Szolnok Megyei Néplap, 1958. október (9. évfolyam, 232-258. szám)

1958-10-29 / 256. szám

4 S2ÖLNOK MEGY El NÉPLAP 1958. október 29. OLDMUVESSZOVETKEZETEINK életéből A töldmiivesszövetkezeti kereskedelem téli felkészüléséről Szolnok — i ász-kun töld a mezőgazdaság szocialista fej­lődése szempontjából hazánk elöljáró megyéje. Ez a körül­mény nagyobb felelősséget ró a földművesszövetkezeti kereske­delemre, amelynek egységei a legkisebb községekben és a ta­nyaközpontokban is megtalál­ható' Földművesszövetkezeteink je­lenleg 180 millió forintos áru­készlettel rendelkeznek. A rak­tárkészlet közel 80 százaléka ruházati és vegyesipari cikk. A készletek mind mennyiségben, mind minőségben az általános igényeket minden vonatkozás­ban kielégíti. Ügy készültünk fel a IV. évnegyed áruellátási feladataira, hogy a fokozódó igényeket továbbra is kielégít­hessük. Különösen örvendetes, a ve­gyesipari cikkek készletének a növekedése. Az év elején né­hány rádiótípus, motorkerék­pár, mosógép, zománcedény stb. még hiány cikknek számított. Ma már ott tartunk viszont, hogy ezekből is bő választék áll a lakosság rendelkezésére, sőt rádió és motorkerékpár részlet­re is kapható. Itt legfeljebb csak azt hiá­nyolhatjuk, amit a fizetésből és bérből élő dolgozók jogo­san kifogásolnak. Nevezetesen a földművesszövetkezeti ke­reskedelem szaküzletcit miért nem vonták be a részletak­cióba. Illetékeseknek érde­mes lenne ezen elgondolkod- niok. A téli áruforgalmi felkészü­léssel kapcsolatban, sok kedve­ző hírről tájékoztatjuk a vásár­lókat. Ruházati és vegyesipari cikkekből bővül a választék. Sok újdonságra számíthatnak játékáruból és kultúrcikkekből. A zenekedvelők számára szov­jet, cseh és magyar hangleme­zeket szerez be nagy választék­ban az fmsz-i kereskedelem. A téli sport kedvelői sem panasz­kodhatnak. korcsolya és ródli lesz elegendő A földművesszövetkezeti kis­kereskedelem a háziasszonyra is gondol. Alaposan felkészültünk a várható nagy élelmiszerforga­lomra. Lisztből, cukorból, zsír­óéi. konzervekből, tészlaárukból lesz bőségesen. Nem lesz hiány a sertésvágásokhoz nélkülözhe­tetlen rizsből, paprikából, bors­ból. Jó párezer méterrel több fenyőt szerzünk be. Szaloncukor­ból és karácsonyfa függelékek­ből is több lesz, mint tavaly- Bí­zunk benne, hogy ezévben a fa­lusiaknak is jut narancs. A földművesszövetkezeti vendég­látóipar ugyancsak jól felkészült az utolsó évnegyedre és minden igényt ki tud elégíteni. A csúcsforgalmi felkészülésről ez az általános kép. Nem volna azonban helyes, ha nem említenénk meg, hogy né­hány helyen a bolti dolgozók nem végzik elég lelkiismere­tesen a munkájukat és nem tö­rődnek a lakosság jó áruellá­tásával. Így a tiszaőrsi földművesszövet­kezet I-es számú boltvezetője, a tiszaszőllősi fmsz főüzlete, a ti- j szakürti kisáruház vezetője. ; Ezekben a boltokban hatalmas j árukészletek vannak, de mert [felszínes az árubeszerzés, a la- j kosság igényeit nem elégítik ki megfelelően. Nincs megfelelő mennyiségű flanelláru, őszi és téli kötöttáru, fehérnemű és még egynéhány fontos cikk. Ezeken a helyeken a vásárlók joggal kifo­gásolják a hiányosságokat, s kö­vetelik, hogy a bolt vezetői lel­kiismeretesebben dolgozzanak. Mi a MÉSZÖV részéről a vásár­lóknak adunk igazat és a hanya­gokkal szemben eljárunk. Van néhány érdekes elgondo­lásunk, ezeket a közeljövőben akarjuk megvalósítani. A megye községeiben mintegy 30—40 áru­sítással egybekötött áru- és di­vatbemutatót tartunk. E bemuta­tók célja, a lakosság ízlésének fejlesztése mellett az áruforga­lom növelése. Üj szerűnek és ér­dekesnek Ígérkezik a tanácsadás­sal egybekötött kozmetikai ki­állítás, mosási bemutató stb. A mosási bemutatókon szak­mai tanácsokat adunk, a vá­sárlókat megtanítjuk egyes háztartási villamossági cikkek (pl. mosógép, porszívógép) ke­zelésére. December hónapban reprezenta­tív mikulási és karácsonyi könyv, játék, édesség és ital- vásárt rendezünk. Karácsonyra cs szilveszterre fővárosi és me­gyei művészek közreműködésé­vel számos éttermünkben szó­rakoztató előadásokat tartunk, disznótoros vacsorával, halvacso­rával egybekötve. Célkitűzéseinket csak úgy va­lósíthatjuk meg, ha a földműves­szövetkezeti kereskedelem dol­gozói tudásuk legjavát adva munkálkodnak a csúcsforgalom sikeres lebonyolítása érdekében- Éppen ezért az ellenőrző appa­rátusnak is javítania kell irá­nyító munkáját, gyakrabban és a helyszínen segítsék a bolti dol­gozókat. Erélyesebben lépjenek fel az olyan hanyag emberekkel szemben, mint amilyen a tisza­őrsi boltvezető is. Az üzletek dolgozói pedig tö­rekedjenek arra, hogy tovább javuljon az áruválaszték, hogy a falusi lakosság helyben meg­kapja a szükséges árufélesé­geket. Legyenek előzékenyek, udvaria­sak és szolgálatkészek. A fmsz-i vendéglátóipar növelje az ételek választékát, több gondot kell for­dítani éttermeink rendjére, tisz­taságára. A kereskedelmi dolgozóinknak látniok kell. hogy ma már nem az a helyzet, ami volt 6—8 évvel ezelőtt. Akkor a vevő sokszor örült, ha valamilyen árut meg­kapott. Ma már viszont ott tar­tunk, hogy a fogyasztóknak lé­nyegesen nagyobbak az igényei, egyre többet követelnek s van is miben válogatniok. Ennek meg­felelően a bolti munka színvo­nalát is javítani kell. A lakos­ság színvonalas ellátása a keres­kedelmi módszerek fejlettebb alkalmazását követelik. Ezzel kapcsolatban van is olyan elgondolásunk, hogy né­hány élelmiszerüzletben kor­szerűsítéssel meggyorsítjuk a kiszolgálást. Még ezévben 3—4 gyors-, illetve önkiszolgáló boltot létesítünk a megyében. Bízunk a kereskedelmi dolgo­zók szorgalmában és elvárjuk, hogy felelősségteljesen munkál­kodjanak. Ha ezt teszik, a szövet­kezeti tagok és vezetők megbe­csülése nem marad el. Lökös Miklós a MÉSZÖV Kcr. Főoszt. vez. Munkaverseny indul a kunhegyesi földmíívesszövetkezelnél A Kunhegyes cs Vidéke kör­zeti Földművesszövetkezet dől gozói már az elmúlt evekben is kimagasló munkasikereket értek el mind a részjegy-szaporítás, mind a tagszervezés területén. Munkájukat eddig nem értékel ték niunkavcrseny-szcrücn. Az fmsz dolgozói az eredmények mérésére most munkaverseny bizottságot alakítottak. A ver­senybizottság legfontosabb fela datállak a takarékosabb gazdál­kodás és az áruellátás jobb meg­szervezését tekinti.-------------------*-». .*1» -w>-----------------­in nen—onnan Hétfőn délelőtt a Szolnoki Földmüvesszövetkezct kultúrter­mében ülést tartott a megyei választmány. Megtárgyalták a MÉSZÖV Igazgatóságának be­számolóját a földmű vessző vetke­zetek III. negyedévi munkájá­nak eredményeiről és a soron- Iévő feladatokról. * Az öcsödi Uj Élet rizstermelői szakcsoportjába a napokban 18 új tag lépett be. A 28 hold rizs- lelep'hez újabb 36 hold telepíié- sét tervezik a szakcsoport tagjai. * A vezsenyi „Előre” baromfi­nevelő társulás közel 8500 csir­két nevelt fel. Márkus Meny- hértné, Kelecsényi Lajosné, N. Szabó Györgyné tagok jövedel­me az 1500—2000 forintot is el­érte. Kiev — Leningrad ■ Moszkva Tanulmányúton voltam a Szovjetunióban. Ennek a hatal­mas országnak minden alkotása, polgárainak szava, munkálkodá sa érzékelteti: a békés jövendőt építik. Tisztaságot, rendet lát­tunk, amerre csak utunk vitt. Tapasztaltuk: mekkora, tisztelet tel, gonddal őrzi haladó hagyo­mányait a szovjet ember. Haza felé a TU'104-es utasai voltunk, A derült időben még a messzi magasból is meglátszott: hol gazdálkodnak a szövetkeze­tek, a táblák nagysága árulta el Szekeres Sándor Kunhegyes-------------------v».----------------­A jószágéi földmű vessző vetkezet 86 százalékra teijesitetle cukorrépaszerzc diétásét Több példa van arra, hogy ott, ahol az igazgatóság tagjai, a földmüvesszövetkezct dolgozói foglalkoznak a cukorrépaszer- ződtetőssel, az eredmény meg­növekszik. A jászágói fmsz ig. elnöke, a mezőgazdasági szak- bizottság tagjai személyesen fel­keresik a termelőket és szerző­dést kötnek- A munka menetét rendszeresen értékelik igazgató­sági üléseken. Ugyanígy a felvá­sárló is foglalkozik a szerződte­téssel. így érte cl a jászágói fmsz, hogy tervét már 86 száza­lékra teljesítette. HÍREK 3509 !et n! érieliíi társadalmi munka Nemrég a tiszaföldvári föld­művesszövetkezet dolgozói ter­melési tanácskozást tartollak. Megbeszélték a választással kap­csolatos tennivalókat, s az érte­kezleten résztvevők felajánlást, is tettek november 7-e tisztele­tére. Elhatározták, hogy Mező- hék községben az új bolttal szemben lévő bejáratot rendbe­hozzák, mivel esős, havas idő­ben járhatatlan az út az üzletig. A dolgozók azóta felajánlásu­kat teljesítették. Négy méter szé­les útvonalat építettek, az úttest alá beton vízlevezető csövet fek­tetlek. így közel 5500 forint, ér­tékű társadalmi munkát végez- *ck. A földművesszövetkezet dol- lozól még számos felajánlást let­tek. A szövetkezeti taglétszám emelése érdekében versenyt szerveztek. Aszódi Albert, a 15. sz. martfűi bolt vezetője 10 új tagot szervez be. TELEK LÁSZLÓ Saját arából A mezőtúri Kossuth Termelő- szövetkezet építő munkacsapata az elmúlt héten 360 férőhelyes juhhodályt, szoba-konyha-kainra és melléképületből álló gondozó lakást adott át, melyet a tsz 65 000 forintos saját beruházás­sal létesített, A munkaszeretet és az ebből fakadó eredmények láttán ebben a hónapban 1 új tag kérte lel vételét a közgyűlésen. Takács Sándor Kiállítással egybekötött méhésztől állt ozo november 9-en Szolnokon A Hazafias Népfront Bizott­ság, a Földmüycsszövctkczctek Megyei Központja és a Megyei Tanács VB Mezőgazdasági Osz­tálya 1958- november 9-én, dél­előtt 10 órai kezdettel Szolnokon, a Városi Tanács nagytermében kiállítással egybekötött méhész- találkozót rendez. A megnyitó beszedet Varga Illés elvtárs, a MÉSZÖV Igazgatósági elnöke tartja, majd Farkas Pál, a SZŐ VOSZ Mezőgazdasági Osz­tály helyettes vezetője a római XVII. Méhészkongresszus ta­pasztalatairól tart beszámolót. A találkozón Holtai Pál, a Méhés* Újság szerkesztője és Krausz Sándor, az OMSZK Mézfelvásár­lási Osztály vezetője is részt vesz. A szakcsoportok tagjainak, ha csoportosan tekintik meg a ki­állítást. 