Szolnok Megyei Néplap, 1958. június (9. évfolyam, 129-153. szám)

1958-06-08 / 135. szám

I I lag PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! ( SZOLNOK MEGYEI A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA IX. évfolyam, 135. szám. Ara 60 fillér 1958. június 8. vasárnap. DC&izonliük a tmktúr&i&kat jT traktoros napra Irta: Sasai latrán, a. Gépállomások Megyei Igazgatóságának igazgatója Tízévesek a gépállomások. 1948 óta hosszú utat tettek meg. Március 10-én alakult akkor az első, a Fegyvernek! Gépállomás a volt nagybirtokos kúrián. Még ugyanebben az évben létesítet­ték az alattyáni, a cibakházi, a kisújszállási, a kunmadaras! és a mezőtúri gépállomást. Ezek a szocialista mezőgazdasági üze­mek — fogyatékosságaik ellené­re is — megteremtették a lehe­tőséget a mezőgazdaság szerke­zetének megváltoztatásához. Tsz-ek, termelőszövetkezeti csoportok, valamint géphaszná­lati társulások, jöttek létre. Kor­szerű, addig teljesen ismeretlen gépek jelentek meg a falvakban pártunk és kormányunk jóvol­tából, nehéz terheket vettek le a dolgozó parasztok válláról. S százak, ezrek léptek a közös gazdálkodás útjára, ahol látták, milyen sokat segít a gép. Me­gyénkben ma már többszázezer holdon van lehetőség ezeknek a gépeknek megfelelő kihasználá­sára a szocialista nagyüzemek­ben. íme a tíz év összege, amire ma visszagondol sok-sok szö­vetkezeti gazda, egyénileg dol­gozó paraszt és minden gépállo­mási dolgozó. Traktorosaink kö­zül negyvenegy elvtárs a gépál­lomások megalakulása óta dol­gozik szívós, kitartó munkával az élvonalban. Most, az évfor­duló alkalmával tisztelettel és megbecsüléssel szólunk róluk. Molnár Mihály traktorvezetőről, Földi István brigádvezetőről, Melnikoff Péter műhelyszerelő­ről, Bérényi József főmezőgaz­dászról, Hollósa Gyula igazgató­ról, Gönczi Lajos főmérnökről, Cs. Tóth Imre vontatóvezetőről, Kovács Lajos munkagépmecha­nikusról és a többi jubiláló dol­gozóról. A traktoros nap méltó meg­ünneplésére termelési eredmé­nyekkel, a tavaszi tervek telje­sítésével készültek a gépállomá­sok. A kedvezőtlen időjárás el­lenére a június 30-ig előírt tervfeladatat a Törökszentmik­lósi Gépállomás 105,5, a Fegy­vernek! Gépállomás 92,1, a Kun* madarasi Gépállomás 95,7 szá- zázalékra teljesítette május 31- ig­A nyári mezőgazdasági mun­kákra való felkészülésben egyik legfontosabb feladat az alapos, jóminőségű és idejében elvégzett gépjavítás. A traktoros nap tisz­teletére a gépjavítások is foko­zott lendületet kaptak és legtöbb gépállomáson szép^sikereket ér­tek el. Különösen követésre mél­tó a tószegi, a kunszentmártoni és a mesterszállási elvtársak pél­dája. ; A gépjavítás terén elért mun­kasikerek megfelelően támaszt­ják alá a traktoros nap ünnep­ségeit és biztos alapot teremte­nek a nyári mezőgazdasági mun­kák sikeres elvégzésére. A gé­pek szakszerű tárolásával, az épületek, a műhelyek belső és külső csinosításával, az egész te­lep szépítésével készültek gépál­lomásaink az V. traktoros nap ünnepségeire, Ma mind a dolgozók, mind a vendégek már a gépállomás kül­ső képén is tapasztalják majd az ünnepélyességet. Különösen szépnek ígérkezett a szolnoki, a turkevei, a cibakházi és a török­szentmiklósi gépállomások te­leprendje, mert itt a parkosítási munkákkal már előrehaladtak. Az ünnepi gyűléseken kívül mindenütt kultúrműsor, sport- rendezvény szerepel a program­ban. Az eddig megtett út lemé- rése után ünnepeljenek és szó­rakozzanak a vendégek és az ünnepeltek egyaránt. Nincs olyan gépállomási dolgozó, aki ne tudná, hogy ez a nap a meg­becsülést fejezi ki. De ez a nap alkalom arra, hogy a gépállomá­sok vezetői értékeljék az eddig végzett munkát és részesítsék megfelelő elismerésben a terme­lésben élenjáró dolgozókat. Ez így is lesz. Ma öten kapnak kormánykitüntetést, tizehketten pedig miniszteri kitüntetést. Ezen a napon a gépállomás dolgozói, családtagjaikkal együtt szórakoznak és ünnepelnek a szövetkezeti gazdákkal. S rriint ahogy ez már lenni szokott, fe­hér asztal mellett, kellemes lég­körben még közelebb kerülnek egymáshoz azok, akik egész év­ben vállvetve dolgoznak. A ba­ráti beszélgetések során bizo­nyára szó esik majd az előttünk álló nagy nyári munkákról. En­nek gyors lebonyolítása erőpró­bája mind a termelőszövetkeze­teknek, mind a gépállomásnak. Erről minden valószínűség sze­rint szó is esik majd. Valamennyi gépállomási dol­gozó várakozással tekintett a traktoros nap elé, hiszen ennek megrendezése ékes bizonysága, hogy a párt és népi demokrati­kus államrendünk megkülön­böztetett elismeréssel adózik munkájának. Ma az ország dol­gozó népe a traktorosokat ün­nepli, akiknek jelentős szerepük van mind a mezőgazdasági ter­melés fejlesztésében, mind pe­dig a mezőgazdaság szocialista átszervezésében. Táncos találkozó Szolnokon Ma reggeltől késő estig a táncosoké Szolnok. A magyar— szovjet kulturális hét zárónap­jaként a megye legjobb tánccso­portjai, a „Szocialista kultúráért” címmel kitüntetett Balassi Együttes vendégfellépésével tán­cos találkozót rendeznek a vá­rosban. Kilenc órakor a József Attila Kultúrotthontól táncok­kal és zenével érkeznek meg a csoportok a Kossuth térre, ahol Oláh György elvtárs, a Megyei Tanács elnöke üdvözli őket. Este fél 8 órakor a Szabadtéri Színpadon találkoznak a megye tánccsoportjai és a vendégegyüt­tesek. Várhelyi Lajos „Ahogy a kunok táncolnak” koreográfiáját 70 tagú együttes mutatja be. A Jászkun KISZ Együttes Hor­váth Gyula—Sajti Sándor: Pász- torélet-ével lép színpadra. A magyar—szovjet . kulturális hét Csótó István, a Hazafias Népfront Szolnok Megyei Bi­zottsága elnökének beszédével zárul. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok MegyeiVégrehajtóbizottságának üdvözlete a traktoros nap alkalmából szocialista átszervezése. Az eltelt egy évtized komoly változást ho­zott a falun. Ma már erős, jól szervezett állami gazdaságok, gépállomások vannak az ország minden részében. A gépállomá­si dolgozók és a szövetkezeti pa­rasztok erőfeszítése nyomán a szövetkezetek is egyre gyorsab­ban fejlődnek. Az elért eredmények lelkesít­senek Benneteket további jó munkára! Sok sikert, erőt egészséget kí­vánunk további munkátokhoz! MSZMP Szolnok Megyei Végrehajtó- * bizottsága Traktoristák, műhelymunká­sok! Gépállomás! és állami gazda­sági dolgozók! A mai napon felétek fordul egész társadalmunk. Köszöntünk Benneteket, — traktoristákat, műhelymunkásokat, technikuso­kat, mérnököket, — akik télen- uyáron azon fáradoztok, hogy a technika, .a gép a mezőgazdasági dolgozók igazi segítője legyen. A mai ünnep fényét emeli az, hogy egy évtizeddel ezelőtt kez­dődött meg a mezőgazdaság na­gyobb arányú gépesítése, és en­nek nyomán a mezőgazdaság Libanon a Biztonsági Tanács közbelépését kérte New York (MTI). A Bizton­sági Tanács pénteken összeült Libanon panaszának megvita­tására. Charles Malik libanoni külügyminiszter felszó'alásában azt bizonygatta, hogy a legfris­sebb értesülések szerint „mind méreteiben, mind pedig heves­ségében” fokozódik az Egyesült Arab Köztársaság „beavatkozá­sa” Libanon belügyeibe. A Biz­tonsági Tanács közbelépését kérte ennek a helyzetnek a megszüntetésére, BEKEKOVETEINK SZOLNAK Tegnap fontos állomásához ér­kezett el a magyar békemoz- galom. Megnyitották az V. ma­gyar békekongresszust. Egy or­szág tesz hitet amellett, hogy kész megvédeni 13 évi alkotó munkájának eredményeit. — A kongresszus 670 küldötte között ott tanácskozik Szolnok megye 18 delegátusa is. Megyénk dol­gozó népének békeakaratát fe­jezik ki, azt a harcos hangula­tot, amely a megyei békekonfe­renciát is átfütötte. S átforró- sítja kü’dötteinket is. Nánási László békeküldöttünk így beszél erről: — A földműves minden tava­szon újra veti földjét, a tanító minden évben betűvetésre ok­tatja az elsős nebulókat. Lát­szólag egyhangú az élet, a létért való küzdelem, még sem fárad­tunk még be’e soha. S éppen így nem fáradhatunk bele a létért való küzdelembe sem, ha évről-évre ugyanazzal a mód­szerrel végezzük is. Gáli Zoltánnét az Országos Béketanács hívta meg megyénk­ből. Pár percre volt csak sza­bad, amikor felkerestük elutazás előtt. Arról nyilatkozott, hogyan készültek megyénkben a béke­kongresszusra. — A nyomdában most kötik egybe azt a sokezer békealá­írást, amelyet küldöttek, egysze­rű békeharcosok, munkások, pa­rasztok gyűjtöttek össze. Vi­szünk magunkkal ajándékokat is.'Mezőtúri békeküldöttünk vá­rosának híres fazekasművésze­tét hirdető korsókat hoz. Kisúj­szállásról cifra kunsági szűr- himzéseket kaptunk. A kunszent­mártoni járásban egy díszbotra kötik szalagjaikat a községek; Ezeket az ajándékokat a kong­resszuson megjelenő külföldi békeharcosoknak, s a Stock- ho'mba induló tíztagú delegá­ciónak adjuk át, békekövetemk lesznek ezek az emléktárgyak. Tegnap már tanácskoztak is békeküldötteink. Vitték maguk­kal ajándékainkat, s tolmácsol­ják békeakaratunkat. Tervezetet dolgoztak ki Szolnok lakásproblémáinak megoldására O/ •• •• m FF JCatzanta Tíz évvel ezelőtt alakultak a szocialista mezőgazdaság erős várai: a gépállomások. Ma, az ötödik traktoros napon szeretet­tel, elvtársi üdvözlettel kö­szöntjük a gépállomások, az állami gazdaságok traktorosait, valamennyi dolgozóját. Elvtár­sak! Újabb eredményeket, mun­kasikereket a többtermelésért folyó küzdelemben, a mezőgaz­daság szocialista átszervezésé­ben! MED ŐSE Megyei Bizottsága j A megyei párt-végrehajtó bi zottság és a Szolnok megyei ta­nács, egyetértésben a városi ta­nács végrehajtó bizottságával tervezetet dolgozott ki Szolnok város lakás-prob'émáinak eny­hítésére. A tervezetet az érintett vállalatok kommunista vezetői­vel az illetékesek megtárgyal­ták. A probléma felvetése és a megoldásra való törekvés he­lyeslésre talált a kommunista vezetők körében, ahogyan arról lapunkban is hírt adtunk. Ezek után mindenki azt hi- hetné, hogy a megyei építési és közlekedési osztály által gyors ütemben szorgalmazott végre­hajtás szép eredményeket ho­zott. — Sajnos, a valóság egé­szen más. Mindeddig a tervbe vett lakássá alakítások közül csak két problémát sikerű't vég­legesen tisztázni. E két esetben ugyanis — a Városi Építőipari és Javító Vállalat és a Szolnok megyei Épületszerelő V. — kom­munista vezetői az említett terü­letet önként felajánlották. És a többi vezetők — akik he­lyeselték, vagy legalább is hall­gatólagosan hozzájárultak az is­mertetett megoldáshoz? — saj­nos, felsőbb hatóságaikra hivat­kozva, néha még a tárgyalások elől is elzárkóznak. Az, hogy valóban a főhatóságokkal, vagy talán a helyi kommunista veze­tők hozzáállásává’ van-e a baj, ma még nehéz lenne megállapí- ni. — Azt hisszük: mindket­tővel. Ügy gondoljuk, hogy ha Burka Ívtárs, a megyei bíróság veze­tője, vagy Lukács elvtárs, a me­gyei KSH vezetője, vagy a Szolnokon lévő ruházati nagy­kereskedelmi válla’átok felelős vezetői átérezve a lakáskérdés súlyosságát, pártolólag tettek volna jelentést főhatóságaik felé és maguk is azon lennének, hogy a kérdés megoldását elősegtí- sék, meg’ágyulna főhatóságaik kemény szíve és belátnák, hogy a tervezett átköltöztetések és igénybevételek nem veszélyez­tetik munkájukat, Gondolkozanak él az érintett elvtársak ezen a problémán! Éljék bele magukat az 1800 la­kásigénylő helyzetébe és mivel feltételezzük, hogy mindannyiuk- nak van kellő felelősségérzetük, tettekben adjanak választ erre a cikkre; — ezzel is enyhítve vá­rosunk legsúlyosabb problémá­ját.

Next

/
Thumbnails
Contents