Tiszavidék, 1957. november (11. évfolyam, 257-282. szám)

1957-11-10 / 265. szám

Hogy ne falrahányt borsó legyen

Minden emberben —

hacsak nem valamelyik regény gáncstalan hősének gondoljuk el —• megvan a hajlandóság arra, hogy saját java, véleménye szerint fogja fel és hajtsa végre a közélet törvényeit. Ebből néha megvan az a bonyodalom, hogy a legnagyobb körültekintéssel, legjobb indulattal megfogalmazott állami rendeletek, sőt társadalmunk íratlan, de tudott törvényei is l-ol itt, hol eltorzulnak a gyakorlatban.

Számtalan példára emlékszünk még erre az elmúlt évek, sőt az elmúlt hónapok eseményeiből is. Nem volt egyetlen funkcionálius vagy vezető sem, aki pl. nem ismerte volna tö‘'bé kevésbé a proletártársadalom egyik legfontosabb alaptörvényét, a marxi osztályharc elméletet és ennek gyakorlati példáit a szovjet állam és párt történetéből. Mégis, egy októbernek kellett jönni ahhoz, hogy „felfedezzük”: az állami és gazdasági kulcspozíciók tekintélyes részében, irányításban vannak még olyan emberek, akik osztályhelyzetüknél, előéletüknél fogva cseppet sem alkalmasak arra, hogy egy munkástársadalom mindennapi ügyét vigyék, döntsönek, sőt irányítsanak. Ugyanakkor

— s ez talán ennek a véglete

— egyes gazdasági vezetők sokszor jelentéktelen adminisztratív beosztásoltóhoz is párttagságot, fémjelzett származást, s oldalrokonságig visszamenő tiszta előéletet követeltek.

Ugyancsak az emberi gyengeség,. semmint a rosszindulat miatt kellett kiigazítani tavaly pártunk javaslatára a lenini hármasjolszó „egyéni értelmezéséből” eredő hibákat s valóban „megegyezni” sok olyan középparaszt családdal, akiket adminisztratív úton már-már a kizsákmányolok közé soroztak.

Egyszóval sok igazság van abban, hogy az utóbbi évek jobbra- vagy balratolódásai egyrészt a helytelen rendeletek, másrészt a helyes rendeletek helytelen betartásai, túlságosan szubjektív értelmezései miatt következtek be. Ez különben ismert, túlságosan is ismert dolog. Más kérdés az, hogy meg lehet-e valami módon szüntetni ezeket

az ingadozásokat, van-e intézményes útja ennek?

FeltétlenSIl A Szovjetunió, a Népi Kína és más szocialista állam példája bizonyítja, hogy széleskörű társadalmi ellenőrzéssel, a „proletárösztönre" hallgatva és számítva, ed lehet érni, hogy se jobbra, se balra ne térjünk ed a marxista—leninista iránytóL

Egyik gyakorlata ennék, hogy a vezetés az ellenőrzéstől az állami és társadalmi élet bizonyos szintjén különváljék, Egyébiránt ez egyik feltétele magának a társadalmi élet tisztaságának is.

Nem mondhatjuk, hogy ná- Iunik eddig nem volt meg ez. Az év elejéig az AEK, majd egy külön minisztériumi apparátus töltötte be az ellenőrző szerv szerepét. Munkája kétségtelenül hasznos és eredményes volt, számtalan viszszaélésnek, törvénytelenségnek jött nyomára. A fejlődés, az adott helyzet azonban ma már jóval magasabbszíntű ellenőrzést követel meg. Olyat, ahol nem csak szakemberéül, mérnökök és közgazdászok mélyreható vizsgálatot tartanak, hanem olvat is, ahol a munkások és dolgozó parasztok széles rétege saját becsületérzésére, proletárösztönére hallgatva gyakorol ellenőrzést az állami élet minden területén.

És ez nálunk még hiányzik: egy olyan szerv, mely. az embereket a . törvények helyes betartására neveli, rászoktatja vezetőktől kezdve az egyszerű munkásokig és Daraisztokig. Igyekszik felkelteni mindenkiben a becsületérzést a közösség és az állam ügye iránt. Persze, intézkedik is, ha szavára nem hallgatnak és eleve lehetetlenné'teszi. hogv a törvénveket ne tartsák be vagy eltorzítsák.

Hogy mennyire szükség van erre, számtalan példát lehetne előhozni. A tiszaföldvári Uj Élet Termelőszövetkezetben V. Molnár Károly és Rékasi János észrevette, hogy egy ló belelépett a lecsüngő kötőfékbe. Próbálkoztak ugyan, hogy kiszabadítsák a vergődő jószágot úgy tessék, lássék. De ahogy nem ment. magára hagyták. Reggelre megdöglött s 3500 forinttal szegényebb lett a szövetkezet.

Sok, sok ilyen apró-cseprő eset fordul elő szinte naponta. Felelőtlenség, a becsület

NEM TÖRJEM VOLNA MEG ...

hiánya főképpen. Szinte megszokták már egyesek, hogy egy papír fegyelmivel meg lehet úszni az ilyesmit, ha éppen rájönnek.

S ez a valaki hiányzik, aki kötelességének tartja, hogy rájöjjön, ha a közösséget megkárosítják, vagy ártalmára tesznek valakinek. Akkor nehezen vagy nem gyakran fordulna elő, hogy olyan szarkák, mint Tóvizi Menyhért és Szekeres István szajoli postások hosszú időn ke- X resztül zsebrevágják a pénzt, X szövetkezeti és kereskedelmi X árudákban egymást érjék at nagyösszegű kálón felüli lel-* tárhiányok stb.

De van más hely is, ahova figyelmeztető szó, jó szem kellene. Igen gyakori egyes . instruktorok, ellenőrök meg-1 ajándékozása — szépítés nál-♦ kül korrupció az, hogy egyes* árucikkeket csak blokkolat-* lan felpénzzel lehet kapni, az » hogy egyes vállalatok anyag- ♦ beszerzőinek — szabályosan ilyen lepénzelési keretet kell maholnap biztosítani, hogy bizonyos anyagot vagy szerszámot beszerezhessen.

A napokban az egyik kis megyei malomban hivatalos ember járt. Semmi rosszat vagy takargatni valót nem talált az üzemecskében, mégis búcsúzóul a jó kereskedőszellemű vezető igen begyakorolt mozdulatokkal egy negyed zsák „mintalisztet” tétetett a gépkocsi farába, csak úgy ajándékképpen. (A következő községben postán visszaküldte a malom címére).

Igen elgondolkoztató, hogy még csak jó jelentéit írni, vagy elhallgatni sem kell semmit azért, hogy vad idegen embert megajándékozzanak az állami tulajdonból (’még akkor is, ha megtakarítás és lehetőség van ilyesmire.)

Itt az idej e,hogy sok

évi „prédikáció” és hangoztatás után végre illetékes kézbe adnák az ellenőrzést a törvények végrehajtását illetően, elejét vennénk a köztulajdon elkótyavetyélésének, a munkásosztály és parasztság legbecsületesebb, legrészrehajthatatlanabb, legelvhűbb tagjait bíznánk meg azzal, hogy idejében felfedje társadalmunk árnyékosait és intézkedjék a hibák kijavításáról. Ideje, hogy offenzivát indítsunk a kispolgári haszonlesésnek, megvesztegethetőségnek, haverságnak és kapitalista örökségünk maradványának.

Palatínus István

ha Csengeri Dániel 23 éves, tiszaderzsi dömpervezető betartotta volna a közlekedési szabályokat. A dömperrel még egyenes úton is csak 40 km-es sebességgel szabad hajtani, ő ennek ellenére kanyarban 60 km-rel haladt. Sőt még nagyabb baj az, hogy minden tilalom ellenére a dömper szállítóládájában emberek voltak. A gép felborult, két ember a helyszínen meghalt. Csengerit pedig életveszélyes sérüléssel a kórházba szállították. így a felelőtlen vezető két ember halálát s azonkívül két súlyos sérülést okozott.

Asszonytalálkozti Nagykörűben

Ez évben ünnepségek

a november 7-i üde színfoltja, kedves epizódja volt a Nőtanácsok által szervezett magyar—szovjet asszonyok találkozója. Mondani sem kell, milyen izgalommal készültek az üzemek munkásnői, termelőszövetkezeti asszonyok, édesanyák, háziasszonyok a vendégek fogadására. Mennyi szeretettel kötötték csokorba az illatos szegfűket, hófehér krizántémokat és mennyi gondossággal terítették meg a fehér abroszokkal és virágokkal borított asztalokat.

A találkozókon személyes barátságokat kötöttek és szavakat öltött az akarat: együtt haladni szebb életért, a békéért vívott harcban. Ezt fejezte ki a Nagykörűben megtartott, ünnepi tanácsüléssel egybekötött, magyar és szovjet asszonyok találkozója is. A kultúrház nagyterme majdnem szűknek bizonyult, olyan sokan eljöttek, hogy üdvözölhessék Ukrajna szülötteit, a három kedves szovjet aszszonyt. A jelenlévők nagy figyelemmel hallgatták Turóczi Jánosné, a községi Nőtanács elnökének szavait.

Turóczi Jánosné szavaira Paplinszkaja Tatjána Mihajiovna válaszolt. Tolmácsolta a szovjet asszonyok üdvözletét. Majd arról beszélt, hogy a cári Oroszországban az aszszonyok milyen elnyomásban, tudatlanságban éltek. A Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak köszönhetek, hogy a férfiakkal egyenlő jogúak lettek, együtt harcoltak az ellenség ellen a fiatal szovjet államért, együtt tanultak és tanulnak. Orvosok, mérnökök, tengerésztisztek és kormányunk tagjai lettek a nők — mondotta a fiatal szovjet aszszony. Ezért vagyunk mi hálásak a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak, amelynek 40. évfordulóján örömmel találkozunk a világ asszonyaival. Együtt a békéért, a barátságért — fejezte be szavait, nagy taps közepette.

Az ünnepi beszéd után a nagykörűiek magyaros vendéglátásban részesítették a szovjet asszonyokat, akiket szeretetük és hálájuk jeléül virágokkal halmoztak el.

— Nagy Katalin —

.■ ■ -----VETERÁNOK,

szovjet vendégek, gyerekek...

A Szolnoki Újvárosi Általános Iskola diákjai, tanárai szerdán délben ünnepelték a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulóját. Az ünnepségre meghívtak

négy szovjet elvtársat, s két idős kommunistát: Fodor János és Kálmán. László elvtársakat.

Az elvtársak régi» harcos

életűikről beszélteit a gyermekeknek. Fodor elvtárs a

i9-es Magyar Tanácsköztársaságról beszélt, Kálmán elvtárs pedig elmondta a gyerekeknek, hogy ő is Szolnokon járt iskolába, ezen a helyen, de nem ilyen szép, tiszta épületbe. Egy régi, odvas ház volt ennek a helyén, abba tanult.

Az ünnepség után a szovjet és magyar vendégek még sokáig beszélgettek;

— NARANCSOT KÉREK!..,

Még! ... Köszönöm. Most cit’ romot! ... Ej-ej-ej, a fele is elég!— halljuk a félhomályban. Dél gyümölcseinek említésére szánkban összefut a nyál. Gyermekkori Mikulások emlékét idézzük öntudatlan. melvek alkonyán az ünnepi cipő mélyéből felbukkant a cukor s a selymes-hűs tapintató gömb... Karcsú aszszonyujjakat vélünk látni, melyek a hangulatlámpa fényében női voltukat meghazudtoló eréllyel facsarják a kívánságuk szerint sötétre főzött teába Itúlia ajándékának halovány levét... Óh, ifjúság!... .

Markáns férfi tűnik fel a bejárati ajtóban: körültekint. Rokonszenves are, izmos testén munkásöltöny.

— Lődd ki! Most lődd ki! Mire vársz??!! — harsan hirtelen.

Szívünk megdobban, markunk összeszorul, s döbbent tehetetlenséggel várjuk a dörrenést, melyet óhatatlanul követ az összeroskadás, a vér; s melynek elhárítására nincs erőnk...

— Nyugi, nyugi! *— szorítja meg karunkat egy kéz.

Mint kis szörnyű álomból ébred, tekintünk jobbra, s a gyenge világításban felszabadultan ismerünk rá Szabó Béla bátyánk szíves-gunyoros mosolyára ...

Mi" a gyengébb idegzetűeket felmossák, sebten felfedjük az előbbiek titkát: Nem az élelmiszerboltok egyikében járunk — bár ott osztogatnák korlátlanul a narancsot, citromot! — hanem a Szigligeti Színház nézőterén ülünk, hol éppen a díszlet, majd a szereplők próbavilágítása folyik. Szabó bácsi — így ismerik legjobban a színház műszaki vezetőjét — a kalauzunk. Vén színházi róka. (Ö lesz utolsó a megyében, ki megsértődik ezen.) Ismeri Thália csarnokának minden zugát, minden titkáf, hiszen nem kevesebb, mint harminckét esztendeje lépett először a színfalak furcsa labirintusába, melytől azóta sem tudott, azóta sem akart elszakadni. Ezernyi ötlettel tette szebbé az előadások megszámlálhatatlan sokaságát. könnyítette meg a világosítók, díszletezők sokszor nehéz munkáját. Egy fitying nem sok. annyi sem ütötte érte hatalmas markát... Hogy miért nem? ... Mindig akadt, aki felvegye helyette,

— még a Hírős Városban is,

— ő maga meg fütyült rája. Többet jelentett számára a siker, a taps. mely az ő munkájának jutalmául is fel-felcsattant esténként.

— A.világítás fontos része az előadásnak, — magyarázza.

— A „citrom” és „narancs” színek, színes fények, melye„Bckocsizzák” a díszletet — ahogy naív rajzolónk elkénzcli

két a díszlettervező, majd a rendező irányíttat a színpad egyes pontjaira. A mi világunkban a ..kilövés” sem jár életveszéllyel; mindössze azt jelenti, hogy valamelyik szereplőre kell irányítani a reflektor fényét. Lehetőleg a „szenes”-ét... amink sajnos nincs ...

A „SZENES” nem a TÜZÉP vagy a TÜKER alkalmazásában álló, foltos-zsákú férfiú, hanem ívfénnyel működő reflektor. Ha az ellenforradalom nem húzott volna ki a színház zsebéből vagy másfélmillió forintot, már bizonyára rendelkeznék ilyennel... Így azonban — legalábbis egyelőre — meg kell elégednünk a meglévő eszközökkel. Szabó bácsi jóindulattal kalauzol a világosító fülkéjébe, ahol szomorkásán jegyzi meg:

— Látja, itt fez a tizenkét elektromos ellenállás, melyek segítségével olyan könnyű volna szépen, hangulatosan megvilágítanunk Upor Tibor díszleteit... — mondja. — Mindössze három jó belőlük. Most folynak a tárgyalások, hogy 155 000 forintos költséggel valamennyit üzembe helyezhessünk.

— Mi ez a furcsa jószág?

— mutatunk egy fekete, hengeralakú, felül lukacsos, furcsa „izé”-re.

— Ez? — sandít oda szeme sarkából kalauzunk. — Egy topi.

Aha! — gondoljuk. — Ez bizonyára valami olyan „izé”, ami elromlott, nem működik; nem is érdemes szót vesztegetni rá; majd ha egyszer sok pénzünk lesz, ezt is megcsináltatjuk; jó, ha van, de az sem szerencsétlenség éppen, ha nincs... Kicsit csodálkozunk, hogy az ízesen-rangosan magyarul beszélő Szabó bácsi ezt a csúf zsargon-kifejezést használja, ami szegényes séget, lerongyolódottságot jelent ... de hát a színház valami egészen furcsa világ ... itt talán nem szalonképtelen a „topi” szó sem ... Nagy kérdőjelet vetünk jegyzetünkre, azzal a szándékkal, hogy majd később vagy kiderül, mi is az á titokzatos „izé”; vagy — legrosszabb esetben — megkérdezzük ... Mi az ördögnek elárulni, hogy ennyi minden van a világon, amiről sejtelmünk sincs ... Még odalenne miattunk a „Tiszavidék” tekintélye ...

SZABÓ BÁCSI szabadít meg a tépelődéstől:

— A „topi” kisteljesítményű reflektor, — magyarázza.

— 500—1000 dekalumenes izzó Világít benne. (Köszönöm aa, ilyen „kis teljesítményt”; pláne, ha nekem kéne kiizzadnom a villanyszámlát...)

A topi valóban „benjaminja” a színházi lámpáknak, melyek összesen tizennyolcán gondoskodnak arról, hogy a Szigligeti Színház színpadja estéről-estére fényáradatban fürödjék.

Szabó Béla bátyánk fürgén lekúszik a vaslétrán, s kitárja karját, mintha át akarná ölelni szenvedélyes szerelmét: a színpadot:

— Áhítattal lépjen ide! —•

figyelmeztet. — De azért vigyázzon, le ne potyogjon a létráról...

Köröttünk — bocsánat! —< megdöbbentő zsibvásár... Prices, asztal, fészersarqk ... Ismerős díszlet-darabjai az „Egerek és emberek”-nek. De hogyan lesz ezekből estére díszlet? Még a Belzebub sem tudná őket összerakni... Ügy látszik, hangosan gondolkodtunk. mert Szabó bácsi, — ki úgy vezet bennünket, mint Dantét Vergilius, — kész a válasszal:

— Könnyen megy az! A díszletezők bekocsizzák, — és kész!

MEG IS MUTATJA azonnal a négy darab, egyenként 2x3 méter méretű, alacsony, golyóscsapágyon-gumikevéken gördülő „kocsit”, melyek oly gyorssá, gördülékennyé teszik a színház színváltozásait. Berta Józseffel, a színoadmesterrel együtt spekulálták ki, vapwtnHák meg az ötletes készülékeket 'Ezek feleslegessé teszik a forgószínpadot, mely — különben is — alig volna megvalósítható a színház építési adottságai mellett.

i— borváró —»