Szolnok Megyei Néplap, 1958. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-28 / 23. szám

* Szolnok megyei mi*» SPORTUA Lesz-e valaha otthonuk? Ediési gondok a Szolnoki Hun vaui SK §6i}emc ő Ma *osztálváná A megyei sajtó már igen sok segítséget nyújtott a Szolnoki Hunyadi Sportkör súlyemelő szakosztályának az időnként fel­merülő nehézségek, problémák elintézésében. Sajnos, ismét a megyei sajtóhoz kell fordul­nunk, hogy segítségét kérjük és a ' lap hasábjain elmondjuk pa­naszunkat. Talán először is azzal kezde­ném, hogy szakosztályunk — a Szolnoki Traktor, majd Szolno­ki Hunyadi MEDOSZ SK r.éven eredményekben gazdag három­éves múltra tekinthet vissza. A szakosztály egyik legnagyobb problémája, már három éve az edzőhelyis'gírt folytatott harc. Megalakuláskor az erdőgazdaság kultúrtermében kap'unk he yet, ahol meg tudtuk kezdeni az ed­zéseket. Az erdőgazdaság azon­ban 1956. tavaszán fi *zé szoros érteimében véve: kirakott bennünket az utcára. Hosszú’ hónapokig nem volt ed­zőtermünk. Mun-.ánkat ennek ellenére ís folytattuk. — Oiyán tagjaink lakására vittük el a eúiyeme.ő készülékeket, ahol a ház lakói nem emeltek, kifogást az ellen, hogy esti nyugalmukat megzavarjuk az udvaron meg­tartott edzésekkel. 1956. őszén aztán a leánygimná; ium ud va­rán kaptunk helyet az ekkor még épülő új tornateremben váló elhelyezés reményében. — Egyébként hiába szaladgáltunk fújiöz-fához, nem segített senki. A közelgő ősz előtt nem tudtunk megfelelő edzőhelyiséget szerez­ni. Ismét csak az udvar mellettj1 maradtunk. Ennek clle rére lel­kesen dolgoztunk. Munkánkat, még az ellenforradalmi esemé­nyek sem tudták megzavarni. A, november-decemberi hónapok­ban is heti háromszori edzést tartót'unk délutánonként a sza­badban. Decemberben bekerültünk a fűtetlen tornaterembe. — Ebben! az időben a mostoha körülmé­nyek. • a rossz edzési viszonyok elle­nére Is kb. 20—25 lő rendsze­resen megjelent az edzéseken. így kös öntött ránk 1957 tava­sza, aniiííOrts a szakosztály sú­lyos- any-gi helyzete következ­tében isme, kikerült az u-.v..:ra. A tavasz folyamán sikerült el­érni, hogy sportköt ünket a Víz­ügyi .. Igazgatóság átvegye. Ezt szakosztályunk tagjai nagy örömmel üdvözölt.k, mert biz­tosítva lát iák régóta húzódó problémájuk meg adását. ~ A nyarat továbbra is az udvaron töltöttük, ugyanis ha ked.e.ö völt az időjárás, az némileg kel­lemes is volt. ö_szel pedig se- dgí bégünkre sietett a Vízügyi igazgatóság. Helyiséget bocsátott H-éridelkezésünkie, az igazgató- . ság. alagsori kultúrtermében. Már az újotthonban készttl- ..iíink fel az X957. évi országos Ifjúsági csapatbajnokságra, — (í ahol sikerült is ab élők lő harmadik helyet megszerezni. De itt készültünk fel több nagy -versenyünkre is, ahol súlyeme­lőink szinten derekasan megad­ták helyüket és sok szép e.ed- - ménnyel gazdagították Szolnok megye, s a MEDO 2 spor.dói­nak hírne ét. Az elmúlt év de­cember 2G-i Budapesti Honvéd— Szolnoki Hunyadi líjú.ági csa­patainak szónoki találkozója pedig szint n g n jó pi op. gan- dá Volt számunkra. Azjta egyre több fcatal k resl fel sízako.ztá- lyunkat, hogy részt tgj,- n an­nak munkájában. Enniek Igen örülünk, annál is inkáibb, mert az 1958-as évre nagy tér eink vannak. Szeretnénk megnyer­ni az idei országos csapatbaj- ,i; nokságot, annál is inkább, mivel az Szolnokon kerül meg­rendezésre. Szertnénk az immár három éve hagyományosan birtokolt lepke- súlyú m:gyár bajnol Ságot ez évben is megtar anL Ez n túl­menően szeretnénk a Magyar Súlycme'ő Szövetség támogatá­sát jó munkával ó? szép ered­ményekkel v’szonozni. A fenti célok elérésének azon­ban súlyos akadálya van. — Ugyanis ismét nincs edzési le­hetőségünk. Karácsony öta csuoán két edzést tudóink tartani. Annak elle.'.ére, hogy a Vízügyi igazgatóság vezetője engeüe.yt adott a kultúrteremben való ed» zésre, mtg sem menetünk be oda. Ez tu An abból is auódik, hogy az üzemi bigottig elnöke, akitől a legnagyobb támogatást kellene kapnu..k — nem jó szemmel n.z a súlyemelőkre, liyen körülmények k. zö t nem csak, hogy a magyar bajnokságra nem tudunk készülni, de a szakosztályi munka sem megy. így nemhogy fetlődni, vagy a nagyobb eredmények elérésére tudnánk törekedni, hanem a szétzüllés veszélye fenyegeti a szakosztályt. Ml, a Szolnoki Hunyadi SK súlyemelői felvetjü „ hogy va­jon szükség van-e egyáltalán Szolnok megyében súlyemelő Bportra? Szükség van-e arra, hogy az 1957. évi magyar bajnokságon harmadik helyezést elért és egyben a legjobb vidéki ifjú­sági csapat szétzülljön? Szakosztályunk ugyanis két I. osztályú és több dtunő ifjúsági erőbói és számos sz p eredmé­nyekre Jogosító ke dó vers.ny- ző.el rendel..ezik. Most tehát a szakosztály léte, y: gy nem léte forog kockán. Szakcsztáiyunk tagjai arra szeret én k vála .t kapni, maradjunk-e, vagy h gy- juk abba eddigi küzdelmes munkánkat? — Sze:etnénk még sok szép dicsőséget szere-ni a megyén k de nem ilyen körül­mények között. Hollói Tamás és a Szolnoki Hunyadi Sortkor súlyemelő sz11’ osztályának tagjai Azt hisszük, a fenti kérdésre a váiasz csak egy lehet: igenis, szüksége van a megye sportjá­nak súlyemelőkre. Különösen akkor, ha egy ilyen jól működő szakosztály van a kezében. Azt várjuk, hogy az illetékesek e közleményre sürgősen megad­ják a választ, mégpedig úgy, hogy most már végre egyszer és mindenkorra megoldják a Szol­noki Hunyadi SK súlyemelő szakosztályának helyiségproblé­máját. (Szerit.) Megyénk atlétikai sportja 1957-ben ylbész az eredmények tükrében Magasugrás: átlageredmény 10 versenyző titán 1956-ban 165.5, 1957-ben 10 versenyző ■titán 169.9 cm. 1. Rékáéi Gábor (Martfűi MSE) F, 186; 2. Balassa- Pé­ter (Szó. MÁV) S, 175; 3. Bihar Pál (Szó. MÁV) F, 176; 4. Lapath Géza (Szó. MÁV) I, 170; Urbán János (Szó. MÁV) F, 170; 6. Kalla Tibor (JB. Vasas) I, 168; 7. Lénán: Esigmand (JB. Vasas) I, 165; 8. Pólyák György (JB. Vasas) I, 165; 9. Balogh László (Kar­cagi Hunyadi) F, 165; 10. Kárpáti Janó (Karcagi Hu­nyadi) F, 165 centiméter. KEK AS! GÁBOR; Egyesü­lete: Martfűi MSE, edzője: Hopp Jenő. Munkahelye: Martfű, Tisza Cipőgyár. — Mint cipőipari szakiskolás ta­nuló kezdte el az at’-étizálást Ekkor igen megkedvelte a sportágat, Versenyszerűen 1934- berj a Szolnoki MÁV-nál kezdett atiétizálm.- Ezzel egy- időtran kiegészítésképpen más sportokat is űzött (repülés, kézilabdázás, stb). Kimagasló eredményt sehol sem ért el. 1957-^m a Martfűi MSE a*- létikal szakosztályának lett tagja, ettől kezdve rendsze­reden edzett. Szorgalma csak­hamar. eredményre vezetett mert műit év június 30-án —r az első versenyén — 180 cm-t ugrott. Kótőbb megyei bajnokságot is nyert Ezt kik vétóéra Debrecenben három megye viadalán 186 cm-e* egyéry Rácsot (I, osztályú eredmény) ért el Október 6-án Szolnokon 180, október 20-án Martfűn 183, majd az év utolsó versenyén Buda­pesten ugyancsak 180 cm-t ugrott Ez a tehetséges és igen szorgalmas fiú máris meg­kezdte felkészülését a tavaszi idényre. Egyelőre teremkézi- labdázik, majd ezután veszi kezdetét a komoly alapozó: munka. Most, a téli időszak- j bam igyekszik mind eknéülefi- | leg, mind gyakorlatilag a1 legtökéletesebben elsajátítani a legeredményesebb ugró­technikát és bukó-hasmán technikát. Ennek elsajátítá­sával szeretne ezévben 190 cm-es, vagy még ennél jobb eredményt is elérni, Távolugrás: Átlageredmény 10 versenyző után 1956-ban 5992, 1957-ben 10 versenyző után 609.8 cm. 1. Máté Pál (Szó. MÁV) I. 649 ; 2. Biber Pál (Szó. MÁV) F, 638; 3. Illés István (Kis­újszállási MÁV MTE) I. 623; 4. Lapath Géza (Szó. MÁV) L 617; 5. Tóth Béla (Szó. MÁV) F, 613; 6. Boda Mi­hály (Karcagi Hunyadi) I, 606; 7. Raj Ferenc (Szó. MÁV) I, 597; 8. Pető János (Szó. MÁV) I, 588; 9. Bánkerti Béla (Szó. MÁV) S, 585; 10. Rékasi Gábor (Martfűi MSE) F, 582 cm. Werre Caurtade: FELSÖBBRENDÜ Állatok (Európa Kiadó) Pierre Courtade, a jelenkori francia irodalom ígéretes te­hetsege. a klaszikus lélekbú- várok tanítványa, ám tőlük eltérően nem a tartós lelki fo­lyamiatok elemzésében jeles­kedik: inkább pillanatfelvé­telt készít hőseiről. de# olyan sűrített, drámai kö-ülmérvek közé helyezi őket. hogv a kéD- ben —4 mint cseooben a ten­ger —i az ember egész beim világa n’é'nMIlan a N»nn»» tűk­. • rWrjrJf^ ­külvilággal egyetemben. ÉJ­MÁTE PÁL: Egyesülete: Szolnok MÁV SE, edzője: Barna István. Munkahelyei Szolnoki Gépipari Technikum tanulója. ■— Távolugrásban rangalsőségét a , megyed kö­zépiskolás bajnokságon elért eredményével biztosította. — Mint megyei középiskolás bajnok, győzelme után még lelkesebben látott neki az ed­zéseknek. A nyár vége felé azonban egyre jobban elma­radozott az edzésekről. Ek­kor a versenyeken is gyen­gébb eredményt ért el. őszre már teljesen leállít, sem ed­zésekre, sem versenyre nem járt. — Kár érte. Jó ugró és sprinter is lehetett volna belőle. Még most sem volna késő, mert fiatal. Csupán komolyan kellene hozzálát­nia az edzésekhez. (F = felnőtt, I = ifjúsági, S — serdülő). ménytől lélekig, lélektól él­ményig: ezt a kettő utat iária Courtade: a lélekben a külső világ minden fényét kutatja, a környezetben a lélekből ki- áradó. világformáló erkölcsi erő nyomait fürkészi. _____ Szolnok megyet NÉPLAP * Szolnok Megyei Partblzottsáw és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszt: » szerivé? ooizottság Szerkesz tőség: Szolnok Tisza Antai u. a. l. em Telefon 20-93. 20-69. 23-20 a Szolnok Megyei Párt- Vegi'eha'U Bizottság: Nyomatott Szolnok: Nvomda Vállalat. Félé1 V n* *n ó--e»ő Mészáros Sándor KuMUMEKItlhS zinvonatas kü del- met hoioit a J tsz be'PTi'i úttörő tejein kézilabda ba no <sá<> Jászberényben a Tanítónő- képző Intézet tornatermében rendezték meg a járás út.ö- rőirek teremkézilabda baj­nokságát. Négy leány és őt fiúcsapat nevezett be. A mér­kőzések igen érd-kesek és helyenként színvonalasak vol­tak. Különösen az alábbi mér­kőzések érdemelnek említést. Leányoknál: Jb. Béresényi iskola — Jászfényszaru 3:1 (1:1), Jászfelsőszentgyörgy — Jb. Kossuth iskola 6:1 (3:1). Fiúknál: Jb. Fiúiskola—Jb. Béres nyi iskola 7:6 (4:4), Jb. Kossuth Iskola—Jb. Fiú­iskola 6:3 (2:1). Jászfelsőszent­györgy — Jászfényszaru 7:4 (4.2). Az eredmények alapján a következő helyezési sorrend alakult ki: LEÁNYOK: 1. Jászfelsőgy. 3 3------15: 4 g 2. Jb. Béres, i 3 2 — 1 7: 6 4 3. Jfényszaru 31—2 5:92 4. Jb. Kossuth 3------3 3m _ FI UK: 1. Jászfelsőgy, 4 2. Jfényszaru 4 3. Jb. Béres, i 4 _4. Jb. Fiú'sk. 4 5. Jb, Köss. i 4 4 ------ 24:12 8 3— 1 19:15 6 2—2 19:z7 4 I — 3 12:20 2 1—3 10:21 2 Uflőrő egy ni saHb? nokság To.t Kanhegyesen A Magyar Úttörő Szövet seg Járási Főnöksége és a Sportfel,ügyelő:ég Kunhegye­sen rendezte meg az úttörők járása egyéni sakkbajnoksá ■ Sá-t. Ezt megelőzően a járás úttörőcsapatainál őrs- és raj- versenyeket tartottak, ame­lyeknek ^ legjobbjai vettek | részt a járási bajnokságon. A versenyen 14 fiú és 4'leány vetélkedett a helyezések el­döntéséért. Eredmények: Fiuk: Se­rényi Miklós Kenderes. 2. Ve­res Gábor Kenderes, 3. Szé’ Attila Kunmadaras, 4. Vi’á- ( ris Lászfló Kenderes, 5. Bod­nár Imre Kunhegyes, Kos­suth iskola, 6. Nagy András Kunhegyes, Kossuth iskola. Az első hat he’yezett oklevél- díja,zásban részesült. Ezen­kívül az első három helyezett Hszte’etdíjiként ogy-egy sak- késeletet kapott. Leányok: 1. Incze Észté - Kunhegyes, Kossuth iskola 2. Szigeti Gizella Kenderes. 3. Darrr.os Katalin Kenderes 4. Görög Rozália Kunhegyes Kossuth iskola. Az első négy helyezett oklevéMíi ázásban ■úszesüit, ezenkívül túszte1et­il íjként az első egv darab ke­rámia lovasszobrot, a má~o- diik egy keránra v'rágvázát a harmadik pedis egy kerá­mia kosarat kapott. A SzondiM<-'v B-.ó'iKör — soortdlm matinéja — F ? bruár 2-án, vasárnap d’lelő't fél 10 órakor a Mó ricz Értvmond Ku’túu>‘t"on ■ hah (kath. temp’orn rrel'^tt) a Szónoki MÁV B-záti Kör ’•érkezésében spnrifi1m ma- Ml”é 1esZ. A közel kétórás mO- cor keretében bem’ts.tásrz verüinek a ..Hsjrá V^ss.-” cí mű Vasas—Vojvok’na Vc^n európai Kupa döntőről K’A’ó ^űm meUiett az e,r"ú!t é— 'q* érdekesebb suorthíra Jől. A -zgyogó rrű'orban únys-ó’- ván valamez’n'vi snoring sze "epei, s í«*v a srdnoVi s.porf­- •.bereknek nam»^erű él­ményben l“sz részük. Az olcsó hehrárak'-al meg '•erdezeff ^|d°d4^ g spor+em uerek úíabb találkozóig jrá»»* "ánosszerte na«v nr trr •lés Je<zv«V e'1,"'-é‘e'hrn j- ’-anhatok vre«7elei és Halász zzyirttárs aknái. A filmvetítés után a Bar"” Trtm értekezletet tart az idő "zerű pro'rté’n.áVrá'' és g ta vaszi fezikecrftlásrőlt. tz-e rt m ;<? meshCv »»»'nden ér "'eklódőt a vezető-ég. ITHana Gromova az Gárda évik leger »“ás '•«:«» ie n;'*'l" -í( liii-iuíc a Mir” című szovj’f te búira L SZOLNOKI iegyztitk más vizesgödör közt az áőlo= M ieoyen a sikereit keavérrel? A József Attila úti ke­nyérüzemben voltunk fül­tanúi az alábbi beszélgetési­nek: Egy vevő: Miért nem friss kenyeret ad? Eladó: Sajnos, nincs, mind kiszálitottúk a boltokba! Verő: Itt nem is tartanak friss kenyeret? Eladó: Amíg szikkadt ke­nyér van, sajnos nem adha­tunk friss kenyeret. Nekünk elsősorban a boltokat kell el­látni. Erre utasításunk van. Vevő: Azt hiszem, hogy nem maga a hibás, csak va­lahol mégis hiba van. — Hogy lehet, hogy ennyi szik­kadt kenyerük van? Miért ■süttetnek ennyit? Nem isme­rik a fogyasztást? S miért keil nekem a város közepéig mennem, ha friss cserekenye- ret akarok kapni? Az eladó ideges, a vevő mérgelődik. Valóban nehéz megérteni, hol a hiba. Az tény, így nincs rendjén, ja­vítani kell rajta. A 'en i földié A hadászatban a két szem­benálló fél által üresen ha­gyott frontvonalat hívják így. Lycsmiről ezesetben szó sincs, habár a pii állomá­sunk környéke sajnos, még mindég inkább hasonlít egy frontvonalhoz, mint egy állomás előtétéhez. Ezit át­menetileg meg is szoknánk, sajnos azonban azt nehéz megszokni, hogy a két hatal- .... máshoz vezető elhanyagolt úton a tótét estében, éjsza­kában csak úgy bukdácsol­nak az emberek. -7-A távcli gyér fények nem világítanak idáig. Pláne télvíz idején, mint most is, hatalmas to­csogók éktelenkednek az úton, s nagyokat huppan bennük a gyanútlan utazó lábbelije. Szerény kérdésünk csupán az: nem lehetné ezt a „senki földjét'’ (addig is, amíg az építkezés vagy tereprendezés megkezdődhet) kivilágítani? Néhány villany égő elég vol­na hozzá. Basszon'”odni kór,., ... és már unalmas is kis­sé, mert annyiszor szóvábet- tük a szolnoki villanyórák ügyét, sajnos hasztalanul. — Semmi eredmény. — Járnak össze-vissza és tényleg illik rájuk a jelző „úgy, mint _a bolcndóra". Ezekhez aztán kár volna igazodni. De vajon kinek van rá szükségük ak­kor? Szereljék le, tegyenek helyettük egy tisztességes to­ronyórát (aminek a mutató­ját legfeljebb a verebek szokták lejjebb nyomni): avagy homokórát, de nyárom a napóra se roasz! Akkor legalább nem bosszankodunk, mert ugye, egészem más, ha egy ócska toronyóra romlik el, mint egy modern villany­óra. Vagy úgy vagyunk ez- zsJ, akár a kisgyerek a já­tékkarórával? Akár így, akár úgy, kár bosszantani vele a munkába siető embereket,' í. p. A tűzbiztosítás egyéni és társada mi érdek Szinte naponként lehet olvasni az újságokban, rendőri hírekben, hogy hol itt, hol ott puszt.tott a tűz, a félelmetes vörös kakas. Útját csupasz, kormos falak, üszkös gerendák, kétségbeesett emberek jelzik. Nem beszelve a kisebb tűitekről, csak az elmúlt hetekben RudabJinyán SOU ezer forint, Uiikjry' szer.tiás: lón 300 ezer form’, Tis.asüilyön 420 ezer forint,'Soly» máron 130 ezer forint kárt oko.ott .a tűzvész. Mire intenek az esetek? Először is arra, hogy legyűrje gondosak, óvatosak. 1957-ben több mint 2 ezer tüzet idézett elő a gondatlanság. Ezek túlnyomó része elkerülhető lett volna. ” Ijesztően elszaporodstt a gyeimekjátékból keletkezett tüzek ^ száma: a múlt évb.n 1300 tüzet okozott a felügyelet nélkül ha­gyott gyermekek játéka. A szülők könnyelműsége nemcsak va­gyonukat, hanem gyakian kicsi íyelk életét is: veszélyezteti. Minden ország igyekszik megvédeni lakosságát epnek £f legször.pübb elemi csapásnak kártevésétől. A S. ovjetuotóban és a legtöbb népi demokráciában kötelező a tűzbiztosítás. Több nyugati országban évtizedek óta köteleiző a tűzbiztosítás, így Svájc egyes krnton,aiban és a Német Szövetségi KöztársS- ság több tartományában. De a többi nyuga’í országban is szin­te elképzelhetetlen a biztosítatlan lakóépület, mezőgazdaság, üzem, vagy műhely. Nálunk 4 évig volt érvényben a kötelező tűz- és jég- biztosítás. Kormányzatunk azt a múlt évben eltörölte, hegy ez- 1 zel is csökkentse az adminisztratív kényszerintézkedések szá­mát. Azóta — egy év alatt — 6000 lakóépületre kötött önkén­tes tűzblztosí ást a lakoiség. Ez nagy szám ugyan, de országo­san mégis mindössze az egyéni tulajdonban lévő épületek és gazdaságok mintegy harmadrészét jelenti. A tűzbiztosítás senkinek sem jelent elviselhetetlen költ­séget. Kétszobás, cserép.etéjű lakóépület évi tűzbiztosítás: di­ja — a terület tűzvészéi., es égi besorolása szerint 43—53 forintig, 5 ho.das gazdasági (értve e alatt az élő- és holt felszerelést, terményt, házi ing.Ságokat) 53—65 forintig terjed. Az Állami Biztosító az olcsó díj mellett a kockázatvise­lés körét ’6 kilét jes tette. Kevesen tudják például, hogyha a villámcsapás a gazda lovát, tehenét, sertését az istállóban, a le­gelőn, vagy az úton e.pusztítja, a biztosító a kárt megtéríti. A kötelező blzto-.ltás megszűnésekor életbelépőt új feltételek sze­rint, ha a házon, vagy a gazdasági épületeken és felszerel 6ben szélvihar okoz 200 forinton felüli kárt, a tűzbiztosítás alapján ez is megtérül. A biztosítás a tüzet nem akadályozhatta meg, u minden kár mindig az egész pépgazdas g, az összi66ég iára is, mert veszendőbe ment a m-gsemmis It érték létrehozására fordított munka és anyag. A biztosítás fontos fe'adatp azonb-n, hogy az elemi csapások anyagi következményeit elviselhetővé tegye. A P R 0 III B ^ ----------——­SZ OLNOKI Mozaik- és Cemént- árugyar Véső utca 10 szám alatt mozaiktapburkolót felvesz. EIADÖ házhelyek 160—200 n-öles parce.lák an. Érdeklődni lehet, Túri Pálnál Jászberény, Jókai | utca 13. FÉL hold szőlő, beköltözhető házzal e adó. Cse 1 es öltő. Kor­hány dűlő, Varga János. ELADÓ Szolnokon forgalmas helyen élelmiszer üzleiberende- :és, üzlethelyiséggel átadva. — Cím: Szolnok, Thököly út 71. Tóth. A FEGYVERNEK! Gépállomás ttszabői üzemegysége minden­fajta bérfűrészelést vállal. ZOi NOK1 Mozaik- és Cement- árugyár Véső u. 20 szám telep, vállal mozaik-burkolást. D ETÉSEK cZOLNOKI Mozaik- és Cemen. arugyár SIRKORESZ! EGE Be­loiannisz út 66 sz. — telepe kíván­ság szerinti lóralnősegü kidm- zozott müKöemléKeket, mai anyemlékeket készít. 250 es keveset használt fékét e Paiinó.áa sü. gőtén e.adó. Mező túr, Kossuth utca 77. 125-ös Danuvia motorkerékpár sürgősen el dó. Szoi.nok, Belo.- ar.n-sz ú. 17. ELADÓ Szolnok, Béke utca 47. szárpú bekö.tözhetó kétszobás mellékhelyiséges család ház 20C p-öl telekk d. Érbe: lődnt: Szol­nok, Jóísef Attllá-u. 45. A KUNM'DAR'Sl Fonóipari KTSZ asztalos és bádogos szak­munkásokat vesz rei Jelentke? ni Kunmad ras, Kálvin u. 30, sz. alatt tenet. Még néhány nap a zölds égt-rmelért szerződések megkötésének ideje, — Ne mulassza el és feltétlen k .'ssin szerzÁdjst züliisj télikre a iiétybflj Földmű vessző vet keretűéi. —-ú--3-h-----*-----­t

Next

/
Thumbnails
Contents