Szolnok Megyei Néplap, 1959. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-04 / 79. szám
Lesz-e 13, havi fizetés a Járműjavítóban? r Mielőtt beszélhetnénk a 13. hónapi fizetésről, át kell tekinteni az üzem belső életét, azt, hogyan tudja biztosítani a vezetőség a IV. negyedévi felkészülés előfeltételeit. A külső nehézségekről az Újság hasábjain keresztül már sok szó esett. Azonban elengedhetetlenül szükséges/ azt is ismerni, hogy milyen intézkedéseket tesznek az üzem energia- és anyagellátásának zavartalan biztosítására. Kókai osztályvezető elvtár- Eat kértük meg, tájékoztasson erről. Elmondotta, hogy | a múlt évhez viszonyítva örvendetesen javult az üzemet tápláló energia ellátás Legfontosabb a szén, amelynek igénylése már megtörtént. A kazánok állapota kielégítő, a szükséges javításokat elvégezték. A fűtéshez azonban 12 vizsgázott fűtőre van szükség. Itt hívnánk fel a munkaügyi osztály vezetőjének figyelmét, mielőbb tegyen intézkedést a már kijelölt emberek levizs- gáztatására. — A légszerszámok műked- etésére van elegendő levető, azonban fel kell hívni a lolgozóink figyelmét arra, ogy ne hagyják munkagépeidet üzemeltetésen kívül is levegőnyomás alatt. Először is, z igen balesetveszélyes, má- •jdszor az elszökött levegő öbméterenként 60 fillérbe érül. A pazarlás önköltsé- nket igen érzékenyen érinleszélt továbbá Kókai elv- > arról, hogy milyen káro- okozhat a hegesztőknél a íték elfagyása. Ezért már t felhívják az ott dolgozók ílmét, hogy erre gondo- ügyeljenek majd. Igen fontos a villamosenergia biz- gítása, amelyben nincs hi- Viszont itt is vannak hi- Isságok. Egyesek saját (épségükkel sem törődve, lprik a kapcsolókat és tékokat. Különösen gyakori ez a VI. osztály dolgozóinál. Az üzem vezetősége mindent elkövet annak érdekében is, hogy a dolgozók minél jobb munkaeszközökkel és minél egészségesebb munkahelyen dolgozhassanak Ezért már most gondoskodik a hiányzó ablakok, ajtók pótlásáról, a védőruhák, kályhák, slb. beszerzéséről. A téli melegítőruhák kiosztása már megkezdődött s a közeljövőben kerül sor a kovácsműhely tetőzetének megjavítására is. Ha azonban a 13. havi fizetésről beszélünk, meg kell mondani, hogy ennek elérésében a dolgozók munkához való viszonya a döntő tényező. Tagadhatatlanul emelkedik a termelékenység. Például szeptemberben több üzemrész teljesítette darabszámos tervét. De mégis van hiányosság, például az, hogy túllépjük, béralapot, nincs meg a vállalat egységfejlesztmény terve, ami annyit jelent, hogy a kész kocsikért, mozdonyokért járó összeg nem arányos a kifizetett bér összegével. Mit keli tehát tennünk? — Olcsóbban kell dolgoznunk. Ezt pedig csak úgy érhetjük cl, ha csökkentjük az önköltséget, ha — különösen faanyagoknál — több, ócska, használható anyagot dolgozunk fel. Takarékoskodnunk kell a meglévő anyagokkal, energiával, stb. A vállalat ÉTI terv- teljesítését döntően befolyásolja az is, hogy az illetékes minisztérium beruházási hitéi1 hiányában nem, vagy csak részben tud biztosítani különböző korszerűsítéseket, acélvázas kocsikat. Rajtunka sor tehát, hogy a takarékossági mozgalomban mindannyian részt vegyünk, jól dolgozzunk, mert csak igy számíthatunk nyereség- részesedésre. Csömör János. javítgatják a biztosiP>00000000cxx>0cxxxxxx}0000'x300000000000000000000000000000000000c)ci00n^or d&ttfuidoto — 55civilben66 A megyei KISZ küldöttértekezletről Negyven tagú megyei bizottság irányítja a Szolnok megyei KISZ szervezeteit munkáját Százharmincöt ifjú kommunista tanácskozott vasárnap a Megyei Tanács nagytermében a Kommunista Ifjúsági Szövetség Szolnok megyei helyzetéről, további feladatairól. A délelőtt 9 órakor kezdődő és délután fél 4 órakor befejeződő értekezlet beszámolóját Molnár György, a KISZ Megyei Szervező Bizottsága titkára tartotta. Molnár elvtárs, a Kommunista Ifjúsági Szövetség Szolnok megyei (kibontakozásáról szólt bevezetőben. Megállapította hogy a különböző rétegszervezetek alakításának eszméje nem talált megfelelő talajra megyénkben. A MA- EISZ például 5—6 sízerveaet- tel, közei 300 taggal működött, a paraszt fiatalok körülbelül 3500-an tömörültek az EPOSZ-ba. Határozott programjuk nem volt a rétegszervezeteknek, csupán azt hangoztatták, hogy függetlenek a párttól, s az önálló irányítás a cél. Érthető, hogy rokonszenvvel fogadták a megye fiataljai az új, egységes ifjúsági szövetség megalakítását. Megyénkben sokáig töretäienül élt az ifjúság körében a DISZ gondolata. Példa erre a turkevei DISZ szervezet, ahonnan még decemberben is beküld- ték a bélyegelszámolást. A március 16-i párthatározat után, mely a Kommunista Ifj úsági Szövetség szervezéséről határozott, a szolnoki Járműjavítóban március 21- én már megalakították a megyénkben első KISZ alapszervezetet. Nem késett sokáig a Tisza Cipőgyár sem. s március 21. óta megyénkben 233 szervezet alakult. 6600 taggal. Mindössize négy község van még, ahol nincs a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek a 1 a ps zervezc t e, - s három helységben egyáltalán nincs ifjúsági szervezet. (A kunszentmártoni járásban ugyanis még működik EPOSZ szervezet). A KISZ tagság megoszlását tekintve azonban már nem lehetünk elégedettek. Habár megyénk lakosságának túlnyomó többsége dolgozó paraszt, taglétszámukban mégis P,5 százalékban vannak képviselve a dolgozó narasztfiatalok. Sőt a más foglalkozású fiatalok (körében is megtorpant a szervezés. A KISZ féltéséből adódóan sok helyen félnek a tömeg- szervezeti jelleget megvalósítani. Jóllehet, a KISZ tömeg- szervezet kommunista tö- megsrervezet ugyan, de nem kis párt, tehát olyan követelményekkel, mint a párttagság is. nem léphetünk fel a KISZ-be jelentkezőkkel szemben; Most következett el az időszaka a meglévő szervezetekben olyan élettevékenység kialakításának, hogy az vonzó legyen a bentlévők és kívülállók előtt. A továbbiakban a középiskolai szervezetekben végzett munkáról, az úttörő- csapatok KISZ irányításáról és a más tömegszervezetekkel összehangolt munkáról beszélt Molnár elvtárs. A küldöttértekezlet szünetében a küldöttek megkoszorúzták az 1919-es Tanácsköztársaság Szolnok megyei mártírjainak emléktábláját, ahol Menyhárt László, a küldöttértekezlet elnöke kegyelettel adózott a kommunista hősök emlékének. A határozati javaslat vitájában, s a hozzászólásokban a Kommunista Ifjúsági Szövetség munkamódszereiről szóltak a legtöbben. Erről beszélt Gál Zsigmond tisza- buari KISZ titkár, H. Nagy Mihály, a Tisza Cipőgyár KISZ titkára. Vigh József, fűtőházi küldött. Pagonyi Zoltán az éberségre hívta fel a figyelmet, miután az ellenség készülődése október 23-ra megyénkben is faltűnt már. Martfűn névtelen levéllel fenyegetik az üzemi KISZ titkárt. Csáki István elvtárs, az MSZMP megyebizottságának másodtitkára az ifjúság soraiban ható nacionalista és szociális demagógia elleni eszmei harcot tűzte ki a KISZ-isták- elé. A párt nem célként gondolja a KISZ taglétszámának növekedését, hanem a szervezetek munkája következményének, — mondotta Csáki elvtárs. A küldöttértekezleten nyújtották át a KISZ központ Ságvári Érdemérem .kitüntetéseit tizenkét kommunista fiatalnak, afeik megyénkben fegyverrel, vagy munka hely ükön resztvettek az ellenforradalom leverésében, illetve a népi hatalom megerősödéséért küzdöttek november 4.- után. Ugyancsak a tanácskozáson jutalmazták meg az ifjúsági cséplőcsapatok versenyének három első helyezettjét: 5060, 3000 cs 2000 forinttal; A Szolnok megyei VIT delegáció ajándékait szintén a küldöttértekezleten vették át azok a KISZ szervezetek, akik legtöbbet tettek a Világifjúsági Találkozóért: Fenyvesi Sándor, a KISZ országos szervező bizottsága nevében köszöntötte a Szolnok megyei KISZ-istáIk tanácskozását, Dikó Balázs egykori illegális KIMSZ tag/ az idős kommunisták örömét1, tolmácsolta, s mint mondotta,] úgy látják, jó kezekbe került a haladás, a munkásszabadság zászlaja, amiért ők egylkor életüket veszélyeztetve küzdöttek: Az értekezlet 15 tagú küldöttséget választott az Október 24, 25, 26-án ülésező országos KISZ küldöttértekezletre; Negyventagú megyei KISZ bizottságot választotta küldöttértekezlet a Kommu nista Ifjúsági Saövétség Szolnok megyei vezetésére; Végül, a kilenctagú megyei végrehajtó bizottság megválasztása után az Inter- nacionálé eléneklésével befejeződött a Kommunista Ifjúsági Szövetség Szolnok megyei küldöttértekezlete. YYYYYYYYYYYYYYYYYYYYTVTYYTYYYYfYTYYYYYYTYYYYYYYYYYVYVYVYYYYYYVYVYYYYfYTYVWYYYTVYTVVYYYVYYYVYVVVTYYYVTVTVTYTTYTYYYTVYYV Tudósítás a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának üléséről Amerikai szakemberek szerint a szovjet mesterséges hold egy évig is keringhet a világűrben SÖTÉT A HATALMAS NÉZŐTÉR, üresen tá- Wganak a széksorok. Most nincs itt a közönség, Tu>m lövel száz meg száz szempár a színpad felé, [csak egy, de az aztán kritikusan. Nem csapódik össze ' száz meg száz tenyér, az elismerés pálmáját nyújtva át, csak egy hang harsan, de az aztán keményen. A rendező szigora jelenti a publikumot, utasításai irányítják a tehetséges művészeket. Próba van, a színpadon még „civilben“’ elevenednek meg egy közelgő színdarab életből merített figurái. A díszletek is csak érzékeltetik, hogy milyen lesz majd valójában, a bemutató alkalmával. Az „Egerek és emberek” próbája folyik. A színpadon egy pajtaszerűség, jobboldalt prices. A prics- csen ül Crooks (Bors Béla) a néger fiú: 4 színpad baloldalán, tömött zsákokon ül Lennie (Juhász János), az együgyű, de hatalmas termetű, roppant erejű férfi. Éppen arról folyik aszó, hogy Lenniék régi álmukat valósítják majd meg, lesz egy kis tanyájuk és minden, ami ahhoz szükséges. Crooks fásultan, gorombán leckézteti Lenniet. — Hülye vagy. Száz meg száz embert láttam erre a tanyára befordulni, hátukon batyuval. Valamennyinek ez a marhaság járt a fejtbe. Jönnek és tovább mennek. És mindegyiknek az a kis darab föld motoszkál a fejtbe. Ügy van ezzel, mint a menyországgal. Mindenkinek kéne egy kis darab belőle. Senki sem jut soha a menyországba. És egyikünknek se lesz sose egy kicsi darab földecskéje se. LENNIE HALLGATJA a szózatot, de látni rajta, hogy nem hiszi. Meggyőződéssel mondja: — De nekünk lesz. Bízik benne, hiszen van neki egy barátja, az okos, erős George. S ő is mondta, hogy lesz, mert úgy akarják. A figurák már élnek a színpadon. A színészek már a próbákon a darabban, abban a világban élnek, ahová a téma vezeti őket, olyan jellemekké alakulnak át, aminőt a történés megkövetel. A darab szereplői jó színészek. Sokat közülük nem kell bemutatni, hiszen még tavalyról jól ismerjük Irányi Józsefet (George), Gellei Kornélt (Lennie másodszereposztásban). Prókai Istvánt (Síim), Paál Lászlót (Candy), Bors Bélát (Crooks), Halász Lászlót (Whit) és Lázi Istvánt (a gazda). Az újak közül élethűen alakít Juhász János (Lennie), Molnár Miklós (Curly), Fekete András (Carlson), új oldaláról mutatkozik be Csornai Irén (Curlyné) és jó alakítást igér Vécsei Mária (Curlyné másodszereposztásban). A darab rendezője: Nógrády Róbert). HOLNAP MÁR A FŐPRÓBA LESZ. Eredeti öltözékben, jól megtervezett díszletekkel (Upor Tibor munkája), összefüggően játszódik le a színmű, közben még csiszolnak rajta, hogif a pénteki bemutatón tudásuk, színészetük javát adják. (hímer) Washington (AFP). Az amerikai haditengerészet washingtoni laboratóriumának szakemberei szombaton este kijelentették, hogy becsléseik szerint a szovjet mesterséges hold „egy évig is. keringhet a világűrben”. Megerősítették, hogy a szállító-rakéta, amely eddig nyomon követte a mesterséges holdat, most sebességének fokozódása folytán megelőzte azt, de nem valószínű, hogy kezd széthullani. * New York (AP). A kanadai televízió munkatársa vasárnap megkérdezte Leslie Mun- roetől, az ENSZ-közgvulés el- 1 nőkétől, „mi a véleménye a szputnyikról?” Válaszában Leslie Munröe kijelentette, a szovjet mesterséges bolygó kiröpítése azt _!jelenti, az ember behatolt^ a 5 világegyetemnek olyan rés'zé- ■ be, amelynek „vizsgálata ed- 'jdig nem állott hatalmában”. I „Az ilyen eredményeknek valójában az egész emberiség .javát kell szolgálnick. Minden dicséret megilleti a szovjet tudósokat bámulatba ejtő sikerükért” — mondotta Mun- roe, majd nyilatkozatát így folytatta: „Az emberiség számára a szovjet tudósok sikere felhívás arra, hogy mindnyájunk javára újabb kísérletek történjenek az ismeretlenbe való behatolásra. Ennek a bámulatos fejleménynek helyes fel- használása új távlatokat nyit a tudás újabb területe felé. sőt valójában a hold és talán végül a csillagok megközelítése felé is.;.” * Boston (AP). Az egyik bostoni televíziós állomás szombaton műsoron kívül mutatta be nézőinek a szovjet mester-, séges holdról készült első címfelvételt. * London (Repjer). A manchesteri egyetem rádiócsillagászati intézete vasárnap éi.je’ hatalmas rádióteleszkópjával 6 másodpercig tartó radar- visszhangot vett fel a szovjet mesterséges bolygóról. 4 i Berlin (MTI). Otto Grote- - wohl, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke [bejelentette, hogy vasárnap jdélután folyamán a Német Demokratikus Köztársaság egész területén és Berlin demokratikus körzetében pénzbeváltást hajtanak végre. A pénzbeváltás a Német De- jmokratikug Köztársaság lako- jsai számára egyszerűen a régi | papírpénz újfajta papírpénzre j való átváltását jelenti egy az egy arányban. A régi fémpénz továbbra is érvényben marad. Károsodás tehát a i Német Demokratikus Köztár- jsaság egyetlen lakosát sem (ári. A pénzbeváltás a nyugatnémet és a nyugatberlini spekulánsok kém- és diver- zánszervezetek ellen irányul [Ezek kezében ugyanis nagy- | mennyiségű keleti márka hal- jmozódott fel, amelvet csaló ^árfo]varrton vásároltak fel, s “amely összeget a Német De- ; moki'atikus Köztársaság elkeni aknamunkára, gazdaság' életének megzavarására használtak fel eddig> s kívánták a A Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága legutóbbi ülésén foglalkozott az irányítása és felügyelete alá tartozó szerveknél végzett ellenőrző munkával és az ellenőrzési feladatok jobb ellátásával. Egyik fontos feladatként jelölte meg a vizsgálatok soráft^'télf“ intézkedések végrehajtásának ellenőrzését és az ellenőrzések tervszerű végzésének biztosítását. A Végrehajtó Bizottság értékelte a főbb mezőgazdasági termények és termékek felvásárlásának helyzetét. Megállapítást nyert, hogy a gabonafelvásárlás eddigi eredményei kielégítsek, de a kukoricatörés előrehaladottságához képest lemaradás van a felvásárlás területén. Mindez abból következik, hogy sem az állami felvásárló szervek dolgozói, sem a helyi tanácsok végrehajtó bizottságai nem foglalkoznak kellőképpen ezzel a kérdéssel. A felvásárlás eredményessége érdekében felhívta a Végrehajtó Bizottság a járási, városi tanácsok végrehajtó bizottságait, hogy kísérjék figyelemmel és segítsék a kukorica felvásárlását. Tekintettel arra, hogy a felvásárlás egyes területein (baromfi, zöldség, gyümölcs) a magánkereskedők, álőstermelők és spekulánsok tevékenysége veszélyezteti az állami felvásárlás eredményességét és a lakosság jobb ellátását, felhívta a tanácsok figyelmét arra is, hogy a spekuláció visszaszorítása érdekében rendszeresen végezzenek rendészeti, közegészségügyi és állategészségügyi ellenőrzéseket. Olyan esetekben, amikor egyes kereskedők. vagy egyéb személyek részéről " a kiskereskedésen túlmenőén meg nem engedett nagykereskedői tevékenységet tapasztalnak, vagy az ilyen személvek árfelhajtókkal dolgoznak, gondoskodjanak a kiadott iparjogosítvány visszavonásáról: Megállapította a végrehajtó bizottság, hogy 3 szerződéses feladatok teljesítése közül a cukorrépa szerződés- kötés eléggé vontatottan halad a megyében; Pedig a lakosság jobb ellátása szempontjából nagy jelentősége van a cukorréDa szerződés- kötéseknek, ezért a helyi tanácsoknak segíteni kell a föídművesszövP+kezetek e<z- irányú munkáját. Intézkedést tett a végrehajtó bizottság a rrteaye lakosságának téli zöldség- és gyümölcs ellátásának biztosítására is, részben tárolás, részben, tartósítás útján. Varga István. ) Dán intézkedések az eszkimók kipusztulásának megakadályozására A tudomány még mindig kutatja az eszkimók faji és nyelvi származását, jóllehet ez a faj már kipusztűlóban van. A távoli Észak egykori lakosainak utódai Grönia.nd- sziget nyugati partvidékén, Thule tartomány közelében éltek. Az'Északatlanti Szövetség azonban nemrégiben légitámaszpontokat létesített azon a vidéken. A léglökéses gépek búgása és a repülőgépmotorok berregése elzavarta a fókákat és azok eltűnésével egyidejűleg kérdésessé vált az ott élő eszkimók léte. A dán kormány — abban az igyekezetében, hogy mentse a menthetőt — 360 eszkimó családot 1954-ben áttelenített az Uj-Thula nevű vidékre. Ebben a térségben meg bőven akadnak sarkköri medvék és fókák, s így az új eszkimótelepesek megélhetése biztosított. A dán hatóságok azt is kikötötték, hogy a vidéket csak 3300 méternél magasabban repülhetik át léglökéses repülőgépek. A „megmentett1’ 369 eszkimó család általában halászatból és vadászatból él. Kunyhóik azonban már nem jégkockákból, vagy hóból készülnek, hanem, dán mintára, fagerendákból. Az eszkimók gondosan ápolják hagyományaikat. Általában fiatalon nősülnek, mert a fókavadászokat meleg otthon és főtt étel kell, hogy várja. Az eszkimócsaládoknak sok a gyermekük és a fiatalokat korán megtanítják vadászni. Cserekereskedelem helyett ma már pénzzel üzletelnek. Háziipari cikkeik igen keresettek külföldöm KtLFOLDI HÍREK továbbiakban még fokozottabban felhasználni. A pénzbeváltás súlyos csapást mér ezekre a tervekre és a spekulánsokra. * Tokió (Reuter). Vasárnap reggel váratlanul kitört a Tokiótól 112 kilométerre fekvő Osima-sziget híres tűzhányó- ia, a Mihara. amelynek tövében és oldalam a hétvégi kirándulók ezrei táboroztak. A 759 méter magasságú hegy minien előzetes jel nélkül füst. láva és omladék- -ömegeket lövelt ki magábó' • 200 méter magasságra. Azonnal megindultak s mentési munkálatok: több mint ezer kirándulót sikerült biztonságba helyezni. Eddie ’sak egv fiatal diák ha'áláró' ’s harminc sül vas sebesültről '-rkezett jelentés. Peking njj Kína), Toldóbó’ ’rkezett jelentének szerint p 'apán acélipari munkások 'énteken kezdődött sztrájk-iát követően szombaton 43 őrá' -ztráikba lépett a japán hajóépítő ipar 59 ezer munkása.