Szolnok Megyei Néplap, 1958. szeptember (9. évfolyam, 207-231. szám)
1958-09-28 / 230. szám
1958. szeptember 28; SZOLNOK 1VTEGTE1 NÍJPLAP 9 3S ' A Megyei Tanács üléséről Petiteken Szolnokon a Megyei Tanács nagytermében ülést tartott Szolnok megye Tanácsa. Csótó István megyei tanácstag elnökletével 9 órakor kezdődött az ülés. Először Oláh György, a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke számolt be a tanácsülés korábban hozott határozatainak végrehajtásáról, tájékoztatót tartott a VB. ez évi munkájáról. Beszédében megállapította: A Végrehajtó Bizottság munkája szerves részét képezte az ez évben továbbfolyó politikai és gazdasági helyzet megszilárdulásara irányuló párt és kormányintézkedések végrehajtásának. Gazdasági természetű határozatai szervesen illeszkedtek be a népgazdasági tervbe. Állandóan törekedett az államigazgatási munka színvonalának emelésére, a törvényesség betartására, az apparátus stabilizálására, a tanácsok tömegkapcsolatainak kiszélesítésére és elmélyítésére. A továbbiakban Oláh elvtárs részletesen elemezte a Végrehajtó Bizottság idei munkáját; A többek között a jászapáti és kunhegyesi járás és Mezőtúr városi tanácsainak a helyszínen nyújtottak segítséget a tapasztalt hiányosságok kijavítására. Ellenőrizte a VB az alsóbb tanácsi szervek munkáját a törvényesség betartása szempontjából is. Ennek során néhány esetben megsemmisített törvény- sértő határozatokat Az ellenőrzés kiterjedt arra is, hogyan intézik a lakosság ügyeit, hogyan tartják be az erre vonatkozó törvényeket az alsóbb tanácsi szervek dolgozói; A tapasztalat azt igazolta, hogy a tanácsoknál csökkent a bürökrendeletből és az általános ügyintézésre vonatkozó szabályokból vizsgát kell tenni. A vizsgáztatás többségében már meg is történt. — A tanácsi dolgozók — kevés kivétellel — eredményesen tették le a vizsgát. A Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága munkájának fontos részét képezte a mezőgazdasági termelés fokozása és a mezőgazdaság szocialista átszervezése. Az év elején, januárban tárgyalta a megye állattenyésztésének helyzetét. Ekkor határozatot hozott a közös állattenyésztés fokozására; A határozat eredményeképpen már most mutatkozik javulás. A szarvasmarha állomány növekedett. Az állami gazdaságokban 16, a termelőszövetkezetekben 41 százalékkal van ma több szarvas- marha, mint a határozat előtt. Hasonló a helyzet a sertéstenyésztésnél is. A sertésállomány 18 százalékkal s ezen belül a koca állomány 23 százalékkal emelkedett. A termelőszövetkezetek fejlődését, erősödését minden téren igyekezett elősegíteni a VB. A többek között ismeretterjesztő előadásokban ismertették a szövetkezeti gazdaságok belső életét, eredményeit, a modern agbe 6720 hold földdel, Fontos kérdés a község fejlesztés A Végrehajtó Bizottság elnöke a továbbiakban a VB községfejlesztéssel kapcsolatos munkáját ismertette. Elmondotta: a VB ülésein az idén sokszor szerepelt külön napirendként a községfejlesztési munka értékelése, S ennek mutatkozik is az eredménye. A lakosság által 25 ezer javaslattal támogatott tervek augusztus 31-re 60.4 százalékban megvalósultak. S mire eljön az év vége elkészül a megyében 40.261 méter villanyvezeték, 133 ezer folyóméter betonjárda, 26 500 folyóméter vízvezeték, 37 közkút és 19 tanterem. Ezek mellett számottevő a községekben a bel- és rótechnika alkalmazásának fontosságát. Egyéni és szövetkezeti paraszt találkozókat szerveztek, ahol az egyéniek meggyőződhettek a szövetkezeti gazdálkodás fölényéről, s mindkét fél elmondta, mit vár a szövetkezetektől. Augusztus 12-én a Me- igyei Tanács VB és a Megyei Pártbizottság Végrehajtó Bizottsága közös ülésen értékelte a 3004-es kormányhatározat végrehajtásának állását Megszabták a soronkövetkező feladatokat; A Végrehajtó Bizottság tevékenységének jelentős szerepe volt abban, hogy az idén 26 új termelőszövetkezet alakult 445 taggal, 6066 kát. hold földdel és 12 tszcs 325 taggal 6823 kát. hold földdel. A régi termelőszövetkezetekbe 4426 új tag lépett külterület fásítása, utak, legelők javítása, átereszek építése, és különböző építmények felújítása. Oláh elvtárs tájékoztatóját végig nagy tetszés kisérte. B a végén amikor az elnök a tanácsülés jóváhagyását kérte, a tanácstagok egyhangúlag elfogadták a beszámolót. A tárgysorozat következő pontjaiban a tanácstagok terjesztették elő interpellációs kérdéseiket, bejelentéseiket, majd megyénk 1957 évi zárszámadását hagyta jóvá a tanácsülés, a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Pénzügyi Osztályának előterjesztése alapján. ratikus ügyintézések száma, — meggyorsult az ügyintézés menete. A további javulás érdekében a Végrehajtó Bizottság határozatot hozott, mely szerint a tanácsok dolgozóinak, a tanács- törvényből, a községfejlesztési Tanácsrendelet a házfelüsyelőkről A továbbiakban a 34—1958J (V. 21.) Korm. sz. rendelet alapján a házfelügyelők munkaviszonyával és munkafeltételeivel 139 tonne szenet 40 ezer kwó villemos- energiát takarít meg az flprítégépgyár A jelenlegi enargiaihelyzet megkönnyítése szempontjából rendkívüli jelentőségű a feltárt, energiaforrások gazdaságos kihasználása és az energiával való takarékosság. Ezt vállalati érdekként, s nem utolsó sorban országos érdekként úgy kell megszervezni, hogy a kárba veszett energiát a legminimálisabbra csökkentsük.- Az Aprítógépgyárban mindent elkövetünk, hogy a rendelkezésünkre álló energiát gazdaságosan használjuk fél, s ha lehet, megtakarítást érjünk el. Ezt bizonyítja az 1958-as első félévi energiamérleg is, mely szerint szénből, mint energiahordozóból mintegy 100 tonna megtakarítást értünk el, ami forintértékben 17.760 forintot tesz ki. Meglehetősen szép megtakarítást értünk, el villamosenergiaban is. Mintegy tízezer kilowatt-órát. Ez 6 ezer forint megtakarítást jelent. Az energiameg takarítást lehet, sőt kell is fokozni. Ez azonban csak akkor érhető el, ha a dolgozók is megértik a takarékosság jelentőségét és a műszaki vezetőkkel karöltve a legmesszebbmenőkig igyekeznek a rendszabályokat betartani., A szénnel és villamosenergiával való takarékos gazdálkodásra a vállalatvezetőség a II- félévre intézkedési tervet dolgozott ki. Eszerint meg kell szervezni a kazánfűtők műszaki továbbképzését a helyes .fűtéstechnika elsajátítására, a szén tárolás szakszerű elvégzésére, hogy a portási veszteség minél kisebb legyen. Ne történhessen meg olyan, eset, hogy a helytelen tárolás miatt begyulladjon a szén. Villamosenergiára vonatkozóan a szakemberek irányításával a művezetők és a csoportvezetők segítségével meg kell szervezni a munkagépek gazdaságos kihasználását oly értelemben, hogy egeys gépekre olyan munkadarabokat tegyenek, amelyek a gép teljesítményét a lehető legjobban kihasználják. Megszervezzük az egyes üzemrészek helyes energiaelosztását. Meg akarjuk szüntetni az úgynevezett fluktuálást. Ez azt jelenti; harcolunk az ellen, hogy a nap egyes időszakaiban túlfogyasztás lépjen fel, vagy a fogyasztás egészen minimális legyen. Egyszóval egyenletessé kívánjuk tenni a terhelést. Ha ezeknek a feladatoknak eleget teszünk, az előkalkulációs számítások szerint a második félévben mintegy 130 tonna szenet és 40 ezer kilowatt-óra villamosenergiát tudunk megtakarítani. Ez körülbelül 50 ezer forintot jelent a vállalatnak. Bukhár László energetikus, Jászberényi Aprítógépgyár. kapcsolatos kérdésekre rendeletet alkottak. A rendelet első része (Általános rendelkezések) két pontban szabályozza, hol lehet házfelügyelőt alkalmazni és milyen körülmények között. A házfelügyelői munkaviszony létesítése és megszüntetése című részletes szabályokat tartalmaz a házfelügyelők alkalmazására és munkaviszonyuk megszüntetésére vonatkozóan. A rendelet e része kimondja: ház- felügyelőnek egészségügyi szempontból megfelelő, nagykorú, büntetlen előéletű és lehetőleg a lakóépületben felmerülő kisebb javítási munkák elvégzésére is alkalmas személyt kell alkalmazni. A büntetlen előéletet erkölcsi bizonyítvánnyal kell igazolni. A fenti feltételek figyelembevételével — mondja a rendelet — elsősorban csökkent munkaképességűeket kell alkal- j mázni házfelügyelőnek. A rendelet további részében tartalmazza a házfelügyelők feladatait valamint a szabálysértő- ; sí rendelkezéseket. A tanácsülés a rendeletet Kúti György titkár előterjesztése alapján egyhangúlag jóváhagyta. Ez után a két tanácsülés kö zött eltelt időszakban beköveí kezett személyi változásoka1 hagyták jóvá. Befejezésül a ta nácstagok kérdéseire adtak vá laszt a szakosztályvezetők é; ezek jóváhagyása után Csótc István zárszavaival a késő délutáni órákban ért véget a ta- i nácsülés; 1 / Képek néphadseregünk életéből A proletár hatalom védelmezői. * • • ** Légvédelmiek éicsióvészeten. Repülés után...