Szolnok Megyei Néplap, 1959. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-17 / 140. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. június lí, Gondos, sokirányú készülődés As elhatározások hete A VILÁGSAJTÓ Genfben tartózkodó tudósítói egybe­hangzóan azt jelentik lap­jaiknak, hogy a külügymi­niszteri értekezlet ezen a hé­ten előreláthatólag befejező­dik. Több mint egy hónapja már, hogy ezek a megbeszé­lések — mint a háborgó ten­gerre öntött olaj — már puszta tényüknél fogva is bizonyos változást hoztak a hidegháború légkörében. Ez az értekezlet jelentősen kü­lönbözik a korábbi évek kül- ügyiminszteri tanácskozásai­tól: gondoljunk csak a ber­lini értekezletre, amikor a nyugati hatalmak külügymi­niszterei képesek voltak hó­napokon keresztül arról vi­tatkozni, hogy egyáltalán mit vitassanak meg, mi le­gyen a napirend. A berlini értekezlet ide­jén a Nyugat még abban az álomban ringatta magát, hogy a történelem menetét, a hidegháború alakulását ő szabhatja meg. Az azóta el­telt esztendőkben a tények kérlelhetetlen logikája ke­resztülhúzta ezeket a számí­tásokat. S ha erre utalunk, elég csupán — bizonyíték­képpen — megemlíteni az úgynevezett csomagterv sor­sát. Mint ismeretes, a genfi találkozó előtt a nyugati hatalmak külügyminiszterei összeültek, javaslataikat egyetlen összefüggő rendszer­be foglalták és azt mondot­ták: mindent, vagy semmit. Ha a Szovjetunió nem fo­gadja el a csomagot teljes egészében, akkor a tárgyalá­sokat akár be is lehet fe­jezni. Ha azonban valaki most, a tanácskozások ötödik he­tében átlapozza az újságo­kat, a csomagtervről egy szót sem talál: ez az elképzelés megbukott. Lapunk hasábjain még a genfi értekezlet nyitányakor felvetettük: a probléma nem az, hogy a Szovjetunió elfo­gadja-e vagy sem a nyuga­tiak által szinte ultimátum­szerűén beharangozott cso­magot, hanem az; mit fognak tenni a nyugatiak, ha a Szov­jetunió már elutasította ezt a számára elfogadhatatlan javaslatot. Rámutattunk ar­ra is, hogy bár a nyugatiák értekezletek során dolgozták ki ezt a közös tervet, magára a tárgyalásokra vonatkozóan e csomag alapján nem lehe­tett közös elgondolásuk, s hogy ilyen módon Genfben egyszerre kétféle értekezlet is folyik majd: egyrészt a a Szovjetunió, a Német De­mokratikus Köztársaság és a nyugati hatalmak között, másrészt pedig Anglia, Fran­ciaország, az Egyesült Álla­mok é- a bonni német ál­lam között: ez utóbbi arról, mit válaszoljanak a Szovjet­unió indítványára. A jelek arra mutatnak, hogy ezen a második értekezleten ugyan­olyan nagy csaták dúlnak, mint az elsőn, és tulajdon­képpen ' itt dől el az első sorsa is. A SZOVJETUNIÓ Genf­ben következetes és ugyan­akkor hajlékony, a béke ér­dekeit messzemenően figye­lembe vevő diplomáciát foly­tatott. Mint ismeretes, a cso- magtervvel szemben Gro- miko beterjesztette a német békeszerződés tervezetét, amely gyökeresen oldaná meg a vitás problémákat, le­zárná a bonni revansista tö­rekvések miatt még ma is nyílt határkérdést, megte­remtené a két német állam közeledésének, majd az új­raegyesítésnek feltételeit. Amikor a szovjet fél kép­viselői látták, hogy a nyu­gati hatalmak vonakodnak ezt a tervet elfogadni, akkor igyekeztek megkeresni azo­kat a pontokat, amelyekben a legkönnyebbnek látszott a megegyezés. így az értekez­let harmadik hetétől kezdve szinte kizárólag Berlinről, a nyueatberlini kérdésről volt s~ó. A nyugatiak tehát’ fel­bontották a csomagot és ki­emelték belőle ezt a kérdést eredeti — tárgyalási tervük­től eltérően. Ez nyilván az angol álláspont győzelmét jelenti a Bonn és London között folyó kulisszák mö­götti