Szolnok Megyei Néplap, 1958. június (9. évfolyam, 129-153. szám)
1958-06-08 / 135. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ltóö. jumus 3. ikhiszi gy'WMmiMT ,wp Mi történt Franciaországban ? A világ: eseményei közül manapság a legnagyobb érdeklődést a franciaországi események váltották ki. Két részletben tájékoztatjuk olvasóinkat arról, mi okozza az állandó kormányválságot, s hol tart jelenleg Franciaország. Franciaország a második világháború után még ott volt a „négy nagyhatalom” között. A háború után még jó pár gyarmattal is rendelkezett. Azonban az elmúlt időszakban fellendült gyarmati felszabadító harc, továbbá az amerikai imperializmus terjeszkedése következtében egymás után vesztette el a gyarmati területeit. Vereség érte Vietnamban, Észak-Afrikéban pedig önálló államokká váltak Tunisz és Marokkó. Az Egyiptom ellen indított 1956-os agresszióból is csúfosan került ki. Franciaország fő gyarmata egyelőre Algéria, melynek területe 2 millió 224 ezer négyzetkilométer (négyszer akkora, mint Franciaország). Lakóinak száma, 10 milliá Az Algériában élő francia gyarmatosok és üzletemberek száma közel kétmillió. Ezek személy szerint is érdekeltek Algéria kizsákmányolásában. A francia tőkések a frankok milliárdjait fektették be Algéria kiaknázásába, katonai létesítmények építésébe és a háború folytatásába. A francia tőkések számára igen fontos hely Algéria, mert a legújabb geológiai kutatások megállapították, hogy sok a természeti kincse. A szaharai olajtermelés 1960-ra elérné az 5 millió tonnát. Az olaj szállítása az országon fut keresztül és az algériai kikötőkben rakják hajóra. Algéria azonban nemcsak gazdasági, hanem katonai szempontból is „fontos” a franciáknak. Nagy kapacitású hadikikötők és repülőterek vannak. Ezenkívül Colomb Bochar kísérleti telep, ahol elsősorban az irányított lövedékek kísérleteit folytatják A Burzsoázia rákényszerült arra, hogy Tunisznak és Marokkónak megadja a függetlenséget, azonban Algírnak ezt nem hajlandó. Az algériai háború pedig igen sokba kerül a francia népnek. Ahelyett, hogy békésen megoldanák a kérdést, véres, rabló, leigázó háborút folytatnak, mely fcb. 600 ezer katonáját köti le Franciaországnak. A válság annyira elmélyült, hogy a kormányok egymásnak adják a kilincset. Példa nélkül, álló eset az a sok kormányválság, mely a második világháború óta Franciaországban bekövetkezett. A gyarmatosítás ellen azonban eddig egyetlen kormány sem lépett fel, sem a libe-’ rális köztársaságpártiák, sem a szocialisták. A francia jobboldali erők már évek óta azon mesterkednek, hogy megsemmisítsék a köztársaság vívmányait és leszámoljanak a baloldallal, főként a| Kommunista Párttal. Ehhez minden támogatást megadott a nagytőke, mely az algériai háború és a nép kizsákmányolása révén jelentős extraprofithoz jut. „Francia-Algéria” irányítását ideiglenesen a kezébe veszi. A tömeget a hadsereg és annak vezetői iránti bizalomra szólította fel. Közben táviratozott a francia parlamentnek, melyben bejelentette, hogy „közüdv bizottságot” hozott létre és követelte, hogy Párizsban alakuljon „közüdv kormány”. Az anyaországban több szélsőjobboldali politikus és szervezet csatlakozott az algériai lázadó csoporthoz. Az algériai katonai egységek is „szárnyra