Szolnok Megyei Néplap, 1959. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-04 / 79. szám

2

SZOLNOK MEG VEI NÉPLAP

1959. április 4.

Tibetben megdördültek a fegyverek. Kopaszra borotvált fejű lámák, aranyfülbe- valós földesurak, apró lovakon nyargaló hegyi martaló- cok, néhány napra a figyelem középpontjába állították ezt a „világ tetején” elterülő vidéket.

Néhány szó Ti beiről

Közép-Ázsiában a tenger színe fölött többezer méter magasságban hatalmas

hegyláncoktól körülzárva fekszik ez a hazánknál tízszer nagyobb területű, de lakosaiban a két milliót alig elérő terület.

Ha nagy hazánk fia, Körösi Csorna Sándor, aki 1819- ben útnak induft, hogy megkeresse az ősmagyarok nyomait és Tibetben összeállította az első tibeti nyelvtant, több mint száz év múlva feltámadott volna, bizony nem sok változást tapasztalt volna búvárkodásainak és szenvedéseinek színhelyén. A hatalmas hegyláncok közé ékelődve, mintha megállt volna a történelem.

Időszámítás utáni VII. században fénykorát élte a tibeti királyság. Még Kína is sarcot fizetett neki, Tibet- nek erős volt India felé is a kapcsolata. Onnan kapta vallását, a buddhizmus egyik megjelenési formáját, a lámaizmust, A lámaista vallás feje Buddha élő földi megjelenése a Dalai Láma. A hit szerint mihelyt a Dalai Láma meghal, a lelke átmegy egy csecsemőbe, aki a Láma halálának pillanatában született. A megfelelő csecsemő kiválasztása ősi vallási rítus szerint történt és történik ugyanúgy még ma is.

A kínai tibeti kapcsolatok a kínai császárság erősödésével változáson mentek keresztül. Az erős Mandzsu dinasztia Kína hegemóniáját biztosította Tibet fölött.

1720-ban Kang-Hszi hadserege bevonult Lhaszába. Tibet autonómiája megmaradt, de Kína szuverénitása érvényesült fölötte. King irányította a külügyeket, adót szedett és jóváhagyta a magasabb kinevezéseket.

A kínai polgári forradalom a kínai császárság bukása más hatalmak előtt is

bíztató lehetőségeket nyitott, hogy Tibet felé próbálják kiterjeszteni uralmukat. A két világháború között — s már ezt megelőzően is — Anglia, a második világháború alatt és után pedig az Egyesült Államok tanúsított fokozott érdeklődést Tibet iránt.

Kína mindvégig fenntartotta igényét Tibetre, míg végre a kínai győzelmes forradalom után két évre, 1951 májusában Pekingben egyezményt írtak alá Tibet visz- szatéréséről.

Egyezmények Kína és Tibet között

Az 1951-ben megkötött egyezmény egyik pontja előírta, hogy Tibet területi autonómiát kap és a Kínai Központi Népi Kormány nem változtatja meg Tibet politikai felépítését és belső köz- igazgatását.

Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy Tibetben egyelőre érintetlenül fennmarad a feudalizmus, a láma-uralom, vallási politikai és közigazgatási síkon.

Az egyezmény másik pontja arról rendelkezett, hogy a Kínai Központi Népi Kormány elismeri és tiszteletben tartja a Dalai Láma pozícióját, azonban meg kell engednie az elűzött Pancsen Láma visszatérését az országba és helyre kell állítani annak vallási és politikai jogait.

Pancsen Láma a Dalai Láma tulajdonképpeni helyettese. Ez a helyzet már hosszú idő óta vetélkedést okozott a két főméltóság között. .. Pancsen Láma elődjét még a XIII. Dalai Láma űzte el az országból. Meg kell jegyezni azt is, hogy a dalai iámák szélsőséges konzervativizmusa mellett a pancsen lámák rugalmasabb irányzat és a kínai orientáció hívei voltak, aminek főleg a Kínai Népi Forradalom győzelme után nőtt meg a társadalmi és politikai jelentősége.

Az egyezmény a továbbiakban intézkedett arról,

hogy Tibet külügyeiért Kína felelős, s a tibeti hadsereget beolvasztják a kínai hadseregbe, melyek így együttesen látják majd el a tibeti terület védelmét. Kimondta az egyezmény, hogy nem büntetik meg azokat a tibeti tisztviselőket, és másokat, akik egvüttműködtek az imperialistákkal és a kuomintanggal, ha az elkövetkezőkben megszakítják ilyen irányú kapcsolataikat és tartózkodnak ellenforradalmi és szabotázs cselekményektől.

Az egyezmény egyik legfontosabb pontja kimondotta, hogy a tibeti területi kormány önkéntesen gondoskodik megfelelő reformok végrehajtásáról és a Kínai Központi Népi Kormány segíteni fogja a tibeti nép gazdasági, politikai, kereskedelmi és kultúrális fejlődését.

Az egyezmény végső fokon biztosította, hogy a feudalizmus és babonák mocsarában élő, imperialista járszalag- ra vont ország lassan-lassan meginduljon a fejlődés útján.

Ezt a haladást kívánta elősegíteni az a rendelkezés, mely 1956 áprilisában életre hívta a Tibeti Autonóm Terület Előkészítő Bizottságát. A tibetiekből és kínaiakból álló bizottság azt a feladatot kapta, hogy dolgozza ki pontosan Tibet autonómiájának tervét és foglalkozzék a legsürgősebben megvalósítandó politikai és gazdasági reformok kérdésével.

Hogy egyáltalán nem „erőszakos” és „elsietett” reformokról volt szó, azt mutatja például az a határozat, mely legalább a második ötéves terv végéig (1962) elhalasztja a reformok végrehajtását és akkor is csak abban az esetben tartja megvalósíthatónak, ha „megnyerték a felső réteg támogatását.”

A kínai segítség ugyanakkor érézhetően megmutatkozott az ország életében. Majd két millió juean értékben térítésmentesen, mezőgazdasági gépekkel látták el Tibe- tet. 1956-ig 36 új elemi iskola nyílt meg. Igen sok orvos,

állatorvos és más kínai főiskolákon kiképzett tibeti szakember kezdte meg munkáját. Megnyitották az első klinikákat és kórházakat. Hosszú útak és más fontos létesítmények épültek viszonylag rövid idő alatt.

Lázadás okai

Tibet békés felszabadítása és a megkötött egyezmények ellenére a tibeti uralkodó rétegek érezték, hogy anakronisztikus uralmuknak, történelmileg rövid időn belül vége fog szakadni, még akkor is, ha a Kínai Központi Népi Kormány nem avatkozik bele konkrétan Tibet vallási és társadalmi életébe. A mindjobban felvilágosuló és a szocializmust építő kínia fejlődést látó tibeti néptömegek, jobbágyok maguk akarják majd előre vinni az idő kerekét.

Abban is kiegyeztek volna már a reakció egyes fő képviselői, hogy valamiféle fejlődés meginduljon, azonban természetszerűleg nem a szocialista, hanem a kapitalista fejlődést szerették volna biztosítani. Ebben a törekvésükben pedig csak az angol_ és amerikai imperialistákkal való szövetkezés segítette őket. Világos tehát, hogy ez a törekvésük találkozott az imperialisták elképzeléseivel, akik Tibet fel- szabadulása után sem akarták felszámolni jól kiépített ügynöki hálózatukat. Ugyancsak megmaradtak a kuo- mintang kapcsolatok is. Annak ellenére, hogy a kínai forradalom győzelme után 1949-ben eltávolították a Ku- omintag Diplomáciai Missziót az országból, az együttműködés a reakciós rétegekkel továbbra is fennmaradt. Ezek büntetlenségüket arra használták fel, hogy titokban szervezkedjenek a Központi Népi Kormány ellen.

A szervezkedők taktikája az volt, hogy kifelé jó arcot mutattak, resztvettek az autonómiát előkészítő bizottságban, látszólag egyetértettek bizonyos reformok bevezetésével, ugyanakkor mindent elkövettek a fennálló feudális privilégiumaik

védelmében. A vallási fanatizmus sötétségben tartott tibeti lakosságot azzal agitálták, hogy a reformok magát a vallást fenyegetik. így igyekeztek aláaknázni a fejlődés és a reformok tömegbázisát.

A felkelés katonai erejét az évszázadok óta rabló hadjáratokat folytató Karóba törzs adta, melyet vallási vezetői régi életmódjuk fenntartásának és a „vallási védelmének” ürügyével a végsőkig fanatizáltak. A kambák tevékenységére jellemzően írja a Neue Zürcher Zeitung című svájci tőkés lap, hogy a tibetiek a kínaiaktól kértek védelmet „a fosztogató szabadságharcosok” ellen.

A Dalai Láma szerepe ma mr^ nem teljesen világos. Ö is Kétszínű játékot játszott-e és felhasználva a lázadók átmeneti ihászai betörését, csatlakozott hozzájuk és most megkísérli elhagyni az országot, vagy pedig a felkelők erőszakkal vitték magukkal, hogy ezzel is nehezítsék a helyzet rendeződését, hiszen a buddhista tömegek hallatlan odaadással csöggnek a legfelső egyházi és világi vezetőknek tekintett Dalai Lámán. A Dalai Láma szerepe nyilvánvalóan az elkövetkezőkben nyer majd tisztázást, de a kínai hatóságok a kétséges helyzet ellenére, mégis a legmesszebbmenő jóindulattal kezelik a láma személyének problémáját.

Az imperialisták céljai

Az imperialista célok már sokkal világosabbak. Az imperialista és kuomintang ügynökség segítségével kirobbantott lázadásnak egyik nyilvánvaló célja a népi Kína gyöngítése.

Nem kevésbé lényeges azonban az a cél, hogy a hcjiszú idő óta előkészített lázadás segítségével éket próbáljanak verni Kína és India közé. sőt megkíséreljék kompromittálni Kínát az ázsiai népek előtt.

Nem vitás, hogy a tibeti imperialistaügyriökök és szövetségeseik mozgatása Kínával határos területekről történt. Ugyanakkor a vallás védelmének kikiáltott tibeti lázadást az indiai reakció felhasználja az indiai vallásos tömegek félrevezetésera. Ennek segítségével Nehrura nyomást próbálnak gyakorolni és el akarják érni, hogy „álljon ki a tibetiek vallásának védelmében.” Ez pedig természetszerűleg az együttélés alapelveinek megsértését és Kína belügyeibe történő illetéktelen beavatkozást jelentene, amit Kína kénytelen volna visszautasír tani. Ez egészében nem javítaná a két ország kapcsolatait és objektíve az imperialisták malmára hajtaná a vizet.

A harmadik célja az imperialistáknak, hogy eltereljék a figyelmet a német imperializmus és militarizmus feltámasztásáról a „tibeti kéru„s”-t állítsák a világ figyelmének középpontjába és mintegy új „magyar problémát” tálalják az emberek elé. Igen jellemző, hogy még az imperialista sajtó sem merészelte kezdetben ilyen beállításban megközelíteni a problémát, hanem arról írt, hogy a tibeti konzervativizmusban és hala- dás-ellensségben kell keresni a lázadás okát. Ma már azonban, mintegy az Amerikai Külügyminisztérium karmesteri pálcájának intésére a tőkés sajtó rágalmazó kórusban üvölti, hogy a kínai kommunisták el akarták rabolni a tibeti nép vallását és ezért folyik a szent háboA kérdés megoldása

A végtelen hegyek, a járhatatlan terep lehetővé teszi, hogy egyes lázadó csoportok rövidebb, hosszabb ideig elrejtőzzenek, vagy nyugtalanítsanak egyes vidékeket. A fejlődést azonban, mely a világnak ezen, talán egyik legjoboan elhagyatott, legsötétebb részén is megindult, nem tudja semmi sem feltartóztatni. A feudalizmus feloldását Tibetben ma már nem a tőkés rendszer, hanem a szocializmus fogja biztosítani.

o,

MEGMUTATJA

Szélcsendes időben íde- hallatszott aA ágyúzás. Patakiéi szénáért mentek volna a Tiszagátra, de már nem jutottak oda. Egy pélyi ember figyelmeztette őket a határon: egy tapodtat se tovább, a németek mindenkit kihajtottak sáncot ásni a falubői. Visszafordultak hát, ők mondták, hogy Pélyen már beásták magukat a németek. Az pedig csak a harmadik község ide.

Kévés Sándor is megerősítette a hírt, az volt itt a zöld- inges vezető. Kévés különben minden nap megjelent tanítás végén, s amikor utolsót imádkoztatta Pető Magda, a tanító kisasszony, ő vette át a szót.

— Mindenki mondja meg Otthon apjának, anyjának, azok meg adják tovább a szomszédoknak, legyen nyugalomban a nép, az oroszok elvesztették a csatát. Hitler bedobja a csodafegyvert, attól minden vörös elpusztul.

Ahogy ezt elhadarta, előkaparászott ingz sebéből egy niegrongyolódoti gépelt papírlapot, s azt minden délben felolvasta.

„;i. hazaárulás terhe mellett köteles minden állampolgár a győzelmet segíteni. Kötelessége a lazító röpcédulákat a csendőrségen, a községházán vagy a leventeparancsnokságon beszolgáltatni. Katonaszökevények, szökött leventék vagy gyanús idegen személyek tartózkodási l^elyét köteles mindenki a csendőrségen, a községházán vagy a leventeparancsnokságon jelenteni.”

Aztán pádról padra járt és szétosztotta a „Függetlenség” legújabb számait ingyen,

Az emberek, akik gyerekeikért eljártak az iskola udvarra, nyitott ablak alatt hallgatózva, kívülről tudtak már minden mondatot. Balaj- ti Már.an éppen készült is egy cifrát kanyarintani, mikor kihajolt az ablakpárkányon Kévés.

— Itt maradjon mindenki! Maga felel, Márton bácsi.

Ebből olyan nagy baj lett, hogy amire kitódultak nagy zajjal a Függetlenséget lobogtatva a nebulók, Balajti Márton egyedül maradt a férfiak közül, tíznél nem sokkal több asszonnyal, akik nem mertek eliszkolni. Fülig vörösödön az indulattól Kévés, de magát türtőztetve annyit szólt csak:

— Testvérek, gyerünk a főjegyző úrhoz!

filmt Balajti Márton elöl.

Utána az asszonyok, a sor végén Kévés. Két csendőr szembe velük lóhátról röhögött a meneten, de a főjegyző istentelen komolysággal fogadta őket:

— Felső parancs értelmében mega'iakitom a nemzetőrséget. Maguk itt mindnyájan tagjai lesznek.

— Én? Asszonyléttemre? — ugrott fel a kis Demote mé.

— Fegyverüket a plébánián,• megkapják — folytatta a főjegyző. — A tisztelendő úr Dunántúlra utazott, nyugodtan lehet a helyén az őrség. Maga lesz az őrsparancsnok, Balajti. Érti?

— öreg vagyok én már, tekintetes főjegyző úr.

— Amikor az ifjúság vérét hullatja a hazáért, nincs öreg, se fiatal. Egy ember van csak: a haza mentője. S aki nem az, kötelet neki. — Így tiszta?

— Az — kapta magát kaptákba Márton.

A főjegyző végignézett a lélegzeni se merő tucatnyi asszonyon. Virágúé vanyító sírássa-l felzokogott.

— Állíthatnak maguk helyett férfiakat, de a létszám még ma éjjelre együtt legyen. Elmehetnek.

*

Reggelre már dérré fagyott a harmat a kukorica száron, s különösen így hajnal tájban lepte meg didergő hideg a szabad ég alatt tanyázót. Balajti Mártonnak még a foga is vacogott az árokoldalban, A plébánia előtti árok elég mély volt, valamikor homokot bányásztak belőle, Balajti az őrsparancsnok úgy vélte, enyhet talál oldalában. Hárman voltak őrségben, egymást váltogatva, ketten bent melegedtek a papiakban.

