Szolnok Megyei Néplap, 1958. szeptember (9. évfolyam, 207-231. szám)
1958-09-09 / 213. szám
1958. szeptember ft SZOLNOK MEGYEI NÍPtAE 10600 forintot ajánlottak fel a földművesszövetkezeti dolgozók a fürdő építésére Atomreaktor alkatrész Konzervgyári berendezés Gépesített istálló készül a Mezőgazdasági Gépíavííian , A Néplap különkiadásában, a Mezőtúri Híradóban jelent meg a „Mikor lesz már melegvizű strandfürdője a városnak” című cikk. Papp elvtárs írása élénken foglalkoztatja a város lakosságát. Ez megállapítható abból is, hogy az üzemek, termelőszövetkezetek. vállalatok és a földművesszövetkezet dolgozói, valamint a társadalmi szervek is azon fáradoznak, hogy minél előbb összejöjjön a hiányzó pénz a fürdő létesítéséhez. A földművesszövetkezet dolgozói teljesen egyetértenek a cikkben kifejtett elgondolásokkal és támogatják anyagi erejükhöz mérten annak megvalósítását. •— Már eddig is százhuszonegyen ajánlották fel forintjaikat, ami 10.600 forintot jelent. A szervezőmunkát tovább foly- tatjuk, s kiterjesztettük azt a szakcsoportokra, az egyénileg dolgozó parasztokra, valamint a földművesszövetkezet minden tagjára. — Ennek eredményeként a Virágzó szakcsoport minden tagja — élén Karsai Gábor elnökkel — 50-től 100 forintig összegeket ajánlottak fel szintén visszatérítés nélkül a fürdő létesítésére. Takács Sándor Kallós elv-társ, a Szolnoki Mezőgazdasági Gépjavító megbízott igazgatója nem gondolta, hogy az erőgépek javítása mellett a Csillebércen készülő atomreaktor alkatrész gyártásával is megbízzák; Őszintén szólva nem is nagyon örült neki, mert megfejlek} berendezés hiányában bonyolult kooperációs timanő- verekhez kellett folyamodni, hogy a megrendelt 16 légtoló- zárkihajtóművet el tudják készíteni. Ma már túl vannak a nehezén. A beruházó átvette a kész berendezéseket, elismerését fejezte ki a jó munkáért. Igaz, nem jelentett ez a munka nagy hasznot a vállalatnak, de legalább elmondhatják, hogy az atomerő felhasználásához egy kicsikét ők is hozzájárultak. Ez a negyedév úgy látszik, a különlegességek ideje a Gépjavítóban. Széria munka — a gépállomásoknak készített 60 darab cséplőgépszín kivételével s— nem akar befutni. Majdnem egészében egyedi gyártás van, s ez sehogy sem kifizetődő a vállalatnak. Mire egy-egy gép, vagy berendezés efc készül, kijavítják a tervezési hiányosságokat, rájönnek, hogyan lehetne gyorsabban, jobban és olcsóbban, addigra már másfajta feladaton kell tömi a fejüket. A gyártmányok többsége még véletlenül sem hasonlít egymásra. Szovjet exportra például konzervgyári berendezést gyártanak, Jugoszláviába víziszár- nyasfeldolgozót szállítanak, Ti- szajenőre keserűvíztöltő gépet, a Szőllészeti Kutatóintézet kecskeméti pincegazdasága részére meg mustleválasztót készítenek. SZÖVETKEZZENEK A LEGKIVÁLÓBB DOLGOZÓ PA — Középparaszti találkozó Jássárokszálláson — A Hazafias Népfront Jászberényi Járási Jászárokszállási Községi Bizottsága vasárnap délelőtt találkozóra hívta össze Jászárokszállás és Jászágó legkiválóbb, legtekintélyesebb középparasztjait, valamint e két község termelőszövetkezeti vezetőit. példamutatóan dolgozó tagjait. A találkozó célja: őszinte, közvetlen, baráti beszélgetés parasztságunk jelenéről, jövőjéről; kisgazdaságaink és termelőszövetkezeteink mai helyzetéről, valamint az elkövetkező évek kilátásairól. A találkozón a községi és járási vezetőkön kívül megjelent Csótó István elvtárs is, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke, a Megyei Tanács elnökhelyettese. A vitaindító előadást Lázár József elvtárs, a jásztelki Tolbuc- hin Tsz elnöke tartotta, s nem- v csak saját szövetkezetének fejlődését, eredményeit Ismertette, hanem arra is rámutatott, hogy a járás legjobb termelőszövetkezeteinek eredményei ma már a legjobb középparaszti színvonalat is túlszárnyalják. A vita során a „szövetkezetiek” szólaltak fel először. Kovács János, a jászárokszállási Táncsics Tsz elnökhelyettese, a Hazafias Népfront községi bizottságának elnöke, egykori 14 holdas középparaszt, szokásához híven valósággal tudományos elemzést nyújtott mezőgazdaságunk fejlődéséről, határozottan mutatván arra, hogy az egyéni gazdaságokban a termésátlag az utóbbi 50—60 évben alig-alig emelkedett, viszont a tsz-ekben állandó, rendszeres termésemelkedés tapasztalható. Felszólalását azzal fejezte be: bízik abban, hogy a valóság talaján élő középparasztságunk lesz annyira reálpolitikus, hogy bátran rálép az új útra. Faragó János, a jászárokszállási Táncsics Tsz elnöke szövetkezetének kilencesztendős, állandóan felfelé ívelő útját ismertette. Majd Csótó István elvtárs kért szót. Felszólalását nagy figyelemmel hallgatta mindenki, mert tudták róla, hogy maga is parasztember, s a felszabadulás előtti világ parasztéletében sóstól a keserűig mindent végigkóstolt, a felszabadulás után évekig gazdálkodott 8 hold juttatott földjén, 3 esztendeig elnökölt a fokozatosan élre kerülő mezőhéki Táncsics Tsz-ben, s jelenleg állami funkciójában is elsősorban a megye mezőgazda- sági életének egyik irányítója. Csótó elvtárs elöljáróban megköszönte a felszólalt középparasztoknak, hogy kétségeiket, aggodalmaikat őszintén feltárták, hiszen csakis ezen az alapon juthatunk előbbre. A középparaszt szabadságát, függetlenségét féltőknek saját életének tapasztalatai alapján válaszolta, hogy a középparaszt nem ura, hanem rabszolgája földjének, és ez az ő körülményei között nem is lehet másként. Ha jól akar termelni, ha úgynevezett jó gazda akar maradni, feltétlenül rabszolgája marad földjének. Egyetért azokkal — folytatta válaszadását, — hogy akik az elmúlt évek un. cikk-cakk politikáját hibáztatják. Felhívta azonban figyelmüket arra, hogy a munkás-paraszt kormány állhatatos, következetes politikájával irányítja az egész ország sorsát, és senki sem tagadhatja, hogy az egyéni parasztságot is messzemenően támogatja. Emellett természetesen, éppen magának a parasztságnak az érdekében, a nagyüzemi mezőgazdálkodás meg szervezésére törekszik. Egyetért Molnár Ferenccel és társaival, akik keményen bírálták a rosszul dolgozó termelő- szövetkezeteket, sőt igazat ad Kolonits József jászágói egyénileg dolgozó parasztnak is, aki okos, talpraesett felszólalásában elmondotta, hogy nem sok, hanem jó tsz-ekre van szükség. — Azonban nem helyes így feltenni a kérdést: Miért nem hoznak létre jó tsz-eket? Kolonits Józsefnek és társainak nem másoktól kell ezt várni, hanem nekik maguknak kell a jó tsz-eket megalkotni. Csótó elvtárs sok problémát tisztázó felszólalása után még sokáig pengett a szó, a tanácskozás folyamán kialakult baráti légkörben még sokan elmondták véleményüket. — r-a — A gyártmányok különbözősége folytán az egyik berendezésen szerzett tapasztalatokat nemigen tudják a másikon hasznosítani. A sok prototípus készítése is hozzájárult ahhoz, holy a harmadik negyedév első két hónapjában nem teljesítette előirányzatát a vállalat. Most azonban fogadkozmak, hogy a • negyedéves tervet azért teljesítik. A vállalat gazdaságosságához nem járul hozzá, hírneve növeléséhez azonban annál jobban az Országos Mezőgazdasági Kiállításon bemutatásra kerülő gépesített csővázas istálló. Felszerelése legalább negyvenezer forintjába kerül a vállalatnak, de úgy vannak vele, hogy ha a termelőszövetkezeti tagok megnézik, s rájönnek az istállók gépesítésének hasznára, és rendelnek a berendezésből, akkor népgazdasági szinten bőven megtérül a bemutató-istálló felállítására fordított ösz- szeg. S talán a vállalatnak sem lesz haszontalan, hiszen tudvalevőleg máris több termelőszövetkezettel kötött egyezséget az istállók gépesítésére. — si — portból sem biztos, hogy lesz valami. És: hiba volt a legényt gyujtogatónnaik nevezni, hiszen ez becsületsértés. Mindenki tudja, hogy csak a tűz végére ért oda. Ha pereskedés lesz belőle, tán még be is csukhatják emiatt, szé gyenszemre... A kár hogyan latolgatta is a történteket, csak oda lyukadt ki, hogy kár volt a falu előtt csúfoskodni. Kár volt a heccelődökre hallgatni! —• Mogorva arccal ért haza, belökte a kis kaput; szótlanul járt-kelt egy darabig, majd kiült a fejőszékre az istálló elé. A vacsorára való invitálást is hallatlanná tette. Csak ült, merően maga elé nézve. Érezte, hogy a becsületén esett csorba, mégpedig a saját hibájából A lelkiismeret rágta, harapta belül, mint fa kérgét a szu. — Már egészen besötétedett, még mindig ott ült a fejőszéken, komor gondolataitól körülvéve. Péter lelkét is marcangolta a fájdalom. Milyen boldogok voltak még az előbb Juliskával, és most itt van ez az érthetetlen eset, ami elválasztotta őket! Deliül mi baja lehet András bácsinak? Miért gyűlöli őt ennyire? — Elszorult a torka: —i Juliska, Juliskám, nem láthatlak többé! — ismételgette magában és sírni lett volna kedve. De miért nevezte őt gyujtogatának? Hát ilyen aljasnak tartja? Gondolatát hangosan ki is mondta: — Hát úgy nézek én ki, mint egy gyújtogató? — Ki mondta? —■ András bácsi ezzel támadt rám, — Most már értem. — Pista elhallgatott, s csak néhány lépés után szólalt meg újra: — Nézd, Péter, két hét alatt sok tűz volt. Szerdán egyszerre három is. És mindig azoknál, akik nem léptek be, mikor a népnevelők ott jártak. Vagy a nagygazdáknál ..; Azt mondják, a kommunisták között kell keresni a bűnöst. Te is benne vagy a pártban . ; . — Azt a keserves... — Péter száján kiszaladt egy káromkodás. —És ha már itt tartunk, megmondom, amit gondolok. Itt valaki, vagy valakik piszkos játékba fogtak. Ki tudja, mi lesz még ebből? Én a te helyedben most már vigyáznék. Menj el a faluból, vagy ha itt maradsz is, mindig tudja két-három ember, hogy hol vagy és mit csinálsz. Ezt el ne felejtsd! Miért? •— Mert most ölre mentél András bácsival. Ha most kigyulladna nála a szalmakazal, az isten se mosná le rólad, hogy nem te. ^ Péter nem hitt ebben. Szerinte a tűzesetek véletlenül, vagy gondatlanságból keletkeztek. Nem kell félni, hogy tűz üt ki a Vargáik portáján. Kinek lenne érdeke? — kérdezte hitetlenkedve. ■— Nono, csak vigyázz — fér lelte Pista aggodalmasan. A Gazdakörhöz érték. — Bejössz? Gyere be! Játszhatnánk egy hatvanhatost. Legalább lecsillapodnál. Péter vállat vont és a barátja után lépett. Kértek egy csomag kártyát és játszani kezdtek. Péter folyton veszített. Nem tudta emlékezetében tartani, milyen lapok mentek már ki, így csak találomra adott ki, amikor rákerült a sor. Kétszer egymásután is elfelejtette bemondani a negyvenet, pedig a kezében volt. — A mögöttük lévő asztalhoz hárman ültek le. Akaratlanul is hallania kellett, amit beszéltek. — Én nem lépek be, amíg nem muszáj! — mondta az egyik kicsit rekedtes hangon. — Van húsz hold földem, négy tehenem, néhány malacocskám, kocsim, lovam, majd bolond leszek én „ezekkel’’ közösködni. Inkább leadom a földet. Akkor is megélek a jég hátán is. Legfeljebb fuvarozó leszek. — Hát... én is visszakértem a belépési nyilatkozatot. Pedig földhöz juttatott vagyok, az igaz. Miránk számítanak elsősorban, ezt mondták a pártban. De minek adták a földet, ha most meg elveszik? A két körmömmel túrtam én a rögöt eddig. Mert nincs szerszámom, se igám. Se kitartásom. Mit ennék egy évig, ha bent maradnék? Meg aztán: eleget voltam én cseléd, eleget tűrtem a botosispánoknak. Most a magam ura vagyok: akkor kelek, akkor fekszék, amikor jólesik. Engem ne hajtson a munkába senki. Elegem volt belőle! Újból a rekedthangú beszélt. — Ne is menjen el az eszed, jó dolgosember létedre! Hallom, a Lesi Jani is belépett. Meg a Rosszbató Pista. Ilyen kunhátasokkal vannak már tele. Az osztozkodásnál persze, majd ők is annyit kapnának, mint te! Most megszólalt a harmadik is. — Nálam is jártak népnevelők. ötvennyolcéves vagyok —• mondom nekik. Tíz év múlva kidőlök a munkából. Mi lesz átívelem akkor, ha most beviszem a földet a csoportba? — erre feleljenek! — mondok. Megfoghatom a koldusbotot, oszt járhatok házról házra kérincsélni egy kis kenyeret. — Oszt, tudjátok, mit feleltek erre? — azt mondták, hogy tíz év múlva az öreg csoporttagokat nyugdíjazni fogják! Nagyot nevettek mind a hárman. A rekedt hangú majd megfulladt, úgy mulatott. — Nyugdíjas paraszt lesz kendből, csak lépjen be. Ilyen csudát se látott még a világ! —. Kifújta magát, majd halkabbra fogta a hangját: — Csak ezt nem értem, mi érdekük, hogy így hazudósnak? — Ne osszál többet, elég volt — állt fel Péter és kezet nyújtott. Ingerelte ez a beszéd; — nem akarta tovább hallgatni. Meglátta a párttitkárt egy beszélgető csoport közepében. Feléje indult. — A titkár azonnal kilépett az embergyúrűből. Aggodalmas arccal nézett szembe vele. — Mi az, Illyés elvtárs, csak nincs valami baj? — Már tudott a történtekről, s azt hitte erről akar beszélni vele. Meglepődött, amikor Péter feltette a kérdést: — Megjött már a működési engedely? — Nem, nem jött meg. Tegnap tudtam meg, hogy a főjegyző még el sem küldte a jegyzőkönyvet. Szerinte tizenhatan kevesen vagyunk a csoportalakításhoz. És a házat, amit igényeltünk, azt is odaadta gabonarak- támak. De megmondtam neki: vigyázzon magára, mert ha ellenünk dolgozik, a párttal találja szemben magát! Katonás, erélyes ember volt a főjegyző. Nem ismert el magánál nagyobb tekintélyt a faluban. A baktereknek minden reggel vi- gyázzban kellett jelentkezniük előtte. Régen még fel is pofozta őket. — Már Péternek is volt kellemetlensége vele. Mikor egyszer képviselőtestületi ülésen megbírálta, magából kikelve tiltakozott emiatt: — Maguk kommunisták min* detvbe beleütik az orrukat. Pe* dig nem értenek semmihez sem. Tudom is, mi fáj maguknak: maguk szeretnének a helyemre ülni. Ezért akarnak kitúrni. Hát túrjanak ki, azt se bánom, akkor is kenyeret eszem én. Mert négy- ven hold földje van az apámnak, ezt vegyék tudomásul! — és gőgösen a mellére ütött. Be is zárta a gyűlést azon nyomban, hogy megmutassa a hatalmát. (Folytatjuk^
