Szolnok Megyei Néplap, 1958. november (9. évfolyam, 259-284. szám)
1958-11-30 / 284. szám
1958. november SO. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 KISZ MEGBIZSTQSOK MÓDSZERE KUNHEGYESEN Megízleltük a pálpusztai sajtot A fiatal azzal még nem válik egyszeriben kommunista ifjúvá, hogy belép az ifjúsági szövetségbe. A KISZ-ben töltött évek, az ott tanultak, az ott végzett közösségi munka formál belőlük szocialista embert. S ennek a nevelésnek egyik módszere a KISZ-megbízatások elosztása. — Ahol élnek a lehetőséggel, ott szép eredményekhez juthatnak. Kunhegyesen már próbálkoznak ezzel. A területi KISZ szervezet hetvennégy tagjából a hét tagú vezetőség mellett hat főből álló aktívacsoport működik. A vezetőség és az aktívacsoport tagjai elosztották maguk között, hogy kivel ki foglalkozik. Nincs passzív KISZ-tag S megtört a jég. Azelőtt legalább harminc KISZ tagról azt tartották, nem érdekli őket semmi, hiába is kérnek tőlük akármit. Valóban, úgy hiába kértek, hogy a gyűlésen hangoztattak: „Elvtársak, mindenki érezze kötelességének, vegyen részt ebben a munkában.'’ De mikor személyesen felkeresték őket, s elmondták mindegyiknek, hogy rá is szükség van, hogy őt is várják, szívesen vállaltak megbízatást. így történt, hogy a választás idején már kivétel nélkül minden KISZ tag dolgozott. A lányok remekszép emlékszalagokat készítettek az ifjú választóknak, s azt a szavazó helyiségekben tűzték fel az érkező ifjak mellére. A fiúk szavazófülkéket dekoráltak, futárszolgálatot teljesítettek. Kiderült hát, a passzív KISZ tag valójában csak addig pasz- szív. amíg senki nem foglalkozik vele. Kiderült még más is. Sok KISZ tag elmaradt tagdíjrendezésével. Panaszkodott a vezetőség; még annyi fáradtságot sem vesznek egyesek, hogy tagdíjukat rendezzék. Most, hogy felkeresték őket, mindenki rendezte, pótlólag is. A KISZ szervezet vezetősége felismerte a megbízatásokban rejlő lehetőségeket, s nem állt meg félúton. Munkát mindenkinek A választási elnökségtől megkapták az újválasztó korosztály négy évjárat fiataljainak névsorát. összeegyeztették az alapszervezeti nyilvántartással, s így megtudták, kik a KISZ-en kívüli fiatalok a faluban. A kívülállók névsorát ismét szétosztották. Ezt már nem az aktívák, hanem az eddig még megbízatás nélküli KISZ tagok között. Azok szívesen vették s nyomban hozzá is láttak feladatuk teljesítéséhez. S az elmúlt héten négy kitöltött belépési nyilatkozatot adtak át Kocsis Jolánnak, a titkárnak. A megbízatás munkamódszerével még ha nem is szaporodnak, erősödik a szervezet, tisztázódik az erőviszony. A fiataloknak színt kell vallaniok, miben szeretnének segíteni, mit vállalnak a legszívesebben, akarnak-e dolgozni egyáltalán. Sok zárkózott, félrevonult fiatal bevonásához kulcs a megbízatás. Sokat tanakodott például a vezetőség azon is, hogy jóval több a lány, mint a fiú az alapszervezetekben. A lányok számára megalakították a lánytanácsot. Szerveznek kézimunkaszakkört részükre. Most alakítanak egy harminctagú önkéntes segítő brigádot. Ebben lesznek lányok is, de zömmel fiúkra váró munkát szeretnének végezni. Az önkéntes segítő brigádba KISZ megbízatással küldik a fiatalokat, most megindult a vetélkedés azért, kiket jelöl oda a vezetőség. Bevált módszer Sokmindenre ki akarják még terejszteni a megbízatásos módszert. Az Ifjúsági Akadémia hallgatói is azzal tanulnak. így szervezik majd a motoros tanfolyamot, így készül a téli program. Nem arról van szó, hogy a megbízatások mindenre megváltó gyógyírként hatnak, s azt se mondja senki, hogy a kunhe- gyesi területi KISZ szervezet kiválóan dolgozik. Ám az biztos, jól kezdtek a munkához, s ha kitartóak lesznek, könnyen élre törhetnek. Borzák Lajos A Megyei Tanáé« Mezőgazdasági Osztálya Szövetkezet Politikai Csoportja Mezőtúron 3 hetes tanfolyamot rendez december 1-től 21-ig az új termelőszövetkezeti elnökök részére. A tanfolyam elméleti és gyakorlati foglalkozásokból áll. Elméleti oktatás keretében szervezési kérdésekkel ismertetik meg a hallgatókat. Gyakorlati foglalkozást a mezőgazdasági technikumban és a termelőszövetkezetekben tartanak majd a mezőgazdasági technikum tanárai és a tanács mezőgazdasági osztályának csoportvezetői. Ehhez nem szükségeltetett különösebb erőfeszítés — mondhatják a cím láttáin olvasóink. Az újságíró egyszerűen lement az üzletbe és vett magának sajtot. Kibontotta és megette. Ezt mindenki megteheti. Szó se róla, így van. Mi azonban ez egyszer nem