Tiszavidék, 1957. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)

1957-09-13 / 215. szám

Gazdasági ábrándok helyett józan számításokat!

Nemrégiben új ,,cégtáblát” akasztottak a mezőtúri villamos- tömegeikkü zem gyárépületére, mely tudatja az érdeklődőkkel, hogy „profilírozott'’ a vállalat. Nem készít most már bazár- és játékárukat, hanem kizárólag elektromos cikkeket;

Az iparban — különösen a kisüzemeknél — nem ritkaság az átszervezés. A mezőtúri vállalat esetében azonban nem mindennapi eset — gazdasági zátonyrafutás — váltotta ki az átcsoportosítást, illetve névváltozást. Ez csak annyiban különbözik a csődtől, hogy a dolgozók megkapták munkabérüket és a tartozásokat magáravállclta az állam. Kárt tehát r.em szenvedett más a helytelen gazdálkodás miatt, mint az államháztartás.

Mi okozta a behozhatatlan veszteségeket? Főként a régi vezetőség — és felettes hatóságainak — gazdasági ábrándozása. Ez a kis üzem arról volt nevezetes, hogy vezetői hallatlan és megvalósíthatatlan terveket szőttek, mesés gazdasági rekordokról álmodoztak.

Gyártottak itt kéthangú gyermeksíptól kezdve autókapcsolóig egy sor cikket. Nem mehetett ki látogató vagy hivatalos ember- anélkül, hogy ne lepték volna meg valamilyen nagy sikernek ígérkező gyártmány prototípusával. A többek között megtették a gyártási előkészületeket filmfelvevőgépre, bakelit gyufaskatulyára, miniatűr gőzgépre, PVC-tömegcikkekre s ki tudja még mi mindenre;

Ezekből persze nem lett semmi más, mint költséges rajzok prototípusok és néhány speciális szerszám, aminek az éra soha meg nem térült. Azok a gyártmányok is nagyrészt

veszteséget hoztak a várt nyereség helyett,

melyek sorozatgyártását gazdasági megalapozottság nélkül keresztülhajszolták;

Egy-egy cikk tömeggyártásának beállítása ugyanis jelentős kiadással jár. A T-dugó szerszámköltsége pl. 70—80 ezer forintba került a vállalatnak. Ez a nagy beruházás csak úgy fizetődön volna ki, ha legalább 3—4 éven át gyártja ezeket az apró villamos tömegcikkeket. így egyegy darabjára kevesebb önköltségnövelő amortizáció jut. A gyártmány, azonban egy év alatt kifutott — egyszerűen megtelt a piac T-dugóval — a kereskedelem nem vett fel többet. Még a legyártott mennyiséget is végül nagynehezen lehetett külföldön elhelyezni.

Éppen így nem hozta be a ömeggyártás beállítási és felszerszámozási költségeit egy or más gyártmány. A cikkek ‘öbbsége néhány hónap alatt vagy egy fél év alatt kifutott, holott az amortizációs terhek zazdaságosan esetleg csak 3— 4 évre oszthatók el:

Elég az hozzá, hogy- míg az üzem vezetői szép álmokat szőttek világexportról és mil' lókról — mig minden megmozgatható ember és számot‘evő közbenjáró szerszámgépekért és beruházási keretért ’alpalt, hogy a halvaszületett ‘ervek megval ósuli an ak — a veszteség egyre nőtt. A gyár volt műszaki vezetője és egykori tulajdonosa

az ál'ann költségére

kiélte műszaki kedvteléseit, amellett igyekezett összehordafcni — a helyi ipar erejéhez mérten — minden fellelhető jó gépet, ki tudja milyen számítással.

Ilyen alapokon, ilyen gazdasági csődből kell most feltámasztani és rentábilis üzemé tenni a kis mezőtúri helyi ipari üzemet És ez nem könnyű feladat.

Az átszervezés eddig is egy sor nehézséggel járt. Mindjárt az elején el kellett bocsátani közel 40 dolgozót anyag, energia, munkahiány és más objektív nehézségek miatt. Aztán olyan cikk gyártására kellett szerződést kötni, ami éveken át nagy tömegben gyártható, leköti az üzem kapacitásának jelentős részét, úgyhogy ne kelljen mellette még más bizonytalan kimenetelű gyártmányokba belefogni, s ezekre beruházni.

Sikerült is ezt elérni. A vállalat jelenleg egyetlen fő pikket gyárt, szerszámgépkappsolókat export szerszámgépekre. Ez tulajdonképpen nagyipari bedolgozómunka, előreláthatólag 8—10 évre leköti az üzemet. Lehetőség van tipikus tömeggyártásra — ugyanazon szerszámok alkalmazására évek hosszú során ít. Még az is könnyíti a helyzetet, hogy a szerszámok imortizációja sem a vállala‘ot terheli, mert ezt a megrendelő magára vállalta.

Ez az új profil — egyetlen (őgyártmány — nagy mennyiségben,

javúlé minőséggel

és geudaságosságge!

Kétségtelen, hogy ilyen módon a vállalat nem ráfizetéssel, hanem nyereséggel dolgozik majd. Erre már jó biztató jelek is vannak.

Persze a gazdaságossági, üzemszervezési problémák ezzel még nem szűntek meg :eljesen. Egyáltalán vitás az, hogy célja lehet-e egy helyi ipari vállalatnak „segédüzem szerepet” vállalni 150 kilométer távolságra lévő gépgyárak vagy exportvállalatok mellett? Nehéz lenne eldönteni azt is, hogy berendezéseit és gépparkját tekintve mire legalkalmasabb ez az üzem. Ezzel kapcsolatban újból több elképzelés látott napvilágot. Egyik véglete az, hogy műanyagfeldolgozásra szánják. Ennek tényleg megvan egyik feltétele Itt, egy modem légszívásos PVC-öntő gép. Jelenleg ezt semmire sem használják, bár az országban mindössze két ilyen modern berendezés van. Mióta idehozták. csupán próbálkoztak televíziós készülékek fedőlapiának. különféle tálcáknak — sőt újabban a jászberényi fémnyomóban készülő jégszekrények burkolólaniának előállításával. Nem sok reif»

mény van arra, hogy valamelyik gyártmányra is komoly megrendelést kapjanak.

De ennek az elgondolásnak lényege nem is ez. A szolnoki olaj fúrásokból elszálló gazt akarják polivinilklorid alapanyaggá feldolgozni és az ebből nyert műanyaggal a PVC- gépet ellátni. Ha meggondoljuk, hogy a légnemű anyagot szilárd anyaggá átalakítani nem is olyan egyszerű és ebben még a legjobb magyar vegyészgarnitúra is - tapasztalatlan, ezt az elképzelést semmi esetre sem tartjuk reálisnak. Még ha akadna is erre vállalkozó a beruházási költiégek annyira felnyomnák az :tt készült műanyagok önköltségét, hogy újabb gazdasási összeomlással kellene számolni a vállalatnak. Az épülő U- szapalkonyai vegyikombináttal hiába is próbálna „konkurálni” egy helyi ipari vállalat:

Berendezését tekintve leginkább a szerezámgépparkja erős az üzemnek. Annyira, hogy egyetlen cikk tömeggyártása esetén — mikor nem kell havonként új szerszámgarnitúrákat készíteni — jóformán kihasználatlan. A nagy, olajhidraulikáva! működő prés, melyen jelenleg szövőipari bakelit szálvezetóhengereket készítenek — szintén csak kevéssé van kihasználva, mert minimális mennyiség kell ebből az alkatrészből a szövőiparnak.

Komoly gondok ezek

S ha már létrehozták és megalapozott távlati tervek nélkül beruházták ezt a vállalatot olyan cikkek gyártására kellene profilírozni, amire alkalmas is, melyen nyer is s főleg a helyi árualap és helyi nyersanyagra épül.

Igaz — ez gordiuszi csomó még, csak szakemberek tudják megoldani alapos munkával. Mindenesetre jobb megoldást kell keresni, min! az állami nagyiparral való versenyt vagy az országos árualapba való elhelyezkedés bizonytalan küzdelmét.

Palatínus István

Sneurin Bevan megérkezett a Szovjetunióba

K áll este volt. Kint a folyosón behúzódtam az egyik ablakmélyedésbe, úgy figyeltem a néha-néha el« sétáló párokat — öreg iskolám ifjú diákjait;

Talán kiesé elábrándoztam. Milyen furcsa — gondol« tam magamban — én az egykori gazda, ma már csak vendégként lehetek itt, meghitt fogadónapjain. Ezek az itt töltött órák, olyan spontán jött randevúk, melyeken hol egyik, hol másik fiú bukkan fel, az elmúlt négy év távlatából:

Az érettségi óta nem találkoztunk. Az akkori idők örömeinek gyors forgatagában úgy szétszóródtunk, hogy nem tudtunk egymásról. Nem tudtuk, hogy társaink közül ki merre veszi útját, csak arra eszméltünk fel, hogy egyedül maradtunk önmagunkkal és apró gondjainkkal. A diákévekkel együtt elment az egykori jóbarát is.

Azon az estén újra találkoztam pad béli szomszédommal, testi-lelki jóbarátommal. Hosszú percekig közömbös dolgokról beszélgetve sétáltunk. Valahogy éreztük az elmúlt évek súlyát és azt, hogy kissé eltávolodtunk egymástól — aztán, ahogy a közös emlékek jöttek, úgy engedett merevségünk. Az elmúlt diákévek gondtalan percei újra a régi hangot ütötték meg lelkűnkben — meséltünk hosszan, kitartóan. Már többször fordultunk a hosszú folyosón, lábaink nem bírták, ők nem voltak olyan kitartóak erőben, mint az események szavakban. Leültünk. Rövid félóra elteltével megállapítottam önmagunkról, hogy a XX. és fél század gyermekei vagyunk; Valahogy mégis más volt, hiába akarta ő is, nem sikerült a régi Gyurit — vagy ahogy mi neveztük egy roszszul sikerült biológiai hozzászólásából: a „Csigolyát” — visszahozni az elmúlt évekből. A folyosóra kipakolt padhalmaz tetején’ ültünk. Böngésztük az izgalmas órák emlékeit, melyeket remegő diákkezek firkáltak sebtében: évszámok, képletek,, törvények és közöttük meghúzódva egy-egy iánynév. Gyuri fennhangon olvasta a neveket, aztán felém fordulva hanyag eleganciával megveregette a vállamat: hiába apuskám a csórók ma is szerelmesek.

Szünet volt. A táncteremből párosával jöttek sétálni a fiúk és lányok, s ő hangosan köszönt az egyik ismerős csoport felé:

— Szia a puskák! Csau papagályok! — Azok ránéztek, immel-ámmal fogadták köszönését, majd elfordított fejjel elsétáltak közelünkből. De ó ezt észre sem vette. Az arra haladó lányokra tett újabb megjegyzést efféleképpen:

— Képzeld, öregéin, már több mint egy hete itthon vagyok, de még egy valamirevaló spinét nem láttam ebbe a nyavalyás városba. Ide is csak azért jöttem, hogy a felhajtásba gyönyörködjem. Semmi eredmény — ezek is mind egvtől-egyig alma csajok.

é"k dabent újra megszólalt a zene, divatos számot

” húztak s barátom egyik ujjávai verte a taktust. Titokban az arcát fürkésztem, mely semmit sem változott, mondhatnám, olyan volt, mint négy évvel ezelőtt. Néha ült arcára gúnyos mcsoly-féie, mintha mondaná: micsoda lerobbant hely. nincs Rock and Roll ég mambó órülésig. nincs megértő csóró, nincs belevaló papagály.

— Hol áll ez Jim lakásához — fordult magyarázólag felém — tudod, ott szoktunk összejönni. Remek pali, van dohánya bőven. Esténként folyik a pia, dói a csaj,

Moszkva (TASZSZ) — Aneurin Bevan angol parlamenti képviselője, az Angol Munkáspárt vezető személyisége, a Párt Végrehajtó Bizottságának tagja szerdán fe- ^ ^

teségével Jennie Leevel, az angol parlament tagjával, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Parlamenti Csoportjának meg hívására Moszkvába érkezett. (MTI).

Gyenge a visszhangja a párizsi lapokban az ENSZ many árvitájának

Párizs (MTI). A szerda esti párizsi lapokban is csak gyenge visszhangra talált az ENSZ közgyűlésének magyar vitája. Csupán a bőséges külpolitikai híranyagot közlő Monde foglalkozik kéthasábos beszámolóban az ENSZ ülésével. Feltűnő az az arány, ahogyan számot ad a vita lefolyásáról. A Monde csupán huszonkét sort szentel Cabot- Lodge felszólalásának és — pontosan háromszor ekkora terjedelemben közli Mód Péter magyar küldött beszédét. Szoboljevnek a Szovjetunió

képviselőjének nyilatkozatát is kétszerakkora terjedelemben közli, mint aminőt az amerikai küldött felszólalásának szentelt. Ugyancsak iellemző tény, hogy a közel másfélmillió példányszámú France-Soir, a legolvasottabb FrSncia újság délutáni kiadása egyáltalán nem ad hírt az ENSZ magyar vitájáról.

