Szolnok Megyei Néplap, 1958. augusztus (9. évfolyam, 181-206. szám)
1958-08-24 / 200. szám
SZOLNOK MEC.VEI NÉPLAP 1958. augusztus 24 I F ^---------___ _ ...... .. ■'■■" 1 --- 1 ■— Ün nepi dísz felvonulás Bukarestben Románia felszabadulásának 14. évfordulóján AZ ENSZ RENDKÍVÜLI közgyűlése melllett kissé háttérbe szorult a genfi tanácskozás, amely az atotmkísérletek betiltásának ellenőrzési rendszerét dolgozta ki; Amikor a keleti és nyugati tudósok megegyeztek a megfelelő ellenőrzési módszerekben, a megegyezés hírét talán elhomályosította az a látványos viadal és bíztató határozat, amely New Yorkban született. Pedig a két megállapodás ugyanabba az irányba mutat. Pénteken pedig Eisenhower elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok kész október 31-től egy évi időtartamra felfüggeszteni nukleáris kísérleteit. Ügy gondoljuk, az elmúlt hónapok-1 ban, sőt években sem volt olyan bíztató pillanat a nemzetközi kapcsolatok fejlődésében, mint a mostani: de nem volt olyan veszélyes sem. MI AZ, AMI BIZTATÓ? Most először nyílt meg annak a lehetősége, hogy korunk legégetőbb nemzetközi problémáit rendezzük, vagy legalább elinduljunk a rendezés útján. Az ENSZ közgyűlés határozata önmagában természetesen nem oldja meg a középkeleti kérdést, azonban lehetővé teszi és előmozdítja a megegyezést. Ismételjük: ez csak keret, amelybe még sokféle tartalmat önthet az élet. A határozat azonban csak akkor éri el célját, ha nyomában az angol és amerikai csapatok kivonulnak Jordániából és Libanonból. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a válság mélypontján túl vagyunk: az új Iraki Köztársaságot kénytelen volt elismerni valamennyi nagy nyugati állam és az ENSZ-köz- gyűlés határozatát egyhangúan fogadták el. A mostani középkeleti válság, amely része a nyugati gyarmatosító politika általános krízisének, csupán egyike azoknak a megrázkódtatásoknak, amelyek az utóbbi 13 évben jelezték történelmi fejlődés irányát. Emlékezünk a koreai háborúra, < Szuezi-csatoma államosítására ezek az akut-válságok eddig mindahányszor rövidebb-hosz- SZabb idő alatt megoldódtak — az imperialista hatalmak vereségével. Mindez azonban nem szüntette meg az újabb robbanások lehetőségét, mivel erre a nyugatiak által fenntartott merev hidegháborús politika ismét lehetőséget nyújtott — sőt kikényszerítette azokat. A második világháború utáni nemzetközi politika alapvető kérdése, kelet és nyugat közötti ellentét nem csökkent, hanem a fegyverkezési verseny következtében mindinkább fokozódott. AZ A PERSPEKTÍVA, amely most a nukleáris kísérletek teljes beszüntetésének ígéretével feltárult, esetleg — ezt a fenntartást nem lehet eléggé hang súlyozni — az első lépése lehet Biztató pillanat párbeszédnek, I ba szörnyűbb pusztítást okozannak a nagy . amelynek feladatta előbb-utóbb rendezni a földgolyó gondjait hiszen, mint Hrtiscsov mondta: ,egy bolygón élünk :; A nukleáris kísérletek felfüggesztése természetesen Eisenhower ígérete után is csak lehetőség: emlékszünk, hogyan ódázta el az amerikai diplomácia azt a csúcsértekezletet, amelybe a Szovjetunió békepold- tikája már csaknem belekény- szerítette. A dolog természetéből adódóan azonban itt nehéz lesz visszatáncolni az ígéretektől. Az amerikai döntés annak a 13 évi harcnak az eredménye, amely Hirosima és Nagaszaki borzalmai után minden békeszerető embert átfogott. És itt igazán elmondhatjuk, hegy ez nem frázis, hogy ennek semmi köze a szólamokhoz: ez valóban az emberiség békevágyának és megszámlálhatatlan alkalommal kifejezett tiltakozásának gyümölcse. Felesleges lenne itt most ismét elsorolni a japán diákok, vagy Albert Schweitzer és Bertrand Russel szavait. Elsősorban azt kell megállapítanunk, hogy lényegében a Szovjetunió márciusi döntésének erkölcsi súlya kényszerítette a nyugati hatalmakat a nukleáris hajsza legalább részleges korlátozásának gondolatára. A Szovjetunió — mint ismeretes — egyoldalúan felfüggesztette kísérleteit anélkül, hogy bármiféle garanciát kapott volna arra, hogy a kapitalista hatalmak is így tesznek. Talán először fordul elő a történelemben, hogy valamelyik ország diplomáciája ennyire bátran mer építeni a néptömegek béke- $ akaratára, mert végső6oron va- { lóban ez az erő kényszerítette $ a szovjet példa követésére a t nukleáris fegyverkezés aposto- J Iáit. í TUDJUK, hogy legutóbb az » ENSZ jelentése hangsúlyozta, Z milyen óriási veszélyt jelent a * levegő ionizálása, mely az atom- ; kísérletek következménye. A ; nemzetközi geofizikai év kuta- * tásaiban résztvevő japán hajók í elhagyták az óceánt a rádió- X aktív veszély miatt. Sorolhat- J nárnk a példákat tovább: a ki- 1 sértetek felíügegsztése már ön- t magában is nagy veszélytől szabadítaná meg az emberiséget Ez azonban csak az első lépés az első érintkezési pont az ie hét — ha megvalósul — nyu gat és kelet között. A nukleáris fegyverszünete követnie kell az egyetemes bé kének. Ez nyilvánvaló követkéz tetés: nem utolsó sorban ez a oka annak a merevségnek amellyel DuRes politkiája - mostani kapitulációjáig — ezt kérdést kezelte. Természetese: atombombát lehet gyártani ki sértetek nélkül is. A háború veszély fokozódhat előzetes rőt bantások nélkül is és egyetie hadicélpontra dobott alom bon hat, mint ezer kísérlet. Az amerikai atomkísérletek októbervégi beszüntetéséről szóló döntés azonban mégis az első lehetőséget jelenti a 13 év óta folyó fegyverkezési hajsza lezárására és megfelel a szovjet diplomácia törekvésének, amely a problémákat lépésről-lépésre, az egyszerűtől a bonyolult felé haladva óhajtja rendezni, INNEN A BIZTATÓ perspektíva és innen a veszély is. Ha az amerikai politika valóban elfogadja a megegyezést, ez egy okosabb jövő alapjává válhat. Ha nem, ha valamilyen ürügygyei folytatódik a fegyverkezési hajsza és elszabotálják a középkeleti válság megoldását, ~ helyzet rosszabbodhat. Az elkövetkező két-három hónap eseményei megmutathatják a jövőt. Baracs Dénes BUKAREST. (MTI.) Románia népe szombaton a szabadság 14. évének győzelmeit ünnepelte. Ebből az alkalomból a román főváros ünnepi díszt öltött. Reggel nyolc órakor a bukaresti Sztálin-téren már zsúfolásig megtöltötték a meghívottak a dísztribünöket. A téren tömött sorokban álltak a fegyveres erő dísszázadai. Pontosan félkilenc órakor a főtribünön helyet foglaltak a Román Munkáspárt Központi Vezetőségének és a kormánynak a tagjai, a tribünökön pedig a tömegszervezeti vezetők, a magasrangú állami tisztviselők, akadémikusok, tudósok, művészek, írók, tábornokok, törzstisztek, élmunkások, az egyházak képviselői, a hazai és a külföldi újságírók. Leontin Salajan vezérezredes, a Román Fegyveres Erők minisztere a téren felsorakozott díszszázad díszszemléje után ünnepi beszédét mondott; A párt és a kormány nevében melegen üdvözölte a dolgozókat és a fegyveres erők tagjait, majd méltatta a román nép legnagyobb ünnepének jelentőségét. Háromnegyed kilenckor felhangzott az Állami Himnusz, majd megdördültek az ágyúk. A tüzérség 21 ágyúlövéssel adó t díszsortüzct, amely jelezte, hogy megkezdődik a fegyveres erők díszflelvonulása. A menetet a tiszti iskolák oszlopai nyitották meg. Lenyűgöző erő, fegyelem és méltóság sugárzott a felvonulásból. Utánuk kerületenkint vonultak fel a gyárak, az üzemek, a vállalatok és az intézmények dolgozói. A menetet a sportolók festői felvonulása zárta be. — | (MTI.) Megalakult a Megyei Mezőgazdasági Fejlesztési Bizottság Amerikai és angol repülősépek messértik az EAK lésiterét Damaszkusz (TASZSZ.) Az EAK hadseregparancsnokságának szóvivője kijelentette, hogy az utóbbi napokban az amerikai és angol repülőgépek ismételten megsértették az EAK légiterét. Több katonai repülőgép berepült Szíria területe fölé a libanoni határ közelében, majd Jordánia felé távozott. Augusztus 23-án Szolnokon' megalakult a Megyei Mezőgazdasági Fejlesztési Bizottság. Célja: segíteni a februári határozat megvalósítását, a Megyei Párt- bizottság tsz-fejlesztésére hozott határozatát, — pártunk agrártéziseinek szellemében és irány- mutatása alapján. A Mezőgazdasági Fejlesztési Bizottság alakuló ülésén a különböző megyei szervek, tömegszervezetek, intézmények vezetői beszámoltak arról, hogy mit tettek és mit tesznek a mezőgazdaság szocialista átszervezése érdekében. A megye vezetői megállapították, hogy nagy reményekkel tekinthetünk a fejlesztési munka elé. Annál is inkább, mert megyeszerte mind nagyobb az érdeklődés az egyénileg dolgozó parasztok részéről, s most az a fontos, hogy az egyéni gazdák belépési szándékát elősegítsük. A Mezőgazdasági Fejlesztési Bizottság alakuló ülésén összhangba hozták a különböző szervek, intézmények erőfeszítéseit. A bizottság tagjai elhatározták, hogy már a közeli napokban hatékony, személyes segítséget és támogatást nyújtanak egyes községek fejlesztési munkájához. » AAAAAAAAAA*A*A*AAAA 1 WWVW vwwwwwv — OSZTÁLYÁHOZ Pártélet Ä Jászapáti Járási Pártbizottság és« a járási tanács aktíva- értekiezletet tartott, amelyen mezőgazdasági szakemberek és pártaktívistók a mezőgazdaság szocialista átszervezésének kérdéseit vitatták meg. Előadást az MSZMP járási bizottságának első titkára, Kökény István elvtárs tartott. Jelenleg a községi MSZMP szervezetekben dolgozzák fel a járási aktíva anyagát. * A kunszentmártoni járás párt- szervezeteiben ugyancsak ez a munka jelenti most a pártélet legfőbb témáját. Az MSZMP Központi Bizottságának agrártézisei alapján a megyei tanács, a Hazafias Népfront közös ülésén elhangzottakat vitatják a járás kommunistái, KOMMUNISTÁT mutatunk be, lehet, sokan ismerik. Nem egyedüli, mert sokan vannak, mint mások, a munkásosztály _ egyszerű katonái. Nem dicsekvő, rövidbeszédű egyszerű ember, de amit megmond, azért helyt is au. 1937-ben került — mint kovács — a szolnoki MÁV műhelybe. Először a tűzikovácsok- hoz, majd a rugókovács brigádba helyezték, mivel ott nem volt fiatal. Akkor még „Német űr’’, a vaskalapos művezető uralkodott a kovácsok felett. Végigpróbálta a kapitalista üzemben a fiatal munkások sorsát, pedig csoport- vezetője, Kövesi Károly — aki szintén fiatal volt — igyekezett enyhíteni az öregek busás - kodását. / A közel kétméteres nymunk, de izmos legény hamarosan elsajátította a szakmai fogásokat. Rengeteget kellett dolgoznia. A munka „fogdmeg'’-je mindig az övé volt. Nem panaszkodott, összeszorított fogakkal végezte munkáját, csupán belül lázongott a sok igazságtalanság láttán. Bántotta önérzetét, hogy mint fiatal munkásnak, a■ legnehezebből a legtöbbet kell csinálnia és fizetése mégis a legkevesebb volt. Az öregek némelyike alig tett valamit naponta és dupláját kereste. Mennyivel szívesebben dolgozott volna, ha egyenlő bért kaip az egyenlő munkáért. Akkor ilyesmiről nem lehetett álmodni sem. A KESERŰ ÉVEK UTÁN aztán felvirradt a felszabadulás napja. Ma már neki is csak szomorú emlékként tűnik a múlt. Elsők között volt az újjáépítésben. Figyelte a kommunistákat. Tetszett neki a bizakodó munka, közéjük állt. Lassan nem kellett már bosszankodnia, mert egyenlő munkáért egyenlő bért is fizettek. Nincs már különbség a fiatal és idős munkás között. Úgy mérik a járandóságot, ahogy dolgoznak. 1949-ben csoportvezető lett, s még nagyobb lendülettel végezte nehéz munkáját. A nyolc kovácsból álló csoport lassan szaporodott és legutóbb már huszonegyen dolgoztak irányítása alatt, ö maga még mindig a kalapácsot forgatta, nem húzta ki magát a munka alól. pedig megtehette v Ana. Segítette, tanította a fiatalokat, őszinte, becsületes, igazságos volt. ezért szerették. 1951-ben párttitkáruknak választották a kovácsok. Bíztak benne s nem is csalatkoztak. A pártonkívüliek vagyrabecsülték erényeiért, közvetlenségéért. Nem is volt az üzemükben nézeteltérés, vagy nagyobb probléma. Ment a munka folyaina.osan. Részt vettek a munkaversenyben, leküzdötték az anyaggondokat és a közös munkában eggyé forrott az üzemrész. A kovácsok helyeselték, mikor párttitkáruk megkapta az „Érdemes vasutas”, majd a „Kiváló dolgozó” jelvényt. AZ ELLENFORRADALOMNAK sem sikerült éket verni a kollektívába. Pedig igyekeztek a maguk emberét a munkástanácsba delegálni. A kovácsol: azonban hajthatatlanok voltak. Nem ültek fel a hangoskodóknak. s nem is vettek részt semmiben sem. A munkástanács választáson is haj thatat Ionul kimondták: „Nekünk a párttitkárunk kell tanácstagnak, eddig is becsülettel képviselt, most is atzt várjuk tőle”. Most sem csalatkoztak benne, mert hű maradt osztályához. Az elsők között see, vezte az MSZMP-t. Nyíltan szállt szembe a rágalmakkal, egyszerű szavakkal igazolta a kovácsok előtt a párt és a kormány helyes munkáját. Hallgattak rá és elsőnek indult az üzemrész a munkába. 1957. március elején munkaversenyt szervezett új alapon, és a brigádja- vele indult — az üzemben egyedül — a gazdaságos, takarékos munka megvalósításáért. Azóta is havonta többtízezer forintos megtakarítást érnek el az ócska, de használható anyag bedolgozásával, az elsők között jelentkezett a- munkásőrségbe és azóta is becsületesen végzi társadalmi munkáját, hogy ha kell, fegyverrel is megvédje az annyira szeretett szocializmust építő hazát. A Vili. VASUTAS NAPON ismét kiváló dolgozói jelvényt kapott, a velejáró pénzjutalommal. Sokat hívták műszaki vezetőnek, de ő a kalapácsnál maradt. De most, hogy a párt hívta az üzemi szervezet élére — vállalta a megbízatást. Az üzem dolgozói és kommunistái bíznak abban, hogy mint mindig, most is helytáll Tóth János Ernő. bt- andrási s*