a „csemegében’’ kóstoltuk meg, hanem a sajt „születését” lestük meg a Tejipari Vállalat kunszentmártoni üzemében. Arra voltunk kívándsliak, hogyan készül ez a mondhatni világszerte kedvelt magyar sajt- különlegesség. Mielőtt erről szólnánk, említsük meg, honnan örökölte a nevét Miért pálpusztai és miért nem ferenepusztai? Jogos kérdés. Azonban ha m06t értesül az érdeklődő a név forrásáról és megtudja, azért pálpusztai, mert Heller Pál gyár„IVagymamacipő“ és „transzparens“ gumitalp Rövidesen új cipők kerülnek a Martfűi Tisza Cipőgyár szolnoki mintaboltjába. Nagy lesz a választék a férfi és női cipőkben. A gyárban jelenleg újfajta gumitalppal, a „transzparens”- sel kísérleteznek és a bíztató előjelek szerint rövidesen megkezdik majd az ezzel talpalt férfi és női félcipők gyártását. Az űj gyártmányok közé tartozik a „nagymamacipő”, amely bundahajtókája és meleg bélésével bizonyosan nagy kelendőségre számíthat az idősebb korosztálynál. A sáros, vizes helyen dolgozókra is gondoltak a gyáriak. Részükre olyan cipőt gyártanak, amely jól bírja a vizet. Ezek is rövidesen kaphatók lesznek a cipőboltokban. a Új víziút Volga és a Balti-tenger között A téli cipők mellett hozzákezdtek az újfazonú tavaszi cipők tervezéséhez is. A közkedvelt „balerina” cipő tavasszal ismét több színben lesz kapható. A szandálcipők gyártásánál módosítást vezettek be. Az eddigi vászonfej helyett bőrt alkalmaznak. S végül egy örvendetes hír az édesanyáknak: tavasszal bőven lesz az üzletben 27-es nagyságtól 34-esig gumitalpú gyermekszandál. tóttá először Szilváspusztán, megtalálja az összefüggést. Egy kérdéssel kevesebb. Na, és most a készítés módjára kerítsük a sort. Elöljáróban annyit: senki se higgyje, hogy valami rettenetes nagy munkatermekben hatalmas gépek kéItt még csak „alva- dék‘‘. Formába öntik, majd a sósfürdő után az érlelőbe szállítják. szí tik. Annál szerényebb. Ugyanis az üzem — ha lehet egyáltalán üzemnek nevezni — mindössze egy három és fél méterszer 3 és fél méteres szobácsfca, ahol a nagy asztalon kívül található még 10—15 oltókanna és néhány forma, amelyekbe az ,,al- vadékot” öntik. Ne vágjunk azonban az események elé. Ugyanis mielőtt még a tejből alvadók lenne, előbb pasztőrözik, majd oltási hőfokon színtenyészettel beoltják. Hogy ez a .szintenyészet micsoda; apró, még mikroszkóppal .is alig látható nemes erjesztőbaktériumok alkotják. Az oltás után a tej az oltóanyag hatására megalszik. S itt kezdődik a sajtkészítés. Két munkás hótiszta kézilapátokkal felaprózza a kannák tartalmát. Ezt részbeni „savótlanításnak” is nevezik, mivel Ilyenkor a keletkezett savóból is eltávolítanak bizonyos mennyiséget. Ezután már nem gok hiányzik abból, hogy a tejből pálpusztai legyen. Formába öntik, kicsit forgatják, újra felvágják, sósfürdőbe teszik. A 16—18 százalékos fürdőben egy-két óráig „strandol”, majd egy kis szárítkozásra a sajtdeszkára kerül. Itt három napot tölt. S utána irány a pince, vagyis az érlelő, ahol 18—20 napon keresztül 15—17 Celsius fokon „emberesednek” a már kiformázott 5 dekás sajtdarabkák. Megszerzik mindazt a sajátosságot, amire egy hamisn tatlan pál puszta inak szüksége van. Megszagosodnak, megszerzik az enyhén sós ízt, barnás- sárga külszínt, amit a szakemberek „rúzsnak” neveznek. S ezután? Fürgekezű asszonyok ás leányok fehér papírosokba csomagolják, majd sta- niolha burkolják és ellátják: külső borítóval. Kész a pálpusztai, kedvelőinek jó étvágyat kívánunk. — nagy — Háromheti érés után sokak fürgekezü asszonyok és lányok kedvencét, a pálpusztai sajtot. csomagolják Moszkva. A hétéves terv irányelvei előírják, hogy a tervidőszakban új víziút épüljön a Volga és a Balti-tenger között. A Szovjetunió legnagyobb európai hajózható folyóját eddig egy 1810-ben épített csatornarendszer kötötte össze az Onyega-tóval s így a nagyobb hajók forgalma ezen a szakaszon lehetetlen volt. A tervezett új hajózási útvonal megvalósulása után a vízi teherforgalmat ezen a szakaszon mintegy tízszeresére lehet növelni. Az új csatornarendszer az Onyega-tó és a Volga ribinszki víztárolója között nyílik meg. Hossza 361 kilométer lesz, ami több mint 3.5-szerese a Volga— Don csatorna hosszúságának. Az új csatornarendszeren több nagy víztárolót, kisebb erőműveket, kilenc hajózsilipet és 17 kikötőt építenek. Az építkezés már megkezdődött és eddig a földmunkának csaknem felét elvégezték 1960-ra átadják a forgalomnak a csatorna első szakaszát. (MTI.) Őszre készruhát: