Szolnok Megyei Néplap, 1958. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-08 / 82. szám

Felszabadulásunk 13. évf ünnepeltük Emlékeseit a kunszentmártoni járás... K UNS X ENT MÁRTONBAN április 3-án már a kora dél­után! órákban kedves kis ünnepséggel kezdődött a fel­szabadulás 13. évfordulójá­nak köszöntése. A legifjab­bak, a leány és fiú általános iskola úttörői gyülekeztek a járási kultúrházban, ahol a Vasvári Pál fiú úttörő csa­patot patronáló Fatömeg­cikk KTSZ ‘ nemzeti színű csapatzászlót ajándékozott a fiataloknak Este a községi párbizott­ság, a tanács és a Hazafias Népfront Bizottság tartott ünnepi gyűlést a vkultúrház- bam. Amikor felgördült a vö­rös brokát-függöny az úttö­rők fúvószenekarénak hang­szerein felhangzottak a szov­jet és magyar himnusz ak­kordjai. Mucsi György elv­társ, a községi tanács elnö­ke, a párt, a tanács és a Ha­zafias Népfront nevében üd­vözölte a megjelenteket. — Majd Farkas József, a köz­ségi népfront bizottság elnö­ke méltatta április 4-ét. Szá­mokkal és tényekkel bizo­nyította a 13 éves fejlődés hatalmas eredményeit, majd az 1056-os ellenforradalom rombolásairól szólt. Az ünnepi beszéd után fel­hangzott az Intemacionálé, majd a leány iskola énekka­ra, az úttörő tánccsoport és a kultúrház színjátszói mu­tattak be kultúrműsort. Április 4-én délelőtt a párt, a tanács, a tömegszerveze­tek, üzemek és hivatalok dolgozói koszorúkat helyez­tek el a szovjet és magyar hősök emlékművére. A szov­jet hősök sírjánál munkásőr és rendőri diszőrség volt. MESTERSZÁLLÁSON áp­rilis 4-én szovjet hősi em­lékművet lepleztek le. Ne­gyed 11 órakor mintegy 500 főnyi ünneplő gyűlt egybe. Az emlékműnél munkásőrök álltak díszőrséget. Ünnepi beszédet Péntek elvtárs, az Öcsöd Szabadság Tsz elnöke mondott. Majd az emlémű- vet elborították a megemlé­kezés koszorúi. CIBAKHAZÁN, április 4-e előestéjén a községi kultúr­házban tartottak diszünnep- sóget, ahol Táborosi Péter, a járási tanács elnökhelyettese méltatta a felszabadulás év­fordulóját mintegy 500 em­ber jelenlétében. — Utána a földművesszövetkezet kul- túrgárdája és az általános iskolások adtak kultúrmű­sort. A íöröliszciitmiklósíak is ünnepeltük Felszabadulásunk ünnepére Törökszentmiklós is lobogó­díszbe öltözött. Mindenfelé transzparensek éltették a szovjet—magyar barátságot. A borús időjárás ellenére már a korai órákban sokan gyülekeztek a főtéren, ahová a város dolgozói felvonultak. Ünnepi beszédet Magyar Já­i, .. nos, a pártbizottság tagja mondott, amely után a párt, az ifjúsági szervezetek, a Ha­zafias Népfront, a vállalatok, hivatlok, űzetnek és termelő- szövetkezetek megkoszorúz- tók a szovjet hősi emlékmű­vet. Délután folyamán gaz­dag ünnepi kultúrműsort és sportrendezvényeket szervez­tek április 4 tiszteletére. „Barátsági“ kulönvonat Budapestre Az IBUSZ szolnoki irodája április 20-án vasárnap-, a Párt, a Szakszervezet, a Ta­nács, a Magyar Szovjet Ba­ráti Társaság és a KISZ ren­dezésében „Barátsági” külön- vonatot indít Budapestre az »Optimista tragédia” és a Le- ningrádi Opera Balett együt­tes délelőtti előadásának meg­tekintésére. A különvonat 50 százalékos kedvezménnyel közlekedik. Részvételi dija oda-vissza: 26.90 Ft. plusz belépőjegy ára. A vonat kb. 6.20 órakor indul Szolnokról, s Budapest­ről a