kaptak”, belekapcsolódtak a lázadásba. A nagyobb városokban a törvényességet támogató közéleti személyiségeket a hadsereg — főleg Massu ejtőernyősei — kikergették a hivatalokból, elfoglalták a rádióállomásokat, kihirdetve az általános sztrájkot. Massu ejtőernyőseiből verbuválódtak a francia hadsereg „elit” alakulatai. Ezek az ejtőernyősök nagyobbrészt hivatásos gyarmati katonák, akik kora ifjúságuktól kezdve gyarmati területen szolgáltak. A kiképzésükről különleges előkészítő központokban gondoskodtak. Cél: a gyarmati- és partizánellenes háború taktikájának, módszereinek az elsajátítása. Ezek állandó őrjáratokat adnak, házkutatásokat, letartóztatásokat és kihallgatásokat hajtanak végre. Módszereik azonosak az „SS”-ek és a magyar nyilasok módszereivel. Ha kell, egész bennszülött településeket kiirtanak. Massu tábornok a legényeinek Párizsiban való „megjelenésével” már többször fenyegette a baloldaliakat. i (Folytatjuk.) Csépe József százados Pályázati felhívás Ax MSZMP Szolnok megyei Végrehajtóbizottsága és a Megyei Tanács Végrehajtóbizottsága — a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 40. évfordulója alkalmával pályázatot hirdet a megyében fellelhető KMP-vel kapcsolatos személyes visz- szaemlékezésre, tárgyi emlékek és képek gyűjtésére. A pályázaton mindenki résztvehet — párttagok és pártonkivfiliek —, akik a Kommunisták Magyar- országi Pártjának tevékenységéről, az agrár szocialista mozgalmakról érdemleges adatokat, anyagokat vagy fényképeket tudnak közölni. JAVASOLT TÉMAKÖRÖK: 1. Személyes visszaemlékezés a szovjet és magyar vöröshadseregben végzett tevékenységről, a KMP helyi szerveinek megalakulásáról és munkájáról Továbbá az agrárszocialista mozgalmakkal, a Tanácsköz- köztársaság és a Horthy ellenforradalom ideje alatt végzett tevékenységgel kapcsolatos visszaemlékezés. A személyes élmények leírásában a Kommunisták Magyarországi Pártjának tevékenysége, a tömegekkel való kapcsolata és hatása kell, hogy kidomborodjék. 2. Tárgyi emlékek: hiteles dokumentációk, a párt fellelhető iratai, tagkönyvek, röplapok, plakátok, fényképek, sth. Lehet pályázni a kivégzett .kommunista mártírok sírjairól, a KMP szervezetek helyiségeiről készített fényképekkel, a bírói eljárás alá vont kommunisták perirataival. A beérkezett pályázatok közül a legjobbakat a bíráló bizottság jutalmazni fogja. Az anyagok, adatok terjedelme nem kötött. A PÁLYÁZAT HATÁRIDEJE 1958. SZEPTEMBER 15. Az összegyűjtött anyagokat a fenti határidőig az MSZMP megyei Végrehajtóbizotisága agitációs propaganda osztályára kell beküldeni. A pályázattal kapcsolatos minden kérdésben — felvilágosításért — ugyancsak ide lehet fordulni. Szolnok, 1958. június 1. A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁS PÁRT és A MEGYEI TANÄCS VÉGREHAJTOBIZOTTSAGA / _____L A PARTELET HÍREI Szépen kifestették, rendbeszedték Fegyvemeken a községi párt- bizottság helyiségeit. Televíziót is szerelnek fel hamarosan. Az újjá, ízlésessé varázsolt helyiségekben még jobban érzik magukat a tagok, akik esténként gyakran be-benyitnak, akkor is. ha nincs különösebb rendezvény. • A kunszentmártoni járási pártvégrehajtó bizottság mélyreható helyszíni tanulmányozás során felmérte a termelőszövetkezetek helyzetét s a tsz-eken belül