Szolnok Megyei Néplap, 1958. augusztus (9. évfolyam, 181-206. szám)

1958-08-09 / 188. szám

I9í>8. augusztus 9. SZOLNOK MEGYEI NfPLAP V TanYavílág helYén község Cserkeszöüő megyénk egyft legfiatalabb községe. A múltban a mai község helyén tanyaviiág volt. Kisasszonyszölönek nevez­ték. A jó szőlőtermő föld ebben az időben gróf Bote és hason­X945-ben, a felszabadulás után a Kisas&zony&zőlőben is más pennával kezdtek ími. 320 kis* paraszt között 1040 hold földet osztottak fék S a község törté­nete lényegében innen kezdődik. Gyógyfürdő a homokon í&ta;­ímíÍkI szőrű társai kezében volt, A tanya világ lakossága pedig év­tizedeken keresztül cseléd, zsel­lér az úri földeken. A felszabadulás idején a föld­terület 35 százaléka nagybirto­kos, 20 százaléka kulák kezén volt s a megmaradt 45 százalé­kon kisperasztok gazdálkodtak. A homokos laza talaj a szőlőter­melésnek kedvez; A múltban azonban a szólókultúra és a gyü­mölcsös kertek aranyat érő ter­mésének hasznát olyanok vág­ták zsebre, akik egyszer sem iz­zadtak meg á munkától. 1949-ben megalakult a gépál­lomás, Munkásgárdája jórészt helyi fiatalokból tevődött össze, Az egykori grófi földeken trak­tor segítette az űj földhöz jutta­tót hajdani zselléreket S 1950-ben Kisasszonyszőlő fejlődése más téren is megin­dult. 525 ezer forint állami tá­mogatással még az évben 34 családi ház épült. És ma, ami­kor idegen térül erre, csodálkoz­va látja- a régi tanyavilág he­lyén új község alakult. Neve hamarosan ismert lesz az egész országban. A földművesszovetkezetről A felszabadulás előtt, de még az utána következő években is a szomszéd községbe kellett át­menni vásárolni, ha valakinek szüksége volt valamire. Változás ebben akkor történt, amikor 1949-ben megalakult a földmű­vesszövetkezet. Egy év múlva már 150 tagja volt, Ekkor nyi­tottuk meg az első árudát egy kis bolthelyiságbem. S mellette egy felvásárló helyest is létesí­tettünk, ahol a község lakói ér­tékesíthették terményeiket. 1952-ben államosították a szeszfőzdéket. A földművesszö­vetkezet tulajpdonába kerül­tek. Jelenleg négy üzemel belő­lük. Az eltelt esztendők alatt na­gyot fejlődött a szövetkezet. Az 1950-es 150 taggal szemben most már 950 tagja van és részjegy­alapja 60 430 forint. Jelenleg 4 vegyesbolt, 1 italbolt, 1 étterem áll a dolgozók és a fürdőt fel­kereső vendégek rendelkezésére Mészáros György Évről-évre gazdagodunk Amikor kezembe vettem a tollat, gondolkodtam. Miről is írjak. Arról talán, hogy közsé­günkben a dolgozó parasztok nagyobb része szaktanfolyamo­kat végzett, arról, hogy minta- gazdáink, mintagaadaságatok vannak? Nehéz választani. A válasz­tást megnehezíti, hogy bárhova nézek, mindenhol találok vala­mi újat. Mióta önálló lett Cserkeszölő szelnie évről-évre fejlődik. 1952-ben óvodás nap­közi otthon létesült, új tanács­háza épült. Két évvel később már bölcsőde is lett a község­ben. S a községfejlesztés beveze­tése óta pedig annyit építet­tünk, hogy községünk hamaro­san felzárkózik az öregebb fal­vak mellé. 1956-ban 800 méter betonjárda, tavaly autóbuszvá­ró készült el. Vizet adtunk a korhanyí iskolának azzal a 80 méter vezetékkel, amit tavaly fektettünk le. Idei terveink még többet biz­tosítanak, mert a 16 százalékos hozzájárulásból többre telik. Már jelentkeznek is az első eredmények. A körültekintő ter­vezés és a már elvégzett 9 ezer forint értékű társadalmi mun­ka alapján elkészült a tűzoltó­szertár, 402 méter betonjárda és 400 méter vízlevezető csatorna. Hiszem, — mert látom közsé­günk lakóinak jó hozzáállását, — hogy ez a fejlődés nem törik meg. Tovább haladunk a meg­kezdett úton és évröl-évre gaz­dagítjuk községünket. LÁSZLÓ ISTVÁN tanácselnök 'tkJM. fitdidat <Z (hó- íd .. . Bent a fürdő melegvize által fütött üvegházban szépen lödnek a primőráruk. fej­1940-ben a mai község mellett egy külföldi érdekeltségű olaj* társaság olaj után kutatott. Amikor