Szolnok Megyei Néplap, 1958. július (9. évfolyam, 154-180. szám)

1958-07-09 / 161. szám

4 Sfcot.íMOK MEG V bt NÉPLAP 1958. július 9. A megyei téglagyárak pótolták 6 millió darabos lemaradásukat AZ IDEI IDŐJÁRÁS nem egy esetben nehezítette a téglagyá­rak munkáját. Még júniusban is az eső súlyos akadályokat gör­dített a folyamatos munka elé. Ennek ellenére az egyesülés minden üzeme globálisan túltel­jesítette tervét. Elősegítette ezt a jól megszer­vezett versenymozgalom, mely az egyesülésen belül üzemek között és az egyesülések között serkent jó munkára. Sokáig kételkedtek, hogy az első negyedévi tartozást: a hat­millió nyers téglát — még az év végére törleszteni tudják. Azon­ban mégis sikerült. Egyes cik­keknél azonban a globális tel­jesítésen bélül van lemaradás. A Kunszentmártoni Téglagyár a nyerstégla tervét 96,8, az ége- tettet 95,5 százalékra teljesítette, így az üzemek közötti verseny­ben az utolsó helyre került Annak ellenére, hogy a Kar­cagi Téglagyár a féléves verseny első helyére került, magas cse­réptermelésével, van tennivaló az üzemben. Például égetett tég­lából a tervhez képest a legke­vesebbet gyártott. Törekednie kell az üzemnek arra is, hogy ne csak globálisan, hanem cik­kenként teljesítse előirányzatát. A NYERS CSERÉPNÉL a martfűi gyárban nagy a lema­radás. Egyes üzemek tartozása ellenére az egyesülés féléves tervét globálisan túlteljesítette és a mutatkozó 6 millió nyers­tégla lemaradását pótolta. Ez azonban nem jelenti, hogy most már pihenhetnek. A féléves versenyeredmények alapján az elsőség a karcagia­ké, majd Abony, Mezőtúr, Mart­fű, Tiszaföldvár, Szolnok, Kun­szentmártoni következik a rang­listán. Karcagon súlyos hiba, hogy nem tudnak megbirkózni az 1-es üzemrész nyerstégla tervé­vel; A II-es cserépműszak drá­gán dolgozik. A munkásoknak és vezetőknek törekedni kell itt a gazdaságos termelésre. Mezőtúron a rossz szervezés következtében áprilisban és májusban kevesebbet termeltek, mint az előző év azonos idősza­kában. Ebből a kátyúból a dol­gozók és vezetők közös összefo­gása húzta ki az üzemet június­ban. A martfűiek az előző évekhez viszonyítva jól dolgoztak. Nem lett volna lemaradás a nyerscse­répnél sem, ha a szárító 14 ezer cserepet befogadó állványa nem pusztul el. A vetélkedés nemcsak az üze­mek között, hanem egyes gyártó műszakok között is folyik. így nyerstéglából és cserép­ből második negyedévében a legjobb a tiszaföldváii I-es mű­szak volt, 120,6 százalékos telje­sí tménnyeL A jutalom sem ma­radt el, mert 2500 forintot kap­tak. A SZOLNOKIAK EGYES mű­szakja lett a második, 118,5 szá­zalékkal és 1500 forint jutal­mat kaptak. A harmadik helye­zett az Abonyi Téglagyár 114,2 százalékos eredménnyel, azon­ban a minőséggel baj van, így a versenybizottság úgy döntött, hogy a jutalomból 10 százalékot levonnak. így 900 forintot kap­tak kézhez. A kemencék versenyében a martfűi I-es, a karcagi I-es: a tiszaföldvári I-es a sorrend 119, 114,2 és 112,4 százalékos telje­sítménnyel. A jutalmak 1500— 1000 és 500 forint. , A téglagyári egyesülésnél a jó munkát végzőket — helyesen — megjutalmazzák, azonban akik. nem becsülettel, hanem hanya­gul dolgoznak, azokkal az oko­zott kár arányában alkalmaznak . kártérítést; a& Jó, ha iudjuk... Szabályozták a tüzelőanyag­fuvarozás díját A közlekedés- és postaügyi minisz­ter 3/1953. (VI. 27.) KFM.—A. H. szá­mú rendeletének m. szakasza a fogyasztók részére végzett tüzelő­anyag-fuvarozás díját tartalmazza. A lakosság részére a tárolóhelyről végzett tüzelőanyagfuvarozás és ra­kodás díja mázsánként: ha a fuvareszközre felrakott tü­zelőanyag súlya a raksúly felét el­éri: Budapesten 4.70, az ország egyéh helységeiben 3.20 Ft, ha a fuvareszközre felrakott tüze­lőanyag súlya a raksúly felét nem éri el: Budapesten 8.—, az ország egyéb helységeiben 4.— Ft. A fuvardíjak 5 km körzeten belü­li fuvarozási távolságra vonatkoz­nak, s magukban foglalják a fuva­rozással kapcsolatos minden díjat, vidéken a járdaszegély, illetve kö­vezett udvarban a fuvareszköz mel­lé valő lerakást. 5 km-t meghaladó fuvarozási tá­volság esetén megkezdett km-en- ként és mázsánként 20 fillér pót- dijat lehet felszámítani. KÜLFÖLDI ÍRÓK PAVEL NYILIN A mai szovjet irodalom egyik igen tehetséges képviselője, akit nemrég megjelent Kegyetlenség című regényéből ismertek meg a magyar olvasók. A regény ér­dekes történetén kívül izgalmas problematikájával bilincselte le az irodalom barátait. Eseményei a húszas években játszódnak, de fő konfliktusa az elmúlt évek erkölcsi kérdéseit idézi. Nyilin már fiatalon eljegyezte magát az irodalommal. 1908-ban Irkuckban született s ez a kül­sejében is jól megtermett szibé­riai fiatalember kedvvel választ­ja írásai színhelyéül a szovjet távol-keleti vidékeket. Írói ta­nulóévei újságírói és dramaturgi munkával telnek el. Első regénye 1935-ben jelent meg, s a következő években — újságírói munkája mellett — egész sor elbeszélést alkot. A filmírás területére is kirán­dul. Forgatókönyvet, filmnovel­lákat ír, köztük az Egy nagy élet a legismertebb. Újságírói munkája segíti hoz­zá, hogy jó érzékkel észrevegye azokat a kérdéseket, amelyek a szovjet dolgozók széles köreit foglalkoztatják. A háború idején — annyi szovjet íróhoz hasonlóan — front- szolgálatra jelentkezik és hadi- tudósítói munkát végez, külön­féle frontújságok munkatársa. Ebben az időben írja nagy el­beszéléseit, köztük az Elet útja címűt. A harcok érlelik meg vi­lágnézetét s 1942-ben kéri felvé­telét a Bolsevik Pártba. A háború befejezése után si­keres színdarabokat ír. Darab­jai a moszkvai színházak műso­rán szerepelnek 1949 óta. Regé­nye a Moszkvai utazás, A róba- idő s a Kegyetlenség című nagy elbeszélései (s ezekben az évek­ben születnek. Ezek a müvek egy nagyobb ciklus részletei, a szovjethatalom első éveiben Szi­béria távoli vidékein játszódnak. Nyilin kétségtelenül a lélek­tani regények nagy mestereinek tanítványa. Ezt a Kegyetlenség kitűnő jellem- és lélekrajzai is bizonyítják. Takarékos, lényegre törő stílusa pedig azt mutatja, hogy a jó újságírói gyakorlat is­koláján nevelkedett. L r rzsit hazavárták. Csuda nagy öröm költözött a házba, még talán az eresz alatt olvadozó jég­csapok is mosolyogtak. Melegen sütött a februárvégi nap. Sajókutya a konyhaajtóban szundikált, az öreg macska meg az óltetőn nyújtózkodott. Tetszett neki a langyos, tavaszt ígérő levegő. Márton bácsi nem a dolog miatt, inkább csak a jóidő kedvéért hátul az udvarban gyüszmékelt. A szomszéd átkiáltott a ke­rítésen: — Itt a tavasz. Márton bácsi őszülő szürkés szemöldöke fölé emelte tenyerét, belenézett a napba, s csak utána válaszolt: — Az még odébb van, hallod. Nagyon bírja a szemem. A szomszéd nevetve a kerítésre könyökölt. — A szemével méri? Attól még megjöhet. Tudok én olyan februárt, hogy a végén már mezítláb jártunk. — Nana — hagyta helyben Márton bácsi és kö­zelebb lépett a szomszédhoz. Vidámító ez az idő, ér­demes eldiskurálgatni egy ideig. — Erzsit várják? Márton bácsi bólintott. — Várjuk, de inkább az anyjuk várja. Olyan a konyha, mint a csatatér. Reggel óta siit-főz ez az asszony ... — Maga csak hallgasson, Márton bácsi. Nem tudom, ki várja jobban. De az öreg ezt a beszédet nemigen hallotta, mert nyílott a kiskapu és belépett rajta a nagylány. Kis fekete lakktáska volt a kezében, s amit Márton bá­csi szeme rögtön észrevett, hetyke, madártollas kalap a fején. Nem is állhatta szaladás közben kicsit rosz- szallóan dünnyögni: — Nafene, nafene, egész kalapos kisasszony. De a kalap egy csöppet se gátolta, össze-vissza csókolta a lányt. Hát hogyne, hiszen már alig várták, olyan régen járt itthon. Mióta védőnő és egy dunán­túli kisvárosban dolgozik, fél év is elmúlik, míg egy­szer hazatér. Erzsi nem örült annyira, mint édesapja. Kicsit restellte ezt a hangos örömnyilvánulást, a cuppanó csókokat, a kürölötte topogó, Igyekvő ember, akit, ahogy így elnéz, egészen ismeretlennek talál. Érde­kes, milyen furcsa, ez lenne az q apja. És arra gon­dolt, mennyire más a doktor úréknál. Hát hiába, azok előkelő emberek. — Egészen összenyálaztál — szólt durcásan édes­apjára és egy csöpp zsebkendővel erősen dörzsölte kreolszínű arcát. Futott ám Eszti néni is. Még a tésztaszűrő is a kezében maradt. S a nagy örömtől apró kis orcács- kája szinte tüzel. Súlyos testi sértés — Kislányom, kislányom, hazajöttél? Gyere csak, gyere csak hamar, kifáradtál ugye? — és szinte vitte magával befelé Erzsit, a nagylányt, akit hazavártak. Erzsi megpróbált kedves lenni, de nem nagyon sikerült. Maga sem tudta, mi az oka, állandóan össze­hasonlította a doktor úr lakását ezzel az itthonival. Keveset beszélt és nem volt olyan, mint régen. árton bácsinak feltűnt a dolog, de nem tudta, mivel magyarázni lánya viselkedését. Nem értette a dolgot. Ez a lány volt mindenük. Amit a sors tőlük megtagadott, azt ők duplán adták most meg a lánynak. Esténként Eszti nénivel kettesben órákhosszat beszéltek róla és amikor Márton bácsi valamilyen gyűlésen felszólalt, mindig előhozakodott az ö Erzsi lányával, aki lám, milyen sokra vitte. Másnap, vagy harmadnap délután Márton bácsi a konyhában ült és morzsolgatta a kukoricát. Örö­mét felváltotta valami szótlan szomorúság, s egyre rágta magát, mi történt ezzel a lánnyal? Elmerült gondolataiban, s akkor figyelt fel, amikor meghal­lotta, hogy bent a szobában Erzsi szokatlan bőbeszé­dűséggel mesél valamit a barátnőjének. — Ja), drágám, ha te tudnád, hogy nekem mi­lyen jó helyem