birkózásban. A nyugatiak első javaslata teljesen elfogadhatatlan mó­don azzal a követeléssel lé­pett fel, hogy Kelet-Berlint, tehát az NDK fővárosát is olvasszák be Nyugat-Berlin- be, Később azonban lemond­tak erről a nyilván csak tak­tikai célokból beterjesztett javaslatról, viszont továbbra is mereven ragaszkodnak a megszállási rendszerhez, amely 14 évvel a náci Né­metország felett aratott győ­zelem után enyhénszólva idejé*múlt állapot. A Szov­jetunió legújabb javaslata azonban ezt a nyugati állás­pontot is figyelembe veszi és hajlandó egyéves határidőt szabni a megszállási rendszer fenntartására. Ezenkívül a Nyugat által javasolt össz- német bizottságot nem a lakosság lélekszáma szerinti arányban, hanem paritásos alaoon kívánja létrehozni — vagyis úgy, hogy az NDK és az NSZK egyenlő arány­ban lennének képviselve benne. A lélekszám szerinti arány nyilván azt jelentené, hogy az össznémeí bizottság eszközzé válna Adenauer ke­zében. ÉRDEKES módon ezután a javaslat utón, amelyben a Szovjetunió messze előre­haladt a kompromisszumok útján, a nyugati sajtó óriási hűhót csapott és az értekez­let közeli elnapolását jó­solta. Ügy próbálták feltün­tetni, hogy a szovjet javas­lat diktátum, nem tárgyalási Fegyveres felkelés a Dominical Köztársaságban Nicaraguában felkelők elfoglaltak két várost alap. (MTI). A Dominikai Köz­társaságban fegyveres felke­lés kezdődött. Costanza város közelében Trujillo diktató­rikus rendszerének megdön­tésére; A száműzetésben lévő do­minikaiak egy csoportja be­hatolt az ország belsejébe és már az első fegyveres akciót siker koronázta. A felkelők megrohamozták és lefegyve­rezték Costanza helyőrségét. A felkelők máris ellenőrzé­sük alatt tartják a Cordilerák középső részének nagy térsé­gét. Egy többszáz felkelőből álló csoport Enriquo Jinemez Moya parancsnoksága alatt harcol. Moya száműzetése idején több latin-amerikai or­szágban élt, köztük Venezue­lában, Kubában, Kolumbiá­ban és Porto-Ricoban. A mozgalomnak két rádió- állomása van, A dominikai felszabadító mozgalom veze­tői bíznak a harc sikerében, mert a felkelők teljes mér­tékben élvezik az immár 29 éve diktatórikus elnyomatás­ban sínylődő dominikai nép támogatását és egész Latin- Amerika rokonszenvét. Az AP Venezuelából jelen­ti, hogy dominikai menekül­tek szerint Trujillo katonai tanácsadója Peron, az elűzött argentínai diktátor. * Az AP jelenti Tegucigalpá- ból (Honduras): nicaraguai menekültek szerint a nicara­guai felkelők elfoglalták a Chontales tartományban lévő Santo Tomas városát. A vá­rosért folyt csata áldozatai­nak száma nagy. A felkelők nagymennyisé­gű hadianyagot zsákmányol­tak. A nicaraguai felkelők rádióállomása jelenti, hogy elfoglalták Leon városát is. Gromiko a pénteki ülésen megcáfolta ezeket az állításokat és így a mester­ségesen szított vihar elült, a külügyminiszterek pedig hét­főn ismét hozzáfogtak a szovjet javaslatok érdemi megvitatásához. Az öt hétnek tehát már ma is megvannak a maga konkrét eredményei. Elősző; is az, hogy egy sor pontban már csak pár lépés választja el egymástól a keleti és nyu­gati álláspontot, kibontakoz­nak egy jövendő megegye­zés körvonalai. Bebizonyoso­dott, hogy lehet tárgyalni és végül világossá vált, hogy a legnagyobb felhatalmazással biró kormányfők találkozó- iának igenis volna mit meg­vitatnia. A most következő napok előreláthatóan döntést hoznak. Mint a Reuter kom­mentárja írja, Genfben há­rom perspektíva van: 1. a miniszterek újabb erőfeszíté­seket tesznek, hogy megol­dást érjenek el a berlini kérdésben, 2. az értekezletet felfüggesztik, 3. egy közös közleményben leszögezik a nézeteltéréseket, amelyeknek megoldása a csúcsértekezlet­re vár. AZ UJ SZOVJET javasla­tok megnyitották az utat a megegvezés felé. Csak a nyu­gati hatalmakon múlik, hogy létrejön-e a megoldás, vagy pedig vállalják a felelőssé­get a tárgyalások kudarcáért a világ közvéleménye előtt. Baracs Dénes Hétfőn délután — a városi pártaktívaülés alkalmával — kiosztották a szolnoki május elsejei felvonulás legjobb csoportjainak járó vándor­zászlót, illetve jutalmat. Tartalomban, külsőségben és Szervezettségben egyaránt példamutató volt a Járműja­vító dolgozóinak felvonulása. Ezért a pártbizottság által alapított egyik vándorzász­lót kapták. A Szolnoki Kiskereskedel­mi Vállalat dolgozói a tólük megszokott impozáns, jól szer­vezett menetben vonultak fel május elsején — ezért a másik vándorzászló hozzájuk került. A Vízügyi Igazgatóság dol­gozói igyekeztek komoly po­litikai tartalmat adni felvo­nulásuknak, jól szemléliető eszközökkel mutatták be a régi és az új vízügyi szerve­zet közötti különbséget. — Munkájuk jutalmául a ser­leget kapták. A vándorzászlókon és ser­legeken kívül a városi párt­bizottság oklevelet ad szép, tartalmas felvonulásuk jutal­mául a Tiszamenti Vegyimű­vek, a Szolnoki Papírgyár dolgozóinak, valamint a vá­rosi Uttörőszö vétségnek — az úttörőpajtások színes ele­ven felvonulásának megszer­vezéséért és a KISZ városi bi­zottságának a lampionos vi- iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiur WASHINGTON (Reuter). A Szenátus Külügyi Bizottsága hétfőn 1.1 milliárd dollárt szavazott meg a NATO or­szágok katonai segélyezésére. Ez az összeg 1223 millió dol­lárral több, mint amennyit Eisenhower elnök eredetileg kért. (MTI.) MOSZKVA (MTI). Az Iz­vesztyija keddi számában „Miért reszket a Pentagon?” címmel feltárja a genfi atom­értekezlet eddigi lassú hala­dásának okait. Rámutat: az amerikai Hadügyminisztéri­um az ágyugyárosok és az atomfegyvereket előállító nagy monopóliumok érdeké­ben azzal próbálkozik, hogy megakadályozza a nukleáris A termelőszövetke­zeti pártalapszervezetekben egyre alaposabb, gondosabb munkával készítik elő a tag­gyűléseket. Különösen ott, ahol a vezetőségnek gyakor­lata van ebben, s ahol meg­felelően fel tudják mérni, milyen segítséget adhat a kommunisták egyöntetű ál­lásfoglalása a közös gazdaság ügyeinek intézésében. A kun- hegyesi Lenin Tsz-ben most a szokottnál is alaposabb az előkészület. Nem mindennapi kérdést, az állattenyésztés helyzetét tűzték napirendre. Nem azért, hogy valami kü­lönös probléma volna vele. Inkább azért, hogy a szövet­kezeti munka egészén belül is kiemelkedő helyet kapjon az emberek tudatában, gondol­kodásában, A szövetkezet terve merész elgondolásokat rögzít, s az emberek, a terv készítői, jóvá­hagyói most ellenőrzik, ho­gyan váltják tettekre mind­azt, ami mellett altkor dön­töttek. Ezt kell hát most ala­posan előkészíteni Mert ak­kor sem ment minden egé­szen simán. Egyesek szót emeltek az ellen, hogy a ta­karmányterületet jelentősen növelik, ugyanakkor a takar­mány természetbeni juttatá­sát a tavalyinál alacsonyabb összegben állapították meg. Most megláthatják majd, hogy a jószágokból, amelyek a takarmányt megeszik, zifelvonulás megszervezésé­ért Sipos Károly elvtárs a vá­rosi pártbizottság titkára a jutalmak átadása után kö­szönetét mondott mindazok­nak, akik, mint rendezők, aktívák elősegítették a má­jus elsejei felvonulás sikerét, a városi pártbizottság mel­lett működve elvégezték a szervezés úgynevezett apró­munkáit. A vándorzászlókat átvevő Tóth és Budai elvtársak meg­köszönték a kitüntetést és megígérték, hogy jövő május 1-i