Szolnok Megyei Néplap, 1958. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-20 / 43. szám

‘**MgSgw SPORTJA wwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwmmmmmmwmmmw % Sportolnak as ipari tanulók Látogatás az MTH 605-ös Ipari Tanulóintézetben A felszabadulás után ha­talmas iramban kezdődött n.eg a magyar sport soha nem látott fejlődése. Az él­sportolók világraszóló ered­ményei mellett azonban már néhány év során megmutat­kozott, hogy az Igazi cél: a tömegsport fejlesztése zsákut­cába jutott. Az egyoldalú, helytelen irányú fejlődés leg­kirívóbb hibája az iskolai sport elhanyagolása volt. Ma már a legfelsőbb vezető­szervek is jól látják a hibák gyökerét és határozott intéz­kedésekkel, nagyarányú. tá­mogatással sietnek tanulóif­júságunk testnevelését meg­szervezni. Szolnok város sportolóinak zömét a múltban és a jelen­ben is az ipari munkásság je­lentette. Ezért a napokban felkerestük az ipari tanuló- képzés fellegvárát, az MTH 605. Ipari Tanulóintézetet, hogy némi bepillantást nyer­jünk az ottani sportmunkába. Az intézet vezetői szívesen álltak rendelkezésünkre és kérdéseinkre Tímár T.lihály testnevelő tanár a következő felvilágosítást adta: —» A testnevelés és sport az ipari tanulóképzés szerves ré­sze. Az ipari tanulóintézetek­ben 1950-ben vezették be a kötelező testnevelést, 1951- ben pedig megalakult önálló sportegyesületünk, a Munka­erőtartalékok SE. Az MTSE megalakulását szükségessé tette az, hogy a szakszerveze­ti sportkörök elsődleges cél­juknak a minőségi, nem pe­dig a tömegsportot tekintette. Az MTSE megalakulása, az ipari tanulók saját sportegye­sületébe való tömörítése sok küzdelmet és harcot jelentett a különböző sportegyesüle­tekkel. Még ma is vannak, akik nem látják azokat az előnyöket, melyek a sporto­lók nevelése terén mutatkoz­nak, ha az iskolai nevelés és a sport egy kéziben van. Nálunk a sport nem cél, hanem eszköz a jó szak­munkásképzéshez. Célunk: minél nagyobb tö­megek bekapcsolása a test­edzésbe. Tanulóink két év alatt nem lehetnek élverseny­zők, de lehetnek szocialista szellemű sportolók, akikre az üzemek, vállalatok sportkö­rei építeni tudnak. — Mióta folyik szervezett sportélet az intézetben? •— 1950 — a kötelező test­nevelés bevezetése —• óta ta­nítok a szolnoki intézetnél. Sportkörünk megalakulása óta irányítom annak munká­ját. Két év óta segítőtársam Bíró Boldizsár testnevelő ta­nár kartársam. — Milyen eredményeket ér­tek cl az elmúlt hét ev alatt? •— A kötelező testnevelésről sokat nem mondhatok. Heti két órán — tanterv szerinti foglalkozáson — kellene a jö­vő szakmunkásait erősebbé, ügyesebbé, gyorsabbá, álló­képesebbé nevelni. Harminc­négy osztály, közel ezer tanu­ló testnevelését akadályozza a tornaterem hiánya. Sajnos, a teremkérdés nyolc év óta nem oldodott meg és így téli fog­lalkozásaink nem teljes érté­kűek. Óráinkat a Móricz Zsigmond kultúrotthonban tartjuk meg. mely terem a jelen körülmények között sem kultúr —. sem tornate­rem. Véleményem szerint kul­túrotthon sohasem lesz. de le­hetne — nagy szükség is len­ne rá —. tornaterem. A tor­naterem hiánya rányomja bé­lyegét sportkörünk életére is. Téli sportokta egyáltalán nincs lehetőségünk. Váro­sinkban lévő tornatermek egyrészt foglaltak, másrészt pedig nem is bírnánk a ma­gas terembért. Ezért az 1951- ben szépen beinduló kosár­labda- és röplabda szakosztá­lyainkat be kellett szüntetni. Pedig ezek a szakosztályok rövid működésük alatt szép eredményeket értek el és tag­jaik közül sok tehetséges gportojó került ki. Nálunk kedvpite meg a kosárlabdát Pataki Erzsébet, a Szolnoki Vörös Meteor NB. I-es, Abel Eva, Verderber Gyula, Oláh László NB .II-es röplabdajá­tékosok. Ipari tanuló volt Dobos Miklós vasutas ököl­vívó válogatott, Horváth Sán­dor országos ifjúsági ökölví­vóbajnok, jelenleg is tanu­lónk Furcsa József, a Szolno­ki MÁV országos ifjúsági bir- kozó-bajnoka. Ezek a példák is bizonyítják, hogy tanuló­ink szeretik a sportot, csak lehetőséget kell biztosítani a foglalkoztatásukra. — Mi a helyzet jelenleg? <— Jelenleg atlétikai, ököl­vívó és általános szakosztá­lyunk működik. Atlétikai szakosztályunk sportkörünk megalakulása óta működik. Atlétáink az ipari tunaló és városi, megyei versenyeken serdülő és ifjúsági számokban évek óta jól szerepelnek. Az elmúlt évben az ország ipari tanuló szakosztályai között a legjobb volt. Versenyzőink közül többen mint ipari tanu­ló válogatottak külföldön is szerepeltek. 1956-ban Romá­niában járt Szabó Béla és Kollár Zoltán. 1957-ben Sza­bó Béla és Dobos László Bul­gáriában volt, mint váloga­tott. Remélem ebben az év­ben is többen szerepelnek majd külföldön az NDK-ba menő válogatottba. Jelenleg ismertebb atlétáink: Polónyi Rozália, Dobos László, Mol­nár István, Sokvári Sándor, Raj Ferenc, Tóth Sándor. A szakosztály edzői teendőit magam látom el. ökölvívó szakosztályunk 2 éves szünet után ezév elején ismét megkezdte működését. Remény van rá. hogy a 35—40 kezdő ökölvívóból egy-két év múlva lesznek Dobos Miki­nek és Horváth Sasának utó­dai. Ökölvívó szakosztályunk edzéseit Furcsa János tanás ökölvívó-edző társadalmi munkában látja el. Általános szakosztályunkba kapcsoljuk be azokat a sportolni vágyó tanulóinkat, akik fnég nem aktív sportolók. Itt elsősorban osztálybajnokságok kereté­ben foglalkoztatjuk őket — Minden évben rendezünk osz­tályok közötti labdarúgó, kézi­labda, röplabda bajnokságot Ez a szakosztály fogja össze és készíti fel sportolóinkat azokra a versenyekre, ame­lyekben. nem működik szak­osztály. Az elmúlt évben a KISZ által rendezett közép-i iskolás évfordulós labdarúgó­bajnokságban a gépipari tech­nikum mögött a második he­lyen végeztek tanulóink. Az ipari tanulók országos lab­darúgó-bajnokságának őszi két fordulóját (Jászberény és Szeged ellen) megnyertük és remény van rá, hogy további jó eredményeket érnek el ta­nulóink. — Igen sok ta­nuló játszik a megyte külön­böző Csapataiban. Ismertebb labdarúgóink: Donka Mihály, B. Nagy Mihály, Pálmai László, Sági Gyula. stb. Kézi­labda-csapatunk résztvesz az ipari tanulók országos kispá­lyás bajnokságában. Több já-< tékosunk játszik a Szolnoki MÁV NB. II-es csapatában. Sajnos, tornában, asztali-te­niszben a már említett terem­hiány miatt nem tudjuk tanu­lóinkat foglalkoztatni. Az ál­talános szakosztályt Bíró Bol­dizsár testnevelőtanár vezeti — Honnan és milyen támo­gatást kap a sportkör? — Sportkörünk az Ipari Tanuló Sportközponttól évi 23—25 ezer forint támogatási kap. Ebben az évben ezen kí­vül melegítőket, futó- és lab­darúgócipőket. labdákat kap­tunk központunktól kb. 4 ezer forint értékben. Tagdíjból kb 4—5 ezer forintot szedünk bo évente. Bázisválialatunk sportköre, a Szolnoki MÁV ingyenes pályahasználattal és utazásaink elősegítésével tá­mogat bennünket. — Hogyan veszik ki részü­ket a társadalmi munkából? — Intézetünk ezen a téren élenjár. Városunk sportpályá­nak építésében, csinosításá­ban az ipari tanulókra min­dig számítani lehet. Többek között: a MÁV uszoda kabin­jai, a MÁV és városi pályák áílótribünjének megépítésé­ben, a vidámkerti pálya fu­tópályájának rendbehozásá­nál sportolóink több-száz órá­ban végeztek társadalmi mun­kát. — Mik a további céljaik? — Célunk: továbbra is mi­nél nagyobb tömegek bekap­csolása °s az utánpótlás ne­velése dialista szellemű és erkölcsű, sportban, jártas if­júmunkásokat szeretnénk ne­velni az egyetemes magyar sportnak. E munkánkban nagy segítséget kapunk intézetünk igazgatójától Rácz Gyulától cs KISZ szervezetünktől . is. Ebben az évben az Ipari Ta­nulók Sportközpontja a Kisa Sportközponton belül műkö­dik. Remélem, hogy ez még több,' még jobb versenyzési lehetőséget biztosít majd ifjú­ságunknak. Vágyunk pedig az, hogy 8 év óta vajúdó teremproblémánk a közeljö­vőben megoldódjon. — fejez­te be nyilatkozatát Tímár Mi­hály testnevelő tanár, az in­tézet sportkörének vezetője. A fenti nyilatkozat élesen rávilágít arra a helyes útra. amely az iskolák sportja, a tömegsport igazi bázisai fel­épülhetnek és haladhatnak a fejlődés felé. A 605-ös MTH intézet eddig — csendben, — szinte észrevétlenül végzett — jó munkája a bizonyíték arra is, hogy ahol a vezetés szilárd, és következetes, ahol a „tímár mihályok” sportsze- retete nem engedi mellékvá­gányra jutni a sport ügyét, szerény lehetőségből is- lehet szépet, jót, nemeset és igazán maradandót alkotni. H. Gy. Négy helyezést értekei a Szolnoki MÁI' SE vívói a vasárnapi kettős versenyen A Szolnok megyei Vívó Alszö- vetség kettős versenyt rende­zett. Az I. osztályú lérfi tőrví­vó versenyre az Elektromos, a Vasas, a Vörös Meteor, a Bp. Vasutas SC és a Szolnoki MÁV SE 23 vívója nevezett. A közvet­len músodlk vonalat képviselő vívók vetélkedése élvezetes, sportszerű küzdelmet hozott. Már az előmérkőzéseken nagy volt a küzdelem, s minden cso­portban holtversennyel dőlt el a továbbjutás kérdése. A szolnokiak közül csak De­mecs és B. Nagy jutott tovább » középdöntőbe. Sajnálatos mó­don esett ki Fekete három győ­zelemmel. Hármas holtversenyt kellett vívnia olyan ellenfelek ellen, akiket már előbb legyő­zött. A második fordulóban sajnos ismétlődő fegyverhiba miatt ki­esett B. Nagy is. Demecs né­gyes holtversenyt vívott a dön­tőbejutásért. A rendkívül hosz- szú küzdelem erősen kifárasz­totta. Mozgásáp, vívásán meg­látszik, hogy rendszeresen edz, s javuló formában vív. Az erős mezőnyben már maga a döntő­bejutás ténye is elismerésre mél­tó teljesítmény. Elsőízben jutott be I. osztályú verseny döntőjé­be. Gyors támadásai, védésvisz- szaszúrásai, cselvisszaszúrásai jók voltak, Végül a 8, helyen vég­zett. A versenyt végig .villamos talá­latjelző készülékkel bonyolítot­ták le. s ez a körülmény végig biztosította a verseny sportsze- (Srségét. Sajnálatos, hogy a lamé- mellények nem megfelelő állapo­túak, az új gyártásra pedig még csak később kerül sor; Ugyancsak vasárnap került le­bonyolításra egy ifi női tőrvívó verseny is. A szolnokiak számá­ra igen szép sikert hozott, mind - ■ ■ ---­a h árom Induló döntőbe került. Könkey az előmérkőzésektől kezdve nagyon jó formát muta­tott, s veretlenül került a dön­tőbe. Ott tovább folytatta jó sze­replését, s öt győzelemmel má­sodik lett. Győztes csőriéiben összesen hat találatot kapott. Fő­leg védés-vlsszaszúrásai sikerül­tek jól, Formája egyenletesen javul. Nagy Eva a negyedik helyen Végzett, négy győzelemmel. Egy- gyel kevesebb adott találattal, mint a harmadik helyezett. Fő­leg küzdenitudásának köszönhe­ti a jó helyezést, ugyanis az utóbbi időben orvosi rendeletre hosszabb ideig kihagyott. Dobos ugyancsak négy győze­lemmel, de Nagynál eggyel ke­vesebb adott találattal, az ötödik helyet szerezte meg. Sok eset­ben rövid volt a támadás, s a visszaszúrása is. így a várako­záson alul szerepelt. Végeredmények: I. osztályú férfi tör: 1. Veczán (Elektromos) 7 gy., 2. Felkay (Bp. Vasas) 5 gy., 11 kt., 3. Zá­kány (Vörös Meteor) 3 gy., 13 kt„ 4. Szabó (Elektromos) 4 gy„ 5. Havalda (Bp. Vasas) 3 gy., 6. Kamuti II. (BVSC) 2 gy., 3 kt., 7. Kaszás (Bp. Vasas) 2 gy., 5 kt., 8. Demecs (Szó. MÁV) 0 gy. Ifjúsági női tőr: i4 Hurth (Elektromos) 6 gy., 2; Kőnkéi (Szó. MÁV) 5 gy., 3. Molnár (Elektromos) 4 gy„ 6 kt., 23 at., 4. Nagy (Szó. MÁV) 4 gy., 6 kt., 22 at., S. Dobos (Szó. MÁV) 4 gy., 6 kt., 20 at., 6 Gönczi BVSC) 3 gy.. 7. Farkas (Békéscsaba) 2 gy.; 8; Könyves (Békéscsaba) 0 gy. gy 6= győzelem, kt « kapott találat, at = adott találat, hckjucin SS Tippeljünk * “ TOTO 9. számú szelvényének kitöltéséhez adunk útmutatót kedves Tippelőinknek °Iasí bajIloksá6- Most a hazai csapat van *h^ii^í fon^aban. ^ ha ehhez még hozzászámítjuk a hazai pálya előnyét Is, akkor tippünk csak egy lehet. 2 ^íkÓ7An'ir^au<írÍf’ „olasz bajnokság, a vendégek képvi­Lazió^ó vlszont figyelembe kell venni a kazio jó formáját és otthoni szereplését. 3' ranKú~ísao^aZTÍunalC’ 0,asz bajnokság. Két közel egyen- kllá^ás csapat nli auói rangadóján pontoeztpzkodásra van d' kózS^fPi^i“^ °Usz bajnokság. A Padova most zár- íus v'lszooielr, Z+°tí-ponttal vezetű Ju ven tushoz. A Juven­tipp leíieteéS.'?t.^Zt0ft,hatna bajnokságát, Mindhárom PP lenetseges, tippjeink sorrendje: 5. Torinó—Bologna, olasz bajnokság. A Bologna általában évek óta jól szerepel Torinóban. Lehet, hogy ez most ie így tesz, de számítani kell ennek ellenkezőjére is. 6. Verona—Napoll, olasz bajnokság. A Napoli képviseli a nagyobb tudást., ha most kikapna, teljesen leszakadna az elsó helyért folyó küzdelemben. — Legvalószínűbb a pontosztozkodás. ?, Angers RC. Paris, francia ba’nokság. A papírforma alap­ján sima hazai győzelemre van kilátás. Az RC. Paris azonban a meglepetések csapata, és ezt is figyelembe keli venni. 8. Beziers—Lyon, francia bajnokság. A hazai csapat most sokkal jotyb formában van, mint ellenfele, amely vi- SM>nt a kiesés ellen küzd és és minden pontra szüksége S. Metz—Ales, francia bajnokság. A Metz szintén a kiesés . . ellen küzd és minden pontra szüksége van, így hazai pályán esélyesnek tekinthető. 10. Nice—Sochaux, francia bajnokság. A két csapat eddigi eredményei alapján szinte biztos hazai győzelemre . van kilátás. 1L Nlmcs—Lille, francia bajnokság. Az, eddigi eredmények alapján hazai győzelem várható, de nem lenne meglepe­tés a pontosztozkodás sem. 12. St. Etienne—Monaco,» francia bajnokság. A két csapat eredményeit figyelembe véve, hazai győzelemre lehet számítani, ennek ellenére nem lehetetlen, hogy a lobb játékerőt képviselő, de jeleni g gyenbéób formában levő vendégek is szereznek pontot. 1 x Pótmírkőzések: A pótm»- -kőzésekre srrrendben az alább1 tippeket ajánlj 14k: 13. 1 X. 14. 1, 15. 1, 16. X }■ x 1 X 2 1 1 2 x 2 X 2 1 1 1 1 x üj repülőgép-típusok a szovjet légij orj> atomban Zsigarjov légügyi főmarsall, a szovjet polgári légiforgal­mi főigazgatóság vezetője ki­jelentette, hogy a szovjet lé­giflotta bármely országgal rendszeres és megbízható kap­csolatot tarthat fenn. Azokon a tárgyalásokon, amelyeket most folytatnak új nemzet­közi légijáratok megnyitásá­ról, a szovjet fél csupán két elvhez ragaszkodik: a kölcsö­nös előny és a jóakarat elvé­hez. Nyilatkozatának további ré­szében kijelentette: 1958-ban a bel- és külföldi légivonala­kon megkezdi rendszeres já­ratait a II—18.. az An—10. és és a TÜ—114 repülőgéptípus. Az első Szergej Iljusin, a má­sodik Oleg Antonov, a har­madik pedig Andrej Tupolev tervei szerint készült. Az új repülőgépek rendszeres jára­tokat végeznek majd a Moszkva — Petropavlovszk — Kamcsatka, a Moszkva—Ja- kutszk, és a Moszkva—Vlagyi­vosztok • vonalakon. 1957-ben az előző évhez ké­pest több mint kétharmaddal növekedett az utasok száma a szovjet légivonalakon és a folyó évben azt várják, hogy az utasok száma további egy­ötöddel növekszik. A legkö­zelebbi jövőben leszállítják a repülőgépek díjszabását, s ezek nem lösznek magasab­bak a vasúti díjtételeknél. Háromrészes motorvonat A Ganz Vagon- és Gépgyár szovjet megrendelésre újtlpusú háromrészes motorvonatot ké­szít. A szerelvényeknek az a rendeltetése, hogy városközi for­galmat bonyolítsanak le. A ko­csik termes elrendezésűek lesz­nek. A szerelvény két motorko­csiból és egy pótkocsiból áll, A felszabadulás éta meghái omszorozódoll a jugoszláv ipari termelés A jugoszláv szövetségi sta­tisztikai intézet közzétette je­lentését az ország 1957. évi ipari tervfeladatainak végre­hajtásáról. A jelentés szerint Jugoszlá­via összjpari termelése tavaly az 1957. évihez viszonyítva 17 százalékkal emelkedett és a háború előtti utolsó békeév termelésének háromszorosa volt. E termelés növekedése a múlt esztendőben nem volt arányos — mutat rá a jelen­tés. — Míg a közszükségleti cikkek gyártása 1956-hoz ké­pest 22 százalékos emelke­dést mutatott, addig a terme­lőeszközöké csak 16. a repro­dukciós anyagoké pedig 15 százalékkal emelkedett. 1957-ben a legnangyobb termelés-növekedést az elek­tromos iparban (35 százalék), az élelmiszeriparban (30 szá­zalék) és a kőolajiparban (29 százalék) érték el. Az egyes köztársaságok kö­zül Szerbia. Horvátország és Macedonia ipara fejlődött a leggyorsabb ütemben, átlag­ban 19—19 ' százalékkal. Emelkedett a munka- nélküliek száma Nyugat-* Németország ban Januárban újra 219 000 fő­vel emelkedett Nyugat-Né- metországban a munkanélkü­liek száma. Ezzel hivatalos adatok szerint Nyugat-Német- országban 1432 067 munka- nélkülit tartanak nyilván. Felhívás A Szolnok megyei MEk Központ felhívja a me­gye zöldségtermelő termelőszövetkezeteit, szövetke­zeti szakcsoportját, valamint egyéni termelőit, hogy a zöldscgtermclcsi szerződ éskötés utolsó határideje: február 28. Azon termelők, akik még ’zöldségtermelés! szerződést nem kötöttek, a fenti batáridőig jelentkezzenek a helybeli földművesszövetkezetnél, ahol külön-külön minden clkkfé- leségre megkapják a megfelelő felvilágosítást. SZOLNOK MEGYEI MÉK KÖZPONT APRÓHIRDETÉSEK] r SZOLNOKI Belsped Vállalat e hó 21-én 0 órakor árverezést tart Szolnokon, Körösi út 38. sz. fuvartelepén. Eladásra kerülnek csökkent értékű gumis és vas- ráfos stráfkocsik. GYERMEKSZERETÖ házvezető­nőt keresünk Szolnokon, bentla­kással. Cím a kiadóhivatalban. SZOLNOKI Cukorgyár Célgazda­sága felvételre keres gyakorlott villanyszerelőt, aki hálózati és villanymotorokhoz egyaránt ért. Jelentkezés a Gazdaság Köz- ponti Irodájában, _____________ SZO LNOK Megyei Malomipari Vállalat Törökszentmiklós, — azonnali felvételre keres gya­korlattal rendelkező képesített könyvelőt és Irodai gyakorlat­tal rendelkező jó képzettségű gyors- és gépírót. Jelentkezés: Törökszentmiklóson, a malom irodájában. HASZNÁLT, de jó állapotban lé­vő motorkerékpárt vennék. Szol- nok, Vörösmarty út 13. GYÜMÖLCSFÁK: alma, körte, saj meggy — csemeték, kis és nagy tételben kaphatók Novotny Béla faiskolájában Rákőczifal- ván.- _____________ SZA NDASZÖLLÖSROL Szolnok­ra helyeztem át bognármühelye- met. Katona Lajos bognármes­ter Szolnok, Petőfi u. 28. Gépiű- részelést vállalok._____ BEKÖLTÖZHETŐ kétszobás csa­ládi ház mellékhelyiségekkel, 1200 n-ül SzőlO-gyUmölcsüssel. el­adó. llruska László Tiszaföldvár, Oszőlő, Petőfi u. 42. BEKÖLTÖZHETŐ egyszobás csa­ládi ház 110 n-öl telekkel, mel­léképülettel eladó. — Szolnok, Bocskai u. 7. TENYOSZIGETEN a Holt-Tisza Pártján traktorral felszántott 4 hold föld eladó. Szolnok, Úttö­rő utca 9. SZIGLIGETI / SZOLNOKI SZÍNHÁZ DlMIIU febr. 20. csütörtök du. 3 óra: CYRANO DE BERGERAC IfJ. előadás. Este nincs előadás február 21. péntek este 7 ó: CYRANO DE BERGERAC febr, 22. szombat este 7 óra: TAVASZI KERINGŐ febr. 23. vasárnap du. 3 óra: TAVASZI KERINGŐ febr. 23. vasárnap este 7 óra: TAVASZI KERINGŐ Meghívó A törökszentmiklósi föld­művesszövetkezet 1958. feb­ruár 20-án, ma délután 5 órakor Ballán a kultúrliáz- ban szövetkezeti taggyűlést tart, melyre mindenkit szeretet­tel biv és vár a VEZETŐSÉG ékTesíiés A Mezőtúri Földművesszö­vetkezet igazgatósaga értesíti a földművesszövetkezet tag­ságát, hegy 1958. február 22- én, szombaton délelőtt 9 órai kezdettel az alant felsorolt helyeken körzeti taggyűlése­ket tartunk. 1. Hangácsi futsz helyisége, 2. Kúriai új iskola, 3. Pusztabáurévi kultúr­otthon, 4. Zsilip melletti csatorna őrház, 5. Alsórészi llidszcgi kaszinó, 6. Újvárosi Béke mozi, 7 Városi kultúrotthon. Napirend; j. 1957.évi terv- beszamoló H közvetlen fel­adatok. 2. Alapszabály ismertetés. 3. Tagfelvétel. Az igazgatóság kéri a tagságot, tiogy lakásához leg­közelebbi gyűlésen jelenjen meg és hozzászólásaival, ja­vaslataival segítse elő a tag­gyűlés munkáját. F öldm ü vessző vetkezeti Igazgatóság Szolnok megyei NÉPLAP Szolnok Megyei Pártbizottság és a Megyei Tanács lapja Felelős kiadó; a Szolnok Megyei Párt-Végrehajtó Bizottság Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Szolnok, Tisza Antal u. 2. I. em. Telefon: 20—93, 20—69, 23—20 Nyomatoit: Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Maltnovszki út 19. Fe elés nyomdavezető: Metros Sándor I

Next

/
Thumbnails
Contents