25 fő részére 33 százaié kos kedvezményt nyújt a vasút­állomás. Célszerű, ha a. látoga­tók november 9-e előtt megvá­sárolják a jegyeket Élelmiszer boltot ópitenek Kengyelen A kengyeli fmsz tervbe vet le, hogy bolthálózatát korszerűsíti, szakosítja. A vegyesboltokban egészségtelenül felhalmozott árukészleteket megszünteti. A szövetkezet igazgatósága a le­hetőséghez mérten igyekszik a lakosság egyre növekvő igényét minél jobban kielégíteni. Ezt mutatja, hogy közel 20 000 fo­rintos beruházási költséggel élelmiszerboltot építenek, ahol rövid időn belül megkezdik az árusítást. Hatan Fegyvernek községben is egv- re inkább felismerik az egyéniek a közös gazdálkodásból eredő előnyöket. A „Tisza“’ gyümölcs- termelő szakcsoport tagjai mun­kájukat alapszabálynak megfe­lelően végzik. A Petőfi növény­termelő szakcsoport tagjai közül néhányon már a fejlettebb gaz­dálkodást választották. Hat gaz­dálkodó elhatározta, hogy a Bé­ke I-es típusú tszcs-be lép, ter­vüket már megvalósították.- ........ o •%»-------------------­Hit kell tudni a méhészeti tanfolyamról Többen fordullak hozzánk az­zal a kéréssel, hogy a méhész le- velfzötanfolyam beindulásával kapcsolatban adjunk tájékozta­tást. A következőket közöljük. A tanfolyam november 15- ével kezdődik a SZÖVOSZ buda- tétényi iskolájában. A hallga­tók 50-es csoportokban egyhetes iskolán vesznek részt. Jelent­kezni lehet minden 20. életevet betöltött férfinak és nőnek, aki legalább ötéves — az illetékes szakcsoport által igazolt — mé­hészeti gyakorlattal rendelkezik. Cím: Országos Méhészeti Szö­vetkezeti Központ Igazgató Ta­nácsa Budapest, V., Garibaldi u. 2. szám. A jelentkezéshez a szak­csoport ajánlása is szükséges --------------—-—---------------------­.H attyún a legjobb Az alattyáni fmsz az elsők kö­zött vau a jászberényi járásban a gépi munkák terviéi jesitésé ben. Éves tervét, amely 3530 normálhold, idáig 3250-rc telje­sítette. így nyerte cl az fmsz. az FJK „Gépi munkában legjobb eredményt elért F’msz” vándor­zászlóját. Ebben nagyrészc van a mezőgazdasági szakbizottság­nak is. Varga István Irányításá­val a bizottság tagjai a gépi munkákon kívül cukorrcpaszer- zödtetősben is segítik a íöldmü- vesszövetkezetet.------------­Le sz-e szeszfőzde Tiszaörvéoyben ? Tiszaörvény határában évről évre több szőlőt telepítenek, nő a gyümölcsösök területe is. Ilyen vidéken jól elkelne a szeszfőzde — ez azonban legkö­zelebb csak Tiszafüreden talál­ható, valamint Poroszlón. A ti­szafüredi szeszfőzdének annyi a dolga, hogy mqr csak januárra fogad el előjegyzést. A földmű- vessző vetkezet tagsága szívesen vállalna anyagi áldozatot helyi szeszfőzde létesítésére. Váih ták, hogy a régi, romos szes íőzde épületét megjavítják, ke nyékét feltöltik, tetőzetét ren behozzák. A tiszaörvényiek a ra kérik a felsőbb szervek« hogy — anyagi eszközeik kori tezott volta miatt — segítsf őket használt berendezés me, vásárlásához. így akarják elérr hogy Tiszaörvénynék mielöt saját szeszfőzdéje legyen.

Next

/
Thumbnails
Contents