Tiszavidék, 1957. augusztus (11. évfolyam, 179-204. szám)

1957-08-23 / 197. szám

Ai

Ä NEMRÉGIBEN nyilvánosságra hozott újítási és találmányi rendelecet várva Várták már az üzemekben. Az eddigi ilyenirányú intézkedések ugyanis vajmi kevéssé alkalmazkodtak a mindennapi élethez, nem szabaddá tették, hanem sokszor gúzsbákötötték az újítók és műszaki vezetők kezét. Egyszóval nem voltak alkalmasak arra, hogy iparunk technikai színvonalát velük és általuk emeljük.

Az elmúlt év első hat hónapjában a.z újítások és találmányok több mint egymil- Üárd forint megtakarítást hoztak a népgazdaságnak és mintegy 950 millióra tehető a főbbtermelés, amit elértek velük. Ugyanakkor rendkívül sok — 1955-ben 12 700 — újítás nem valósulhatott meg különböző okok, főleg az idevonatkozó jogszabályok hibái miatt. Megyénk üzemeiben is észrevehetően csökken a beadott javaslatok száma, de egy sor üzemben — ebben az évben — újjá se éledt számottevő mértékben az újítómozgalom.

Valószínű azért, mert nem tudtak megfelelő keretet biztosítani a termelés legjobbjainak alkotó munkájához. Az első, 1948-ban kiadott újítási rendelet — bár igyekezett éket verni a bürokráciába — nem sokat tett az anyagi érdekeltség, az újítók szellemi tulajdonának megóvása érdekében. Az ezt követő 1955- ben megalkotott jogszabályok még mindig dogmatikusan ragaszkodtak a megtakarítás fogalmához, nem elemezték alaposan gazdaságpolitikánk -'hibáit:

ENNEK KÖVETKEZMÉNYE egy sor helytelen intézkedés lett az új rendeletben,

ami nemhogy kiküszöbölte volna, hanem sokszor fokozta az előző hibákat, így pl. legfájóbb pont az volt, hogv a díjakat utólag és merev skála alapján fizették. Sokáig kétségben hagyták az újítót, végtelen alkudozásokhoz adtak alapot. A rendelet a munkakörhöz tartozó és nem tartozó újítások fogalmának bővítésével a legjobb ég leghozzáértőbb szakemberek egész sorát zárta ki az anyagi érdekeltségből. A tervezők újítói tevékenysége pl. csaknem teljesen megszűnt, mert számukra az. újítás nem érdem, hanem kötelesség volt. Nem volt jó hatással az sem. hogv a javaslatok elbíráiásáná’ „megtakarítási kimutatással” kellett szolgálni — s ez adta az alapot a díjazásra-eTfogadásra, vagy elvetésre. Pedig pl. az új cikkek előállítását vagy a minőség megjavítását célzó javaslatok nagy többsége nem megtakarítással, hanem éppen költségnövekedéssel jár. Ezért aztán nagyon önzetlen és bátor embernek kellett annak lenni, aki elvállalta, hogy egy ilyen meg«takarítás nélküli újítást ket rész túlhajszol vagy kidolgoz.

És‘végül rendkívül komoly hátrány volt még. hogy a vállalatok béralapjuk 0,5 százalékát használhatták fel az

* űiftáso-k kivitelezésére. Ha ez •elfogyott — érdemesebb vol* «az újításokat félretenni, vagy

az újítókat lebeszélni — semmint kiharcolni még egy néhány ezer forintot vagy pénzügyi manőverekkel kijátszani a rendelkezést. Tehát hiába volt „javaslat-hónap”, vagv »műszaki klub, újítani csak .annyit lehetett — ha mégrannyi haszna lett is volna — | amire a pénz futotta: í A MOSTANI rendelkezés

