnyeit. Ezek a fiata­lok a termelőszövetkezetek­be mór nem kételyekkel, ha­nem azzal a szilárd tudattal lépnek majd be. hogy egye­dül ez a termelési forma a fejlődés lehetséges útja. N agyon figyelemre méltó a szülők állásfoglalása. Kezdetben akadtak olyanok, akik idegenkedtek a poli­technikai oktatástól, külö­nösen a gimnazista fiatalok szülői közül. Amint azonban meglátták a munkaoktatás előnyeit, a fiatalok jellemé­nek helyes irányba fejlődé­sét, lelkes támogatóivá vál­tak a gyakorlati oktatásnak. Ma már rendkívül nagy az érdeklődés a poli'echnikal Az elmúlt évek fejlődésé­nek figyelembevételével Szolnok város vezetői elké­szítették a város fejlesztési tervét. Ismeretes, hogy a kö­zeljövőben újabb gyárakat szuperfoszfát üzemet, kőolaj­kutató központot és több vá1- lalat ipartelepét építik fel a már kialakult gyárnegyed­ben. Az iparosodással egvüt’ megváltozik a város képe is. Az épülő Ságvári-körú: egyik részét még az idén megnyitják. Rendezik a va­rost, a belterületeken több — emeletes házakat létesítenek, a vállalatokat pedig fokoza­tosan kiíelepitik a külterüle­ten épülő irodaházba. Közel száz millió forintos költség­gel korszerűsítik a tiszai és a „százlábú” ártéri hidat. — ugyanakkor az átmenő for- gaJom biztosítására felújít­ják az utakat. Az iparosodással egyidő- ben jelentősen fejlődik a város egészségügyi ellátottsá­ga is. Az idén lerakják egy Egészségügyi Járványügyi Ál­lomás alapjait és újabb 70 ággyal bővítik a Megyei Kór­ház belgyógyászati osztályát. A városi kórházak tehermen­tesítésére egy MÁV kórház építését vették tervbe. Az új és a régi termelőszövet­kezetek munkája nyomán megváltozik a város határa is. A közös gazdaságok zöld­övezetét vonnak a város kö­rül. A Zagyva és a Tisza vizének felhasználásával fo­kozzák az öntözéses kertésze­ti növények termelését. Az ipari munkásság és az új útra lépett parasztság; kultúrális igényeinek kielégí­tésére minden évben nagyobb összegeket fordítanak. A kul-" oktatás iránt. Rendkívül sok szülő kivánja gyermekét olyan osztályba íratni, ahol már bevezették, vagy beve­zetik ezt az oktatást. Az új tárgyhoz nagy re­ményeket fűzünk. A követ­kező oktatási évben már öt­ven osztályban gyűjtjük a tapasztalatokat. Rendeljük, hogy minél hamarabb me- gyeszerte mindenütt beve­zethetjük ezt az új oktatási formát és ezzel egész ifjú­ságunkban felébreszthetjük az alkotás vágyát, a hasznos munka végzésének tiszta, büszke, emheri öröméi. Tóth Tivadar Medárdnapi napsütés ide. medárdnapi napsütés amoda, az utóbbi napokban bizony szakadt az eső. mintha dé­zsából öntenék. Ezt a jelen­séget ki-ki vérmérséklete szerint fogadta, illetve pon­tosabban aszerint, hogy sa­ját utcáját kövezték-e már, hogy szőlőt termeszt vagy búzát. — Az egyik legfur­csább helyzetet azonban csak a minap kreálta a síróskedvü ég: méghozzá az egyik szol­noki üzlet bejárata alatt. Éppen vásárlás után siet­tem kifelé, amikor égzengés­sel és csattogással megindult a zápor és apró kis bugybo­rókákkal lepte el az utca kövezetét. Visszafordultam és a bejárat alá menekültem, ahol már számos esemyőtlen társam keresett oltalmat, ‘öbbek között egy középkorú férfi is, barna ruhában. Tü­relmetlenül szemlélte az ón- színű fellegeket, óráidra pil­lantott, majd nekitámaszko­túrális célokra beruházott összeg 1955-ben 8.8 millió fo­rint. Ugyanakkor az idén már 17 millió forint fölé amelkedett. A fnűvelődési célokra fordított összeg min­den évben meghaladta a költségvetés 50 százalékát. A működő öntevékeny mű­vészeti együttesek mellett, állandóan újabbak alakúi­nak. Elkészült az MSZTB klub is, amely a város egy'k kulturális központjává fej­éi kis fülke utasai bizonyá­ra sokszeg megtették már a Budapest—Szolnok közti utat, mert szemmel láthatóan nem jelent nekik újat a táj. Una­loműzőül jó volna néhány szót váltani, gyorsan tova­tűnő másodpercekre belátni más emberek gondolatvilágá­ba. ismerkedni érzéseikkel. Csakhát nem akar közös téma kerülni. A menetirány, nak háttal ülő. nagypocakú, sötétszemü férfi, kezdi mégis. — Pesten vette? — mutat padtársa divatos cipőjére A megszólított 30 év körüli férfi elmosolyodik, mint aki már várta, hogy ráterelődjön vég­re a szó, aztán közömbös ar­cot vágixi, kissé fölényesen legyint: — Dehogy, Detroitban! — Nafene — ámuldozik az öreg — akkor maga világlá­tott ember. A sarokban szunygikáló öregasszony szeme felélénkül erre, ő sem akar lemaradni: — Az egyik ismerősöm fia is kiment Izraelbe. — A szomszédba? — gú­nyolódik a világlátott ember. Ügy látszik, a pocakost is jobban érdekli Amerika, ta­lán azért. Ttiert messzebb van. talán azért, mert ott járt, Reprezentatív irodalmi alkotások ayüitf menye Az UNESCO, hogy a világ irodalmát közkinccsé tegye, programot dolgozott ki, amelynek keretében évről- évre kitűnő fordításban olyan irodalmi műveket adnak ki, amelyek nyelvi nehézségek miatt eddig nem válhattak általánosan ismertté. A for­dításra kerülő műveket az egyes országok UNESCO bi­zottsága ajánlja és egyúttal javaslatot tesz megfelelő for­dítók és lektorok személyért vonatkozóan. Az UNESCO a reprezentatív irodalmi mű­vek gyűjteményét most első­sorban távolkeleti és Idtin- amerikai müvekkel gyard- pitja. dott a falnak és várt. Várt, várt és tovább várt, mivel a a pillanatnyi enyhüléseket újabb dühödt rohamok vál­tották fel. Egy asszony lépett oda a férfihez: — Jónapot kívánok. Hogy­hogy itt vár? Hol az autója> A férfi öngúnnyal elmosó- ’yodott: — Körülbelül 150 méterre innen. — És?... — Látja. 150 méter több, mint 50 kilométer. — Egy kis futás az egész. Várja meg, amikor gyengül az eső ereje. Így aztán, amikor a bugyborékok összezsugorod­tak, az autótulajdonos gyors léptekkel útnak indult. Az eső vadul rákezdett. Mire el­tűnt a sarkon, bőrig ázott. Hiába, az autó sem min­den. — baracs — lődött. Méltó hajlékot ka­pott a Damjanich Múzeum, a TIT és a megyei Könyvtár Az év végéig befejezik a megyei szakszervezeti műve­lődési ház építkezéseit és az ősszel már megnyílik az ál­landó Szolnoki Galéria is.j A fejlesztési tervek figye­lembevételével rövid idő alatt Szolnok Tisza-parti nagyvárossá, az Alföld egyik nagyipari és kultúrális köz­pontjává válik. hites tanú ül érinthető távol- Ságban. Még tán az illatát is magába szívja, ujjaival meg­morzsolja a ruhát. — Ez is amerikai? — Az. — Jó anyag! Aztán egy ilyen cipőért mennyi ideig keli dolgozni? Látszik rajta, hogy csodá­latos dolgokat vár. A ráláglá­t.ott emberben nem is csalat­kozik: — Két napig. Az öreg kissé epésen jegy­zi meg: — Csak magasabb ott a kereset. A világjárt ember széleska- rimájú kalapját fejetetejére tolva végigméri a pocakost: — Maga előtt is nyitva állt a határ. — Az igaz — bólint az öreg, tisztes pocakján keresztbe­rakja kezét — de hé1- én úgy voltam: megmaradok a kerí­tésen belül, jó nekem itt. — Aztán, mondja csak — folytatja. —, ha már olyan messzire elcsámborgott, s A Nap kél: S.46 h-kor, nyugszik; 19.43 h-kor. A Hold kél: 15.36 h-kor. nyugszik; 1.20 h-kor. ldőjárásjelenlés Várható időjárás: felhőát- Umulások, több helyen zápor, zivatar. Élénk, helyenként erős nyugati északnyugati szél. A nappali felmelegedés gyengül. Legmagasabb nap­pali hőmérséklet: 17—20 fok között: — KÖZEL 240 EZER FO­RINTOS költséggel 150-es vezetékre szerelik át Szolno­kon a Bajcsi-Zsilinszki úti vízvezetéket. Az új 2.5 kilo­méteres vezeték jelentősen javítja majd a környék la­kóházainak és üzemeinek vízellátását. — TEGNAP ÜLÉST TAR­TOTT a szajoli községi ta­nács. Ez alkalommal a nyári mezőgazdasági munkákra való felkészülésről, a község­fejlesztési terv végrehajtásá­ról és 02 őszi mezőgazdasági feladatok előkészítéséről ha­tároztak a tanácstagok. — TÖBB, MINT 40 to­vábbtanulni szándékozó kö­zépiskolás fiatal jelentkezett már eddig a megyei tanars VB. művelődési osztályának felhívására, akik a meghir­detett ösztöndíjat igénybe akarják venni és egyetemi tanulmányaik után megyénk­ben kívánnak dolgozni. — FORGALMAS májusuk volt a mentőknek. Egy hó­nap alatt közel 800 esetben vonultak ki és ebből 44 al­kalommal balesethez. — MEGKEZDTÉK a szol­noki IX. kerületben a 350 ezer forintos költséggel épülő üzletház és orvosi rendelő építését. A tervek szerint az új létesítményt a negyedik negyedév elején adják át rendeltetésének. — JELENLEG 60 NŐT fog­lalkoztat a szolnoki Textil- feldolgozó és Javító KTSZ. A dolgozók hulladékanyagok­ból készítenek munkaruhákat és több cikket. A télen ked­velt vattáskabátból például már 37 ezret gyártottak. linninntnnnHiHinuninniiHnnininunun Járlatlevél­megsemmisítés Id. Jakab Imre Tiszaföldvár Kunhalom. Petőfi TSz lakos 1 db tehénre kiállított jórlatlevele ismeretlen körülmények között elveszett. A jártatot megsemmi­sítem. Járási Tanács Osztálya, Szolnok olyan jó ott az élet, mién jött vissza? öt szempár fordult a kér­dezett felé, mindegyikben ott bujkál a kíváncsiság. Miért, miért ?... — Miért? — ismétli a kér­dést a világ járt ember. — Azért bátyám, amiért maga itthon maradt. Tény, hogy aki dolgozik, jól keres oda­kint. De meddig dolgozik? — ezt nem tudja senki. Sok a munkanélküli. Tudja, egy időben miből éltünk? Abból, hogy egyszerre négy-öt fele- kezetbe is beléptünk s mind­egeiktől támogatást kértünk. Innen is onnan is kaptunk néhány dollárt. Egyáltalán nem vagyok hívő lélek, mégis voltam katolikus, evangéli­kus, református, szombatista, s a jóég tudja mind felso­rolni. — Na. én akkor éhen hal­tam volna, mert nem szere­tem a papokat — dohog a po­cakos. — Mással nem próbál­kozott? — Dehogynem. B^ép^em a szakszervezetbe, s a végén — EMELKEDETT a tiszai hajóforgalom. Mióta a vízál­lás emelkedett, a Tahi gőzös 30 százalékkal több utast szállított, mint korábban. — Javult a teherforgalom is; fennakadás nélkül folyik a sóderszállítás az építkezé­sekhez. — ÖRSVEZETŐ-KÉPZÖ tábort rendez június 25-től a Szolr.-k városi Úttörőelnök­ség Parádsasváron. A 80 fő­nyi résztvevő ismereteket sze­rez az úttörő munka szerve­zéséből és vezetéséből. — SZÉP TERMÉST ÍGÉR a szolnoki Szabadság Tsz 22 holdas kertészete. Eddig már 55 ezer forint értékű papri­kát, paradicsomot, valamint egyéb zöldfőzeléket szállítot­tak piacra. — TANÁCSTAGI BESZÁ­MOLOK. Elek Lajos, az 54. számú városi választókerülei tanácstagja június 17-én dél­után 5 órakor a KIOSZ he­lyiségében. (Szolnok, Ságvári út 5. I. em.), Balvi László, a 60. sz. városi választókerület tanácstagja. Budai Péter az 55. sz. városi választókerület tanácstagja délután 5 órakor ugyancsak a KIOSZ helyisé­gében, Szép Istvánná, a 49. sz. városi választókerület ta­nácstagja és Nagy László, a 105. sz. városi választókerü­let tanácstagja 17-én, délután 5 órakor a Délibáb-úti iskolá­ban tart tanácstagi beszá­molót. — A SAJÁT MŰHELY­BEN készült, újdivatú ruhák mellett az OKISZ textil la­boratóriumának legújabb mo­delljeit is bemutatja június 14-én. vasárnap a szolnoki Vörös Csillag Ruházati Ktsz, a Tisza Szálló kerthelyisé­gében megrendezésre kerülő divatbemutatón. — A MÚLT HÉT SZOM­BATJÁRA. június 13-ra tel­jesítette féléves tervét a Karcag és Környéke Kiske­reskedelmi Vállalat. A 100.5 százalékos tervteljesítés a vállalat dolgozóinak szor­galmát dicséri. — SZABÁLYTALANUL fordult be a szolnoki Sza­badság útról a Magyar ut­cába YA 86—22 forgalmi rendszámú gépkocsijával Czakó Margit gépkocsivezető. Elütötte Patai János szolnoki lakatost, akit felsőkar-törés- sel szállítottak kórházba. — IDÉN SZOLNOK vil­lanyhálózatának felét szere­lik át 220,'380-as feszültség­re. A tervek szerint elsősor­ban az I. kerületben, a Vá­góhíd, a Fűtőház és a kórház környékén térnek át a jelen­tős megtakarítást eredmé­nyező új feszültségre. nekem kellett fizetni be'é- pési díjat, mondván: milyen jogon akarom én, hogy po­tyán védelmezzék érdekei­met? De máshol is lépten- nyomon éreztem, hogy nem törődnek egymással. Egy a lé­nyeg: az egyéni érvényesülés, a pénzhalmozás, mert nem le. hét tudni, mit hoz a holnap. Ha beteg az ember, éhenhai- hat, megtakarított pénze el­megy az orvosra. Itthon meg elcammog az SZTK-ba, in­gyen meggyógyítják, s még táppénzt is kap. — Meg aztán csak másabb itthon. Szívélyesebb, embe­rin a légkör. Hazajövetelem­kor betértem az Utasellátóba. Azt mondja a pincér, mikor kihozta a pörköltet: „Jó étvá­gyat 'cívánok!” Mosolygós, barátságos arcára néztem s — ne nevessenek ezért — eb­ből a kis epizódból is azt éreztem: itthon vagyok. Közben odakint megtelik a folyosó, 'eszálláshoz készülőd­neaz utasok. Az ablak v* át feltűnnek Szolnok fényei. Va­laki bosszúsan megjegyzi: — Az ördög vigye el, már megint negyedórás késésünk van .. . isi) Az Alföld nagy ipari és kulturális központjává fejlődik Szolnok ÚTKÖZBEN JÚNIUS 17 Szeiia

Next

/
Thumbnails
Contents