Szolnok Megyei Néplap, 1958. november (9. évfolyam, 259-284. szám)
1958-11-18 / 273. szám
<57r*Tvrm MFr.vpi xfpt \p 1998. novemDer is. Ismét előtérben a német kérdés A távol- és közép-keleti imperialista provokációk sorozata sem terelhette el a ügyeimet arról a körülményről, hogy Európa közepében növekvő háborús veszélyként jelentkezik az újrafegyverkező N yuga t- Németország. Ninos még sok éve annak, hogy keresztül masíroztak hazánkon a győaelemdttas náci csapatok, de még kevesebb esztendő múlt el azóta, hogy még gyorsabb ütemben futottak ugyanezen az úton hazafelé; romokat, lángtengert, vért ég könnyeket hagyva magák mögött. Még világosan emlékezünk a potsdami határozatokra, melyekben a nagyhatalmak megegyeztek egymással: mindent elkövetnek annak megakadályozására, hogy a német imperializmus mégegyszer vészt hozzon a világra; nem tűrik, hogy háborúra törő erők mégegyszer fegyverhez jussanak Németországban. Mi maradt ma ezekből az ígéretekből? A nyugatnémet parlament elfogadta az atomfelfegyverzést, s jövőre a nyugatnémet hadügyi költségvetés már 260 ezer fő felszereléséről gondoskodik. Ez nem békeköltségvetés, 6 a német atomfegyverek nem a béke megvédését célozzák. A lengyel párt- és kormányküldöttség látogatása a Szovjetunióban jő alkalmat nyújtott arra, hogy ráirányítsa a figyelmet a Nyugat-Németor- szág felől fenyegető háborús veszélyre. Senkinek sincs több joga, hogy erről a kérdésről beszéljen, mint a háborúban, vérben és anyagiakban legtöbbet szenvedett Szovjetunió mimsz terelnökének és nem lehet méltóbb társakat találni e kérdések felvetéséhez, mint a nácik által vandál módon elpusztított Lengyelország vezetőit. A szovjet és lengyel vezetők megemlékeztek arról a mérhetetlen veszélyről, amit Németország atom- és rákétafelfegy- verkezése jelent. Szembeállították a nyugatnémet háborús úttal a német békeszerződés megkötésének szükségességét, a középeurópai atomfegyvermentes övezet létrehozásának gondolatát. Az említett célok szolgálatában állónak kell tekinteni Hruscsov elvtárs felvetését, hogy a Szovjetunió esetlegesen átadja Berlin négyhatalmi megszállásából eredő jogait a Német Demokratikus Köztársaság kormányának. A nyugati visszhang a szovjet és lengyel javaslatok közül elsősorban a berlini szovjet jogok esetleges átruházásának kérdésére összpontosult és vad tiltakozó kórusban zengte egyetpem- értését az ilyen megoldással. Világos, hogy miért ez a legfájóbb pont az egészben. Egv ilyen akció szükségszerüleg olyan helyzetbe hozná a nyugatiakat és a Német Szövetségi Köztársaságot hogy kénytelenek lennének tárgyalásokba bocsátkozni az általuk nem létezőnek nyilvánított Német Demokratikus Köztársaság kormányszerveivel. A tárgyalások pedig, az elismerés bizonyos a továbbiakban feltétlenül mind magasabb — fokát jelenthetnék. Ez a körülmény pedig végső fokon az egész Németországgal kapcsolatos nyugati politika átértékeléséhez kellene, hogy vezessen. Márpedig ahogy azt az eddigi események mutat táik, sem egy egységes demokra tikus és békeszerető Németor szág létrehozása; sem pedig i szocialista tábor oldalán álló bé. keszerető Német Demokratikus Köztársaság elismerése, nem illik bele az imperialista politika terveibe. Az említett szovjet felvetés körül csapott lármába azonba időnként — talán mint véletlen elszólás — őszinte hangok is vegyülnek. így a baloldalinak egyáltalán nem nevezhető Daily Mayl című angol napilap így ír vezércikkében: „Hruscsov azzal indokolja javaslatát, hogy megsértették a potsdami egyezménynek az európai békére vonatkozó szakaszait, amikor a szövetségesek felfegyverezték Nyugat-Né- metc-rszágot. Igaz, hogy a potsdami szerződés ezt tiltja, de szerződés már régen holt betű. A javaslat egyik felvetése körül keltett zaj segítségével igyekeznek ugyanakkor elterelni a figyelmet a lengyel oldalról elő terjesztett módosított Kapaeki tervről mely a középeuropai atommentes övezet létrehozásának feltételeire tesz javaslatot. A Ra- packi terv új változata szerint a terv két szakaszban valósulna meg. Az első szakasz a nukleáris fegyverek Lengyelország, Csehszlovákia, a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság területén történő betiltását tervezi. Ugyanakkor bevezetné az olyan hadseregek