elérték az 1600 méteres mélységet, olaj helyett 96 fokos gyógyvíz tört a felszínre. A háború alatt azonban ezt nem használták ki. Lezárták, mert egyelőre kifizetöbb wit a háború, mint a fürdő kiépítése. Tizenkét évvel később, a felszabadulás után azonban a köz* ség vezetői felismerték a víz gyógyító hatását és megnyitották a kutat. Állami támogatással megkezdődött a fürdő építése. Ma már négy medencében fürödhetnek a gyógyulni vágyók. A ma* dencék elkészítése egyenként 170 ezer Et-ba került. Mellettük el* készült a korszerű öltöző is 278 ezer forint ráfordítással. A fürdő vizének gyógyhatása már több ízben igazolódott, Különösen eredményesen gyógyítja a reumatikus betegségeket és alkalmas nőgyógyászati utókezelésre is. Jóformán az ország minden részéből felkeresik a fürdőt. Az elmúlt évben 77 ezer vendég fürdőit a bő konyhasó, metabőrsao és jód tartalmú gyógyvízben. A látogatók szórakozási igényeinek kielégítésére a földmű* vesszövetkezet 938 ezer forintos ráfordítással szép vendéglőt épített a fürdő területén. Azonban a jelenlegi keretek már szűkek a fürdő forgalmán vak lebonyolítására. A látogatottság sürgetően követeli egy szálloda és még legalább egy strandmedence építését A megyei képviselőcsoport a közelmúltban meglátogatta a fürdőt és a látogatás tapasztalatait összegezve, támogatja azt a javaslatot, hogy a jövőben sor kerüljön a fürdő korszerűsítésére. A melegvíz megfelelő kihasználására a cibakházi termelő* szövetkezet egy primörtelepet is létesített 2 millió forintos be* ruházassál Termelvényei eljutnak a megye határán tál is, és öregbítik a cserkeszöllói hévíz hírnevét. J? to. ff - " £ “ * y • ía'I ■ - tw ERDEKES KULTURÁLIS ADATOK Amikor először jártam község­ben, kissé csodálkoztam: hogyan lehet itt egyáltalán kulturális életről beszélni s hogyan lehet elképzelni, hogy itt éveken be­lül pezsgő kulturális munka alakul ki. Ennek már közel egy évtizede. S amikor legutóbb meglátogat­tam a községet újra, meglepőd­tem. Megleptek a számok, a té­nyek, a szinte felmérhetetlen fejlődés. Ugyanis még mindig láttam magam előtt a szőlősgaz­dát, aki a termésért kapott pénz nyugtája alá három keresztet rajzolt inasra dolgozott kérges kezével. És most, amikor találkoztunk, örömmel újságolta: megtanul­tam ími. Ügy olvasok, maga sem jobban. Büszkén sorolta: mostmár nem lehet eladni, mert a legcifrább betűn is eliga­zodik. Bizonyításul elkérte a táskámban lévő könyvet és ol­vasni kezdett. Mostmár nem csodálkoztam. Az olvasó őszhajú ember láttán minden kétkedésem eloszlott. — Gyakorlatban győződtem meg a község kulturális fejlődéséről. S amikor szóvátettem ezt, az én egykori analfabéta ismerő­söm szakértőként nyilatkozott: — Tudja, ez az egész ügy úgy történt, hogy egyszer csak ta­nulni kezdtünk. Én is, mások is. Tehettük. Évről-évre szaporodott a tanítók száma. S ma a belte­rületi iskolában 10 pedagógus oktatja gyerekeinket. Korhány- ban is 5 nevelő dolgozik. Nem lesz írástudatlan ember Cser- kesizőlőn. Sőt mi több, az új nemzedék egyrésze a nyolc osztály után gimnáziumba megy. Az én ki­sebb fiam is köztük van. Amíg ezeket elsorolta, szemé­ben valami érdekes fény villant fel. Beszéde szinte szenvedé­lyessé vált. De egyben a büszke­ség is ott ült az arcán, amint folytatta: — Van ám már kultúrházunk is. Itt előadásokat szoktunk tar­tani. A könyvtárunk sem utolsó. Sokan olvasnak már a szőlőben: És valóban, ahol néhány ev­vel ezelőtt még ritkaságszámba ment az újság, a könyv, május hónapban 10335 napilapot adott el a posta. A rádió-előfize­tők száma pedig közel 350. Érdekes adatok ezek. Érdekes­ségük mellett egyben bizonyt- tóak is. Bizonyítják: pártunk;, kormányunk mindent elkövet azért, hogy minden ember meg­találja a lehetőséget a kulturá­lis fejlődésre és a napi műnk» után olvasással, szórakozással tegye gazdagabbá pihenéséti Kováéit 'f J J

Next

/
Thumbnails
Contents