Az Index Qüotldien című kőnyoma tos szerint Cagot- Lodge felszólalása inkább a Szovjetunió, mint a Kádárkormány ellen irányult.

Országszerte késziiiíídiiek szeptember 23-re, a Néphadsereg napjára

Már országszerte megkezdődtek az előkészületek a Néphadsereg napjának megünneplésére. A fővárosban és vidéken ünnepségek sorozatával emlékeznek meg szeptember 29-ről.

A vidéki városokban, többek között Miskolcon, Debrecenben, Veszprémben, Kaposvárott, Kalocsán, Kiskunfélegyházán, Hódmezővásárhelyen rendeznek ünnepségeket. (MTI).

E’ufazott

a mongol kormány- és pártkiildotfség

Négynapon magyarországi tartózkodás után csütörtökön délelőtt elutazott Budapestről a Mongol Népköztársaság kormánya és pártküldöttsége: Jumzsagijn Cedenbal, — a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, a Mongol Népi Forradalmi Párt Politikai Bizottságának tagja vezetésével.

A mongol vendégek búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Kádár János, a forradalmi munkásparaszt kormány elnöke, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, az MSZP Politikai Bizottságának tagjai, a forradalmi munkás paraszt kormány, az Elnöki Tanács, az MSZMP Központi Bizottsága számos tagja, a politikai, gazdasági és a kulturális élet sok vezető személyisége.

Jelen volt a búcsúztatásnál Dasijn Adilbis, a Mongol Népköztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Megjelent a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. (MTI).

TALÁLKOZÁS

szól a jazz, mi kell más? Most szabin vagyok, Mutterom üldöz a gyerekes rajongásaival. — Te! — Én eddig nem is tudtam, hogy ilyen lepra tanyaközpontban éltem tizenkilenc évig. Hogy bírtátok ki? Ez az egész hodály egy nagy remetebarlang. Ti vagytok a század remetéi! A világ legunalmasabb fészke ez a Szolnok, itt még valamire való zenét sem hallani, mindenütt csak mezei tangót húznak. Ami itt történik, nem érdekel;.: Különben sem érdekel semmi, mit bánom én, ha feje tetejére áll is a világ, csak élni lehessen. Élni kell, fiam! Nem törődni a holnappal! — Eh! Mit tudjátok ti, hogy mi is az élet.

így fejtegette az életről alkotott véleményét és még sokáig ócsárolta városunkat. Közben egy volt kedves, öreg tanárunk jött hozónk, pár percig beszélgetett velünk, majd elbúcsúzott. Gyuri megszólalt:

— Vén piszok. Hogy tud hízelegni. De bizony akkor én voltam a rossz, hányszor beveretett. Állandóan pikkelt rám. Utálom ezt az egész tudományra éhes, éhenkórász társaságot.

Felállt, jelezve, hogy részéről befejezettnek tekinti a társalgást.

— No, api, egyszer látogass meg. Én majd bemutatlak tipp-topp paliknak. Szia fiú! Légy jó! — elment.

Sokáig néztem a távozó után. Valami kimondhatatlan keserűség fojtogatta a torkomat. Nem volt tovább maradásom. Állandóan Gyurka járt az eszemben, nem birtam szabadulni emlékétől. Szinte úgy osontam ki az iskolából, szégyellem magam az öreg falak előtt. Csak a pedellus bólintott álmosan köszönésemre.

A lig hogy lehajtottam otthon a fejem, az álom magával ragadott. Vitt-vitt vissza az iskolába. Gyurkával ballagtunk lefelé a lépcsőn. Nevetve mesélt a pókokról. a csajokról, piáról és Jimről. Kint az iskola előtt megálltunk, hogy elbúcsúzzunk. Éppen kezet fogtunk, mikor hirtelen apró, hófehér szakállú ember állt közénk. Nekem akkor úgy tűnt, mintha az egykori dajkám meséiből kilépő nagyszakállú Bakaraszt lett volna; Féltem, de ő megfogta kezünket, finoman szorította, úgy hogy nem bírtunk szabadulni. Mikor megszólalt, a hangja olyan volt, mint egy mélyzengésű ércharang, mely a maga mélységében is tisztán cseng. Elmúlt a félelmem.

— Fiaim! Ne kérdezzétek, honnan jövök, hová megyek. Gyertek velem, sétáljunk, hiszen olv szép éjszaka van, Mindenki alszik, csak mi vagyunk ébren.

Engede1 mesen követtük. Gyurkára néztem, aki elhúzott szájjal, gúnyosan fitymálta a kis öreget.

Lent a Tabán foghíjas utcáin jártunk. Az aggastyán mesélni kezdett:

— Tudjátok-e, hogy valaha ez a rész alkotta a város tulajdonképpeni magvát. A többi már mind később épült fel. A Tabánt és környékét valamikor a vár karolta át s .védte meg. Itt laktak a halászok, a kenyeres asszonyok, a vízhordó lajtosok. Sok mindent láttak ezek az öreg falak.

Lementünk a Zagyva partjára, ráléptünk a vízre «ä

valahogy nem volt akadály előttünk. Túloldalon a Művészkert vízbenyúló füzei bólogattak üdvözlésképpen felénk. Átértünk. ,

— Ezen a területen állt valamikor a vár — magyarázott Bakaraszt bácsi —, ma a művészet és ifjúság otthona. — Felénk fordult:

— Hányszor játszottatok itt önfeledten, hányszor visszhangzott gondtalan kacagástok a lombok alatt?

jt1 elmentünk a hídra. Elöltünk terült el az alvó város, alattunk a folyó hömpölvgött. Éreztük, hogy él és lélegzik. Kivilágítva a1 környék egy, hatalmas csokornak tűnt, melyet a Tisza és a Zagyva szalagja fogott egybe. Kinyújtott tenyerével az öreg félkörbe mutatott, mintha az árterületet simította volna végig.

— Nagyobbacska korotokban erre jártatok kirándulni. Ismerős minden fa és minden bokor. Azó’a felnőttek lettetek, gondoltok-e néha erre a vidékre, ifjúságotokra?

Lefelé menet a hídról. Gyurka mellém sodródott hirtelen fülembe súgott valamit, hogy az öreg ne hallja.

— Kit érdekelnek a végi idők, kit érdekel ez a város, nem tudom, mi jogon tart vissza bennünket ez a vén trotyos. Különben is amiről beszél, már százszor elátkozott unalom.

A sétányon szótlanul ballagtunk. A park sokszínű virága ontotta illatát, a nagy kőbékák szájából halkan csobogott a víz, csend volt, csak lépteink kopogása hallatszott.

— Látjátok! — toráult újra felénk az aggastyán — itt megtaláljátok a sokat áhított romantikát is. Hányszor mondtátok dühösen kifakadva, hogy Szolnokon nincs romantika. Pedig dia nincs, bennetek van a hiba. Ha ti nem is, de én még emlékszem rá, mikor egy csendes őszi alkonyon sétáltatok, aranyszínű levelek hulllak előttetek az útra. Kéz a kézben mentetek, csillogó szemmel néztétek a szeretett kislányt és körülbálványo/tátok alakját. Majd amikor a nap alábukott a liget fái mögött, megbabonázva álltatok a természet csodás játéka előtt. Felsóhajtottatok: „—Míg élek, soha nem felejtem ei ezt az estét és Téged, kedves!”

Gyurka elgondolkozva hallgatott, aztán rámemelte kissé bánatos tekintetét, mintha mondaná: ez velem történt meg.

— Emlékszem — folytatta az öreg — ide. a szálló árkádjai alá bújtatok, egy futó nyári zápor e’ől. Itt éreztetek először erősnek magatokat. Itt ereztétek, hogy az egész világgal megbirkóznátok, ha valaki bántani merne azt a kislányt, kinek a kezét itt fogtátok először.

f/ égül újra elérkeztünk az iskolához. A kedves öreg aggastyán csak állt lehajtott fejjel. Gyuri, meg én nem bírtunk szólni, sírni szerettem volna, de nem tudtarű. ö fáradtan ránk emelte bánatos szemét. Majd mintha egy halvány reménysugár jelent volna meg tekintetében — búcsúzásnál, úgy láttam, nevetett az arca. Mennyivel kedvesebb volt úgy. mint szomorúan.

— No, fiúit, jóájszakát, későre jár!

Hipp-hopp, ahogy jött, eltűnt.

Gyurka hosszan nézett utána és csak annyit mondott halkan:

— Nem szabad többe irr*’:ártanunk.

TÁNCSICS OTTÓ