Szolnok Megyei Néplap, 1958. október (9. évfolyam, 232-258. szám)

1958-10-07 / 237. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! K “Pepiim A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA SzznaaleLy, ti JÁSZKISÉRI OLDAL , 13 A tárgyaló teremből iá. évfolyam, 237. szám. Ara 60 fillér 1958. október 7. kedd. Hruscsov válasza a TflSZSZ tudósítójának Moszkva, október 5. A TASZSZ tudósítója Eisen- ower elnöknek október elsejei ajtóértekezletén tett kijelentő­éivel kapcsolatban kérdést in­tett N. Sz. Hruscsovhoz, a zovjetunió Minisztertanácsának Inökéhez. Eisenhower elnök ugyanis a ajtóértekezleten kijelentette, em lehet Dole árháborúnak te­inteni a Kínai Népköztársaság- ak azt a tevékenységét, amely- el a tajvani szoros körzetében kvő ősi kínai területeket fel ‘tarja szabadítani, hiszen Hrus­csov kijelentette: Oroszország kész részt venni ebben a hábo­rúban. Hruscsov válaszában ferdítés­nek nevezte Eisenhower állítá­sát, majd hangoztatta: A szovjet kormány egyenesen és félreérthetetlenül kijelentette, ha az Egyesült Államok háborút robbant ki a Kínai Népköztár­saság ellen, akkor a Szovjetunió teljesíti a Kínai Népköztársaság­gal kötött kölcsönös segélynyúj tási egyezmény alapján rá há­ruló kötelezettségét. De abba a polgárháborúba, amelyet a kínai Kihirdették az új írancia alkotmányt Párizs (MTI). De Gaulle tábor­ik a hét végén, szombaton arseHle-be, vasárnap pedig venba látogatott. A miniszter­nők Marseille-ben kijelentette, így Franciaország a jobb, mél- bb élet és nemzeti nagyság fe- halad. Lyoni beszédében pe- g azt hangoztatta, hogy „Fran- aerszág lassan kint újra elfog­nia maga helyét a világban.“ Vasárnap kihirdették az ötö- k köztársaság alkotmányé*'. A vatalos lap 24 oldalon közölte . új alkotmány szövegét. Hét- n ünnepélyes keretek között helyezik letétbe az új alkot­mányt, amelynek szövegét Mi­chel Debré igazságügyminiszter látja el az állam pecsétjével. Az alkotmány kihirdetésével a kormány teljhatalom birtokába került. Négy hónapon át rende­leti úton kormányozhat. Életbe lépnek a „terrorizmus megféke­zésére” szánt kivételes rendőri és igazságügyi eljárást teremtő rendeletek és még a héten, va­lószínűleg már kedden, döntést hoz a kormány az új választási rendszer dolgában Í6. Szovjet határozat a lakásépítés további fokozására határozat meghatalmazza az kékes szerveket, vizsgálják ül a középületek jegyzékét, •öljék a nélkülözhető objektu­mát az építkezési tervekből és így felszabaduló pénzügyi közöket lakóházak, iskolák, rházak és gyermek-in tézmé- ek építésére állítsák be. Köz- zgatási épületeket, színháza- L, cirkuszokat, klubokat, kul­túrpalotákat, közhivatali nyara­lókat, sporttelepeket és uszodá­kat minden esetben csak a szövetséges köztársaságok mi­nisztertanácsainak engedélyével lehet építeni. A határozat közli azt is, hogy ez év első nyolc hó­napja alatt 3 millió' négyzetmé­terrel nagyobb lakásteret készí­tettek el, mint a múlt év hasonló időszakában. Országgyűlési képviselő- és megyei tanácstag-jelölő gyűlések október 7-én és 8-án iktóber 7-én, kedden Jászapá­in az Alkotmány Tsz-ben a 5s választókerület 19 órakor; ztelken a kultúrházban a 44- választókerület 18 órakor; zberényben a Felsőjászsági rmi Gazdaságban 18 órakor '.ágyűlési képviselő; Tisza- ndán a kultúrotthonban az >s választókerület 18 órakor; yvarékason a Vörös Csillag -ben a 83-as választókerület jrakor; Besenyszögön a Palo- Allami Gazdaságban a 67-es isztókerület 17 órakor; Jász- ínyben a Lehel kultúrotthon- 18 órakor országgyűlési kép- ■lő, ugyanott és ugyanabban időben a 38-as választókerü- megyei tanácstag; Karcagon Ián toló malomban 16 órakor ággyűlési képviselő, ugyan- és ugyanabban az időben a s választókerület megyei fa­st ag; Mezőtúron az V. alap­vezet helyiségében a 19-es isztókerület 18. órakor; Túr­én a Vörös Csillag Tsz kul- >tthonában 18 órakor ország­iéi képviselő, ugyanott és ugyanabban az időben a 22-es választókerület megyei tanács­tag; Szolnokon a Megyei Kór­házban 10 órakor országgyűlési képviselő, a Kassai úti iskolá­ban a 3-as választókerület 18 órakor, a Délibáb úti iskolában í 18 órakor a 4-es választókerület lakosai tartják a jelölőgyűlése­ket. ^ Október 8-án, szerdán Kende­resen a Növényvédő Állomáson az 53-as választókerület 17 óra­kor; a Martfűi Tisza Cipőgyár­ban a 71-es választókerület 14 órakor; Jászberényben a Lehel Kultúrotthonban a 35-ös vá­lasztókerület 18 órakor; Karca­gon a régi gépállomáson a 11-es választókerület 18 órakor; Kis­újszálláson a földművesszövet­kezetnél a 16-os választókerület 18 órakor; Szolnokon a Papír­gyárban 14 órakor országgyűlési képviselő, ugyanott és ugyanab­ban az időben a 9-es választó- kerület megyei tanácstag, a Tej­ipari Vállalatnál 16 órakor a 6- os választókerület, lakosai tart­ják a jelblógyűléseket. nép vív a csangkajsekista klikk ellen, nem avatkozunk be és nem is akarunk beavatkozni. A kínai nép belügye az, hogy vissza akarja szerezni Kimoj és Macu szigetét és fel akarja sza­badítani Tajvant és a Pescado­res szigeteket. Mint ismeretes, ezek a területek Kínához tartoz­tak már jóval azelőtt, hogy Ko­lumbusz felfedezte Amerikát. Az Egyesült Államoknak az a kísér­lete, hogy megakadályozza a kí­nai népet ősi kínai területek fel­szabadításában, beavatkozás a kínai polgárháborúba. Ezért a beavatkozásért az Egyesült Álla­mok kormányának rendkívül nagy felelősséget kell magára vállalnia. A Kunhegyes! Gépállomás körzetében vasárnap is vetettek A Szolnok megyei Néplap va­sárnapi számában közöltük a Megyei Tanács mezőgazdasági osztályának jelentését a megyei határszemléről. A jelentés meg­állapítja, hogy a búzavetés te­rén még sok a tennivaló. Na­gyon fontos, hogy a dolgozó pa­rasztok minden időt kihasználva igyekezzenek befejezni ezt a munkát. A gazdáknak nem sza­bad megfeledkezni ók arról, hogy a hosszantartó szárazságnak hosszú esőzés a vége. S azt nem kell külön elmondani, hogy ok­tóber az a hónap, amikor a mag­nak földbe kell kerülnie. A Kunhegyesi Gépállomás ve­zetői, dolgozói megértették az őszi munka fontosságát és érzik felelősségüket. Éppen ezért el­határozták, hogy a jóidőt ki­használva vasárnap is vetnek, így október 5-én a gépállomás körzetébe tartozó termelőszövet­kezetekben 156 kát. hold földön szórták el a magot, 300 normál, hold magágyat készítettek és mintegy 400 mázsa rizst csépel­tek el; Dicsérendő a kunhegyesi trak­torosok és szövetkezeti gazdák szorgalma. Ilyen igyekezettel hamarosan pótolhatják az elma­radást. Lenini Komszomol néven ifjúsági tsz alakult 1 iszatiireüen A/Tar javában folyt a vita, * hogy mit, hová és meny­nyit vessenek, mikor megérkez­tünk Tiszafüredre, a Járási KISZ Bizottság székházához. Az asztal körül fiatal emberek, KISZ tagok, fiúk és leányok tervezgettek a jövőről. Nagy eseménynek lehettünk tanúi. 12 fiatal döntött a jövőről. Kik ezek a fiatal emberek? Nagy részük még nőtlen. Mind­össze hárman nősek. Eddig kü­lönböző helyekre jártak dolgoz­ni a szomszédos községekbe, vagy állami gazdaságokba. Más részük szüleikkel együtt gaz­dálkodik. Batki János ifjúsági vezető volt, most pedig a Járási Párt­bizottság munkatársa. Halász József szülei halászattal foglal­koznak. Vadas János apjával gazdálkodott egy darabig, kinek 10 hold földje volt, majd hol ide, hol oda ment dolgozni. La­katos József apjának 5 hold földje van, de az 5 hold földre hatan vannak testvérek. Mit tudnánk mi dolgozni hatan azon a kis földön. Sári Ida eddig a Fűz. Termelő Vállalatnál dol­gozott, Nagy József né háztartás­beli volt, úgyszintén Hriech Mi- hályné is. Ezután a termelőszö­vetkezet tagjai lesznek. A termelőszövetkezet alakítá­sának gondolata akkor érlelő­dött meg bennük, amikor hal­lották, hogy a megyében mér máshol is alakítottak KISZ fia­talok közös gazdaságot. Tisza­füreden is meg van a lehetőség, hogy állami tartalékföldekbőí tudjanak részükre területet biz­tosítani. Előbb megbeszélték a tervet KISZ gyűlésen, majd fel­keresték a tanácsot. 157 hold föl­det tudnak részükre biztosítani. Ebből 103 kát. hold egy táblá­ban van, a többiek is 10—15 holdas darabok. Miután jelent­kező is volt és föld is van, nem volt semmi akadálya a megala­kulásnak. A helybeli termelő- szövetkezetek vállalták, hogy segítik őket talpraállni. Amíg nem lesz igavonó jószáguk, ad­dig szívesen kölcsönöznek alka­lomadtán, a gépállomás pedig azonnal hozzáfog a talajmunká­hoz. A cél — mondották a köz­gyűlésen —, hogy az első esz­tendőben főleg szerződéses nö­vénytermeléssel foglalkoznak, mert olyan a területük, hogy ez lehetséges, Most ősszel vet­nek 50 hold búzát, a magot köl­csönként kapják a tanácstól. A •tél folyamán fakitermeléssel akarnak jövedelmet biztosítani. A Járási Tanács VB. Mezőgaz­dasági Osztálya és a Községi Tanács szerint akad majd olyan kissebb erdő és gyümölcsös te­rület, melyet szintén megkap­hatnak. Igaz, hogy jóformán üres kézzel kezdenek, csak a puszta­föld van. Ez nem keseríti el őket. Majd megmutatjuk, hogy hogyan kell dolgozni! — mondo­gatják. — Nem véletlenül vá­lasztottuk a lenini Komszomol nevet. — Mi erre a névre nem akarunk szégyent hozni és nem is hozunk. — Most még csak 12-en vagyunk, de máris var több jelentkező. Számításunk szer-int még a tél beállta előtt taglétszámunk eléri a 20—25 főt Megválasztották az ideiglenes vezetőket. így elnöknek Bath Jánost jelölték, Lakatos Józse­fet és Zrínyi Zsigmondot veze­tőségi tagnak. A jövő vasárnap tartanak közgyűlést, ahová meg. hívják a község egyénileg gaz­dálkodó fiataljait is, amikor majd végleges vezetőséget vá­lasztanak. Ha munkájukat olyar lelkesen végzik, mint ahogy e szövetkezetei megalakították: megtalálják számításukat a kö­zös gazdaságban; Vágási. Cserépgyártó üzemet adtak át Szolnokon Az utóbbi években sok prob­lémát okozott a cserépellátás. A megtízszereződött építésnél fel­lépő szükségletet nem tudta ki­elégíteni a helyi ipar. Többezer import-cserép érkezett Jugo­szláviából és kilátás van újabb szállítmányokra, ugyanis a meg­rendelés felét kapta meg idáig a Szobioki TÜZÉP. A behozatal mellett a cserép- gyártó üzemek korszerűsítésével kívánja a TÜZÉP megjavítani a cserépellátást. Tegnap Szolno­kon megkezdte termelését az á; cement-cserépgyártó üzem. A 901 számú, Vörös Hadsereg út* TÜZÉP telepen 5 gépet helyez­tek üzembe. Az új üzem felsze­relésére 130 ezer forintot költöt­tek. A gépek hazai gyártmá­nyúak és havonként 50 ezer cse­repet termelnek. Ez a mennyiség 25 családi ház befedésére ele­gendő. Szerdán Egerben sorsolják a nyeremény betétkönyveket A nyereménybetétkönyvek esedékes 1958. harmadik negyed­évi sorsolását október 8-án, szer­dán Egerben, a városi tanács nagytermében rendezi meg az Országos Takarékpénztár. A sorsoláson minden olyan érvényes nyereménybetétkönyv részt vesz, amelyet legkésőbb 1958. szeptember 30-ig váltottak, (MTI) Grál osztrák hadügyminiszter Moszkvában Moszkva (TASZSZ). Mint is­meretes, Graf osztrák hadügy­miniszter és a kíséretéhez tarto­zó dr. Kari Stefani hadügyi ál­lamtitkár. Otto Seitz vezérőrnagy és más osztrák tisztek a Szov­jetunió honvédelmi minisztériu mának meghívására Moszkva ban vendégeskednek. Vasárnap az osztrák vendégei a szovjet főváros nevezetességei vei ismerkedtek. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents