Szolnok Megyei Néplap, 1958. december (9. évfolyam, 285-308. szám)
1958-12-13 / 295. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1958. december 13. rA: éfl&Vf ékui*. cW; HARCOUUIíXA öéKÉÉftT* Rajzpályázatunk anyagából Kései rajzok Még jönnek a rajzok: Krizsán József jászladányi, Tóth Kornélia tiszabó'i pajtások rajza is a 'héten érkezett szerkesztőségünkbe. Sem e két rajz, sem az ezután érkezők már nem vesznek részt a pályázatban. Ila ügyes müvek, (s ha tintával és < tussal készülnek) természetesen f közöljük. i Úttörők ünnepe Jászapátiban Községünk egyik idős kommunista harcosának látogatását vártuk. Csaknem teljes létszámmal együtt volt a csapat. A várakozás izgalma uralkodott rajtunk, amidőn belépett a meghívott vendég csapatvezetőségünk kíséretében. Gojsza János elvtárs köszöntött bennünket, majd a jelentések következtek. Ennek befejezése után megkezdtük ünnepélyünket. — Énekszámok, szavalatok, az ünnepi beszéd elhangzása után Gojsza János bácsi beszélt az ő és harcos társai gyermekkoráról. — Meghatottan hallgattuk beszélgetését arról a sok névtelen harcosról, akik — ----------Cs apatzászlóavatás Besenyszöp Öhegyi Éva tiszaföldvári díjnyertes pályázó rajza : A.'r rábWi? _ 6 Az ellenforradalom után a mi 9falunkban is újjáalakult az út- Xtöröcsapat. Lelkesen készültünk 6az újoncpróbara és úttöröava- xtásra. Több hangulatos kirándu- o lást rendeztünk a nyár és ősz X folyamán. Jól és érdekesen pe- óregtek az örsi foglalkozások. xCsapatvezetőnk augusztus hóban 66 pajtást vezényelt őrsvezetö- 9képző táborba. Boldog voltam, ómért én is közöttük lehettem. 9 Amikor megkezdődött, az idei Rtanév, új pajtásokkal bővült a Ócsapat létszáma. Elterveztük, Ahogy minél előbb megtartjuk az Óúttörö avató ünnepséget Novem- 5bér 22-én elérkezett az avatás Ónapja. Izgatottan vártuk azt a $pércéi, amikor elmondhatjuk az Óúttörő fogadalmat és felköthet- xfük a vörös nyakkendőt — nwn- ■ Adottak egyre az avatásra kerülő 9 pajtásokr, Ettől kezdve meg komolyabb 2feladatok várnak az úttörőkre. pA fogadalom ünnepélyes leté- lÓfele után csapatzászlót kaptunk /jja Szolnoki Ság vári Endre lakótanya honvédalakulat KISZ- és 2partszervezetétől. A községi ta- óhacs és az MSZMP községi szer- 2 vqzete emlqkszalagot kötött a ?zászlóra. Ez alkalommal a helyi Nőtanács 300 forint támogatást adott a nyári táborozás céljaira. A szervező testület pedig megvendégelte a csapat tagjq.it. — Utána vidám kultúrműsorral, kedves szórakozással töltöttük el a délutánt. Szeretettel köszöntük meg csapatvezetőnknek és rajvezetőnknek az úttörő életünk érdekében kifejtett soksok fáradozását. TÓTH MARIA, Mező Imre úttörőcsapat, Besenyszög. tűnődés , . . A fényes nap leszállt, a világ elpihen, feljött a holdvilág, nem hallik semmi nesz. Csendes a rét mélye, alkonyba vész az ég, tompa az éj lépte, és egy csillag már ég. Boszorkányos pillét kerget a sötétség, .... És eltűnődöm én. hogy miért ilyen szép csillagok fényénél a mély, fekete éj? Balázs Éva életük árán biztosították nekünk boldog jövőnket, vidám úttörő életünk megvalósulását. Megemlékezett községünk nagy mártír fiáról, Velemi Endréről, kinek nevét utca és iskolanév örökíti meg. Velemi Endre járási népbiztos volt, ki hősiesen állt szembe a biztos halállal, örök példát mutatva az utódoknak. Gojsza bácsi