♦ úgy hisszük sok eredménymvel — Igyekszik kiküszöbölni a régi hibákat, Az újító (és feltaláló mozgalmat merőiben új. alapokra fekteti. lépve céhen szerződéses alapo•kon nyugszik. Egyrészt a vállalat vagy az állam szerződést köt az újítóval a kísérletekre és annak megvalósítására, melyben részletesen megállapodnak, hogy milyen munkát fog elvégezni menny’

tidó alatt, mennyiért és miilyen ■ előfeltételekkel. Más |részt a rendelet alappillére ^szabadalmi rendszer. Eddi laz újítónak vagy a feltalál

nak — fel kellett ajánlani alkotását az államnak, mely hosszas tortúra után vagy elfogadta vagy nem. A szabadalmi rendszer alkalmazása azt jelenti, hogy a feltaláló szabadalmi okiratot kap alkotására és azt tetszés szerint értékesítheti bármely szocialista szektornak, sőt bizonyos esetekben külföldi cégeknek is eladhatja.

A gyakoribb forma természetesen a szerződéses rendszer lesz, melyben az újító és vállalata minden fontos és utólag vitatható kérdést közös megegyezéssel tisztáz. Csupán a 25 000 forinton felüli díjazás esetén , kell a szerződést a vállalat felettes szervének is jóváhagyni. Reméljük, ezzel eleiét lehet venni sok bürokratikus huzavonának.

ÜJ A RENDELETBEN az is, hogy díjazás alapjául — a találmány bevezetésétől számított öt év — legeredményesebb három éve helyett — a szabadalmi 20 éves idő legjobb 5 évét kell figyelembe venni. Látszatra nem sokat mond az évek számának felemelése. Gyakorlati jelentősége azonban annál nagyobb Eddig ugyanis afe&találók nem sokat törődték munkájukkal, ha már egyszer bevezették és az öt év lejárt, mert a határidő után semmi előnyük nem vol abból, hogy gépük eredményesebben, tökéletesebben működjék. Pedig a gyakorlat szerint az újítások és találmányok első példánya rendszerint a legprimitívebb, s évek során igazít, tökéletesít még rajta alkotója. Egy új eljárás kikristályosodásához semmiesetre sem elegendő öt év. A most megszabott 20 év ennél lényegesen reálisabb s az alkotónak érdeke, hogy munkája évről évre tökéletesebb legyen, mert honoráriumát 20 esztendő legjobb öt évének 'eredménye alapján számolják.

HASONLÓ elgondolások

alapján az újításoknál a bevezetést követő egy év helyett, a használatba vételt követő két év legeredményesebb 12 hónapját kell a díjazás alapjául vermi. Az újítási díj általában a megtakarítás 2—10 százaléka, erre azonban a szerződés megkötése után nyomban előleget vehet fel a *eljes díj 5—10 százalékáig Uj cikkek gyártására, minőség javítására szolgáló javas’atok, illetve újítások díjazása a megtakarítás figyelembevétele nélkül az önköltség i százalékáig terjedhet. A kifizethető felső határ itt 200 ezer forint. A találmányoknál viszont felső határ most már nincs.

AZ ÜJITÄSOK kivitelezésére szolgáló pénzügyi keret újabban nem a béralaphoz van kötve. (Ez amúgy is helyfelen volt.) Rendszerint a legjobban gépesített ■ és automatizált, tehát a legkevesebb dolgozót foglalkoztató üzemekben volt szükség a legnagyobb és legköltségesebb átalakítással járó újítás bevezelésére. Isv pl. a rési modele* szerint tízszer annyit költhetett újításokra egv ezer embert foglakoztató félmechanikai ruhagyár, mint 100 emberrel dolgozó villamoserőmű.

Az új intézkedések szerint a javaslatok megvalósítására kidolgozására, bevezetésre fordított béreket, anyagot szerszámot stb. a vállalat kötöttség nélkül az önköltség ‘erhére számolhatja el. Ez egyben automatikusan biztosítja azt is, hogy összességükbeolyan újításokra költsenek. amit tényleg be is vezetnek és ami esv vasv két év alatt éop az önköltség csökkentését segíti elő. Ellenkező -setben a vállalat, mint áltaában az indokolatlanul ráfizetéses üzemek elesnek a nye•eségvisszatérítéstől, igazgató5 úaptól és felülvizsgálnák -»nzrlálkodását.

HISSZÜK^ hogy a most megjelent rendelet kiküszöbölte az előző kettő hibáinak nagyrészét és neon gátlója, hanem emelője lesz az újító-ÄS ŐRSIEKRŐL

RÓLUK SE FELEDKEZZÜNK MEG. A sok megpróbáltatást elszenvedett dolgozó parasztokról, termelőszövetkezeti tagokról. Többségük már 1949—50—51-ben, a sokezer holdas társasgazdaságok megalakítása idején meglátta, hogy könnyebb munkáit, békés öregséget talál majd a termelőszövetkezetben. Sokan maguk alakítottak ilyen társulásokat, vagy léptek néhány hold földjükkel a már meglévő közös gazdaságokba;

ölt voltak azok, akik akkor sem maradtait el a munkából, amikor még nagyon dívott a nyolcórás munkanap elve a szövetkezetekben. Nem 8, hanem 12 órát dolgoztak, vagy ennél is többet, mert azt tartották, hogy a mezőgazdaságban a tennivalók sokasa1 ga szabja meg a munkaidőt. Télen kevesebbet, tavasszal, nyáron és ősszel többet kell dolgozni.

Ök voltak azok, akik hoszszú évtizedes tapasztalattal rendelkeztek, akikre mindig számíthattak a fiatalabbak. Ha hibát láttak a vezetésben, a munkában, alig hagyták szó nélkül. Mi tagadás — emiatt nem egyszer bántódás is érte őket. Főleg a nagyotakaró, bőbeszédű, de kevés cselekvőképességű embereknek nem tetszett az idős tsztagok éleslátása, s amikor alkalom kínálkozott — mondjuk meg őszintén — túladtak rajtuk.

ősszel, az ellenforradalom zűrzavaros napjaiban több szövetkezet feloszlott. Mezőtúron. Karcagon a 4-5 ezer holdas termelőszövetkezetekből kisebbek alakultak. Sajnos, az újjáalakulásnál kihagyták az idős szövetkezeti tagokat a névsorból. Mezőtúron a 19-es vörösikatonák klubiában szoktak délutánonként, esténként összegyűlni azok az elvtársak, akik miután évekig dolgoztak a szövetkezetben — most »feleslegesekké’’ váltak. Nem vették fel őket a jogutód szövetkezetekbe. Ott állanak most munka és kereset nélkül. Még szerencse, hogy a városi pártbizottság és a tanács nem feledkezett meg róluk. Mindenesetre, a több évtizedes harcos múlt és a 7—8 esztendei termelőszövetkezeti tagság után nem ilyen elbánást érdemeltek volna ezek az elvtáirsak, volt szövetkezeti tagtársaiktól.

VAN AZONBAN SZOLNOK megyében szép számmá] olyan termelőszövetkezet is. amelyben nem ilyen kurtán-furcsán intézték el az öregek sorsát, hanem emberséges módon gondoskodnak róluk. Most csupán az abádszalóki Lenin Termelőszövetkezetet említjük meg. E szövetkezet igazgatósága még július 12-én javaslatot készített a munkából kiöregedett tsz tagok sorsánaik rendezéséről. Ezt később a közgyűlés el is fogadta. A határozat szerint, azok az idős termelőszövetkezeti tagok, akik legalább 3 évet dolgoztak a közösségben, és a nyugdíjjogosultság idejét — férfiaknál 65, nőknél 69 évet — elérték, kenyér- és takarmánygabona, valamint készpénzjutlatásban részesülnek. Ezenkívül háztáji földet kapnak. Az özvegyen maradtak részére az igazgatóság döntése alapján esetenként állapítanak meg külön-külön juttatást. Azoknak az idős dolgozóknak, akik esetleg máshonnan élveznek nyugdíjat, a terményt állami áron számolják el.

Az abádszalőki Lenin Tszben 14 idős parasztember dolgozik. A szövetkezet vezetősége gondoskodik arról, hogy könnyebb foglalkozást is találjanak maguknak és a nyugdíjon felül a munkaegysére járó részesedés is emelje jövedelmüket; A községhez nem messze van a tsz-nek szőlője, gyümölcsöse. Itt dolgoznak majd az idősebb szövetkezeti lafiok, Telepítenek

málnát, ribizlit, pöszmétét; 5 hold barackos is lesz, s a csemetéket ők gondozzák majd.

A TERMELŐSZÖVETKEZET közgyűlése legközelebb három olyan idősebb dolgozó paraszt felvételéről dönt, akik korábban kiléptek a tszből és most ismét a közösséget választják, mert ott látják biztosítottnak megélhetésüket, nyugodt, békés öregségüket. Jó lenne, ha Szolnok megye többi termelőszövetkezetében is követnék az abádszalóki példát. Egyszer mindnyájan megöregszünk, s akkor majd jól esik a gondoskodás.

— ka —

——^---Jő a csikós utánpótlás a Kunságban

A Nagykunságban évszázados hagyományai vannak a tótenyésztésnek. Az alföldi csikósok évente többszáz darab kiváló tenyészkancát, mént nevelnek, amelyek küllemüknél és munkabírásuknál fogva nemcsak hazánkban, hanem a külföldi országokban is igen keresettek. A csikós utánpótlás ápolásával nagy szeretettel foglalkoznak ■a kunsági méntelepeken. A jászberényi mén telepen tíz olyan kis csikós van, akik még a 15 évet sem töltötték be, máris megszerették és elsajátították a csikósok szép, férfias munkáját. A kiscsikósok. ak-k között a legfiatalabb hét éves, a legidősebb 14 éve« — felnőtteknek is dicséretükre váló ügyességgel bánnak a lovaikkal. Ugyancsak több rátermett fiatal csikóst lehet tálé - u a többi méntelepeken is. A lótenyésztés szakemberei szívesen foglalkoznak a? utánpótlás nevelésével, ami biztosíték arra, hogy a kunsági lótenyésztés hosszú évtizedekig gazdagítja az ország hírnevét.

Hasznos kezdeményesés

Vannak igazságok, melyek mélyen benne élnek a köztudatban, mindenki előtt ismeretesek, — de időnként mégis elhalványul a mindennapi életben való hatásuk. Mindig haszonnal jár, ha a közösség figyelmének fényszóróját ide irányítjuk és nemcsak szóval, hanem jópéldával is megmutatjuk, hogy mit érnek ezek az igazságok a gyakorlatban.

így vagyunk a talkarékosr sággal is. Mindenki tudja, vagy legalább sejti, hogy hasznos dolog a takarékoskodás. Ez azonban még nem elég. Ahhoz, hogy a saját életünkben is tetté váltsuk ezt az igazságot, rendszerint valami külső hatásra, ösztönzésre is szükség van. S ha ez az ösztönzés megtörténik, a nyomában sokszor meglepő eredmétnyefe születnek;

Ezért üdvözöljük örömmel a kunmadaras! Községi Tanács és Pénzügyi Állandó Bizottság takarékossági versenyfelhívását, melynek keretében kihívják a megye össizes járási, városi és községi tanácsait, illetve tanácstagjait. Miben álli ez a verseny? — Amilyen egyszerű, olyan hasznos: a tanácstagok megtakarított pénzüket tartsák betétkönyvben — és jó példájukkal, jó szóval győzzék meg választóikat is a takarékbetét előnyeiről, hasznosságáról.

A tanácstagok tanácsüléseken beszélik meg a kunmadaras! versenykihívást. — Hogy kedvezően fogadják, az abból látszik, hogy egymás után jelentik be csatlakozásukat a versenyhez. És ez természetes is. Hiszen — mint a kunmadaras! felhívás hangsúlyozza — „olyan versem indul itt útjára, amelynek csaik nyertesei lesznek.”

A tanácstagok hozzászólásaik sarán elmondják, hogy

valóban így van: ezen a véré senyén az egyén és a közös-« ség egyaránt csak nyerhet. A takarékbetétben kamatozik, gyümölcsözik a pénz: így nyer az egyén, — és a betétekből felhalmozódó pénzt a népgazdaság eredményesen tudja forgatni, nagyobb terveiket, beruházásokat képes megvalósítani: így nyer rajta az egész közösség. — Élmondják azt is, hogy a takarékoskodásra nagyobb lehetősége van a lakosságnak, mint bármikor: hiszen mind a parasztságnak, mind a fizetésből élőiének jelentősen! növekedett a jövedelme.

Helyesen mutatnak rá a tanácsüléseken arra is, hogy csak a takarékbetétben való gyűjtés nevezhető igazául takarékosságnak. Az olyan ember. aki ide-oda dugdossa pénzét és ezzel kiteszi különböző veszélynek: megrongálódásnak, sőt tönfcremenésnefe, — valójában ellensége önmagának. A pénz százszázalékosan biztos helyen csak a takarékban van;

Tény az. hogy mind totó ben vannak, akik belátják ezt az igazságot, A falvakban, városokban egyre többen váltanak betétkönyvet. A tanácstagok példamutatása azonban még mindig nagyjelentőségű. hogy meggyőzzék a tétovázókat, a takarékbetét iránt még mindig bizalmatlan embereket. — S ha ez a példamutatás a tanácstagok részéről megtörténik — és minden remény megvan rá, hogy megtörténik — altkor bizonyos, hogy a lakosság nagy tömegei is követni fogják a jó példát. Ennék eredménye pedig hamarosan meg fog mutatkozni • megyénk gazdasági életében éppúgy, mint megyénk lakosságának emelkedő anyagi életszínvonalában.

—v%. •«►'*«»“

A Tiszávidék cikkni nyomán |

n „TEB“, min! ob'eHtív akadály,

Nem minden vendéglátó helyen „vágják meg,,

a vendéget

Lapunk augusztus 14-i számában közöltük a szolnoki vendéglátóüzemeket ellenőrző csoport észrevételeit. A Vendéglátóiparí Vállalat válaszolt cikkünkre. Az alábbiakban ebből közlünk részleteket.

„Örömmel olvastuk Megvágták a vendéget című írásukat. Köszönjük a cikk szerzőinek, hogy a vállalatunknál foglalkoztatott egyes dolgozók megfékezésére törekszenek, akik anyagi haszonszerzés céljából — mint ahogy írták is — a vendégeket „megvágták”.

A Vendéglátóipari Vállalat vezetősége mindent megtett azért, hogy a vendégeket vagy a vállalatot megkárosító dolgozóktól megszabaduljon. Am hiába bocsátotta el őket fegyelmi úton, a Területi Egyeztető Bizottság (TEB) visszahelyezte munkahelyére vagy a Járásbíróság találta tol súlyosnak az ilyen büntetést.

így nem maradt más fegyelmi eszközünk, mint fegyelmi úton áthelyezzük — mégpedig szakképzettségüknek megfelelő munkakörbe — vétséges dolgozóinkat. Tehát ugyanolyan munkakörben kellett foglalkoztatnunk őket mint azelőtt s természetesen isyanazf folytatták ők is tovább. mint az ilyenfajta fegyelmi büntetés előtt.

Ezért csak üdvözölni tudiuk a Beiker. Minisztérium Közétkeztetési Főigazgatósáának utasítását, mely meet inár határozo-ttan kimondja, hogy a vendéglátóiparbar foglalkoztatott dolgozókat visszaélés esetén fegyelmi eljárás alá kell vonni és súlyosabb esetekben azonnal elbo'’sátani. Ennek alánján reméljük, hogy a TEB a jövőben nem fogja visszahelyező5 azokat, akik súlycsonkítást árcsalást, sikkasztást vagy egyéb bűncselekményeket követnek cL”

I A vállalat igazgatója a többek között arról ír a továbbiakban, hogy belső ellenőrző szerveik munkája jóval nehezebb, mint a kívülálló ún athoch ellenőrökké, mert a kebelbelieket azonnal felismerik'egyes számítgató dolgozók ér nyilván ilyenkor non mérnek szűkén, pontosan számolják az árakat stb. Ennek ellenére a vállalat vezetői és ellenőri csoportjának dolgozói is szép számmal derítettek fényt visszaélésekre. így pl. rájöttek olyan esetre, hogy a folyó borba málnaszörpöt töltöttek és csemegeborként árusították, hogy a kadart soproni vörösnek számolták, hogy 5.58 helyett 6,80-ért adták a boríúpörköltet, hogy zenés árakat számoltak zene nélkül stb. Az utóbbi időben — épp a felfedezett visszaélések miatt — 8 italboltvezetőt váltottak le s külön-külön fegyelmi eljárás indul azokkal a dolgozókkal is, akik olyan nagymérvű súlycsonkítást követtek el, mint az említett újságcikk is felsorol.

„Az ellenőrzést végző hatóság tagjai — folytatódik a levél — több egységet látogattak meg, mint amennyit a cikkben felsoroltak. Nemcsak f-űelcssé gre vontak, hanem több helyen meg is dicsérték az egységvezetőt, illetve a vendéglátóhely dolgozóinak munkáját. így pl. elismerően szólották a Népbüféről, az 1-es, 2-es, 4-es, 9-es stb. egységeinkről, mert ezeken a helyeken súlycsonkíjást. árdrágítást nem tapasztaltak. Helyes lett volna, ha a cikk erről is említést tesz. Vannak olyan egységeink, ahol teiies rend, fegyelem uralkodik, nyugodtan merjük állítani, hegy dolgozóink többsége becsületes ember, aki nem károsítja meg a vendégeket, se a vállalatot.

I,évelünk első részében kifejtettük, hogy a megjelent cikkel teljes mértékben egyetértünk. Azonban van benne ténybeli tévedés. így pl. azt írták, hoey a vidámkerti Ha'ászcsárdában két és fél liter helyett 1.8 liter volt 5 korsó sör. Az ellenőrző közegek azt mondták nekünk, hogy az Utasellátóban találtak ilyen Hibát, ugyanakkor a Halászcsárdában nagyobb mérvű szabálytalanságot nem észleltek.”

Csak vicceltem.

címmel augusztus 16-i számunkban írtunk egy „rajtacsípett” vendégről, aki nem nagy értéket, csak egy poharat akart hazavinni a Damjanich strandvendéglőből.

A válasz a következő:

„Én, mint szemlélő végiglestem és hallgattam az egész jelenetet. Jól ismerem mind a négy elvtársat, akik akkor az asztaltársaságban helyetfoglaltak. Garantálom, hogy nem vitték volna el a poharat.

Az egész B. L. indítványa volt. Odament az asztalhoz és a néhány pohár sör után lévő társaságnak azt mondta:

— Fogadom, hogy nem tud■iátok kivinni a kapun a poharat.

1 — Hogy nem-e? — mondt

L. S. (akit rajtacsípett a fő nők). Zsebretette.

Állítom, hogy a poharat sikeres elemelés után vissza vitték volna álékor is, ha a üzletvezető nem jön rá a túr msságra.

De a baj, a gyanú megtör tint. Nem vádolom B. L.-f, a indítványozót, mert ő is be csületes munkásember, csak úgy, mint másik három kollé gála. De szerintem csak < volt az egész elindítója — sokkal inkább ludas, mint i besörözött L. S.

És még egy megjegyzés, i társaság nem síelve, hnnen sétálva iparkodott a kflp/ felét T. M.”