atomfegyverekkel történő ellátásának megakadályozását, amelyek eddig ilyenekkel még nem rendelkeztek. Megtiltaná a terv az atomfegyverekhez szükséges berendezések létesítését is. — A második szakaszban kellene végrehajtani az övezetek teljes atommentesítését és ezzel egyidejűleg végrehajtanák a hagyományos fegyverek csökkentését is. Mindezeket megfelelő ellenőrző intézkedések kísérnék és végső fokon egy az érdekelt államok által összehívott konferencia tárgyalná meg a felmerült problémákat. Amikor hivatalos nyugatnémet vonalon mindenütt merev szembenállás mutatkozik minden olyan kezdeményezéssel szemben, mely Németország atomfelfegyverzésének útjában kíván állni, addig magában a Német Szövetségi Köztársaságban — a munkásmozgalom erőit nem számítva — akadnak olyan polgári politikusok is, akik reálisabban értékelik a helyzetet, s többé vagy kevésbé látják azt a veszélyt, amit az imperialista járszalagon haladó német politika jelent. Változás történt, vagy változás van folyamatban — Írja erről az említett nyugatnémet felfogásról a Neue Zürcher Zeitung egyik cikkében — a békeszerződés helyével és funkciójával kapcsolatos véleményekben is. Az eddigi nézetek szerint ugyanis a békeszerződés megkötésének feltétele egy reprezentatív, felelős összné- met kormány megalakítása, más szavaikkal mondva, szabad választások megtartása volt. A mai álláspont szerint pedig a békeszerződésnek kellene elősegíteni az u-jraegyesítési folyamat megindítását S bár a kormány hivatalosan ma még szembehelyezkedik ezzel az elgondolással, az egyes tagjainál máris helyeslésre talált — írja a Neue Zürcher Zeitung. Bár ezek a megoldások távolról sem fedik pontosan a lengyel-szovjet nyilatkozat egyik kitételében kifejezésre juttatott elgondolást, mely szerint mindkét fél támogatja a Német Dem ok ra tik ug Köz t á rsaságn ak azt a javaslatát, hogy kezdjék meg a német békeszerződés megkötésének előkészítését, mégis arra lehet következtetni, hogy az erőviszonyok értékelése nem marad nyom nélkül egyes német politikusok gondolataiban. Látnunk kell, hogy a német újrafelfegyverzés által előidézett veszély állandóan fokozódó fenyegetést jelent a békére, s annak elhárítása minden béke- szerető erő összpontosítását igényli. Az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának tézisei a szovjet iskolázás átszervezéséről Moszkva (TASZSZ). — A Szovjetunióban a közép- és felsőfokú iskolai oktatást legközelebbi években átszervezik. Ennek alapvető intézkedéseit az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának téziseiben olvashatjuk. A téziseket a vasárnapi lapok közük „Az iskola és az élet kapcsolatainak erősítése, a szovjet közoktatási rendszer továbbfejlesztése" címmel. Az átszervezés értelmében a középfokú oktatás első szakasza a kötelező nyolcosztályos iskola lesz, az eddigi hétosztályos helyett. Azoknak a fiataloknak, akik elvégzik ezt az iskolát, be kell kapcsolódniok a hasznos társadalmi munkába. — Ez a munkát és a művelődést illetően egyenlőbb feltételeket teremt minden állampolgár részére. A kötelező nyolcosztályos oktatásra való áttérés megkezdését a tézisek az 1959—1960. iskolai évre, befejezését pedig négy-öt év elteltével javasolják. Az oktatás második szakaszában az ifjúság teljes középfokú oktatásban részesül a munkásvagy a falusi ifjúság iskoláiban, a középfokú általános műveltséget adó politechnikai iskolákon és a technikumokon. Az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertaná csa a tézisekben feladatul tűz ki, hogy minden munkásnak é munkásnőnek, kolhozparasztna] és kolhozparasztasszonynak kö zépfokú képzettséggel kell ren delkeznie: — ez a kommunizmu: sikeres építésének egyik legfon tosabb feltétele. A tézisek javasolják, hogy ; főiskolákra elsősorban olyan fiatalokat vegyenek fel, akik valamilyen alkalmazásban gyakorlati munkát végeznek. A főisko Iák fejlesztése elsősorban az est és a levelező oktatás vonalár haladjon. A tézisek nagy figyelmet fordítanak az új technika különböző ágait növelő, a tudományos és tervező munkát tovább fejlesztő mérnökök kiképzésére. — Feladatul tűzik ki olyan újtípusú szakemberek kiképzését, akik a mérnöki ismeretekkel együtt mély elméleti képzettséget is szereznek. Erősen fejleszteni kell az atomenergia békés felhasználása, az automatizálás, a telemechanika, az elektrotechnika és a kémiai technológia vonalán működő mérnökök képzését. A felsőfokú oktatás jelentős részének átszervezését 1959-tőJ kezdődőleg, három, öt év alatt kell végrehajtani. (MTI.)