Szolnok Megyei Néplap, 1958. október (9. évfolyam, 232-258. szám)

1958-10-31 / 258. szám

1358. eíet<5ber Síi SZOLNOK MEG VEI NÉPLAP 3 EGY KIÁLLÍTÁS megnyitása előtt TV ovember 1-én, szombaton 1 ’ kiállítást nyit meg a Me­gyei Tanács nagytermében Czi- nege Lajos elvtárs, a Szolnok megyei Pártbizottság első titká­ra. A tablókból, grafikonokból, fényképekből, rajzokból, model­lekből. makettekből álló tárlat megyénk 13 évét mutatja be. Nagy a sürgés-forgás az utolsó napokban. Kaposvári Gyula, a múzeum igazgatója. Barna Ká­roly, a megyei népfront iroda munkatársa. Vágási Kálmán és Méri Sándor dekoratőr veze­tésével fűtést szerelnek, képe­ket állítanak, vitrineket díszíte­nek, egyszóval a kiállítási mun­ka ezernyi ágazatát végzik. A kopácsolástól hangos ter­mekben felhalmozott anyagok­ból már sejteni lehet egy nagy­szerűnek Ígérkező kiállítás kör­vonalait. A lépcsőház korlátáit máris vörös drapériák díszítik. Virágok kerülnek még hozzá­juk, így lesz teljes a bejárat. Cserepes virágok díszelegnek természetesen majd a nagy te­remben’ is. A baloldali kistanácsterem a mezőgazdaságé. Érdekes tablóról tudjuk meg, hogy a karcagi Bé­ke, a túrkevei Búzakalász, a ci- bakházi Vörös Csillag és a szol­noki Szabadság Termelőszövet­kezetek primőrkertészet termékei Becsbe, Brüsszelbe,, Hamburgba is eljutnak. A karcagi Béke Termelőszövet­kezet silókukoricatermesztési kísérlete már ismertebb dolog. Ezt is egy tabló mutatja be, ké­peken szemléltetvén a Hruscsov elvtárstól kapott szovjet vetőgé­pet és silókombájnt. „Egy terme­lőszövetkezeti család élete” című tablón Gaál Antal túrkevei ter­melőszövetkezet elnökhelyettes életével ismerkedünk. Gaál An­tal 18 holdas középparaszt volt, amikor belépett a Vörös Csillag Tsz-be. Azóta házat vett. két fia ez évben kapja meg a mérnöki diplomáját, s ő maga kitünteté­seket mutogat a látogatónak' rT' ermészetesen iparosodott is megyénk a 13 év alatt, s így a kiállításon is nagy helyet foglal el az ipar. A Tisza Cipő­gyári sarok a múlttal össze­hasonlítva foglalkozik a felsza­badulás utáni feilődéssel. Felvé­telek az óvodáról, a bölcsődéről, az ipari tanuló iskoláról, az épü­lő kultúrpalotáról és arról a sok­mindenről, amelyet Martfű ka­pott az államosítás óta. A világ térképén 40 országba futnak a piros nyilak Magyarországról. Ennyi helyre jut el a Tisza Ci­pőgyár terméke. Különben hí­rességeiket vitrinekben elhelyez­ve is láthatják a kiállítás láto­gatói. A Szolnoki Papírgyár tablói és termékei mellett süvegcukor, s fényképek jelzik, a Szolnoki Cu­korgyárról van szó. Eredeti, me­gyénk közlekedésének szemlél­tetése az Ikarus 55 színes fény­képén kívül grafikonok, s más felvételek juttatják eszünkbe, mennyivel könnyebben utazunk pár éve. A kiállítók között ott van a megyei sportbizottság, szintén szembetűnő tablóval. A közép­iskolák életéről készültek fény- képfelvételek. S ami különösen megkapja majd a látogatók te­kintetét, az eredeti készítmé­nyek, vagy ffvártmányok kicsi­nyített másai. A járóműves kő- törőt, melyet a Jászberényi Ap­rítógépgyár Bulgáriába, Kínába exportál, modellben láthatjuk. Divatosfazonú cipők, szőttesek, szőnyegek, csempék és annyi sok minden dicséri iparunk, kézmű­iparunk sikereit. A kiállítás a büszkeség érzé­sét kelti fel mindanyájunkban: Igen, ezt mi csináltuk, ezt mi építettük. B. L. negyven éne történt 1918 őszén a forradalom fé- lelmetes szele söpört vé­gig az országon. Nem váratlanul. „Rohanunk a forradalomba” — jelezte már 1913-ban Ady Endre az új idők eljövetelét. A háború vérözönében milliók várták ezt, és nem csalatkoztak, mert 19li­bán megteremtődtek a forra­dalom előfeltételei hazánkban. Az Októberi Szocialista