elbeszéléséből különösen az ragadta meg figyelmemet, mennyi gond, fájdalom, megalázottság volt a része az ő ifjúságának és semmi-semmi öröm. Bezzeg ina szinte minden ölünkbe hull és alig tudjuk értékelni mindezt. Csak ilyenkor, ha a régi életet felidézzük, érezzük, mily óriási a különbség a mi és az Ő életük között... Amikor véget ért az ünnepélyes összejövetel és hazafelé ballagtunk, szívünkben túláradó hálával gondoltunk arra a sok di- csőemlekű harcosra, kik a legdrágábbat, életüket adták a mi boldog életünkért, Tésy Judit, Jászapáti.------------Ná lunk járt TÉLAPÓ.., — „Déli 12 óra van. A teremben végtelen nagy csönd uralkodik. Dobogó szívvel, csillogó szemekkel várjak türelmesen a kicsi pajtások Télapó érkezéséi. Biztosan hiszik, hogy eljön, meri levelet írtak neki, hogy ha ideje engedi, ebben az órában keresse fel a Verseghy úti óvodásokat... Es eljött a Télapó bácsi, Gyorsan leültetik és hallgatjuk moccanás nélkül kedves szavait. — Ünnepélyesen megígérik neki, hogy jók lesznek mindig Bátran verselnek, énekelnek Télapónak, ezzel köszönik meg a szép mesét és a csomagokat, melyeket hatalmas puttonyában hozott. Búcsúzóul ők is átadják kis ajándékukat ,a kedves Télapónak és megkérik, jövőre is jöjjön el hozzájuk, GREGUS KATALIN óvónő. Tóvizi György tiszapüspöki őrsvezető escndclcte. <KH>000<XHXKK>0000 0-0-0 0-0 O O O 0-0 OOOOOO000000-0000-00 0-0 STóW a fejed\ érdemes TALÁLÓS KÉRDÉSEK: Milyen órq Rigg az időjárástól? Melyyl; ío fog halat’ Nagyobb a tengernél, mégsem ér bokáig. — Mi az? Vas a feje, fa a lába tancol az ember, markában. Mi az? Miért varrják a foltot a zsákra? Lépcsőn jöttem, lépcsőn mentem, Aranygyűrűm elvesztettem, A hold elhagyta, a nap felkapta. Mi az? SZORE.i l VÉNYE S NNKÁAYAT ZET ZA ÉESD ÖJ A.ANTY, 0 IISKTMAP SSEERZJJ. TTIZSELD, DDIMÁ. 2 „GEY OLDNOATG TANÉ EMENTGE.” m MÜVEI 3ÉGI TOTO 1, Oh csak Lillát hagytad volna Csalt magát nekem ■Jókai — Fetőís 2. Ki volt a magyar opera megteremtője? Liszt — Erk») 3. A hő szőnyegében puhán süpped a láb Jókai — Juhász 4. Az Ér nagy, álmos furcsa árok Ady -— Petőfi Rejtvényeinket összeállították: Borbély Julianna tiszabői. Horváth László túrkevei. Szabó Zsuzsanna kuncsorbai. Fazekas Er ‘ mezőtúri, Cs. Tóth József kuncsorbai, D. Acs Margit kun- esorbai. Sz. Kiss Hona kareagi. Almás! Gizella szolnoki pajtások. A rejtvényeket úgy adjatok postára, hogy azokat december 18-ig megkapjuk. Címünk: Szolnok megyei Néplap, Úttörők Fóruma. 'hé&inij, gmdoiat & liiádd-M munkánál Multheti rejtvényeink megfejtése l, Találós kérdések: 1. Ablak. 2. Harang, H. Szórejtvények: 1. Kinek mit hoz Télapó? 2. Közeleg a karácsony, a gyerekek öröme! 111. Műveltségi totó: X, 2. Miután e héten száztizenkilenc helyes megfejtés érkezett Szerkesztőségünkbe a neveket mennyiségük miatt nem tudjuk közölni. Jutalmat kapnak: Barabás Imre Kunhegyes, Kinizsi út 23. östoe Imre Jászjakóhalina József A. u. 50. MINDENEKELŐTT TISZTÁZZUK, hogy mit jelent a „kisdobos" név. Mutassunk be a gyermekeknek gyermekhősöket a magyar és a más népek történelméből. Esze Tamás talpasai, Kiált, patak vara, Dióbél királyfi, Vanya, az ezred fia, Timur és csapata, Vologya utcája, stb. ifjúsági művek igen nagy segítséget jelentenek ezen a téren. A kisdobosok elsődleges közössége a kisdobos raj, amely kisdobos őrsökre tagozódik. A foglalkozásokat rajker.etben szervezzük.,Az őrsökre való tagozódás szervezetileg könnyíti meg a munkánkat. Játékoknál, kirándulásoknál könnyebb a munkánk, ha kisebb egységek is vannak, hiszen az őrsök élére idősebb úttörőt, vagy ifjúyezetőt állíthatunk. A rajokat, mesék, mondák hőseiről nevezzük el, a leányrajokat nő, a fiúrajokat férfi hősökről. Az őrsöknek adjunk fogalom nevet, pl.: „Kedves őrs’’, „Szorgalmas Örs’’. A kisdobosok 6 pontját úgy ismertetjük, hogy élményszerű legyen, egy-egy pontot valamelyik mesébe, elbeszélésbe ágyazzuk be. Általában a meséket, mondákat, elbeszéléseket ágy válogatjuk össze, hogy a fenti nevelési célokat szolgálják. Erős János meséje a szülőföld és hazaszeretet érzését mélyíti el. Komjál: .,Mondák könyve” is igen nagy segítséget jelent. Bacsov színes, lebilincselő meséivel nemcsak gyönyörködtetjük a kisdobosokat, hanem a nemzetköziség érzését is a szívükbe palántál- juk. Ebben az érzésben szövetségünk a 40 éves évfordulókkal foglalkozik. A kisdobosok között is népszerűsíthetjük a KIMSZ fiatalokat. Vegyük elö Ságvári Endre „Óriások és törpék” c. meséskönyvét. A mesék mellett megismerik a gyermekek a könyv íróját is. HOGYAN TEGYÜK SZÍNESSÉ a kisdobos összejöveteleket? Dramatizáltassuk a meséket, ezzel élővé• válik a mese. Rajzolják le a pajtások a mesealakokat. Rendezzünk a kislányok részére babaöltöztető versenyt, úgy, hogy a. babákat valamelyik mesealaknak öltöztetik. A kisfiúk döntsék cl, hogy melyik a legszebb balja? A fiuk rajzolják le. a mesealakakat kemény papírra, színezzek ki, majd vágják ki az alakultai, kis talpait készítsenek a figuráknak. A babauzsonnára hozzanak magukkal süteményt, amit a babák társaságában fogyasztanak el a kislányok kínálják meg a kisfiúkat. A gombvarró versenyben egyaránt részt- vehetnek a kisfiúk és a kislányok iS. Készíthetnek a kislányok és kisfiúk egyaránt papír kisdobos csákókat. „Ki tudja szebben lerajzolni a kisdobos jelvényt?"-foglalkozás szintén érdekes lehet. Közben a kisdobosok beszélgetnek a gyermek- hősökről. „Rendezhetünk képeslap kiállítást” a kisdobosok által gyűjtött képeslapokból. „Indul a mesefa” játék fejleszti a pajtások képzelóerejét. A vezető kezébe vesz egy díszesen faragott, színes szalagokkal díszített botot, elkezd egy már ismert mesét mesélni, majd továbbadja a mesefát egy pajtásnak, q’ci tovább folytatja a mesét. Mire körülér a mese fa. a mese be is fejeződik. Magasabb fokon már úgy szervezhetjük a játékot, hogy új mese születik, amíg körülér a mesefa. ÉPÍTSÜK KI ÚTTÖRŐCSAPATUNKON belül a patronáló rendszert. Űttörőrajok patronáljanak egy-egy kisdobosrajt. A kicsik feltétlenül szívesen veszik a nagyobbak segítségét. A nagyobbak bábjáték, mesedélután rendezésével kedveskedhetnek a kisebbeknek. Igen nagy probléma még a csapiatoknál az úttörőotthon kérdése, de ahol mód van rá. az úttörőotthon mellett kívánatos a kisdobos mesebarlang berendezése. Ezt a helyiséget meseillusztrációkkal dekoráljuk, ellátjuk bőven játékkal és mesekönywél. Itt ölya-n környezetet teremthetünk meg a gyermekeknek, mely a mese színes világát varázsolja a pajtások elé. Minél tartalmasabbak lesznek a kisdobos összejövetelek, annál jobban elő tudjuk készíteni a kisdobosokat az úttörőéletre. ILLÉNYI ELEMÉR, a Izarcam TJttXrz TermPszetkulaté Állomás igazgatója