Tiszavidék, 1957. november (11. évfolyam, 257-282. szám)

1957-11-21 / 274. szám

mew»««—

IDE KÉT ISTEN KÉK”

Nem volt hiábavaló

Tiszaártéri fiatal erdő, az alföldi táj üde színfoltja. És milyen hasznos! Gyorsan nő, értékes ipari fát ad a népgazdaságnak, védi a töltést a hullámveréstől.

; Talán még emlékeznek olí vasóink a Tiszavidék novem( bér 10-i számában megjelent í „Kinek van igaza? — az í erőszakos háziga zdának-a,

► vagy gyenge lakójának?” cím | alatti írásra... D. Víg Májria panaszában emeltük jel •szavunkat, s kértük, segítségnek rajta nagy bajában. S \nem volt hiábavaló, az emlőért szívek megmozdultak.

► tevéi érkezett hozzánk, de l személyesen is hozták a ja[ vasiatokat. Egy 60 éves bát csika azzal kopogtatott be,

► hogy ö egy helyiséget is tud, [s már mondta is a pontos Í címet, ahol kevés átalakításosai otthonra találhatna az t egyedülálló, beteg asszony.

► De nem kellett a javaslatok► kai a hivatalokban kilincsel[ ni, mert a Városi Tanács készébe adta D. Vig Máriának ( a lakáskiutalást, a Zrínyi u. ti. szám alá. S azóta már be tis költözött kicsiny lakásába, I amely igaz, mindössze egy (kis szobácskábái áll, de ez í volt minden vágya. Egy ki• csíny szobát leért, ahol nyu► godtan élhet, amely az övé.

• ahol nem háborgatja öt sen•ki, zavartalanul dolgozhat. •Ezzel vége lett a perpatvarnak is, amely közte és a háJ

zigazdája között mát hosszú hónapok óta tartott, de olyannyira, hogy már haza sem mert járni, úgy félt a házigazda haragjától. Most már megnyugodott D. Vig Mária. Nemcsak azért, mert csendes kis otthonra lelt, hanem, hogy van, aki pártját fogja az elesett, bajbajutott embereknek. A várost nőlanács az első perctől kezdve melléje szegődött jogos kérésének, s vigasztalták az asszonyok nagy elkeseredésében. Még a költözködéskor is ott szorgoskodtak ketten a nőtanács asszonyai közül s oly gonddal rakosgatták a beteg aszszony befőttes üvegjeit, mint a sajátjukat.

„Csak köszönni tudom az elvtársnőknek és az elvtársaknak, amit értem tettek, és kérem, hogy tolmácsolják ezt feléjük a Tiszavidékieknek is.” — kérte D. Vig Mária tőlünk. S kérésének ezúton eleget is ir~zünk, hogy hírül adjuk: nem volt hiábavaló a szívek ajtaján kopogtatni .. D. Vig Mária kilátástalannak látszó sorsára mégis csak sikerült megoldást találni — la —

Felfelé a Tiszán

eves lervDen csaK özomos megyében 13 millió forintot fordítanak erre a célra. Ebből 10 milliót folyamszabályozásra, 3 milliót pedig öntözésre.

Mire kell ez a sok pénz? Vegyük csak a folyamszabályozást. Nem elég a gátakat megépíteni, azokat rendben is kell tartani, hiszen szakadatlanul rombolja a tavaszi áradás — különösen a viharos időben —, mossa az eső, pusztítják az állatok — lyukat fúrnak az oldalába ■—, és rombolja maga az ember is. Ezért védeni kell: erdőültetéssel, amely lecsendesíti a dühöngő hullámokat, vagy rőzsével, ahol pedig már elkopott, ott utána kell igazítani, meg kell „fejelni”.

S HOGY MENNYI BAJ van

a Tisza mederrel is! Avatatlan ember nem is sejti. A Tisza „beágyazott” folyó, medre mély, nem alkot szigeteket, mint a Duna, de ha nem gondozzák, ez is elvadul. Ott, ahol a meder túl széles a víz folyása meglassúbbodik, lerakja az iszapot, zátonyok, gázlók keletkeznek, lehetetlenné teszik a hajózást. Hogy ez meg ne történhessen, az embernek kell beavatkoznia. Ilyenkor a medret szűkíteni kell. Ehhez pedig nagyon sok terméskőre van szükség. Kanyarban az egyik oldalon elhordja a földet, a másik oldalon meg lerakja, így a kanyar óriásira nő, a folyó folyása meglassul és megnő az árvízveszély. Az is előfordulhat, hogy a kanyar töltésig ér és azt ves/elyezteti. Az ilyen veszéllyel szemben ügyesen védekeznek a Vízügyi Igazgatóság dolgozói. Vagy sarkantyút építenek, amely arra kényszeríti a