van?! — Hol laksz? — Űri embereknél. Igazi uraknál. Te, el sem tudod képzelni, hogy milyen ott az élet. Eddig én sem tudtam. Hangjuk suttogásba fulladt. Egy ideig nem lehe­tett érteni, mit beszélnek. Később a barátnő kérdezte: — Ki mos rád? Erzsi gyöngyözve nevetett. — Te kis naiv — hallatszott afektáló hangja. — Mit gondolsz, kicsoda? A bejárónő. — Bejárónő? — Igen, egy vén parasztasszony, ő takarít és ő mos. A főzést nem bízzuk rá, mert a nagyságos asz- szony, a doktor úr felesége nagyon kényes és ez az öreg paraszt-nő talán még soha életében nem főzött. Márton bácsi torka összeszorult. Mintha fojto­gatta volna valami. Gépiesen morzsolgatta a kuko­ricát, és most már ösztönösen minden szóra figyelt. — Tudod, csillagom, én nem is értem, miért ilyen piszkosak ezek a parasztok — nyafogta Erzsiké. Barátnője hallgatott. Nem tudott mit válaszolni. Mit is mondhatott volna? Erzsi pedig fölényes han­gon tovább mesélt. — Meg tudod, buta. Rém buta. Reggel meg­mondja neki az ember, mit csináljon, és azt hiszed, délben még tudja? Dehogy tudja, fél óra múlva már elfelejti. A doktor úr is ezerszer a szájába rágta, hogy a feleségét nagyságos asszonynak, engem pe­dig kisasszonynak szólítson. Hiába, csak bámul rám, mint a borjú az új kapura. /ti árton bácsit szinte letaglózták a szarnak. Meg- merevedve ült a széken. Ez az 6 tanya? Le­hetetlen. Ez lenne a kis copfos Erzsi, aki a libákat őrizte a tarlón és aki egyszer olyan nagyon örült, amikor a nagyapjától kisbárányt kapott? Mi lett ez­zel a lánnyal? Elfelejtette, hogy ő kicsoda? Milyen emberek közé került? Atyaúristen, hát ezt kellett megérni? — Vendégségbe is járunk — hadarta Erzsi a szomszéd szobában. — Ennivalóan bájos pofa az én udvarlóm. Állat­orvos, s az anyja? Hát az egy arany asszony. Csak látnád. Előkelő, udvarias. Tipikus úriasszony. Tu­dod járok hozzájuk, de olyan kényelmetlen helyzet­ben vagyok, mert nem tudom, hogy Is mondjam el az itthoni körülményeket. És az bánt legjobban, hogy ilyen helyre egy finom úriasszonyt nem hozhatok.. t Nem folytathatta tovább. Márton, bácsiból kirob­bant a tépő, szaggató méreg. Se nem látott, se nem hallott. Berúgta az ajtót és száraz öklével nagyot ütött ... * A bíró ráérős unalommal lapozgatott a per ira­taiban. „Súlyos testi sértés." Ismerte az ügyet. Rá­nézett az előtte álló vádlottra, s közben egyeztette a személyi adatokat. — Kalász Mártom. — Igen. Utána hiába kérdezett bármit, nem kapott vá­laszt. Mint konok szobor, összeszorított fogakkal állt előtte az őszhajú, fénylőszemü parasztember. A bíró megkérdezte tőle: — Bűnösnek érzi magát? —* Nem — hangzott az eltökélt válasz. A fiatal bíró bólintott. így is jól van. Mindegy. Aztán kihirdette az ítéletet. Kalász Mártont elvezet­ték. A fiatal bíró még hosszan nézte görnyedt hátát, majd cigarettára gyújtott és arra gondolt, micsoda keményfejű, konok paraszt. Kis híján agyonüti a lányát és még azt mondja, nem bűnös. De furcsák is az emberek. Vajon miért nem védekezett? Jó lenne tudni — gondolta a bíró, aztán eldobta a cigarettát és belemélyedt: valami válópe-"’s iigy tanulmányozá­sába. SZEKVLITY PÉTER

Next

/
Thumbnails
Contents