vég- I zett pártmunkát. A sok hasznos tapasztálaltot hamarosan széles körben ismertetik és sort kerítenek a jó javaslatok érvényesítésére. • Taggyűlést tartottak pénteken este a jászszentandrási községi alapszervezet tagjai. Ez alkalommal adták át tagjelölt igazolványát Berki István fiatal pedagógusnak. Itt kapott tagkönyvet Major Sándor elvtárs, aki már régebben tagjelöltje volt az alap- szervezetnek. A taggyűlésen a tagok munkáját, magatartását illetően élénk vita alakult ki. aaBaeaaaeeoaeBeaaeeeeaeeaBBuaaBaaaaBaaeaaaaBeet aaaaaaaaaaaaaeaaaet JOevé! I MÓNI RE I N © I 5 5 emregiben a kanadai [ * 1 Montrealbói, Imre Gyuláitól levél érkezett Kisújszállásra [Bíró Lajosnénak. A levélíró, aki jl956 égén Ajkán vegyészmér- )nök ,volt, a Szabad Európa-rádió 'csábítására hagyta el az országot. j Nálunk már rendes kerékvágásba zökkent azóta az élet, de [még mais sok tízezer hiszékeny »magyar szenved a csábítások áldozataként. Imre Gyula hiába >tud nyolc nyelvet, még éjszakai j takarító állást sem kap. Állandó [lakása nincs, levelét posta res- i tan te kéri. íme levele: j „Szeretett drága jó Testvérem! > Bocsáss meg, hogy ritkán írok \de még annyi lelkierőm sincs, )hogy tollat vegyek a kezembe. |'Lelkibeteg vagyok. Miért jöttem i eí? Együgyű világlátási mánia, 1hogy majd beutazom a Földet, Iaz motoszkált a fejemben. Oti- ihon nem ismertem az anyagi [gondokat, Kanadában megismertem a bizonytalanság félelmetes | érzését, a kilálástalanságot, az éhbzést, a hányattatást, a vándorlást, a munkanélküli csavar- igást, nyomort, elhagyatottságot, jszolgasorsot, megaláztatást. Ti ,ezt otthon nem tudjátok elképzelni. Borzasztó nagy munkanélküliség van itt. Otthon a népi demokrácia megbecsült, ezek meg úgy beszélnek az emberrel, mint kocsis a lovával és ha nem tudják az embert könyörtelenül kifacsarni, mint a citromot, akkor félrelökik, akár a rongyot. Ezeknek templomuk a bank, istenük a pénz, csak az aranyat imádják, tisztelik, s az embernek sincs értéke, csak a pénznek. Ezért tapossák, ölik egymást és érte testüket, lelkűket eladják, ha egyáltalán van ilyen nekik. Minden csak üres reklám és revolver-civilizáció. Milliomosok vannak, akik irni-olvasni nem tudnak, ugyanakkor tudós ember az árokban felfordulhat éhen, senki sem törődik vele. Itt senki nem segíti a másikat, ott csapja be, ahol tudja. Harmincöt éven felül már munkaerőnek sem veszik fel sehová. Jelenleg 200 ezer a munkanélküliek száma és állást találni olyan nehéz, mint otthon a 12-es találatot elérni a totón. Ha véletlenül sikerül elhelyezkedni, pár hétig bírja csak az ember. Egy fizikai munkásnak háromszor annyit kell dolgoznia, mint nálunk és majdnem mégegyszer annyi munkaidőt. Ha valahol egy kis munka adódik, még ha éjjeli takarítás is, húszszor annyi a jelentkező, mint amennyire szükség van. Ezért tudják fenntartani ezt az emberellenes, szörnyű, kíméletlen munkahajszál. Nemrég 18 napig dolgoztam., napi 12 órát megállás nélkül- Az izzadtságtól csupa víz volt az ingem, de azt akarták, hogy 13 órát dolgozzak. Ezért heti 20 dollárt ad tok, ami otthon 187,50 forintnál felel meg. Egy vacak, icipici ki szoba vasággyal, székkel heti 7- 8 dollárba kerül. Egy mozijeor. és féldollár, egy nívótlan have verseny 4 dollár. Egy zenés *>'■ lyen asztalfoglalás 5 dollár kerül. Az egyetemen az évi tan díj 1500 dollár. Heti 78 ára mar, kahajszáért 8 gnozijegy árát f- zették nekem! Szégyellem magam, hogy ear ilyen társadalomba jöttem : db# gozók országából. Engem ingyen tanított a nép állama, diplomát adott, emberhez méltó életem volt. Itt a többi munkásnak nem szabad beszélnem a ma gyarországi 8 órás munkaidőről az ingyenes orvosi ellátásról, táppénzről, mert a főnök még azt is kidobja, akinek elmondanám. Itt egyik óráról a másikra csak ágy elküldik az embert munkaA nagytőkések minduntalar azt vetették az egymást válté kormányok szemére, hogy nenr eléggé következetesek az algériai háború folytatásában. Amikor az algériai puccsró van szó, akkor meg kell mon dani, hogy az egyáltalán nem titokban folyt — mint ahogy általában lenni sao-kott — hanem i polgári sajtó résztvett ahnal előkészítésében. Arra hivatko zott a jobboldal, hogy a kormányok lebecsülik a hadsereg szerepét, megengedik, hogy egye sek, — főleg a baloldal — rá galmazza a hadsereget. Azzal i. vádolták a kormányokat, hog; nem alkalmaz új erőket a gyarmati háborúk folytatásához. Az „előkészítés eredménye ként” megerősödtek egyes fa siszta szervezetek. A lázítá. „eredményei” főleg a hadsere; tiszti és altiszti karában mutat koztak meg. A sajtóban sol olyan cikk jelent meg, amely ; hadsereg mellőzéséről szólt, ar ról a hadseregről, „melynek tá bomokai hazafias elszántságról’ tettek tanúbizonyságot. Egye: cikkek különösen De Gaulle tá bomok népszerűsítésére szentel tek sok helyet. A hadsereg és ; lakosság egy részének tudatáb; azt próbálták beplántálni, ho-gi fel kell számolni a parlamenta rizmusit, s helyette a katonai hatalmat megteremteni, mely meg oldja a problémákat. Az utóbbi időben igen sok jobboldali tüntetést és provokációt szerveztek A tavasszal még fasiszta rendőr- tüntetés is volt, A különböze fasiszta bajtársi köröknek a kis létszámuk ellenére is, nagy i politikai befolyásuk a hadseregre — s ők ezzel tisztában á vannak, mivel a kormány nerr lépett fel ellenük, egyre aktívabban láttak a „munkához”. Massu tábornok, az algériai 10 ejtőernyős hadosztály parancsnoka már néhány hónappal e fasiszta puccs előtt az egyil olasz újság tudósítójának kijelentette, hogy a francia vezetésben nagyarányú változásra var szükség, s hogy a válságból a; egyedüli kivezető út: De Gaulle személye. A puccs kirobbantásának idejéül a négy hétig tartó kormányválság utolsó napját választották ki. Felhasználták e kormányválságot arra, hogy e jobboldal elégedetlen legyen e huzavonával. 1958. május 13-ár Coty köztársasági elnök Pflimlin nemzeti közlársaságpárti politikust bízta meg a kormányalakítással. Az algériai ko-loniallstái közben elhíresztelték, hogy a; új kormány tárgy,alni akar a; algériai szabadságharcosokkal. Ennek a híresztelésnek az voh a célja, hogy felpiszkálják a, algériai gyarmatosítókat és a francia hadsereg Algériában állomásozó tagjait a kormány ellen. így következeit be, hogy amíg Párizsban a nemzetgyűlésben a2 új kormány beiktatása folyt, addig Algírban nemzetinek álcázott fasiszta tüntetések zajlottak le. A tüntetés központja a főkor- mányzósági épület előtt volt. A gyarmatosító franciák és a katonaság ovációja közben Massu tábornok beielen tette. hn«