Kísérletek

az állami gazdaságokban a természet szer íí állattartással

PíZ. állami gazdaságok az állattenyésztésben az elkövetkező évekre a termelékenység fokozását tűzték ki főfeladatul. Ennek érdekében mindenekelőtt az állattartás terén akarnak jelentős változást keresztülvinni. A Szovjetunió és más, fejlett mezőgazdasággal rendelkező országok tapasztalatai alapján — főleg a szarvasmarhatenyésztésben fokozatosan igye kéznek rátérni a természetszerű állattartásra. Ez azt jelenti, hogy az állatokat nem zárt épületekben tartják, hanem jóformán csak fedéllel el'átott színszerű istállókban Télen az oszlopok között elhelyezett szalmabálákkal vé d'k az állatokat a nagy hideg ellen. Az istállóban és a hoz zátartozó nagyterületű kifutóban az állatok teljesen szabadon vannak, még a jászolhoz sem kötik őket.

Az új istállók mellett fejő-házakat építenek, amelyekben a fejés teljesen gépi úton történik, olyan új módszerrel, hogy egy-egy fejő két óra alatt 50—60 tehenet tud megfejni. A tej a tehéntől úgy kerül a tej házba, hogy# egyáltalán nem érintkezik a levegővel.

A jövő évben kísérletként három gazdaságban építenek ilyen modern, fejőházzal felszerelt színszerű istállót, amellyel nemcsak az önköltséget tudják jelentősen csökkenteni, de nagymértékben megkönnyítik a fejőgulyások munkáját is. Ha a kísérletek beválnak, az elkövetkező években fokozatosan a <öbbi állami gazdaságot is ellátják hasonló istállókkal.

•***»

A Szolnoki Vízügyi Igazgatóság vontatógőzöse

folyót, hogy visszahordja azt, amit elvitt, vagy „pokrócolással" megakadályozzák a további rombolást.

A „pokrócoíés” érdekes munka. A víz tetején dróthuzallal összeszedik a rozsét, „pokrócot" készítenek. Az egyik szélét a parton cölöpökkel rögzítik, azután hajóról köveket dobálnak rá. A kő súlya alatt lesüllyed a meder fenekére és megvédi azt.

NYÄRON ez veszélytelen foglalkozás annak, aki úszni tud, de bizony késő ősszel

nem valami kellemes, mert ha véletlenül rosszul lép, nyakig merülhet a jéghideg vízbe.

A „pokrócoláshoz'’ való rozsét az ártéri erdők, „botoló füzesek” adják, a követ Tokajból szállítják. Tiszafürednél átrakják vasúti kocsikból hajóra, onnan aztán a Vízügyi Igazgatóság hajói a tett színhelyére szállítják.

Bizony, a Tisza-szabályozás nem könnyű mesterség. Esőben, szélben, télen és nyáron a vízen járni, áradáskor éjjel-nappal talpon lenni, megfékezni az elemek dühét, egész embert követel. De azért ők nem panaszkodnak. Sőt — nem cserélnék fel mesterségüket semmivel. Szerelmesei a Tiszának.

B. K. M.

(Folytatjuk).

A szolnoki ^ieiiarli

SZÍNHÁZ

MŰSORA:

nov. 21-én, csüt. este Tó.: CSÖKOS ASSZONY nov. 22-én, pénteken este 7 ó.

CSÖKOS ASSZONY nov. 23-án, szombaton este 7 CSÖKOS ASSZONY nov. 21-én, vasárnap délután 3 órakor:

Dunaparti randevú nov. 24-én, vasárnap este T órakor:

CSÖKOS ASSZONY HWHmtmwtmwnwn

’okrócolás” a szolnoki Tisza-híd mellett

Uotó; csíkos,)

Próba és előadás

élelőtt és koradélután a színház nézőtere csendes, nincsen semmi zaj, csak a színpadon formálódnak egy új bemutató még nyers figurái. A „Szerelem” mozaik-kockáit csiszolgatja a rendező és színész végtelen türelemmel, a hivatás szeretetéböl eredő, szemmellátható élvezettel. Ezek a kockák lassan szép formát öltenek, hogy végül összeillesztve, egy nagyszerű, színes, művészi egészet adjanak. Színész, rendező tele ötletekkel, az egyiknek ez nem tetszik, a másiknak az, vagy egyetértenek. Mert ilyen is előfordul. Egy-egy jelenet sokszor a rendező bonckése alá kerül, meg kell ismételni, mert még mindig nem azonosult a mondanivalóval, nem elég hiteles. Az ember •néha úgy hiszi, hogy a színész kifogyott már a türelemből, de ilyen nincs. Maga is érzi, hogy rossz, tehát gyakorolni kell, sokat és sokszor; keresi, kutatja az újat, hogy amikor elérkezik a nap, a premier napja, őszintén, elismerően csattanjon fel a taps.

*

Őszintén, lelkesen, elismerően verődnek össze a tenyerek, a zsúfolásig telt nézőtéren, a „Csókos asszony” előadásán. Meghitt, közvetlen a hangulat a nézőtéren, a színpadon, a közönség és a színész „együtt vannak”. A könnyű témájú darab, közismert melódiái, helyzetkomikumai, simítják a napi munkától redőzött homlokokat, mosolyra, kacagásra húzódnak az ajkak, többször, sokszor egymásután.

Ok a derültségre van bőven. A közönség külön-kvlön élvezi az egymást követő eseményeket és azok szereplőit, Csornai Irén és Varga D. József jól időzített kiszólásait, Kompóthy Gyula magyartalan esetlenségét. Bálint György és. lakájainak karikirozott, jól eltalált figuráit, az epizódisták önfeledt, lelkes játékát.

Külön élményt jelent, a második felvonásban, a lábdázás, Egy ritmikus, pergő hangulatú, néhol labdarúgásról szóló dal végén, amelyet Karácsonyi Magda és Varga D. József énekel, tarka, kicsi és nagy labdák repülnek a nézők felé. A közönség megérti a játékot és hangos kacagással küldi azolcat vissza a színpadra, onnan megint a nézőtérre kerülnek és vissza. így megy ez legalább tíz percen keresztül, mindenki, felnőttek és kisebbek, gyerekesen, önfeledten játszanak, szemmellátha'ó élvezettel. C/salt egy szigorú arcot látok, a páholysor jobboldalán, a hármas számban. Halasi Imre ül olt, komoran, ráncolt homlokkal.

Ő a színház gazdasági vezetője, a pénzügyek mindenható főnöke. Nézi a játékot, szeme a labdákat köved (van vagy öt darab). Amikor vége ez ötletes rendezői megoldásnak, a labdák egytől egyig visszakerülnek á színpadra. Halasi * Imre hajszálai ele~nyednek, arcán földöntúli mosoly jelenik meg.

El tudom képzelni ilyenkor egy gazdasági vezető lelkiállapotát .,} (hz)

„ERRE A FÖLDRE KÉ1 ISTEN KÉK” — szokta mondani a tiszántúli parasztember. Egyik, aki locsolja, £ másik, aki szárassza. Mert kegyetlen föld ez. Van ugyan jc zsíros, szurkos, fekete is belőle — aszályos esztendőkben is megadja a magáét —, de nem sokkal kevesebb az erősen kötött, savanyú, szikes föld, esős időben agyig jár benne a kerék, száraz esztendőben meg akkora „hasidékok” keletkeznek rajta, hogy a rántanivaló csirke ott pusztul, ha beleesik. Hej, ilyenkor de hiányzik az a bizonyos második isten, amely szép, csendes, meleg esővel megöntözné a szárazságtól fonnyadt növényeket.

De az ember nem tehetetlen a természet romboló erejével szemben. Megszelídíti azt, uralma alá veti, vagy felhasználja, hogy segítsen magán. Így van ez az aszállyal szemben is. Nincs elég eső? Összegyűjti a folyó a vizet, csak ki kell onnan emelni és el kell vezetni, lehet öntözéssel pótolni az esőt S milyen szerencséje Szolnok megyének, hogy itt folyik a Tisza. Vizével dús termőfölddé lehet változtatni a kopár legelőket, a napszítta, tikkadt szántóföldeket

CSAKHOGY EHHEZ nagy

erő kell ám! Sok ember összefogása, erőfeszítése. Mert a Tisza nem adja ingyen az éltető vizet. Először őt magát meg kell szelídíteni. Szabályozni kell. Eleink a munka lágyrészét már elvégezték a múlt században. Átvágták izeszélyes kanyarjait, túlóraló haragját gátak közé szoították, hogy pusztításától negvédjék a környező embe•i településeket. De befejezne nincs ez a munka — nem s lesz soha —, mert a Tisza lágyon rakoncátlan folyó. Ta■asszal olykor még megvadul, /issza szeretné hódítani, amit íz emberek elvettek tőle. Elenállni csak ügy lehet, ha endben vannak a töltések. Imikor csendes, akkor is dolozik, alattomban. Itt épít, mott rombol. Folyton változatja medrét. Ezért soha meg em szűnő munka a folyamzabályozás.

S ha csak ennyi volna a íendő? Nem kisebb probléía a belvíz-levezetés sem. A isza gátak közé van szoríta, elzárták a külvilágtól. Taasszal a vízszint magas, terlészetes eséssel nem folyik í a talajvíz. Csatornákba jsze kell gyűjteni és be teli melni a Tiszába.

CSAK ÚGY TUDJUK tehát Tiszát hasznosítani, ha megíremtjük a vízgazdálkodás íységes rendszerét e hármas ladattal: folyamszabályozás, alvízlevezetés és öntözés, evesen tudják, hogy e háras feladat megoldása mien nagy erőfeszítéseket ködei államunktól. A három-