Keleti pályaudvarról visszaindul kb. 19.00 órakor. Ujszászon és Nagylcátán le és felszállás! lehetőség lesz. Jelentkezni lehet április 14-én hétfőn délig az IBUSZ szolnoki irodájában, ahol bő­vebb felvilágosítást is adnak. gyár népnek ez idő alatt, mint az elnyomás sötét száz évében. — Mindezt a Magvar Szo­cialista Munkáspártnak kö­szönhetjük, amelynek vezeté­sével a magyar nép újra a szocializmust építi hazánk­ban. Baráth Bálint elvtáns be­széde utáin Uvarov kapitány üdvözölte a Tisza Cipőgyár dolgozóit és további sikereket kívánt munkájukhoz. Az ün­nepség utolsó szónoka Grósz István elvtárs, az üzem igaz­gatója volt, aki bejelentetté} hogy az üzem dolgozói között 2 millió forintot. 15 napi fize­tésnek megfelelő nyereségré­szesedést osztanak ki. Grósz elvtárs ezután Ba­ráth elvtársnak, az üzem ki­csinyített makettjét nyújtotta át viszonzásul a Járási Párt- bizottságnak azért a segítsé­gért, amelyet a Tisza Cipő­gyár dolgozóinak nyújtottak Az ünnepség befejezéseként Grósz elvtárs az üzem kilenc dolgozójának adta át a „Könnyűipar kiváló dolgozó­ja" kitüntetést. Az ünnepség után osztották ki a Tisza Cipőgyár dolgozói között a 2 millió forint nye­reségrészesedést. Szikszai Róbert Ezrek vonultak fel a Jászságban JÁSZBERÉNY. A jász fő­város utcáin ünneplőbe öltö­zött ezen a napon minden ember. Felvonulásra készül­tek. Hosszú sorokban jöttek az emberek. A város mintegy hétezer dolgozója vonult fel abból az alkalomból, hogy Jászberény felszabadulásának 13. évfordulóját ünnepelte.— Ilyen itt még nem vout. Ter­melőszövetkezeti tagok, egyé­ni gazdák, munkások, kisipa­rosok, egyszóval a város kü­lönböző rétegei adták tanu- jelét annak, hogy legnagyobb ünnepüknek tartják április 4,-t. Felvonult a munkásőrség díszszakasza. Mindenki vé­gignézte őket és a járdákon tapsoltak. Ott menetelt a sor­ban Halászi Ernő, De nie Fe­renc és a többi elvtárs. A jászberényi eivtársak megkoszorúzták a szovjet hősi emlékművet és tamuje- lét adták a magyar—szovjet barátságnak. A járás területén minde­nütt nagyszabású ünnepségek voltak. Legtöbb helyen ápri­lis 3-án este tartották a nagy­gyűlést és a fáklyás felvo­nulást A jászberényi járás területén április 3-án este mintegy tízezer ember vonult fel és éltette a szovjet—ma­gyar barátságot. Délután Jászágó községben leleplezték Kokat László elv­társ Síremlékét, aki az ellen­forradalom idején hősi halált halt. A Jászságban április 4-én reggel legtöbb községben ze­nés ébresztő köszöntötte a dolgozókat. Majdnem minde­nütt előző nap, 3-án este vol­tak az ünnepi megemlékezé­sek és a nagygyűlések. Sok­ezer ember vett részt hazánk felszabadulásának 13. évfor­dulójának ünnepén és hitet tett ügyünk, a munkás-pa­raszt hatalom mellett. Ezrek és ezrek vonultak fel, s hall­gatták végig a járás minden községében a felszabadulási megemlékezést. Éjnnepi díszbe öltözött a u Tisza Cipőgyár hazánk felszabadulásának 13. évfor­dulójára. Kora reggel óta vidám, lelkes volt a hangulat, mert hármas ünnepet ültek az üzem dolgozói: a jelszaba­dulás 13., az államosítás 10. évfordulóját és az első nyere­ségrészesedés kifizetését. Az ünnepség már 12 órakor meg­kezdődött, a szovjet hősök emlékművének koszorúzásá­val, amelyen résztvettek a pórt, a tömegszervezetek kép­viselőin kívül Martfű község küldöttei is. Ünnepi beszédet Veres Ist­ván elvtárs, a községi tanács elnöke mondott. Tizenhárom órakor megérkeztek a szovjet vendégek és negyed kettő­kor 2500 dolgozó jelenlétében a Gumigyár szépen feldíszí­tett csarnokában Kocsis Má­ria, az Üzemi Bizottság elnö­ke nyitotta meg az ünnepi nagygyűlést. Ünnepi beszédet Baráth Bálint eivtárs, az MSZMP Szolnok Járási Bi­zottsága első titkára mondott. Ünnepi beszédében visszapil­lantott a Horthy-fasázmus éveinek borzalmaira és hátá­val emlékezett meg a szovjet' hadseregről, amely felszaba­dította hazánkat; a szovjet népről, mely lehetővé tette Magyarország talpraállását. 1956 októberében is a Szov­jetunió adott segítséget a ma­gyar népnek, hogy az ellen­forradalom súlyos pusztításai után talpnaállhasson az or­szág. A továbbiakban elmon­“ dotta Baráth elvtárs, hogy büszkék vagyunk a fel­szabadulás 13. évfordulójára, mert többet adtunk a ma­Ünnepel a Jászberényi Fémnyomó és lemezáru- gyór Pár napja osztották ki a Jászberényi Fémnyomó- és Lemezgyárban az évi nyere­ségrészesedést. Egy heti fize­tésüknek megfelelő összeget kaptak a dolgozók. Április 4-re viszont újabb jutalma­zások voltak az üzemben. Április 3-án hat dolgozót „Kiváló dolgozó” jelvénnyel, harminchét munkást pedig „Kiváló dolgozó’* oklevéllel tüntettek ki. Ezenkívül jutal­mat kaptak az üzem legjobb munkásai; Alkonyaikon A prő emberpalánta voL tam még, nem tudtam megérteni, miért kell egy földbeésott bunkerban ülnöm. Körülöttünk hatalmas dörre­nésektől visszhangzott a kör­nyék. A becsapódó lövedé­kektől olykor valami látha­tatlan kéz nyomta a föld félé testünket. Apámat elvitték a németek lövészárkot ásni. Mi ottmaradtunk a földbevájt lyukban. Anyám néha kimé. részkedett enni- és innivaló­ért. Már lassan tavaszodon, érezni lehetett a zsenge fű illatát, mely néha oly csaloga- tóan hívott: jer hancurozni. Mintha jelezte volna az új élet kezdetét. Kelet felől egy­re közeledett a zaj, a tankok, ágyúk, autók morajlása. Már a városba vezető országúton vonultak véget nem érő so, rokban a katonák, sapkáju­kon ott piroslotf az ötágú csil­lag. Megszűnt a fegyverropo­gás, a németek már messze szaladtak, nyugatnak, haza­felé. Alkonyodon. Az éj lassan szürkés fátylával bevonta a tájat, amikor két szovjet har­cos kopogtatott az ajtónkon. Fáradtak voltak. Tudtunkra adták, hogy szeretnének meg­mosdani és lefeküdni. Kéré­sükre melegítettünk vizet. Mosakodás után felfrissültek, elmúlt a fáradtságuk, s már nem akartak lefeküdni. Kö- rülültük az asztalt, beszélget­tünk, vagyis mutogattunk. Így is jól megértettük egymást. Egyikük a térdére ültetett, s közben fényképet húzott elő, melyről családja mosolygott ránk. A kép akkor készült, amikor mindannyian együtt voltak, békében. Lassan meg­indult egy könnycsepp a sze­méből. Gyászolt az apa, aki nem láthatja többé kedveseit, mert áldozatul estek a gyilkos náci hordáknak. Majd zsebé­be nyúlt, s előhúzott egy do­boz dominót. Elmondta, hogy fiának akarta hazavinni, de most már nincs kinek. Így hát kezembe adta, és megcsó­kolt. Nemsokára nyugovóra tértünk, tele fájó gondolatok­kal. AA'ásnap továbbmentek. * Ví Mégogyszer megölelt, megcsókolt, s azzal indultak ismeretlen utak felé. Sokáig néztem utánuk, bár egyiknek a nevét sem tudtam. Hogy mi lett velük, nem tudom, de éreztem, hogy ez az este örök emléket hagyott életemben. Ma már 13 éve, hogy ez tör­tént. ünnepelünk, s hálával gondolunk azokra, akik vérü­ket adták ezért az ünnepért. Erre emlékezzünk, mikor ke­zünkben magasra emelkedik a vörös zászló, melyet az apák vére festett pirosra. Szabó Gábor Mezőtúr A. TOLSZTOJ ft a Un mélnci/c t8> itifie'i vc/oictfa 35. Majd megmarkolta revolverét és kiegyenesedett, így állt mozdulatlanul és várt. Az ajtó megreccsent. Meet valaki beverte az ablaktábláf, csörömpölve hullottak szét az üvegdarabok, a függöny hullámzott. Garin habozás nélkül az ablak felé Jött. Aztán megint leguggolt; meg­gyújtott egy gyufát, bedugta a készülékbe és rácsapta a gömbtetőt. A lövést alig egy másodpercig tartó csend követte. Rögtön utána ismét megindult a támadás; most egyszerre ostromoltak az ajtót és az ablakot. Valami súlyos tárgy - gyal döngették az ajtót, csak úgy röpködtek a forgácsok az ajtó táblájáról Az ablakfüggöny ide-oda lengett, majd a tartórúddal együtt lezuhant. — Gaston! — elköltött fél Zoja. Az ablak vasrácsán keresztül Horgasorrú Gaston mászott be, fogai közt egy tőrkést tartva. Az ajtó még ellenállt az ostromnak. Garin holtsápadtan beállította a mikrométercsavart, bal kezé­ben remegett a revolver. A készülékben lobogott és zú­gott a láng. A falon (a készülék csövének torkolatával szemben) kis fénykoron? jelent meg 6 egyre kisebb lett; a tapéta füstölni kezdett. Gaston a revolverre sandítva, a fal mentén kúszott előre, már egészen közel lapózott, s ugrásra készen állt. A kést most már kezében tartotta, spanyol módra, élével maga felé. A kis fénykorong va­kító ponttá zsugorodott. Az ajtó bezúzott fatábláin támadt réseken keresztül zord képű. bajuszos alakok bújtak be... Garin két kézre fogta a készüléket és a csó torko­latát Horgasorrú Gaston felé irányította. Zoja csak annyit látott, hogy Gaston kitátja száját, mintha ordítani akarna, vagy levegő után kapkodna.. i Füstcsik suhant keresztül a mellén, két karja egy pilla­natra felemelkedett, majd ismét aláhanyatlott. Aztán végigvágódott a szőnyegen. Feje, két vállával együtt, le­vált törzséről, mint amikor egy kenyeret szelnek ketté. Garin most az ajtó felé fordította a készüléket. A „fényzsinór” elvágta az útjába eső villanyvezetéket — a függőlámpa kialudt. A készülék most vakító fénysuga­rat lövellt az ajtó felé — vékony, egyenes sugár volt, olyan mint egy tű. Az ajtóról forgácsok pattantak szerte­szét. A sugár most lejjebb csúszott. Rövid üvöltés hang­zott fel, mint amikor elgázolnak egy macskát. A sötét­ben tompa puffanás hallatszott: valami lágy test zuha­nása. A sugár most mintegy két láb magasságban ciká­zott ide-oda. Égett hús bűzp töltötte be a szobát. Aztán egyszerre csend lett, csak a láng zúgása hallatszott a ké­szülékben. Garin köhintett, aztán az izgalomtól remegő, rekedt hangon így szólt: — Végeztem mindnyájukkal. A betört ablak alatt enyhe szellő cirógatta a látha­tatlan hársfákat. Éjszaka volt, a lombok is álmosan su­sogtak. S most a sötét parkból, ahol mozdulatlanul áll­tak a gépkocsik, valaki oroszul felkiáltott az emeletre: — Pjotr Petrovics, él még? — Garin kinézett az ab­lakon. — Vigyázat, én vagyok, Selga. Emlékszik még a megállapodásunkra? Itt vagyok Rolling autójával. Mene­külni kell. Mentse meg a készüléket. Várom..: 45. Mint minden vasárnap, ezen az estén is a sakktábla mellett ült Reicher professzor harmadik emeleti lakásá­ban. a kis erkélyen Kedvenc tanítványával, Heinrich Wolffal sakkozott. Mindketten a sakktáblára szegezték tekintetüket, s közben sűrűn eregették a füstöt. Az al­konypír már régen kihuny valahol a hosszú utca végén. A koromfekete levegő fülledt volt. Az erkély kiszögel- léseit bel tó repkény sem mozdult. Lent. a csillagos ég alatt kihaltan ásítozott az aszfaltozott tér. A professzor sóhajtozva és hümmöpve mérlegelte a következő lépést. Felemelte sárgás körmű, húsos kezét, de nem nyúlt a bábuhoz. Kivette szájából a szivarvéget. — Hát igen. Ezt meg kell gondolni. — Kérem — felelte Heinrich. Szabályos arca, széles homloka, éles körvonalú álla rövid, egyenes orra volt, s egész fiz-'ognómiája valami hatalmas gép nyugalmát sugározta. A professzor temperamentumosabb volt (még a régi nemzedékhez tartozott); aeéJszürke szakálla össze- borzolódott, ráncos homlokát vörös foltok pettyezték. Színes ernyővel ellátott magas lámpa világította meg a két férfi arcát. Csenevész, zöld fénybogarak keringtek a villanykörte körül, letelepedtek a frissen vasalt asztal­terítőre, előremeresztették tapogatójukat és pontszemük­kel közönyösen bámultak a sakktáblára, ügy látszik, sejtelmük sem volt róla, milyen, nagy megtiszteltetésben van részük: jelen lehetnek, amint két isten az olimposzi lények játékával szórakozik. A szobában tízet ütőit az óra. Reicherné, a professzor anyja, ez a tisztes matróna, mozdulatlanul ült a helyén. Olvasni és kötni már nem tudott villanyfénynél. Távol, ott ahol a sötét éjszakába fények szűrődtek ki egy magas ház ablakaiból, Berlin hatalmas kőrengetege derengett sejtelmesen. Reicherné hálás volt a so-snak. amiért fia itt ül a sakktábla előtt hálás volt a lámpaernyőn megszűrt, tompa fénynek és hálás volt az asztalterítőn bámészkodó zöld fénybogarak­nak is: ha ezek nem volnának, megint elfogná a lelké­ben szunnyadozó rémület — az a rémület, amely oly gyakran vett erőt rajta az utóbbi években és amely elv aszottá tette Reicherné vértelen arcát. Attól a millió meg millió embertől félt, akik szakadatlan áradatban köze­lednek mindenfelől, s egy nap majd megostromolják ezt a várost, sőt ezt az erkélyt is. Nem Fritz vagy Johann, nem Heinrich vagy Otto volt a nevük, hanem egysze rűen: tömeg. Egyformák voltak valamennyien: arcuk borostás, pamutinget hordtak, vas- és ólompor lepte őket <— és időnként elárasztották az utcákat. Súlyos állkap­csukat előreszegezve vonultak végig a városon, és annyi mindent akartak! Reicherné még emlékezett azokra a boldog időkre, amikor vőlegénye. Otto Reicher visszatért Sedan alól, ahol legyőzte a francia császárt. Katonaszíjak borszaka áradt belőle, szakállas volt és nagyhangú. A város kör­nyékén találkoztak. Reicherné akkor pántliké« és virágos kék ruhát viselt. Németország újabb győzelmek felé szá­guldott, és a boldogság felé. amelyhez Otto is hozzátar­tozott a maga mókás szakállával. Büszkeség dagasztotta a kebleket és csupa remény volt az élet. Nemsokára meghódítjuk az egész világot.;-. (Folytatjuk,) - ; A Hármas ünnep a Tisza Cipőgyárban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents