Szolnok Megyei Néplap, 1959. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-04 / 79. szám
SZOLNOK M LOY LI NEPLAp 1959. április 4 « NAGY IS IVÁN: (Mkkói a lomhák épp fakadtak. Egy ezredév s egy szörnyű negyedszázad árnya lengett a vérző föld fölött, kín-melódiát könnyeztek a vágyak 's holtat vetéltek mind a börtönök. Bitók sora, mint villámsújtott erdő oly hangtalan volt — sajgó némaság, ám mélyén érett új világot szülő embert teremtő ujult lázadás. Az emlék égett, behegedt sebek pírja hevült a férfi arcokon s ha jaj 'fakadt, mert martak az ebek dac-ránc fogant az asszonyajkakon. Aszályos éra, szolgasorsú lelkek milliók, mi gyötört emberek, ha fájt a szivünk, jajunkat mint berkek földre nyomták a rácsos lágerek. S nem hulltunk el és ajkunk sem némult üvölthcttek vad, gyilkos ordasok, zajuk között már halódott a régmúlt, hogy szüljön szebbet, szentebb századot. Uj had támadt napkeleti földön kiáltott értünk s úgy nyújtott kezet, mint testvérnek, ki ezer jajon, könnyön, véres csatákból bénán érkezett. Akkor a lombok épp fakadtak: levélbimbókat sarjadztak a fák, Viharból fogant csodás új tavasz nap enyhét lehelte millió virág. Még remegett és reszketett a föld évekig hallott ritmusok között, de omlott szikla, kényes gőgerőd s a fényre lépett minden üldözött. • egy tizennégy éveshez C etetlek elnézni téged, tizennégy éved virágzó CrlC pompájában. Szeretem huncutul csillogó szemeidet és magadra erőszakolt komolyságodat, amikor pályaválasztsod problémáiról beszélsz. Szeretem feszesre húzott úttörőblúzodat és piros nyakkendődet, amit olyan gonddal szoktál megkötni az ünnepségek előtti reggeleken. Szeretlek téged és sokszázezer társadat, mert te vagy a jövő nemzedék, a soros váltás a kormánykerék mellett. Talán csodálkozol is, hogy ilyen ünnepélyes vagyok, hiszen általában tréfálkozni szoktunk, én halálosan komoly képpel ugratlak, te pedig gyanakodva lesed, hogy vajon most komolyan beszélek-e, vagy viccelek? Nagyon komolyan beszélek most és ünnepélyességem egy emléknek szól. 1945-öt írtunk akkor. Ropogtak a fegyverek a hajmáskéri gyakorlótéren. Ketten lapultunk egy lőállásbán és az időnként felbukkanó céltáblára zúdítottuk géppisztolyaink sorozattüzét. önkéntesek voltunk mind a ketten, a fasizmus ellen hadra kelt magyar sereg önkéntesei. A hírek úgy szóltak, hogy két héten belül bevetnek minket a halálos sebben vonagló, de még karmát meresztő fasiszta vadállat megsemmisítésére. Barátom és harcostársam fogát összeszorítva, gondosan célzott, szemében halálos gyűlöletet és fenyegetést láttam felcsillanni. Csodálkozva nézhettem rá, mert hirtelen eltűnt szeméből a különös kifejezés és már megnyugodva mondotta: — Csodálkozol ugye? De nekem nemcsak országos, hanem személyes ügyem is van a nácikkal. Most halt meg az apám, három napja. A betegség oka: kényszermunkatáborban szerzett végelgyengülés, ötven éves volt. És állítólag ebben halt meg a vele ment kishúgom is. ő negyedik gimnazista... volt — tette hozzá olyan sóhajjal, mintha a szíve szakadna ki. — Nekem ez a céltábla is fasiszta. Ellenség. Hosszan hallgattunk. Nem volt miről beszélni. Kis sóhajjal tette hozzá: héndpba» ssülotil: m .gyeijejjeir* N-ekj^ftap- fényben keli élnie. Ez a világ nem jöhet, vissza soha. És most itt állsz az iskolai ünnepségen fiatalságod teljes ragyogásában. Ügy dolgozunk, úgy élünk, hogy mindig napfényben élhess. De ehhez neked is segítened kell. Neked, aki a mai fiatalságot képviseled, neked, a békeőrség soronkövetkező tagjának. Ez jutott eszembe ma. És ne haragudj, ha egy pillanatra felidézem ezt az emléket. Bizonyára édesapád sem fog haragudni érte. Kívánom, legyél nagyon boldog, magabiztos, bátor, szocialista ember. És nyugodj meg, legközelebb újra vidám tréfával foglak meglepni. Szeretettel köszönt apád barátja: HERNÁDI TIBOR KEREKES ANDRÁS: Ne önmagadnak tisztelegj — Euyes Vart pour Vart költőknek ajánlom — Mint suhogó korbácsütések, úgy zuhogjanak testeden az önvádló pörölycsapások! Térj észre végre elvtelen! Gyáva vagy! Csak önmagad [szánod! . Ennyit az állat is megtehet! Félreállni, tagadni mindent — rongy elv ez, a legkényelme- [sebb! Nem vagy még hős, mert költő lettél, nem ez dönti el jellemed! S mert szenvedtél, mártír 6em [vagy még — sok más még többet szenvedett! Borzalmak ónos-sztirke kínját! S mégse szökött-menekült [egy se! Drága jövőnket formálta mind, míg ronccsá el nem égett teste! Ne önmagadnak tisztelegj hát! Milliók előtt hajts fejet! Kik a holnapért porba hulltak, számtalanok, névtelenek! Őket tagadod, ha meghátrálsz, ha nem vagy a mindenséggel fe*y! Ideje, hogy ne a világgal, végre hibáiddal, .pörlekedj! Tanuld meg: az a nagy [dicsőség, ha bátran vállalod korod, ha szembeszállsz .minden [veszéllyel, s győzelmed bölcsen titkolod. Ha hű leszel, mint a munkáskéz, mely fáradhatatlan küzd érted, s ha sorsod szépen megformálva nyújtod át az emberiségnek. Mészáros Lajos sEoín^kí festőművész műtermében H ’hány nappal ezelőtt tért haza a Szovjetunióból Mészáros Lajos fiatal szolnoki festőművész. Mint a magyar müvészkül- döttség tagja, három másik szolnoki művésszel együtt kéthetes tanulmányúton vett részt Moszkvában és Lenin- grádban. Most hogy újra itthon van, felkerestük őt műtermében és elbeszélgettünk vele az utazás élményeiről, tapasztalatairól. — Moszkvai és leningrádi tartózkodásunk ideje alatt rendkívül sok élményben volt részünk. Ezek közül is elsősorban szeretném megemlíteni a Moszkvában megrendezett Szocialista Országok Képzőművészeti Kiállítását, amelyen minden nemzet külön-külön mutatta be a maga sajátos és egyéni művészetét. Ellátogattunk a világhírű Tretyakov képtárba is, ahol a régi orosz ikonokat tekinthettük meg. Ezek a régi műalkotások igen nagy élményt jelentettek számunkra, hiszen eddig még eléggé ismeretlenek voltak előttünk. uanuiv ai uiesz masözmuauii munkáit is, így többek között Venecjanov, Szurikov, valamint Rjepin műveit eredetiben. Voltunk a Puskinról elnevezett Szépművészeti M ú- zeumban, ahol a római falfestmény maradványoktól kezdve a modern műalkotásokig gyönyörködhettünk a kiemelkedő munkákban. A moszkvai Nagy Színházban láttuk Prokofjev: Hamupipőke című balettjét, amely ízelítőt adott a világhírű klasszikus szovjet balettkultúrából. — És hogy tetszett Lenin- grád? — Nagyon impozáns világvárost ismertünk meg benne, egységes stílusú épületeivel, hatalmas sugárútjaival és rendkívül tisztaságával. Itt kerestük fel a világhírű Ermitage képtárat, ahol a képzőművészet legkiválóbb alkotásai találhatók. Sok hasznos dolgot láttunk, tapasztaltunk a képzőművészeti élet terén, amelyeket fel kívánunk használni művészi munkánkban. Mészáros Lajos: Részlet a Bánk bán című linóleummetszet sorozatból. — Milyen munkán dolgozik jelenleg? — Több kompozíción dolgozom egymás mellett. Ezek közül is a legjobban foglalkoztat az Almaszedők című képem. Ezt a témát tulajdonképpen már régebben, hónapokkal ezelőtt kezdtem el és a szolnoki Képzőművészeti Kiállításra szándékozom beküldeni. A vásznon egy kétfigurás kompozíció bontakozik ki előttünk. Jellegzetes alföldi gyümölcsöskertben egy asz- szony szedi az almát a mellette lévő kosárba. Távolabb tőle egy kisleány áll a fa alatt és nézi a tele kosarat. A háttérben fehér falú, apró alföldi házak. A szolnokkör- nyéki tájak ezüstszürkés hangulatát adja vissza a festő egyszerű művészi eszközökkel. Színei finomak és kulturáltak. Az emberábrázolás az, amely ezen a képen megragadja a nézőt. A többi képein ismerős szolnoki utcák, házak elevenednek meg. A festő a korábbi alkotásaival szemben már nem csak a Tabán szépségét fedezi fel és ábrázolja, hanem magát a város látnivalóit, szépségeit is vászonra rögzíti. Sőt a legújabb képein már egyre jobban előtérbe kerül a munkaábrázolás. Miközben beszélgetünk, a festő sorra rakja elénk a vásznakat, rajzokat. A munkaasztalon ott látjuk a Bánk bán című linóleummetszet- sorozat legújabb lapjait. A művész válaszol érdeklődésünkre: — A korábban megkezdett linóleummetszet sorozaton is dolgozom. A Bánk bán-sorozatból kettőt már ismer a közönség. A további lapokat most készítem el. Az a szándékom, hogy az év végéig még néhány lappal kiegészí• tem~a sorozatot: Eze»kből:''ér . üjább 'metszetekből "a medvef leállításon mutatok bé néhányat. — Rézkarccal is foglalkozik ? — Igen. Rézkarcot is készítek a tisziákörnyéki. tájak, emberek, főleg a halászok éleiéről. — Milyen távolabbi tervek foglalkoztatják? — Szándékomban áll. hogy ellátogassak a szolnokkörnyé- ki falvakba, községekbe, termelőszövetkezetekbe, ahoi az |ott élő és. dolgozó parasztok Imunkáját szeretném megfesteni. Főleg Kisújszállás kör- I ivéke érdekel négyen. Sok |tanulmányt kívánok készít e- |tí róluk, amelyeket kompozí- ! '•tóimban akarok majd fel- I dolgozni. Célom az, hogy a !parasztság mai. megváltozott liletét ábrázoljam munkáim- Iban. — es — I Könyvespolc \ Kende István: jTNDIA MONSZUN ELŐTT. (Bibliotheca). ! Az ismert újságíró 1937- Iben egy békeküldöttséggel jiárt Indiában,, Űtiélményei |alapján írott könyve az első ! részletes magyar tudósítás a I függetlenné vált hatalmas ■ország mai életéről, az angol ! gyarmatosító törekvésekről, i az egyre kulturáltabb indiai inépről. A szerző a viszony- Itag rövid — pár hetes — ; tartózkodás ellenére rendkívül gazdag ismeretanyagot :gyűjtött össze. * i MOCSÁRI LAJOS VÁLÓIG ATOTT ÍRÁSAI. (Gondolat.) A kiegyezés utáni 48-as Függetlenségi Párt balszárnya egyik kiemelkedő vezetőjének, a magyar—román barátság egyik úttörőjének műveiből összeállított gyűjtemény. A válogatósban szereplő írások, cikkek, beszédek bevilágítanak a monarchia utolsó évtizedeinek egyre jobban súlyosodó problémái közé, a nemzetiségi kérdés útvesztőibe. Cfróti 'fiái: 2SU2S1KÄ § Az ostromlott város óvóhelyé H nyirkos és nyomasztó volt, mintha H fehérre meszelt rücskös falai tele- = szívták volna magukat az ott lass kők összes keserveivel. Lehetlek = benne vagy harmincán és ezek úgy 1 ültek az alacsony padokon, mint H egy siralomházban. g Az óvóhely egyik sarkában egy == szőke kislány babusgatta elnyűtt É babáját. Nem volt több 7 évesnél, j de fel se vette a felnőttek félel- g metes zűrzavarát: olyan végtelen = nyugalommal játszott, mintha 1 megszokta volna a pince szorongó 1 életét. Most is megágyazott babá- = jának. lefektette, betakarta és 1 anyáskodó hangon altatni kezdte: 1 — Tente baba, tente... ébredj 1 rturjd réggelre. Ü A reszkető felnőttek között kü- 1 lönös volt Zsuzsika gyermeki iá- 1 téka. Olyan volt abban a csap- i- kódó, reszkető zajban, mint egy § odaszállt szőke szelídség. = Újra röbbant valami, még han- § gosabb lett az óvóhely, csak Zsu- g zsika vigyázta boldogan baláia §! álmát. g Aztán csend lett az utcában, az g óvóhelyen is. Az emberek felsó- g hajtottak és felálltak a pádról. g Egyet-kettőt lépkedtek, hogy mégis mozgassák lábaikat, aztán tiirel- g mesen újból leüllek, mintha ké- g szülnének új rettenetre. De a be- g következett csend most kitartó 1 volt és megnyugtató. Az emberek = mindjobban nekibátorodtak és itt g is. ott is megindult a beszélgetés, 1 eleinte néhány szóval, aztán foko- g zatosan többel és többel, annyira. M hogy bár halkan beszélgették, még- |j is hangossá sűrűsödött a bezárt g falú helyiségben. Mindenkinek volt 1 legalább valamiféle társa, akivel megosztotta bánatát, csak Zsuzsika ült anyira egyedül abban a sarokban. Babája elaludt és neki nem volt mással kivel beszélgetnie: apja a fronton kínlódik , valahol, ha még egyáltalán él, anyját két héttel ezelőtt temették egy péküzlet előtti sorbanállás után. Ö csak ott van abban a pincében — rongyos babájával és hol ettől, hol attól kap néhány falatot, ha éppen megszánják. De ez a részvét is mintha múlóban lenne. Már elfelejtik sokszor Zsuzsikát, nem úgy mint az első héten, mintha ezekben a lélektelen, halált-váró napokban senki se törődne mással, csak saját magával. Zsuzsika tegnap is keveset evett, ma még semmit, pedig kis szemei ugyancsak kopogtak egy-egy falatért. De az emberek nem hallják ezt a kopogást. Fülük már nagyot hall az állandó bomba zajától. Most, hogy elült egy ilyen zaj és megindult a beszélgetés, Zsuzsika mégegyszer megcsókolta elaludt babáját, aztán figyelni kezdett. Nem hallott semmi különöset. Felállt és hangtalan léptekkel elindult a kijárat felé. A vasajtóra nyomta fülét, hallgatózatt: semmi. Kis kezével nyomkodni kezdte a reteszeket; nem bírt velük. Üjra megkísérelte: meg se mozdult. Hátrafordult és kérlelő hangon mondta: — Bácsi kérem, tessék kinyitni. Egy őszhajú férfi elindult feléje. Mikor odaért hozzá, kérlelni kezdte: — Ne menj sehová, Zstizsika. Kint szanaszét röpköd a szilánk, bajod lehet. — Hátha jön már édesapa: őt várnám az ajtó előtt — felelte Zsuzsika, de olyan érzéssel, hittel és várakozással, mintha nem is a szája, hanem a szíve szólalt volna meg. Az öreg megérezte a kislány szenvedélyes vágyát. Az ajtóhoz lépett, figyelt, ö sem hallott neszt. Visszafordult. — De tovább, ne menj. Itt maradj az ajtó előtt. — Igen, itt maradok. — Biztos? ígéred? — ígérem, bácsi — innen várom édesapát. Az öreg elfordult, hogy megkeresse a reteszeket. ... A sáros utcában éközben csendben lopakodott előre négy szovjet katona. Arcukon meg sem ránduúak az izmok, szemük figyelmesen tekintett szerteszét, kezük keményen markolta a dobtáras géppisztoly agyát. Egyszeresük fájón belehasított a csendbe egy vasajtó vészes nyikorgása. Egyszerre fordulták meg mind a négyen, géppisztolyuk csövét a hang irányába fordították, testük megfeszült. De hirtelen eloszlott bennük a merevség és háláihoz szokott szemük körül megjelent a mosoly. A vasajtó mögül egy szőke lánykafej bukkant elő. Zsuzsika volt. A négy katona szeme kedvesen felcsillant és egyszerre léptek közelebb hozzá. Leengedték a géppisztolyt és ujjaikkal hívogatták a kislányt. Zsuzsika értelmetlenül bámult a furcsa katonákra, Még nem látott ilyen sapkát, meg ilyen kockásán kitömött kabátot. És sapkájuk szőrméjében valami pirosuk ... Csillag. Érdekes bácsik. Kik lehetnek? Biztos, orosz bácsik, akikről mostanában annyit hallott beszélni. És milyen jók ezek a bácsik, mosolyogna’• és mintha szemükkel küldenek át hozzá a szeretetek Ő is visszamosolygott. Aztán nekibátorodot és a katonák felé tartott. Elérte őket. Az egyik sokáig nézte, mintha tán sajátját látná benne, aztán két sáros kezével megfogta Zsuzsika arcát és hosszasan csókoltál a haját. Hirtelen elengedte a lánykát és izgatottan kotorászni kezdett kopott, zsíros kenyérzsákjában. Két szem kockacukrot vett elő belőle és kinyílt örömmel nyújtotta a kislány felé. Zsuzsika boldogan kapta kicsiny kezébe a cukrokat, mintha nagyon régen ízlelt volna ilyen édességet. Áz egyik szemet rögtön szájacskájához emelte, de felemelt keze hirtelen megállt és a szemközti templomra mutatott: — Vigyázzatok, orosz bácsik! — sikoltotta. Villámgyorsan for dúltak meg mind a négyen, de már későn. A templom tornyából sorozatot adott le egy német géppuska. Kattogott a fegyver és öt test nyúlt el mozdulatlanul a sáros kövezeten. Az egyik Zsuzsika volt. Piciny kezéből a sárba hullt a két szem kockacukor. És az óvóhelyen az elnyűtt rongybabát többé nem altatta el senki..
