Szolnok Megyei Néplap, 1958. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-29 / 75. szám
vraa proletárjai eoyesoupteki SZOLJIOK MEGYEI A MEGYEI PÁRT BIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA IX, évfolyam, 15. szám. Ara: 5(1 fillér. 1958. március 29., szombat Ez a kis ajándék csak szimbóluma •• Harmincötmillió forint | Ma: Sokrétű, gazdag program T. Négyéves múlt Jövőheti rádióműsor Irta: Bozsik Tibor, a Rizstermelő Állami Gazdaságok igazgatóságának termelési igazgatója B osszú és küzdelmes.évek vannak az állami gazdaságok és azok dolgozói mögött. Nagykunság, Bánhalma, Tiszaszentmimre közel tízesztendős múltra tekint vissza Útjukat a sikerek mellett nemcsak öröm, esetenként csalódás is kisérte. Az ellenforradalom különösen megzilálta az állami gazdaságokat. Az éUenforradalmárok azonban nem érhették el céljukat. S amikor arról számolhatok be, hogy a Rizstermelő ÁG Igazgatóságának gazdaságai a tervhez viszonyítva 35 millió forint eredményjavulást értek el, akkor megállapíthatjuk, hogy az állami gazdaságok helyrehozták az ellenforradalom ütötte sebeket. Pedig ezek nem voltak kicsik. Az 1957-es megindulásakor gazdaságainkban súlyos zavarok voltak. Huszonegy gazdaság igazgató nélkül maradt, hatból eltávolították a főagronómust. Mi is leváltottunk néhány ellenforradalmárt. Növelte nehézségeinket, hogy egyes helyeken a munkástanácsok önkényes, káros intézkedéseket adtak ki, megsértették a teljes önállóságot, kijelentették: a központi irányítás szükségét nem érzik és az ellenőrzést saját hatáskörükben oldják meg. S mi következett ebből? Fegyelemlazulás. A meglazult bizonylati fegyelmet, az ellenőrzés hiányát egyes korrupt elemek kihasználták. így történt, hogy a Kopáncsi Állami Gazdaságban a felelősnek vélt vezetők 130 ezer forintos sikkasztást követtek eL A gazdaságokat az ellenforradalmi események miatt állóeszközökben 103/m forint, forgóeszközökben 3301/m forint károsodás érte. Jogtalanul pedig másfélmillió Ft munkabért fizettek ki. A rend helyreállítását nehezítette a korábbi években befurakodott sok deklasszált elem. Gazdaságainkban a pá-rttszervezetek megalakulásával gyökeresen megváltozott a helyzet. Megfelelő vezetők kerültek az élre, s gazdálkodásunk gyorsan helyreállt. Gazdasági életünk megindulását elsősorban az tette lehetővé, hogy segítségünkre volt a Szovjetunió és a többi népi demokratikus ország. Eredményeink elérésében természetesen legtöbbet a gazdaságok dolgozói tettek. S az ő segítségükkel sikerült az évet megfelelően zárni. Ha a gazdálkodás termelési oldalát nézzük, ott Is komoly eredményeket vállhat magáénak igazgatóságunk számos gazdasága. Az egy tehénre eső tejtermelés minden előző éveket megelőzve magasabb. Kenyérgabonából 1,40 mázsával, takarmánygabonából 2 mázsával, kukmácából 4 mázsával értünk el jobb eredményeket, mint 1956-ban. Az állattenyésztés valamennyi területén jobb eredményeket ériünk el, mint a korábbi években. |7 gyre több azon dolgozóink száma, akik sajátjuknak, otthonuknak, büszkeségüknek tekintik a gazdaságot; Ezt mutatja a Bánhalmi ÁG versenyfelhívása, melyet a gazdaság együttes akarata, dolgozóinak szenvedélyes munkaszeretete eredményezett gazdálkodásuk megjavításáért. De csak a szemünket kötnénk be, ha az eredményt mutató számok mögött nem keresnénk azokat a visszahúzó erőket is, amelyek ma még gátolják további előrehaladásunkat. Itt vannak a kapásnövények termésátlagai, az állattenyésztés magasabb szakértelmet kívánó területei (itatásos borjúnevelés, baromfitenyésztés) az egyes területek magas önköltségei, melyek mind azt mutatják, alacsony fokon áll még termelési és műszaki kultúránk. Nem arról van szó csupán, hogy mennyire van, vagy mennyire nincs gépesítve az istálló, vagy a cukorrépatermelés (habár ez is fontos), hanefn arról, hogy a nagyüzemi konstrukciót össze kell hozni a termelési technikával és üzemeinket a mezőgazdaság minden területén alkalmassá kell tenni a nagyüzemi termelésre. Tűrhetetlen az is. hogy egyes területeken még nagyon kevés gondot fordítanak a dolgozókra, az emberre. Egyes gazdaságokban örülnek annak, ha a dolgozóknak nincs kultúrigénvük. Elnézik a legmostohább viszonyokat is, s ezt nem .tűrhetjük. Ne tűrjék a gazdaságvezetők az évekig meszeletlén lakásokat, a pókhálós, szennyes környezetet, gondozatlan udvarokat, piszkos munkásszállásokat, a nagyfokú közömbösséget, stb. Tegyék otthonossá a környezetet, úgy mint Bánhalmán, Héken, Pusztakürtön, Tiszaszentim- rén és még több helyen. Az 1958-as esztendő legfontosabb feladata a gazdasági tervek megoldása mellett a dolgozókról való gondoskodás, a megfelelő munkavédelmi intézkedések megtétele, az állandó szakmai és politikai oktatás legyen. Ezek a legmegfelelőbb eszközök a gazdálkodási eredmények állandó javításának, a dolgozók életszínvonala növelésének. Igazgatóságunk legfőbb problémája a rizstermesztés. ■* Magyarországon ez ma még bizonytalan termelési ág, de a vele való foglalkozás érdemes nemcsak a termelési eredmények miatt, hanem mert megtanítja a gazdát az öntözésre, kényszeríti a jobb gazdálkodásra. Igazgatóságunk eredménye együtt nő a rizstermesztéssel. Sok próbálkozás, megfeszített kísérleti munka és áldozatvállalás után az elmúlt évben etéren újabb változás állt be. Ez a változás elsősorban termésátlagban mutatkozik Másodsorban abban, hogy bebizonyította a fejlettebb kultúra, a fejlettebb technika alkalmazása, mint a tereprendezés, vagy a mélyművelós egyedüli útja a magasabb terméseredmények elérésének. Sokszor aiá kell húzni, hogy igazgatóságunk létkérdése. gazdasági eredményünk mérlegkérdése a rizstermesztés. Bár ennek az írásnak keretében nincs módom ezzel a növényféleséggel fontosságának megfelelően foglalkozni, azt mégis el kell mondani, hogy ez évben is a legfőbb figyelmet e növény termesztésére fordítsuk, s a megfelelő termésátlagát biztosítsuk.annak a szeretetnék, amellyel a Szolnoki Járműjavító OV dolgozói körülveszik a 19-es vöröskatonákat — mondotta Sándor László elvtárs, az üzem párttitkára, amikor a kis csomagot átnyújtotta Dikó László elvtársnak, aki fegyver rel harcolt a Tanácsköztársaságért. A Bánhalmi Állami Gazdaság felhívása a Rizstermelő Állami Gazdaságok Igazgatóságához tartozó gazdaságokhoz „A mezőgazdaság szocialista átszervezésében nagy feladat vár az állami gazdaságokra ... az elkövetkező években minden terményféleség termelésében, az állatsűrűség szempontjából és az állati termékhozamok előállításában a termelőszövetkezetek előtt kell hogy járjanak.” (A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága, a Megyei Tanács VB. és a Hazafias Népfront megyei bizottsága együttes ülésé♦ nek határozatából.) I A Bánhalmi Állami Gazdagság pártszervezete, vezetőséggé, üzemi tanácsa és dolgozói ♦ a párt agrártéziseiből és az ♦ 1958. február 20—21-i megyei {tanácskozás határozatából ki- {indulva, felhívással fordul a {Rizstermelő Állami Gazdasá- { gok ' Igazgatóságához tartozó ♦ gazdaságokhoz. Célünk a ter♦ mésátlagok, a termelési ered- fmények. növelése, a termelési ♦ költségek csökkentése. Ezeket ♦ a feladatokat a legszigorúbb {takarékossági elvek érvénye- { sütésével valósítjuk meg. Fel- {hívjuk a gazdaságokat, csatlakozzanak mozgalmunkhoz. A társadalmi tulajdon védelmét társadalmi üggyé szélesítjük. Célkitűzéseinket ♦ a gazdasag doigo♦ zoivai ♦ még a tavaszi munkák beindulása előtt megbeszéltük, s így tulajdonképpen dolgozóink kezdeményezéseit foglaljuk össze. Az a meggyőződésünk, hogy felhívásunk csak akkor talál visszhangra, ha a dolgozókkal mindenütt r megbeszélik. s Mi ezévben a búza terve- g zett termésátlagát 1253 hol- d dón holdanként 50 kilogram- s mai, összesen 628 mázsával h növeljük. Ez értékben — 160 s forintos mázsánként! árat é számolva — 100 480 forint, t Az őszi árpa termésátlagát e egy mázsával növeljük, 132 r ezer forint értékben. A cukorrépáét holdanként 20 mázsával A termésátlagok növelését okszerű műtrágyahasználattal, idejében és jó minőségben végzendő növényápolással kívánjuk elérni. Az egy tehénre eső évi tej- hozamot 400 tehén átlagában azonos takarmányozás mellett 150 literrel emeljük tehenenként Ez 60 ezer liter tejet jelent, pontosan 180 ezer forintban. A tehenek selejtezését a tervezettel szemben 5 százalékkal csökkentjük. 500 pecsenyebárányt állítunk elő exportra és bárányonként plusz 1 kilogramm gyapjútöbbletet akarunk elérni. Ezenkívül 300 selejtjuhot pa- nofixre értékesítünk. Az állattenyésztésben felsoroltakból összesen 546 500 forint többletbevételre számítunk. A többlettej termelést az alaptakarmány helyes összeállításán kívül a tél folyamán karbamid etetéssel, nyáron pedig zöld futószalag biztosításával érjük el. A tsz-ek megsegítése érdekében tíz minőségi törzskönywezett vemhes üszőt adunk át még ez évben a közös gazdaságoknak. Biztosítunk még részükre a fajtakörzetek figyelem- bevételével 250 törzskönyvezett mangalica tenyészsüldőt és 300 tenyészkant. A megyei határozat végrehajtása érdekében lehetőségeinket felmérve, a tervezett 4 ezer rán- tanivaló csirkén kívül terven felül ezer törzsibaromfit állítunk be. Jelentős összegeket kívánunk megtakarítani; a rizs- gyomlálásnál a vegyszeres gyomirtás bevezetésével holdanként 100 forintot, összesen 157 ezer forintot, a gépi kapálás 27 százalékos növelésével 150 ezer forintot, a siló és a cirok vegyszeres gyomirtásával 18 ezer forintot, s ezenkívül még más munkaterületen 170 ezer forintot. Öszt Április 1-től 30-is; lűsztasági hónap | A BelkeresKeaetmi Mimsz- {tórium illetékes főosztálya t felhívta az állami kiskeres- » keddiem és a nagykereske♦ delem dolgozóit, hogy ebben jaz évben is tartsák meg a $ tisztasági hónapot. ♦ A mozgalom céljainak meg♦ valósítása érdekében az {egészségügyi minisztérium {minden érdekelt tárcát és {központi szervet együttmű- {ködésre kért fel. Az 1958. {évi tisztasági mozgalmat a {területileg illetékes megyei, {illetve Budapetsen a fpvá- {rosi, Debrecenben, Miskolcon, ♦ Pécsett és Szegeden a városi ♦ közegészségügyi, járvány♦ ügyi állomás szervezi és» ellenőrzi. A tisztasági hónap április 1-től 30-ig tart. A nagykereskedelmi, valamint a veúdég- j látóipari vállalatok tevéke- {nyen résztvesznek a moz- Z g alomban. PünitosdKor már idei csibét áruinak: a termeloszövetxe- zeteK A megyében lévő keltető állomások eddig több mint 300.000 darab naposcsibét szállítottak a termelőszövetkezeteknek, illetve a tenyésztőknek. Az eddigi tapasztalatok szerint, — a rendkívüli időjárás ellenére is — igen napv gonddal kezelik a csibéket. Különösen dicséretet érdemelnek a karcagi Béke, a rákóczifalvai Béke és még számos temi elősző vet kezet, ahol nagy gonddal és szakértelemmel, nevelik a csibéket. A nagy érdeklődés arra enged következtetni, hogy az idén mintegy kétmillió naposcsibe kerül a tenyésztőkhöz, illetve csak ennyit tudnak erőltetett munkával kikeltetni a keltető állomások. Az első szállj tmányokból már pünkösdre sütnivaló csibék kerülnek a piacra. sses mefftakarítdsnrik értéke 534 600 forint lesz. Ezután is változatlanul fontos kötelességünknek tartjuk a dolgozókkal való törődést, gondoskodást mind szociális, mind kulturális vonatkozásban, Csökkenteni akarjuk az üzemi balesetek számát, a biztonságos munkafeltételek megteremtésével. Folytatjuk a balesetvédelmi oktatást stb. Élünk a párt és a kormány által biztosított önállósággal és a már korábban kialakított bérezési formákat úgy alkalmazzuk, hogy azzal dolgozóinkat az olcsóbb és magasabb terméseredmények elérésére ösztönözzük. Várjuk a gazdaságok válaszát és felhívásunkhoz való csatlakozásukat. Pólyák István Szűcs János igazgató MSZMP titkár Szabó János Farkas Pál főagronómus főállattenyésztc Takács József Hajnal Antal SZB elnök, főmérnök üzemi tanácselnök A Szolnoki Papírgyár elnyerte a Miniszter- tanács és a SZOT vörös vándor- zászlaját Nagy öröm éri« a Papírgyár dolgozóit. Ügy érzik, érdemes volt becsülettel dolgozni. Nem maradt el az elismerés. Március 26-án —- 1957. évi eredményéért — a Minisztertanács és a Szak- szervezetek Országos Tanácsa vörös vándorzászlaját — a Papírgyárnak ítélték. Nagy Józsefné könnyűipari miniszter üdvözölte elsőnek a Papírgyár dolgozóit a kitüntetés alkalmával. Nem mindennapi ünnepet jelent, mert 10 évvel ezelőtt vették kezükbe a gyár dolgozói az üzem vezetését a tőkéstől. Azóta háromszor voltak élüzemek és most a vörös vándorzászló tulajdonosai. Persze, a velejáró 32 ezer forint jutalomnak is. Április elsején, kedden délután 2 órakor adják át a kitüntetést az üzem dolgozóinak. Az IBUSZ irodák küldi társasuiazások terveiből Az IBUSZ megyei és mezőtúri kirendeltsége az 1958-as évre széleskörű, változatos társasutazási programot állított össze. A megye dolgozói a gazdag utazási programból választhatják ki a legmegfelelőbbet. A jelentkezés március 25-én már megkezdődött. Az alábbiakban részletesen ismertetjük a kirendeltségek ez évre tervezett társasutazási programját. Tizennégynapos társasutazás gyorsvonaton a Szovjetunióba, június hó 10-től 23-ig. Útirány: Kiev, Le- ningrád, Moszkva. A kirándulás ideje alatt az országjárók megtekintik a három város történelmi nevezetességét. Ezen az útvonalon utaznak a résztvevők július 5-től 18- ig, augusztus 9-től 22-ig, — augusztus 20-tól szeptember 2-ig, szeptember 3-tól 16-ig és szeptember 24-től október 7-ig. Részvételi díj: 3087 forint. Igényelhető 300 rubel költőpénz 481 forint értékben. Csehszlovákiába hétnapos társasutazás repülőgéppel. — Az utazás időpontja május 12-től 19-ig. A turisták megtekintik Prága nevezetességeit és autóbusszal egy egésznapos kirándulást tesznek Karlovy Vary és Marianske Lazné és Plzenbe. Részvételi díj: 2015 forint, ezenkívül igényelhető 280 cseh korona 386.40 forint értékben. Tizenbáromnapos társas- utazás Karlovy Varyba — gyorsvonattal augusztus 10- ón. — Program: városnézés Prágában autóbusszal, egésznapos autóbusz kirándulás a nyugat csehországi fürdőhelyekre. Szintén 13 napos társas- utazást indít az IBUSZ június 30-án Marianske Lazné- ba. Utazás gyorsvonattal. — Részvételi díj 2730 forint. Háromnapos autóbusz társasutazás Bratiszlavába és 8 napos a Magastátrába, valamint 7 napos szlovákiai körutazás is szerepel az IBUSZ programjában. Romániába, s Fekete-tenger partjára gyorsvonattal rendez kirándulást június 17- től 30-ig, július 7-től 20-ig, augusztus 6-tól 19-ig. Részvéteid díj vasút igénybevétele esetén 2564 forint. Ha a visszautazás repülővel történik 2898 forint. Repülővel oda- és visszautazás esetén 3160 forint. — Program: két nap Bucuresti, 10 nap Eflorie-i tartózkodással Városnézés Bucurestiben és Constantában. Két kirándulás autóbusszal, egy hajókirándulás. Tizennégynapos autóbusz társasutazás Romániába. A társasutazás időtartama aug. 21—31-ig. Részvételi díj 2425 forint. Program: Cujon, Or. Stalinban és Búcurcslibcn városnézés, múzeumlátogatás. Két kirándulás.Or. Stailin- ba és Sinaiara. Igényelhető: 370 lei költőpénz 611 férint értékben. Német Demokratikus Köztársaságba 11 napos körutazás vasúton, ' illetve autó busszal. A társasutazás július 16-án indul és 26-án érkezik vissza: Részvételi díj: 2966 forint. A tartózkodás helyei és időtartama: egy nap Prága, 3 nap Drezda, 2 nap Efurt, 3 nap Leipzig. — Városnézések, múzeumlátogatások. Egésznapos kirándulás Mcissenbe, Mcimarba, fél-napcs kirándulás - Mark- lcebergbe. — Igényelhető 40 cseh korona és 104--német márka költőpénz 499.23 forint értékben. ,~ A fenti utazásokra jelentkezni lehet március 25-től mindaddig, amíg az IBUSZ irodák szabad hellyel rendelkeznek, illetve az egyes utazások lezártáig. Bővebb felvilágosításit az IBUSZ irodák adnak. IBUSZ iroda, Szolnok i d