Szolnok Megyei Néplap, 1959. március (10. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-12 / 60. szám
4 SZOLNOK MLG1ÉI NÉPLAP 1959. március 12. DIADALMAS SZAMOK — Gondolatok a Szovjet Könyv Lnnepe után — Ma már nem ritkaság, nem kivétel az a parasztember, aki beszekereziik a tanyáról a járási könyvtárba és 4—5 könyvet visz ki egyszerre, néha még többet is. A munkások otthonaiban pedig megszokott bútordarab lett a könyvespolc. Olvasó nép lettünk. Hatalmas utat tettünk meg azóta, mióta Petőfi megírta a magyar közállapotokról szóló keserű versét, az Oka- tootáia-t, ahol az általános műveltségről ez áll: „S mint a szamár a gazt, zabáiják a kalendáriumot.” De mérföl- des távolságban hagytuk magunk mögött a közelmúltat is, a két világháború közötti szomorú időt, amikor csak a filléres lélekmérgező ponyvák jutottak el a népig és az igazi irodalom keskeny réteg kiváltsága volt csupán. A felszabadulás új. friss szeleket hozott az irodalomban is. Mi abban az időben még keveset és ezen a kévésén belül még kevesebb jó! tudtunk produkálni az irodalom területén. Egy-két itthon élő proletáríró, az emigránsok és néhány jószándékú, a néppel együtt haladni akaró polgári író volt mindaz, amit az irodalom az új életbe való indulásihoz a nép tarisznyájába tudott tenni. Az új világot, az új lehetőségeket a 6'zovjet irodalom mutatta meg nekünk. Fagyejev, Solohov, Alexej Tolsztoj írásai jutottak el hozzánk leghamarabb és mi szomjas kíváncsisággal faltuk ezeket a műveket, amelyek egy általunk nem ismert birodalomról, a szocialista realizmus, a szovjet ember, a sugárzó optimizmus birodalmáról adtak nagyszerű hirt nekünk. A szovjet könyv ünnepe nem udvariassági gesztus és erőszakolt propaganda, mint ahogy azt nyugati „jóaka- róink’‘ elhitetni szeretnék. Nincs, szükség propagandára és nem is kellett hozzá különösebb hírverés, hogy most, magyar—szovjet barátság hónapjában a szovjet könyv is a barátság gondolatának győztes hirdetője legyen. Kell-e meggyőzőbb számadat, mint az, hogy a szolnoki MÁV pályafenntrr- tás dolgozói 2230 forint érr tőkben vásároltak könyveket, hogy a martfűi Tisza Cipőgyárban és a Járműjavítóban most folyó könyvünr.ep alkalmával alig tudják kielégíteni az igényeket, hogy a kislétszámmal dolgozó Terményforgalmi Vállalat dolgozói 1200 forintért vittek haza szovjet könyvet. És a mi közönségünknek, a munkásoknak és parasztoknak jóízlésük van. A nemesebbet, az előremutatót, az időtállót keresik ezekben a művekben. Az Állami Könyv- terjesztő szolnoki kirendeltségén teljesen kifogyott Alexej Tolsztoj Golgoiá-ja, Kuprin; Szulamit-ja, Fjodorov híre, partizánregényének második iadása. Az úttörők Bázsov: Titok című könyvét avatták hiánycikké. A legifjabbak a színes szovjet kifestők önyve- ket tüntették el az üzletek polcairól. Ugyanez a helyzet falun is. A törökszentmiklósi járás parasztjai a járási fmsz könyvesboltjából hatalmas mennyiségű könyvet vásároltak, 10 ezer forintos értékkel többet, mint a múlt év hasonló időszakában. A mezőtúri termelőszövetkezetek bízom á nyosai igen sok könyvet vittek ki a szovjet könyv ünnepe alkalmából a városi fmsz könyvesboltból és már nagyobbrészt el is adták őket. Itt a Golgota, a Csendes Don és az Üj'barázöát szánt az eke a három legnépszerűbb könyv. — Óriási dolog az, — hogy a mezőtúri tsz-paraszt és a Járműjavító lakatosa Ilja Ehrenburg és Majakovszkij magas hőfokon izzó íróművészetén keresztül nevelődnek harcos, kommunist: emberré, új világunk építőjévé. Újabb társa«u(a?á$ repüli) gépen Prágába Az IBUSZ április és május folyamán repülőgépen társasutazásokat szervez Prágába. Az első csoport április 6-án indul. A négynapos út költsége 1277 forint. (MTI.) Képzőművészeti kiállítás Jászberényben Remek alkotásokban gazdag képzőművészeti kiállítás nyílt meg szombaton Jászberényben, a helyőrségi Tiszti Klubban. A klub meghívására a „Képzőművészeti Alap Képcsarnoka” rendezte a kiállítást, mely egy része volt a nemzetközi nőnap rendezvényeinek. A kiállítás rendezői kedves figyelemmel virágcsokorral üdvözölték a kiállítást látogató növendékeket. A jászberényi közönség nagy élvezettel nézegette Czobel B., Edvi-lllés A., Diener Dénes, Márffy ö., Szent- györgyi K„ Czene B., Brez- nay J. és a többi művész kiállított műveit. Különösen nagy sikere volt Chiovini F. és Botos S. szolnoki művészek „Zagyvaparti táj”, illetve „Falu részlet” című alkotásának. A kiállítást eddig mintegy ötszázan nézték végig, köztük tanáraik vezetésével a helybeli diákok. Nem panaszkodhat a Képcsarnok az anyagi eredményre sem, mert a kiállítás résztvevői kihasználták a részletfizetés adta lehetőségeket és máris igen sok alkotás mellett ott láthatjuk a művészek számára is oly kedves „Eladva” jelzőcédulát. A szép kiállítás csak egy mozzanata annak a nagyszabású kultúrmunkának, melyet a klub parancsnoksága célul tűzött ki és hónapról- hónapra meg is valósít. DR. SÁNDOR PÁL Egy nagy kor í rón em zedékérő l tartott tájékoztató előadást Kanizsai Nagy Antal, a Művelődésügyi Minisztérium főelőadója a TIT klubban hétfőn este. Hallgatói legnagyobbrészt középiskolai tanárok voltak, akik útmutatást kaptak ebben az előadásban arra, hogyan emlékezzenek meg ünnepélyeken, az oktatás során és munkáselőadásokon arról az írógárdáról, amely izzó lelkesedéssel állt a munkásosztály ügye mellé a TanácsköztárMit kell tennünk „ausztráliai influenza46 ellen? az FEBRUÁR második felében cxrszágszerte egy új fertőző betegség lépett fel, amely a már elvonult ázsiai influenzához hasonlóan, tömeges megbetegedéseket idéz elő. A Néplap munkatársa felkereste dr. Kertész Bertalan epidemológust, azaz járványokkal foglalkozó szakorvost, a KÖJÁLL munkatársát. Megkértük, tájékoztassa olvasóinkat az új megbetegedésről, amelyet népiesen „ausztráliai influenzának” neveznek, mivel állítólag onnan indult el „hódító” kőrútjára. — A járvány az utóbbi hetekben Európa több országában fellépett — mondotta Kertész Bertalan. — Hazánkban február 10-e körül észleltük az első megbetegedéseket, 20-a után a járvány már tömegével döntötte ágynak az embereket. Eddig megyénkben 17 595 influenzás megbetegedésről érkezett jelentés: ennek legnagyobb része az új járvány körébe tartozik. Táppénzes állományba 2487 ember került, szövődménye lépett fel hatvannak. Halálesetet mindössze hármat jegyeztek fel, azonban ezek öreg egyébként is beteg emberek voltak, akiket már egyszerű megfázás is sírbadönthet. — HOL TERJED a betegség? — Először Jászberényben és a szolnoki járásban voltak megbetegedések, különösen Martfűn, Jól megfigyelhető, hogy ott volt több beteg, ahol sokan utaznak, tehát a nagyobb ipari gócpontokon, fő- közlekedési utak mentén, stb. Természetesen mindenütt terjed, ahol sokan vannak, az iskolákban, gyárakban. Sajnos, az orvosok közül is igen sokan megbetegedtek, mive! állandóan érintkezésben állnak a járvánnyal. — Miről lehet felismerni a betegséget? — Általában náthás állapot, láz, fejfájás, köhögés, gyengeség a jellemzője az A/2. vírus. így határozza meg a járványtan az újfajta influenza okozóját — fertőzésének. A megbetegedetteknek körülbelül 30 százalékát dönti ágyba, a többség lábon át- hordja. Időtartama leihet 3—4 nap és lehet 2—3 hét is, az egyes emberek ellenállóképességétől függően. — Sokan különböző antibiotikumokat, penicillint próbálnak felhasználni a betegség leküzdésére. Mások ..kalapkúrát” használnak. Hatásosak-e ezek a szerek? — Egyáltalán nem. Az antibiotikumok teljesen hatástalanok a vírusokkal szemben. Elsősorban aszpirint, isztopirint, kalmopirint, vagy germicidet kell szednie a betegnek, bár ezek sem tekinthetők teljes értékű gyógyszereknek. Sajnos, az a helyzet, hogy mire egy hasonló vírus ellen kikísérleteznék a megfelelő orvosságot, a járványnak már híre-pora sincs. Az antibiotikumoktól már csak azért is 'artózkcdni kell, rnert egy esetleges szövődménynél még szükség lehet rájuk: nem kell a verébre ágyúval lőni. A szeszt, alkoholt legfeljebb tápszerként lehet fogyasztani, orvosi előírásra Mint ismeretes, az alkohol idegméreg, a szervezet ellenállását csökkenti. A „kalapkúra” pedig éppen oda vezet, hogy a beteg leizzad, meggyengül és így a baj még jobban elhatalmasodik rajta — HOGYAN előzhetjük meg a betegségéig — Mértékletesnek kell lennünk az evésben, ivásfoan, szórakozásiban. Kerülni kell a megfázás lehetőségét, mindig száraz lábbeliben és ruházatban járjunk, lehetőleg ne találkozzunk betegekkel. Sok ember együtt mindig sokszorozott fertőzési veszélyt jelent. Mivel az influenza cseppfertőzés, azaz köhögés, tüsszentés útján terjed, mindenki tartson zsebkendőt maga elé, amikor tüsszent vagy köhög. Nem szükséges feleslegesen kezet fogni minden- kiveL Végezetül megkérdeztük dr. Kertész Bertalant, vajon a mostani járvány veszélyesebb-e az ázsiai influenzánál? — Nem, semmiesetre sem. Körülbelül azonos jellegű a másik járvánnyal — fejezte be nyilatkozatát a KÖJÁLL orvosa. — bd. — saságban és emlékét ezután is fenntartotta. Különösen részletesen foglalkozott Karikás Frigyessel, ezzel a méltatlanul háttérbe szorított munkásíróval, aki emléket állított a vörös hadseregnek. írói módszere az volt, hogy előtérbe állított egy embert és azt szinte a szobrász művészetével hallatlan pontossággal mintázta meg és emelte monumentálissá. Egyik legnagyobb hőse, Korbály János, az öreg paraszt-huszárból lett vörösparancsnok, a népi hősiesség nagyszerű szimbóluma. Egyszerű szavai mögött ott ég az új világ megteremtésének szenvedélye. Karikás Frigyes novellái a jövő tanévtől kezdve a gimnáziumok negyedik osztályainak kötelező olvasmánya lesz. Az előadó ezután az ugyancsak mellőzött Gábor Andor költészetéről beszélt, majd hasznos tanácsokat adott munkásmozgalmi előadások összeválogatására, megszerkesztésére. Toldi a buszon . • • A szolnoki busz ugyanúgy az örök utas-kalauz és utas- utas viták szórakoztató színhelye, mint a pesti 6-os villamos. A minap a következő históriát jegyezte fel a krónikás. Még azoknak a buszoknak egyikén történt, ahol elöl van a feljárat, ráadásul meglehetősen szűk is. Történt pedig, hogy egy meglehetősen jól- táplált asszonyság igencsak nehezen tért fel vastag ruháiban a bejáraton. Mögötte lármás, nagyhangú ' kamaszok tolakodtak, s amikor végre bepréselődött a kocsi belsejébe, az egyik ifjú társaihoz fordult, égnek emelte a szemét és Arany János Toldi-ját citálta patetikus hangon: — „Rémlik, mintha látnám termetes növését.” A srácok egymásra villantották szemüket és kaján röhögésbe fogtak. Ekkor azonban váratlan dolog történt. A megjegyzést térő ifjú orcáján a termetes hölgy párnái tenyere csattant, majd az el- képpedt ifjoncnak a következőképpen magyarázta meg — ugyancsak Toldiból idézve — a helyzetet az asszony: „Itt a juss, öcsém, tie mondd, hogy k‘- nem adtam.” Ügy mondják, a többi utasok tapsoltak is. MÍRClUS 12 Csiüör ök Gergely A Nap kél: 6.05 h-kor, nyugszik: 17.44 h-kor. A Hold kél: 7.17 h-kor, nyugszik: __________ 20.59 h-kor. Id őjárásiéi en tés Várható időjárás: erősen felhős idő, sokhelyen, főként az ország déli felében eső és havazás. Mérsékelt, helyenként élénk északkeleti, keleti szél, a hőmérséklet alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 3—6 fok között. (MTI.) — BEFEJEZTÉK az idei dohánytermékek feldolgozását a Szolnoki Dohányfermentálóban. A karbantartási munkálatokat április elején kezdik meg, majd amennyiben az időjárás megengedi, úgy megkezdik az előkészületeket a gyógynövények feldolgozására. — JÖLS1KEKÜLT kézimunkakiállítást rendezett a tiszapüspöki nőtanács a nemzetközi nőnap alkalmából. — DR. SALLÖ FERENC, megyei tanácstag március 13- án 14—18 óráig a szolnoki Rákóczi úti iskolában tanácstagi fogadó-órát tart. — PÉNTEKEN ESTE fél 6 órai kezdettel rendezik meg a szülők főiskolája 8. előadását, Szolnokon. Az ifjúsági mozgalmak szerepe a nevelésben címmel Majoros Károly, a Megyei Tanács főelőadója tart előadást az ismeretterjesztő mozi helyiségében. — BEFEJEZTÉK a téli fa- kitermelési munkálatokat a szolnoki erdőgazdaságnál. — Ebben az évben január és február folyamán mintegy 8 ezer köbméter fát termeltek ki a gazdaság területén. Ügy tervezik, hogy két héten belül az egész tavaszi fásítást befejezik, mintegy 2100 hold területen. — KÖZGYŰLÉST TART a szolnoki Zagyvamenti Üj Utón Termelőszövetkezet tagsága pénteken délelőtt 9 órai kezdettel a szolnoki gazdakörben. — EBBEN AZ ISKOLAI tanévben április 4-től 11-ig tartják meg megyénk iskoláiban a tavaszi szünetet. Az ezt megelőző utolsó tanítási napot április 3-án tartják. — KAPÁS REZSŐ megyei tanácstag március 13-án 17— 19 óráig a szolnoki Fűtőházi művelődési otthonban (József Attila út) tanácstagi fogadóórát tart. — JÁSZSZENTANDRÁS Vöröskereszt szervezete 10-én este egészségügyi előadást rendezett, melyen dr. Csömör Gábor főorvos a rákosdaganatos megbetegedésről tartott előadást, mintegy 250 főnyi asszony előtt. — 56 TAGÚ ÉNEKKARRAL és 20 tagú zenekarral vesz részt a Kunszentmártoni területi KISZ-szervezet a Ságvári Endre Kulturális Találkozón. A kunszentmártoni járás területéről összesen mintegy 300 fiatal vesz részt a kultúrális seregszemle bemutatóin. Kisgyermekes anyáknak mennyi munkaegységet kell teljesíteni? Járvás Gábomé Jászapátiból küldte hozzánk levelét, melyben megírta, hogy a közelmúltban alakult Zöldmező tmmiiiiiiHiiiiiiiMiiiimmimmiiiMiiiiimmimiHiimtiiitHmntuHniiimtmmimmumim Hangverseny a szolnoki stúdióban Szombat este tartotta a Magyar Rádió és Televízió szolnoki stúdiója az első nyilvános hangversenyét. Az esten közreműködtek a „Bartók Béla” Állami Zeneiskola növendékei. Képünk az iskola egyik növendékét Spiró Stefánt mutatja be, aki Mozart: Szonáta I. tételevei ért el nagy sikert. Tsz tagja lett. Férje nem tsz tag. Járvásné négy gyermekük neveléséhez kíván hozzájárulni a termelőszövetkezetben szerzett jövedelemmel. Az iránt érdeklődik, hogy mennyi munkaegységet kell teljesítenie, s jár-e számára háztáji föld? A termelőszövetkezetek működési alapszabálya értelmében a kisgyermekes édesanyák egy gazdasági évben 80 munkaegységet kötelesek teljesíteni. A közös munkában való részvétel, a meghatározott munkaegység teljesítése szükséges ahhoz, hogy háztáji földet kapjanak. Levélírónk tehát — bár nem családfenntartó — jogosult a háztáji területre, ha résztvesz a termelőmunkában és teljesíti a kisgyermekes anyák számára előírt 80 munkaegységet. Természetesen saját magának és családjának válik javára, ha a kötelező munkaegységnél többet szerez, s amikor csak lehetősége van, kiveszi részét a közös munkából. A szorgalmas tsz-tagok megtalálják számításukat a közös gazdaságban, s munkájuk eredményeként évről-évre nyugod- tabb, jobb anyagi körülmények között élhetnek. Olaios üveg tisztítása Az olajos üvegeket több módon lehet megtisztítani. Burgonya-reszelékkel való tisztítása azon alapszik, hogy a burgonya-reszelékből a víz kioldja a keményítőt és a keményítő szemecskék magukhoz ragadják az olajgöm- böcskákeit, amelyeket a burgonyában lévő ásványi anyag, elsősorban a káli szétpor- lasztott. Ugyanezen az alapon tisztítható az olajos üveg a répa vizes reszelékével vagy például ujságpapiros vagy még inkább az itatós papiros foszlányaival, ha az olaj még nem száradt rá az üvegre. Ha azonban az üveg régibb eredetű, szerves anyaggal vagy olajjal szeny- nyezett, akkor már csak a langyos szódaoldat vagy nátron-, illetve kálilúg vagy ehhez hasonló vegyszer tisztít biztos eredménnyel. I