Forra­dalma egyre jobban érezhető ha­tása, az imperialista rablóhábo­rú következményei és az osz­tályellentétek miatt elkerülhe­tetlenné t>ált a forradalom. Az 1918-as évben a háború és kormányellenes megmozdulások mindenapossá váltak. Egymást érték a tüntetések, sztrájkok és a parancsmegtagadások. A for­rongások egyik tűzfészke me­gyénk volt. „A leginségesebb vármegye vagyunk, s a háború, valamint a katasztrofális rossz termés következményei semmi­féle kormányintézkedéssel el nem háríthatok” — ismerte el a belügyminiszternek tett felter­jesztésében az alispán. A jelen­tés igazát a forradalmi néptöme­gek megmozdulásai bizonyítot­ták. A szolnoki Fűrésztelep, a MÁV Műhely munkásai, és más üzemek dolgozói egyre meré­szebben nyúltak a sztrájk fegy­veréhez. „Le a háborúval! Éljen a béke!'’ — jelszavakat mázol­ták a házak és a gyárak keríté­seire. A rendőrkapitány jelen­tése szerint „a köz- és a vagyon­biztonság Szolnok város terüle­tén gyenge lábon áll. Feltétlenül szükségesnek tartom a csendőr­ség megerősítésére még legkeve­sebb negyven csendőr kivezény­lését”. A szolgabírók is kétség- beesetten kérték a csendőrség létszámának emelését a paraszt­ság mozgolódásainak elfojtásá­ra. A kívánt eredményt azonban nem érték el. A karhatalom megerősítése ellenére a tömegek balratolódása fokozódott. A mo­narchia-ellenes hangokat sem lehetett elfojtani. nilt közé az unottan rágcsált szivarvégből. A csutkát elhajít­ja, gondosan megcélozva egy friss, tenyérnyi vértócsát. Hall­hatóan szisszen a parázs a halá­los csendben ... Csömör Erzsé­bet szétszaggatott testét fásko­sárba rugdossák, seprik ... A figyelem most meggyötört- ségében is megnyerő arcra irá­nyul. A férfi térdepel Héjjas előtt — ez a „házirend”. — Ki vagy, te eb? — így Héj­jas. — Kémeri Lajos. — Mi a mesterséged, te nap­lopó? — Festő vagyok. Héjjas Iván vezérkarához for­dul: — Ez nagyszerű, nemde, urak?! Kissé elavult már a ta­péta itt... Freskóval kellene he­lyettesítenünk ... Ecsetet, Mi­hály! Franczia-Kiss készséges alá­zattal ugrik, rohan. Más a v^zér parancsa s megint más azé a piszkos Váradié, aki még egy korty pálinkát is sajnált tőle ... Kopottszőrű marokecsettel tér vissza s jelent — mint a reglama előírja — alázattal. — lde egy szép vörös embert gondoltam — mutat a falra Héj­jas. — Fessed, művész elvtársi — nyomja meg gúnnyal a szót: s a vértócsára mutat: — Itt a fes­ték. Jól megkevertük... Kémeri legyőzi iszonyatát és vérbe mártja az ecsetet. Vá­zol ... — és felébred benne a dac: merész-tartású, duzzadó- izmú legény kontúrjai kerülnek a falra. Héjjas tekintete elborul — megérezte a mondanivalót. A maga módján felel: — Szemét! Ez nem festmény. Oktassátok egy kicsit — paran­csolja — előbb a bal kezén! IY émeri Izezét az asztal sar- kára szorítják. Franczia- Kiss hosszan gusztálja a puska­vesszőt, végigsímegatja, meg- megrezegteti és lecsap, a festő fzlordít: gyűrűsujjáról leszakadt a köröm. Kémeri ismét próbálkozik, de most már tudja, hogy minden hiába: a Franczia-Kiss-féle „rajziskolának■” nem a freskó­készítés a célja, hanem az em­berkínzás. Torz, nyomorodon alakok sorakoznak a fal hosszá­ban — itt-ott elmázolt ecsetvo­nás: ütleg, rúgás, döfés emléke. Hajából tépett csomóval töröl­tetik ki vele az ecsetet, majd iszonyú fájdalmat érez az olda­lában, elájul. Héjjas szárny­segéde észrevette, hogy urát már nem mulattatja az ördögi komédia: vesén-rúgta Kémeri Lajost. Rimóczi Mártonné kerül sor­ra, aztán Kollár Anna, Veres József né, a szolnoki Dohányos Károlyné... És mindezt látnia- hallania kell F. Bede Lászlónak... * — Neki már jó... — sóhajt Bakonyi és leoldja Juhász Fe­renc tetemét a rongyból csavart kötélről. A pince rabjai a fia­tal kovácslegény holtteste mellé fektetik. A kccséri áldozat nem volt kommunista — tizenhét évével szinte azt sem tudta, mi a politika. Behozták s mart nem hullott térdre Héjjas előtt — agyonverték ... # — \ o, jómadár, te jössz! — L markol F. Bede hajába Franczia-Kiss. — Remélem, nem várattunk meg nagyon... — vi­gyorog. F. Bede nem felel. Térde, lába zsibbadt, vánszorogni sem ké­pes. Rúgják, gördítik, taszigálják Héjjas elé. A vezér. — élet és halál ura — tekintetével kormá­nyozza jól idomított legényeit. Először vessző... S mikor már vértől lucskos a ronggyá vert ruha: bot. F. Bede László el­ájul — vödörszámra zúdítják rá a vizet, hogy magához térítsék. — Te is aláimád már a halá­los ítéletemet, mi, bitang? —üti fel Héjjas kesztyűs kézzel F. Be­de vérrel-nyállal csepegő állát. — Alá! — taszítja ki a meg­kínzott ember a szót. — Kormost, hogy szépen írja! — parancsol Héjjas. Suhan, le­csap a puskavessző, csapásai nyomán szakadozik a köröm. — Még elmérged! — riad Franczia-Kiss. — S akkor ho­gyan akasszunk ? ... Parázsló szivarvéget szorít a se­bekre. F. Bede torkából gyötrel- mes, rekedt hördülés szakad fel; orrfacsarón száll a megpörkölt köröm szaga; izzadt-szennyes csendörtenyér tapad az ájult em­ber véres szájára. F. Bede utol­só erejével belemar — a csend­őr szitkozódva rúgja el az el- aléltat... * IJ éjjas diszkréten selyem- zsebkendőjébe köp; hit­vány ez a vinkó, amit a tiszti különítmény rekvirált. Hiába no, ha a jót megitták — el kell fogy­nia a rossznak is ... Ital nélkül nem megy a munka. A pohár — amint kedvetlenül az asztalra löki — felborul. — Vége felé járunk itt Ahány­ban — gondolkodik el. — Ma­holnap másutt folytatjuk ... Szé­pen kéne befejezni. — Tánccal — javasolja Vara­di. — Kötelet, aztán a szél ver­je össze a bokájukat... A szárnysegéd „díszlövést” ja­vasol — sírgödör szélére térde­pelteiéit emberekre. Héjjas csak legyint, az ostoba bárócskától nem várt különbet. Várakozó te- kintettetMrézi Franczia-Kisst; — No, Mihályom... ? — Nagyságos uram... — emelkedik fel ültéből az aláza­tos alvezér — lakassuk jól őket utoljára. — Részeg vagy, te... ? ! — hördül fel a nagyúr. — Vörös gyomrot akarsz tömni? — Azt, azt, nagyságos uram — vigyorodik el Franezia-ÍHss. — Még hozzá vörös hússal, véres hússal... Egymás húsával lakat­juk jól a bitangokat! Hadd ma­rakodjanak a kutyák... Most érti meg Héjjas a cimbo­ráját. „Egymás húsával — mor­fondíroz — egymás húsával. ..” Diákkora jut eszébe, a történe­lemóra. Az egyetlen lecke, amit jól megtanult: Dózsa Gyó'-gy megkínzatása, halála ... Okos fickó ez a Franczia-Kiss! Még talán tüzes trónt is fabrikál egy­szer jókedvében... Andrási Béla Riportsorozatunkat folytatjukt A királyi pár októberben Szol­nokon áthaladó vonatját sem fogadta már éljenző tömeg. A különvonat utasai is érezhették a nép megcsökkent „szeretetét”, mert — amint az egyik helyi lap írta— „ ... a királyi felsé­gek nem szállottak ki a vonat­ból, s az egybegyűlt közönség­nek csak a lefüggönyözött sza­lonkocsikban volt alkalma gyö­nyörködni”. A „felségek” sze­mélye úgy látszik, nem hatotta meg az éhező népet sem Szolno­kon, sem máshol, mert a forra­dalmi hullám egyre magasabbra csapott. Október 17-én Tisza Ist­ván, az eszeveszett háborús­klikk vezéregyénisége hivatalo­san bejelentette a katonai ösz- szeomlást. Az Országban körös­körül forradalmi tüzek égt.k. A nemzetiségek sorra megalakítot­ták nemzeti tanácsaikat. / hktóber 25-én a Magyar ^ Nemzeti Tanács is meg­alakult, s 12 pontból álló prokla- mációt adott ki. Követelte a kor­mány lemondását, a képviselő­ház feloszlatását, egyenlő és tit­kos, a nőkre is kiterjedő vá­lasztójog bevezetését és az or­szág teljes függetlenségének ki­mondását. A forradalmi néptö­megek, sőt a polgárság egyes ré­tegei is örömmel fogadták a Nemzeti Tanács követeléseit. Gombamódra szaporodtak és vezetőszervekké váltak a mun­kás-katona tanácsok, s a töme­gek élén lelkesen támogattak a Nemzeti Tanácsot. Október 28-án véres tüntetés robbant ki Budapesten. A tömeg Károlyi Mihályt követelte a mi­niszterelnöki székbe. A Lánchíd pesti hídfőjénél a rendőrség sor- tüzet adott a tüntető népre. A brutális cselekedet olaj volt a tűzre. Október 31-én éjjel Buda­pest proletariátusa és a frontra irányított menetszázadok együt­tes ereje győzelemre juttatta, a polgári demokratikus forradal­mat. Elfoglalták a főváros leg­fontosabb középületeit, s a kor­mányhű erők ellenállását né* hány órán belül letörték. Az események hírére szerte az or* szagban a katonák leszedték sapkájukról a király jelvényét. Helyébe nemzetiszínű szalagot és őszirózsát tettek. A forradalom győzelme után megyénkben is megalakultak a Nemzeti Tanács helyi szervei. Szolnokon november 2-án a tün­tető munkásság felháborodottan követelte a polgármester és más népnyúzók azonnali lemondását. A nép keservét kihasználó spe- kulánsok ijedten menekültek el a városból, a városi képviselő­testület pedig november 3-án „örömmel” csatlakozott a Ma­gyar Nemzeti Tanács felhívásá­hoz. A kinyilatkoztatott ,.határ­talan öröm” azért is megnyilvá­nult, mert a nemzetőri szolgála. tót, „a rend fenntartását” a 68. gyalogezred tisztikarára és a csendőrségre bízhatták. Az sem volt persze közömbös a régi ve­zetés számára, hogy a Nemzeti Tanács élére egy jobboldali szo­ciáldemokrata került. JZőzben Budapesten Károlyi Mihály vezetésével koalí­ciós kormány alakult. Az új kor­mány felesküdött a királyra. Sm a tény a forradalmi mozgalmak újabb fellendülését váltotta fct. Az állami hivatalokon lévő cí­merekről eltávolították a koro­nát és viharosan tüntettek a köztársaság mellett. „Mondja ki a Magyar Nemzeti Tanács helyi Intéző Bizottsága, hogy Magyar- ország jövőjének, fejlődésének, a magyar nemzet önrendelkezési jogának útját a köztársasági ál­lamformában látja biztosítva" — követelte a szolnoki nagygyűlés. A szociáldemokrata vezérek ugyanakkor „rendre és fegye­lemre” intették a lázongó népet. Rejtett céljuk, ami később ki­derült, a forradalmi hangulat csillapítása volt. Eredményt nem értek el- „Közbiztonsági állapo­taink alig javultak, amikor azt hisszük, hogy most már mégis csillapodtak, egy-egy eruptió mindig előadja magát. A töme­gek hangulata nem javul, csak romlik. Helyzetünk kétségbeej- tően sötét képet mutat” — pa- naszkodik az alispán jelentésé­ben. Az aggódás nem volt alap­talan, mert újabb tömegtünteté­sekről érkeztek jelentések Nagy­körűből, Tiszaföldvárról és Zagy- varékasról. A kormány a népi forradalmi erők nyomására az államforma kérdésében vívott harc ezen sza­kaszában már a köztársaság mel <lett foglalt állást. A köztársa­ságért vívott küzdelemben, illet­ve a monarchia-ellenes harcban • komoly érdemei vannak Károlyi Mihálynak. Nem volt ugyan for­radalmár, habár ismerte Marx munkáit. A polgári demokrati­kus reformok híve volt, aki jól látta, hogy az országot teljes pusztulásba vezeti az uralkodó osztály. A haladó erők nagy győzelme­ként 1918. november 16-án ki* kiáltották a köztársaságot. Az első világháború utáni forradal­mi mozgalmak első szakasza ez­zel lezárult. Az őszirózsás forradalom mél­tó nyitánya volt az 1919-es dt* csöséges proletárforradalomnak. A négyszáz éves nemzeti törek­véseinek jegyében döntötte meg a nép a számára ezernyi szenve­dést tartogató, gyűlölt királysá­got. Szabó Lajos

Next

/
Thumbnails
Contents