felvonulásuk még tar­talmasabb és szebb lesz, mint az idei s igyekeznek végleg megtartani a városi pártbizottság vándorzászló­ját. Községünkben is kezd ki­alakulni a helyes népfront­politika: összefogni azokat az erőket, amelyek a párt veze­tésével előbbre tudják vinni községünk gazdasági, kultú- rális életét. A minap a népfrontbizott­sági ülésen Fodor Károly el­nök előterjesztése alapján megvitattuk a község gyors fejlődését elősegítő lehetősé­geket és megszabtuk a fel­adatokat is. A tanácskozáson megjelentek a párt-, tanács vezetői, termelőszövetkezeti parasztok, pedagógusok és kísérleti robbantások meg­tiltását. Az atomértekezlet nem kielégítő haladása ár­nyat vet a genfi külügymi­niszteri értekezletre is, amely nemcsak ugyanabban a palo­tában folyik, de feladatait tekintve is hasonló szerepet hivatott betölteni: enyhítenie kellene a nemzetközi feszült­séget és szilárdítani az álla mok közti bizalmat. (MTI), pénzben meglesz a különbö­zet. Év végére 800 hízott ser­tés leszállítására szerződtek, eddig kereken 400-at szállí­tottak le, s egy százas falka hamarosan szintén erre a sorsra jut. Márpedig ha a ter­vet mindenütt ilyen pontosan végrehajtják, meg lesz a munkaegységre járó közei 40 forintos jövedelem év végén. A gyakorlat ebben a szö­vetkezetben az, hogy mindig jóelőre elhatározzák, mit tár­gyalnak meg a közeljövőben, mi legyen az, amire abban az időben a kommunisták fi­gyelme főleg irányul. Ezeset- ben is így történt. Június 25- re tűzték ki a taggyűlés idő­pontját. A tagság azonban már most vitatja, latolgatja a részletkérdéseket. A tehené­szetben például most akarják bevezetni az itatásos borjúne- velést. Vincze Mihály és Varga József mély gondba merülve tanakodnak napok óta: „A tehén alatt felnövő borjúk választáskor szépek, aztán visszaesnek. Az itatot- tak a választás idejére edzet­tek, s utána hamarosan neki­erősödnek. S így mi 25 kg tej­zsiradékot nyerünk egy-egy borjú után. Ezeket mondd el, MJiály, a taggyűlésen, te ott leszel.’’ Varga József, a pár- tonkívüli borjúgondozó mondja ezeket Vincze elv- társnak, azért, ha netán ott valaki kétségbe vonná, hogy érdemesbe az itatásos neve­lést meghonosítani. Szeberényi Mihály elv­társ, az alapszervezet titkára általában isimeri az állatte­nyésztés helyzetét. De most részletesen, tüzetesen utána néz, hol mi a helyzet. A be­számoló elkészítésére Szarvas Lajos állattenyésztési agronó- must kérte meg, aki vállalta szívesen a megbízatást, de ketten együtt határozták meg mi legyen a számok mellett a beszámoló fő mondanivalója. Elmondják majd, hogy az év végére tervezett szarvasmar­ha-állomány beállítását már eddig 85 darabbal túlteljesí­tették. Csakhogy a számszerű mennyiségen belül nem ala­kult eddig megfelelően a mi­nőség aránya. Ez a szaporo­dás még nem biztosítja az év végére szükséges 300 fejős tehenet. így a jelenlegi 107 mellé még 100-at vesznek az idén. De még ez mindig nem jelentheti a minőségi javu­lást. Kell a jószággondozók ügyessége, a közömbösség tel­jes felszámolása, gondossága más pártonkívüli dolgozók. Lovas Sándor tanácselnök elvtárs tájékoztatása alap­ján megismertük a község­fejlesztés soronlévő felada­tait és a népfront máris felajánlotta segítségét. Az új iskola építése szükségessé tet­te a piactér áthelyezését, a régi piactér átalakítását, parkosítását. Makai András a szövetkezeti dolgozók ne­vében 40 napi társadalmi munka megszervezését aján­lotta fel a község terének szépítéséhez, A népfront nemcsak a köz­ségfejlesztéshez kíván segít­séget nyújtani, hanem első­sorban részt kér a termelő- szövetkezetek megszilárdítá­sából is. Fodor elvtárs vé­gigjárta a termelőszövetke­zeteket és ott megbeszélte, hogy milyen segítséget nyújt­hat nekik a népfront. Sok helyen az értelmiségi dolgo­zók segítségét igényelték. Az Ujbarázdában azt, hogy terü­letüket feltérképezzék. A Petőfi, a Kossuth termelőszö­vetkezetekben az adminiszt­rációs munkákhoz kérnek se­gítséget. A pedagógusok —. bár az évvégi munkák eléggé lekötik idejüket — nem kés­lekednek a segítséggel. Vál­S kint a tehenészetben? Rózsa Lajos a többi tehené­szekkel tanácskozik: Szót kell emelnünk most már nagyon illetékes helyen, hogy adja­nak szakmai segítséget, mert kevés a borjúszaporulat. Százhét tehén után alig öt ven az idén. A 18—20 literes te­henek jórésze meddő. Ez na­gyon sokat jelent a minőségi előrehaladásba n. És így tovább ... A párttit­kár asztalán még fele címe- zetlenül várakozik a tagg\ ű- lési meghívóknak. Még kell egy nap, mire mindre rá­írja a neveket. Az agronó- mus noteszében még külön csoportokban sorakoznak a számoszlopok, rendszerezetle­nül a javaslatok, az elgondo­lások, a mondanivalók. Majd a június 18-án lezajló veze­tőségi ülés után kap végleges formát a beszámoló. Addig még gyűjtik, hallgatják, vi­tatják a beszélgetések során felvetett javaslatokat, kifogá­sokat. Az állattenyésztés a hozam növekedés között van még sok más nagyon fontos tényező, a takarmány és az elhelyezés. Erről is keU szól­ni. Nem hallgatják el, hogy a zöldtakarmány biztosításában adódhatnak zökkenők, s azt sem, hogy hol tartanak a szá­zas tehéndstálló építésével. A pártcsoport bizal­miak mind gazdasági munká­val lekötött emberek. Arra azonban megvan minden le­hetőségük, hogy a párttagok mellett a pártonkívüliekkel is tanácskozzanak. S gyakran az ő javaslatukra szaporodik meg a kiküldött meghívók száma nóhánnyaL Most is több lesz eggyel, s azt az egyet Szabó Elemér tehenész nevére töltik ki Ki, hogyan, mivel segítheti majd a közös elgondolások, együttesen jóváhagyott ter­vek megvalósítását, azt egy hét múlva döntik el a Lenin Tsz kommunistái Az előké­születek, az, hogy nemcsak a titkár, nemcsak a vezetőség, hanem a tagság egésze készül az alapos, az eredményeket előresegítő vitákra, arra en­ged következtetni: fontos in­tézkedések, okos javaslatok születnek majd a közelgő taggyűlésen, amely jelentős eseménye lesz a szövetkezet életének. . | . lalták a térkép elkészítését, az adminisztrációs munkát is. S mi történt a megbeszé­lések óta? A földművesszö­vetkezeti dolgozók már öt­ven napot dolgoztak. Csörgő Gergely dolgozó paraszt másnap öt kocsi földet vitt el a régi piactérről. A válla­lás, a segítés azóta is meg­valósul a hétköznapi mun­kákban. Épül, szépül közsé­günk. A kezdeti eredmény minden népfrontbizottsági tagnak drága kincse, ame­lyeket minden bizonnyal újabbak követnek majd. Jó­magam a népfronttól azt a megbízatást kaptam, hogy a párt művelődésügyi politiká­jának végrehajtásában kul- túrális téren dolgozzam, kü­lönös tekintettel a helyes műsorpolitika megvalósítá­sára az egyes rendezvények alkalmával. A népfront kezdeményezé­se hasznára válik a lakos­ságnak. Az alkotó erők ösz- szefogása soha nem látott felvirágzását segíti elő fej­lődésében eléggé lemaradt kunsági községünknek; Serfőző János a Hazafias Népfronl Bizottság tagja Kunmadaras ii ti i ti m i ii i ti im 111 ui 1111 nun 11111 m i ii i it i it 1111 m ii i ti i it 111111 ii i m 1111 ii 11M11111 in ii i ti 1111 ii 111 ui ni Átadták a május 1-i felvonulás legjobbjainak járó jutalmakat Az ágyúkirályok akadályozzák a genii afoméríekezlet haladását B. E Munkában a Hazafias Népfront Kunmadarason

Next

/
Thumbnails
Contents