----------------Vá lasztások az NDK-ban Berlin (MTI). Vasárnap reggel a Német Demokratikus Köztársaságban is megkezdődött a választás, összesen 24 választási körzetben 400 népi kamarai képviselőt választanak meg. Kari Maron, az NDK belügyminisztere — akit a választások lefolytatásával bíztak meg — televóziós interjújában a következőket állapította meg: „A választásokban való nagyarányú részvétel és a városainkban és falvaink- ban tapasztalható örömteli légkör csattanó* választ ad a nép ellenségeinek, akik uszító jelentésekkel és híresztelésekkel akarták félrevezetni lakosság unkát.*' A Német Demokratikus Köztársaságban 18,00 óráig a választójogosultak 97.5 százaléka. Berlinben pedig 95 százaléka élt szavazati jogával. ÖREGEK éd {-tataiak Nyugodt mozdulaté öregek és csillogó szemij fiatalok ülnek az asztalok mellett. Az őszülők keserű haraggal szívükben emlékeznek a múltra. A régi harcok felidézői egyszerű, keresetlen szavakkal beszélnek... .Tizenhétben, amikor meghallottuk, hogy mi történik Oroszországban, egyhetes sztrájkba kezdtünk. Titokban adtuk egymásnak a híreket. F. Bede Laci mindig megtalálta a módját, hogy embereink tudjanak mindenről. Nem volt ez könnyű dolog, mert teli volt a gyár spiclikkel. Akiről a legcsekélyebbet megtudták, rögtön vitték a frontra. Helyükre kulákcsemetéket hoztak. Mozdulni is alig lehetett tőlük, de azért minden éjszaka kimeszel- tűk jelszavakkal a gyár falát. Nyomorogtunk, de bizakodtunk. Kukoricakenyeret ettünk, fatalpú cipőben jártunk, de nem szűntünk meg soha bízni a jobb jövőben. Tizennyolc áprilisában megint leállítottuk a gyárat két hétre. Fizetésemelést kértünk. Kaptunk is valamit, de gyerekeink továbbra is a népkonyhára jártak habart krumplilevestf enni. Ott volt a nyomorkonyha a nagytemplommal szemben, az egyik pincében. Elmúlt szerencsére a régi világ. Ti már itt esztek a fehér abroszról — tekint végig a fiatalokon D i k ó elvtárs. Mosolyog, amikor leül, és bólogatva hallgatja Szabó Jani bácsi szavait: „Megtudták, hogy én is szerveztem a sztrájkot. Kidobtak a gyárból. 1918 őszén munka nélkül maradtam Budapesten. Segí tettem más üzemek munkásainak sztrájkot szervezni. Egyszer a városligetben gyűlést tartottunk, és rajtunkütöttek a csendőrök. Bújtunk, ahová tudtunk. Én egy mutatványos bódé alá rejtőztem. Ekkor nem találtak meg, de néhány nappal később csak elfogtak. A Gróf Haller utcába vittek gallileista diákokkal együtt Az egyetemisták elbon tottak ott egy összedülő-félben lévő kis épületet, s a téglákat a rendőrök közé dobáltuk. A lánc- hidi csatánál mellettem kapott haslövést a diákok egyik vezetője. Nem egyszer jártam a Visegrádi utcai házban, ahol a Kommunista Párt megalakult. November végén hazajöttem Szolnokra. Vágó Béla elvtárs járt le hozzánk Budapestről. Sokat beszélgettünk vele. Azután elmentünk újra katonának. Ami nekünk akkor nem sikerült, az most számotokra meg van, gyerekek.’’ Szavai végén hangja olyan lágy, amilyen csendesen hull a temetői tölgyekre az őszi eső. Senki nem beszél a szobában, de ez a csönd mégsem az értekezletek szokásos csendje, hanem az emlékezés perceié. A kultúrotthon többi helyiségéből víg élet zaja hallatszik. A szomszéd szobában a munkászenekar próbál. A koccintóban négy-öt szurkoló kissé hangosan aggodalmaskodik a „Effksi” sorsa felett. Minden szavuk áthallat- szik a vékony tapétaajtón, de most erre senki sem figyel. A nyakigláb kamaszok és a felnőtt, új választók Pintér Feri bácsi szavait figyelik, aki küzdelmes munkáséveiről beszél. Dobos István elvtárs szinten a nehéz napokat idézi: „Kínzott bennünket a spanyolnátha 18-ban. gyógyszer meg nem volt. Éhesek, üldözöttek voltunk, de ha röpcédulát adtak a kezünkbe, azt vittük, terjesztettük.” A találkozónak vége. Az öregek elhallgatnak. A fiatalok sem beszélnek. Senki nem fogad meg semmit, de látszik az arcukról hogy erősödtek a veteránok példáján. Ez történt a Járműjavító kul- túrotthonában az öregek és fiatalok találkozóján. (szabó)