Márton bácsit úgy elnyomta a hideg, hogy szendergőre fogta a dolgot. El is alszik tán. ha hirtelen nem arra figyel, hogy emberi körvonalak közelednek az árok mélyén éppen feléje. Inkább ijedtében, mint tudatosan kiáltotta el magáit.

— Állj!

f> gyszerre három ember E-A egyenesedett fel, előtte másfél méternyire. Sárgaposztó kabátban, lábszárvédö tekercsben, térdig sárosán, három ázoit-fázott magyar baka. Csak álltak feszes testtartással a. fiúk, olyan halált- váró vigyázzban,

Balajti felkászálódott.

— Hogy akarjátok?

Az elől álló észrevette a nemzetőri karszalagot. Nehogy társai elszólják magukat, sietett a feleletadással:

— Az alakulatunkat keresnénk.

— Nem jó helyen, mert erre színét sem láttam katonáknak.

— Pedig jöttek erre.

— No, jövögettek egypáran, de azokat össze is kapkodta a csendőrség. Szökött katonák voltak.

Csend lett újfennt. Kínosabb, kiáltöbb, mint a? előbbi volt. És Balajti a sötétből nem látta ugyan, mint fehé- redtek el a vele szembelécvk, a helyzet dermedtsége jól magyarázta előtte, kikkel van dolga.

Körülnézett bal- ás jobb- irányú fejfordulással. A plébánián csend, sötétség, A faluban csend, sötétség. Érthetően, a légoltalmi parancsnokság elsötétítési parancsának megszegéséért olcsó volt az ólom. A csendőrségen felnyerített egy ló. Csak nem most indul a járőr?

Balajti Márton közel hajolt a három ágrólszakadthoz.

— A hazátokat keresitek ti, fiaim, nem az alakulatot.

A három baka, a három fáradt ember szinte egyszerre engedte ernyedni végtagjait az eddigi vigyázz-féléből", kötelékben sóhajtván;

— Ügy igaz, bátya. Cselekvésre nem sok idő

adódott. Ha észreveszik, kötél a katonáknak is, az őrcpa- rancsnoknak is.

— Hovávalók lennétek, osztón?

— Tarnaőrs, Vezekény. Nem tudjuk az utat.

Fogta görbebotját, Balajti Márton őrsparancsnok sose hordott fegyvert, ezt a fur- kóst tartotta magánál mindig. Elindult a menet csendben az árokban. Elől az őrsparancsnok, utána a katonák.

f> Iváltak. A fiúk nyugat- s-J nak, Balajti Márton meg vissza keletre. Egyszerre csak megfordult, futni kezdett szélsebesen a katonák után.

— Fiaim, ha a gyerekemmel, ifjú Balajti' Márton lovastüzérrel összehoz a sors, megmondjátok, azt izem as édesapja, siessen haza épségben, egészségben... Ne felejtse a hazáját, nagyon várja az apja.

— Az ott, fiaim, a csend- őrség szállása. Közelébe se, inkább itt a szántóföldön.

Mentek a szántóföldön. az ekevasig átkelt őszi sárban. Megint megállt Márton.

— Innen már kismiska hazatalálni, gyerekek. Az ég vezéreljen benneteket.

— Áldja meg magát is, jó ember — szorongatták hálálkodva. tenyerét. Ne féljen, a hátunkban már itt vannak az oroszok.

Most már csendesen jött visszafelé, pedig közben fel- ugattak a fegyverek. A falu keleti részén előre tört egy szovjet alakulat. Azokat lőtték a németek oldalról. Pokoli lárma lett, hallani lehetett a löi'edékek fütyülését is.

Öreg Balajtit mégis mélységes nyugalom szállta meg. Ahogy elérte a plébániai árkot, letelepedett szokott őrhelyére. S elnyúlt mozdulatlanul. BORZÁK LAJOS

A TIBETI KÉRDÉSRŐL